Big Blue Búvár Blog

Hosszú évek óta először merültem a sokak által ismert tóban, sőt, hazai tavakban elég rég fordultam meg a víz alatt. Mikor mi tartott vissza- idén nyáron viszont minden összeállt egy hétvégi kiruccanáshoz, így aztán az egyik reggel Dorogon, a Palatinus-tó partján talált.

Az ilyen búváros kalandokban gyakran az a jó, hogy régi és új barátokkal futunk össze. Most sem volt ez kivétel, a merülések előtt, között, után jókat beszélgettünk, korábbi utakról, újabb tervekről. Mondhatnám, kár, hogy az ilyesmit időnként víz alá menetellel kell megszakítani, de nem mondom. Csakazértsem.

Azt be kell vallanom, számítottam rá, milyen viszonyok várnak. A látás- amolyan ízig-vérig édesvízi. Néha utat, néha merülőtársat tévesztettünk szem elől, de azért mind szerencsésen a felszínre értünk, és ez a lényeg. Odalenn igazság szerint elsősorban és mindenekelőtt harcsákat szerettem volna látni, és persze fotózni. Összejött ez is, az is. Őszintén szólva azt hittem -a diplomatikusan fogalmazva is közepes látótávolság okán-, hogy kevesebb használható képem születik. Tévedtem, nagy örömömre.

Természetesen nem világbajnok portrék ezek, mégis, jó kis emlékei egy kellemes napnak. Azt nem tudom, mikor és melyik hazai tó felderítése jöhet szóba jövőre, ám remélem, lesz rá alkalom. Néha jó kicsit visszarázódni hazai viszonyaink közé, értékelni azt, amit tudnak adnak ezek a helyek, s pláne értékelni azt, amikor valamelyik tengerben "csak" egy közepesnek tűnő merülés jön össze.

Ugrásnyira van tőlem egy tó, most mégis milyen távolinak tűnik!

A thaiföldi szafariról szóló beszámoló csiszolgatása közben eszembe jutott, hogy nem sokkal indulás előtt elugrottunk a Malom-tóba, hogy merüljünk egyet. Akkor már beszéltek a kínai helyzetről, de őszintén szólva Budapestről nézve nem csak fizikailag, hanem úgy egyébként is nagyon távolinak tűnt az egész.

A sekély, de szép tiszta vízű Malom-tó egy kis gyöngyszem Buda szívében, közvetlenül a Molnár János-barlang előtt. Kicsit úszkáltunk, nézelődtünk, fotóztunk, végül kikapkapkodtuk a nagyobb szemeteket, amit a szél sodort a vízbe. Tulajdonképpen nincs ebben semmi különös, Mivel a búvárkodás afféle könnyed szabadidős program, nem feltétlenül volna említésre méltó.

Csak hát eltelt két hónap, és ez a hely, ami autóval alig negyedórányira van, most olyan távolinak tűnik, mint Thaiföld vagy akár Palau. És az ember nem tudhatja, mikor juthatunk el akármelyik helyre. Természetes, hogy most másodlagos kérdés ez, és ebben a helyzetben az ember nagyon meggondolja, mit csinál és mit vállal be, 

Épp csak eszembe jutott -van időm ilyesmin töprengeni- milyen lesz, amikor újra lehet menni. Mert biztos hogy lehet. Talán egy-két változás is lesz, a mindennapjaink mellett akár az utazás- és merülésszervezésben is. Nyilván képesek leszünk kivárni, csak valahogy fel kell magunkat dobni. Azt iszem, mindenki máshogy vészeli át. Van, aki inkább begubózik, én meg jobban szeretek a régi élményekből erőt meríteni, és máris tervezgetni. Szóval ez a pár kép múltidézés- de egyben készülődés is lélekben arra, hogy lesz még folytatás!

Megint szétnéztük a pincerendszer vízzel elárasztott részén.

Bárki bármit mond, Budapest egyik legkülönlegesebb, mégis alig ismert helye a hatalmas kiterjedésű kőbányai pincelabirintus. A wikipedián elég sok hasznos, érdekes információ olvasható a történetéről, jó kis képekkel illusztrálva, de búvárként abban a kiváltságként is van részem, hogy az elárasztott termek egy részében is járhattam már.

Tulajdonképpen nagy különbség nincs, hiszen itt is ipari létesítményeket láthatunk, de mégis furcsa az érzés, amikor egy csigalépcsőn nem lépdelünk, hanem csak uszonyozunk felette. Igen, ez az egyik ikonikus pontja az elárasztott részeknek, ahol mindenki szeret fotózkodni.

Hiába hideg a víz, hiába nincs élővilág, az a furcsa kettősége megvan a kőbányai búvárkodásnak, mint a roncsmerüléseknek is: valami olyat nézel meg a víz alatt, amit egykor emberek egyáltalán nem a mélybe szántak. Ezeken a lépcsőkön melósok lépdeltek, a pincékben kocsik jártak- sőt, ki tudja, talán ezen helyek valamelyikében építették a második világháború idején a repülőgépek motorjait.

Egy szó mint száz: bár Budapest, sőt, egész Magyarországon korlátozottak a búvárkodási lehetőségek, azért bőven akad olyan hely, amit kár kihagyni. Kőbánya amiatt is különleges, hogy a felszíni részeken szétnézni ugyanúgy érdemes. A merülésre meg készülni kell, vastag neoprén ruhával, jó felszereléssel, és akkor kifejezetten emlékezetes lehet a kaland.

Jó látni, amikor egy búvár először csodálkozik rá a Budapest alatt rejtőző hihetetlen barlang világára.

Minden történet indul valahonnan: ez is évekkel ezelőtt kezdődött, amikor egy fiatal lány kedvet kapott a merüléshez, családi indíttatásból. A vonzódásból lelkesedés lett, a kezdőből ügyesedő búvár, s ahogy nőtt a kíváncsiság, úgy váltak a korábban elérhetetlennek tűnő helyek is merülési célponttá.

Én, aki elég jól ismerem a magyar és külhoni búvárkodási lehetőségeket, s van már mögöttem pár jó kaland, persze bőven tudtam mesélni, és a jó hallgatósággal mindig szívesen megosztom a történeteimet. Sokat merültünk együtt, kicsit olyan lett a fiatal lány, mint a tanítványom. Nem csak a búvárkodásról magáról beszélgettünk, hanem élményekről, kedvencekről is. A sztorijaim közül pedig nagyon nagy hatással lettek rá azok, ahol a Molnár János-barlangról meséltem, mert engem is mindig lenyűgöz az a tudat, hogy micsoda vízzel teli labirintus van a Rózsadomb alatt. 

Ez a világszinten egyedülálló melegvizes barlang, ami előtt villamosmegálló is van, és sétatávolságra fekszik a belvárosi látványosságoktól, valóban Budapest egyik féltve őrzött, kevesek által ismert titka. Merültem már itt párat és fogok is még, annyira izgalmas, különleges hely.

Noha az ifjú búvártárs rágta a fülemet, én sokáig türelmre intettem: kell ahhoz némi rutin, hogy valaki biztonsággal vállalkozhasson ott egy merülésre. Aztán amikor tudtam, itt az idő, segédkeztem abban, hogy a karácsonyi meglepetése egy merülési lehetőség legyen a Molnárban. Nagy volt az öröm, majd jött egy hónap, amíg izgatottan kellett várakozni a kiválasztott nap eljövetelére, számolva a napokat.

Azt gondolom, a búvárkodásban, mint sok minden másban, két dolog fontos: tudd, mire vagy képes, és tudd, hogy mire nem. Az előbbi szerencsére bővíthető, ezért inkább az utóbbira kell koncentrálni. És én teljesen biztos voltam benne, a szokatlan környezet, a dupla palackos felszerelés ellenére büszke lehet erre a lányra, aki nagyon fogja élvezni a búvárkodást a Molnárban.

Mert én is tudtam, ő mire képes. Nem volt váratlan, hogy elbírja a nehéz felszerelést, hogy nem riasztja meg a barlang, mert ha a képesség, az odafigyelés, az akarat megvan, akkor nincs legyőzhetetlen akadály. És a bátrak jutalma a szép kaland: amikor feltárul a hihetetlenül tisztva vízben egy-egy nagy terem, metróalaguatat idéző hosszú járat, gyönyörű kristály, akkor mindenkinek leesik az álla. Született budapestiként szembesülni azzal, milyen világ rejtőzik a felszín alatt, s aztán a felszínen azzal az érzéssel szemlélni a rengeteg embert, hogy azon kiváltságosok közé tartozol, aki láthatta ezt- óriási érzés lehetett a számára.

Rabul ejtő élmény, és azt hiszem, a vonzás kicsit sem csökkent azután, hogy teljesült a nagy álom. Talán még vége sem volt a merülésnek, amikor már a következőt tervezgette a lelkes ifjú búvár. Tudom, hamarosan azért fogják a fülemet rágni, hogy mielőbb menjünk vissza a Molnárba- és én ismét állni fogok a kihívás elébe!

Magyarországon járt és forgatott a Great Big Story stábja.

Nem meglepő módon híre ment a nagyvilágban a Molnár János-barlangnak, hiszen nem nagyon van olyan, hogy egy lüktető nagyváros szívében lenne merülhető hely. Ráadásul meleg és kristálytiszta vízű barlangról van szó, nem tudom, bárhol létezik-e hasonló. A Frankel Leó utcában sétálók csak a Malom-tavat látják, és fogalmuk sincs, anna vize egy eddig több, mint hét kilométer feltárt járatú barlangrendszerből származik.

A Great Big Story a CNN-hez kötődő, New Yorkban, Londonban és Stockholmban is központot fenntartó médiavállalkozás, ami rövid, izgalmas képi világú anyagokat ad közre a közösségi médiában. Elég érdekesnek gondolták az igazi természeti csodának számító budai barlang merülés sztoriját is, és erről készítettek egy látványos, szép anyagot, ami elég jól érzékelteti, milyen meghökkentő az a titokzatos járatrendszer, ami a rengeteg turista számára gyakorlatilag láthatatlan.

Jellemző, hogy sokszor mi magunk sem tudjuk, mekkora értékek rejtőznek hazánkban: ez a videó lett az utóbbi napok egyik legnagyobb nézettségű, legtöbbször megosztott filmje a Great Big Story oldalán, ahova igen sok anyag kerül fel. Ilyen kincsei vannak Magyarországnak, amik megérdemlik a figyelmet és a védelmet egyaránt, hiszen igazán büszkék lehetünk rájuk.

Ismét volt szerencsém merülni a Budapest szívében levő barlangban.

Remélhetően már nem nagyon kell bemutatni a Molnár János barlangot búvárkörökben. A Rózsadomb alatt húzódó, több kilométer hosszú vízzel telt járatnak híre ment az egész világon. Ez persze érthető is: télen-nyáron meleg a kristálytiszta víz a mélyben, és egészen hihetetlen látványosságok akadnak itt.

Abban van némi zavar, pontosan ki merülhet itt. Ennek jól szabályozott feltételrendszere van, az első szakasszal megfelelő rutinnal rendelkező, de barlangi búvári végzettséggel nem rendelkezők is megismerkedhetnek profi vezető kíséretében. Most is két ilyen búvártárs jött el, hogy saját szemükkel nézzék meg ezt a különleges helyet.

A legtöbbeket meglepi az, hogy valóban ennyire Buda szívében van a hely, pár lépésre a legközelebbi villamosmegállótól. Aztán a tó is mindenki fantáziáját megfogja, aminek partján ott van az elhíresült mocsári ciprus- a híresztelésekkel szemben épen, nem esett semmi baja.

Aztán odabenn jöhet az alapos eligazítás, az ismerkedés a felszereléssel, a merülési terv ismertetése. Ilyenkor persze mindenkiben dolgozik az adrenalin, és amikor elsüllyedünk a sötét vízben, csak lámpáink fényére hagyatkozva, izgatottan várjuk a kalandot.

És a Molnár nem okoz csalódást: nem kell mélyre hatolni ahhoz, hogy különleges szikrákat, hihetetlen kristályokat lássunk, meghökkenjünk a tíz méter alatti fantasztikus látótávolságon. Az pedig hab a tortán, hogy megnézhetjük a barlangban élő aprócska vakrákokat is.

Azt hiszem, roppant szerencsések vagyunk, amiért nem kell drága repülőjegyre vadászni, az ideális szezonra várni, ha egy igazán lenyűgöző helyen merülnénk. Ha valakinek van egy haladó búvári végzettsége, megfelelő tapasztalata, tehet egy kirándulást a Molnárba, testközelből láthatja, micsoda kincsen ül Budapest. Tagjai lehetünk annak a szűk csapatnak, akik saját szemükkel láthatják ezt. S ki tudja, biztos akad, akinek ez nem elég, és barlangi tanfolyamot végezve mind többet akarnak maguknak felfedezni ebből a fantasztikus természeti képződményből, ami még sok titkot rejt.

A merülés után vigyorgó, lelkes búvárok mellett azok is örülnek, akik számtalanszor merültek már itt, s most másnak mutathatják meg a barlangot. Vélhetően ők is ugyanúgy kezdték: rabul ejtette őket a Molnár szépsége egyetlen merülés alatt...

Magyar katonabúvárok gyalogolták át az ország legnagyobb tavát egy időben a Balaton-átúszással ezen a hétvégén. Az esemény inkább arról szólt, hogy egy kis figyelmet irányítson a honvédség hivatásos búváraira, nem pedig a kihívás leküzdéséről szólt, és a célt el is érték, több helyen olvashattunk róluk.

Persze van ennek a tófeneki sétának nehézsége is. A mélység ugyan nem nagy, ám a Balaton alján néhol igen vastag, akár fél méteres is lehet az iszapréteg, ebben lépkedni nem egy nagy öröm. A látótávolság csak centikben mérhető, szóval a búvárok monoton tempóban sétálnak a lábukra tapadó iszapban, miközben gyakorlatilag semmit nem látnak, és a felszínről irányítják őket. Többször váltották egymást a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint a II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred alakulatainak tagjai. Révfülöptől Balatonboglárig a távolság 5,2 kilométer, ezt 3 óra és 10 perc alatt tették meg a búvárok, akik között egy hölgy is volt, Nagyné László Anikó.

(fotó: honvedelem.hu)

Bizony, ahogy a világ más hadseregeiben, úgy nálunk is vannak nők a katonabúvárok közt. Ugyanúgy meg tudják állni a helyüket, hiszen ez a hivatás tanulásról, gyakorlásról szól, és akiben van kitartás, abból jó búvár lehet. Természetesen ők nem attól lesznek jó búvárok, mint egy amatőr, aki azérl király, hogy kiszúrja a csikóhalat- a katonáknak a parancsokat végrehajtva időnként nagyon rossz körülmények között kell munkát végezni a víz alatt.

A balatoni séta igazán nem komoly feladat a számukra, hiszen itt csak gyalogolni kell, és máshol mélyebben, nagyobb sodrásban kell dolgozniuk, a látótávolság is ugyanúgy lecsökken a víz alatt munkavégzés során, a gránátokat kiemelő tűzszerészekre leselkedő veszélyeket pedig nem kell ecsetelni. Ráadásul télen-nyáron készen kell állniuk a bevetésre. Szóval hiába van valakinek több száz kellemes, nézelődős merülése a meleg tengerekben, ettől még nem ugorhatna fejest a katonabúvárok munkájába- még a felszerelésükkel sem boldogulna felkészítés nélkül.

Az esemény mindenesetre jó volt arra, hogy egy kicsit beszéljenek a honvédség hivatásosairól, munkájukról, akik megérdemlik az elismerést. Ezt elérték, tehát a küldetés sikerrel zárult, mert az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy át tudják sétálni a Balatont. A katonabúvárokat elsősorban nem a mostani esemény miatt illeti tisztelet, hanem a hétköznapokban végzett munkájukért. Az úszók teljesítménye inkább mérhető, hiszen egyben leküzdeni ekkora távot sokak számára lenne komoly feladat, és én őket is becsülöm.

Mi, amatőr búvárok pedig azt is konstatálhattuk, a balatoni merülések nem sok jóval kecsegtetnek minket normál körülmények közt, hiszen a tó sekély és a zavaros vízben alig látni valamit. Sebaj, lubickolós nyaralásra pont megfelel, búvárkodni pedig lehet máshol.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Igazán egyedi tárlattal gazdagodott a pilisi falu: a közösségi házban tekinthető meg mostantól a Búvártörténeti kiállítás. Farkas Bertalan dandártábornok, az egyetlen magyar űrhajós nyitotta meg a kiállítást, aki egyébként maga is átélte már a búvárkodás élményét.

A kicsi, de szépen összeállított kiállítás a búvártechnika fejlődésére koncentrál. Több évtizedes, felújított felszerelések sorakoznak egymás mellett, egészen közelről lehet megnézni a régi palackokat, búvárruhákat, nyomáscsökkentőket, és a kihelyezett tablókon pedig meg lehet ismerkedni a felszerelésekkel, a búvárkodás jelentős alakjaival, ágaival. A megnyitón láttam, hogy a gyerekek nagyon lelkesen nézegetik a sok titokzatos felszerelést, talán egyszer a jövőben majd ők is elkezdenek merülni. Kedvcsinálónak bizonyára jó ez a szépen megvalósított kiállítás.

Aki a környéken jár, annak feltétlenül ajánlom, hogy nézzen be a közösségi házba (Csobánka, Béke út 4.), mert bepillantást nyerhet a búvárkodás múltjába.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Tegnap megint merültünk egy jót. Bár fázós lány is volt a csapatunkban, ő is mindent meg tudott nézni, nem annyira vészesen hideg az a víz, és az élmény garantált. Tudott egy kicsit modellkedni is nekem, hiszen összeszokott merülőtárs, és ez most jól jött. Van pár téma Kőbányán, amivel még egy amatőr búvárfotós is jól el tud kísérletezni, pláne, ha van egy kis segítsége is...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Milyen jó régi ismerősöket látni a televízióban!

Az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorában beszélgetett két barátom, Előd László búvárfotós és Sásdi Zsolt búvároperatőr. Mind a ketten sokszor díjazott alkotók, remek művekkel a hátuk mögött. Lacival már túráztam is, láttam a víz alatt fotózni, megtapasztalhattam a profizmusát, és még modellkedtem is egy merülésen. Amatőrként is sokat lehet tanulni tőle, ráadásul mint minden sokat merülő búvárnak, neki is akadtak meredek sztorijai. Érdemes a műsornak azt a részét is meghallgatni, amikor a cápás kalandjáról mesél...

Sásdi Zsolt nevével például akkor találkozhattak a magyar tévénézők, amikor a cápákról szóló dokumentumfilm, a Cápák a keresőmben tűnt fel több csatorna műsorán. Tudom, hogy Zsolt folyamatosan utazik és forgat, új filmeken dolgozik, szóval várhatunk tőle még színvonalas búvárfilmeket bőven. 

Szóval mindenképpen ajánlom mindenkinek ezt a műsort, mert szóba kerülnek a búvártörténelem fontos pillanatai, a két rutinos búvár beszél a merülésről, a filmezés és fotózás nehézségeiről és műhelytitkairól, no meg a természetvédelemről. Ráadásul sok látványos felvételt is meg lehet nézni a beszélgetés alatt, szóval akit kicsit is érdekel a téma, annak feltétlenül figyelmébe ajánlom a műsort.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!