A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Hosszú idő után békahallal találkoztam a Vörös-tengerben.
A búvár már csak olyan, hogy vannak elképzelései, tervei, álmai. Az elején delfint, cápát szeretne látni az ember, aztán ha sokat merülsz, és jó helyeken, sok-sok izgalmas élőlénnyel találkozol szemtől szemben.
A Vörös-tengeren nekem tényleg nagyszerű merüléseim voltak már. Óra hosszúságúra nyúlt delfinezés, cápázás is volt, láttam mantát, számtalan murénát, teknőst... És persze nagy pillanat volt látni az első bohóchalat, az első barrakudát is.
Viszont vannak arra nem annyira tipikus állatok, amiket ritkábban látunk. Egyszerűen nem élnek a tipikus merülőhelyeken, sőt, nem is igazán keresik és mutogatják őket a helyi merülésvezetők. Nem ezért megy oda a legtöbb búvár. Ám a fotósok kivételek, nekünk kicsit mást jelent a "jó téma".
A békahalra régóta fájt a fogam. És amikor láttam, hogy évek óta ott dolgozó vezető kifejezetten arra specializálódott Makadi Bay-ben, hogy ilyen izgalmas apróságokat kutat fel. Nos, sikerült egy időpontot találnom, és jöhetett a békahalazás!
Nem könnyű fotótéma eleve az ilyen sötét színű állat. A viselkedését is figyelni kell: kiderült, meghatározott időnként tátja óriásira a száját, amikor igazán látványos módon lehet fotózni. Mivel nem nagyon változtatnak helyet, ezért többször is megtaláltuk ugyanott. És nekem ez ugyanolyan izgalmas kaland volt, mint a delfinezés...
Hosszú évek óta először merültem a sokak által ismert tóban, sőt, hazai tavakban elég rég fordultam meg a víz alatt. Mikor mi tartott vissza- idén nyáron viszont minden összeállt egy hétvégi kiruccanáshoz, így aztán az egyik reggel Dorogon, a Palatinus-tó partján talált.
Az ilyen búváros kalandokban gyakran az a jó, hogy régi és új barátokkal futunk össze. Most sem volt ez kivétel, a merülések előtt, között, után jókat beszélgettünk, korábbi utakról, újabb tervekről. Mondhatnám, kár, hogy az ilyesmit időnként víz alá menetellel kell megszakítani, de nem mondom. Csakazértsem.
Azt be kell vallanom, számítottam rá, milyen viszonyok várnak. A látás- amolyan ízig-vérig édesvízi. Néha utat, néha merülőtársat tévesztettünk szem elől, de azért mind szerencsésen a felszínre értünk, és ez a lényeg. Odalenn igazság szerint elsősorban és mindenekelőtt harcsákat szerettem volna látni, és persze fotózni. Összejött ez is, az is. Őszintén szólva azt hittem -a diplomatikusan fogalmazva is közepes látótávolság okán-, hogy kevesebb használható képem születik. Tévedtem, nagy örömömre.
Természetesen nem világbajnok portrék ezek, mégis, jó kis emlékei egy kellemes napnak. Azt nem tudom, mikor és melyik hazai tó felderítése jöhet szóba jövőre, ám remélem, lesz rá alkalom. Néha jó kicsit visszarázódni hazai viszonyaink közé, értékelni azt, amit tudnak adnak ezek a helyek, s pláne értékelni azt, amikor valamelyik tengerben "csak" egy közepesnek tűnő merülés jön össze.
A repülőgép 1983-ban állt szolgálatba. A Lockheed L-1011 Tristar jól ismert, hosszú távon használt hárommotors utasszállító volt, és 50 méter hosszú törzsében nagyjából 250 utast vihetett magával. Igencsak lenyűgöző méretű roncsnak számít tehát, ahol könnyen eltelik a merülési idő. Ráadásul jól sikerült a süllyesztés helyét is kiválasztani, mert 15 és 28 méter közötti mélységben nyugszik, tehát kedvtelési búvárok számára ideális.
A víz ősszel még kellemesen meleg volt, és a látótávolság sem volt rossz: a felszín alatt 1-2 méterre érve már fel is tűntek a hatalmas gépmadár körvonalai. Mivel a repülőgép könnyen körbeúszható, nagyon egyszerű a roncs közelében tájékozódni. Van beúszási lehetőség is, annyi ülést távolítottak el, hogy ezt biztonsággal végre lehessen hajtani. Be lehet kukkantani a pilótafülkébe, van, aki a hajtóművek környékén tölt több időt- aki Aqabában jár, annak érdemes ezt a merülőhelyet is felkeresnie, ami ráadásul igen közel esik a kikötőhöz is.
Mauritiuson: a remekül hangzó Flic-en-Flac is útba esett, és volt két merülésünk a közelében.
Egyébként ezek sem voltak rosszak, felbukkantak a szokásos murénák, bohóchalak, kisebb-nagyobb lények. De ami nagyon megmaradt, az a bázis vezetője, aki roppant akkurátus ember volt. Jó alapos felszerelésellenőrzés merülés előtt (feltűnt már, mennyire megkopott ez? pedig nem butaság, és ugyan kicsit túl alaposnak tűnt, tény, az ember biztos lehetett benne, minden rendben van...), majd végig gondosan figyelt ránk a víz alatt.
És végig magyarázott. De komolyan. Ennyi dumát én még soha nem hallottam a mélyben. Persze csak dünnyögés-mormogás lett belőle odalenn, de azért meg lehetett érteni. Úgy látszik, Flic-en-Flax egy ilyen hely...
Az idei évben meglepően sok elsüllyedt egyiptomi búvárhajóról kaptunk hírt.
Nem nagyon tudja az ember hová tenni az újabb és újabb beszámolókat leégett, felborult, víz alá került hajókról. Sajnos már emberek is vesztek oda ezeken ebben az évben, ami különösen aggasztó.
Természetesen több oka is lehet annak, hogy több hajó vész oda. Az valószínűleg nem, hogy sokszorosa a búvárok száma a pár évvel ezelőttinek: Egyiptom is drágult, messze nem számít annyira olcsó úti célnak. Nyilván a koronavírushoz képest van fellendülés, de nem akkora.
Az viszont lehetséges, hogy a koronavírus idején anyagilag padlóra került cégek a felújítási, karbantartási munkákat nem végezték el kellő alaposággal. Az is lehet, azokban az időben a rutinos, képzett legénység egy része is inkább máshol keresett megélhetést. És persze az árversenyben sokféle módon lehet spórolni- talán volt, aki biztonságon próbált fogni.
Reméljük, idén már nem jön több ilyen hír, de azért be kell vallanom, ez bizony óvatosságra int engem is egy-egy egyiptomi út tervezése előtt...
Az én blogomban is többször írtam már Korok Fatimáról, aki egészen gyorsan robbant be a szabadtüdős búvársport élmezőnyébe. Kiváló versenyeredményeoről sok helyen beszámoltak, és immár egy nagyszerű világcsúcsot is elért: 102 méterre merült egy lélegzettel Free Immersion kategóriában.
Kíváncsi vagy, hogy néz ki egy ilyen lélegzetelállító merülés? Itt megnézheted!
Az idén sem hagytuk ki a jól ismert repülőroncsot az Adriai-tenger mélyén.
Az itthon töltött nyár után sorban jöttek a rövid, de még mindig nagyon kellemes utak. A szeptember eleji kaland után a hónap végén ismét Horvátország felé vettük az irányt: Murteren a Tramonto jól ismert bázisával készültünk merülni.
Az idő elsőre nem tűnt rossznak, de aztán a búvárbázison kiderült, a hullámzás olyan erős, hogy a merülésre nem nagyon van esély. De sikerült megállapodni, és vasárnap reggelre tettük át a búvárkodást, mert az mindenkinek belefért. És nekünk így volt egy egész napunk, amit a szigeten töltöttünk. Jókat ettünk, megcsodáltuk a tenger felett a naplementét, és igazán nem volt okunk panaszra.
Aztán másnap, októberhez képest csodaszép időben hajóztunk ki Zirje irányába. A víz gyönyörű volt, nyugodt, a látótávolság kiváló, és még a víz is váratlanul melegnek bizonyult: nagy mélységben is 21 fokos volt, ami több, mint elfogadható ősszel az Adrián.
A roncs pedig, nem meglepő módon, ismét nem okozott csalódást. Merülőtársam, aki sok helyen búvárkodott már, de Horvátországban még pont nem, rácsodálkozott, mennyire izgalmas helyre jutottunk el. S mit mondhatnék- már ott helyben jelezte, a következő szezonban ismét szívesen csatlakozna egy roncsos adriai kiruccanáshoz!
Furcsa egy nyár volt. Mindenki utazni akart, és persze rengeteg ember kellemetlen élményekről mesélt. Tömegek a reptereken, járattörlések, egekbe emelt árak. Közben a többség nyilván jól nyaralt, de a zúgolódás mindig hangosabb.
A sors úgy hozta, hogy mi pont a nyári csúcsszezonra nem terveztük semmit, de úgy gondoltuk, szeptember elején ideje lesz elnézni Horvátországba. Idejében foglaltunk egy megfizethető szállást, a víz és a búvárbázis közelében, kivártuk a sorunkat, aztán szépen elgurultunk Razanjba.
Abba nem megyek bele, át kellett gondolni, hol érdemesebb tankolni, illetve hogy készüljünk a kinti költekezésre, éttermekre- utólag ezeknek egy utazás kapcsán már semmi jelentősége. Akkor és ott számítanak, de most már mondhatom, nem plusz egy éttermi vacsorán múlik, hogy éreztük magunkat.
Elegendő volt leülni a tenger partjára Razanjban, és élvezni egy kicsit a pillanatot. Az Adria szép arcát mutatta, még 24-25 fokos volt, így fürödni is lehetett, Ilyen körülmények között a merülés is jól esett, s el is húzódtak a búvárkalandok egy órásra, vagy hosszabbra. Semmi sietség, kapkodás- a tenger ott van, sok titkot rejt az aljzat, ahonnan szemek pislognak ránk, s próbáljuk megörökíteni azt, amit csak lehet.
Főleg a parton kalandoztunk, és a "jackpot" most is a csikóhal volt. Három merülésen találtuk meg, mind a három alkalommal ugyanazt, de olyan jól rejtőzött, hogy mind a három alkalommal másik búvár volt az, aki kiszúrta a bújócskázó példányt! A szokottnál több volt a polip, s felbukkant még pár egyéb érdekesség- de ha nem jön semmi, akkor sem lehettünk volna csalódottak.
Elsősorban azért, mert végig nagyszerű volt az időnk. A végén már csak mókából néztük meg az előrejelzést: a tegnap még kora reggelre jelzett vihar elcsúszott-e a déli órákra? Általában igen, majd még tovább- amíg kinn voltunk, eső csak egyik éjszaka esett, illetve az indulás reggelén csepergett. Sose rosszabbat! És beigazolódott, hogy ne az időjósoktól tegyük függővé az utazást...
Ha sok időm lenne, összeadhatnám, hanyadik utam volt ez az Adriára, és mennyit merültem ott. De... számít? Pont elég az, hogy tudom, megadatott, nem egyszer, sokszor- és remélhetően élvezem még én ezt a kilátást.
Új búvárfilm került fel a Netflixre, és egyszer feltétlenül érdemes megnézni.
Kezdjük a címmel: angolul No Limit, magyarul Korlátlan befolyás. Ez az utóbbi nekem semmitmondó- ha csak ennyit látok, aligha nézek bele, mi ez a film. A No Limit sokkal többet ígér, mert ez egyrészt a különleges, nagyon veszélyes mélymerülési kategória neve, másrészt valamit sugall. És ehhez képest mi az eredeti francia cím? Sous comprise, azaz befolyás alatt, amihez a magyar verzió áll közelebb- tehát talán pont ez fejezi jobban az alkotók szándékát? Mindegy, ezen túl is lépek, azért a címnél kicsivel több egy film.
Ami egyébként azt állítja, hogy valós események inspirálták. És aki ismeri a szabadtüdős búvárkodás történelmét, annak gyorsan le is esik, milyen eseményeket dolgoztak fel, természetesen dramatizálva. Egy rutinos, világcsúcsokat döntő búvár találkozik egy fiatal lánnyal, akiről kiderül, roppant tehetséges a búvárkodásban, s bajnok nem csak a szeretője lesz, belőle is csúcstartót akar faragni.
Egyértelmű, hogy Fransisco "Pipin" Ferreras és Audrey Mestre története az alap, s csak azért nem árulok el többet, mert az eseményeket viszonylag hűen követő film végét is lelőném azzal, ha mesélnék erről. Mindenesetre javaslom, hogy olvasson utána, aki kíváncsi a valós háttérre- feltétlenül érdemes.
Inkább arról ejtenék szót, hogy például mennyire kell komolyan venni a filmben repkedő 170, 180 méteres merüléseket, a különféle kategóriákat (No Limit, CWT, CNF, stb.)? A helyzet az, hogy valóban értek el ilyen mélységeket egy levegővel merülő búvárok, valóban nagyok a kategóriák közti különbségek.
Manapság a No Limit az extrém mélysége, veszélyessége miatt nem igazán űzött merülési forma, az utolsó érvényes rekord 2007-ben született. Személyes véleményem szerint, noha nem űzöm ezt a sportot, ez így is van rendjén, mert a többi kategória is pont elég kihívást tartogat. Amit a film bemutat annak kapcsán, micsoda csapatmunka egy ilyen extrém rekord elérése, szintén nem kitaláció.
Az is megesik, hogy egy nagyon tehetséges, nagyon ügyes új versenyző viszonylag rövid idő alatt a csúcsra ér- a magyar világbajnok, Korok Fatima is egészen váratlanul robbant be a szabadtüdős búvárkodás élmezőnyébe például. A szintén váratlanul csúcsot javító görög Danai Varveri karrierje még egy (nem túl jól sikerült) filmet is ihletett. Az pedig egyértelmű tény, hogy egy olyasmi átlagbúvár, mint én, annyira hasonlítható az emberfeletti teljesítményekre képes szabadtüdős rekorderekhez, mint egy hobbikocogó Usain Bolthoz.
Tehát ha úgy nézem, hogy tisztában vagyok a történet hátterével, s van némi búvárismeretem, nem igazán lenne indokolt lehúznom ezt a filmet. Lehetne vele itt-ott kötekedni? Természetesen igen, de olyan elemek terén elsősorban, amik minimális módon sem befolyásolják a sztorit. Tudom, hogy 170 méteres mélységbe merülve kicsivel több palackot aggatnak magukra a biztosító búvárok, de nem hiszem, hogy emiatt kellene az egész filmet hiteltelenként leírni. A víz alatti felvételekben egyébként sem igazán erős az alkotás, nem mindig hitelesek a képek, a fényviszonyok nagy mélységben- ezeket jól megoldani nem egyszerű, nekik így sikerült.
Mellesleg a No Limit filmként is működik, legalábbis a számomra. Nem azt mondom, hogy a Nagy kékséghez hasonló időtálló klasszikussá válik, de nem is a 47 méter mélyen kategóriájú bődületes baromság. A színészek, ha nem is kimagaslóak, elfogadhatóan hozzák a szerepüket. A történetnek megvan a tempója, és a háttér sem teljesen kitalált, nincsenek a filmben őrült túlzások. Talán pont a valóságos események felidézése miatt lett számomra ez a film érdekesebb egy átlagos búváros kalandfilm helyett.
Nézd meg, olvasd el, mi történt valójában Audrey Mestre-vel, és töprengj el ezen az egészen. Akár annak is esélyt adhatsz, hogy magad is kipróbálod azt, milyen egy levegővel a víz alá bukni- csak, ahogy a film elején is elhangzik, mindig biztonságos körülmények között, és soha nem egyedül.
Túl drága lett volna a javítás, ezért a tenger mélyére küldték a tankert.
Egy négy évvel ezelőtti vihar során Qawránál szikláknak ütköző olajszállító tartályhajó került elsüllyesztésre Gozo új merülőhelyeként.
A 60 méter hosszú, Hephaestus nevű hajó 2018 februárjában egy vihar során került nehéz helyzetbe, majd végül zátonyra futott a Qawra melletti Fra Benben. A hajótörést követően a kormány a hajó elsüllyesztése mellett döntött, mivel a hajó javítása túl költséges lett volna.
A Hephaestust a Gozo partjainál lévő Xatt l-Aħmarban süllyesztették el, a Karwela, a Comino Land és a Xlendi többi roncsa közelében. A tervezett mélység 38-42 méter, de a pontos mélységet akkor fogják megerősíteni, ha a roncs már a helyén van, és a búvárok lemerülhetnek, hogy megvizsgálják.
A műveletre több éves várakozás után került sor. A roncs elsüllyesztése már 2020 óta tervben volt, de az engedélyek és a víz alatti felmérési munkák miatt késlekedést szenvedett a projekt.
Már a Qawra szikláin megfeneklett hajó is vonzotta a turistákat, sokan megnézték és fényképeket készítenek a hajóról. Miután a hajót elvontatták, a marsai Cassar hajógyárba vitték, ám a tulajdonos túl drágának ítélte a javítást, és ezzel megpecsételte a hajó sorsát.
A Hephaestus azután került a tenger fenekére, hogy a tartályhajót megtisztították az olajlerakódásoktól, és a búvárok biztonsága érdekében kisebb változtatásokat hajtottak végre rajta.
A Máltai Idegenforgalmi Hatóság elnöke, Gavin Gulia elmondta, hogy ez a hatodik szándékosan elsüllyesztett hajóroncs az elmúlt kilenc év alatt, és ezzel növelik a búvárturizmus kínálatát. Elmondta, hogy a cél a máltai szigetek körül merülő búvároknak olyan vonzó élményt nyújtani, amely a máltaiaknak is hasznára válik.
Clayton Bartolo miniszter hozzátette, hogy a számok azt mutatják, hogy a búvárturisták általában több pénzt hoznak a máltai gazdaságba, és minőségi turistáknak számítanak. Így érthető, miért ruháznak be újabb projektekbe az eddig is sok búvárt vonzó kis szigetországban.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
