Big Blue Búvár Blog

A Hamasz búvárai első világháborús roncsból akartak hadianyagot szerezni, de nem mentek sokra a lelettel.

Mind tudjuk jól, hogy mennyire puskaporos tud lenni a levegő a Közel-Keleten. Izrael és a palesztinok mindig készen állnak az összecsapásokra, és ki így, ki úgy harcolni. A Földközi-tenger partján levő Gázai övezet például palesztin kézen van, de hogy az itt aktív Hamasz ne jusson fegyverekhez, robbanóanyagokhoz, mind az izraeliek, mind az egyiptomiak tengeri blokádot tartanak fenn. 

A Hamasz mindenesetre igyekszik utánpótlást szerezni. Meglepő lehet, de a szervezetnek tengeri kommandója is van, és a Gázától nem messze nyugvó HMS M15 roncsa mellett gyakorló merülést végrehajtó búvárok sok egykori fegyvert, lőszert találtak. A maradványok 33 méteres mélységben voltak, így nem volt megoldhatatlan feladat a többek között nagy kaliberű tüzérségi lőszerek felszínre hozatala. Ezeket aztán a föld alatti fegyverraktárakba vitték, és megnézték, mit lehet velük kezdeni.

Szerencsére nem sokat. Elsőre jó ötletnek tűnhetett, hogy Izrael elleni támadásokra alkalmas fegyverekben használják fel amit találtak, de egy évszázad hosszú idő. A HMS M15 pedig 1917-ben süllyedt el, amikor egy német tengeralattjáró megtorpedózta. A fedélzetén bőven volt hadianyag, hiszen részt vett a Szuezi-csatorna védelmében, majd a gázai csatában, aminek során a szövetségesek legyőzték az ottomán csapatokat. Noha nem volt nagy hajó, elég komoly ágyúkkal, és az ahhoz való lőszerekkel volt felszerelve.

A roncsról és rakományáról természetesen az izraeliek is régóta tudtak. Térképeik, leírásaik voltak, és maguk is tervezték a merülést, felderítést illetve a veszélyes dolgok kiemelését. Ám a helyzet Gázában ritkán olyan békés, hogy nyugodtan nekiláthattak volna a munkának- a város egyszerűen túl közel van. Így a Hamasz búvárai megelőzték őket, és nem sokon múlt,  hogy nem sikerült jelentős hadianyagbázisra szert tenniük.

Egyszerű kedvtelési búvárként pedig természetesen azt kérdezi magától az ember, vajon mikor lesz béke a világ minden pontján, hogy az ilyen roncsok csak afféle mementóként, látványosságként szolgáljanak az érdeklődők, turisták számára?...

Hírünk a nagyvilágban: Thaiföldön lett botrány egy videóból.

Kissé igazságtalannak tartom azt, amikor pusztán nemzetisége alapján mondanak ítéletet a búvárokról. A kínaiakról sokan úgy tartják, nem képzik őket alaposan, jobban odafigyelnek a neonszín cuccokra mint a búvárkodás tudományára. Az oroszokat általában erőszakosnak, felelőtlennek gondolják. 

De mindez csak előítélet, mert én magyar búvárból is láttam ilyet is, olyat is. Vannak nagyon ügyesen, felelősen merülők, meg olyanok is, akik elől menekülnének a korallok- ha tudnának. Sajnos az a nagyon rossz, amikor egy hivatásos oktató mutat rossz példát a tanulóknak, vendégeknek, akik elhiszik, a víz alatt mindent szabad.

A búvárképzésben ugyanis már az elején le szokás szögezni, a mélyben nem nyúlunk semmihez. Nem piszkáljuk, nem zaklatjuk az állatokat, nem törünk le magunknak egy darabot a kőkorallból, nem kapaszkodunk a teknősbe és így tovább. Megjegyzem, ez bizony nem csak az élővilág védelmét szolgálja- nekünk magunknak is jobb távolságot tartani potenciálisan veszélyes, mérgező lényektől. Csak nézelődünk és gyönyörködünk- ezt az elvet kellene mindenkinek követnie.

Természetesen tudjuk, hogy ez nem mindig történik így. Lehet az ember óvatlan egy pillanatra, például. Meg vannak, akik egyszerűen a fentieket nem fogják fel. De aki ilyen, általában van annyira bölcs, hogy a másokat felháborító fogdosásról nem tesz közzé semmit.

Nos, egy Thaiföldön dolgozó magyar búvár megszegte ezt. Nem tudom, jópofának gondolta-e dolgot, de a magyar búváros csoportokban is kiakadtak tőle, sőt, nemzetközi téren is híre ment. A videó pedig eljutott a helyi hatóságokhoz is, akiknek pedig így kezében is volt minden, amit tudni kellett: a bizonyítékot maga az elkövető szolgáltatta, aki a neve alatt tette fel a videót. Le is tartóztatták, ugyanis arrafelé szigorúan tilos az élőlények zaklatása- vagy ha nem is bukik le mindenki ilyennel, a nemzetközi botrány miatt mindenképpen lépniük kellett, igen gyorsan. A magyar oktató merülőtársa, egy holland férfi szintén gyanúsított.

A hírek szerint akár egy év börtön is várhatna rájuk, vagy jelentős pénzbüntetést kell fizetniük. Hogy mi lesz az ügy vége, azt nem tudom, de mindenki más számára tanulság: tényleg nem érdemes semmit sem zaklatni merülés közben, mert ha sérülés nélkül meg is ússza mindkét fél, utólag a felszínen még érhetnek kellemetlen meglepetések.

Felavatták az első női búvárt az ír haditengerészetben.

A búvárok filmek közül az egyik legismertebb a Férfibecsület (Men of Honor), ami a katonai búvárok körében játszódik. Nos, lassacskán a női verzió is elkészülhet, mert egyre több seregben lépnek a búvárok elit sorába a maximum csak elvileg gyengébb nem tagjai.

A filmben bemutatott korban gyakorlatilag azonnali kizáró ok volt, ha valaki nőként jelentkezett búvárnak. Az Egyesült Államokban is csak a hetvenes évektől kezdve akadt pár úttörő a nők között, aki kiharcolta magának a lehetőséget a képzésben való részvételre. És az írországi képzés sem könnyebb dió: a beszámolók szerint még most is a jelöltek kétharmada lemorzsolódik.

Tahlia Britton is tudna erről mesélni: tíz fővel indult a 11 hetes tanfolyama, de csak ő és két férfi társa végezte el sikeresen. Ők mostantól keresési, tűzszerészi, műszaki feladatokat hajtanak majd végre a víz alatt a haditengerészet kötelékében. 

A 29 esztendős Tahlia egyébként már 2014 óta szolgált a haditengerészetnél más beosztásban. Civilként is imádta a vízi sportokat, volt tehát mire építenie, de azért a katonai búvárkodás más. Így aztán nagyon büszke rá, hogy mostantól ilyen feladatokat végezhet. Egy öt hetes továbbképzés vár rá, és onnantól kezdve rá várnak a víz alatti munkák a hajón szolgálva.

Géppisztolyok és más lőfegyverek a víz alatt.

A búvárkodásnak csak egy szelete a sokunk által, űzött halacskanézegetés. Vannak akik munkát végeznek a víz alatt, például csővezetéket hegesztenek. A különböző seregekben pedig speciális kiképzést kapott búvárok szolgálnak, akik között műszakiak mellett kommandósok is vannak.

Nem meglepő módon, ahol harci tevékenységre lehet számítani, ott fegyvereket is kifejlesztenek. A kínai búvárkommandósok a Népi felszabadító hadsereg tengerészetében szolgálnak, Tengeri sárkányoknak hívják őket. És nekik is jutott pár a víz alatti géppisztolyokból. Az már egy másik kérdés, hogy a szakértők szerint a felvételeken látható fegyverek -nem meglepő módon- orosz fegyverek helyi megfelelői. Az oroszok még a klasszikus AK-47 alapjaira építettek egy víz alatti változatot, aztán előálltak egy olyan fegyverrel, ami gyakorlatilag kétéltű. Jellemzően a víz alatti fegyverek lövedéke nyílhoz hasonló, és ezek sem kivételek.

Ami inkább feltűnő, az a búvárok légzőkészüléke. Nem a más különleges egységekben megszokott, drága és bonyolult, ám sok előnnyel bíró újralégzőt használják, hanem teljesen szokványos nyílt rendszerű készüléket. Utóbbi egyrészt rövidebb merülési időt tesz lehetővé, másrészt pedig bugyborékol, azaz elárulja a búvár helyzetét. De, úgy látszik, Kínában ez is megfelel az elit kommandósoknak...

Jiaolong Commandos, aka "Sea Dragon", is an elite force unit of the #PLA Navy, specializing underwater operations. Here is the exclusive training footage of this mysterious force unit. pic.twitter.com/LH8kLPJSrA

— People's Daily, China (@PDChina) August 10, 2020

Búvároknak süllyesztenék el az egyik vitatott személyiség szobrát Kanadában.

A szobor- (és tabu-) döntögetések korát éljük. Persze még mielőtt bárki megijedne, nem akarom értékelni azt, hogy mikor, hol, mennyire indokolt egyes emberek szobrának lerombolása, mert azért annyira mégsem új dolog ez. Elég csak a magyar történelemre gondolni: a kommunista hatalomátvétel után gyorsan eltűnt pár emlékmű amit reakciósnak ítéltek, a rendszerváltás után meg a Lenin-szobrok és társaik kerültek szemétdombra. Egyszerűen van az úgy, hogy átértékelnek dolgokat a múltból- hogy mikor, hol, mennyire indokolt ez, jó esetben a helyi közösség dönti el.

Kanadában például Halifax városa jó példa erre, ahol az alapító Edward Cornwallis szobrát távolították el. Mindez nem most történt, hanem még 2018-ban, méghozzá az őslakos törzsek nyomására. Cornwallis brit katonatiszt volt, Nova Scotia kormányzója, és nyilván elévülhetetlen érdemei voltak a város létrehozásában, ám az akkori felfogás szerint alacsonyabb rendűnek tartott indián törzsek területét foglalták el ehhez. Sőt, még volt egy hírhedt rendelete is, amikor fejpénzt ígért mindenkinek, aki egy megölt indián harcos, nő vagy gyermek skalpját mutatja be a brit hatóságoknak. Az érintett Miꞌkmaq törzsek leszármazottai szerint nem kellene szoborral, róla elnevezett intézményekkel megemlékezni róla. Halifax pedig lépett is, a szobor már nincs a helyén, az iskolát is átnevezték.

Ám most az a kérdés, mi legyen a hírhedt szoborral, ami 86 éven át állt egy parkban. Nem olvasztották be a majdnem három méter magas és több, mint egy tonnás alkotást, hanem egy raktárban tárolják. Nyilván képvisel valamiféle értéket, és a városiak sem az esztelen pusztítást támogatják, így ötleteltek, mi legyen a bronz Cotnwallis-szal. Két év után jelentek meg javaslatok a Cornwallis-ügy lezárására, és a legfontosabb az volt, hogy a szobor ne kerüljön vissza a korábbi helyére.

Elvileg ki lehetne állítani egy múzeumban is, magyarázattal. A másik, meglehetősen értelmetlen lehetőség az, hogy hagyják senki által nem látogathatóan egy raktárban porosodni. A beolvasztást igazán senki nem tartja jó ötletnek. Ekkor jöttek a búvárok azzal,  hogy miért nem süllyesztik el a szobrot a kikötő egy olyan részén, ami nem esik a hajózási útvonalakra? Az alkotás így nem semmisülne meg, de egyfajta szimbólum értéke lenne annak, hogy oda került, ahova. Az ötlet érdekes, és egészen más lenne a projekt,  mint a mostanában divatos, kifejezetten víz alá készült alkotások révén kialakított búvárlátványosságok, mesterséges zátonyok.

Noha a víz alá merészkedők számára még érdekességet is jelentene, sőt, élőhelyéül szolgálhatna a tengeri lényeknek, nem arról lenne szó, hogy Cornwallis nevét kitörölnék a történelemből. Ennek nincs is értelme, hiszen sok dolog fűződik a nevéhez, és a tetteit lehet abból a szempontból vizsgálni, ma mit gondolunk róla. Az egykor történeteket átírni -remélhetőleg- senki nem akarja, és ha feledésbe merül minden jó és rossz, akkor tanulni sem lehet belőle. 

Állítólag Halifax város tanácsában is akadnak komoly támogatói a búvárok tervének, így még az is előfordulhat, hogy megvalósul. Akár például is szolgálhat más városoknak, ahol a közelmúltban már tengerbe dobtak szobrokat- persze a merülőhely kialakítás szándéka nélkül, egyszerűen csak utólagos igazságszolgáltatásként. Pedig ezek olyan dolgok, amikről beszélni lehet és kell is, de ha csak a pusztítás, a múlt eltörlése motiválja a szobordöntőket, abból nehezen alakul ki párbeszéd.

Ezt a bajba került állatot sikerült megmenteni.

Nem először kerül elő a téma: a beszakadt hálóba gabalyodott állatok értelmetlenül, szenvedve pusztulnak el a tenger mélyén. A legtöbbjüknek esélyük sincs, és így vész oda számtalan cápa, teknős, delfin és mennyi más, kevéssé ismert élőlény.

Ennek a kis macskacápának nagy szerencséje volt, mert arra járt egy ügyes búvár, késsel a kezében, és ki tudta szabadítani. Csak reménykedni tudok, hogy az ott maradt hálómaradványok legközelebb nem ejtik foglyul szegényt, és a búvárok úgy tudják megcsodálni, hogy még él.

A film azért megkapó a számomra, mert én az Adrián kizárólag csak élettelen cápát láttam eddig: hálóba gabalyodott, halászok által visszadobott példányok voltak. Pedig nagyon szívesen néznék meg egy élő macskacápát, de közel húsz év alatt nem volt ilyenhez szerencsém. Ez azért talán sokat elmond a helyzetről... 

Szerencsés volt a búvár, akinek a cápa csak az uszonyába kapott bele.

Először is a legfontosabb: ismét nem véletlenül jött közel a ragadozó a búvárhoz. Jól látszik a szigony és a kilőtt hal, gyakorlatilag úgy érezheti a cápa, mintha csalival akarnák közelebb hívni. Jött is.

A szigonyosok természetesen elsősorban azért merülnek, hogy halakat lőjenek ki, ebben nincs meglepő. De abban sincs semmi, hogy ennek azért megvannak az "apróbb" kockázatai. Mint ahogy az sem szokatlan, hogy egy cápa "a semmiből" jön. Ez már csak ilyen!

A bikacápa egyébként viszonylag veszélyesnek számít, de ezúttal az érdeklődést csak egy uszony bánta. (A találkozások többségén még ennyi sem történik.) A búvár vélhetően utána már nem nagyon erőltette a vadászatot, hiszen ha a közelben ólálkodik egy nagyobb cápa, az bizony újból előkerülhet. Egyetlen uszonnyal amúgy sem lenne kényelmes a merülés...

Abu Dhabi mellett merülő búvárokkal lubickolt egy cetcápa.

A világ legnagyobb hala, a cetcápa a világ legtöbb részén nem nagyon fordul elő. Az Egyesült Arab Emírségek vizeiben például elég ritkán merülnek cetcápával a búvárok, ám most szerencséje volt egy csapatnak. Ráadásul a hatalmas állat nem csak jött és ment, de velük is maradt egy kis ideig. Meglehetősen ritka, hogy ilyen hosszú időn át marad az emberekkel a cetcápa, szóval nagyon szerencsések voltak.

Van, aki szerint azért láthatóak most gyakrabban a különleges tengeri élőlények, mert a koronavírus miatt leállt a turizmus, drasztikusan lecsökkent a hajóforgalom, és nincs ami elriassza őket. Meglehet, ez van a háttérben, de ki tudja...

A magányos állat nem hagyta békén a búvárt.

Az alábbi felvétel a leírás szerint a Kajmán-szigeteken készült, ahol régóta jól ismerik a magányos delfint, Stinky-t. Már évek óta felbukkan a búvárok közelében, de az utóbbi időben egyre agresszívabb módon viselkedik. Mivel nincsenek más delfinek ezekben a vizekben, ezért a magára maradt, frusztrált delfin próbálja a búvárokat terelni.

Bár alapvetően öröm az, amikor felbukkannak a vidám, játékos delfinek a víz alatt, azért nem szabad elfelejteni, hogy vadon élő ragadozókról van szó, akik gyorsak és erősek. Hogy mennyire erőszakos a delfin, azt nem tudom megítélni, csak a leírásra tudok hagyatkozni. A búvár szerint próbálta őt a tenger fenekén tartani az állat, ám mivel nem voltak túl mélyen, ez nem okozott gondot. Ezen túl úgy tűnik, nem bántotta a búvárt, de a beszámoló szerint közös játékról, mókáról szó sem volt.

A történtek pontos magyarázatát én nem ismerem, de igazság szerint nem is az az elgondolkodtató, hogy erőszakossá vált-e ez a példány. Hanem az, hogy mennyire lehetnek frusztráltak, torzult viselkedésűek azok a delfinek, amiket egész életükre betonmedencékbe zárnak?...

Ritkán véletlen, ha búvárt követ egy cápa.

Az alábbi felvételen az látszik, hogy a Floridában merülő búvárpár arra figyel fel a tenger fenekén, hogy egy kíváncsiskodó szirtcápa kezd úszni körülöttük. Önmagában egy cápa felbukkanása nem szokatlan a trópusi vizekben- ezek nem nagyok, nem is veszélyesek jellemzően.

Ez a példány viszont roppantul érdeklődő. Ahelyett, hogy az első szemrevételezés után tovaúszna, marad a búvárok mellett, sőt, egyre közelebb jön, már-már tolakodó módon. A búvárok el is indulnak a felszínre. Persze látható a felvételen, nem fegyvertelenek, hiszen van náluk szigonypuska.

Szigony, minek az, merülhet fel a kérdés? Csak nem önvédelemre, a cápák ellen? Hát nem egészen. A felvétel egyik pillanatában látható, hogy az egyik búváron ott lóg egy kilőtt hal. Talán van ott még több is, a másik búváron. Halak teteme, amiből szivárog a vér, ami nyilván olyan egy cápa számára, mint egy vacsorára hívó jel. És ha az a pár vérző hal rajtad van, te magad válsz a cápacsalivá.

Hát ennyit a "támadó", "erőszakos" cápákról. Van annak valami oka, hogy egy egyébként közömbös szirtcápa ennyire szeretne közel férkőzni a búvárokhoz, akár veszélyeztetni is őket. Nem a cápa kezdi a provokálást... És ha a szigonypuskával nem lövöldözik odalenn valaki, akkor valószínűleg a cápa ellen sem lesz szükség rá.