Big Blue Búvár Blog

A Karib-térség változatos merülőhelyei között külön kategóriát képviselnek a vízzel telt barlangok. A mexikói cenoték már nem csak a búvárok körében ismernek, a látványos üregekről annyi helyen lehet látni képeket és videókat. A bahamai barlangokról is hallhattak már páran.

Ám a szintén népszerű nyaralóhelynek számító Dominikai Köztársaságot ritkán említik, ha barlangi búvárkodás kerül szóba. Nyilván arrafelé elsősorban az all inclusive hotelek csodás homokos strandjain heverésző turisták fordulnak meg, méghozzá igen nagy számban, mert az ország az egyik legolcsóbb úti célnak számít a térségben. 

Akad merülési lehetőség is, ami nem meglepő, hiszen ahol tenger van, búvárkodni is szoktak. A víz meleg, az élővilág tipikus karibi, csak néhol kissé leharcolt, mert erre nem ügyelnek (még) annyira a orallzátonyok védelmére. 

Aki viszont igazi kalandot keres a mélyben, az a sziget belsejében levő barlangok felé veszi az irányt. Természetesen mint más ilyen zárt üregekben, úgy itt is életveszélyes a merülés a képzetlen, nem megfelelő felszereléssel rendelkező búvárok számára. A rutinosak viszont hosszú járatokat fedeztek már fel. 

A kristálytiszta vízben az igazi látványosság a sok gyönyörű cseppkő. Fantasztikus oszlopcsarnokként veszi körbe a barlangi búvárokat ez a sok természeti képződmény. Ezek még egy szárazföldön is lenyűgözik az embert, de átúszni közöttük hihetetlen élmény lehet...

A Karib-tenger egyik legvonzóbb úti célja lehetne Kuba, de a szocialista országgal évtizedek óta nem tart fenn kapcsolatot az Egyesült Államok, így aztán az igazán nagy bevételt jelentő amerikai turistaáradat elkerüli a szigetet. Ám a két ország viszonya enyhül, a jövőben sok korlátozást feloldhatnak- ez nagy esély, de nagy felelősség is.

A térségben ugyanis problémát okoz már most is az, hogy a nagy bevétel reményében szinte kontroll nélkül építették a luxusszállodákat, és a partmenti fejlesztések eredményeként a tenger élővilágban sok kár keletkezett. A vendégeket etetni kellett, tehát a halászat is megtette a maga pusztítását a korallzátonyok halállományában. Így aztán néhány helyen már alig van mit nézni, míg máshol tudatos menedzseléssel, hatékony védelemmel nagyrészt sikerült megóvni a tenger épségét.

Kubába manapság inkább Európából érkeznek az egzotikum iránt érdeklődő utazók, annak idején pedig csak a szocialista blokk vendégei látogattak el ide. A búvárkodásnak vannak hagyományai a szigeten, de egyszerűen soha nem volt annyi búvárturista, hogy túl komoly iparág alakulhatott volna ki. A magyar búvárok közül maroknyian szintén eljutottak ide, még könyv és film is született ezekről a nyolcvanas években- ez volt a legkönnyebben elérhető trópusi tenger a szocialista országokban élő búvároknak.

Mindenesetre az élővilágon nem hagyhattak túl nagy nyomot a merülés szerelmesei, hiszen az országnak igen hosszú partszakasza van. Ettől még nem paradicsomiak az állapotok, mert az embereknek élni és enni kell, halásznak, és valljuk be, a szocialista országok nem feltétlenül voltak élenjárók a környezetvédelemben. Most viszont ebbe is bele kell tanulni Kubában, ha meg akarják őrizni az ország korallzátonyainak vonzerejét. Ezen a területen legalább nem rossz a viszony az amerikaiakkal, akiknek szakemberei segítik a helyieket a munkában. 

Ők maguk is érzékelték a veszélyeket. Még 1997-ben döntöttek arról, hogy a különösen gazdag élővilágú szigetcsoport, a Jardines de la Reina egész területét védetté nyilvánították, és a búvárok számát is korlátozták. Hatalmas tengerrészről van szó, és az eredmények sem maradtak el: az ide látogató, és összehasonlítási alappal rendelkező búvárok szerint látványos, egészséges korallok, hatalmas halak, máshol alig előforduló cápák figyelhetők meg a víz mélyén. 

Egy amerikai búvár képekkel gazdagon illusztrált kötetet írt erről a különleges merülőhelyről. Szeretné, ha dokumentumok állnának rendelkezésre arról, milyen is a Jardines de la Reina a maga érintetlen szépségében. Reménykedik abban, hogy az országba érkező turistahullám nem változtat alapvetően ezen, és erre az is esélyt ad, hogy a szigetcsoport elég messze van a főszigettől: több órát kell hajózni, amíg valaki itt búvárkodhat.

A turizmus komoly bevételi forrás lehet az országban, ahol igen sokan élnek nagy szegénységben. Tipikus nyugati okoskodás az, amikor a fejlett országok akarják megmondani, ki, hol, hogyan építkezzen. De a helyiek számára ez egy komoly kitörési lehetőség, és biztosak lehetünk benne, élni fognak vele. Új szállodák épülnek, búvárközpontokat alapítanak- ám értelmes tanácsokkal, a tapasztalatok megosztásával segíteni lehet abban, hogy hosszú távon is profitáljon az ország a természeti szépségekből.

Természetesen ez még csak kis szelete a vonzerőnek, hiszen a felszíni látnivalók, az ottani hangulat is sok vendéget magával ragad. Nincs mese, ez is alapvetően változhat meg a jövőben. Nem is lehet elvárni senkitől, hogy régi, szegényes életmódjához ragaszkodjon csak azért, hogy a turista tudjon mire rácsodálkozni. De értelmes kompromisszum köthető, és erre is van jó példa a Karib-térségben. Búvárként szurkolok, hogy Kubában is sikerüljön értelmesen fejleszteni.

Floridában olyan halat kaptak el búvárok, ami más területen őshonos.

A doktorhalak közé tartozó sárga hal nem különösebben látványos élőlény: szép, de van még színes, feltűnő vagy furcsa állat a korallzátonyokon ezerszámra. Ám a Florida déli részén búvárkodó párós mégis kiszúrta őkelmét, ugyanis még sose láttak hasonlót.

Ki is fogták az állatot, és elvitték a szakemberekhez, mert szerették volna tudni, csak ők emlékeztek rosszul, vagy egy errefelé valóban nem ismert fajról van szó? Mint kiderült, az utóbbiról van szó: Acanthurus pyroferus a latin neve, és az indopacifikus régióban őshonos, tehát az Atlanti-óceán nyugati felén invazív fajnak számít.

Ez pedig a tragikus következményekkel járó tűzhalelszaporodás óta olyan dolog, amire nagyon odafigyelnek. A halat kifogó búvárok éberségét ezért példaként állítják a többiek elé, mert nem kell sok ahhoz, hogy pár betolakodó állat roppant mód elszaporodjon. A korábban ismeretlen, természetes ellenség híján gyakorivá váltó invazív élőlények megtizedelhetik a korallzátonyokon élő őshonos állatok populációját, mint az a tűzhalak esetében történt. Azokból az elsőt a 1985-ben figyelték meg Floridában, ma pedig már az egész Karib-tengeren ezekkel az agresszív hódítókkal küzdenek, tűzhalfogó versenyeket is rendeznek.

Ezek az állatok több módon a vízbe kerülhetnek, és sajnos elég gyakran egyszerűen csak emberi felelőtlenség áll a hátterében: a megunt, vagy feleslegessé vált akváriumi díszhalakat engedik a tengerbe. Talán a tulajdonos azt hiszi, ezzel jót tesz, mert "megmenti az állatokat, hadd éljenek szabadon", de a következmények súlyosak lehetnek. Természetesen az egész világot átszelő kereskedelem korában nehéz gátat szabni az ilyesfajta inváziónak, de ha a búvárok figyelnek és idejében elcsípik a szokatlan állatokat, talán meg lehet akadályozni a katasztrófát. Feltéve, hogy tényleg jól ismerik az élőlényeket, és nem keverik össze a betolakodókat egy őshonossal fajjal...

Már csak ezért is megéri tanulmányozni annak a régiónak az élővilágát, ahol az ember gyakran merül. Kétségtelen, hogy ebben a búvárok élen is járnak, nagyon sokunknak vannak részletes határozókönyvei, és gyakran próbáljuk utólag azonosítani a látott vagy lefotózott állatokat, mert így teljesebbé válik az amatőr víz alatti felfedezés élménye.

A Bahamák vizeibe rendszeresen túrát szervező Jim Abernethy már annyira ismeri az ott élő ragadozókat, hogy néhány állatnak nevet is adott. Az egyik méretes tigriscápa a Tarantino nevet kapta, aki meglehetősen közeli ismerőse már a rutinos búvárnak. Állítólag évekkel ezelőtt kerültek jó viszonyba, amikor a búvár egy horgot szedett ki a cápa szájából. És a becenév pedig úgy jött, hogy az állat pár alkalommal a búvárok kameráját kapta el és vitte kicsit odébb, így aztán pár másodpercen át ő filmezett, kvázi "rendezővé" lépett elő.

A tigriscápa egyébként kifejezetten veszélyes cápafajnak számít- nem úgy általában, mert azért nem túl gyakoriak az általuk elkövetett támadások, hanem a többi cápával összehasonlítva számít viszonylag veszélyesebbnek. Ez nem meglepő, hiszen hatalmasra megnövő ragadozóról van szó, Tarantino több, mint négy méter hosszú.

Ám a felvételek tanúsága szerint a búvárok biztonsággal merülhetnek akár a közvetlen közelükben is. Persze Abernethy tapasztalata pótolhatatlan, így aztán vendégeinek tiltja, hogy így próbáljanak bizalmaskodni egy tigriscápával. Ám azt hiszem, ők nem is vágynak hasonló élményre, inkább csak rácsodálkoznak ott a helyszínen, milyen is egy barátságos cicázás egy érdeklődő példánnyal...

Van, aki szerint túl veszélyes ez a fajta cápás merültetés. Én nem tudok állást foglalni, erre az élményre pont nem vágyok, de meg tudom érteni, aki lázba jön ezeknek a különleges állatoknak a közelségében. Nem akármilyen kaland lehet...

Az egész Karib-tengert fenyegető tűzhalinvázióval különféle módszerekkel próbálják felvenni a harcot. A gyorsan szaporodó falánk ragadozók elég előnyös helyzetben vannak, hiszen természetes ellenségük nincs, az emberek pedig csak egy részüket tudják kifogni.

Ráadásul a szigonnyal lövöldözés a búvárok jelentős része számára nem túl szimpatikus. Érdekes, hogy miközben a kedvtelési búvárkodás kezdetén a szigonypuskát már-már az alapfelszerelés részeként hirdették az Egyesült Államokban, ahogy teltek az évtizedek, a víz alatti vadászat egyre inkább egy szűk réteg hobbijává szorult vissza. Másfél évtizede merülök, és még nem láttam a víz alatt olyan búvárt, aki szigonypuskát vitt volna magával. Én se vágytam sose arra, hogy lövöldözhessek merülés közben.

Persze az emberek egy részében bizonyára feléled a vadászösztön, ha olyan helyzetbe kerülnek. Van ebben valami ősi: saját kézzel megszerezni a zsákmányt, majd megenni... Szóval bármennyire nem foglalkozok ilyesmivel, meg tudom érteni valamilyen szinten a horgászokat, vadászokat is. Amikor pedig nem hogy tiltják a szigonyozást, hanem egyenesen még biztatnak is rá, bizonyára sokan azt mondják, "a jó cél érdekében" mégiscsak beszállnak a kampányba, és közben titkolt cserkészési vágyukat is kiélhetik.

A Kajmán-szigeteken egyenesen arra törekednek, hogy a tűzhalszigonyozás terén elhódítsák az első helyet a térségben. Az első példányokat még 2008-ban vették észre ezekben a vizekben, azóta viszont a mérgező tüskéiről ismert, jellegzetes megjelenésű halak nagyon elszaporodtak. Több száz szigonypiuskát bocsátottak a búvárok rendelkezésére, akiknek rendszeres jelentést kell tenni a fogásról. Noha az ország elsősorban gyönyörű strandjai és remek merülőhelyei miatt számít vonzó úti célnak, a tűzhalvadászok mellett azok is jól járnak, akik meg akarják kóstolni ezeknek az állatoknak a húsát.

Ez nem vicc, ennek nagyon is megvan a jelentősége: ha az éttermekben keresett a tűzhal, meglesz az igény a vadászatra is. A helyi séfek ezért remek fogásokat találtak ki, meg lehet kóstolni grillezve, sütve, ceviche formában... Természetesen először el kell távolítani a mérgező tüskéket, de jól elkészítve a tűzhal teljesen biztonságos. 

Rendszeresen versenyeket rendeznek az amatőr búvárok számára, 2012 decemberében két nap alatt 1400 példányt lőttek ki. Noha ez soknak tűnhet, a nőstény tűzhal akár 30 ezer petét is lerakhat, utánpótlás tehát bőven van. Azért a rendszeres irtásnak van eredménye, a zátonyokon kevesebb tűzhal van egy-egy ilyen kampány után. Sokan még nincsenek tisztában a tűzhal-veszéllyel, és nem merik megkóstólni a húsát se, mert mérgezéstől tartanak. Szóval a tájékoztatás ugyanolyan fontos, mint maga az irtás. Ahogy egy helyi búvár fogalmaz, ez az egész olyan, mint a fűnyírás: folyamatosan csinálni kell, ha eredményt szeretnének elérni.

Vannak olyan pontok a Karib-tengerben, ahol nem mélybe vesző falak mellett merülnek az égszínkék tengerben, hanem apróságokat keresgélnek a sekély vízben. Ez a fajta búvárkodás, amit "muck diving" néven emlegetnek, elsősorban Ázsiában népszerű, például az indonéziai Lembeh-szorosban.

Jellegzetessége az, hogy az első látásra kevéssé érdekesnek tűnő homokos élőhelyeken tudatos kereséssel egészen izgalmas állatokra lehet bukkanni. Apró, de mindenféle színű és formájú halak, rákok, csigák rejtőzködnek, de a helyeket jól ismerő profi vezetők sikeresen el tudják ezekhez kalauzolni a makró témák iránt érdeklődő búvárfotósokat. Sokan úgy tartják, aki nem fotózik, az kevésbé élvezi ezeket a gyakran elhúzódó, nem túl mozgalmas merüléseket, amikor a búvár hosszú időre lehorgonyoz egy-egy érdekes téma mellett. Ízlés dolga, természetesen- elég sokaknak bejön az ilyesmi, a muck diving divatos manapság.

A Karib-tengerben búvárkodók viszont általában egészen másféle élményekre várnak. Ám itt is vannak olyan helyek, ahol ugyanúgy van értelme a homok lakóit keresni, mert izgalmas apróságok bukkannak fel itt-ott. A Karib-térségben jó muck diving helynek számít például St. Vincent és a Grenadines illetve Grenada. A fajgazdagság nem mérhető az ázsiaihoz, de hát nem tud mindenki egy túra kedvéért átutazni az egész világon.

Az amerikai búvároknak a Karib-tenger a "hazai pálya", így akiket lázba hoznak a tengerfenéken élő apróságok, nagy örömmel fedezték fel maguknak ezeket a korábban nem túl sok embert vonzó merülőhelyeket. Mert valljuk be, a turistabúvárok többsége gyönyörű, tiszta vízben úszó halrajokat, teknősöket, cápákat szeretne látni, és nem pár méteres mélységben hasalnának egy piros csiga vagy csikos rákocska kedvéért. Persze jó részük nem is tudja, mit hagy ki- ebbe annak bepillantást ezek a Grenadában készült videók.

Az pedig végülis nem akkora gond, hogy valamivel kevesebb élőlényt láthatnak a Karib-tenger homokját átvizsgálók, mert bizonyára bőven akad azért olyan, amit az Indiai-óceánban hiába keresnének. És a búvárkodásban pont az a szép, hogy mindig valami mást, valami újat kaphatunk a világ különböző részein víz alá merülve.

Tobago szigete közelében fedeztek fel egy holland hajót, ami egy fontos csata során került a tenger mélyére.

Valljuk be, a Karib-tenger szigeteinek történelméről vajmi keveset tudunk. Információink egy jelentős része kétes hitelességű kalózos filmekből vagy számítógépes játékokból származik. Ám ezekből is jórészt csak annyit szűrtünk le, hogy a spanyolok megjelenése után a többi nemzet képviselői is részt akartak maguknak az Újvilág javaiból, és gyakran összecsaptak. Sokszor cseréltek gazdát a szigetek, amelyek mai kultúrájában is tetten érhető, éppen melyik európai ország birtokolta őket a leghosszabb időn át.

A helyiek számára pedig az olyan ütközetek is fontos pillanatnak számítanak a történelmükben, amikről mi egyáltalán nem hallottunk. Tobago a 17. század második felében néhány éven át holland kézben volt, de a korábban itt megtelepedő franciák nagyon szerették volna újból megkaparintani a szigetet, így hajóhadat küldtek a meghódítására. Noha a világtörténelem sok más tengeri csatája mellett kevés szó esik róla, akkoriban ez komoly összecsapás volt, jópár hajó veszett oda az ütközetben.

A most megtalált hajó, a Huis de Kreuningen is ekkor süllyedt el: egészen pontosan 1677. március 3-án. Mindenképpen jelentős felfedezésnek számít, ezért gondos feltárás következik majd. A munkát az University of Connecticut professzora, Kroum Batchvarov vezette, aki a 17. századi hajóépítés területén komoly szaktekintélynek számít. Szükség is van a hozzáértésre, hiszen több évszázad távlatából már nem számíthatnak egyben maradt fa hajótestre, a kisebb alkatrészekből, az előkerült tárgyakból kell arra következtetni, mire bukkantak.

A régi hajóépítők tervrajzai már nincsenek meg, így aztán a tenger mélyén felfedezett roncsok maguk azok, amikből tanulni lehet a korszak hajóiról. Azt lehet tudni, hogy a mai szemmel meglepően kicsi hajókon igencsak nagy számú legénység szolgált. A Huis de Kreuningen a holland flotta nagynak számító hajója volt. Valamivel rövidebb volt 40 méternél, ám 129 embert szállított a fedélzetén. A franciák legnagyobb hajója, a Glorieux több ágyúval rendelkezett és kétszer annyi tengerész szolgált rajta, ám a holland kapitány bátran harcolt a végsőkig, és végül maga pusztította el hajóját, hogy az ne kerüljön az ellenség kezére. Hamarosan a franciák zászlóshajója is követte a hullámsírba. Noha a hollandok komoly veszteségeket szenvedtek, mégis sikeresen verték vissza a franciák partraszállási kísérletét.

A hollandok sikere viszont nem volt hosszú életű, a franciák pár hónap múlva megerősített flottával tértek vissza. A későbbiekben még többször gazdát cserélt a sziget, sőt, az egész Karib-térség egyik legviharosabb sorsú helye Tobago: az európaiak 1498-as megjelenése után több, mint 30 alkalommal cserélt gazdát! A hollandok és a franciák mellett a spanyolok is birtokolták, majd a leghosszabb időn át brit fennhatóság alatt állt, egészen az 1962-es függetlenségig, amikor létrejött a Trinidad és Tobago Köztársaság.

A zűrzavaros történelem ismeretében nem meglepő, hogy a búvárrégészek számára roppant vonzó helyszín a Karib-tenger, ahol ráadásul még a víz is kellemesen meleg. A helyi kormányzatok pedig szívesen dolgoznak együtt a külföldi szakértőkkel, így mindenki számára előnyös projekteket hozhatnak tető alá. A régészek fontos felfedezéseket tehetnek, míg a szigetek saját történelmük fontos mozzanatairól tudhatnak meg többet, és a kulturális örökségük védelméről, bemutatásáról is gondoskodhatnak, nem kincsvadászok marakodnak a leleteken. A mostani feltárásból származó tárgyakat is Tobagón állítják majd ki, és bőven lesz miből válogatni, mert a 17. századi holland eszközök mellett például több ágyú is előkerült.

Minden bizonnyal nem ez az utolsó felfedezett hajómaradvány a Karib-tengeren, és hála ezeknek, nem csak a szigeteken élők, hanem mi is tanulhatunk egy kicsit ennek a térségnek a zűrzavaros történelméről.

Különleges víz alatti szobrot süllyesztettek el a Bahamákon.

A mesterségesen kialakított merülőhelyek, zátonyok között voltak balul elsült próbálkozások, rengeteg búvárt vonzó roncsok illetve igazán egyedi alkotások is. Ez utóbbiak közül talán a legismertebb a Mexikó mellett található víz alatti szoborpark, ami egy csapásra turistacsalogató látványosságá vált (állítólag 450 ezer embert vonz évente!), és világszerte ismertté tette Jason deCaires Taylor szobrász nevét.

A víz alatti alkotásokat megálmodó művészért pedig a jelek szerint máshol is kapkodnak. A felszín alatti látványosságokban hiányt nem szenvedő Bahamákon is úgy gondolták, szobrai növelhetik az eddig is meglévő vonzerőt, és deCaires Taylor legújabb alkotása minden bizonnyal nem is fog csalódást okozni.

Egy hatalmas, 5,5 méteres szobrot helyeztek el New Providence sziget közelében a tenger fenekén, a 60 tonnás alkotás elhelyezése sem volt egyszerű feladat. A szobor egyfajta Atlasz-parafrázis, a vállain a tenger felszínét tartó női alak meggörnyed a teher súlya alatt- az üzenet nyilván közérthető. A művész szerint izgalmas volt az a lehetőség számára, hogy a tenger felszíne is szerepet kapjon az elkészült alkotásban.

A bahamai mesterséges zátony projektet azért hívták életre, hogy az ilyen, sok búvárt vonzó látványosságokkal csökkentsék a természetes élőhelyekre nehezedő nyomást. A sekély vízben megtalálható szobor ráadásul minden képzettségi szintű búvár, sőt, a csak maszkkal és légzőcsővel felszerelkezett felszínen sznorkelezők számára érdekes lehet.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A Bahamákra az adrenalinfüggő búvárok a cápák kedvéért utaznak, ám vannak, akik más kihívásokat keresnek a felszín alatt. Nem feltétlenül közismert, hogy nem csak Mexikóban vannak fantasztikusan tiszta vízű barlangok a Karib-térségben, ilyen helyekkel büszkélkedhetnek más országok is.

A búvárokra különleges élmény vár, amikor csodálatos cseppkövek között úszhatnak. Bizonyára sokakat meglep, hogy alakulhat ki cseppkő egy vízzel telt barlangban? Nos, a válasz az, hogy olyan időszakban, amikor ott még nincs víz. A Bahamák cseppkőbarlangjai a jégkorszakban alakultak ki, amikor jóval alacsonyabb volt a tengerek vízszintje. Aztán szép lassan a víz meghódította ezeket a barlangokat, és ma már csak a búvárok nézhetik meg ezeket a különleges cseppköveket.

Természetesen a búvárok ilyen helyeken nagyon ügyelnek rá, nehogy véletlenül letörjenek egy cseppkövet, mert egy ilyen rongálás soha nem állítható helyre.

És ezzel még nincs vége az érdekességeknek! A barlangok, amik annak idején nem voltak feltöltve vízzel, élőlényeknek adtak otthont, amiknek most megtalálhatóak a maradványaik a mélyben. Sokat elárulnak ezek a Bahamák múltbéli viszonyairól a szakértők számára. Ám a barlangi búvárkodás veszélyes, és ezért észnél kell lenni annak, aki nem szeretné, hogy az ő csontjai is a mélyben nyugodjanak...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Állítólag Kolumbusz Kristóf hajójának maradványaira bukkantak Haiti vizeiben, és ennek örömére az egyik helyi illetékes már ki is jelentette, ki akarják használni ennek vonzerejét a turizmusban. Szóval egy érdekesnek tűnő roncs már van, éppen csak minden más hiányzik...

Nem fog az olyan gyorsan menni, hogy Haiti felkerüljön a globális búvárturizmus térképére. Lássuk, mi is kell ahhoz! Először is jó merülőhelyek. A Santa Maria roncsának kapcsán ne legyenek illúzióink, 500 év után ott szinte semmi felismerhető nem maradt a hajótestből, a fa egy részét esetleg máshol használták fel, a többi szétkorhadt. Talán van ott egy vagy két ágyú, de ezeket megnézi az ember 3 perc alatt és kész. A roncsbúvárok számára igazán vonzó helyeken nagy, jelentős részben egyben levő roncsokból van több is, amiket érdemes kívülről megnézni, és felkészültek számára izgalmas a beúszás is. Egyetlen hajó alig felismerhető maradványa édeskevés még akkor is, ha történelmi jelentőségű a lelet.

Szóval nem ártana még pár szép zátony, korallokkal, dús élővilággal. Sajnos Haiti nem éppen arról híres, hogy a helyi hatóságok eredményesen védik a természeti értékeket, a mindenféle eszközök, akár dinamit bevetésével dolgozó halászok amit csak lehet, kifognak. A Reef Check már 2011-ben azt jelezte, az egész világot érintő felmérések szerint Haiti "büszkélkedhet" a leginkább lerabolt korallzátonyokkal, jellemzően csak a zátonyok 10 százalékán található egészséges korall, a nagyobb halak mind eltűntek. Ezekkel nehéz lesz búvárokat vonzani, akik a Karib-térségben számtalan izgalmas úti célt találhatnak maguknak.

Szükség lenne infrastruktúrára is. A végtelenül szegény, a térség valamennyi országa mögött kullogó Haitin aligha vannak színvonalas búvárbázisok, gyors hajók, normális kikötési lehetőségek, felkészült orvosok a búvárbalesetet szenvedők ellátására, és így tovább. Ezek híján csak egy maroknyi kalandvágyó vállalná az utazás kockázatát. Lehet, hogy egy merülésért nem kérnének sokat, de ha ócska kompresszorral nem tiszta levegőt töltenének ezer éves palackokba, baj esetén nagy árat kell fizetni a búvárkodásért...

Ott van még a biztonság illetve az általános egészségügyi helyzet kérdése. Alig pár éve volt egy nagyon súlyos földrengés, ami totális káoszt okozott, egyszerűen a helyi szervek képtelenek voltak hatékonyan cselekedni. Szintén akkortájt tört ki egy nagyon súlyos kolerajárvány, ami rengeteg embert betegített meg. Gyanítom, a városokban sem életbiztosítás tenni egy sétát a romantikus hangulatú külvárosokban. A tengerpartokon nem luxusszállodák, hanem bódékban nyomorgó családok vannak. A földrengés után kapott komoly külföldi támogatások jó része nem a földönfutóvá vált emberek megsegítésére jutott, hanem a korrupt politikusok zsebében tűnt el, alig látszik a dollármilliók elköltésének eredménye. Őszintén, el tudjuk képzelni a középosztálybeli amerikai családokat, akik ilyen helyre fizetnek be egy nyaralásra? 

Márpedig az Egyesült Államok közelsége miatt elsősorban az onnan érkező turistákra kellene alapozni az idegenforgalmat. Ne legyenek illúzióink, ők nem fognak érkezni. A térségben is rengeteg más célpont van, ahol az amerikai búvárok kívánságait lesik, és képesek is magas színvonalon kiszolgálni őket, de a tengerentúli úti célokat figyelembe véve Haiti vonzereje végképp csekélynek látszik.

Ha már a kormányzat fantáziát lát ebben a lehetőségben, először minden mást rendbe kell tennie, és utána jöhet a Santa Maria roncsának népszerűsítése. Ám gyanítom, ez még nagyon sokára valósulhat meg, szóval jó ideig várhatnak arra a búvárok, hogy válogathassanak a jobbnál jobb Haitit célba vevő túrák közül.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!