Big Blue Búvár Blog

Virtuálisan merüljünk alá ennek a svéd bányának a hideg, tiszta vizébe!

Sala 80 kilométerre északra található Stockholmtól. A városka a létét az ezüstbányának köszönheti: hosszú évszázadokon át fejtették ki az értékes ércet itt, és a letelepedett bányászok lakták be a területet.

Már a 15. században nagyon komoly mennyiségű ezüstöt hoztak a felszínre, és a 20. század elejéig tartott a kitermelés. Több, mint 300 méteres mélységbe jutottak el a bányában, szinte sajthoz hasonlóan átlyuggatva a lelőhelyet.

Manapság a bánya idegenforgalmi látványosság: van itt bányászati múzeum, s a kalandvágyóbbak gyalogtúrát tehetnek a felszín alatt. Még aludni is lehet a bányában azoknak, akik nem küzdenek klausztrofóbiával. 

A legmélyebben fekvő vágatokat feltöltötte a víz, így azokat már csak búvárok ismerhetik meg. Az 1-3 fokos hőmérséklet persze eleve keveseket vonz, és rendelkezni kell zárt téri merüléshez alkalmas képesítéssel. No meg némi kitartással: 155 méteres mélységben kezdődnek a vízzel teli járatok.

A merülők pedig az ipari műemléknek számító bánya mások előtt láthatatlan részeit is felfedezhetik maguknak. A víz háborítatlan és tiszta, ott nyugszik az egykori termelés sok tárgyi emléke, s beúszhatják a szűk vágatokat. Mi pedig a videókból kaphatunk képet, mi is vár itt a légzőkészülékes látogatókra.

A szomszédos Szlovákiában van egy igazán különlegesnek számító merülőhely.

A mindenféle titokzatos helyeken vízzel telt járatok merészkedő barlangi búvárok nagyra értékelik az érdekes helyeket. Nem csak az igazi barlangok vonzzák őket, hanem minden más lehetőség, legyen az atomrakéták silója, ipari műemlék vagy bánya. Abból a szempontból nincs is különbség bánya és barlang között, hogy mind a kettő zárt tér, amihez speciális felkészültség és felszerelés kell.

Közép-Európa is felkerült a barlangi búvárok térképére, jelentős részben Magyarországnak köszönhetően, hiszen Budapesten található a világhírű Molnár János-barlang, vagy a kőbányai pincerendszer. Északi szomszédunkban pedig mostanában egy opálbánya vízzel elárasztott járatai vonzanak sok búvárt.

Persze hiába érdekes a látnivaló, hiába kristálytiszta a víz, az a négy fokos vízhőmérséklet legalábbis borzongató, még ehhez megfelelő száraz búvárruhában is. Ilyenkor jön kapóra, hogy merülnek ott helyettünk mások, és még videóznak is...

Lengyelországban különös helyen merülhetnek a legmerészebbek: a Kowary uránbányának nagy jelentősége volt annak idején.

Arról mindenki tud, hogy a második világháború után indult fegyverkezési versenyben a szovjetek is mindent megtettek azért, hogy kifejlesszék saját atombombájukat. Ez sikerült is nekik, és azóta rengeteg atomfegyvert építettek már. 

Az viszont talán meglepőbb, hogy az atombombával végzett kísérletekhez szükség hasadóanyag a szovjetek által megszállt Lengyelországból származott. 1945-ben nyitották meg az uránbányát Kowaryban, ám az szupertitkosnak számított. Annak idején ez volt a Szovjetúnió legfontosabb uránforrása.

A bányát hivatalosan 1963-ban zárták be. A nagyközönség akkor halhatott a helyről, amikor az egyik járatban elkezdték a radonterápiás kezeléseket. Manapság pedig turistalátványosságnak számít az egykori uránbánya.

Ahogy sok más felhagyott bányával előfordul, a víz sok járatott elöntött. Így aztán csak búvárok járhatják be a mélyen levő vágatokat, akik a meglepően tiszta vízben láthatják az egykori ácsolatokat. A merülés során feltehetően nem kell sugárzástól tartani már, másképp aligha jönne ide bárki.

Ilyen helyen persze már az is kaland, amíg valaki elviszi a cuccát a merülés kezdőpontjáig, hiszen sötét járatokban kell szállítani a nehéz felszerelést.

Izgalmas sorozatot lehetne lassan összeállítani a különböző elárasztott bányákban végrehajtott merülésekről. Még nálunk is van hasonló búvárkalandra lehetőség (hol máshol mint Kőbányán), és külföldön is igazán izgalmas helyeket lehet beúszni.

Az egész olyan, mintha egy sajátos bányamúzeumban tenne valaki látogatást. Csak persze nem elég, hogy föld alá megy az ember, még víz alatt kell "sétálni". Azért az idézőjel, mert természetesen a búvárok úsznak, azt is igen óvatosan, mert senki nem szeretné felkavarni az üledéket, ami drasztikusan csökkentené a látótávolságot.

Meglepő módon ugyanis a bányák egy részében olyan tiszta a víz, hogy ha csak az állóképeket látnánk, simán hihetnénk, szárazon készültek. Nem nagyon értek hozzá, pontosan mi is zajlik az ilyen helyeken, de gyanítom, hogy sokat jelent, nem jut el a bányába felszínről olyan víz, ami szennyezést, üledéket hozhatna. Ami benn van, az leülepszik, nem telepednek meg itt algák, tehát látványra olyan, mintha ivóvízben úszkálnának a búvárok.

Rátérve a konkrét videóra, a felvételek egy jól ismert svéd bányavidéken készültek: az ország déli részén, Stockholmtól nyugatra található Långban állítólag már a 15. századtól ismert lelőhely. Az igazán aktív kitermelés 1711 és 1972 között folyt itt. Nagyon gazdag volt nyersanyagkincsekben a terület, az ércek körül a vas és a mangán bányászata volt a legjelentősebb. 

Manapság már nem futnak csillék a síneken, a búvárok követik azokat a vágatokban. Az évtizedek óta leállított gépek csendben rozsdásodnak az örök sötétségben, csak időnként vetődik rájuk egy-egy búvár lámpájának fénysugara. Különös, de a mélyben úszók átérezhetik, milyen lehetett egykor a bányászok élete, akik ezekben a sötét járatokban dolgoztak igen keményen. 

Ugyan a zárt téri merülések világa továbbra sem vonz, az ilyesfajta ipari jellegű műemlékek érdekelnek. Tudom, furcsa lehet, hogy valaki ide vágyik, nem pedig egy szép korallzátonyhoz, de hát búvára válogatja, ki mit szeret. Én pedig azt is meg tudom érteni, aki nem színes halacskákat akar kergetni, hanem sötét bányába vágyik- a merülésnek ezer arca van, és mindenki megtalálhatja a szívének kedves helyszínt.

Finnország az ezer tó országa- barlangi merülőhely viszont kevesebb akad arrafelé. A barlangba vágyó búvárok viszont nem adják fel, keresnek más merülési lehetőséget, és az egyik legismertebb az Ojamo bánya.

Természetesen ez nem természetes barlang. A múlt század első felében nagyon intenzív mészkő-kitermelés folyt a bányában, aztán a második világháborúban lassan csökkent a termelés. Egyre mélyebbről kellett kihozni a mészkövet, és így már nem érte meg fenntartani a bányát. A hatvanas évek közepén zárták be az üzemet.

Ahogy az a bányákban megszokott, csak folyamatos vízszivattyúzással lehetett a vágatokat szárazon tartani. Miután megszűnt a termelés, felhagytak a szivattyúzással is, és szép lassan emelkedni a vízszint. Először a bánya legmélyebb részét árasztotta el a víz, majd fokozatosan egy tó alakult ki. A búvárok a hetvenes években fedezték fel maguknak, és azóta is rendszeresen merülnek a kristálytiszta vízű járatokban.

Manapság több kilométernyi járatot úszhatnak be a felkészült búvárok. A bányaüzem számos ott hagyott tárgyi emlékét megnézhetik, vannak építmények odalenn, tehát egyfajta ipari műemléket úszhatnak be. (Kicsit olyan ebből a szempontból, mint Budapesten Kőbánya, a felhagyott bánya, ahol szintén merülnek.) A legmélyebb pont közel 200 méteres mélységben található, de oda azért már kevesen jutnak el.

A víz viszont természetesen roppant hideg, de aki ide készül, az nyilván számol ezzel, és ehhez megfelelő felszerelést választ. Aztán lemerülhet a sötét, de különleges bánya mélyére...

Kivételesen a szó szoros értelmében véve aranybányáról van szó: Lengyelország délnyugati részén található Zloty Stok, ahol évszázadokon át aranyat bányásztak. A német határhoz közel eső városka többször gazdát cserélt, így Reichenstein néven is emlegették.

A múlt század hatvanas éveiben hagytak fel a nemesfém kitermelésével. Ahogy az lenni szokott, a bánya sok vágatát elöntötte a víz, és manapság már csak búvárok tudnának itt bármit is kibányászni. Ám aki itt merül, nem aranyat keres, hanem élményt, méghozzá elég szélsőségeset. Túlzás lenne azt mondani, hogy a járatok szélesek lennének, sötét is van odabenn, sőt, már a merülési helyszínre jutás is igen kalandos a kis csillékkel. Ez már a speciális képzettségű barlangi búvárok világa...

Mázli, hogy ők is szeretnek videózni, így nekünk már nem kell bemerészkedni a hegy mélyébe, hogy lássuk ezeket a helyeket. 

Lengyelországban van egy hegy gyomrában egy rég felhagyott bánya, ahol már a középkorban aranyat termeltek ki. Mint ahogy más bányákban, a Sztolnia Czarna vágatait is ellepte a víz, miután felhagytak a termeléssel és nem szivattyúztak többé.

Persze először is el kell jutni az ország délnyugatni csücskében levő Zloti Stokba, ami karnyújtásnyira van a cseh határtól, de jó ideig német kézben volt. Manapság nagyjából háromezer ember lakik itt, és a pár látnivaló közül említhető az aranybányászat múzeuma.

Az igazi múzeum persze az, ami a mélyben van: keskeny nyomtávú vasút vezet a hegy belsejébe, ahol aztán a merész és megfelelően képzett búvárok úszhatnak azoknak a vágatoknak a mélyén, amit manapság már csak nagyon-nagyon kevesen láthatnak a saját szemükkel. Nem csak a víz alatt vannak, hanem a felszíntől is jó messze, ideges embernek nem való az ilyen merülés. A finom üledék felkavarodhat még akkor is, ha óvatosan mozognak a búvárok, a visszafele vezető után a látótávolság így erősen lecsökkenhet.

Videón nézve inkább érdekes, mint nagyon látványos az, ahogy a szűk helyeken tempóznak a búvárok, olyan részeken, amiket ki tudja mikor faragtak ki a bányászok saját kezük munkájával. Igazi ipari műemlék ez, ami talán nem is nézhető meg örökké, mert a beépített fa elkorhadhat, az eszközök elrozsdálnak, a vágatok berogyhatnak majd egyszer. Addig viszont ez egy igazi időkapszula, olyan korok kézzelfogható emléke, amikor nem hobbiból mentek a hegy gyomrába emberek, hanem keményen dolgozni.

A különleges merülőhelyek sorában következzen ismét egy bánya, ezúttal Németországban. Willingen Dortmundtól keletre található, itt van a Schiefergrube Christine nevű, 1971-ben bezárt palabánya. Jelenleg bizonyos részei szárazon tekinthetők meg, így bepillantást lehet nyerni a bányászat múltjába, de a megfelelő képzettséggel rendelkező búvárok merülhetnek is a járatokban.

Számomra meglepő, egy-egy ilyen bányában milyen tiszta tud lenni a víz, valódi élménynek látszik a búvárkodás. Azért a bonyolultsága, veszélyessége miatt nekem épp elegendő a videókat megnézni, de az új kalandokra vágyó barlangi búvárok fantáziáját bizonyára megmozgatják az ilyen helyek... 

Persze némileg hasonló merülőhely még nálunk is akad Kőbányán, de merülnek bányát például az Egyesült Államokban is, a Bonne Terre Mine népszerű hely. Mivel sok bányát a felhagyás után elárasztanak, bizonyára bővülni fog folyamatosan az ilyen merülőhelyek sora, a barlangi búvárok örömére.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Tegnap megint merültünk egy jót. Bár fázós lány is volt a csapatunkban, ő is mindent meg tudott nézni, nem annyira vészesen hideg az a víz, és az élmény garantált. Tudott egy kicsit modellkedni is nekem, hiszen összeszokott merülőtárs, és ez most jól jött. Van pár téma Kőbányán, amivel még egy amatőr búvárfotós is jól el tud kísérletezni, pláne, ha van egy kis segítsége is...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Nem csak Budapest büszkélkedhet egy felhagyott bányában található merülőhelyekkel, több más országban is akadnak vagy jobban, vagy kevésbé elérhető bányák, ahol búvárkodni lehet. 

A bányászat során teljesen általános, hogy folyamatosan szivattyúzzák a vizet, amíg zajlik a fejtés. Amikor a bánya művelésével felhagynak, a víz visszatér, és feltölti a járatokat, ez játszódott le Kőbányán és más helyeken is. De nem mindegy, hogy a víz teljesen feltölti-e a járatokat, és gyakorlatilag barlangi merülésnek számít a búvárkodás, vagy sem. Mi szerencsések vagyunk, mert a Budapesten van nyílt víznek számító helyszín is, máshol csak kevesek kiváltsága a merülés.

A talán elsőként búvárok seregét vonzó, bányából lett merülőhely, a Bonne Terre Mine pont azért népszerű, mert a roppant hosszú járatrendszerben nyugodtan vállalkozhatnak merülésre bármilyen képzettségi szintű hobbibúvárok. Az Egyesült Államokban, Missouri államban található bányát a 19. század második felében nyitották, nagyon sok ólmot termeltek ki belőle. 1961-ben zárták be, és szép lassan elkezdett emelkedni a víz szintje a járatokban. Mivel bőven maradtak szárazon bejárható részek, időnként kirándulók keresték fel, akik itt megismerkedhettek a bányászat múltjával, és a Bonne Terre Mine emlékhelyi védelmet is kapott.

A múlt század nyolcvanas éveinek elején egy búvároktatással foglalkozó házaspár fedezte fel a helyben rejlő lehetőségeket. Több, mint 30 kilométer(!) hosszúságú beúszható járatrendszer, a több, mint két tucat útvonalat víz alatti lámpák világítják be, és így a felszín alatt lehet betekinteni a bányászok világába. Hasonlóan több más bányához, nagy vonzerőt jelent a víz tisztasága, hiszen akár 30 méteres is lehet a látótávolság, ám a vastag búvárruha itt sem árt a 14 fokos vízben, és persze élővilágra sem kell számítani. Ilyen helyen más az érdekes, és szerencsére a felszíni időjárás sem befolyásolja egyáltalán a merülést.

Egy szó mint száz: aki olyan szerencsés, hogy elvetődik Missouriba, nem kell lemondjon még a merülésről sem. Garantáltan különleges élményben lesz része...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!