Ugrásnyira van tőlem egy tó, most mégis milyen távolinak tűnik!

A thaiföldi szafariról szóló beszámoló csiszolgatása közben eszembe jutott, hogy nem sokkal indulás előtt elugrottunk a Malom-tóba, hogy merüljünk egyet. Akkor már beszéltek a kínai helyzetről, de őszintén szólva Budapestről nézve nem csak fizikailag, hanem úgy egyébként is nagyon távolinak tűnt az egész.

A sekély, de szép tiszta vízű Malom-tó egy kis gyöngyszem Buda szívében, közvetlenül a Molnár János-barlang előtt. Kicsit úszkáltunk, nézelődtünk, fotóztunk, végül kikapkapkodtuk a nagyobb szemeteket, amit a szél sodort a vízbe. Tulajdonképpen nincs ebben semmi különös, Mivel a búvárkodás afféle könnyed szabadidős program, nem feltétlenül volna említésre méltó.

Csak hát eltelt két hónap, és ez a hely, ami autóval alig negyedórányira van, most olyan távolinak tűnik, mint Thaiföld vagy akár Palau. És az ember nem tudhatja, mikor juthatunk el akármelyik helyre. Természetes, hogy most másodlagos kérdés ez, és ebben a helyzetben az ember nagyon meggondolja, mit csinál és mit vállal be, 

Épp csak eszembe jutott -van időm ilyesmin töprengeni- milyen lesz, amikor újra lehet menni. Mert biztos hogy lehet. Talán egy-két változás is lesz, a mindennapjaink mellett akár az utazás- és merülésszervezésben is. Nyilván képesek leszünk kivárni, csak valahogy fel kell magunkat dobni. Azt iszem, mindenki máshogy vészeli át. Van, aki inkább begubózik, én meg jobban szeretek a régi élményekből erőt meríteni, és máris tervezgetni. Szóval ez a pár kép múltidézés- de egyben készülődés is lélekben arra, hogy lesz még folytatás!