Hosszú évek óta először merültem a sokak által ismert tóban, sőt, hazai tavakban elég rég fordultam meg a víz alatt. Mikor mi tartott vissza- idén nyáron viszont minden összeállt egy hétvégi kiruccanáshoz, így aztán az egyik reggel Dorogon, a Palatinus-tó partján talált.

Az ilyen búváros kalandokban gyakran az a jó, hogy régi és új barátokkal futunk össze. Most sem volt ez kivétel, a merülések előtt, között, után jókat beszélgettünk, korábbi utakról, újabb tervekről. Mondhatnám, kár, hogy az ilyesmit időnként víz alá menetellel kell megszakítani, de nem mondom. Csakazértsem.

Azt be kell vallanom, számítottam rá, milyen viszonyok várnak. A látás- amolyan ízig-vérig édesvízi. Néha utat, néha merülőtársat tévesztettünk szem elől, de azért mind szerencsésen a felszínre értünk, és ez a lényeg. Odalenn igazság szerint elsősorban és mindenekelőtt harcsákat szerettem volna látni, és persze fotózni. Összejött ez is, az is. Őszintén szólva azt hittem -a diplomatikusan fogalmazva is közepes látótávolság okán-, hogy kevesebb használható képem születik. Tévedtem, nagy örömömre.

Természetesen nem világbajnok portrék ezek, mégis, jó kis emlékei egy kellemes napnak. Azt nem tudom, mikor és melyik hazai tó felderítése jöhet szóba jövőre, ám remélem, lesz rá alkalom. Néha jó kicsit visszarázódni hazai viszonyaink közé, értékelni azt, amit tudnak adnak ezek a helyek, s pláne értékelni azt, amikor valamelyik tengerben "csak" egy közepesnek tűnő merülés jön össze.