A sós víz kegyetlen, minden elektronikát tönkretesz.
A búvárkodás afféle technikai sport, és használunk mindenféle elektromos kütyüt is. A lámpák, fényképezőgépek esetében mindig oda kell figyelni arra, hogy ne ázzanak be, mert az bizony komoly gondokat okozhat. Olyan műszerek is beázhatnak, mint például a búvárkomputerek, szóval sok nagy értékű dolog mehet tönkre ha figyelmetlen a gazdájuk.
A megelőzés természetesen mindig a legjobb módszer. Az O-gyűrűvel vízzáróvá tett eszközeink nyitása-zárása (például fényképezőgép tokja, cserélhető elemes lámpa) mindig kritikus. Ápolni kell az O-gyűrűt, a zárásnál ellenőrizni kell hogy nem gyűrődött-e fel valahol és így tovább.
A legtöbb búvárt utoléri valamikor ez a probléma. Az olcsóbb kínai búvárlámpák például ritkán bírják nagyon sokáig, ezzel többnyire számolni is szoktunk. (Hogy aztán rendszeresen kidobni és másikra cserélni a javíthatatlanná vált, nem sokat bíró lámpát mennyire környezetbarát, az elgondolkodtató.) A búvárfotósok körében is az a mondás járja, hogy kétféle búvárfotós van: az egyik már áztatott be gépet, a másik pedig majd fog.
A minap viszont arról beszélgettünk egy ilyen dolgokban járatos barátommal, mit tehetünk akkor, ha azt látjuk, beázott valami a víz alatt? Az első tennivaló ilyenkor, hogy megpróbálunk minél előbb a felszínre menni, kivinni a vízből a beázott dolgot. (Természetesen csak értelmes keretek között, saját egészségünket nem veszélyeztetve azzal, hogy rakétaként lövünk fel.)
A tengervíz és az édesvíz között nagy különbség van az elektronikára gyakorolt hatást illetően. A sós víz gyakorlatilag nagy sebességgel tökéletesen tönkreteszi az elektronikát, az édesvíz viszont nem! Tehát a felszínen az első dolgunk az legyen, hogy az elemet vagy akkumulátort kivéve (ez fontos!) azonnal édesvízbe tesszük a beázott dolgot.
Ennél többet az, aki nem ért a karbantartáshoz, nem nagyon tud tenni a helyszínen. A különbség az, hogy az édesvízben kiáztatott elektronika megmentésére van némi esély, ám a sós vízben maradónak biztosan vége. (Persze az is különbség, hogy mekkora beázásról van szó, csak némi víz került például a lámpatestbe, vagy az egész vízben áll.)
A történet illusztrálására a Spark Lights gyártójától kaptam két fotót, amit itt a cikkben mutatok meg. A felső egy olyan lámpáról készült szétszedés után, amiből nem áztatták ki a sós vizet- ez a rozsdabarnára színeződött elektronika már menthetetlen volt, cserélni kellett rajta mindent.
Az alsót viszont azonnal édesvízbe tették az akkumulátor eltávolítása után, és így került a szervizbe idehaza. A kép a szétszedés után, de még a javítás előtt készült, és egyértelműen látszik a különbség. Némi karbantartás után sikerült életre kelteni, azaz nem ment tönkre az értékes felszerelés. Persze ha garanciális a termék, akkor ezzel nem törődünk, de amikor nem, akkor nagyon nem mindegy, mennyibe kerül a javítás- már ha egyáltalán van értelme.
Szóval a beázás bosszantó, és a legjobb az, ha megpróbáljuk elkerülni, ám amikor megtörtént a baj, akkor is meg lehet próbálni menteni a menthetőt.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
