Big Blue Búvár Blog

A víz alatti fotózásban is komoly nemzetközi versenyek zajlanak, bármennyire hihetetlen. Persze ebben a műfajban nem másodpercekről és méterekről szól a versengés, hanem a zsűri dönt- akad még bőven ilyen sportág. Van némi szubjektum az ítéletben, de szerencsére ebben a körben a legtöbb versenyző reálisan szemléli a saját alkotásait és a többiekét is. Akadnak viták, elemzések, ám itt azért könnyebb korrektnek maradni, mert nem dollármilliós pénzdíjakról és nagy reklámszerződésekről szól a versenyzés.

Sőt, magának a versenyzésnek is van egy nagyon kellemes oldala: a búvárkodás. Néha nem jön össze a "nagy kép", de akkor is merülünk, élvezzük a víz alatti világ látványát, ez önmagában jó dolog. Másrészt akár nyer egy felvétel, akár nem, ha kedves a szívünknek, akkor mindenképpen elégedett lesz a fotós.

Szóval vannak ezek a speciális, búvárfotós versenyek, amiket különféle szabályzatok alapján hirdetnek a világ sokféle részén. Vannak, ahol egy helyen, egy időben merül minden fotós, és adott helyzetből kell kihozni a legjobbat. Máskor viszont akárhol készült képeket nevezhetnek különböző kategóriákban.

Ám ezek többnyire egyéni versenyek. A német Unterwasser magazin érdekes ötlettel rukkolt elő: legyen egy "nemzeti válogatottak" számára hirdetett búvárfotós verseny, és a négy fős csapatok tagjai fordulóként egyénileg is pontot szereznek, illetve csapatuk számára is pontot gyűjtenek. Az év végén alakul ki a sorrend, és a helyezéshez minden versenyző hozzáteszi a maga részét.

Ebben az évben a magyar csapat remekül szerepelt: a második helyet érték el a németek mögött, akik mégiscsak "hazai pályán" versenyeztek. Az egyéni versenyben Bálint Attila összetettben negyedik lett, de az év folyamán több forduló is volt, ahol a közvetlen élmezőnyben volt a magyar fotós csapat valamelyik tagja. Rajta kívül Válóczy István, Pohl András és a csapatkapitány (az Év Természetfotósa versenyen az idén az Év búvárfotósa címet szerző) Tökölyi Csaba alkotta a sikeres magyar válogatottat.

Ez önmagában is szép, de arról is szólnék pár szót, hogy én személy szerint roppant komolynak gondolom ezt az eredményt. Egyrészt akik versenyeznek, a jó értelemben vett amatőrök: a víz alatti fotózás csak a szenvedélyük, nem ebből élnek. A hétköznapokban rendes polgári foglalkozásuk van, ezzel teremtik meg az esélyt az utazásra, a búvárkodásra, a fotózásra és a versenyzésre. Nem kapnak támogatást az államtól, a felszereléseiket is maguknak veszik. És miközben igyekeznek minél többet merülni és fotózni, tudják, családjuknak is szükségük van rájuk, tehát okosan kell gazdálkodni az idejükkel.

Ebben a körben idehaza mindenki ismeri a másikat. A csapat tagjai sokszor utaztak együtt búvárkodni, van köztük egy egészséges rivalizálás a versenyzéstől függetlenül is. Ám fejlődni csak a közös vitával, elemzéssel lehet, és akkor, ha mások jó felvételei nem bosszantanak, hanem inspirálnak. 

És amikor a korlátos pénzügyi lehetőségre és időre gondolunk, akkor eszünkbe juthat, hogy egyébként is hátrányból indulnak a magyarok. Alig van idehaza olyan hely, ahol látványos, színvonalas képek készítésére nyílik esély. A tengerparti országokban élő búvárfotósok csak lemennek hétvégente a vízhez, de még az olyan országokban élők helyzete is könnyebb, ahol izgalmasabb édesvízi merülőhelyek vannak, mint mondjuk az osztrákoknál a szép tavak.

Szóval a fentiek miatt gondolom úgy, hogy remek siker az európai búvárfotós mezőnyben ilyen jól szerepelni egy magyar csapatnak. A tagok nevét már említettem, de úgy gondolom, az igazi az lenne, ha a képeikből is közreadnék egy csokrot. Jöjjön tehát néhány az Unterwasser idei versenyén szereplő legjobb fotóikból.

Tökölyi Csaba: Pier (2013. március, 8. hely)

Tökölyi Csaba: New Generation (2013. június, 4. hely)

Válóczy István: Halloween pumpkin (2013. július, 4. hely)

Válóczy István: Error (2013. szeptember, 1. hely)

Bálint Attila: Mondvision (2013. február, 2. hely)

Bálint Attila: Im sicherheit (2013. május, 8. hely)

Pohl András: Shaggy (2013. május, 10. hely)

Pohl András:  Jellyfish lake (2013. augusztus, 3. hely)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Igen gyakran láthatunk víz alatti témájú dokumentumfilmeket a tévében, ám búvárszemmel ezek némelyike legalábbis megkérdőjelezhető minőségű, a témában járatlan ismerősöknek időnként el is kell magyarázni, hogy amit látnak, az nem is úgy van.

Először is látni kell azt, hogy az ismeretterjesztő csatornák ma ugyanúgy piaci alapon működnek, mint bármelyik kereskedelmi tévé. Dollármilliók forognak kockán, és biztosra kell menni, a tévének is, a stábnak is. A csatorna ezért olyan filmeket vesz át, amik kellően bombasztikusnak számítanak, a stábok pedig olyan anyagot próbálnak produkálni, ami borzongató- bármi áron. Olyan nyomás van mind a két félen, ami belekényszeríti a dokumentumfilmeseket elképesztő dolgokba is.

Vannak alaptrükkök, amikkel még nagy kockázat nélkül lehet élni. Az egyik a jól összevágott beharangozó, ami hihetetlen képeket ígér, aztán a teljes filmet megnézve kiderül, az összes látványos kockát tartalmazta az előzetes, a többi csak töltelék. Aztán ott van a szokásos amerikai doku-felépítés, hosszú beharangozó a film elején, reklám előtt a következő fejezetből adnak ízelítőt, reklám után az előzőeket foglalják össze- kis ügyességgel egy jó felvételt 4-5 alkalommal el lehet sütni.

Szintén jó időhúzás a filmben szereplőket hosszan beszéltetni a kamerába, akik csacsognak az állatokhoz való viszonyukról, a félelmeikről, a karrierjükről, a családjukról, a kedvenc cipőjükről- mindegy, mi a téma, ki lehet húzni vele pár percet. Nem árt, ha van egy csinos nő is a csapatban, vele az ilyesmi is jobban eladható. Épp a napokban láttam egy filmet, feltűnt benne Caterina Gennaro, aki rúdtáncosként állítólag sztár volt, a képeit látva viszont természetfotósnak középszerű- a búvárruha viszont jól áll neki, és ez a lényeg. Néha hírességeket rángatnak bele a projektbe, az ő érzéseik ecsetelésével mindig jól ki lehet tölteni az időt.

Remek trükk az is, hogy a filmben valami hihetetlen nagy felfedezésről beszélünk, ami képileg nem jelenik meg, de ha a narrátor huszonhatszor elmondja, mekkora élmény sztepptáncoló polipokat látni, akkor mégiscsak úgy marad meg a felületes nézőben, hogy a nyolckarúak a parkett ördögei. A filmek jelentős része, bármekkora dolgokat ígér, nem leplez le semmit.
Esetleg két össze nem függő felvétel egymás mögé vágásából lesz drámai jelenet- nem szokatlan dolog, hogy a vágóasztalon sikerül az átlagos felvételekből jó filmet csinálni, de ha mondjuk térben és időben messze készült snittekből dolgozik rendszeresen egy ismeretterjesztő film készítője, azzal magát a műfajt csúfolja meg. És bizony szakértő szemmel nézve feltűnik, ha megváltozik a víz színe, a látótávolság, a napszak...

Gyakran dobnak be trükköket a stábok. A felvétel előtt, kamerán kívül etetik az állatokat, netán máshogy érik el hogy a felvételen "jól viselkedjenek". Épp Jean-Michel Cousteau csapata keveredett a közelmúltban ilyen botrányba, de már a régi időkben is előfordult ehhez hasonló, hiszen a tengeri állatok jelentős részét oda kellett csalogatni valahogy a kamerák elé, és az sem árt, ha valami látványosat csinálnak is.

Mert azért a filmesek védelmében le kell szögezni: "a tenger nem múzeum!" Amikor a víz alatti természetfilmes órákon, napokon, heteken át próbál megörökíteni egy viselkedést, de nem sikerülnek a felvételek, pont abban a percben nem mennek a kamerák, épp elfogy a levegő a palackból, akkor az őrjítő érzés. Nem kevés pénzbe kerül beszerezni a felszerelést, megszervezni az utazást, és esetleg minden erőfeszítés felesleges volt- ilyenkor gyakran nyúlnak "kreatív megoldáshoz" az alkotók, vagy a jobbik esetben a született felvételekhez illeszkedően módosítják a forgatókönyvet, változtatnak a koncepción. Ez teljesen tisztességes megoldás- esztelenül támadó ragadozókról akarunk filmet csinálni, de aztán azt tudjuk megörökíteni, hogy ezek jó fejek, akkor módosítható a sztori. De kiprovokálni agresszív viselkedést nem túl szép, hogy sikerüljön kellően drámai anyagot összehozni.

Valószínűleg itt válik el, ki az, akinek nem csak munkája, hanem szenvedélye is a természetfilmezés, aki akár saját pénzét is rááldozza a filmezésre, és nem érdekli, mi jön ebből vissza. Ők szeretnek merülni, szeretnek filmezni, azt akarják megmutatni, amit látnak, és nem azt, ami a csatorna számára jól eladható. Akinek ez az egész csak a pénzről szól, az könnyen köt kompromisszumot: ha vért akarnak a producerek, megkapják, így vagy úgy. És ilyenkor születnek életveszélyről, kockázatról, halálfélelemről szóló anyagok, csattognak az állkapcsok, összedőléssel fenyegetnek a roncsok, és így tovább... Közben meg búvárként annyit látok, hogy egy átlagos szituációt adnak el a laikus közönség számára halálközeli élményként.

Sajnos az ingerküszöbünk az egekben van. A pár éves dokumentumfilmek ahol a cápa csak úgy elúszkál a nagy kékségben már nem elég. Jöjjön közelebb. A búvár fogja meg az uszonyát és vontattassa magát vele. És közben lehetőleg kapjon el egy fókát is a ragadozó... Erre kapjuk fel a fejünket. Nem segítenek a hülye fikciós filmek se, ahol cáparajok, óriáspolipok meg más látványos animált szörnyetegek gyilkolnak. Mennyivel látványosabb, mint egy hagyományos dokumentumfilm! Hát miért ne lehetne ilyen hangulatú egy ismeretterjesztő műsor?

Nos, a bajom ezzel egyszerű: azért, mert maga a búvárkodás sem ilyen. Több száz merüléssel a hátam mögött azt kell moondjam, nem a halálfélelemről szól számomra a víz alatti kalandozás. A cápák nem támadtak a közelemben se emberre, se állatra. Nem szorulok be rendszeresen roncsok belsejébe, és nem kell az utolsó slukk levegőmre hagyatkozni hogy túléljem az életveszélyes merüléseket. Borzongás előfordul, hiszen önmagában a víz alatti lét egy kaland, de a feltupírozott drámák komolytalanok. Vannak értékes, tanulságos, szép dokumentumfilmek, amiket bátran merek ajánlani mindenkinek, de bizony akadnak fércművek is. Ahol nem maga a víz alatti világ bemutatása a legfontosabb, hanem a bombasztikus előzetesek, a hangulatkeltés, ott azért nyugodtan elkezdhetünk gyanakodni, hogy nem a merülés hozta izgalomba a filmeseket és a csatorna fejeseit, hanem a guruló dollárok.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

A Kanári-szigeteken dolgozó kiváló búvárfilmes, Rafa Herrero készítette ezt a nagyon imponzáns kis filmet arról, mi mindent lehet látni az Atlanti-óceán mélyén a téli időszakban.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.