Big Blue Búvár Blog

Egy víz alatti felvételt elemeztek a konteók rajongói- de a valóság prózaibb.

A víz alatt lehet látni különös és látványos dolgokat. Élettel teli korallzátonyok, vagy hideg vízű tavak zöldes színű mélységei, ókori amforamezők vagy modern hadihajók- minden merülés máshogy érdekes.

No de mit gondoljunk akkor, ha az óceán mélyén egyértelműen épített helyet találunk? Magasba nyúló, antennaszerű oszlopok, gondosan elrendezett asztalok, mintha valami titokzatos bázis lenne a tenger fenekén. Emberi építmény? Kik tették oda, miért- és mikor? Esetleg az ide látogató idegenek alaítottak ki az emberi szemek elől rejtett víz alatti bázist?

Egy TikTok videót több millióan néztek meg, ugyanis a túlnyomó többség nem értette amit lát. Beindultak a találgatások, és a "megfejtések" között a fenti teóriák mellett voltak vicces vagy morbid megjegyzések is, például sellőtemetőkről.

De szó sincs hasonlóról. Ez a hely Floridában található, és búvárok látogatják, akik az építményeken nevelgetett korallokat gondozzák. A tengerekben ugyanis sajnos olyan sok természetes korallzátony indult pusztulásnak, hogy több helyen elkezdték a korallok mesterséges nevelését, majd visszaültetését a zátonyokra. 

Egy gyanús elmélettel kevesebb- de meglehet, akadt, akit ez az "átlátszó" magyarázkodás nem elégít ki. Nekünk, búvároknak viszont elég elmenni oda, csatlakozni az önkéntesekhez, és láthatjuk a saját szemünkkel, mi a valóság.

Az eredeti TikTok videó

Az Egyesült Arab Emírségekben is szorgoskodnak a búvárkertészek.

A búvárok júniusban 15 mesterséges zátonyt telepítenek az Egyesült Arab Emírségek partjainál, Dibba közelében, hogy elősegítsék a tengeri ökoszisztémák regenerálódását. A területeket a kotrás és az óceánok pusztulása károsította, így szükség van az emberi beavatkozásra az újjáélesztésükhöz..

A Freestyle Divers tengeri természetvédelmi akadémia önkéntesei június 8-án az óceán világnapja alkalmából ellátogatnak a Dibba Rock tengeri természetvédelmi területre. A zátonyok egy új ökoszisztéma alapját képezik majd, és egybeesnek a fudzsairai búvárközpont Dibba Rock korallzátony-nevelőközpontjának bővítésével. 

Az engedélyek függvényében június és július folyamán 20 régi hajótestet süllyesztenek el, hogy mélyebb zátony-környezetet alakítsanak ki a búvárkodás, a természetvédelmi képzés és az oktatás számára.

"Az Egyesült Arab Emírségek partvidéke bővelkedik változatos tengeri élővilágban, de búvárként első kézből láttuk a szennyezés és az emberi tevékenység következményeit" - mondta Darryl Owen, a Freestyle Divers ügyvezető igazgatója.

"Programjaink révén láthattuk a természetvédelmi erőfeszítéseink eredményét a tengeri élővilág felbukkanásában és visszatérésében.

"Az óceánok pusztulása mindannyiunkat érint, ezért a valódi változás érdekében a tengervédelmi tevékenységeknek mindenki számára nyitottnak kell lenniük."

A World Resources Institute adatai szerint a korallzátonyok világszerte, így az Egyesült Arab Emírségekben is veszélyeztetettek, több mint felük veszélyben van. A tudósok becslése szerint 2030-ra a zátonyok akár 90 százaléka is veszélybe kerülhet.

Pedig ezeknek a területeknek a jelentősége óriási. A bolygó felszínének kevesebb mint 0,5 százalékát kitevő korallzátonyok a tengeri fajok 30 százalékának adnak otthont. Becslések szerint a tengeri élővilág 25 százaléka életciklusa valamelyik szakaszában a korallzátonyokra támaszkodik, miközben ezek az összetett ökoszisztémák világszerte emberek millióinak biztosítanak élelmet és munkát. Ezek a tengeri élőhelyek a Föld oxigénkészletének több mint felét állítják elő, és így kritikus szerepet játszanak az emberi túlélésben.

A világ egyik legnagyobb mesterséges zátonyának létrehozására irányuló terveket Fujairah partjainál 2019-ben jelentették be először. A kormány környezetvédelmi szakemberei amerikai tudósokkal együttműködve dolgozták ki a hatalmas, három futballpálya méretű víz alatti élőhely tervei.

A floridai korallzátonyokat hasonló veszélyek fenyegetik, mint az Emírségekben levőket, többek között a tengerek hőmérsékletének emelkedése, az emberi környezetszennyezés és a területkiemelés. Dibbában a Freestyle Divers összefogott az Azraq-kal, egy dubaji székhelyű, önkéntesek által vezetett tengervédelmi szervezettel.

A partnerség keretében az Azraq önkéntes, vállalati és iskolai tagjai hozzáférhetnek a Freestyle Divers tengeri természetvédelmi akadémiájához, amely a víz alatti elméleti és gyakorlati természetvédelmi oktatásra összpontosít. "A Freestyle Divers olyan környezetet biztosít, ahol a tudomány és a tengervédelem találkozik" - mondta Natalie Banks, az Azraq ügyvezető igazgatója.

"Ez nagyszerű lehetőséget biztosít arra, hogy a közösséget oktassuk, motiváljuk és aktivizáljuk a tengeri környezet védelmének fontosságára", tette hozzá.

A koronavírus életünk minden területén jelen van.

A Photographer of the Year (POY) Asia fotósverseny több kategóriáját is a világjárványnak szentelték. A Természet és környezet kategóriában egy víz alatti felvétel győzött, amit egy török fotós, Sebnem Coskun készített. Az látható rajta, ahogy Isztambul közelében egy búvár, Sahika Ercumen a vízben lebegő, jelentős részben a járvány alatti védekezés során használt eszközöket próbál begyűjteni.

A feladat természetesen reménytelen. A számtalan eldobott egyszer használatos maszk, a sok védőfelszerelés begyűjtése a világ minden sarkában aligha oldható meg, és ahogy általában a hulladékkal történik, a végén a nagy részük a tengerben köt ki. A kép pedig erről szól, ezt mutatja be. Sajnos a világ sok más pontján készültek hasonló felvételek.

A kép Sebnem Coskun oldalán

A halászat sötét titkairól szól a Seaspiracy című film.

A Netflix-világ érdekessége, hogy nem csak drámákat, vígjátékokat, fikciós sorozatokat lehet elérni a kínálatban, dokumentumfilmekből is jócskán akad. A Tanítóm, a polip után újabb elgondolkodtató film jelent meg a tengerről, a Seaspiracy.

A sztori annyi, hogy a fiatal, tenger iránt rajongó filmes felháborodván a sok műanyag szemét láttán, megpróbál minél többet feltárni abból, hogy tesszük tönkre a vizek élővilágát. És szép lassan kibontakozik, hogy az egész többről szól, mint csak a szívószálakról, sőt, azok számítanak a legkevesebbet: a tengerfeneket pusztító, rengeteg lényt felesleges megölő kereskedelmi halászat kerül a középpontba, az a tevékenység, amit nem hogy a károkozás miatt felelősségre vonnának, még támogatnak is a kormányzatok.

Gondoltál arra, hogy miközben környezetbarát címkés halkonzervet eszel, valójában ki, hogy, milyen rendszerességgel ellenőrzi, mit is csinálnak a halászok? Könnyű megnyugtatni magunkat azzal, hogy csak "etikusan fogott" halat eszünk, sőt, kevés egyszer használatos műanyag tárgyat dobunk el, de a probléma súlyosabb és sokszor rejtve is marad. A tengerben lebegő soha le nem bomló hulladékban ugyanis messze nem szívószálból van a legtöbb, hanem halászhálóból és damilból, amik nem véletlenül, hanem szándékosan olyanok, hogy megöljék a lényeket. Amikor a háló nem szakad be, akkor pedig visz magával mindent, és aztán az élettelen, eladhatatlan mellékes fogás (például delfinek, teknősök) hulladékként mennek vissza a vízbe.

A Seaspiracy ezekről a témákról szól. A megszólalók között vannak jól ismert emberek is, mint Sylvia Earle vagy Paul Watson, a Sea Shepher alapítója, illetve az is jellemző, kik nem akartak interjút adni. Persze jól van összevágva a film, igyekeznek fenntartani a drámai hangulatot, és talán pár állítás, pár statisztika hátterét meg lehetne kapargatni, de a lényeg nem ez. Hanem az, hogy a szennyezéssel, a halászattal, a mi saját nemtörődömségünkkel romboljuk a tenger élővilágát, és tényleg eljuthatunk oda, hogy kiürül a mélység- legalábbis az élőlényeket tekintve, mert szemét az lesz a vízben bőven. Tehetünk ellene? Szerintem igen. Tájékozódhatunk, nemet mondhatunk az olyan ételekre amik fogása nagy pusztítást okoz, és akár a szívószálat is elfelejthetjük. Bár ezzel nem világot, valami kicsit mégis tehetünk, és ha mind ezt tennénk, lenne eredménye...

Seaspiracy a Netflixen

Egy máltai búvár vette videóra a visszadobált, élettelen állatokat.

Régi, szomorú probléma az, hogy a halászok az eladhatatlan, méreten aluli, "felesleges" fogást egyszerűen visszadobják a tengerbe. Ez a búvár a St Paul's Bay mélyén három cápa mellett murénát is filmezett, amik nyilván ennek lettek az áldozatai, ugyanis még a zsinór is rajtuk volt.

Ez pedig újabb problémát jelent, mert ezek a műanyag zsinórok évszázadok alatt bomlanak le, addig is foglyul ejtenek rengeteg tengeri állatot. Bár a lelkes búvárok, mint például a videót készítő Rainero Borg, sok hulladékot kihoznak a tengerből, próbálják begyűjteni az ilyen nem lebomló halászati eszközöket, sajnos mindig van utánpótlás...

Búvároknak kellett segíteni egy bajba került állaton.

A Maldív-szigeteken történt nemrég egy különös eset: a sekélyben tartózkodó búvárokhoz közelített egy nőstény cetcápa. Ezek a hatalmas, de ártalmatlan állatok békésen viselkednek a búvárok jelenlétében, ám ez kifejezetten közel úszott. A búvárok látták, hogy egy építkezéseken használt zsák akadt a testére, amitől már nem tudta mozgatni uszonyait.

Le tudták vágni a hulladékot a cápáról, az pedig velük maradt egy kis ideig, majd tovább úszott. Meglehet, hogy a seb nyoma megmarad, mert a zsák mélyen a testébe vágódott, de legalább esélyt kap a túlélésre- ha a búvárok nem segítenek, hamarosan elpusztult volna. 

Ausztrál búvárok a víz alatt telepítik újra a tengeri fű mezőket.

Nehéz lehet elhinni, de még a kevéssé izgalmasnak tűnő tengeri fűnek is igen fontos szerepe van a víz alatti élővilágban. A kisebb élőlények, az ivadékok például menedéket találhatnak a mezőben, így több hal érheti el a kifejlett kort. A mező megakadályozza az eróziót is, és sok üledéket is kiszűr. Ráadásul a tengeri fű mezú több szenet képes megkötni, mint ugyanakkora méretű esőerdő.

Ám a tengeri fű sem vészeli át a víz alatti élővilág pusztítását. Ezért aztán, miután a kutatók rájöttek, nagyon is jelentősége van ennek a kevésbé látványos növénynek, elkezdtek gondolkodni, hogy lehet a mezőket visszatelepíteni. Sajnos nem olyan egyszerű a dolog a felszínen, amikor csak szétszórják a fűmagot.

A kifejlesztett módszer az egészséges mezőkön levő fű áttelepítésén alapszik. Ehhez viszont önkéntesek bevonására van szükség. Egyrészt ők gyűjtik be, majd rekeszekben elszállítják a füvet. Később ők azok, akik egy speciális ültető eszközzel a tenger fenekén telepítik vissza a növényeket. A két lépés között a füvet megmossák, majd tápanyagban gazdag környezetben helyezik el. Az áttelepített fű életben maradási aránya meglehetősen magas, 90 százalékos.

Természetesen az lenne az igazi, ha nem kellene arra erőforrásokat fordítani, hogy visszaépítsük azt, amit mi pusztítottunk el, de ha más megoldás nincs, feltétlenül pozitív, hogy sikerült ilyen módszert kifejleszteni, és vannak is lelkes önkéntesek, akik segítenek.

Különös tárgyakat találtak a búvárok Mexikóban.

A cenote néven emlegetett víznyelők manapság a búvárok kedvencei, ám annak idején rituális szertartások helyszínei voltak. Sok izgalmas leletet találtak ezekben az itt dolgozó víz alatt régészek.

Mostanság viszont elég sokan a szemetet dobálják a víznyelőkbe. A közelmúltban a Chen Ha cenote mélyéről igyekeztek kihozni a hulladékot. A búvárok meglepetésére nem csak afféle hagyományos szemetet, állati maradványt találtak: 112 villanyóra is előkerült a mélyből.

Egy víz alatti régész szerint főleg lakóépületekben használt villanyórákra bukkantak. Azért fontos ezeket kihozni a vízből, mert igen sok mérgező anyag van bennük, például réz és ólom, ami a vizet is szennyezi, az élővilágot is pusztítja. 

Ezért barlangi búvárok és önkéntesek bevonásával már évek óta rendszeresek a szemétgyűjtő akciók. Ezúttal öt órányi munkával 700 kiló hulladékot gyűjtottek be. Fémkeresőt is bevetettek, hogy az üledék alatt rejtőző dolgokat megtalálják, így bukkantak rá a furcsa leletekre. 

Halak maradványait, három krokodil koponyáját is a felszínre hozták a búvárok a korrodált villanyórák és a mindenféle egyéb szemét mellett.

Ezt a bajba került állatot sikerült megmenteni.

Nem először kerül elő a téma: a beszakadt hálóba gabalyodott állatok értelmetlenül, szenvedve pusztulnak el a tenger mélyén. A legtöbbjüknek esélyük sincs, és így vész oda számtalan cápa, teknős, delfin és mennyi más, kevéssé ismert élőlény.

Ennek a kis macskacápának nagy szerencséje volt, mert arra járt egy ügyes búvár, késsel a kezében, és ki tudta szabadítani. Csak reménykedni tudok, hogy az ott maradt hálómaradványok legközelebb nem ejtik foglyul szegényt, és a búvárok úgy tudják megcsodálni, hogy még él.

A film azért megkapó a számomra, mert én az Adrián kizárólag csak élettelen cápát láttam eddig: hálóba gabalyodott, halászok által visszadobott példányok voltak. Pedig nagyon szívesen néznék meg egy élő macskacápát, de közel húsz év alatt nem volt ilyenhez szerencsém. Ez azért talán sokat elmond a helyzetről... 

Újabb eredményes tengeri hulladékgyűjtő akcióról kaptam hírt.

Nagyon nehéz "sikert" emlegetni, amikor valaki tonnaszámra emeli ki a vízben sodródó szemetet, de kétségtelenül kalapot kell emelni, ha valaki eredményesen dolgozik. A probléma nyilván az, hogy ez a sok le nem bomló műanyag mind emberi tevékenység miatt kerül a vízbe- tehát azokat ismerjük el akik utánunk és helyettünk takarítanak.

Többféle akció létezik. A parti szemétszedések, amikor a kisodródott hulladékot szedik csoportosan, bárki számára nyitottak. A hulladékot szedegető búvárok már egy külön csoportot jelentenek, az igazán felkészültek komoly hajókkal egészen nagy darabokat ki tudnak emelni a tengerből, levágják a roncsokba akadt nagy hálókat is.

Ám ezek inkább helyileg lehetnek eredményesek. Az óceánok közepén lebegő nagy szemétszigetek felszámolása jóval nagyobb kihívás. Ugyan hallottunk különféle projektekről, amik nagy-nagy eredményt ígértek, de azért még akadnak buktatók. 

Az Ocean Voyages Institute első begyűjtő útján is több tonna hulladékot szedtek össze, de legutóbb egy 48 napos expedíció során 103 tonnányi sodródó háló és egyéb műanyag kiemelése sikerült nekik. A titok a módszerben rejlik, ahogy a szemetet keresik. Az önkénteseknek egy GPS nyomkövetőt adnak, és a programban részt vevő hajósok a vízen lebegő hálókra rögzítik azt.

Az elv az, hogy az áramlások előbb-utóbb össze fogják sodorni a hulladékot, azok nagyobb szigetté állnak össze. Tehát a nyomkövetők jeléhez érkező hajó már nem csak azt az első lebegő hulladékot emelheti ki, hanem a többit is ami a közelében van. És a módszer működik: nem kell tűt keresni a szénakazalban a szemetet begyűjtőknek, sokkal hatékonyabbak lehetnek. 

A módszer pedig nyilván finomodik, ezért tudnak egyre több szemetet kiemelni egy út során. A hajó alig tért vissza, máris tengerre szállnak a hulladékvadászok- sajnos még sok-sok munkájuk van...