Sok kellemes búvárkalandom volt az előző évben, de már előre tekintek.

alapok

Ha úgy nézem, rettentően tipikus évem volt búvárszempontból: idény elején egy horvátországi kiruccanás, ősszel egy kellemes egyiptomi búvárszafari, merülések a Molnár János-barlangban, no meg ami még adódott- általában ezek a kézenfekvő merülőhelyek egy magyar búvár számára.

Az Adria nem volt éppen rossz, de meleg sem. (Fogalmazzunk úgy, időnként erősen fáztam a víz alatt.) Azt hiszem, ennyi horvátországi kiruccanás után, bármennyire is van pár hely, pár fotótéma amit kedvelek, szükséges új inspirációk után nézni. Szerencsére az újabb felfedezések miatt mindig akad is új, vonzó búvárhely, mint például a Stuka bombázó, vagy a Pag mellett talált ókori roncs. Ha jövőre is déli szomszédunkhoz veszem az irányt, szinte biztosan útba fogok ejteni még ismeretlen pontokat.

Egyiptom is hasonló lehet kicsit, mert szép is, jó is, de sokszor voltam már, és olcsóbb nem nagyon lett. Sőt, most éppen amiatt áll a bál, hogy a helyiek újabb, a búvárkodást jelentősen drágító adókat akarnak kivetni, és így már tényleg fontolóra veszi az ember utat. Ám ha ott vagyunk… Még mindig akadnak szép korallok, izgalmas roncsok, és az felejthetetlen marad, ahogy ebben az évben kétszer is hosszú, fantasztikus delfinezés várt a csapatunkra.

Sokak szerint pont az adók miatt mennek kevesebben a tipikus delfines helyekre. Meglehet; ám a mi esetünkben ez azzal járt, hogy teljesen egyedül voltunk azon a bizonyos zátonyon, és mivel senki más nem vonta el a figyelmüket, a delfinek végig velünk maradtak. Megérte-e azt a kis felárat? Az utolsó centig...

alapok

De ha nem Egyiptom, akkor mi lehet helyette? Most éppen a "mikrovakáció" a divatos kifejezés a rövid, pár napos utazásokra. Nevezzük ahogy akarjuk, búvárkodásban is régóta van ilyen, ezek voltak tipikusan az adriai hosszú hétvégék. A fapadosok ebben hoztak nagy változást: csak a jobb, ismertebb búvárhelyek közül felkerült az "étlapunkra" Ciprus, Málta, az izraeli Eilat és a jordániai Aqaba. Egy négy éjszakás útba belefér kis merülés, és még a felszínen is lehet időt tölteni. Sok látnivaló a víz alatt és felett, a tavaszi-téli hónapokban is elfogadható vízhőfok, jó búvárbázisok- ennél kívánni sem lehet többet.

Vagy mégis? Bizony, van itt még valami, ami mellettük szól: a rettentően nyomott jegyárak. Például többen már Egyiptomba, a Sínai-félsziget búvárhelyeire is Eilat érintésével érkeznek, annyival kedvezőbb a repülés ára. Szóval ezen a téren egyértelmű az elmozdulás.

Az egzotikus utak választéka továbbra is óriási, az áruk pedig továbbra sem alacsony- ebben sajnos nem segít a forint gyenge árfolyama sem. De hát ez adottság, és ha valaki ügyesen szervez, jó dolgokat tud tető alá hozni. Az igazán kellemes helyek, mint mondjuk Bali vagy a Fülöp-szigetek arra csábítanak, hogy folyamatosan visszatérjünk, ám eközben annyi jó úti cél van még, amit érdemes lenne megnézni.

Hogy merre érdemes nézelődni? Ázsiában szinte kimeríthetetlen a választék úti célból, elsősorban a dél-kelet-ázsiai országok híresek a merülőhelyeikről. Még adott országon belül is teljesen másféle élményt kínálnak: ha a Fülöp-szigeteken már unja valaki Cebut, ott van az Apo-zátony vagy a Tubbataha. Indonéziában Bali helyett Raja Ampat, Lembeh, Bunaken kerülhet szóba.

Számomra kicsit vonzóbbá vált az a vonal, amikor a búvárkodás mellett az izgalmas felszíni programok is jelentős szerepet kapnak. Így válhat érdekessé olyan úti cél is, akár Ázsiában maradva, mint Vietnám, Japán vagy akár Tajvan. Ott van Amerikában az USA, Kanada, Mexikó. És persze ne feledkezzünk el Afrikáról, ahol egy búvárprogram mellett be lehet iktatni felszíni szafarit- például felmerülhet Dél-Afrika, ahol lehetne pár cápás merülés után egy olyan programot választani, ahol szárazföldi vadvilág megismerése a cél. De még Európán belül is van olyan hely, ahol extrém merülés mellett a felszínen vannak lenyűgöző dolgok- elég talán Izlandot, Norvégiát említeni.

Jó lenne ezeket mind végigjárni, ám erre nyilván kevés az esély. Az biztos, hogy az a szabadság, ami megnyílt az önálló szervezésnek köszönhetően, rettentően sokat jelent, hiszen bátran lehet tervezni, álmodozni. Ez kifejezetten kecsegtető, és régebben elképzelhetetlen, komolytalan terveket sem kell egyből kizárni. Jövőre például Izlandra jó lenne elmenni...

alapok

Ami viszont egyre hangsúlyosabb lett már idén is, és a jövőben még fontosabb lehet, az a környezetvédelem. Igyekszünk a szemetet összeszedni, és persze igyekszünk mind kevesebb egyszer használatos műanyagot használni. Már hozzánk is eljutott az a világszerte terjedő trend, hogy korallbarát kozmetikumokat válasszunk. Alapvetővé vált a búvárképzésben az a szemlélet, hogy mindenre vigyázunk, amit a mélyben látunk. Meglátjuk, hogy ez a trend elhozza-e magával, hogy rendszeres programmá válik bizonyos helyeken a víz alatti szemétszedés, amihez a fizető vendégek ingyen, lelkesen csatlakoznak. Én például szívesen áldoznék ilyenre minden utazásomból pár órát, és hiszem, hogy egyre többen gondolkodnak ugyanígy.

A legjobb persze az lenne, ha nem is volna mit kiszedni a vízből. Ez azért még messze van, de már az is óriási jelentőségű, ha tudunk a bajokról, és a magunk szintjén picit próbálunk tenni ellene.