Big Blue Búvár Blog

Sok kosárlabdarajongó számára adhat reményt, hogy bárki képes lehet helyből felugorva behúzni a labdát a gyűrűbe. Csak víz alá kell menni egy palackkal, és máris élvezhetjük a súlytalanság állapotát, amiben lebegve máris könnyen megy a mutatvány...

Azért beillene áprilisi tréfának, ha bejelentenék, mostantól a víz alatt játszott kosármeccseket váltanák fel az NBA összecsapásait, mert így még látványosabbak lennének a mérkőzések, és a mélynövésűek is esélyt kapnának a palánk alatt. Már csak azt kéne megoldani, hogy kellene kialakítani egy olyan stadiont, ahol pár ezer szurkoló elférne búvárcuccal. Viszont a mozgóárusok nem hotdogot és kólát árulnának, hanem palackozott levegőt, hátha valakinek elfogy a sajátja a nagy kiabálás közepette...

Egyelőre persze még nem tart itt a projekt, a víz alatt kosarazóknak be kell érnie pár hal figyelő tekintetével. Ugyan ők halkabbak az embereknél, de legalább biztos nem verekednek össze a meccs miatt. 

Szóval még az is lehet, hogy a jövő egyik menő sportját látjuk? Nem, azért ez nem valószínű. Még időtöltésnek is tudok nála jobbat egy korallzátony mellett búvárkodva, például azt, hogy egyszerűen csak nézegetem a halacskákat. De ízlések és pofonok, mindenkinek más stílus jöhet be a merülésben...

Ahol télen rendesen befagynak a tavak, ott lehet jég alatt búvárkodni. Ez a fajta merülés nem mindig változatos, hiszen az élővilág is téli álmot alszik, feldobják hát mindenféle őrült ötlettel időnként- ilyen a felszín alatti hoki.

Ilyen versenyt Ausztriában rendeznek időnként, de ott egy levegővel merülő szabadtüdősök próbálnak fejjel lefele úszkálva egy korongot az ellenfél kapujába juttatni. Az oroszok inkább a légzőkészülékes búvárokra számítottak, és egyfajta nemzeti bajnokságot hívtak életre, több régió csapatait invitálták.

Érkeztek Tomszkból, Novoszibirszkből, Altájból, Kuzbaszból, de végül a házigazda Kemerovo csapatáé lett az első hely. Ott a jéggel biztos nem volt probléma, mert Szibériában télen nem nehéz befagyott tavat találni. Egymástól 15 méterre jelölték ki a két kaput, és a fejjel lefele merülő játékosok próbáltak gólt szerezni- akinek ez először sikerült, meg is nyerte a meccset. A víz ilyenkor a jég alatt kristálytiszta, ez nem akadályozta a folyamatos játékot, a fejjel lefele mozgás annál inkább...

Szóval a búvárhoki sem a sportértékről szól, sokkal inkább a buliról, a jó hangulatról, a merülés élményéről. Mert hogy élmény Szibériában jég alá bújni, az tuti...

Mostanában úgyis a csapból is a focivébé fog folyni (mivel én is nézni szoktam, nincs ezzel különösebb bajom), így aztán bármilyen témával foglalkozik az ember, belefut valami labdás buliba.

Dél-Koreában például egy nagy akváriumban volt némi futballos mutatványozás- a mélyben. A palackkal felszerelkezett búvár ezúttal nem viselt uszonyt, hanem próbált dekázni, lőni odalenn. Ez egyébként némi ügyességgel nem lehetetlen, kicsit mátrixos is lehet a mozgás, ahogy a súlytalanul lebegő búvár "kimerevedik", de a labda is állva marad, hiszen nagy a közegellenállás. Aztán meg a játékszer lesüllyed, tehát az is kiderül, nem levegővel van telepumpálva...

Látványnak mindenesetre érdekes a dolog, és persze meg is értem a helyiek lelkesedését, hiszen a saját válogatottjuk is ott lesz a brazíliai tornán. Ha egyszer a mieink is kijutnak, én is csináltatok magamról egy ilyen fotósorozatot...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Manapság mindenféle víz alatt űzött sportról hallani, vannak búvárúszók, tájékozódási búvárok, vízihokisok, vízirögbisek, szabadtüdős versenyzők és így tovább. Nem meglepő annyira, hogy a búvárok körében is felmerült a tudás összemérésének igénye, hiszen ez sok más speciális tevékenységet űző csoportnál előfordul.

Az már egy másik kérdés, hogy a sporttá vált tevékenységben mi dominál: magának a hétköznapi tevékenységnek a minél ügyesebb, minél gyorsabb végrehajtása, mint mondjuk a favágóknál, vagy inkább a tevékenység közegében végzett különleges feladat. A búvároknál van példa mind a kettőre, de azt hiszem, inkább az dominál, amikor valami speciális dolgot találnak ki a víz alá menők számára.

Ennek pedig egyszerű az oka: egyszerűen nem nagyon van értelme a hétköznapi búvárkodásban a minél mélyebbre, minél gyorsabban eljutásnak. Bármennyire gyors egy búvárúszó, egy normál merülésen még egy versenyző is igencsak lassan úszik, mert a mi hobbink egyszerűen nem erről szól. Hasonlóan a játékról szól a víz alatti rögbi vagy hoki is, aminek köze nincs a merüléshez azon kívül, hogy le kell hozzá bukni.

Ezek nagyon újnak számító sportágak, de az kifejezetten meglepett, hogy ilyesmivel már sokkal korábban is próbálkoztak. A British Pathe csatornáján van egy videó, ami hölgyek víz alatti kosárlabda meccséről szól. Azt írja, a felvétel 1934-es, nekem ez egy kicsit gyanús, valamelyest modernebbnek tűnnek a fürdőruhát. Ám a lányok semmilyen búvármaszkot nem viselnek, tehát még azok elterjedése előtt játszhatták a "meccset". 

Nyilván ez inkább csak egy jópofa kis színes anyag, aligha rendezhettek víz alatti kosárlabda-bajnokságokat. Pláne azért lehetett volna ebben a formában nehézkesen játszani, mert maszk nélkül csak homályosan látnak a lemerülők, és uszony nélkül nem túl hatékony a mozgásuk.

Ám azért így is érdekes az anyag, hiszen bemutatja, már sok évtizeddel ezelőtt kísérleteztek a víz alatti sportokkal. A három dimenzióban lehetséges mozgás ugyanis egy plusz elemet vitt bele a játékba, ám mivel az események a felszín alatt zajlanak, a meccsek leginkább a résztvevőknek érdekesek, a nézőknek kevésbé. Így aztán tömegek szórakozásává aligha válik a víz alatti hoki vagy a tájékozódási búvárkodás.

Megvallom, ettől én különösebben nem vagyok elkeseredve, hiszen nekem a merülés nem a versengésről szól. Értékelem a sportolók komoly eredményeit, jó hallani a magyar búvársportolók sikereiről, azt is sejtem, a fiatalabb korosztályt hazai, medencés körülmények között így lehet esetleg jobban bevonni a különleges víz alatti lét megtapasztalásába. Nekem mégis valahogy fura arra gondolnom, hogy minél gyorsabb úszásért vagy hokizásért merüljek. Ha már felveszem a búvármaszkot, akkor más dolgok érdekelnek, és egy szép korallzátony még soha nem untatott annyira, hogy víz alatti rögbimeccset akartam volna nézelődés, fotózás helyett rendezni...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Egy amerikai fitnesz blogger írt arról egy bejegyzést, miként kapott kedvet a búvárkodáshoz. Mint elárulja, egy régi fuldoklós tapasztalata miatt soha nem merült fel benne a búvárkodás ötlete. Ám amikor olvasott egy cikket egy merülést nagyon élvező paralimpikonról, elkezdett tovább érdeklődni arról, milyen előnyei is vannak a búvárkodásnak, miért hasznos és kellemes időtöltés egyben.

Mivel a merülés során a víz alatt úszunk, tulajdonképpen logikus, hogy kalóriát égetünk, így ez is felfogható egyfajta testedzésnek. Többnyire persze nem teljes erőbedobással tempózunk, tehát nem lehet egy valóban intenzív edzéshez hasonlítani, ám ennek ellenére tagadhatatlan a vízben való mozgás előnyös volta. Egyrészt nem pont úgy terheljük a testet mint a felszíni mozgásformákkal, másrészt a víz ellenállása miatt a mozgás során rengeteg izmot kíméletesen megmozgatunk- olyan ez, mint egy speciális vízitorna. Mindenképpen több izomcsoportot erősítünk, csökkenthető a más sporttevékenység végzése közbeni sérülés veszélye is. Jó esetben pedig a légzésünkre is jobban odafigyelünk.

Másrészt a merülésnek van egyfajta meditációs jellege is. A súlytalan lebegés, csendes nézelődés egy, az ember számára idegen közben stresszoldó hatású lehet. A merülés értelemszerűen nagyon ki tud minket szakítani a tipikus hétköznapi gondok özönéből.

Persze csak a búvárkodásra alapozni az edzésprogramunkat nem feltétlenül kivetelezhető, főleg mifelénk, akik távol lakunk a tengerektől. Abszolút kiegészítő "edzés" a merülés, bár ezek közül valószínűleg az egyik legszórakoztatóbb, legváltozatosabb. Szakértők szerint sportolóknak is érdemes a merülést az edzésmunka részévé tenni.

Annyit pedig megtehetünk, hogy amikor legközelebb egy halrajt követünk, vagy tempózunk egy roncs körül, arra gondolunk, tulajdonképpen ez is egy edzés. Eszembe jut pár áramlással szembeni úszás, és akkor nagyon is igazi testgyakorlásnak tűnik ez a dolog. Persze lusták vagyunk, és ha lehet, inkább vitetjük magunkat a vízzel, mint hogy ellene ússzunk, de ekkor sem vagyunk teljesen mozdulatlanok.

A mi helyzetünk itt Magyarországon viszont nem különösebben egyszerű, ha búvárkodással akarunk edzeni. Van, ahol uszonnyal nem szeretik beengedni a vendéget az uszodába, és nyilván egy készülékes gyakorláshoz szükség lenne palackra, lezárt sávra. Persze el lehet utazni egy hétre merülni, akkor végülis edzettünk is, jól is éreztük magunkat...

Vagy mégis marad a medencés gyakorlás, csak ehhez kicsit kutakodni kell a lehetőségek után. Ha van palack és medence, már be is lehet ugrani, de nem árt, ha előre kitaláljuk, mivel akarunk foglalkozni. Szögezzük le, megfelelő feladatokkal elég mozgalmas lehet egy másfél órás uszodás merülés. A búvárkodásban is hasznát látjuk annak, hogy magabiztosabbá válunk, tudjuk, mi mindenre képesek vagyunk a víz alatt, hiszen a feladatok többsége valamiféle megoldandó vészhelyzetet modellez. Ha ezek között pedig egy kissé intenzívebb úszásokat is beiktatunk, többféle uszonyozási technikával, meglesz a mozgás is.

A merülés utáni ellazulás, felszabadultság pedig már jön magától. Ebben a tekintetben még egy medencés merülés is némileg (de tényleg csak kicsit) hasonló élményt nyújthat, mint egy tengeri. És ha fittebbé, ügyesebbé válunk, akkor végülis a nyílt vízi merülések is élvezetesebbek lesznek- szóval a medencés búváredzés nem csak kellemes, de hasznos is.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Tagadhatatlan, hogy ellustultam. Azzal tudom magam nyugtatni, hogy pár tucat merülés során mégiscsak mozgok valamit, de a lelkem mélyén tisztában vagyok vele, épp a víz alatt van kockázata a mozgásszegény életmódnak. Aki nem búvárkodik, nem tudja elképzelni, milyen gyakoriak a lassú tempójú, roppant nyugis merülések, és mennyire szeretjük ezeket, és így néha szinte sokkol, ha kőkeményen kell tempózni, hiszen elszoktunk a mozgástól. A sokk pedig stresszel jár, az nagyobb levegőfogyasztással, szóval kevesebb tartalék marad, a merülés is rövidebb lesz, és aki kifullad, az könnyen bajba kerülhet.

Egyszerűen nem szerencsés úgy vállalkozni egy potenciálisan komolyabb kihívást jelentő merülésre, ha az ember egy emeletet is csak lihegve tud leküzdeni. Igyekszünk elkerülni az áramlással szemben úszást, a kapálózást, a nehéz helyzeteket, csak hát a tenger időnként nem a mi szánk íze szerint működik, váratlan meglepetésekkel szórakoztatja a búvárt.

Egyébként is, miért én legyek egy csapatban a gyenge láncszem? Miért én bírjam a legkevésbé a cipekedést, az úszást? De az első kérdés: tulajdonképpen hol is csúszott félre a rendszeres mozgás? Gyerekként állandóan a közeli fekete salakos pályán hajtottam a labdát, bicikliztem, csatangoltam. Aztán egyre kevésbé foglalkoztam a sporttal (már úgy, hogy én csináljam, mert nézni azóta is nézem), és az utóbbi pár évben szomorkodva tapasztaltam, ahogy "összemennek" a neoprén ruháim.

Bár tele van az internet roppant nagy okosságokat író honlapokkal meg blogokkal, az igazi inspirációt egy régi barát adta: harmincon túl kezdett bele a rendszeres edzésbe, ma pedig az Ironman-versenyzők élmezőnyében van. Fantasztikus teljesítmény! Többet jelent egy-egy ilyen személyes példa, mint a fitness- és dietetika tudományához sorolható tucatnyi cikk.

Mert valahogy én most azt érzem, nincsenek roppant nagy titkok. Az ember futhat vagy biciklizhet, az alapköltség minimális, és biztos több eredménye lesz, mint a fotelben punnyadásnak. Vagyis nem több, inkább más, ellentétes előjelű. Lehet a táplálkozáson is változtatni, nyilván, de az extrém diéták és méregdrága edzőtermek mindegyike csak úgy működik, ha megvan az emberben az elhatározás. És slussz.

Nekem szerencsém van, mert volt a garázsban egy ócska biciklim, aminek a kerekét felpumpálva pár perc alatt elértem a közeli Dunaparton futó kerékpárutat. És egy ideje gyűjtöm a kilométereket, és még élvezem is a dolgot. Nem csak rendszeresen rákészülök a tekerésekre, beszereztem pár cuccot is a hidegebb időre, a biciklim néhány végképp elhasználódott alkatrészét pedig lecserélem. És hiszek benne, hogy abszolút rajtam múlik, hosszú távon rendszeressé válik-e ez a kis testmozgás. A biciklizés amúgy is nagyon praktikusnak látszik, hiszen merülés közben úgyis leginkább a lábizmainkat tesszük próbára. Szóval örülök neki, hogy az a régi bringa még van olyan állapotban, hogy bírjon egy 18 kilométeres kört- eddig ez volt a leghosszabb letekert táv.

Nem mintha Ironman-versenyeken akarnék indulni, erről szó sincs. Nekem ez nem kell, hogy elsődleges hobbimmá váljon, hiszen az továbbra is marad a búvárkodás. De talán még a merüléseket is jobban élvezem majd, ha többet bírok, ha nem jelent semmiféle problémát egy kis áramlás.

Viszont egy dolgot máris észrevettem. Megvan a vonzereje annak, hogy az ember naplót vezet a merüléseiről, szeretem a búvárkomputeremről letölteni a merülések adatait, böngészem a profilokat. Pluszt ad az élményhez az, hogy utólag egy kicsit újra át tudom élni a víz alatt töltött időt, mert adatokat látok, no meg persze fotókat. Talán ezért éreztem úgy, hasznos lehet, ha biciklizésnél is számítok a technikára: van egy régi "félokos" Nokia telefonom, aminek van GPS-vevője, és még egy Symbianon működő szoftvert is találtam a biciklizések nyomkövetésére. Vicces, hogy egy olyan dolog is tud inspirálni, aminek konkrétan a testmozgáshoz kevés köze van. Ám elégedetten nézegetem a térképet, és tervezem a következő útvonalakat. Bár néha úgy érezzük, a technika ránk telepszik, és sokkal jobb lenne, ha el tudnánk szakadni a kütyüinktől, én most úgy érzem, hasznukat is láthatjuk, ha megfelelő módon fordulunk hozzájuk. Persze könnyű nekem felismerni egy-egy cucc praktikumát, hiszen a búvárkodás technikai sport, ott elengedhetetlen tisztában lenni azzal, mi mire jó.

Szóval lelkesen töltöm le a megtett utak adatait, és aztán elmentem a térképeket. Íme, egy útvonal a Római-parttól Budakalászig- jól néz ki, nem? Igazán pöpec lenne, ha a víz alatti mozgásomat is ilyen formában tudnám nyomon követni...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Épp a napokban zajlik a Búvár Világszövetség (Confédération Mondiale des Activités Subaquatiques, azaz CMAS) által szervezett CMAS Games búvár világjátékok Kazanyban, Oroszországban. A magyar sportolók uszonyos- és búvárúszásban illetve tájékozódási búvárkodásban a világ élvonalába tartoznak, de akadnak a programban más versenyszámok is.

A szabadtüdős búvárkodást elsősorban nem a CMAS égisze alatt rendezett versenyeken űzik a sportolók, de értelemszerűen helye van az ilyen világjátékokon is. Ám emellett olyan versenyszámok is vannak, mint a Sport Diving, ami például hagyományos légzőkészülékes búvárok közötti ügyességi versengés, és nálunk gyakorlatilag teljesen ismeretlen. A búvárok víz alatti birkózása, az Aquathlon pedig többségünk számára teljesen idegen sportág. Itt a cél az, hogy a két, légzőkészülék nélküli búvár megküzdjön egymással, és az győz, aki a másik lábáról le tud tépni egy kis szalagot és azzal a felszínre tud emelkedni. Mozgalmas, de a békésen búvárkodó többség számára furcsa sport ez...

A magamfajta kedvtelési búvár pedig értelemszerűen elgondolkodik a különféle víz alatti sportok láttán. Bevallom őszintén, számomra ez a hobbi egyáltalán nem sport, mégpedig azért, mert az átlagos merülésekből teljesen hiányzik a versengés, az összemérhetőség. Semmit nem jelent, hogy valaki 1-2 méterrel mélyebben van, vagy pár perccel tovább tart a merülése. Talán az még lehetne egyfajta verseny, ki lát több érdekeset a felszín alatt, de őszintén szólva csorbítja ezt az, hogy nem eltitkoljuk egymás elől a különlegességeket, hanem inkább megmutatjuk mindenkinek a közelünkben.

A búvárfotós versenyekben már érdekeltebbek vagyunk, de ez egy érdekes keveréke az alkotó tevékenységnek és a könnyed merüléseknek. A fotós búvárkodás épp úgy ideális a többség számára, ha sekély mélységben, kevés úszással zajlik, tehát a víz alatti tevékenység kicsit sem sportra emlékeztető.

Szóval az átlagbúvár számára mindaz, amit a CMAS világjátékán láthat, jópofa érdekesség, de teljesen eltér attól az élménytől, amit a merüléstől vár. Nem akarunk birkózni, nem akarunk időre ügyességi feladatokat végrehajtani, nem akarunk rekordsebességgel úszni. Ezért kezeljük csak idézőjeles sportként a búvárkodást, ezért merülhetnek gyerekek és idősebb emberek is. Persze tisztában vagyunk vele, hogy akadnak nehezebb helyzetek, de aki óvatos és nem bízik magában, egyszerűen kihagyja a húzósabb merüléseket és kész.

Nem tudom, a búvárok idehaza akarnának-e nagy számban ilyen jellegű víz alatti sportokban részt venni, de azt hiszem, a többség inkább csak a halacskákat akarja nézegetni. Mégis, néha egy-egy medencés gyakorlás alkalmával be lehet iktatni pár jópofa ügyességi feladatot, mert ártani nem árthat, ha az emberek gyakorolnak. Aki gyorsan, pontosan képes teljesíteni a kihívást a víz alatt, az egy valós vészhelyzetben is nyugodtabban cselekedhet. Ugyanis ha ilyen fordul elő, hirtelen nagyon is élesbe fordul a "versengés" a levegőforrásért vagy a felszínre jutásért...

További érdekességek, képek, hírek a mélység világából Facebook-oldalunkon!