Big Blue Búvár Blog

A csikóhal nem túl fürge, nem is él mélyen, mégsem egyszerű búvárfotós téma.

A jó búvártúrán van egy kicsi ebből is, abból is. Amikor Razanjból kihajóztunk, megnézni a mélyebb falakat, a bíborszín gorgóniákat, majd csigákat kerestünk, a nyílt tenger élővilágát fedeztük fel magunknak. De egészen közel a parthoz, a lakott településekhez, az Adria sekélyebb részein is akadnak érdekességek.

Természetesen nem mindegy, mikor nézünk szét, van szezonja például a tengeri nyulaknak. Ez nem a nyárra esik, nem láttunk egyet sem, de csikóhalat nagyon szerettünk volna fotózni. Pláne azért, mert a korábbi napokban más búvárok már láttak. A csikóhal pedig nem egy gyakran költöző élőlény, így komoly volt a remény, hogy mi is ráakadunk.

Megálltunk hát búvár barátainkkal az Adriadive bázisa előtt, és útmutatást kértünk. Viccesnek tűnhet, de ez tényleg úgy néz ki, hogy elmagyarázzák, van egy csónak 7-8 méterre a parttól, az alatt 3-4 méteres mélységben nézzünk szét. Illetve onnan nem messze van egy valamiért tengerbe dobott fémkeret, annak a környékén, 5 méter körül szintén lehet csikóhalat látni.

Az ilyen útmutatást komolyan kell venni! Az első alkalommal nem voltunk igazán alaposak a parti merülés során, nem is találtunk csikóhalat. Inkább csak ismerkedtünk a hellyel. Másodjára már teljesen tudatosan ment a víz alatti kutakodás, mert tudtuk, ez a túra utolsó merülése- ha most nem lesz meg, nem próbálkozhatunk újra egy jó darabig. A csónak alá úsztunk, és onnan Z-alakot követve úsztam, folyamatosan nézelődtem, elsősorban a tengeri növényzet környékén, mert a csikóhalak igen gyakran ott bújnak meg. Fura ez, de valóban van egyfajta kiszámíthatóság: sok, a víz alatt élő különleges élőlényt a tapasztalt búvár gyorsan megtalál, mert tudja, melyik helyen, milyen mélységben él, milyen környezetet szeret.

Ezúttal húsz percbe telt, amikor feltűnt előttem a kis sárga sziluett. A csikóhal egyáltalán nem nagy, így ennek a feltűnő színe ellenére is majdnem sikerült elrejtőznie- valószínűleg 2-3 alkalommal már elúsztunk fölötte korábban. De végül neki tudtunk hasalni, és szorgosan fotóztunk. Az Adriai csikóhalak közül ugyanis ezek a látványos sárgák mutatnak a legjobban a képeken, a sárga csikó a jackpot búvárfotós szemmel.

Más kérdés, hogy hiába nem úsznak el villámsebességgel, mindig úgy tudnak fordulni, hogy ne tudjunk normális képet készíteni róluk. Türelem, rutin, no meg egy jól összerakott búvárfotós cucc kell ahhoz, hogy valami használható képet készítsen az ember. Ilyenkor bizony időnként egy egész merülést szánunk egy ilyen témára- bár általában egy idő után "megkegyelmezünk", mert hiába nem fogdossuk, tereljük az állatot, azért eléggé utálhat minket a vaku villogásáért.

Amikor elindultunk vissza a bázis irányába, még mindig nyitva tartottam a szemem, hátha látok valami érdekeset. És annak a bizonyos fémkeretnek a közelében, a növényzetből kiviláglott egy másik citromsárga sziluett- újabb csikóhal, újabb forgások, újabb szitkozódás, újabb képek. Eredményes, majdnem másfél órás merülés volt, pedig nem úsztuk szét magunkat. Köszönet illeti barátainkat, akik olyan alaposan és jól eligazítottak!

Hát, ilyen is lehet egy jó fotós merülés. Szerencse is kell hozzá, nyilván. De tudatosság még annyira: megkérdezni, mit láttak arra mások, ha volt érdekes, hol találták, és kifejezetten alaposan megpróbálni felkutatni a jó témát. S ha aztán a felszínen nézegetve az ember nagyjából elégedett a végeredménnyel, végképp kerek lesz a történet!

Első alkalommal sikerült megörökíteni a természetben, hogy jönnek világra a kis csikóhalak.

A kanadai University of British Columbia két kutatója, Claying Mannton és Meagan Abele a Project Seahorse keretében dolgozik Ausztráliában Új-Dél-Wales államban. Az itt élő csikóhal-populáció megfigyelése érdekében rendszeresen merülnek, és így az átlagosnál több alkalmuk van ilyen állatokat látni.

Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy pont a megfelelő időben voltak a megfelelő helyen: egy jól láthatóan utódokat hordozó hím csikóhalat vettek észre, ami pont az orruk előtt hozta világra a kicsiket. Ennek a fajnak a különlegessége ugyanis az, hogy a hím példányok "esnek teherbe", ők hordják ki az utódokat a megtermékenyítés után. 

Noha viszonylag sok kis csikóhal születik egyszerre, a sérülékeny apróságoknak csak elenyésző része éri meg a felnőttkort a természetben. Az igazi szenzáció persze az, hogy ezt az eseményt ezúttal nem akváriumban vették filmre, hanem odakinn a nyílt tengeren, ahol még soha, senkinek nem volt ilyen szerencséje. Talán nem is helyes szó a szerencse, mert a kutatók azért rendszeresen búvárkodnak velük, és képesek voltak felismerni, hogy a hím állat milyen állapotban van, mire készül. 

Kevesen tudják viszont azt, hogy a csikóhalak egy része veszélyeztetettnek számít. A különleges megjelenésük miatt sokszor gondolták úgy, hogy mitikus erejük van: kifogták szegényeket, és szárítva, porrá őrölve a kínai orvosok használták fel a maradványaikat. És ez manapság is így van, milliószámra kerülnek Kínába a csikóhalak- maradjunk annyiban, a sokat emlegetett tradicionális gyógyászatnak is megvan a maga sötét oldala. Emellett kerülnek akvaristákhoz is csikóhalak, no meg sok kifogott példányt kiszárítva, lakkozva szuvenírként árulnak.

Aki igazán szereti a csikóhalakat, nem vesz magának ilyesmit. Sokkal érdekesebbek élve, és szerencsére a világ sok pontján meg lehet őket figyelni. Hozzánk legközelebb az Adrián akad belőlük, ráadásul sekély vízben élnek. Talán egyszer nekünk lehet olyan szerencsénk, mint a két kutatónak, és mi tudunk ilyen különleges dolgot megörökíteni. 

A Syngnathiformes latin nevű családba tartoznak az elsőre talán nem is hasonlónak tűnő csikóhalak és tűhalak is. A közeli rokonság ellenére ugyanis roppant változatos fajok tartoznak közéjük, és a szellemtűhal vagy az apró pygmy csikóhal első ránézésre bizonyára nem fest úgy, mint ha bármi közük lenne egymáshoz.

Ez a kis videó azért nagyon érdekes, mert szépen feliratozva mutat be pár fajt a családból. Nyilván nekem más miatt is különleges, mert a csikóhalakat nagyon kedvelem. A film első felében látható tűhalakból sajnos elég keveset láttam, annak viszont örülök, hogy csikóhalból bőven volt szerencsém kicsihez is, nagyhoz is.

Persze ezekből soha nem elég, szóval remélem, összehoz még pár szép példánnyal a sors valamikor a nem is túl távoli jövőben. Szerencsére elég sokfelé megtalálhatóak ezek a kis jószágok, csikóhalat és tűhalat az Adriai-tengerben is látni, de élnek a Vörös-tengerben is. Az apró pygmy csikóhalak vagy a különleges tűhalak inkább Dél-Kelet-Ázsiában figyelhetők meg, de ott sem könnyű kiszúrni ezeket az ügyesen rejtőzködő állatokat. Így aztán ha előkerül egy, dupla öröm!

Egy búvártúra utolsó merülése mindig különleges. Tudjuk, hogy hamarosan visszatérünk a szárazföldi mindennapokhoz, és ha be is van tervezve pár merülés a jövőben, mégis lélekben már a felszerelés elmosására, a pakolásra, a hazaútra készülünk. Nem árt, ha valamilyen emlékezetes élménnyel búcsúzunk a tengertől, ami egy pár napig biztosan lelkesít.

Razanjból kiindulva a parti merülőhely mellett akadnak bőven hajóval elérhető pontok is. Hajóroncs, egy szétesett repülőgépmaradvány, falak- én mégis meggyőztem a búvárfotósokat, ne ezek közül válasszunk. Itt a faluban van egy kis kikötő, ott pár méteren állítólag több érdekesség él a bázison dolgozók szerint. Csikóhallal kecsegtettek például, ami olyan dolog, hogy megér egy kis kockáztatást. Persze, hogy "csábítóbb" legyen a dolog, én átneveztem szemétdombnak a kis öblöt, mert a kikötőből rengeteg dolog kerül a tenger fenekére, így a rendszeres tisztítás ellenére van hulladék bőven.

A természet viszont amit lehet, meghódít. Pont ezért gondoltam frappánsnak a szeméttelep elnevezést, mert úgy gondoltam, vicces lesz, ahogy konzervdobozok között keressük az élőlényeket. Ennek megfelelően elhúzódó bogarászásra készültünk a pár méter mély vízben, és reménykedtünk, csikóhal koronázza meg a programot.

Lemerülve kiderült, az előzetes várakozásnak megfelelően szemét és fotótéma is akad. Nem mindegy, kinek milyen rutinja van, a szeme mennyire állt rá a témakeresésre, nekem sok adriai merülés után már elég jól megy a dolog. Találtam kis gébeket, sziklahalat, lepényhalat, aztán egy félig homokba süllyedt üvegben rejtőzködő polipra bukkantam, aki azzal álcázta magát, hogy még egy kagylóhéjat is a "háza" elé vitt.

Közben folyamatosan pásztáztam a tengeri füves aljzatot, mert ilyen élőhelyen gyakran van zöld vagy barna csikóhal. Teltek a percek, készültek pár fotó is, a csikóhalaknak viszont nem bukkantam a nyomára. Ha már olyan jól megígértük, illenék találni legalább egyet, gondoltam, úsztam tovább rendületlenül.

A tengeri fű mezőnek vége szakadt, az aljzat megváltozott, és a sziklák tövében 3-4 méteren sárga szivacstelepek bukkantam fel. Aki ismerős az Adrián, tudja, itt bizony eséllyel lehet keresgélni, mert ezeken élénk sárga, igazán dekoratív csikóhalak szoktak megtelepedni. Pár percig közelről vizsgálgattam a szivacsokat, aztán találtam egyet, amiben a többihez képest valahogy másféle sárga dolog ücsörgött. Hopp, az én kis csikóm! Megnéztem, körbefotóztam, aztán a felszínre úsztam. Meg akartam jegyezni, egészen pontosan hol van, meg akartam mutatni a többieknek, megvan, amiért jöttünk. Szerencsére elég jól beazonosítható volt a felette kikötött piros gumicsónakról a helyszín, mindenkit ide tudtam kalauzolni.

Végül összejött az a bizonyos slusszpoén, ami felteszi a koronát az amúgy is pompás búvártúrára. Egészen elfogadható vízhőmérsékletben merültünk, sok érdekeset láttunk, végül közös grillvacsorán beszéltük meg az élményeinket. Mind tudjuk, vannak távoli, egzotikus helyek, ahol még több, még színesebb élőlény él a trópusi vizekben, de ezt a fajta otthonosságot kevés úti cél kínálja. Mindig megvan az esély arra, hogy ide visszatérhetünk, hiszen közel van és pár napra is le lehet ugrani. És legközelebb már egészen biztosan programba iktatjuk a csodás "szemétdombot".

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A víz alatti élőlények között vannak igazi "mágusok", akik színük, mintázatuk változtatásával szinte teljesen bele tudnak olvadni környezetükbe. A polipokról köztudott ez a fajta képességük, de nincsenek egyedül ezzel az állatvilágban. Persze a nyolckarúak azért külön kategóriát képviselnek, némelyik fajuk egészen elképesztő dolgokra képest.

Ám vannak olyan állatok is, amelyek egyszerűen csak mintázatuk révén tudnak gyakorlatilag eltűnni a figyelő szemek elől. A lepényhalakat például igen nehéz kiszúrni, de a kőhalakat is az tudja kiszúrni, aki tudja, mit nézzen. Mások inkább azt a módszert választják, hogy beássák magukat a homokba, maximum egy bizonytalan körvonal, vagy két kikandikáló szem buktathatja le őket.

A legérdekesebb fajok közé tartoznak azok, amelyek az álcázásnak azt a módját alkalmazzák, hogy egy teljesen más állatot imitálnak. Az apró pygmy csikóhalak például azért tudtak olyan sokáig ismeretlenek maradni, mert a mintázatuk kísértetiesen hasonlít a nekik otthont adó korallokéhoz, egyszerűen észre sem vette őket senki. Aztán miután az elsőt felfedezték, szépen lassan elkezdték megtalálni a különböző színű kis csikóhalakat, akik természetesen mindig olyan korallokon éltek, amelyek színeit viselték.

Sajnos nem adatik meg mindenkinek, hogy eljusson azokba az egzotikus országokba, ahol a legtöbb ilyen különleges élőlény, remekül rejtőzködő apróság él. Ám szerencsére születnek érdekes és meglepő felvételek, mint az alábbi is.

Bevallom őszintén, nem ártott gondosan olvasni a feliratot, mert elsőre én sem szúrtam volna ki, miféle állatot kellene látni ebben a videóban. Aztán persze leesett az állam, mert sokszor láttam már ezeket a pulzáló, folyamatosan nyitódó és záródó korallokat, de sose gondoltam, hogy létezik olyan csiga, ami pont ezeket utánozza.

Sajnos messzire kell utazni annak, aki ilyet szeretne látni. Németh István barátom Dél-Kelet-Ázsiában (egészen pontosan Anilao mellett a Fülöp-szigetek vizeiben) örökítette meg a kis rejtőzködőt. Természetesen az még kevés, hogy valaki ott merül, tudni kell, mit kell keresni, és képesnek kell lenni meg is örökíteni a valóban nem túl nagy állatokat. Igazi türelemjáték ez!

Amikor ilyen élőlények után kutatunk jellemzően sekély vízben, a merülés gyakran elhúzódik, nem is úszkálunk túl sokat, és nem nézelődünk a nagy kékbe, hátha felbukkan valami nyílt tengeri ragadozó. A pár centis tengerlakók világa ez, amiről jóval kevesebbet hall az átlagember, mint a nagyvadakról. Aki nem búvárkodik, talán azt hiszi, számunkra csak az a "nagy" találkozás, amikor valóban méretes lényeket figyelhetünk meg a víz alatt. Meglepő módon mégis okozhat akkora örömet egy kis csiga vagy csikóhal, mint egy cápa...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Itt a tavasz, hamarosan egyre többen kelünk útra az Adriára egy kis merülés kedvéért. Persze az előszezonnak megvannak a maga árnyoldalai: itt elsősorban a hideg vízre célzok. Az, hogy kevésbé zsúfolt és olcsóbb is, kevesek számára jelent hátrányt, de sok vastag neoprént magunkra rángatni és még úgy is borzongani nem annyira kellemes. Sokan ruháztak be mostanában pont ezért szárazruhákba, mert kényelmesebb benne a merülés. Aki nem akar annyit költeni, azoknak maradnak a hagyományos neoprénruhák, ám ebből is lehet jobbat választani, szóval a hideg víz csak egy tényező, amire fel kell készülni, és kész.

Ha pedig ezt már megoldottuk, egyszerűen csak be kell ugrani a vízbe. Az Adriának megvannak a maga titkai, mint minden tengernek, és aki már sokadjára megy, tud egy kedvenc helyet mondani egy kedvenc szigeten. Esetleg többet is, és ez rám is igaz, de most csak egyetlent emelnék ki. Május végén, június elején kiváló parti merüléseket szoktunk dobni Pagon Stara Novalja faluban, ahol a sekély vízben sok érdekes kis apróság bújik meg. Mindenki örömmel nézi és fotózza a polipokat, a nyálkáshalakat, a gyűrűsférgeket, de ennek az időszaknak az igazi sztárja a csikóhal. Egy merülésen többet is ki lehet szúrni, már persze ha tudja valaki, hol keresse őket.

Ezért beszéltem a címben "vadászatról", mert a fűben rejtőzködő kis csikóhalakat kiszúrni nem mindig egyszerű. A mi "vadászeszközünk" pedig nem a szigonypuska és a háló, hanem a fényképezőgép és a kamera. Elhiheti nekem mindenki, ezzel legalább annyira komoly mutatvány "elkapni" a kis jószágokat. Felülről nézve a tengeri fű mező meglehetősen unalmasnak látszik, aztán felbukkan egy ismerős sziluett, közelebb ereszkedünk, végül egyértelművé válik hogy sikerrel jártunk...

A baj csak az, hogy ezeket a szegény állatokat túlságosan bírjuk szeretni. Kattognak a fényképezőgépek, villóznak a szemükbe a vakuk, aminek ők nyilván pont annyira örülnek, mint amennyire mi örülnénk modellként. Ezért aztán többségünk egy idő után önként felhagy a további fotózással, megy más téma után. A csikóhal ugyanis nem arról híres, hogy "elszalad", egy órán át lehetne fényképezni. Mégis, hiába nem fogjuk ki és pusztítjuk el őket, nem szép dolog ennyi idő át zaklatni őket. Május végén egy csapat fotóssal megyünk újból ebbe a barátságos kis horvát faluba, és igyekszünk önmérsékletet tanúsítani. Persze pont azért megyünk ide, mert találunk más témát is, apró barátaink szerencséjére- és egy kicsit még csikóhalaztunk is.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.