Big Blue Búvár Blog

Sok kellemes búvárkalandom volt az előző évben, de már előre tekintek.

Ha úgy nézem, rettentően tipikus évem volt búvárszempontból: idény elején egy horvátországi kiruccanás, ősszel egy kellemes egyiptomi búvárszafari, merülések a Molnár János-barlangban, no meg ami még adódott- általában ezek a kézenfekvő merülőhelyek egy magyar búvár számára.

Az Adria nem volt éppen rossz, de meleg sem. (Fogalmazzunk úgy, időnként erősen fáztam a víz alatt.) Azt hiszem, ennyi horvátországi kiruccanás után, bármennyire is van pár hely, pár fotótéma amit kedvelek, szükséges új inspirációk után nézni. Szerencsére az újabb felfedezések miatt mindig akad is új, vonzó búvárhely, mint például a Stuka bombázó, vagy a Pag mellett talált ókori roncs. Ha jövőre is déli szomszédunkhoz veszem az irányt, szinte biztosan útba fogok ejteni még ismeretlen pontokat.

Egyiptom is hasonló lehet kicsit, mert szép is, jó is, de sokszor voltam már, és olcsóbb nem nagyon lett. Sőt, most éppen amiatt áll a bál, hogy a helyiek újabb, a búvárkodást jelentősen drágító adókat akarnak kivetni, és így már tényleg fontolóra veszi az ember utat. Ám ha ott vagyunk… Még mindig akadnak szép korallok, izgalmas roncsok, és az felejthetetlen marad, ahogy ebben az évben kétszer is hosszú, fantasztikus delfinezés várt a csapatunkra.

Sokak szerint pont az adók miatt mennek kevesebben a tipikus delfines helyekre. Meglehet; ám a mi esetünkben ez azzal járt, hogy teljesen egyedül voltunk azon a bizonyos zátonyon, és mivel senki más nem vonta el a figyelmüket, a delfinek végig velünk maradtak. Megérte-e azt a kis felárat? Az utolsó centig...

De ha nem Egyiptom, akkor mi lehet helyette? Most éppen a "mikrovakáció" a divatos kifejezés a rövid, pár napos utazásokra. Nevezzük ahogy akarjuk, búvárkodásban is régóta van ilyen, ezek voltak tipikusan az adriai hosszú hétvégék. A fapadosok ebben hoztak nagy változást: csak a jobb, ismertebb búvárhelyek közül felkerült az "étlapunkra" Ciprus, Málta, az izraeli Eilat és a jordániai Aqaba. Egy négy éjszakás útba belefér kis merülés, és még a felszínen is lehet időt tölteni. Sok látnivaló a víz alatt és felett, a tavaszi-téli hónapokban is elfogadható vízhőfok, jó búvárbázisok- ennél kívánni sem lehet többet.

Vagy mégis? Bizony, van itt még valami, ami mellettük szól: a rettentően nyomott jegyárak. Például többen már Egyiptomba, a Sínai-félsziget búvárhelyeire is Eilat érintésével érkeznek, annyival kedvezőbb a repülés ára. Szóval ezen a téren egyértelmű az elmozdulás.

Az egzotikus utak választéka továbbra is óriási, az áruk pedig továbbra sem alacsony- ebben sajnos nem segít a forint gyenge árfolyama sem. De hát ez adottság, és ha valaki ügyesen szervez, jó dolgokat tud tető alá hozni. Az igazán kellemes helyek, mint mondjuk Bali vagy a Fülöp-szigetek arra csábítanak, hogy folyamatosan visszatérjünk, ám eközben annyi jó úti cél van még, amit érdemes lenne megnézni.

Hogy merre érdemes nézelődni? Ázsiában szinte kimeríthetetlen a választék úti célból, elsősorban a dél-kelet-ázsiai országok híresek a merülőhelyeikről. Még adott országon belül is teljesen másféle élményt kínálnak: ha a Fülöp-szigeteken már unja valaki Cebut, ott van az Apo-zátony vagy a Tubbataha. Indonéziában Bali helyett Raja Ampat, Lembeh, Bunaken kerülhet szóba.

Számomra kicsit vonzóbbá vált az a vonal, amikor a búvárkodás mellett az izgalmas felszíni programok is jelentős szerepet kapnak. Így válhat érdekessé olyan úti cél is, akár Ázsiában maradva, mint Vietnám, Japán vagy akár Tajvan. Ott van Amerikában az USA, Kanada, Mexikó. És persze ne feledkezzünk el Afrikáról, ahol egy búvárprogram mellett be lehet iktatni felszíni szafarit- például felmerülhet Dél-Afrika, ahol lehetne pár cápás merülés után egy olyan programot választani, ahol szárazföldi vadvilág megismerése a cél. De még Európán belül is van olyan hely, ahol extrém merülés mellett a felszínen vannak lenyűgöző dolgok- elég talán Izlandot, Norvégiát említeni.

Jó lenne ezeket mind végigjárni, ám erre nyilván kevés az esély. Az biztos, hogy az a szabadság, ami megnyílt az önálló szervezésnek köszönhetően, rettentően sokat jelent, hiszen bátran lehet tervezni, álmodozni. Ez kifejezetten kecsegtető, és régebben elképzelhetetlen, komolytalan terveket sem kell egyből kizárni. Jövőre például Izlandra jó lenne elmenni...

Ami viszont egyre hangsúlyosabb lett már idén is, és a jövőben még fontosabb lehet, az a környezetvédelem. Igyekszünk a szemetet összeszedni, és persze igyekszünk mind kevesebb egyszer használatos műanyagot használni. Már hozzánk is eljutott az a világszerte terjedő trend, hogy korallbarát kozmetikumokat válasszunk. Alapvetővé vált a búvárképzésben az a szemlélet, hogy mindenre vigyázunk, amit a mélyben látunk. Meglátjuk, hogy ez a trend elhozza-e magával, hogy rendszeres programmá válik bizonyos helyeken a víz alatti szemétszedés, amihez a fizető vendégek ingyen, lelkesen csatlakoznak. Én például szívesen áldoznék ilyenre minden utazásomból pár órát, és hiszem, hogy egyre többen gondolkodnak ugyanígy.

A legjobb persze az lenne, ha nem is volna mit kiszedni a vízből. Ez azért még messze van, de már az is óriási jelentőségű, ha tudunk a bajokról, és a magunk szintjén picit próbálunk tenni ellene.

A sós víz kegyetlen, minden elektronikát tönkretesz.

A búvárkodás afféle technikai sport, és használunk mindenféle elektromos kütyüt is. A lámpák, fényképezőgépek esetében mindig oda kell figyelni arra, hogy ne ázzanak be, mert az bizony komoly gondokat okozhat. Olyan műszerek is beázhatnak, mint például a búvárkomputerek, szóval sok nagy értékű dolog mehet tönkre ha figyelmetlen a gazdájuk.

A megelőzés természetesen mindig a legjobb módszer. Az O-gyűrűvel vízzáróvá tett eszközeink nyitása-zárása (például fényképezőgép tokja, cserélhető elemes lámpa) mindig kritikus. Ápolni kell az O-gyűrűt, a zárásnál ellenőrizni kell hogy nem gyűrődött-e fel valahol és így tovább. 

A legtöbb búvárt utoléri valamikor ez a probléma. Az olcsóbb kínai búvárlámpák például ritkán bírják nagyon sokáig, ezzel többnyire számolni is szoktunk. (Hogy aztán rendszeresen kidobni és másikra cserélni a javíthatatlanná vált, nem sokat bíró lámpát mennyire környezetbarát, az elgondolkodtató.) A búvárfotósok körében is az a mondás járja, hogy kétféle búvárfotós van: az egyik már áztatott be gépet, a másik pedig majd fog.

A minap viszont arról beszélgettünk egy ilyen dolgokban járatos barátommal, mit tehetünk akkor, ha azt látjuk, beázott valami a víz alatt? Az első tennivaló ilyenkor, hogy megpróbálunk minél előbb a felszínre menni, kivinni a vízből a beázott dolgot. (Természetesen csak értelmes keretek között, saját egészségünket nem veszélyeztetve azzal, hogy rakétaként lövünk fel.)

A tengervíz és az édesvíz között nagy különbség van az elektronikára gyakorolt hatást illetően. A sós víz gyakorlatilag nagy sebességgel tökéletesen tönkreteszi az elektronikát, az édesvíz viszont nem! Tehát a felszínen az első dolgunk az legyen, hogy az elemet vagy akkumulátort kivéve (ez fontos!) azonnal édesvízbe tesszük a beázott dolgot. 

Ennél többet az, aki nem ért a karbantartáshoz, nem nagyon tud tenni a helyszínen. A különbség az, hogy az édesvízben kiáztatott elektronika megmentésére van némi esély, ám a sós vízben maradónak biztosan vége. (Persze az is különbség, hogy mekkora beázásról van szó, csak némi víz került például a lámpatestbe, vagy az egész vízben áll.)

A történet illusztrálására a Spark Lights gyártójától kaptam két fotót, amit itt a cikkben mutatok meg. A felső egy olyan lámpáról készült szétszedés után, amiből nem áztatták ki a sós vizet- ez a rozsdabarnára színeződött elektronika már menthetetlen volt, cserélni kellett rajta mindent.

Az alsót viszont azonnal édesvízbe tették az akkumulátor eltávolítása után, és így került a szervizbe idehaza. A kép a szétszedés után, de még a javítás előtt készült, és egyértelműen látszik a különbség. Némi karbantartás után sikerült életre kelteni, azaz nem ment tönkre az értékes felszerelés. Persze ha garanciális a termék, akkor ezzel nem törődünk, de amikor nem, akkor nagyon nem mindegy, mennyibe kerül a javítás- már ha egyáltalán van értelme. 

Szóval a beázás bosszantó, és a legjobb az, ha megpróbáljuk elkerülni, ám amikor megtörtént a baj, akkor is meg lehet próbálni menteni a menthetőt.

A felszíni edzés adja meg az alapot a jó merülésekhez.

Sokszor előkerülő téma a búvárkodás sport jellege. Abból a szempontból a kedvtelési búvárkodás nem sport, hogy itt maximum az élmények gyűjtésében versengünk, míg az, hogy ki milyen gyorsan úszik le egy távot, kicsit sem számít. Ha nincs stopperóra, akkor merülhet bárki, bárhogy- de ez azért nem egészen így van.

A felszerelést a búvárok többsége segítség nélkül cipeli. Palackkal a hátunkon kell tennünk legalább pár lépést, amíg a vízbe érünk. A felszín alatt valamennyit biztos úszni kell, de ha áramlás van, akkor esetleg tempóznunk kell rendesen. A hajóhoz is el kellene jutni, vagy a parti merülésnél kievickélni teljes felszereléssel, hullámzásban. A hajóra bemászni, létrán fellépni- egyszerűnek tűnnek, néha mégis kihívást jelent.

Szóval nagyon érzi az ember a különbséget, ha edzettebben csobban a vízbe. Ritkábban görcsöl a láb, nem fullad ki egy kis úszástól, kevesebb levegőt fogyaszt és könnyedén emelgeti a palackot. 

Mint ahogy sok más esetben, itt is az a hasznos, ha igyekszünk változatos mozgásformákat űzni. A búvárkodás során végzett mozgáshoz szükséges állóképességet aerob edzéssel érhetjük el. A kocogás nem való mindenkinek, időnként pont ebben sérülnek le emberek, megfájdul a térdük- teljesen nulla edzettséggel inkább a biciklizést vagy az úszást válasszuk. Utóbbi általában is a legjobb, leghasznosabb sportok közé tartozik, és heti 1-2 alkalom az uszodában biztosan megteszi a hatását. 

A búvárok egy része derékfájásra panaszkodik, ami több okból fakadhat. Mindenképpen hasznos lehet a törzs izmainak edzése, mert ezzel sok hasonló problémát meg lehet előzni. Nagy szerencse, hogy ezen izmokat nagyon egyszerű, bárhol végezhető gyakorlatokkal is erősíthetjük: a sima deszka póz az egyik legismertebb és legjobb gyakorlat.

Mivel víz alatt szinte kizárólag a lábunkkal tempózunk, nem árt külön erősíteni a combot és a vádlit is. Erre például alkalmas lehet az egyszerű guggolás, kitörés is (mint ahogy az úszás vagy a bicikli szintén edzi ezeket a testrészeket). Merülés közben lábfejünk hátra van feszítve, ezért erre is figyeljünk oda: például a láb nyújtása lefeszített lábfejjel szintén könnyen megtanulható gyakorlat.

Aki ennél többet szeretne elérni, annak érdemes a különböző mozgásformákat kombinálni, és rendszeresen eljárni edzőterembe is. Ha nem nagyon van gyakorlatunk az erősítésben, érdemes legalább az elején személyi edző segítségét kérni, aki olyan programot tud összeállítani, amiben a számunkra érdekes testrészekre koncentrálunk. A funkcionáis edzések is nagyon népszerűek manapság, mert ezek az egész testet átmozgatják. Arról se feledkezzünk el, hogy minden edzés után szánjunk időt a nyújtásra.

Ha egyszerűen akarnám összegezni a nagy tudományt, mondhatnám, szinte mindegy mit, de valamit mozogjunk- akár búvárkodik valaki, akár nem. Azért ennél kicsit persze érdemesebb jobban elmélyedni a témában, mert tényleg van olyan edzésforma ami nekünk hasznosabb. No meg van, amelyik egyszerűen jobban tetszik, szívesebben csináljuk, és megfelelőbb az alkatunkhoz és edzettségi szintünkhöz.

Természetesen a mindennapokban is gyorsan érezni fogod a rendszeres mozgás jótékony hatását, de az igazi az, amikor a merülés is jobban megy.

Az pedig már csak hab a tortán, amikor az utóbbi években valahogy hastájékon furán szűknek bizonyuló búvárruha megint pontosan a mi méretünkhöz fog illeszkedni, és nem kell lecserélni...

Ezért jó dolog medencében búvárkodni.

A minap valaki kérdezte, csatlakozhat-e uszodai gyakorláshoz, mert egy ideje nem merült, és úgy vélte, medencében könnyebb visszarázódni. Teljesen igaza volt, mert ez a legjobb helyszín az ilyesmihez. Egyrészt azért, mert ezt teljesen biztonságos körülmények között teheti. Másrészt nem pazarolja az értékes merülési időt egy jó helyen, egy szép korallzátonynál a maszkürítésre, hasonló feladatokra.

De ennél azért jóval több indokot lehet mondani a medencézésre, ami minden ellenkező híresztelés ellenére nem csak a csempék számolásáról szól. Azt viszont az elején le kell szögezni, hogy a medencés merülés sem egyéni műfaj, legyen velünk társ (kezdők esetén rutinosabb társ, netán oktató). Egyrészt biztonságosabb, másrészt sokkal-sokkal jobb móka.

Igen, a medencézés lehet kifejezetten jó kikapcsolódás. Egyrészt ilyenkor lehet kötetlenül hülyéskedni, élvezni a lebegés érzését magát. És meg kell jegyezni, az, hogy itt valaki folyamatosan odafigyel a lebegésre, bőven megtérül majd nyílt vízben is, mert magabiztosabban mozgunk. Medencében lehet az alap búvár feladatokat kicsit nehezítve, merészebben végezni, ami jót tesz a magabiztosságnak, és egyébként is jó érzés elmondani utólag, hogy ilyen-olyan kihívásokkal szembe tudtunk nézni. Mindig fokozatosan lehet nehezíteni: tanfolyamon a medence fenekén térdepelve szokás gyakorolni, meg kell próbálni ugyanazokat a dolgokat lebegve és így tovább. Ettől egyébként jóval életszerűbb is lesz az összes feladat, mert a valóságban minden sokkal gyorsabban, váratlanul történik.

A medencézés nagyon remek alkalom arra, hogy felszereléseket próbálgassunk- akár újat, akár régit. Vásárlás előtt nagyon jó kölcsönkérni egy másféle uszonyt, mellényt, reduktort vagy maszkot, és aztán el lehet dönteni, tetszik-e vagy sem. Én is adtam már kölcsön ilyen alkalomra ezt-azt, és bizony volt aki csalódott a szupernek látszó cuccban. Nem azért mert rossz volt, csak nem az ő számára volt ideális. Érdemes hátlebegtetős mellényt, hasított vagy technikai búvár uszonyt, dupla palackot medencében tesztelni.

A másik véglet az, amikor éppen a legrégebbi, de még működő felszereléseket tudjuk kipróbálni. A 40-50 éves légzőautomatákkal búvártúrára már nem mennénk el, de medencében teljesen jó kaland kipróbálni ezeket. Az ember egy klasszikus duplatömlős reduktorral és egy ovális maszkkal úgy néz ki, mintha egy régi James Bond-film szereplője lenne. Ilyenkor készülhetnek a nagyon jó hangulatú fotók!

Apropó fotózás. Az új fényképezőgépekkel, videokamerákkal összecsiszolódásra is kiválóak ezek a medencés alkalmak. Kiderül, hogy jó-e a szett, az objektívek, a vakuk, és persze ha van valami szivárgás, gyorsan kiderül és még addig ki lehet adni a kamerát, amíg nem ázik el. Hasonlóan jó ez a víz alatti lámpák, a beállítások, a karok tessztelésére. És persze nem utolsó sorban nagyon jó portrék készülhetnek rólunk búvárkodás közben, amiket elkészíteni nincs idő, ha éppen a tenger élővilágára csodálkozunk rá.

Az sem utolsó szempont, hogy akik nem merülnek együtt olyan sűrűn, a medencés gyakorláson a társas búvárkodásban is elmélyülhetnek. A merülés előtti ellenőrzés, a víz feletti és alatti kommunikáció (akár a fotós és modell közötti) része ezeknek az alkalmaknak. Az pedig nem árt, ha jobban megértjük egymást, jobban megismerjük egymás felszerelését. Egyébként a túra előtti gyakorlás során az szintén kiderül, ha valamelyik felszereléssel probléma van, javításra vagy cserére szorul. Nem csak meghibásodás lehet ennek az oka, néha például túl szoros lesz vagy lötyögni kezd a búvárruha...

Ha egy jó csapattal megy az ember medencézni, akkor hallhat tervezett utakról, túrákról is, amiket nyilvánosan nem hirdetnek meg, mert inkább szűkebb kört várnak rá. Aztán ha a megismert csapat szimpatikusnak látszódik, akár csatlakozni is lehet az ilyen utazásokhoz. Eleve jó búvárkörbaen mozogni, beszélgetni egy keveset, a medencézés után beülni valahova sztorizni- mert sztorija az mindenkinek van, főleg az "öregeknek". Némelyik ezek közül pedig érdekes, szórakoztató vagy tanulságos- olyan ez, mint egy továbbképzés.

Végül azért ajánlom a medencézést, mert búvárkodni jó. Persze, aki tengerparton él, az első alkalom után nem kell uszoda közelébe menjen, mert a gyakorlást helyettesítheti a rendszeres búvárkodással. Nekünk viszont ez kiváló alkalom a hobbink űzésére akkor is, amikor a következő búvártúra még nagyon messzinek látszik- én sokat voltam már, és biztos vagyok benne, hogy fogok is még.

Kinek és hogy érdemes belevágni a légzőkészülékes merülésbe?

Noha itt-ott lehet találni rövidebb "fejtágítókat", évről évre felmerül a kérdés a teljesen kezdők részéről, hova menjenek búvárkodást tanulni? Időnként a búváros csoportokban megosztanak egy hirdetést, véleményt kérnek oktatókról, iskolákról. Így aztán hiába írtam már erről a témáról korábban, ismét ejtek egy pár szót róla, mert az internet gyorsan felejt.

Most először arra szeretnék kitérni, mennyire nem lehet felelősen pusztán egyetlen hirdetés, ajánlat alapján eldönteni, hogy egy búvártanfolyam színvonalas és jó lesz-e. Évek óta elég alaposan benne vagyok a magyar búvárkodás világában, és ennek ellenére sem mondhatom, hogy tévedhetetlen szakértő vagyok. Van több száz, búvároktató minősítéssel rendelkező hivatásos, nem ismerhet mindenki mindenkit. A búváriskolák is átalakulnak, tulajdonost váltanak, netán szerződtetnek új oktatókat, tehát az, hogy pár éve egy iskolában találkozott valaki egy szimpatikus oktatóval, nem garancia arra, hogy ő most is ott dolgozik.

A történetnek van még egy fontos, általános jellemzője. A búvárkodás ma Magyarországon egyáltalán nem valami tuti üzlet, itt nem sokmilliós forgalmakról szól a történet. Aki eljut oda, hogy búvároktató legyen, túlnyomó részben nagyon szeret merülni. A hivatásos tanfolyam kihívás számukra, van, aki aztán külföldön vállal munkát, de aki itthon marad, azok számára ez igen gyakran csak kedvtelés. Nem az a cél, hogy nagy pénzt szakítsanak, hanem az, hogy a kezdőket megtanítsák biztonságosan merülni, és -ami legalább ilyen fontos!- a búvárkodást élvezni.

Egyszerűen a búvártanfolyamok árában nincs akkora szórás, hogy ennek kellene a döntő tényezőnek lenni. A szuperolcsónak hirdetett lehetőségek egy részében jellemzően nincs benne minden költség. Ha összeadjuk az elejétől a végéig az egészet, hasonló nagyságrendekkel fogunk találkozni. Az én személyes véleményem az, hogy bárhol akarja valaki elkezdeni a tanfolyamot, simán kérjen az elején egy összegzést, mire számíthat, aztán dönthet. (A jó iskola több kalkulációt is készít, hiszen egyénfüggő, nem kell-e valakinek több uszodai gyakorlás, van árkülönbség az itthoni és külföldi vizsga árában is, stb.) 

A személyes szimpátia sokkal fontosabb. Nyugodtan be lehet jelentkezni Facebook-csoportokba is, ha valaki tanácstalan, kérdezősködhet, valószínűleg kap pár korrekt ajánlatot. Egy találkozó vagy egy telefonos egyeztetés sokat segít, mert akiről úgy érezzük, rábíznánk magunkat a víz alatt, azt érdemes oktatóként választani. Meglehet, kicsivel drágább vagy olcsóbb mint más, de ez nem számít- itt egyrészt a biztonságunkról, másrészt az élményszerzésről van szó.

Egyébként azért sincsenek nálunk nagy csodák, mert én pontosan ismerem a hazai búvárkodási lehetőségeket, tudom, mit nyújtanak a tavak a kezdőknek. Meg lehet bennük tanulni búvárkodni? Természetesen igen, de egészen nyugodtan meg lehet hallgatni a búvároktató ajánlatát, ha adriai vagy más tengeri tanfolyamot kínál. Remek búvárbázisok vannak szerte a világon, ahol szuper körülmények között lehet tanulni. Ez is drágíthat egy képzést, viszont ne feledjük, búvártanfolyamot egyszer kell végezni az életben, a kártyát többé nem kell megújítani. Akkor miért ne tanuljunk olyan helyen, ami eleve jobban vonz?

Noha a csúcsszezon, a nyár még messze van, azért érdemes most elgondolkodni a lehetőségeken, mert van idő tájékozódni, személyesen iskolákat felkeresni, oktatókkal beszélgetni. Bárki bármit mond, elsőre felesleges megvenni minden búvárfelszerelést, ráadásul jó drágán. Ez majd ráér akkor, ha a búvárkodás tényleg életforma lesz. Olyan iskola nincs, ahol a tanfolyam árában a felszerelés nincs benne. (Legalábbis én nem ismerek- ha valakit olyan oktatóval hoz össze a sors, aki semmit nem tud adni, akkor én inkább keresnék másikat.) Az alapfelszerelés, mint a búvármaszk persze kivétel, azt be lehet szerezni a tanfolyam elején is.

Szóval most még van idő tájékozódni, gondolkodni, dönteni. Aztán tavasszal nyugodt tempóban lehet elkezdeni az elméleti órákat, majd az úszómedencés gyakorlásokat, ahol lesz idő plusz alkalmakra is- ha szükségesek. Kora nyáron pedig készen állhat a jelölt arra, hogy igazi nyílt vízben merüljön, vizsgázzon. 

A fentiek persze mind szépek, de van még egy fontos dolog, talán a legfontosabb. Legyen meg a valódi szándék! Ne azért merüljön valaki, mert odarángatja a párja, hanem azért, mert érdekli a víz alatti világ. Aki búvárkodni akar, érezze magát jól a vízben, legyen kíváncsi az élővilágra, a roncsokra. Ez hobbi, kikapcsolódás, élményszerzés- és annál azért drágább, hogy valaki csak kényszerből, unszolásra, kínlódva csinálja. Ha megvan az indíttatás, akkor nem számít a pénz, nem számítanak a leküzdendő nehézségek, hamarosan élvezni tudja még a kezdő is a búvárkodást. 

Egyszerűen csak meg kell találni ezt a tanfolyamot, ahol segítenek elérni ezt a célt. Állítom, sokkal több a korrekt, képzett oktató, mint az olyan, akitől menekülni kell. Természetesen mindenkinek más a stílusa, ki katonásabb, kinek fontosabb a könnyed hangulat, de mindegyik módszer eredményes lehet. Találd meg azt, aki szimpatikus neked, és egy új világ nyílik meg előtted.

Ez lesz a menő a víz alatt az idén.

Mint ahogy minden kedvtelésnél, úgy a búvárkodás világában is folyamatos törekvés az, hogy újat hozzanak be a cégek. Legyenek azok felszerelések, utazások- valami mindig kell, ami egy kicsit felkavarja az állóvizet. 

Érdekes, az utóbbi időre jellemző tendencia, hogy egyre jobban elválnak egymástól a különböző búvár szubkultúrák. 20 éve a búvárok többsége hasonló, jól bevált úti célokra ment, sokuknál volt valami kisebb kamera, de kevesen voltak a komoly felszereléssel fotózók, vagy azok, akik a kifejezett technikai búvárkodás iránt érdeklődtek. Ám már nálunk is tetten érhető, hogy változik a szemlélet.

Miközben a fotósok egy része átváltott egészen kicsi akciókamerákra, amivel szinte állítgatás nélkül tudnak jó kis videókat készíteni, nagyon sokan választanak maguknak drága cserélhető objektíves fényképezőgépeket. A búvárcsoportokba ma már nagyon sokan tesznek fel kellemes víz alatti fotókat, az élmezőny pedig egészen elképesztő képeket csinál. Azaz aki ma igazán fotózni akar a víz alatt, nem éri be egy kicsi kompakt kamerával. Hiába lehet ezekkel is fotózgati, egyszerűen az ember nem szívesen osztja meg másik szuper fotói mellett a képeit.

Pedig nem kellene ezt éreznünk, hiszen sokan kezdtünk kis kamerával. De a közösségi oldalak, amik jók voltak arra,  hogy felpörgessék az ilyen csoportokat, pont jellegük miatt befolyásolják a felfogásunkat is. Egyszerűen úgy érezzük, ami nem elég jó, nem elég erős, az vacak és kár megmutatni- pedig ezek a mi élményeink, és pont ezért értékesek. Szóval azt gondolom, aki olcsóbb géppel dolgozik, az legalább magának őrizze meg a jó pillanatok emlékeit.

Ám visszatérve a trendekhez, ha valaki komolyan fotózni szeretne, akkor csakis cserélhető objektíves gépben, profi tokban, jó vakukban gondolkozzon. Ebben a kérdésben lehet nagyon is rosszul választani, tehát jobb előtte alaposan körbejárni a témát, mert a választék letaglózóan széles. És tele van víz alatti fotózásra specializálódott gyártókkal, boltokkal az internet, szóval érdemes észnél lenni. Divatosak lettek a MILC gépek, amelyek valamivel kisebbek, ezért könnyebb velük utazni, viszont minőségük kiváló. Aki egy ilyennel megtanul dolgozni, remek fotókat készíthet.

Persze ehhez kell a jó téma is! És a trendekre jellemző, hogy egyre többen keresik az egzotikus úti célokat. Régebben az emberek éveken át készültek egy dél-kelet-ázsiai útra, manapság többen évente elmennek ilyenre. Kifejezetten divatosak lettek azok a búvárszafarik, ahol nagyvadakkal lehet találkozni. Már a Maldív-szigeteknél is van egzotikusabb (és drágább) úti cél, például Socorro, a Galapágos-szigetek. Kifejezetten sokan vágynak cápás merülésekre is, lehetőleg ketrec nélkül.

Szerencsénk van, mert a nemzetközi repülőjáratok ára megfizethető lett, és az interneten jól megszervezhető egy búvártúra szinte a világ bármelyik sarkába. Így a hivatásos utazási irodák, a baráti csapatok és az egyéni utazók is megtalálják a számukra ideális lehetőségeket. Szintén kedvező lett az, hogy az olcsó diszkont járatokkal mindenféle közeli úti cél elérhető, így rendszeressé váltak a rövid és megfizethető ciprus, máltai, izraeli búvárutak. 

A búvárfotózás terjedése viszont azt is magával hozta, hogy olyan túrákat is szerveznek, amik átlagbúvárnak már alig élvezhetők. Divatos a "blackwater diving", ami azt jelenti, hogy az éjszaka közepén, a nyílt tengeren, sekély vízben igyekeznek lefotózni az ott levő izgalmas, apró lényeket- akár a csónakhoz kötve, hogy ne sodródjanak el a vaksötétben! Az itt látható különleges állatsereglet fotótémának látványos, de mint merülés azért elég saját élmény, ha valakinek nincs gép a kezében. Általában is jellemző a speciális túrák terjedése: az előbb említett fotós, cápás utak mellett roncsos, sarkköri, barlangi és egyéb tematikus búvárutakat hirdetnek többfelé.

Egyre hangsúlyosabb trend az, hogy a búvárok jelentős része érdeklődik a technikai búvárkodás iránt: barlangba, mélyre mennek különleges gázkeverékekkel, komoly tanfolyamok elvégzése után. Ma már ez egy komoly piac, amire rámozdultak a gyártók, óriási választékban lehet vásárolni a szükséges felszereléseket. Kialakult az az infrastruktúra is sok helyen, ahol a technikai búvárokat ki tudják szolgálni, képesek a számukra tanfolyamot tartani, gázkeverékeket tölteni. 

Érdekesség, hogy Budapest adottságai miatt pont ezen a területen került mostanában a búvárok érdeklődésének fókuszába. A Molnár János-barlang és a kőbányai pincerendszer ma már jól ismert a világon, hiszen sokan vitték hírét az itteni búvárkodási lehetőségeknek és a színvonalas szolgáltatásoknak. Annak idején csak maroknyian merülhettek zárt terekben, míg mára ez már nem egy kevesek számára nyitott lehetőség.

Persze fejlődtek a felszerelések is, de mivel a kedvtelési búvárok cuccai már elég hosszú ideje nagyon jók, inkább a technikai búvárkodás világában van mozgás. Új, "okosabb" búvárkomputerek jelennek meg, több gyártó is kínál remek újralégzőket, és száraz búvárruhákból is nagy a választék. 

Azért az átlagos hobbibúvár számára is akad újdonság: elsősorban a színek kezdenek megint megjelenni a felszereléseken. Az ázsiai búvárok igényeit kiszolgálandó már mindenféle csinos vagy meghökkentő színű búvárruhát lehet rendelni, és vannak színes kiegésztők a búvárkomputereken. Nagyobb választékban fordul elő narancssárga vagy rózsaszín uszony, maszk is mint pár éve. Így ha a felszerelés állapota igen gyakran nem is indokolná a bevásárlást, mégis van ami csábítja a búvárok egy részét.

A konklúzió az, hogy nagyon szélesre nyíltak a kapuk: ha valaki ma búvárkodni kezd, több irányba is elmozdulhat. Az egzotikus úti cél nem álom, a technikai búvárkodás megtanulható, fotózni, videózni is remek színvonalon lehet, miközben a felszerelés is lehet egyedibb. És ami a legjobb: ha valakit egyáltalán nem érdekelnek a trendek, csak hébe-hóba merülne egyet valamelyik közeli tengerben, vagy teljesen zöldfülűként egyáltalán csak kipróbálná a búvárkodást valahol, bőven van erre is lehetősége mert manapság ahol víz van, ott már merültetnek is.

Pár nap alatt két komoly baleset is történt Thaiföldön.

A történetek nem annyira adott hely veszélyeiről szólnak, hanem inkább az általános tanulságok miatt érdekesek. Máshol is megtörténhettek volna- itt most azért figyeltek fel rájuk jobban, mert csak pár nap választotta el őket.

Először egy indiai turista vesztette életét, aki az év végét Thaiföldön töltötte, és ki akarta próbálni a búvárkodást. Sokakat lenyűgöz a tenger élővilága Phuket közelében, így aztán befizetett egy túrára.

A merülés végén már jött kifele a vízből, felszerelését is levették róla, ám a hullámzó víz megdöntötte a hajót, is visszaesett a tengerbe, miközben még viselte az ólmokat. Azok lehúzták a mélybe, és hiába ugrottak után, nem találták meg azonnal. Amikor búvárok merültek le, gyorsan a felszínre hozták, de így is túl későn ahhoz, hogy meg tudják menteni az életét. Az ügyben folyik a rendőrségi vizsgálat.

Pár nap múlva szintén kezdő került bajba. Egy csapat tagjaként tanfolyamozott egy japán turista, aki elkeveredett a többiektől. A felszín közelében viszont a manőverező búvárhajó hajócsavarja eltalálta a búvárt, aki súlyosan megsérült, és életét vesztette. Ez esetben is a hatóságok próbálják feltárni, mi történt pontosan.

Az első szabály az, hogy a búvárkodásnak, még ha profi bázissal, a kockázatokat ismerve próbálkozik valaki, vannak bizonyos kockázatai. Bármennyire kellemes, izgalmas programnak ígérkezik az első merülés, lélekben fel kell készülni a kihívásokra. És persze más szempontból is: igenis tudni kell úszni. Meglehet, az indiai turista is túlélte volna ezt a meglehetősen furcsa balesetet, ha képes pár másodpercig a víz felett tartani magát, és a beugrók el tudják kapni.

A másik esetben ki tudja miért szakadt el a bajba került búvár az oktatótól, a többiektől. Talán figyelmetlen volt, talán elkalandozott, és amikor kicsit elmaradt, ijedtében egyből felfele indult, ahol a hajó motorját beindították. Pedig mindig el szokták mondani, óvatosan emelkedjünk, de tudjuk, ilyen szokatlan helyzetben, teljesen kezdőként nem mindig racionálisan cselekszik az ember.

Ugyan a vizsgálatok a búvároktatókat is érintik, azért az tény, minden tudásuk, odafigyelésük ellenére ők sem félistenek. A munkájuk kemény, amit néha nehezítenek a körülmények, a hullámzás például, néha pedig a vendégek nem igazán együttműködőek. És persze hibázhatnak is. A búvárkodás alapvetően biztonságos, mert ha belegondolunk, hány millió merülés van évente, viszonylag nem sok a balesetek száma.

Ám aki megsérül vagy áldozattá válik, annak mindegy, hogy senki másnak nem lett baja a világon. Fontos, hogy jó, profikkal dolgozó búvárbázist válasszon a kezdő, de az legalább annyira meghatározó, hogy ő maga tudja, mit akar és mire képes. Aki fél a víztől, teljesen bizonytalan, úszástudása is korlátozott, vagy gyakoroljon a felszínen úszkálva, vagy medencés próbamerülésre fizessen be először, ahol nem érheti nagy baj. Nyugodtan mondja el az oktatónak, ha rosszul érzi magát, ha nem tetszik valami, mert ő tud segíteni, reagálni.

És persze bármikor lehet nemet mondani: mindig jobb egy kihagyott merülés, mint egy tragédiával végződő...

Eljött az olcsósított búvártanfolyamok ideje- elmondom, mire figyelj.

Megjelentek a kuponos oldalakon a roppant nagy kedvezménnyel hirdetett búvártanfolyamok. Az esetenként 50-70-80 százalék engedmény nagyon csábító, de mielőtt fejest ugranál a történetbe, lássunk pár fontos információt.

Először az a kérdés, milyen tanfolyamot hirdetnek. Fontos, hogy kapj a végén nemzetközileg elismert búvárigazolványt. Minden rendszer azt állítja, az ő kártyáit bárhol elfogadják, és tapasztalatom szerint ez igaz is. Ha a PADI, SSI, NAUI, UEF vagy más betűszavak kombinációja nem mond semmit, érdeklődhetsz fórumokon. Fontos, hogy pár rendszernek van egy nem teljes jogú, afféle "félbúvár" kezdő tanfolyama is, ha ezt hirdetik, inkább ne ezt válaszd. Ha nem írják le egyértelműen, kérdezz rá, milyen szintű tanfolyamról van szó.

Kérj legalább egy vázlatos időbeosztást. Bár több ajánlatban láttam, hogy leírják, hányszor van uszodai gyakorlás, hány nyílt vízi merülésre kerül sor, azért nyugodtan kérhetsz konkrétumokat. Olcsó vagy sem- te vagy a megrendelő.

A nagyon olcsó kuponos ajánlatok az árban nem foglalt járulékos költségektől válnak igazán izgalmassá. Ezeket a legtöbb helyen csak felsorolják, te viszont kérj egészen pontos összegeket. A tananyag ára, a minősítő kártya díja, a merülések költsége nem változik egyik napról a másikra, aki annyit mond hogy "ez csak jelképes" vagy "majd a végén összesítünk", az sumákol. Korrekt cég nem árul zsákbamacskát. 

Hogy értsd, miért fontos ez: mondjuk egy 80 ezres tanfolyamot 20 ezerért kínál valaki, árban oktatással, felszerelés bérlésével. Azt mondod, ez egy nyerő ajánlat. De az nem szokatlan, hogy a tananyag díja szintén 20 ezer, a kártya díja 15 ezer, a merülés ára meg mondjuk alkalmanként 3 ezer. Azaz a végén úgy fest, többe került a leves mint a hús. 

Ha megnézed egy nem kuponozó búváriskola oldalát, könnyen lehet, hogy 80 ezerért olyan tanfolyamot kínál, amiben mindez benne van! S ilyen összevetésnél a "nagy kedvezmény", ha egyáltalán olcsóbb lesz a kuponos tanfolyam vége, gyorsan elolvad... Akár a kuponozó iskola saját honlapjára is elmehetsz, és ott kiderülhet, az alapárban ott is benne van a tananyag meg a többi, szóval egy kitalált összegből kapsz elméleti engedményt. 

Lebeszélni senkit nem akarok, vannak nagyon korrekt, tisztességes búváriskolák, ahol a kuponozás a marketing része, de az olcsósággal nem jár együtt felületesség. Én csak azt szeretném, ha a jövő búvárai jó helyeken kapnának alapos képzést, és valóban beleszerethetnek a víz alatti kalandozásba. Nyugodtan érdeklődj, válogass, kalkulálj, válaszd a szimpatikus, korrekt, részletes ajánlatot tevőket, illetve azokat, akik több lehetőséget is felkínálnak, például magyarországi búvárvizsga helyett akár külföldit és így tovább.

Az se baj, ha látszólag drágább lesz a vége- a te biztonságod, a te élményed a tét, és ez nem spórolás kérdése. Pont ezért javaslom akár azt is, hogy a kuponosok mellett menj el más iskolákba is, beszélj az oktatókkal, nézz szét, és válaszd a szimpatikus helyet. Hosszú távon biztosan nem a legelső búvártanfolyamod ára lesz a döntő- és még az is megtörténhet, hogy a nem a kedveményekkel csábító, hanem egyszerűen korrekt oktatók legalább ugyanannyit tudnak neked spórolni minőségi, de megfizethető felszerelések ajánlásával és így tovább. Szóval nem mindig az az olcsóbb, ami elsőre annak látszik...

Pár gondolat arról, mi a véleményem a gyerekek búvárkodásáról.

A hétvégén medencézni voltunk. Barátaim elhozták nyolcéves kislányukat, aki vízibolhaként úszkált fel-alá, lebukott, kincsre vadászott gyerekméretű maszkjával, uszonyával. Szemmel láthatóan rettentően élvezte a vizet, s ez egy jó lépés ahhoz, hogy valaki egyszer a búvárkodást is megszeresse, pláne, ha a családban többen is merülnek.

De azt is el kell mondani, hogy az is tökéletesen látszott, miért kell a gyerekek esetén a szülőknek felelősségteljesnek lenni. A kislány, bármennyire ügyes volt, enyhén szólva sem volt a fegyelmezettség mintaképe. A búvárkodás nem éppen nagy tudomány, de pár szabályt be kell tartani. És amíg a gyereknél ez kérdés lehet, addig nem kell erőltetni a búvárkodást.

Aztán még ugyanazon a délutánon a felszínen csevegtünk, amikor megszólított egy érdeklődő, hogy is lehet valakiből búvár. Elmondta, ő és lánya is szeretne tanfolyamot végezni, én pedig igyekeztem elmesélni, hogy is megy ez. A lány 12 éves múlt, érdeklődve hallgatta, látszott rajta, hogy benne már megvan az a komolyság, hogy egy búvárképzésre is bátran be lehessen íratni.

Azt gondolom, a konkrét életkor csak egy szám. A búvároktatási rendszerek meghatározzák, hány éves korban milyen tanfolyam végezhető, milyen korlátozással, de nem ugyanolyan minden 10, 12, 14 éves gyerek. Őszintén kell felmérni azt, képes-e az ifjonc fegyelmezetten betartani a legfontosabb alapszabályokat. Nagy mélységbe merülünk, nyílt tengeren, bármi, bármikor megtörténhet. A búvárnak felelősen kell cselekedni, figyelnie kell a társára.

Amíg úgy ítéljük meg, erre nem feltétlenül képes a tinédzser, nem kell erőlteni a búvárkodást- viszont remekül lehet együtt légzőkészülék nélkül úszkálni a tengerben, ami szintén jó családi program. Olvassunk közösen a tenger élővilágáról, tanuljunk róla, mi él a mélyben, mi lehet veszélyes, miért nem szabad megfogni semmit, sőt, a készülék nélküli merülés alapismereteit összegző könyvek is léteznek. Mert azért annak is van tudománya, ha nem akarjuk magunkat veszélybe keverni!

Ha elszánja magát a gyerek és a szülő a búvárkodásra, mi lehet a teendő? Kicsik számára már nálunk is hirdet több búváriskola gyerekbúvár-tábort, amikor medencében, felügyelettel, biztonságos körülmények között gyakorolhatnak, ráadásul van a kicsik méretében felszerelés is. Ez egy jó ízelítő, kiderül az is, a gyereknek tényleg van-e kedve hozzá, s a jó oktató el tudja mondani, felkészültnek látja-e a gyereket a továbblépésre.

A komoly és kellő vízbiztonsággal rendelkező, ügyes gyerekek esetén jöhet a bizonyos korlátozásokkal már nyílt vízben is merülést lehetővé tevő tanfolyam. Nem kell egyből rohanni minden drága cuccot megvenni, lássuk először, tényleg szereti-e a búvárkodást az ifjonc. A búvárkodás ugyanis inkább lassú tempójú, nem valami észveszejtően pörgős, extrém kaland. Aki ilyenre számít, akár csalódhat is, viszont aki beleszeret a felszín alatti világba, a rabjává válhat a búvárkodásnak. Hagyjunk rá időt a gyereknek (no meg persze magunknak is), hogy ráérezzünk az ízére.

Hiszek benne, hogy a merülés remek közös, családi program lehet. Ennek ma már nem sok akadálya van, és bármelyik tengerparti nyaraláson befizethetünk 1-2 merülésre. Remek élményeket lehet gyűjteni a könnyen elérhető Horvátországban, Máltán, Cipruson vagy a Vörös-tenger egyiptomi, izraeli partszakaszán. 

Szóval a tizenévesek előtt is nyitva a búvárkodás világa, s szerencsés esetben a szülők is vele tartanak, és mind ugyanannyira élvezik is azt.

Ha van, aminek semmi jelentősége nincs a búvárkodásban, az az elért mélység.

Láttam minap egy megosztott fotót vigyorgó búvárral, a kép alá pedig azt írta, a mai eredmény 46 méter vagy valami ilyesmi. Ez pedig elgondolkodtatott.

Van a búvárkodásnak egy olyan szűk területe, ahol valóban fontos, hány méterre ereszkedik valaki: a szabadtüdős búvárversenyzők rekordjai, vagy a csúcsra törő, tucatnyi palackkal merülő technikai búvárok mellett a katonai vagy ipari búvárok kísérletei esetén van jelentősége ennek az értéknek.

Ám mi, kedvtelési búvárok máshogy merülünk. Pár száz merülés után elmondhatom, hogy az már rég nem érdekel, egy-egy helyen hány méter a legnagyobb elért mélység, attól soha nem jobb az élmény, hogy nagyobb számot mutat a műszer. Viszont amikor delfinek úszkálnak körül 8-10 méteren, akkor nagyon bírom élvezni a pillanatot. Amikor sikerül egy jó fotót csinálni, a kép számít maga, nem az, hány méteren készül. Amikor merülhetek egy különleges, izgalmas roncsnál, teljesen érdektelen, 5 vagy 35 méteren nyugszik.

Persze, van egy szakasz a kezdő búvár életében, amikor izgatottan lesi a műszert, meddig is jutott el. Igaz, hogy túl nagy mélységben csak 1-2 percet tölthet el, de akkor is kihúzza magát a "rekordtól", aminél persze sokkal mélyebbre jutnak el az igazi profik. 

Ráadásul a mélységgel erősen növekszik a kockázat. Egy kis vagánykodásért nagy árat lehet fizetni, mert egy problémát nem ugyanaz 28 és 48 méteren kezelni. Ma már megvannak a lehetőségei a biztonságos mélymerülésnek- persze a többletfelszerelés és a plusz tanfolyam drága, de ha valaki mélyre akar menni és épségben akar feljönni, áldozzon érte.

Én azt szeretném, ha sikerülne megértetni az emberekkel, hogy a mélység csak egy szám, és messze nem a legfontosabb. És ebben nagy szerepe van oktatónak, merülésvezetőnek, rutinosabb búvártársnak. Ők mutathatják meg, hogy mennyi csoda van sekélyen is, hogy nem a műszert kell figyelni, hanem a tenger látnivalóit és így tovább.

Mindez nem csak álszent okoskodás: nemrég jöttünk haza a Vörös-tengerről, ahol több, mint 20 merülésem volt. És fogalmam sincs, mikor jártam a legmélyebben. 40 méternek a közelében sem jártam, talán még a harmincat se értem el. Viszont búvárkodtam delfinekkel, volt pár merülésem az egyik leghíresebb roncson, fotóztam csodás korallokat, éjszakai merülésen láttam óriási murénát, nagy halrajt, tintahalat. Én ezekre emlékszem vissza a szívesen, nem a teljesen értéktelen adatokra...