Big Blue Búvár Blog

Hawaii-ra meglehetősen sokan szeretnének eljutni az életben. Én sem vagyok kivétel, bevallom...

Az ottani merülésekről igazán sokat nem szoktak beszélni, mert valahogy ezekről a szigetekről gyakran úgy gondolkodunk, mint az amerikai tömegturizmus paradicsomáról, sok nyugdíjassal, luxushotelekkel és koktélozó nyaralókkal. Persze, ott van a tenger is, nagyok a hullámok, a sportosabbak szörföznek, a többiek meg nézik őket.

Vagy ennél azért kicsit összetettebb a történet? Azt kell higgyem, igen. Láttam már például kékcápás merülésekről videót, gyakran találkoznak teknőssel is. De ami szerintem a legnagyobb durranás, az az éjszakai búvárkaland a mantákkal: a 2,5-3 méteres hatalmas állatok békésen, elegánsan úszkálnak karnyújtásnyira a búvárok felett. Az erős lámpákkal szinte színpadot rendeznek be a számukra, és ők élvezik a figyelmet.

Egy videót találtam a közelmúltban, ami pont arról szól, egy Hawaii nyaralás fénypontja volt az az éjszaka, amikor a manták közé merülhetett a család. Sokat úszkálni nem kell, csak próbálnak aránylag fix pontot keresni a búvárok a sekély vízben, a manták pedig csak köröznek és köröznek.

Ez is egy olyan program, amit a család minden tagja nagyon élvezhet. Nem hiszem, hogy létezne túl sok olyan lázadó tinédzser, akit nem kápráztat el egy ilyen show, és nincs olyan munkában megfáradt középkorú menedzser, akiből ne bújna elő az izgatottan mutogató gyerek a manták közvetlen közelében. Eleget említettem már, hogy a búvárkodás nem a vasemberek kiváltsága, nők, idősebbek és gyerekek egyaránt űzhetik, csak épp tudni kell, mit tudnak és mit bírnak bevállalni.

Ez a merülés, ahol a sok lámpa miatt még csak nem is borul rá a tenger éjsötét színe a búvárokra, ráadásul sekély helyen, keveset úszva csak nézelődni kell, pont olyan, amit bárkinek ajánlani lehet. A hely jó példa arra, hogy nem csak a mélységmániásoknak jut hihetetlen kaland a víz alatt.

A mantás merülések természetesen nem olcsók, és akár azt is mondhatjuk, kihasználják a rájákat, hiszen az ő mutogatásukkal keresnek pénzt. Ám egyrészt ettől nekik sok bajuk nem lesz, és ha arra gondolunk, a világ sok részén máig halásszák ezeket az állatokat, szerintem a maguk részéről inkább lennének egy ilyen búvárshow főszereplői élve, mint valami kínai gyógyszer alkotóelemi holtan. 

A manta tehát egyfajta "megújuló erőforrás", ami többet ér élve mint holtan. Ahol ezt már felismerték, ott védik őket, vigyáznak rájuk. Sőt, egész tengerrészeket helyeznek védelem alá, hogy minden tengeri élőlény menedéket találjon. Hawaii törvényhozása 2009 óta tiltja a manták megölését és kifogását, így a ráják biztonságban vannak, és persze virágzik a mantás üzlet is. Aki szeretne becsatlakozni egy túrára (nem csak búvároknak, hanem felszínről nézelődő sznorkeleseknek is részt lehet venni rajtuk), annak a Big Islandre kell utazni, Kona térségéből indulnak a hajók. Kár, hogy nem saját tapasztalatot oszthatok meg róla...

A természet egyik különleges látványosságának számít az, ahogy a Maldív-szigeteken, Hanifaru Bay közelében összejön az óriási mantaráják serege, és lakmároznak a planktonokból.

Ám nem csak a manták népesítik be a környéket, rengeteg turista is érkezik, hogy velük ússzon a tengerben. Nincs mese, különleges élmény ennyi hatalmas rája között búvárkodni, akik az emberekkel nem nagyon foglalkozva tempóznak, pörögnek, kanyarodnak.

Az elegáns manták sokak kedvencei, és azokat a pontokat az egész világon számon tartják, ahol gyakorlatilag garantáltan lehet velük találkozni. Ám Hanifaru neve ezek között a pontok közt is fogalommá vált- ha valaki megnézi a videót, nem kell magyarázni, miért.

Aki Balira tervez búvártúrát, általában beiktat egy napot Nusa Penida szigetnél. Van néhány ellenérv az ilyen kiruccanásokkal szemben: a transzfer hosszadalmas, a víz jóval hidegebb mint Bali északi részén, és a kiszámíthatatlan, erős áramlások már több búvár életét követelték.

Ehhez képest a többi búvárprogramhoz képest igencsak borsos árú Nusa Penida-túrákon mindig sok a résztvevő. A nagy találkozások esélye vonzza a búvárokat: garantált a mantás merülés, és az év bizonyos szakában jó eséllyel mola molát is lehet látni.

Így aztán mi sem akartuk kihagyni ezt a kirándulást. Tulambentól először elbuszoztunk Padangbai faluba, ott szálltunk hajóra, és onnan még egy órát repesztettünk. Szerencsénk volt, mert gyakorlatilag nem volt semmiféle hullámzás, kényelmes volt a hajóút, és Nusa Penida közelében igazán látványos volt a táj. Útközben tettünk egy kis kitérőt a Crystal Bay nevű merülőhely felé, ám amikor a rutinos helyi vezető meglátta az ottani, felszínről is jól megfigyelhető, mosógépszerűen forgó áramlatokat, intett: nem itt lesz az első merülés.

A Manta Point fele közeledve feltűnt, hogy szaporodnak a hajók a közelünkben, mind tömve volt búvárral és sznorisokkal. Mi valamivel gyorsabbak voltunk, de sejthető volt, a sok kifújt buborék miatt pezsgőfürdő lesz a víz alatt. Ilyenkor mindig eltöpreng az ember, a mantákat ez tényleg nem zavarja, tényleg látni fogjuk őket?

Gyorsan a vízbe ugrottunk a helyszínen, aztán mind fel is szisszentünk, annyira hidegnek tűnt a tenger. Tulajdonképpen egy macskaugrásnyira voltunk Tulambentől, ahol 29-30 fokos vízben búvárkodtunk, így itt szinte fagyosnak tűnt a 23 fok. Ez azért sokat elárul arról, milyen furcsák a Nusa Penida környéki áramlatok, amelyek hideg vizet hoznak. No meg a manták számára ideális ennivalót, ezért jönnek ide ezek a hatalmas ráják.

A víz alatt a látótávolság csalódást okozott, nem volt túl jó. De az a pár méter is elég volt ahhoz, hogy lássuk a fejünk felett pár méteres mélységben méltóságteljesen elúszó mantát. Ezek az elegáns állatok szinte repülnek a vízben, mozgásuk könnyed és harmonikus. Régen a babonás tengerészek féltek az akár 2-3 méteresre megnövő mantáktól, de a mai búvárok rajonganak értük.

Pechünkre az egyik később érkezett hajó kapitánya úgy döntött, pont a manták kedvenc helye felett áll meg, és ott ugranak be a búvárai. Ezzel aztán pár percre sikerült is elriasztani az állatokat, akik később váratlan helyekről bukkantak fel- oldalt vagy mögöttünk bukkantak fel, így néha csak forgolódtunk, amikor a jövetelükre figyelmeztető kopogást hallottuk. 

Ebben a zavaros vízben sok múlott a szerencsén. Én jó helyen voltam, több alkalommal egészen a közvetlen közelemben úsztak el a manták. Sőt, egyszer megfigyelhettem, ahogy szépen libasorban négy példány követi egymást. Persze a lehetőségekhez képest megpróbáltam fotózni, de tudtam jól, nagy képek nem születnek ilyen vízben. Attól még meg akartam örökíteni az élményt.

Mert élmény volt ez a javából. Igen, sok a búvár, igen, a látás lehetett volna jobb, ha szerencsésebbek vagyunk, igen, a víz hűvös volt, igen, a mélyben is érezhető hullámzás zavaró volt. De most komolyan, kezdjek el panaszkodni a körülményekre, amikor olyan állatokkal merülhettem, amik miatt minden búvár irigyel? Szó sem lehet róla!... Akkor is nagyon boldog voltam, hogy ott lehettem, és utólag is szívesen gondolok vissza erre a kalandra. És akkor még nem tudtuk, a nap második merülése is tartogat pár nagyon izgalmas pillanatot.

További Bali búvárkalandok:

Színpompás csigák birodalma

Egy magányos teknős

Cápák az asztal alatt

A törpe csikóhal nyomában

Kirándulás korallországba

Egy kíváncsi fóka néz körül az éjszaka mantákkal merülő búvárok között- nem hiszem, hogy ennél sokkal nagyobb élmény érheti az embert a víz alatt.

Már maga a mantás merülés is különlegesnek számít. A világ minden részén jó felárral kínálhatják az ilyen búvárkalandot, mert mindenki sokat megad azért, hogy biztosan együtt merülhessen a hatalmas, szelíd rájákkal. Kevés helyen garantált a találkozás, ahol igen, ott viszont mindig lelkesen érkeznek a vendégek. Hawaii mellett érdekes módon éjszaka lehet mantákkal búvárkodni, és ez a program roppant népszerű is.

Ám egy roppant mázlista búvárcsoport merülését "elrontotta", hogy a manták mellett felbukkant egy érdeklődő barátfóka is. Természetesen ilyenkor mindenkinek leesik az álla, mert rá aztán senki nem számított. És a manták is jöttek, egymás mellett úsztak a békés tengeri állatok, miközben a búvárok csak kapkodták a levegőt.

A nagy találkozás kapcsán viszont szót kell ejteni arról is, hogy a barátfókák veszélyeztetett állatok, egyik fajuk már kipusztult, és a többi is bajban van. Hawaii szigetén komoly programot indítottak a megmentésükre, talán sikerrel is járnak. Ám a helyzet nem túl jó: a fóka oldalán látható Hoi felirat valójában H01 azonosító, ezzel jelölték meg a térségben élő egyetlen(!) kifejlett nőstényt. A helyiek Waimanu néven ismerik ezt az állatot- sejthető, hogy nincs túl sok fóka, ha nevet lehet adni a gyakran felbukkanó példányoknak.

Talán az erőfeszítések nem lesznek eredménytelenek, és a jövőben is okoznak ilyen meglepetést a Hawaii környékén búvárkodóknak a fókák. Szóval jól teszi mindenki arra jár, ha kinyitja a szemét. De komolyan!... A videón látható egy búvár, aki a felette úszkáló manták és a fóka a helyett a kameráját bámulta és a gombokat nyomogatta. Hát, azt hiszem, ilyenkor kellene inkább hagyni a kütyüket a fenébe, mert ilyesmit a legtöbb ember egyszer az életben élhet át- vagy egyszer sem. ..

Indonéziában a feketén dolgozó halászok hajóját elkobozták és nyilvánosan süllyesztették el mesterséges zátonynak.

Dél-Kelet-Ázsia manapság az egyik legdivatosabb úti célnak számít, mind a felszíni látványosságok, mind a víz alatti világ vonzereje miatt. Utóbbit viszont komolyan veszélyezteti az, hogy sok helyen ellenőrizetlenül zajt a halászat komolyan károsító módszerekkel, mint például a robbanószeres halfogás. Ráadásul fontos fajok sodródtak kihalás szélére, mert óriási mennyiségben fogták például a cápákat és a mantákat.

Jelentős lépésként értékelték, amikor Indonézia egyik tartománya, Raja Ampat védelem alá helyezte területén a cápákat és a mantákat. Hamarosan az egész országban védetté váltak a manták, és kiemelt fontosságúként kezelték a tenger élővilágának megóvását. Persze mindig felmerülnek kérdőjelek, amikor egy ilyen hatalmas területű, számtalan szigetből álló országban akarnak hatékonyan védeni bármit is, hiszen könnyen eltűnnek a feketén dolgozó halászok. 

Ám a jelek szerint valami történt. A Raja Ampat vizeit jól ismerő tengerbiológus, Dr. Mark Erdmann arról számolt be, hogy a védetté válás óta tetten érhető a változás. Alig két éve védettek a manták, és máris többet lát belőlük, mint annak idején. A méltóságteljes óriások békésen köröznek tucatszámra a tipikus előfordulási helyeiken. 

A kormányzat pedig folytatja a kemény fellépést a tengert károsítók ellen. A feketén dolgozó, jellemzően külföldről érkező halászok hajóit nem csak elkobozzák, meg is semmisítik, ezzel üzenve mindenkinek, aki tilosban jár. Nem csoda, hogy el akarják rettenteni az orvhalászokat, mert nagy károkat okoznak. Januárban egy vietnami halászhajóra figyeltek fel Raja Ampat közelében. A haditengerészet üldözőbe vette, majd el is fogta a hajót. A raktérben két tonnányi szárított cápauszony mellett legalább öt manta maradványait és ötven teknőst találtak. Az a döntés született, hogy a hajót a tenger fenekére küldik, méghozzá Raja Ampat közelében, hogy új mesterséges zátonyt alakítsanak ki, amiből a tenger profitál.

Folyamatosan csípik el az orvhalászokat, legutóbb például bombákkal megrakott halászhajókat tartóztattak fel. Ezeket is elsüllyesztik, a törvényszegő halászokat pedig bíróság elé állítják. Mivel a mantákat az egész országban szigorúan védik, mindenkire lecsapnak, aki ezekkel az állatokkal kereskedik. Balin például lekapcsoltak egy több, mint száz kilós szárított mantakopoltyú szállítmányt- ezeket Kínában adják el általában jó pénzért. Most viszont az orgazdák fognak megfizetni az illegális tevékenységért, egyikük 16 hónap börtönt kapott, és a többieket is leültetik majd. A központi kormányzat az élére állt a helyiek illetve a környezetvédő szervezetek által indított harcnak. A Conservation International elégedetten számolt be a hatékony együttműködésről és annak máris érzékelhető eredményeiről.

A tenger élővilágát pusztító illegális halászat problémája nem új, de szemmel láthatóan most van meg Indonéziában a politikai akarat a kezelésére. Ennek pedig nem csak a halak örülhetnek, hanem a tengerimádó turisták, illetve az ő érkezésükre számító helyiek is. A környezetvédelem igenis lehet jó üzlet...

Fontos döntést hoztak Indonéziában: mostantól teljes védettséget élveznek a mantaráják az ország vizeiben. Ez több millió négyzetkilométernyi területet jelent, tehát mindenképpen jó hír a tenger élővilágának megóvása szempontjából.

Persze mint minden ilyen döntésnek, ennek is több oldala van. Lássuk először a hátteret! Kínában van néhány olyan hagyományos étel és "táplálékkiegészítő", amit nagy becsben tartanak, jó szerencsét vagy jó egészséget várnak a fogyasztásuktól. A kínaiak sokan vannak, tehát ha közülük sokan akarnak ilyen ínyencséget, akkor bizony az nagyon komoly piacot jelent. Sajnálatos módon ezeknek némelyike bizonyos állatokhoz kapcsolódik, ezért fognak cápákat az uszonyaikért, mantákat a kopoltyúikért, orrszarvúkat a szarvukért.

Meglepő, milyen nagy összegeket adnak egy-egy ilyen dologért. Ám nem nagyon kell magyarázni, mennyire esztelen dolog kifogni egy több méteres mantaráját, hogy aztán eladják a testéhez képest kis méretű kopoltyút, a húsát viszont fillérekért árulgatni- ha vissza nem dobják az élettelen állatot a tengerbe. A kifogott állat ebben a formában pár száz dollárt ér maximum, ami helyi szinten éppenséggel nem rossz pénz, de ha összevetjük azzal, mekkora vonzerőt jelentenek az élő manták a búvárturizmusban, utóbbiban az összbevétel a sokszorosa lehet a halászat révén szerzettnek.

Szóval a védelem teljesen indokolt, hiszen az állatoknak nagyobb az értéke élve, mint holtan, és így tulajdonképpen mindenki jól jár- az állatok is, a turisták is, a helyiek is.

Túl szép, hogy igaz legyen, nemdebár? Nos, a gond az, hogy nem ilyen egyszerű a képlet. A turizmus szép bevételt hoz, de a nyaralók a népszerűbb szigetekre jutnak el Indonézián belül, onnan hajóznak ki a mantás helyekre, vagy esetleg egy hetet egy folyamatosan úton levő búvárhajón töltik. Az eldugott kis falvakban élő helyiek nem sokat éreznek a több millió dolláros üzletág hozta gazdagságból. Ők leginkább úgy dolgoztak, hogy azt fogták ki, amiért a legtöbb pénzt adták: ha cápát, akkor cápát, ha mantát, akkor mantát. Szép környezetvédelmi szólamokkal nehéz megetetni a családot, így nem nagyon volt más választásuk.

A törvényi tiltás akkor hatékony, ha azt be is lehet tartani. A hatalmas, rengeteg szigetből álló ország minden halásza mellé nehéz rendőrt állítani, így bizonyára lesznek, akik illegálisan továbbra is fognak mantát. Vannak, akik állítólag az embercsempészetre nyergeltek át, mert most az fizet a legjobban. A turizmusban is dolgoznak páran, de igen gyakran csekély fizetésért. Nem szokatlan, hogy a bevétel nagy része egy olyan nyugati tulajdonosnál csapódik le, aki szinte a lábát se tette be Indonéziába. Felépíttette a nagy resortot, kiszivattyúzza a pénzt, és különösebben nem érdekli, mi van az ott élő emberekkel, mi lesz az állatokkal- ha már nem olyan jó az üzlet, ha a dolgozók már nem két marék mogyoróért hajtanak napi 10 órában, máshova viszi a tőkét.

Úgy lenne a jó, ha az ilyen döntéseket komplex programok kísérnék, tehát a helyieknek valóban lenne lehetősége bekapcsolódni az idegenforgalomba. Öko-táborok épülhetnének, a külföldiek és a helyiek partnerként tekintenének egymásra, a halászok nem hálót, hanem búvárokat vinnének a tengerre, és tisztességesen keresnének ezzel. Számukra nyilván furcsa az, hogy a világ másik végéből jönnek hozzájuk okos emberek, akik elmagyarázzák nekik, mit nem tehetnek meg a saját szigetük körüli vizekben, mégis arra kéne törekedni, hogy minden fél érdekei érvényesüljenek, a helyiek valóban érezzék meg, jobb, ha nem mantát halásznak. És ezt felelős döntésekkel segítsék a hatóságok és a befektetők: ha a turizmus fejlesztését hatalmas luxus szállodakomplexumok felhúzásával tervezik, bőven okozhatnak annyi kárt, mint az egyszerű eszközökkel dolgozó halászok.

Szóval meg kell találni az egyensúlyt: a szabályok alkotása egy dolog, a betartatásuk egy másik, és az új szabályok miatti megváltozott helyzetbe kerülő emberek segítése egy harmadik. Ha ez utóbbi elmarad, a végén pont azok a vétlen lények lesznek a bűnbakok a helyiek szemében, akik se nem írják, se nem alkalmazzák a törvényeket: a manták.

Ezekkel a kérdésekkel a világ minden pontján szembe kell nézni akkor, amikor komolyan kezdenek törődni a természetvédelemmel. Ráadásul a turizmus sem csodaszer, az sem old meg mindent, például a Maldív-szigeteken is okoz gondot az ezzel járó szemétáradat. Egyszer még ezzel a gonddal is szembe kell majd nézni.

Addig viszont mi magunk is tehetünk ezt-azt. Búvárként szinte mind szeretjük a mantákat, szívesen utazunk olyan helyekre, ahol ezekkel a hatalmas, békés rájákkal merülhetünk. Ilyenkor viszont figyelhetünk arra, hogy ne támasszunk túlzott elvárásokat például a szálláshely szolgáltatásaival kapcsolatban, előnyben részesíthetjük a helyiek által üzemeltetett cégeket, és odafigyelhetünk arra, hogy minél kevesebb szemetet hagyjunk magunk után. Meglehet, csak apró dolgokkal járulhatunk hozzá a tenger megóvásához, de ha sok turistáról van szó, ez mind összeadódik. Emellett pedig ez a szemlélet ráébreszthet minket arra, hogy nem tolhatunk minden felelősséget a helyi törvényhozókra, rendőrökre és halászokra, nekünk is megvan a magunk szerepe ebben a történetben, aminek reményeink szerint happy end lesz a vége: még sok-sok generáció csodálhatja meg az indonéz vizekben élő mantákat.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Még Indiában is vannak fantasztikus merülőhelyek, mint mostanában kiderült.

A búvárkodás népszerűsége növekszik az egész világon, vannak országok, ahol már évtizedek óta komoly szerepe van a búvárturizmusnak az idegenforgalomban. Európában például Málta számít ilyen helynek, a Karib-tengeren a Bahamák, a Vörös-tengeren az egyiptomi partszakasz, Ázsiában a Maldív-szigetek, és így tovább.

Lassacskán viszont a többi, hosszú tengerparttal rendelkező országban is rájöttek, hogy érdemes lenne a merülési lehetőségeket is fejleszteni. Javult az infrasttruktúra, a búvárbázisok számára kedvezőbb szabályozás lépett életbe, korábban tiltott zónákban is engedték a búvárkodást. Így kezd például fejlődni a búvárturizmus Görögországban, ahol rájöttek arra, lehetőségeik bőven megfelelnének arra, hogy a török, ciprusi, máltai konkurrensekkel is felvehessék a versenyt.

A mostanában legdivatosabbnak számító búvár úti célok viszont jelentős részben Ázsiában vannak. Ma már a búvárok körében mindenki hallott a thaiföldi, malajziai, indonéziai, fülöp-szigeteki helyekről, és komoly forgalmat is generálnak az ott működő vállalkozások. India viszont eddig nagyon le volt maradva ebben a versenyben. Maroknyi búvárbázisra mehettek a kontinensnyi országban utazó turisták, a helyek sem feltétlenül a legjobbak voltak.

Ám megindult a változás. Meglehet, a jövő vonzó úti célja lesz majd India egyik kevésbé ismert régiója, az Andamán és Nikobár-szigetek. Nem csoda, hogy a turistáknak csak egy része jut el ide, hiszen az ország szárazföldi részétől ezer kilométer választja el, sokkal közelebb van hozzá Thaiföld- és annak híres merülőhelyei. Nem meglepetés tehát az, hogy arról érkeznek hírek, az indiai búvárok remek helyekre bukkantak. Felfedeztek például egy helyet, ahol manták rendszeresen megjelennek, és a búvároktól karnyújtásnyira úsznak el.

A manták a víz alatti világ legkedveltebb lényei közé tartoznak. A hatalmas, ám teljesen ártalmatlan lények kecses mozgásuk miatt nem csak a kedvtelési búvárok, de a fotósok és videósok körében is népszerűek. A világ több pontján büszkélkednek olyan pontokkal, ahol a manták rendszeresen megfordulnak, táplálkozni vagy tiszítóállomások miatt- utóbbiak azok a helyek, ahol az óriási ráják megállnak, és várják, amíg az apró halak egy kiszedik belőlük az élősködőket.

Igazi főnyeremény, ha valakinek a közelében van egy ilyen hely, ahol tutira lehet venni a nagy búvárélményt. Elég egy túrán 1-2 ilyen merülés, és máris szenzációsnak érezzük a tengeren töltött hetet. Szóval az indiai búvárhajó, az első és mindmáig egyetlen ebben a szigetvilágban, máris megtalálta az egyik "Szent Grált" a mélyben.

Ami pedig búvárként különösen izgalmas, az a további szenzációs helyek felfedezésének lehetősége. A szigetcsoportnak 572 tagja van, ezernyi potenciális merülőhellyel! Micsoda kaland lehet még senki által meg nem nézett pontokon búvárkodni... Bizonyára sokan álmodnak egy ilyen búvártúráról. Ha a még alig felfedezett partszakaszokra gondolok, ahol a búvárkodás gyerekcipőben jár, azt hiszem, még sok-sok szenzáció várja a szerencséseket a mélyben.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A közelmúltban egy újabb videó járta körül a világot, amiben a búvár egy kötélbe gabalyodott állatot szabadít meg- ezúttal egy manta kap segítséget.

Az az igazság, hogy sokan el sem tudják képzelni, mennyi beszakadt háló és kötél van a tenger mélyén. Mivel ezek jelentős része műanyagból van, rettentő hosszú idő alatt bomlanak le- addig viszont tovább pusztítatnak. A "szellemhálók" fogása viszont nem lesz senkié, az azokban rekedt állatok tucatszám pusztulnak el, teljesen értelmetlenül. Az egész világon súlyos problémát jelent ez a kérdés, ráadásul a nagy hálók levágása nem mindig könnyű feladat. Valamit mégis tenni kellene, mert a rengeteg háló, elveszett rákcsapda és zsineg bőven több élőlényt öl meg, mint egy halászflotta!

Sajnos az ilyen videók nagyon egyedi eseteket rögzítenek. Az állatok túlnyomó többsége már rég halott, mire bárki észrevenné őket, én is láttam hálóban elpusztult macskacápát. Szóval a világot bejáró bravúros mentőakciók képei a figyelemfelhívás miatt fontosak, nem pedig az egy-egy megmentett állat miatt, mert az sajnos csak csepp a tengerben. 

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Rengetegen osztották meg mostanában a Mantas Last Dance című videót, ahol egy hölgy táncol a víz alatt a hatalmas mantarájákkal. (A készítők megérdemlk, hogy megemlítsük a nevüket: Shawn Heinrichs volt a rendező, a víz alatt sellőként tündöklő hölgy pedig Hannah Fraser. Nem akármilyen szabadtüdős képességekhez van szükség ahhoz, hogy valaki ilyen biztonsággal mozogjon a tenger mélyén. A felvételek egyébként a Hawaii-hoz tartozó Kona mellett készültek, itt az egyik fő búvárlátványosság az éjszakai merülés a mantákkal.) 

Merültem már mantával, még ha nem is túl gyakran fordult elő velem ilyen nagyszerű kaland. A manták a legnagyobb ráják, 6-7 méteresek is lehetnek, de a régi hiedelmek ellenére az emberre teljesen veszélytelenek, planktonokkal táplálkoznak. A porcoshalak közé tartoznak, tehát a cápák viszonylag közeli rokonai. A hihetetlen kecsességgel úszó hatalmas ráják minden búvárt lenyűgöznek, néhányan kifejezetten azért úsznak bizonyos helyekre, mert az ott élő mantákat közvetlen közelről lehet megfigyelni. Ilyen helyként tartják számon például a Maldív-szigeteket, Indonéziát, Mozambikot vagy a már említett Konát.

Ám a manták veszélyben vannak- erről szól, erre hívja fel a figyelmet a Mantas Last Dance. Nem ragadozók tizedelik meg őket, hanem az emberi tevékenységnek esnek áldozatul. Mint ahogy rengeteg más állat, úgy sok manta is a halászhajók hatalmas hálóiba gabalyodva pusztul el, és a hajóról dobálják vissza őket "selejtként". Emellett van, ahol magát a mantára is mennek, időnként az egyre fogyó cápák uszonyait pótolják a levesben, illetve kopoltyúikat ázsiai gyógyítók használják "csodaszerként". Ennek a keresletnek sok manta esik áldozatul, és ezeknek az állománya lassan reprodukálódik, nem túl szaporák, így félő, hogy sikerül teljesen eltüntetni őket.

Vannak helyek már most is a világban, ahol védik ezeket a békés óriásokat, de ez nem elegendő. A napokban a CITES (the Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora) 2013-as tanácskozásán döntenek a manták kereskedelmének tiltásáról. Talán még nem késő cselekedni és megmenteni ezeket a csodálatos állatokat, és Hannah nem utoljára táncolt velük a víz alatt...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.