Big Blue Búvár Blog

Július 16-ot nevezte ki egy búvárszervezet a női búvárok napjának. 

A PADI Women's Dive Day-nek nyilván megvan a maga marketingcélja, de végülis miért ne tehetnénk meg azt, hogy elmélkedjünk arról, mennyire népszerű a búvárkodás a nők körében. Saját tapasztalatommal kell indítani, mert elég sok túrán jártam már életemben: kétségtelenül egyre több lány merül. Voltak valamikor régen olyan utak, ahol nők csakis kísérőként jöttek, de most augusztusban például az augusztusi hajós szafarira jelentkezők közel fele hölgy- és mindegyikük búvár is.

A hőskorban persze minden más volt, főleg a nagyon széles körben ismert Cousteau-filmekre volt jellemző, hogy nők sose merültek bennük. Ugyan Hans Hass oldalán már ott volt felesége, Lotte, a Sea Hunt sorozatban is gyakran voltak búvárlányok Mike Nelson oldalán, mégis kicsit férfias kedvtelésnek volt elkönyvelve a merülés.

Amióta viszont a búvárkodás üzlet, mindenki tudja jól, minél szélesebb célcsoportot sikerül megszólítani, annál több a bevétel. Így aztán külön az időseknek, gyerekeknek is ajánlanak programot, és persze számítanak a nőkre is, akik ugyanúgy jól fizető vendégek, mint a férfiak. Sőt, kicsit talán fegyelmezettebbek is, nem nagyon mennek bele macsós felelőtlenségekbe.

Mert ha már feltétlenül különbségeket kell keresni nők és férfiak között a búvárkodás tekintetében, akkor általában azt figyeltem meg, a lányok között kevesebb a teljesítménybúvár. Eljönnek egy túrára, merülnek amennyi jólesik, nézelődnek, élvezik a víz alatti létet, aztán jut idő pihenésre, napozásra- és ha vannak még csajok a hajón, egy kis tereferére. Ha túl korán van a merülés, kihagyják, ha túl erősnek ítélik az áramlást, nem erőltetik.

És teljesen igazuk van- akkor búvárkodjon az ember, ha kedvét leli benne. Ez általánosságban is így van és adott konkrét merülésen is. Igazság szerint ha valaki azt szeretné, hogy több nő és többet merüljön, akkor arra kell odafigyeljen, ők is kedvük szerint búvárkodhassanak. Aki nem akar mélyre menni, aki egy sekély helyen, kényelmesen akar nézelődni, az megtehesse, ne kelljen követnie egy csoportot olyan helyzetbe, amiben nem érzi jól magát.

Elárulok egy titkot: férfiemberek is szoronghatnak ha valamivel szemben ellenérzéseik vannak, csak persze túl büszkék ezt elismerni. De a búvárkodás nem arról szól, hogy folyamatosan szorongjunk valami miatt- ez egy kedvtelés, ahol jól kell magunkat érezni. És egy jó túrán mindenki megtalálhatja azt a merülések során, ami érdekli: roncsokat, nyugodt fotózási lehetőséget vagy laza nézelődést.

Ha a csapatban levő búvárlányok megtapasztalják azt, hogy odafigyelnek az elképzeléseikre, elvárásaikra, akkor legközelebb is szívesen jönnek. Míg vannak, akik egy-egy túl veszélyesnek érzett merülés után inkább hagyják az egész búvárkodást, mert az maradt meg bennük, csak loholnak a pasik után, fáznak, aggódnak, nem látnak semmit. Ilyesmire nem ad ki pénzt az ember...

És ennek a helyzetnek a kezelése több lányt nyer meg a búvárkodásnak, mint hogy legyenek rózsaszín búvárcuccok. Persze, az sem árt, mert nyilván ők is szívesen vesznek fel olyasmit, ami tetszik nekik. De a világ legmenőbb felszerelésében is érezheti magát rosszul az ember, ha nem figyelnek rá oda.

Akadnak persze lányok, akik egy kicsivel sem ügyetlenebbek a fiúknál, sőt, vannak akik megbízhatóbban hajtanak végre egészen komoly merüléseket is. De nagy általánosságban (és ezt másfél évtized tapasztalata mondatja velem) mégis az volt a megfigyelésem, a többségük számára máshogy kell szép, izgalmas és biztonságos merüléseket szervezni, mint a férfi búvároknak. Ez pedig simán megoldható, ha megvan rá a szándék.

Szóval a női búvárok napján gondoljunk arra, hogyan tudjuk úgy szervezni a merüléseket, hogy azokat mindenki ugyanúgy élvezze, legyen akár nő, akár férfi, akár kicsi, akár idős. Többet ér az okos gondolkodás, mint pár frázis az egyenjogúságról meg a csajos életérzésről. És hosszú távon aztán mindenki nyer, mert a búvártúra közös élmény lesz mindannyiunk számára, nem pedig egyik vagy másik fél kizárólagos kikapcsolódása.

Azért még ma is több a férfiember a búvárhajókon, de szó nincs arról, hogy a lányok ki lennének rekesztve a merülés élvezetéből.

Nem is annyira nehéz rájönni, miért volt jellemzően "férfias" kedvtelésként számon tartva a búvárkodás mifelénk. Egyrészt kétségtelenül van egy technikai része, ami az urakat gyakran jobban érdekelte, főleg a kezdeti, barkácsolós időszakban. Másrészt ott van a cipekedés, az ólmok, a nehéz palackok cipelése nem a legvonzóbb része a búvártúrázásnak.

Harmadrészt pedig megemlíthető, hogy a Cousteau-filmekben a kapitány csapatában gyakorlatilag soha nem bukkannak fel hölgyek. A nagy rivális, Hans Hass filmjeiben, felesége, Lotte gyakran felbukkant ugyan, ám miután Hass felhagyott a búvárfilmezéssel, nálunk a Cousteau-ismeretterjesztők domináltak, és ezek formálták a felfogást. De az átlagbúvárok világa már akkor is nagyon eltért ezektől azokban az országokban, ahol kezdett tömegessé válni a víz alatti kalandozás mint hobbi.

Amerikában a Sea Hunt sorozatban feltűnő búvárlányok valamelyest módosíthattak az összképen, ráadásul ott már jóval korábban üzlet lett ez a kedvtelés, és mindenkire szükség volt a piacon. Így aztán a reklámfotókon képviseltette magát mind a két nem, de ugyan ki látott a szocialista Magyarországon színes, látványos nyugati búvárfelszerelés-katalógusokat!

A lányokat inkább a búvársportba vonták be, és ott sok szép sikert arattak is, ám az a fajta kedvtelési búvárkodás, ami a maihoz hasonlított, sokkal inkább volt férfiközpontú. Ezért nézem érdeklődve azokat a korabeli külföldi felvételeket, ahol kifejezetten a lányok kapják a főszerepet. Az egyiken egy egész csapat ismerkedik a medencében a búvárkodással, egy másikon érdeklődő hölgyek kóstolnak bele a merülésbe egy BSAC klubesten. 

Igazi retró hangulatú felvételek ezek (ma például már megmosolyogják azokat, akik uszonyban masíroznak a víz partján, homlokukra tolt maszkkal), ám a lényeg az, hogy arrafelé tudták, kifejezetten a lányokat is meg kell célozni. 

Hogy kell-e kifejezetten csajokra szabott népszerűsítési kampányt indítani manapság? Nos, talán maga a búvárkodás is vesztett némileg a vonzerejéből, kevesebb az érdeklődő a fiatalok között. Talán mi nem tudjuk jól elmesélni, miért jó, szép, izgalmas hobbi ez, amit lehet megfizethető módon űzni? Ez is benne van a pakliban. Lehet, hogy kifejezetten a hölgyekre lehetne koncentrálni, akik azért elég jelentős beleszólással bírnak a tekintetben, egy romantikus kiruccanás vagy egy családi nyaralás milyen programra épüljön. Én tudom jól, hogy ügyesek és lelkesek mint mi, hiszen sok lánnyal merültem már az eltelt évek alatt. Azt is tudom, egy kicsit mást keresnek a víz alatti kalandozások során. Mindenesetre a magam részéről igyekszek meggyőző lenni- talán párakat sikerül is merülésre csábítani. Garantálom, hogy aki valami igazán különleges, új élményre vágyik, az még egy medencében alámerülve is meg fog lepődni...

Új év, újra térjünk vissza kicsit az alapokhoz. Írtam én már a búvártanfolyamokról, a kuponozásról, a pénzügyi részről, de pár dolog mindig előkerül, hiszen aki most érdeklődik, nem feltétlenül talál rá a 2-3-4 éves írásokra.

Szóval ha valaki jót akar tenni magával, van benne egy kis vagányság és kalandvágy, és megvannak a lehetőségei is rá, az jól teszi, ha a búvárkodásba ugrik fejest 2016-ban. Ám mint mindent, ezt is lehet ésszel és bolond módra csinálni. Pár kérdésre próbálok ezúttal választ adni.

1. Mikor? Nos, a világon annyi trópusi tenger van, hogy elvileg bármikor érdemes elkezdeni a tanfolyamot. Nézz ki az ablakon! Ha havazást, lefagyást látsz, és épp nincs a kezedben egy repjegy Fijire vagy a Bahamákra, szerintem sejted, mire akarok kilyukadni. El lehet kezdeni az elméletet, aztán az uszodát, de ha nem utazol külföldre befejezni, május előtt nem nagyon lesz lehetőséget a tanfolyam nyílt vízi részét befejezni. Szóval kapkodni éppen nem kell, mert maga a tanfolyam megvan 1-2 hét alatt. Addig eljárhatsz edzeni hogy formába hozd magad, például. Ha viszont kilátásban van egy tengerparti út, a búvártanfolyam elméleti részét itthon is, és akkor kinn már csak búvárkodni kell. Nem rossz kombináció, de ne ugorj bele esztelenül egy csak a búvárkodásról szóló, méregdrága egzotikus útba úgy, hogy semmi előzetes tapasztalatod nincs, mert ha ott derül ki, nem szereted ezt, vagy lassabban jutsz el addig hogy élvezd, kidobott pénz lesz.

2. Hol? A fenti eszmefuttatásban már kitértem rá részben, de tegyük fel, eldöntötted, megvárod a csúcsszezont. Választhatsz, hogy magyar édesvizekben hajtod végre életed merüléseit, vagy egy tengerben, például az Adrián, netán máshol. A hazai vizekben a látótávolság gyakran rosszabb, ami sok kezdő elijeszt. Ha nem vagy biztos benne, hogy reagálnál rá, akkor én inkább egy külföldi vizsgát javasolnék. Többet is látsz, más élményt jelent már a tanfolyam is. Ám kétségtelen, hogy költségesebb.

3. Mennyiért? Máris egy lényeges pontnál tartunk! Vannak üres ígéretek, és van a realitás. A szuperolcsónak hirdetett tanfolyamok leírásából gyakran kiderül, egyszerűen kimaradnak máshol alapból beleszámított tételek, és végül összességében pont ugyanazt a 70-90 ezres árat kapjuk. Mivel életedben egyszer végzed el, ne pár ezer forint különbség legyen a legfontosabb tényező a döntés előtt. Pár nap elmélet, 1-2 uszodázás, 2 nap a nyílt vízen- ennek vannak költségei, hiszen könyvet kapsz, felszerelést biztosítanak, a végén kapsz nemzetközi búvárigazolványt is. Az a tanfolyam, aminek a végén ez csak "lehetőség", eleve trükk, hiszen a minősítés nélkül olyan, mint egy autósiskola, ami nem ad jogosítványt. Fizetsz a semmiért... Egy jó búvároktató pontosan tájékoztat arról, mire kell számítanod, mennyit kell fizetned, és mit kapsz cserébe.

4. Kinél? Bizony, ha a jó "búvároktató" kifejezést használtam, máris megérkeztünk ehhez a kritikus ponthoz- ezzel is kezdhettem volna akár. A válasz nem egyszerű! Egyrészt bele lehet zavarodni, hogy többféle minősítést kínálnak az iskolák. A használható, jó alapminősítések, például a PADI Open Water Diver (ez a neve az alaptanfolyamnak az SSI, a UEF, a NASE, a PDIC rendszerekben is), a NAUI Scuba Diver, a CMAS * (egy csillag) mind elfogadottak külföldön is, tehát valójában semmi különbség nincs, milyen kártyád van- legyen, ez a fontos. Tulajdonképpen a búvárkodás alapismereteit évtizedek óta ugyanúgy oktatják, tökmindegy, milyen rendszerről beszélünk. Az oktató a kulcs! Vedd fel vele a kapcsolatot, beszélgessetek, és majd kiderül, szimpatikus-e, korrekt módon tájékoztat-e és így tovább. Érdeklődj, mennyi elmélet van a tanfolyamban, hol lesz az uszodázás, hány fős csoportok vannak (ha túl nagy, az nem szerencsés, mert megoszlik a figyelem), lehet-e több vizsgahelyszín közül választani? Aki komolyan vesz az oktatást, az tud alapos felvilágosítást adni, ezzel megkönnyíti a döntésedet. Ha pár emberrel beszélsz, rájössz, az oktató alapossága, hitelessége, felkészültsége jóval fontosabb, mint a kis árkülönbség!

5. Miért? Először erre kellene választ adni természetesen. Ha láttál izgalmas búvárfilmeket, és ez csinált kedvet, az is jó. De azért azt tudni kell, hogy nem kell cápákkal birkózni és szigonypuskával lövöldözni, mint az akciófilmekben, és sajnos nem fogsz annyi fantasztikus élőlényt látni eleinte, mint a nagy költségvetéssel készült profi természetfilmekben. Víz alatt lenni önmagában nagy élmény, és ezt semmilyen film nem adhatja vissza. Egy olyan arcát ismerheted meg a bolygónknak, amit testközelből csak kevesen láthatnak, pedig a tengerek a Föld 70 százalékát borítják! Ha kicsi kedvet is érzel, máris megéri fontolgatni a búvártanfolyamot. Igazán új, különleges élmény részese lehetsz, ráadásul ez nem egy korhoz kötött hobbi, hosszú időn át űzheted, a világ számos pontján. És ráadásként egy jó kis közösség része lehetsz.

6. És utána? Bizony, sokak csak szereznek egy kártyát, aztán nem is nagyon tudják, hol lenne érdemes merülni, és főleg azt, hogy kivel. Érdemes fórumokon ismerkedni, barátkozni, aztán normális csapatokkal együtt utazni, búvárkodni. Ők tudnak tippeket adni, hol érdemes felszerelést venni- eleinte nem kell minden, apránként is szépen be lehet szerezni akciós áron a minőségi cuccokat, sietni nem kell vele. El lehet menni évi 1-2 búvártúrára, olcsóbban az Adriára vagy a Vörös-tengerre, de ha van lehetőség, kinyílik a világ. A családi tengerparti nyaralásokon is be lehet fizetni egy napra merülésekre. Aztán később lehet továbbképző búvártanfolyamot végezni. Az is kiderül, mi érdekel leginkább: az élővilág, a fotózás, a roncsok, a barlangok, a mélymerülés? De ez persze még nagyon messze van, amikor az alaptanfolyamok közt nézelődsz.

Az egész fenti okoskodás után a legfontosabb dolgot sem hagyhatom ki: az egész alapvetően rajtad múlik. Neked kell igazán merülni akarni, neked kell leküzdeni a kezdeti kisebb nehézségeket, neked kell időt és pénzt szánni a búvárkodásra, neked kell nyitottnak lenni az újra. Ha ez rendben van, akkor hosszú távon otthon fogod érezni magad a víz alatt, bárhol, bárkinél, bármennyiért végzed el a legelső kezdő tanfolyamodat...

A brit búvárszövetség (BSAC) éves baleseti statisztikája szerint 20 éve nem volt olyan kevés merülés közben bekövetkező haláleset, mint tavaly. Ez főleg annak a fényében jó hír, hogy nyilván egyre többen búvárkodnak, így egyre több a merülés is. Ehhez képest összesen 9 brit búvár halálos balesetéről számoltak be. Emellett természetesen voltak nem tragikusan végződött esetek is, ám számuk elenyésző a rengeteg balesetmentes, remekül sikerült merüléshez képest. 

A BSAC éves jelentését minden évben átfutom, és akit alaposabban érdekelnek a búvárkodás aktualitásai, nyilván hozzám hasonlóan beleolvasnak. Egy átfogó statisztika sokat mond arról, hogy milyen jellegű balesetek történtek, milyen korcsoportba tartoznak az áldozatok és sérültek, mik a legtipikusabb okok. 

Ma a búvárkodás kifejezetten biztonságosnak számít. A tények azt mutatják, hogy a komoly balesetek egy része korábban már meglevő egészségügyi problémára vezethető vissza, és csak a véletlen műve, hogy épp merülés közben okozott tragédiát. Mondhatni, ha valakinek rakoncátlankodik a szíve, nem csak a víz alatt kerülhet bajba, hanem akár akkor is, ha fel kell sétálnia a negyedik emeletre. Ilyenkor is fontos azonban, hogy minél előbb felismerjék ezt, és kórházba kerüljön az áldozat, akin talán még lehet segíteni.

Még hasznosabb a megelőzés, azaz a rendszeres orvosi vizsgálat, ami kiszűrheti a kockázati faktorokat. Ne feledjük azt se, hogy az idősebb búvároknak érdemes úgy tervezni a merüléseket, hogy azok ne legyenek túl mélyek vagy túl megterhelőek. 

A búvárkodásban egyébként is fontos, hogy mindenki a határain belül maradjon. Kezdőként csak olyan merülést szabad bevállalni, amit biztonságosan végre tudunk hajtani- mindig lehet nemet mondani! A balesetek egy része könnyen elkerülhető lenne akkor, ha mindenki betartaná az alapszabályokat, odafigyelne a felszerelés állapotára, nem maradna el a társától és így tovább. Tehát maga az emberi hiba is veszélyfaktor lehet.

Ezek közé sorolom a felelőtlenséget is, amikor valaki esztelenül mélyre megy, vagy figyelmen kívül hagyja a figyelmeztetéseket. A túl erős áramlás, a rossz idő, egy zegzugos roncs még a legrutinosabb búvárt is bajba sodorhatja- szóval nem csak a kezdők mondhatnak nemet, a tapasztaltabbak is kihagyhatják a merülést veszélyes helyzetben.

A felszerelések hibája az egyik legritkább oka a baleseteknek. A régóta bevált, magas minőségű búvárfelszerelések normál karbantartás esetén nagyon ritka esetben hibásodnak meg. Egy képzett búvár pedig egy-egy problémát meg is tud oldani- ezeket a szituációkat akár medencében is jól lehet gyakorolni. 

Végül van még egy fontos faktor, amit én megemlítenék a búvárkodás biztonsága kapcsán. Egyszerűen változik a szemlélet: noha van, aki szerint túlságosan üzleties alapúvá vált a búvárkodás, de a történet másik fele, hogy a kezdőket nem rángatják bele mélymerülésekbe, a turisták nem saját szakállukra merülgetnek ismeretlen helyeken hanem szervezett túrákra fizetnek be és így tovább.

Még én is emlékszem azokra az időkre, amikor az számított vagánynak, aki a mélységmérővel tudta igazolni, hogy lejjebb jutott mint a többiek. 50-60 méteres merülések fordultak elő, amelyek enyhén szólva is túl kockázatosak voltak. (Nem is mindenki élte túl ezeket a búvárkalandokat, sajnos.) Manapság arról beszélünk elismerően, aki a legjobb képeket készíti, aki a legügyesebben szúrja ki a rejtőzködő apró víz alatti állatokat, vagy aki szépen lebeg és semmiben sem tesz kárt maga körül. 

Szóval aki úgy gondolja, azért nem merül, mert az nem biztonságos, téved. Egyszerűen csak be kell tartani a szabályokat, tudni kell, mire vagyunk képesek, és nem értelmetlen kockázathajszolásban kell megtalálni a kalandot, hanem az élővilág megfigyelésében, megörökítésében. Így lehet a merülés igazi megnyugvást hozó, örömöt adó kedvtelés, amit hosszú-hosszú éveken át űzhetünk.

Ahogy jön a nyár, a tengerparti üdülések időszaka, egyre többen kezdenek el kacérkodni a víz alá merülés gondolatával. Így aztán évről évre visszatérek én is néhány alapkérdésre. Most épp arról szeretnék mesélni, szerintem kinek való a búvárkodás.

Az egyszerű válasz az, hogy szinte mindenkinek. De ez tényleg csak leegyszerűsítés, mert ezt én magam sem hiszem el, aki szeretek merülni. Nekem mindig az az alapelvem, hogy az búvárkodjon, aki tényleg ezt akarja, és aki képes valóban megszeretni a víz alatti kalandozást.

Szerintem az első lépés az, hogy az ember jól érezze magát a vízben, tehát aki valamiért retteg, először próbálja leküzdeni ezt az érzést, keresse meg az okát. Jó módszer erre az, ha valaki csak búvármaszkkal nézelődik a felszínen úszkálva, ez egyébként is igen jó bevezetés az "igazi" búvárkodáshoz, ráadásul kicsik és nagyok biztonsággal űzhetik. Nem szabad erőltetni azt, hogy valaki "csakazértis" palackkal merüljön- aki rákattan a felszín alatti világra, annak maximum csak kicsi biztatás kell majd.

Aki kezdő, annak meg kell értenie azt, hogy eleinte csak szokja az új helyzetet, jóval később jön amikor valóban élvezi a búvárkodást.  Türelem, lelkesedés, kitartás, és persze tudatosan kell keresni azt, igazán mi köti le a merülésben (az élővilág, a roncsok, a nagyvadak, a fotózás)- előbb-utóbb kialakul a szenvedély.

Persze a tanfolyam előtt állva ez még nagyon távoli jövőnek tűnik. Egyáltalán, miről is szól ez a tanfolyam-dolog? Aki nem tudja rászánni az egy hetet egy normális alapfokú búvártanfolyamra, aki úgy véli, nem fog kisiskolásként addig ismételni és gyakorolni, amíg búvárt nem faragnak belőle, az hagyja a merülést. Az alapismeretek elsajátítása nem nehéz, de ha valaki nincs velük tisztában, az életét kockáztatja. Szóval akinek nyűgnek tűnik egy búvártanfolyam, inkább keressen más hobbit.

A következő kérdés a búvárkodás pénzügyi része. Nem áltatok senkit, ez a hobbi is pénzbe kerül. A tanfolyam egyszeri kiadás, nem is olyan rettentően sok, de utána a jobb merülések kedvéért utazni érdemes. Lehet ezt az egészet költséghatékonyan űzni, egy tengerparti nyaralás során be lehet fizetni egy merülésre, ahol kicsit magasabb árért, mondjuk 30-40 euróért a teljes felszerelést biztosítják a végzett búvárok számára, de oda is el kell jutni. Felszerelést már az vásároljon, aki komolyan beleszeret a búvárkodásba, és van annyi rutinja, hogy ésszel tud választani- a számára megfelelő tudású és minőségű, és ezzel együtt megfizethető cuccot vehet.

Ha már a pénz szóba került, aki mindig mindent meg akar spórolni, inkább ne a búvárkodást válassza. Egyszerűen a víz alatti lét biztonsága megköveteli, hogy bizonyos követelményeknek meg kell felelni a búvárnak is, a felszerelésnek is, a merülés szervezőjének is. Az olcsó megoldás gyakran kockázatos is, ez a helyzet.

Vagy pedig az olcsó megoldás egyszerűen csak átverős. A kuponos tanfolyamokról már elmélkedtem, a lényeget itt is leírom: minden tételt össze kell adni! Egy normális, nem kedvezményes tanfolyami ajánlatban benne van minden, könyv, tantermi órák, uszodai foglalkozások, nyílt vízi vizsga, felszerelésbérlet. Ha valaki látszólag tizedáron kínálja a képzést, de aztán szépen pakolgatja rá a tételeket, igen könnyen elérheti a végső ár egy normál tanfolyamét. Milyen oktató az, aki az elejétől fogva be akar csapni? Egy normális iskola 70-90 ezer forint körüli összeget kér el a tanfolyamért, ennyit megér az, hogy az embert tisztességesen megtanítják búvárkodni. Láttam olcsó és korrekt kuponos tanfolyamot is, de ismétlem, mielőtt lelkesen fejest ugrana bárki a szuperkedvezményes lehetőségbe, előbb kérdezősködjön, mi van benne. Jó kompromisszum lehet a bevezető merülés, amikor kisebb összegért medencében vagy tengerben ellenőrzött körülmények között lehet merülni a teljesen kezdőknek, oktató kíséretében.

És jöjjön az a rész, ki az, aki különösen élvezheti a merülést! Vannak, akik vízimádónak mondják magukat, mégsem jutnak el addig a lépésig, hogy egyszer szinte eggyé válva a vízzel, alá is merüljenek. Nekik érdemes kipróbálni az érzést, és rájöhetnek, még számukra is kínálnak új élményt a tavak és tengerek. Sokan szeretik például a teknősöket, delfineket, cápákat, noha csak filmekből ismerik őket- állítom, ezerszer nagyobb élmény a víz alatt látni őket. Ha vannak kételyek, jó dolog-e a merülés, ezek egy pillanat alatt szertefoszlanak, amint felbukkan egy delfincsapat.

Eleve azoknak van jó esélye megszeretni a búvárkodást, aki általában szeretik a természetet. A  merülés olyan kicsit, mint egy víz alatti kirándulás, régen a természetjárókhoz csatlakoztak az első búvárklubok. Fantasztikus dolgokat figyelhetünk meg odalenn, olyan apró, különleges élőlényekkel nézhetünk szembe, amiket a világ túlnyomó része csak ismeretterjesztő filmekből ismer.

A történelemrajongók múltbeli tengeri csatákban elsüllyedt hajók roncsainál merülhetnek, hajókatasztrófák maradványait nézhetik meg testközelből. A kincsvadászokat viszont nem biztatom inkább, mert az átlagbúvárok semmit nem hoznak, nem hozhatnak fel a felszínre- se élőlényeket, se szuvenírokat roncsokról. Kivételt a szemét képez, illetve a fényképek. Mert a lelkes fotósok számára is új lehetőségeket nyit a mélység világa, sokan csak a víz alatti fotózás kedvéért öltenek búvárfelszerelést.

Tudni kell azt, hogy a mi korunkban, amikor már annyi mindent megismertünk a Földön, a víz alatti világ tartogatja a legtöbb felfedeznivalót. Legyenek azok új fajok, elveszett roncsok, még fel nem tárt barlangok, hétről hétre hallunk valami izgalmas felfedezésről. A legnagyobb mélységek világa persze búvártechnikával fel sem deríthető, de jó belépő a merülés a komolyabb kutatáshoz. Aki ilyen jellegű tudományos karrierben gondolkodni, az úgysem ússza meg a búvártanfolyamot.

De más olyan munkák is vannak, amelyek csak a búvárok számára nyitottak: a jól fizető, de roppant veszélyes mélytengeri merülések például olajfúró-tornyok mellett. Sokan élnek trópusi tengerparton abból, hogy egy búvárbázison oktatóként vállalnak munkát. Ehhez is egy kezdő búvártanfolyam a belépő.

Szóval arra a kérdésre nem lehet egyszerű választ adni, miért érdemes belevágni a búvárkodásba. Mindenkinek másért... Csak egy kis bátorság kell, és kinyílhat előttünk egy teljesen új világ, ami számtalan szép pillanattal, izgalmas kalanddal örvendeztethet meg. Érdemes esélyt adni!

Meglehetősen durva történetet osztott meg egy utazó, aki teljesen kezdőként szeretett volna belekóstolni a búvárkodásba egy profi oktató felügyelete alatt. Ám arra nem számított, hogy a kellemes kalandnak igérkező merülés során, kihasználva a helyzetet, a rutinos vezető fogdosni, tapogatni fogja.

Az eset Indiában történt, Goa szigetén. A hölgy barátaival együtt vett részt a programon, ami a világ számtalan pontján egyike a szokványos turistacsalogatóknak. A búvárkodásról mit sem tudó kezdőket rövid felkészítés után egy hivatásos búvár szoros felügyelete alatt engedik a mélybe, hiszen önállóan nem lennének képesek a biztonságos merülésre. A kezdők megnyugtatása érdekében, illetve a biztonságuk okán általános, hogy a profi folyamatosan fizikai kontaktusban van vele: fogja a kezdő palackját és kezeli felszerelését, esetleg adott helyzetben megfogja a kezét.

A fiatal hölgy a bázis rutinos oktatójával indult el merülni, a víz alatt a többi búvárhoz képest más irányba indultak. Nem nagyon volt a közelben senki, amikor a kezdő azt vette észre, vezetője keze útnak indul a testén. Nem értette, mi történik, de menekülni nem nagyon tudott. Miközben félt a tolakodástól, a zaklatástól, úgy érezte, teljesen ki van szolgáltatva, hiszen egyedül nem tudott volna biztonsággal merülni, a felszínre emelkedni. A gyorstalpaló tanfolyamon gyakorlatilag csak egy víz alatti kézjelet tanítottak meg neki: azt tudta jelezni, hogy minden rendben.

Ám hiába mutatott OK jelet, a valóságban egyáltalán nem érezte jól magát. Hiába nézett körbe, senki más nem volt a közelében. A vezető szorosan tartotta a víz alatt, folyamatosan simogatta, megérintette, ő pedig a légzőautomatával a szájában értelemszerűen nem tudott segítségért kiáltani. A merülést szörnyű tortúraként élte meg, és nagyon megkönnyebbült, amikor végre a felszínre értek. Kiderült, a hajótól egészen távolra kalandoztak el, talán pont azért, hogy senki ne lássa, mi történt. A legénység azt hitte, baj történt, mert a szokásosnál jóval tovább voltak a víz alatt.

A zaklatást elszenvedő lány teljesen zavarban volt. Ám érezte, valami nagyon nem volt rendben. Megkérdezte a más oktatóval szintén merülő barátait, majd a többi oktatót is, hogyan zajlott, zajlik egy ilyen merülés, és mindenki egybehangzóan állította, a vendégek palackját, néha esetleg a kezét szokás megfogni. Egy normális bevezető merülésen jól érzi magát a kezdő, és élvezi az oktató is, hogy valakinek megmutathatja a felszín alatti világ különlegességeit.

Ám itt most valami egészen másról szólt a merülés, hiszen a többiek eltérő tapasztalatai után nem volt kérdés, az a bizonyos hivatásos búvár tudatosan irányította így az egészet. Az áldozat ezt felismerve a parton a többiek előtt vonta kérdőre a zaklató oktatót. Az hebegni kezdett, hogy pusztán a véletlen műve volt, mert meg kellett igazítani a felszerelést és így tovább. Az áldozat barátai ekkor értették meg, miért volt ennyire felzaklatva társuk, és nem hagyták, hogy lerázza őket az oktató. Kiálltak barátjuk mellett, és segítették mindenben, így tanúskodtak amikor a rendőrség elé került az ügy. Az eljárás még tart, és a hivatásos búvár akár börtönbe is kerülhet. Az is kiderült, más is tett már panaszt rá, de valószínűleg sok olyan rémült búvár is volt, aki nem mert a hatóságokhoz fordulni tanúk híján, vagy egyszerűen a szégyenérzet miatt.

Sajnos a történet nem egyedi. A kezdő, tanfolyamozó búvár egyértelműen kiszolgáltatott helyzetben van, és előfordul, hogy az oktató ezt gusztustalan módon próbálja kihasználni. Amikor mindez a víz alatt történik, ahol az életét féltő, rutintalan ember szinte teljesen ledermed, és nincs a közelében senki aki segíthetne, az oktató nem csak szexuális zaklatást követ el, életet is veszélyeztet, hiszen a másik pánikba eshet, balesetet szenvedhet. Az ilyen ügyet nem szabad annyiban hagyni, és remélhetően a mostani eset után igazságos ítélet vár a fogdosó gazemberre, akinek tettéről jelentést tettek a rendőrség mellett a nemzetközi búvároktatási rendszernél is.

Én személy szerint már a felszíni flörtölést sem tartom elfogadhatónak, hiszen egy tanuló nincs egyenrangú helyzetben az oktatóval. Ám addig, míg a nyomulás gyorsan rövidre zárható, nem történik tragédia- a tanulónak nem kötelező maradni az oktatójánál, ha az nem szimpatikus. De az erőszak egészen más tészta, akár víz alatt történik, akár a merülések közt, amikor valahol a víz partján, a tanfolyamhoz magányosan csatlakozó kezdőt zaklatja valakit. Legyen egyértelmű: a zaklatás, a megfélemlítés semmilyen tanfolyamnak nem lehet része, és persze az sem igaz, hogy bármiféle beavatási szertartás ürügyén ki szabadna használni a kiszolgáltatottságot. Az ilyesféle közeledés első jelére egyértelművé kell tenni, ha valakinek ez nem tetszik, és persze figyeljünk oda egymásra egy tanfolyamon, túrán, hogy közbe tudjunk lépni.

Kétségtelen, mi, búvárok, sok helyzetben egymásra vagyunk utalva, van egy különleges kötelék az együtt merülők között. De annak a túlzott bizalmaskodáshoz, zaklatáshoz semmi köze! Ha kialakul búvárok között a merülőtársi kapcsolatnál mélyebb és több, akkor az legyen két felnőtt ember, két egyenrangú partner közös döntése. Nem csak szerelemről, barátságról is lehet szó, hiszen búvátúrákon remek embereket ismerhetünk meg, akikkel víz alatt és felett egyaránt jól érezzük magunkat.

Pont emiatt ne hagyjuk, hogy szabadon garázdálkodhassanak olyan alakok, akik azt hiszik, a mélység mindent elrejt a többiek szeme elől. Vesse ki magából az ilyeneket az oktatók társadalma mellett a búvárok teljes közössége is, és mindig a gyengébb, a támogatásra szoruló kezdő mellé álljunk. Meg kell érteni mindenkinek, ez nem ártatlan dolog, hanem nagyon is elítélendő tett, ami megviseli az elszenvedőt és akár börtönbe juttathatja az elkövetőt. És ha ezzel tisztában lesz minden érintett, akkor talán elvétve sem fordul elő, hogy a tenger mélyének meseszép világa helyett egy gazember zaklatása jusson valaki eszébe, ha az első (és vélhetően egyben utolsó) merülésére gondol.

Búvárkodni jó, de mindenkinél más út vezet el addig, amíg igazán élvezni kezdi a merülést.

A helyzet ugyanis az, hogy a víz alatti lét egyáltalán nem természetes egy ember számára. Ezzel nincs különösebb gond, elvileg a búvártanfolyam arról is szólna, hogy a kezdeti ellenérzéseket leküzdjük. Ám az, hogy az ember képes épségben befejezni egy merülést, még nem biztos, hogy igazán szereti is a búvárkodást. 

Tudjuk, érezzük, hogy sok élmény vár ránk odalenn, tehát igyekszünk legyűrni kétségeinket és szembenézünk a kihívásokkal. A szerencsésebbek már az első medencés merüléseken szuperül érzik magukat, de becslésem szerint a többségeknek szükséges néhány alkalom, amikor már nem gondolnak lépten-nyomon a veszélyekre, a felszerelésekre, nem a palackban levő levegőt ellenőrizgetik félpercenként, nem nézegetik idegesen állandóan, ott van a merülőtársuk a közelben.

Bizony, a társ, a felkészült vezető jelenléte az egyk legfontosabb. Az embert kezdőként igen gyakran segíti a gondokon az, hogy ott van valaki mellette, akiben feltétlenül megbízhat. Nincs minden merülésen vészhelyzet, amit csak együtt lehet megoldani, egyszerűen csak jobb párban búvárkodni. A szabályok is ezt diktálnák, de ezen túlmenően tényleg kellemesebb élmény, amkor egymásnak mutogatjuk a látnivalókat.

Ám igazán akkor lesz élvezetes a búvárkodás a pár mind a két tagjának, ha mind a ketten eljutottak egy olyan szintre, hogy nem az aggodalomról szól a merülés. És sokak elkövetik azt a hibát, hogy nem keresik az okát annak, miért nem tudják igazán jól érezni magukat, vagy nem segítik velük utazó párjaikat abban, hogy alapvető kétségeiket leküzdjék.

Oda kell figyelni a másikra, el kell kísérni a tapasztalatlan búvárt medencézni, nyugisabb merüléseket kell szervezni, át kell beszélni, ha valami gond van. És majd eljöhet a pont, amikor a korábbi aggodalmak nevetségesnek tűnnek. A barátnőm például eleinte a meredeken zuhanó falak mellett bizonyalanodott el- a nagy kékben úgy érezte, a semmiben lebeg. Ilyenkor elegendő volt akár fél percnyi kézfogás, hogy biztonságban érezze magát, aztán egy idő után ilyenre már nem volt szükség. Rájött, hogy a nagy kékben ugyanúgy lehet és tud lebegni, mint egy sekély zátony mellett.

Másnak a rendszeres uszodai gyakorlás segít, amikor rájön, a korábban szinte hihetetlennek tűnő feladatokat is meg tudja csinálni, sőt, többre is képes, mint hitte volna. A hölgyekre jellemzőbb, hogy bizonyos feladatokkal túl sokat küszködnek. Egy türelmes és jó oktató már a tanfolyamon képes kezelni ezeket a dolgokat, de sokak csak nagy nehezen eljutnak a vizsgáig, de bennük marad a bizonytalanság. 

Ilyenkor egy rutinos merülőtárssal gyakorlás is bőven elegendő lehet. Ismertem egy búvárt, aki két tucat merülése ellenére nagyon idegenkedett a maszkürítéstől. Beszélgettünk, mondtam, nézzük meg uszodában, mi a gond. Érdekes és persze alaptalan dolgokat adott elő, fiziológiailag miért alkalmatlan ő erre. Pechje volt, mert egy pofonegyszerű feladattal sikerült igazolni, ez a kifogás nem áll meg. És aztán szép lassan, lépésől lépésre sikerült eljutni a nagy célig- sőt, még egy kicsit nehezítettük is a feladatot. Minden ment, örültünk mind a ketten, én meg eltöprengtem, vajon miért nem figyelt rá oda az oktatója? Vagy egy rutinosabb barátja?

A legszerencsésebb az, ha a rendszeres merülőtárs képes segíteni. A gyakorláshoz két vizsgázott búvár esetén, két méter mély medencében nem kell oktató, csak türelem, odafigyelés, őszinteség. Ám hosszabb távon az erre fordított idő nagyon megtérül, hiszen mindenkinek élvezetesebb lesz a búvárkodás.

Ugyanis a párjába kétségbeesetten kapaszkodó búvárral a tapasztaltabbnak sem nagy buli a merülés. Aki ijedezik, az ragaszkodik a szokásos párjához, aki gyakran barátja vagy házastársa. Azt mondja, hogy vele szeret búvárkodni, de a valóságban inkább csak vele mer víz alá menni. Azt kell célként kitűzni, hogy őszintén mondhassa: "legjobban a párommal szeretek búvárkodni, DE bárki mással is szívesen merülök, mert kellően felkészült és felelősen dönteni képes búvár vagyok".

Aki élvezi a merülést, önállóan is lelkesen nézelődik a víz alatt, így nem csak annyit lát, amennyit neki megmutatnak, hanem maga is képes kiszúrni egy rejtőzködő csikóhalat, polipot. Azt gondolom, a kezdő számára az is nagy lökést adhat, amikor egy merülésen először ő vesz észre valami érdekeset. Ám ehhez el kell jutni addig, hogy túllépjen az ember az esetleges kétségein. Nyugodtan el lehet mondani őszintén, ha valamivel gondja van az embernek- aki szerencsésen átvészelt pár merülést, az lehet ügyes búvár, ha maga is valóban akarja, és segítséget kap. 

A szerencsésebb pároknál mind a ketten gyorsan eljutnak oda, hogy valódi örömöt jelentsen a búvárkodás, másoknál talán évekbe telik. Az viszont mindegy, régen mi okozott gondot, a kérdés az, megvan-e a kellő elszántság mind a két félben ahhoz hogy, a problémákat leküzdjék. Nem szabad csak úgy feladni, megéri egy kis energiát belefektetni ebbe, mert a sok közös kaland bőven kárpótol egy kis gyakorlásért- amitől ráadásul jobb, magabiztosabb búvárok leszünk, és biztonságosabb is lesz a merülés. Az ember azt mondja, "nincs kedve" merülni, pedig csak ódzkodik valamitől, mert nem sikerült a rossz tapasztalatokat átbeszélni, és így az idegenkedést sem sikerült feloldani. Nem titkolom, én is hagytam ki így merülést. Ez azért fontos, mert jelzi, hogy ebben semmi szokatlan nincs. Nekem is bőven szükségem volt plusz energia befektetésére, amíg igazán megszerettem a búvárkodást, és elkezdtem magam otthonosan érezni a mélyben.

A felszín alatti különleges, elsőre barátságtalan világban is bátran, vidáman létezni- nagy dolog ám ez. Ha olyan gyakorlatokat is meg tudsz csinálni, amik elsőre ijesztőnek tűntek, akkor büszke leszel magadra. És biztos, hogy sikerülni fog, hiszen a legelső, legfontosabb lépést már megtetted, amikor életedben először vízbe csobbantál palackkal a hátadon. Az embereknek csak töredéke mondhatja el magáról, hogy a víz alatt nem az életükért küzdenek, hanem tudatosan merülnek le. Innentől már minden lépés apróság, hiszen az már kiderült korábban is, hogy kellően merész és lelkes vagy.

Adj rá esélyt magadnak, hogy még jobban élvezd a búvárkodást, akár azon az áron, hogy szembenézel a kétségeiddel, egy kis kellemetlenséget vállalsz be, klóros vízben áztatod magad órákon át. Aztán váratlanul azt veszed majd észre, nincs is neked semmivel problémád, azon kívül, hogy túl messze van a következő igazi, tengeri merülésed dátuma... Így lesz a leküzdendő kihívásból életed nagy, izgalmas kalandja.

Ha egy búvár igazán pánikol, akkor nehéz közbeavatkozni- ám sokszor van ennek előjele, és igazán akkor lehetne tenni valamit.

Az egész problémakör akkor jutott ismét eszembe, amikor az interneten láttam egy videót, ami egy elég durva víz alatti pánik során készült. Manapság már sokan használnak minikamerát, így korábban meg nem örökített események soráról készül videó, és amit megosztanak, annak tanulsága is lehet. Nézzük először a rövidfilmet, nagyjából a felétől durvulnak be a dolgok!

Az az ijesztő, ahogy a pánikoló búvár kiköpi a szájából a légzőautomatát, aztán letépi magáról a saját maszkját, majd elutasítja a társ segítségét is, majdhogynem a búvárruhát is lehámozza a fejéről. Hatalmas, kikeredett szemeit látva nem is kétséges, halálos rémület járja át.

Ilyen balesetekben haltak már meg. A videóhoz nem nagyon van leírás, nem tudjuk, pontosan mi történt előtte, és csak bízni tudok benne, hogy szegény lánynak nem lett semmi baja. Az látszott, hogy a többi búvár próbál segíteni ahogy tud, de amikor a pánik uralja el az embert, akkor alig lehet valódi segítséget nyújtani: a pánikolót csak az érdekli, hogy kijusson a vízből, teljesen esztelenül cselekszik- a saját felszerelését dobálja el, ami életben tartaná a mélyben.

A pánik már csak ilyen. Nem csak búvárkodás közben fordulhat elő, elfogott már irraconiális rettegés embereket repülőn, metróalagúton, színpadra állva, ezer más helyzetben. Nem feltétlenül a magyarázat a lényeges; bár érdemes kielemezni mindent, hogy legközelebb ne forduljon elő ilyen. Minden balesetnek van tanulsága, még akkor is, ha szerencsésen végződnek. Általában több dolog adódik össze, amíg ilyen kezelhetetlen pánik alakul ki, és lehet beszélni arról, észlelhette volna-e a jeleket maga a búvár vagy a társai.

Mert úgy tartják, a legtöbb pániknak van előjele, és ezért a többségüket jóval korábban meg lehet előzni- a merülés elején, vagy akár a parton, készülődés közben. Mindenki kerülhet szorongató helyzetbe, én sem vagyok kivétel. Volt kellemetlen érzésem, de már tudom, ha ilyen van, igyekezni kell tudatosan tenni ellene, vagy érdemesebb kihagyni a merülést. Ha máson látom, hogy gond lehet, még akkor próbálok segíteni, amikor két biztató szó, vagy egy pár másodpercig tartó kézfogás elegendő. 

Ugyanis sem azt nem szeretném, hogy ilyen felvétel készüljön rólam, sem azt, hogy élőben lássak hasonló balesetet. Nem lehet minden esetet megelőzni, de ha egy részüket igen, akkor máris érdemes ilyen felvételeket nézni, baleseteket elemezni és felelősen búvárkodni. 

A minden búvárképzettség nélküli emberek jól teszik, ha kellő óvatossággal kezelnek minden ötletet, amik a tanfolyam nélküli merülés lehetőségével kecsegtetnek.

Búvárkörökben felzúdulást okozott, amikor közösségi finanszírozású kampányt indított egy fiatal amerikai, aki egy apró pumpával és tartállyal kiegészített légzőcsövet talált fel- ez pont arra lenne elég, hogy a víz alá bukó embernek odalenn még jusson egy slukk levegő, ami kitart a felszínig. Egyszerű, nagyszerű, vizsga sem kell hozzá- vagy mégis?

Bizony még ehhez is kell valamiféle eligazítás! A helyzet az, hogy egyszerű fizikai okai vannak annak, miért nem lehet csak úgy ész nélkül sűrített levegőt belélegezni akár pár méteres mélységben se. Egy blog messze nem alkalmas felület ennek a részletezésére, a lényeg az, hogy senkinek ne jusson eszébe csak úgy fogni egy palackot és lemerülni, hiszen "csak lélegzek és úszkálok, nem megyek mélyre, mi bajom lehet?" Sajnos ha a legfontosabb alapszabályokat nem tudjuk, akkor egy ilyen, minipalackos sznoriból vett levegő is elég lehet ahhoz, hogy életveszélyes sérülést szenvedjen az ember.

Az ötletgazda gyorsan ki is egészítette a termék leírását azzal, hogy hát mégsem lehet majd csak úgy, minden előképzettség nélkül használni- aztán váratlanul az egész projektet önszántából törölte. Nyilván rájött arra, hogy ha egy ilyen pár ezer forintos kütyüt boldog-boldogtalan megvehet, lesz olyan, aki nem tanulja meg a búvárkodás alapjait, vagy kölcsönadja, és ha súlyos baleset lesz a vége, komoly pereket akasztanának a nyakába.

Az ő hibája az volt, hogy ezt nem gondolta át előre. A búvárkodáshoz nem értő emberek pedig azt a hibát követhetik el, hogy lemerülés előtt nem próbálják megtanulni az alapokat. Nem szabad ész nélkül víz alá menni, mert odalenn bizony nem mi vagyunk hazai pályán. Sajnos nem egyszer fordul elő komoly baleset olyanokkal, akik teljesen képzetlenül merülnek- néha még úgy is, hogy egy rutinosabb búvár van mellettük. Egyedül pedig lényegesen komolyabb a veszély. Akadnak országok, aki bárki vehet magának búvárfelszerelést, aztán bárhol merülhet vele, mindenfajta képzettség nélkül, és ennek gyakran tragédia a vége.

Az, hogy valaki nem egy teljes felszerelést szerez, hanem csak egy mini palackot, sajnos nem változtat az alapvető fizikán. Így aztán messzemenően egyetértek azzal, hogy a pumpás légzőcső ötletét átgondolja a tervező, és remélem, nem kerülnek elő hasonló amatőr megoldású légzőkészülékek, amik életveszélyessé teszik az alapvetően teljesen biztonságos búvárkodást.

De a kulcs az, hogy mi magunk tudjuk, mit vállalhatunk be, és mit nem. Aki tud magára vigyázni, azt nem lehet hülyeségbe belerángatni. A búvárkodásban ugyanis nem az a tudomány, hogy lemenjünk, az nem nagy kunszt- épségben a felszínre érkezni, na az már más tészta!

Megunhatatlan téma: miért nem szabad semmit sem tapizni, megfogni a víz alatt.

Pár napja egy fórumra került fel egy megosztó kép, egy búvár épp csikóhalat tart a kezében rajta. Sokan meglehetősen indulatos szavakkal illették a búvárt, eleinte senki nem törődött azzal, milyen körülmények között született a fotó. Pedig ennek is lehet jelentősége abból a szempontból, hogy kit hibáztassunk- de erre még visszatérek.

Először kerüljön szóba az, miért nem szerencsés semmilyen élőlényhez hozzáérni merülés közben. Például önvédelemből: a tenger állatai a saját módjukon védekeznek minden veszéllyel szemben. Ez lehet annyi, hogy villámgyorsan tovaúszik, de akadnak olyan fajok, amik visszatámadnak. Nem, ez a bejegyzés nem a cápákról szól, hanem az élőhelyüket agresszívan védő bohóchalakról, íjhalakról, vagy a mérgező lényekről. Utóbbiak közé tartoznak a kőhalak, skorpióhalak, tűzhalak, tűzférgek például. Azt sem kell magyarázni, milyen fájdalmas lehet a medúza csípése, sőt, a kockamedúzáé egyenesen halálos. A kicsinek ám látványosnak tűnő kékpettyes polip is meg tud ölni egy embert, ha az meg akarja fogni. Aztán ott van például a szép tűzkorall, aminek érintése igencsak fájdalmas élmény, de egy meglovagolt cápa is vissza tud kapni.

Nem kell megijedni azért, ezen állatok nem akarnak emberre vadászni- ha mi nem zaklatjuk őket, ők is békén hagynak minket. Szóval elsősorban és mindenekelőtt saját érdekünk, hogy ne érjünk semmihez.

Azért arról se feledkezzünk el természetesen, hogy komoly károkat okozhatunk. Például egy hosszú évek óta növekedő korallágat letörni óvatlanságból bizony nagyon csúnya dolog. De ugyanúgy kár egy kis csigáért, rákért, no meg persze egy csikóhalért is. Bizonyára csábító egy ilyen kis cuki állat megérintése, de ne tegyük: stresszeljük az élőlényeket, egy rossz mozdulattal akár meg is ölhetjük, sőt, meg is fertőzhetjük valami számára halálos baktériummal. A felszínre levegőért igyekvő teknősön "lovagolni" is veszélyezteti annak életét. Hagyjuk békén, egyszerűen csak nézzük meg jól, és persze tanuljunk meg normálisan lebegni, hogy közelről nézelődés közben ne tegyünk kárt semmiben.

És akkor most térjünk vissza a csikóhalas fotóra! Mint kiderült, egy olyan búvár kezében volt, aki még kezdőnek sem volt nevezhető, egy bevezető, intrómerülésen vett részt minden előzetes tapasztalat nélkül. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy ilyen helyzetben a gyakorlatlan búvár semmiképpen nem szúr ki egy mélyben rejtőző csikóhalat, nem hogy megfogná. Valaki, nyilván a rutinos vezető vette azt észre majd adta a kezébe egy jópofa fotó kedvéért. A képen látható, életében először víz alá merülő embernek ilyenkor fogalma nincs arról, mit is kellene tennie- ha ezt mutatják neki, megfogja szegény kis jószágot. A légzőautomatával a szájában nehezen tudná elmagyarázni, hogy neki ez nem tetszik, mert ellenkezik környezetvédő felfogásával.

És igazság szerint nem is kéne magyaráznia semmit, mert a sokkal rutinosabb búvár követi el az "ősbűnt", amikor megfogja a csikóhalat. Neki mindarról tudnia kell, amiről fentebb írtam, sőt, neki magának kéne ezt megtanítania a kezdőknek. Jó példát kell mutatnia, nem pedig belevinni a bajba az újoncot.

Tudjuk jól, bármiben is vagyunk kezdők, olyan viselkedésmintához alkalmazkodunk, amit a leggyakrabban látunk. Az agresszív, szabályszegő sofőrök mellett felnövő emberek miért vennék komolyan, hogy lassan és roppant körültekintően kellene vezetniük? És ez a búvárkodásra is igaz: amit látsz kezdőként, azt tekinted követendő példának igen gyakran.

Aztán meg jön a nagy meglepetés, amikor egy más felfogású búvárcsapatba kerülve megmossák a fejed azért, hogy mindent megfogdosol, megtapizol. Pedig ők csak azt teszik, amit az oktatónak kellett volna: megtanítják, mit szabad a víz alatt és mit nem. Ilyen helyzetben nem szabad megsértődni, hanem hallgatni kell az értelmes érvekre, és át kell értékelni magadban azt, amit az első oktatódról gondoltál. Tanulj, olvass, gyakorolj, és hamarosan te magad is megérted, mi a helyes és mi nem. És egyszer talán majd te magad figyelmeztethetsz mást arra, ha hibázik. Akár azt is elmesélheted, te hogy juttottál el idáig- lehet, hogy az egész egy sok vitát kiváltó képpel kezdődött, aminek először nagyon örültél, utána viszont legszívesebben letagadnád...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!