Big Blue Búvár Blog

A búvárkodás szerelmesei, akiknek többsége látott már néhány Cousteau-filmet, pontosan tudja, mi is az a Calypso. Az egykori hadihajót a híres felfedező, Jacques-Yves Cousteau 1950-től bérelte ki jelképes összegért, aztán átalakították úgy, hogy a kor csúcsszínvonalú úszó tengeri laboratóriuma legyen belőle. Az expedíciókat Cousteau a könyvek és filmek bevételeiből finanszírozta, és a kapitány bázisául a Calypsót használta, aminek fedélzetén bejárta csapatával az egész világot.

Cousteau halála előtt nem sokkal, 1996-ban ütközött Szingapúrban egy másik hajóval a Calypso, és el is süllyedt. Csak bő két hét múlva emelték ki, majd Franciaországba szállították. Ott évekig csak rozsdált, a kapitány halála után pedig hosszas jogi csatározás kezdődött.

Cousteau ugyanis kettős életet élt: első házasságából született két fia, de még élt első felesége, Simone, amikor megismert egy Francine nevű hölgyet, akitől két gyermeke van. Simone halála után elvette Francine-t, és miután a kapitány 1997-ben elhunyt, első házasságából származó utódai és második felesége hosszas jogi csatározásba kezdtek, ki is a Cousteau-örökség gazdája. Ennek a pereskedésnek az egyik tétje a Calypso volt.

A két fél kölcsönösen azzal vádolta a másikat, hogy csak ki akarják használni a híres nevet, anyagi hasznot akarnak húzni a Cousteau-legendából. Végül a Calypso (és a Cousteau Society) Francine kezelésébe került, de ez egyáltalán nem oldotta meg a problémákat. A hajót szárazdokkba vitték, de nem nagyon történt semmi. A hatalmas összeget, amibe a rossz állapotú hajó felújítása kerülne, egyelőre senki nem finanszírozza, így egy bírósági döntés alapján a szárazdokk tulajdonosa szabad kezet kapott, hogy elárverezze a Calypsót.

Francine nem a tartozását törleszti egyelőre, hanem bizakodó nyilatkozatokat ad ki. Szerintük a hajó nincs is szétrohadva, folyik a munka, minden szép és jó lesz- de kevesen hiszik el, hogy két évtizednyi hányattatás és sok bírósági csata, lejárt határidő most hirtelen egy csapásra minden rendben lesz. A munka nem egyszerű, mert a jelentős részben fából épült hajó fő elemei egyszerűen elkorhadnak, ha nem törődnek vele, míg a fém alkatrészek lassan a rozsda martalékává lesznek. Aztán nem marad más, csak egy név meg az emlékek.

A szárazdokk birtokosa abban reménykedik, ha sikerül eladni a Calypsót, jó kezekbe kerül: valaki olyan veszi meg, aki értékeli a legendát, és méltó módon állítja helyre. Természetesen arról is vita folyik, egyáltalán értelme van-e renoválni. Akadnak, akik szerint el kellene süllyeszteni mesterséges zátonyként, hiszen így tudná a továbbiakban is tenger élővilágát szolgálni. Mások szerint éppen ellenkezőleg, úszó múzeumként érne a legtöbbet, hogy emlékműve legyen a kapitány természetvédő-felfedező munkásságának. És persze bizonyára olyan is van, aki megpróbálná teljesen újjáépíteni, aztán tengerre szállna vele, hiszen a hajónak elsősorban az a dolga, hogy az óceánokat járja.

Most még bármelyik megoldás elképzelhető, de van egy negyedik forgatókönyv, méghozzá a legrosszabb: az, hogy valaki ócskavasként veszi meg, feldarabolja és úgy adja el. Ezzel pedig nem "csak egy hajó" veszne oda, hanem a víz alatti kutatás egy szelete, egy darabka történelem.

A napokban akadt meg a szemem egy túraajánlaton: az úti cél Szudán, a terv egy ottani hajós szafari, és a hajóval tart Fabien Cousteau, a búvárkodás hírneves úttörőjének, Jacques-Yves Cousteau-nak az unokája. Természetesen film is készül a merülésekről, de az igazi érdekesség az, hogy Fabien még soha nem merült nagyapja egyik legismertebb projektjének korallok lepte maradványainál: a Conshelf II nevű víz alatti állomást ma már nem víz alatti felfedezők, hanem halak népesítik be. Ugyan a lakórész nincs a mélyben, több más dolog itt maradt a Precontinent projekt ezen állomásának néma tanújaként.

Kereken fél évszázada, 1964-ben mutatták be a Nap nélküli világ címet, ami egy különleges projekt, a Precontinent történéseit dolgozta fel. Cousteau búvárcsapata azt próbálta ki, élhet-e hosszabb időn a felszín alatt egy jól felszerelt bázison néhány ember, és a válasz az lett, hogy igen, ez a terv megvalósítható. Megvallom őszintén, nem tudom pontosan, miért Szudán lett a kiválasztott a helyszín, de kétségtelen, az első kutatók mindegyikét vonzotta a Vörös-tenger, Cousteau mellett Hans Hass vagy az első olasz búvárfelfedezők mind merültek valamelyik partszakaszán. A Nap nélküli világ mindenesetre kiemelkedik a többi búvárfilm közül azért is, mert a dokumentumfilmek kategóriájában Oscar-díjjal jutalmazták.

Szudán nem egy sok embert vonzó turistaparadicsom, de a víz alatti látványosságok vannak annyira izgalmasak, hogy búvárok azért szép számmal érkezzenek. Így aztán napjainkban akad már jól felszerelt szafarihajó, ami rendszeresen járja ezeket a vizeket. Önmagában tehát egy szudáni búvártúra megszervezése ma már nem akkora haditett, de nyilván a Cousteau névnek van akkora vonzereje, hogy még egy kicsivel nagyobb kedvet csináljon a merülésekhez. Fabien mellesleg gyakorlott búvár a többi Cousteau-gyerekhez és unokához hasonlóan, épp nemrégiben írtam arról, hogy maga is részt vett egy hosszú távú víz alatti tartózkodással járó kísérletben Floridában.

Ez most a helyszín miatt lehet számára is különleges kaland. Egy korábbi alkalommal Cousteau kapitány két legifjabb gyermeke, Pierre-Yves és Diane tett egy túrát a Vörös-tengeren a nagy előd nyomdokaiba lépve, most pedig Fabien van soron. Azt hiszem, ez a név tényleg kötelez, de elsősorban jó értelemben véve. A víz alatti felfedezés történelmében olyan kitüntetett helye van a kapitánynak, ami leszármazottai számára rangot és felelősséget is jelent.

És hogy milyen értéke van annak, hogy az ember búvárnaplójában merülőtársként egy Cousteau neve szerepel? Aki igazi szerelmese a merülésnek, az bizonyára nagy becsben tart egy ilyen aláírást. Persze ez csak egy szignó; mindaz ami a Vörös-tengernek ezen a jóval ritkábban merült, ám nagyon látványos részén vár az emberre, ugyanolyan súllyal esik latba. A magányosan álló zátonyok körül rengeteg élőlény nyüzsög, nincs semmi szokatlan pár cápa felbukkanásában, ott vannak a korallok lepte roncsok, no meg maguk a Cousteau-csapat víz alatt maradt építményei. Ezeknél búvárkodva tényleg azt érezhetjük, szemünk előtt elevenedik meg a búvártörténelem...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A búvárkodás nagy úttörőjét, Jacques-Yves Cousteau-t még azok közül is sokan ismerik, akik sose merültek, hiszen rengetegen látták a filmjeit. A francia felfedező gyermekei, unokái maguk is búvárkodnak, különféle műsorokban találkozhatunk velük- az almák nem estek messze a fától.

Cousteau családfája egyébként meglehetősen sajátos, köszönhetően annak, hogy a kapitány kettős életet élt, teljesen titokban tartotta, hogy nem csak az első feleségétől születtek gyermekei. Fabien Cousteau a legidősebb unokája, aki jóval korábban született a kapitány második kapcsolatából származó gyerekeknél. Mindenesetre Fabien is azonnal belecsöppent a búvárkodásba, hiszen első merülését négy évesen hajtotta végre a nagypapával a családi medencében.

A kisfiú is gyakran a Cousteau-csapattal tartott, aztán az Egyesült Államokban nevelkedett, ott is szerzett diplomát, ám környezetvédelem és közgazdaságtan szakokra járt, nem oceanográfusnak készült. Nyilván idővel rájött arra, a leginkább sikeres azon a területen lehet, ahol a neve a legjobban cseng. Így aztán Fabien Cousteau is víz alatti dokumentumfilmekben dolgozott, a tengerhez kapcsolódó környezetvédelmi projektekben vett részt és így tovább.

Most pedig azért hallhatunk róla, mert 31 napot töltött a Floridában található Aquarius víz alatti laboratóriumban. Miért pont 31-et? Mert nagyapja annak idején 30 napot töltött a Vörös-tenger mélyén a Conshelf II víz alatti állomáson, ami mindmáig rekordnak számított, ezt döntötte meg a Mission-31 keretén belül Fabien.

Az Aquarius 19 méteren található, és jelenleg ez az egyetlen működő tengermélyi kutatóállomás. Nem kell hatalmas komplexumot elképzelni, 13 méter hosszú és szűk három méter átmérőjű. Az állomás a kutatáshoz szükséges eszközökön túl természetesen modern kommunikációs eszközökkel is fel van szerelve, de így is kihívás ennyi időn át bezárva lenni. A búvárok ugyanis ún. szaturációs merülést hajtanak végre, tehát folyamatosan nyomás alatt vannak, innen egy betegség vagy rossz hangulat után nem lehet csak úgy, egyből a felszínre emelkedni.

Szerencsére nem volt semmilyen probléma az expedíció során. Fabien illetve társai alaposan kihasználták a rendelkezésre álló hosszú időt. Kutatásokat végeztek és persze film is készült a hosszas víz alatti expedícióról. Természetesen látogatók is érkeztek a rengeteget búvárkodó Fabienhez, testvére, Celine és édesapja, Jean-Michel is lemerült hozzá.

A 31 nappal elvileg Fabien Cousteau tartja az új világrekordot, nagyapja mélyben töltött idejét múlta fölül. Persze ez csak elméleti csúcs, hiszen nem egy olyan tengerész van, aki ennél több időt töltött a mélyben egy tengeralattjárón, de a projekt elsősorban nyilván nem a rekordról szólt. Sőt, talán még nem is annyira a kutatásról, hanem inkább magáról a tengerről, annak fontosságáról, a megóvásáról. 

Most nyilván először kipiheni magát az ifjú Cousteau, aztán többet is hallhatunk majd a történésekről és az eredményekről, és nyilván dokumentumfilm is készül a Mission-31-ről. Az első felszínen készült képek alapján mindenki jól van és nagyon élvezte a különleges kalandot. Akit érdekelnek a további részletek, a projekt honlapján sok képet és videót is találhat.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Cousteau eleinte még bombával számolta a halakat, de ma már ilyen módszerrel senki nem dolgozik. De természetesen nem lehet vádolni a víz alatti kutatás úttörőit, egyszerűen olyan új tudományterületre merészkedtek, aminek minden módszerét, eljárását maguk dolgozták ki. Később pont Cousteau-ék voltak azok, akik más módon vizsgálódtak, ők kövezték ki az utat az utódoknak. A bombától eljutottak az egyre fejlettebb víz alatti kamerákig, javított felszerelésekig, komoly laborrá fejlesztett kutatóhajóig- ma is nagyban támaszkodnak az ő felfedezéseikre.

És ne feledjük, akkor mondjuk volt egy tengerkutató csapat, ami robbantott egy helyen, és a felszínre jövő halakat megszámolva csinált egy statisztikát. Ma meg ezrével vannak dinamitos halászok, akik naponta többször robbantanak a korallzátonyoknál, kiszedik az értékesebb fogást, a fiatal, kicsi ivadékok elpusztításával meg nem törődnek. Őket nem érdekli a tudomány... Hasonló a helyzet a vonóhálós halászattal, senkit nem érdekel, milyen pusztítással jár a munkájuk.

Ha voltak is vitatható módszerei az úttörőknek, akkor az egész világon maroknyi búvár vizsgálódott a mélyben, sokkal több hasznot hajtott a kutatásuk, mint amennyi kárt okoztak. És ma már miattuk tudjuk sokkal jobban, miért fontos a folyamatos megfigyelés, vizsgálat.

Persze az eszközeink óriásit fejlődtek. A folyamatosan víz alatt levő megfigyelőkamerák rengeteg értékes felvételt rögzítenek. A miniatűr jeladókkal nyomon lehet követni kis és nagy élőlények mozgását, vándorlását, sokat tanultunk arról, milyen mélyen vadásznak a cetek, és merre úsznak a nagy fehér cápák. Sőt, olyan kicsik lettek a kamerák is, hogy a cápák szinte "selfie" videókat készítenek, amiből kiderül, nem pontosan úgy viselkednek, mint ezt eddig hittük.

Régen úgy tudtak meg újat a ragadozók táplálkozásáról, ha az állatot kifogták, megölték és felboncolták. Ma a partra vetett tetemekről azonnal értesítést kapnak a szakemberek, és máris a helyszínre mennek. Sőt, kidolgoztak számos eljárást az állatok sérülés nélküli vizsgálatára: a kifogott állatot villámgyorsan gyomormosásban részesítik- biztos nem boldog tőle, de nem is pusztul el, és a célt eléri.

Persze meg lehet kérdezni, ugyan mitől jobb nekünk, ha megtudjuk, az ínyenc cápák melyik halak húsát szeretik a leginkább? Egyrészt kiderül, mi a fő táplálék, aminek a teljes lehalászásával azok a ragadozók is bajba kerülnek, amik azt a halat fogyasztják. Másrészt így tudtuk meg, hog a rengeteg, a tengerben úszó szemétből milyen sok kerül az állatok gyomrába- a szerencsések nem pusztulnak ebbe bele, de rengeteg állat veszti így az életét. A drónok bevetésével szintén az élővilágot meg nem zavarva lehet folyamatosan információkat gyűjteni a tengerről.

Az állatok vándorlása ugyanígy fontos adatokat szolgáltat. Ha tudjuk, mikor, merre a leggyakoribbak mondjuk a nagytestű cápák, a strandolókat is jobban lehet védeni egy-egy partszakasz időleges lezárásával. Ha látjuk, hol szapodornak az állatok, hol jönnek világra a fiatal bálnák, cápák, a terület szigorú védelmével meg tudjuk óvni a populációt. Ha folyamatosan megfigyeljük egy zátonyon a változásokat, kiderülhet, hogy a tenger melegedése, a savasodás, a szennyezés pusztítja-e leginkább a korallokat- és milyen gyorsan képesek regenerálódni.

Meglehet, irigylésre méltó annak az embernek a munkája, aki csak búvárkodik, fotózik meg jegyzetel. Persze ez a karrier mindenki előtt nyitva áll, aki nyelvet beszél és külföldön tengerbiológiát tanul, és kutatóként el is tud helyezkedni. És persze nem mindig akkora öröm, hogy vízbe kell menni, bármi is van, mert a kutatásban a rendszeresség igen fontos.

A kapott eredményekre alapozott tanulmányok pedig nem öncélú irományok egyáltalán. Egyszer még aranyat érhetnek, amikor veszélybe kerül rengeteg ember élete, akiket jelenleg a tenger tart el. Mindazt, hogy ma ez egy komoly tudománynak számít, többek között Cousteau-nak, Hassnak, Beebe-nek köszönhetjük. Így fordulhat elő az, hogy ma még annak is a pozitív oldalát nézzük, hogy valaha valaki egy víz alatti robbantással szolgálta a tengerkutatást- nagy cél érdekében tette, és később maga jött rá, hogy nem ez volt a jó megoldás. Erről szól a tudomány: kísérletezés, tanulás, fejlődés!

A híres francia búvár, Jacques-Yves Cousteau sok szempontból számított úttörőnek. Új felszerelések, új kutatási módszerek, új víz alatti kamerák- mindent nekik kellett kitalálni a kezdet kezdetén, amikor a víz alatti világ felfedezése még gyerekcipőben járt.

Ebbe a sorba illeszthető bele az is, hogy az első búvárok még az ismeretlennel néztek szembe, amikor rettegettnek gondolt élőlények közé merészkedtek. A cápákra még ma is sokan babonás félelemmel gondolnak, de annak idején pláne őrültségnek tűnt, hogy valaki egyenesen közéjük merül. Cousteau és csapata viszont meg akarta ismerni ezeket a ragadozókat, és sok víz alatt töltött óra alatt egészen más kép alakult ki róluk, mint amit az emberek többsége gondolt. 

Ám az is tény, hogy tisztában voltak a téma vonzerejével, és ezért a televíziós filmjeikben is gyakran foglalkoztak a cápákkal. Cousteau ismertségét az átlagemberek körében nem a tudományos munka alapozta meg, hanem az, hogy milliók csodálkozhattak rá a képernyőn bemutatott búvárkalandokra. Az Undersea World of Jacques Cousteau lenyűgöző volt a nézők számára, akik közül sokan maguk is kedvet kaptak a búvárkodáshoz. Ennek első epizódja volt az 1968-ban bemutatott Sharks, ami értelemszerűen a cápákról szó.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Régi vita az, hogy mennyiben üzletesiedett el a búvárkodás, és mivel jár az, ha a pénz az úr. Fórumokon is olvastam mostanában ilyenről, és eszembe juttatta a dolgot a tegnapi Z. Vincze könyv is, hiszen egy egészen máshogy működő korszakról szól.

Igen, a búvárkodás ma üzlet (hadd tegyem hozzá, kis hazánkban nem nagy üzlet, egyszerűen azért, mert hiányzik az olyan víz, ahol nagy számban, nagy nyereséggel lehetne merültetni). De valakinek a kesergését olvasva igen jót mosolyogtam, amikor arra mutatott rá, hogy egyre inkább elüzletiesedik ez a kedvtelés. Nos, rántsuk le a leplet! Bár nagy titkokról nincs szó...

Már a legelső időkben felismerték, hogy a kedvtelési búvárok számára kínált termékekből és szolgáltatásokból meg lehet élni. A mai nagy búvárcégek közül több ott volt már a kezdet kezdeténél, egészen régi gyártó például a Cressi, a Beuchat, a Scubapro. És az egyik legfontosabb a La Spirotechnique, amit 1946-ban alapított az Air Liquide- az a cég, ami Cousteau-ék első reduktorának megalkotásához ezer szállal kötődött. Igen, Cousteau keze benne volt már az egyik első sikeres búvárfelszerelés-gyártóban is! Szóval lehet beszélni arról, hogy manapság üzlet ez az egész, de meg kell jegyezzük, sokan meglátták ebben ezt már egészen az elején. A Spirotechnique vezette be a tengerentúlon a US Divers márkanevet, manapság viszont általában Aqua Lung néven ismerik a céget és gyártmányait, ez az egyik legjobban csengő márka az iparágban.

Annak is fél évszázada már, hogy elkezdtek olyan búvároktatási rendszereket alapítani, amelyek gyors, könnyen elvégezhető tanfolyamokat kínáltak az amatőröknek, akik egészen a hivatásos oktatói szintig juthattak el a rendszeren belül. A manapság legtöbb minősítést kiadó PADI rendszert 1966-ban alapították például. Igen, ez is jelentős részben a pénzről szól. 

Tehát akkor mit tegyünk, dobjuk ki a cuccainkat és vágjuk ketté a kártyáinkat? Vagy előbb nézzük meg, mi is a másik oldala a történetnek? Ahogy a Brian életében mondják, nézzük, "mit köszönhetünk a rómaiaknak"! Ebben segítségünkre lehet a Z. Vincze könyv is, mert ha valaki elolvassa, belegondolhat, hányan választanák ma a búvárkodást, ha nem lehetne felszerelést szerezni, és iszonyú nehéz lenne búvártúrát szervezni.

Amióta ugyanis nálunk is inkább üzleti alapon megy a búvárkodás, bárkiből búvár lehet pár nap alatt, megfizethető áron, jól bevált módszereket követve, és olyan kártyát kaphat, amit a világ bármely részén elfogadnak a búvárvégzettség igazolására. Bárki vehet magának akármilyen felszerelést, nem magunknak kell reduktort gyártatni, még egészen komoly és drága technikai búvár felszereléseket is majdnem úgy lehet beszerezni, mint egy strandoláshoz jó egyszerű búvármaszkot. A világ szinte bármely pontján találunk búvárbázist, ahol képzett hivatásosok dolgoznak, merültetnek, ahol felszerelés bérelhető, ahol van búvárkodáshoz ideális hajó. Vannak a búvárbalesetek kezelésére szolgáló hiperbár kamrák (ez is üzlet!), és vannak biztosítások, amik fedezik ennek költségeit. "Csak" ennyit jelent az, hogy a búvárkodás üzlet- oktatónak is, kereskedőnek is, utaztatónak is.

Biztos van, aki ezek után utálattal néz az évek alatt beszerzett drága cuccokra, amivel csak kövér pénzemberek vagyonát hízlalta. Pedig ez az egész nem sokat számít. Akár azt is mondhatnám, semmit. Mit számítanak az üzletet csinálók, a búvárkártyák, a turisták pénzére vadászók, amikor víz alatt lehetünk, átélhetjük a csodát! Arról szól az egész, amikor felfedezed egy szikla tövében a csikóhalat, megmutatod a társadnak, és látod, hogy a maszk mögött mosolyogva inti feléd, "látom, kösz hogy szóltál!", és perceket töltötök együtt egy-egy hihetetlen élőlénnyel. Izgatottan nézel a nagy kékségbe, mert felbukkan egy sziluett, ami akár delfin is lehet. Vagy egyszerűen csak lebegünk, és élvezzük a súlytalanság pillanatát...

Ami üzlet, az a felszínen marad. Megadja a lehetőségét annak, hogy egyszerűen búvárrá válhassunk, de azt, hogy élmény szintjén mit élünk át, magunk tartjuk kézben. Nem az élvezi a legjobban a búvárkodást, aki a legtöbbet fizeti érte... Sőt, még csak nem is ugyanazt élvezi mindenki, aki a víz alá megy. Ha úgy nézzük, ez az élmény pénzbe kerül, és ettől éri meg üzletet alapozni rá. Használjuk ki azt ebből, ami nekünk jó, és örüljünk neki, ha merülhetünk. Igazán szerencsések vagyunk, mert lehetőségünk van rá, és senki nem veheti el (vagy meg) tőlünk amit átélünk odalenn. Ha valaki keres ezen, ő is szerencsés, csak egészen máshogy. És ami a legszebb: azért még lehet lelkiismereteaen, jól dolgozni, mert valakinek ez nem csak hobbi, hanem hivatás is. Akár még ő is ugyanúgy szeretheti a merülést, mint az amatőrök, és képes lehet mással is megszerettetni a búvárkodást...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.