Big Blue Búvár Blog

Folytatódik a görög roncstemető feltárása: újabb két tucatnyi hajóra bukkantak a búvárrégészek Furni közelében.

A tavalyi év egyik régészeti szenzációja volt, hogy az Ikaria és Szamosz között található kis szigetcsoportnál 22 roncsot fedeztek fel viszonylag rövid alatt egy görög-amerikai kutatócsoport tagjai. Idén nyáron visszatértek a görögök és az RPM Nautical Foundation szakemberei, hogy folytassák a munkát, és megint hasonlóan sok maradványra bukkantak alig három hét alatt. A legkorábbi roncsok az időszámítás előtti 7-8. században kerültek a víz mélyére, az újabbak között van római illetve középkori is.

Azt már tavaly is vizsgálták, miért pont itt van ennyi roncs (a görög vizekben jelenleg ismert ókori maradványok ötöde Furni közelében van, pedig még csak egy éve kutatnak alaposabban!), és a válasz nem is olyan nehéz. Az ókori és későbbi korokban hajózó kereskedők, akik Athénból mentek Kisázsiába, vagy az Égei-tenger déli részéről északra, el kellett itt hajózzanak. Ha bajba kerültek, itt álltak meg, de megeshetett, hogy a heves viharokat az öblök biztonságában sem vészelték át a hajók.

Meglepő, hogy az egész sztori onnan indult, hogy egy helyi szabadtüdős búvár és szigonyos halász saját, kézzel rajzolt térképével kereste még 2015-ben a régészeti hivatalt. Nem akarta lerabolni a roncsokat, majd feketén eladni az értékes ókori tárgyakat, és ennek köszönhetően a tippet komolyan vevő régészek valódi kincsesbányára bukkantak. 

A lényeg az, hogy a térség kereskedelméről hihetetlenül átfogó képet adnak ez a sokféle korszakból származó maradványok. A legizgalmasabbak azok a roncsok, amelyeknek a rakományát is megtalálták, és azokból a felszínre is tudtak hozni. A Földközi-tenger minden térségéből származó amforákra bukkantak: volt köztük ciprusi, kisázsiai, spanyol, római, észak-afrikai... No és persze egyéb árucikkek illetve használati tárgyak is voltak a tenger fenekén.

Míg máshol roppant költséges lehet a mélytengeri roncskutatás, hiszen szinte tűt keresnek a szénakazalban, itt viszonylag egyszerű a munka: ahol a helyi halászok szerint maradványok lehetnek, a búvárok lemerülnek, és 30-60 méteres mélységben sok izgalmas dologra találnak. Mondani sem kell, hogy folytatják a munkát, hiszen még rengeteg dologra bukkanhatnak a mélyben a jövőben.

Furni helyi közössége büszke arra, hogy igazi régészeti szenzáció lett a szigetükből. A két szomszédos sziget, Szamosz és Ikaria árnyékában meghúzódó Furni most már maga is felmutathat valami különlegességet, méghozzá nem a legendák világából, mert ezek a felfedezések nagyon is valóságosak. A leletek egy részét már be is mutatták a sziget érdeklődő és támogató lakóinak, és múzeum is épül majd. Ki tudja, mi mindent találnak még, ami oda kerülhet.

Egy hihetetlen megmenekülés történetét csak több évtizeddel később igazolták a búvárok, miután megtaláltak egy rég elveszett második világháborús roncsot.

Kefalonia a Jón-tenger egyik nagyobb szigete Korfutól délre, Magyarországtól nagyjából másfél órányi repülőútra. A szép öbleiről is ismert szigeten természetesen merülésre is van lehetőség, akad pár kisebb hajómaradvány, beúszható, tágas barlang, amforamező.

Az igazi érdekesség azonban a HMS Perseus brit tengeralattjáró roncsa. A 79 méter hosszú hajó legmélyebb pontja 52 méteren van, de a merülhető rész 34 méteren kezdődik és jellemzően 40 méteres mélységben ússzák körbe a tapasztaltabb búvárok. Mivel Görögországot inkább turisták keresik fel, akik maximum intrómerülésig jutnak, kevesen ismerhetik ezt a roncsot, pedig a teljesen egyben lévő hajó még rutinos roncsbúvárok számára is érdekes lehet.

Még izgalmasabbá válik a merülés, ha megismerkedünk az egyetlen túlélő hihetetlen történetével is. Az akkor 31 esztendős John Capes nem a HMS Perseus 60 fős legénységének tagja volt, hanem utasként csatlakozott. A hajó 1941. december 6. éjszakáján a Jón-tengeren hajózott amikor váratlanul nagy erejű robbanás rázta meg a hajótestet. Vélhetően aknára futott a Perseus, ami után azonnal több tonnányi víz tört be és kiáltozás töltötte be a tengeralattjárót. A Perseus pillanatok alatt elsüllyedt, de meglepő módon a hátsó rész ahol Capes volt nem telt meg vízzel.

Minden sötétségbe borult, az életben maradt férfi viszont szerencséjére megtalálta a mindig kéznél levő zseblámpáját. Elindult és egy ajtóig jutott, amit a víz nyomása tartott zárva, ennek köszönhette életben maradását- a hajóorrban levő emberek ekkor már mind halottak voltak. A hátsó félben rekedtek közül is sokan vesztették életüket, összesen három sérült túlélőt talált Capes. A jéghideg vízben elgémberedtek, Capes megosztotta velük rumosüvegjének tartalmát, és aztán elindult a hátsó menekülőnyílás felé, hogy kiutat keressen. Ahhoz, hogy ezt az ajtót kinyithassa, ki kellett egyenlítenie a nyomást a hajó és az azt körülvevő tenger között.

Capes talált néhány Davis mentőkészüléket, ezeket társaira adta és maga is felvett egyet. A terv szerint a beáramló tengervíz kiegyenlítette volna a nyomást, ekkor oda tudtak volna úszni a menekülőnyíláshoz és el tudtak volna jutni a felszínig. A létfontosságú szelep azonban megsérült, más módot kellett hát keresnia víz beeresztésére. Egy víz alatti ágyú szelepének megnyitása lett a megoldás.

Ezek után már képes volt kinyitni a menekülőnyílás ajtaját, ami alól a maradék levegő így el is szökött. Capes visszaúszott a többi tengerészért, a menekülőnyílás felé irányította őket, aztán maga is elindult a felszín felé. A műszerek 82 méteres mélységet mutattak, de senki nem tudta, nem tudhatta, valóban ebben a mélységben vannak-e. Több, mint kétségesnek tűnt a siker, hiszen a Davis készülék tiszta oxigénnel működött, minden egyes lélegzetvétel fájdalmas volt a túlélő férfi számára. Ám nem volt választási lehetőség, vagy így próbálják meg, vagy valamennyien a már halott társaik sorsára jutnak.

A többiektől elszakadt Capes kétségbeesetten küszködve próbálta meg az emelkedést lassítani, kevés sikerrel, aztán egy aknát látott maga mellett, szerencséjére az sem lépett működésbe. Úgy érezte ezek után, hogy az égiek szerint is életben kell maradnia, és váratlanul el is érte a felszínt. Az éjszakai ég volt felette, tüdejében nagy fájdalmat érzett és szédült, és senkit nem látott maga körül az erősen hullámzó, hideg tengerben. Rájött, hogy minden bizonnyal ő az egyetlen túlélő.

Szétnézve próbált tájékozódási pontot keresni, végül észrevette egy nem túl távoli parton a hófehér sziklákat. Több órányi úszás után, kínlódva, teljesen kimerülten érte el Kefalonia szigetét, amit akkoriban az olaszok tartottak megszállva. Szerencséjére nem ők, hanem a helyi görögök találták meg, és náluk bújkált 18 hónapon át. John Capes túlélte a háborút, 1985-ben hunyt el.

Sokan kételkedtek abban, hogy Capes valóban úgy menekült meg ahogy mesélte. A HMS Perseus roncsának nyughelye nem volt ismert egészen a kilencvenes évekig, amikor egy görög búvár, Kostas Thoctarides rá nem talált a halászoktól származó információ alapján. A roncs legmélyebb pontja 52 méteres mélységben volt, a hajó hossza és alakja pedig megegyezett a Perseuséval.

A roncs ma is egyben van, az orrészén látható az akna által ütött hatalmas lyuk, más sérülés viszont nem fedezhető fel. Ami igazán meglepte a búvárokat, az az volt, hogy a hátsó menekülőnyílás ajtaját nyitva találták, és itt mindent úgy találtak ahogy azt Capes elmondta. Megvolt az üveg, a Davis-készülékek, a cipők.

Most már a tenger élőlényei népesítik be a háborús sírhelyként tisztelt Perseust, ahonnan a búvárok semmit nem hoztak el, csak filmeket és képeket készítettek róla. Azok akik napjainkban merülnek a roncshoz egy tragikus sorsú hajót úszhatnak körbe, miközben felidézhetik magukban egy ember hihetetlen megmenekülésének történetét.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A búvárkodás drága vagy olcsó mivoltáról lehetne éppen vitatkozni, de sok értelme nincs: amit szeret az ember, arra igyekszik előteremteni a pénzt. Hogy az a merülés, egy új autó vagy bármi más, már egyéni ízlés kérdése.

De ha az ember szeret merülni, és valamilyen szempontból (anyagilag vagy családi okokból) korlátozottak a lehetőségei, akkor igenis lehet arról beszélni, hogy lehet néha víz alá menni. Kevesen számolnak vele, pedig a legszimplább családi nyaralás is alkalmas erre. Ugyanis manapság már szinte mindenhol van egy-két búvárbázis. Ha az ember levizsgázott valamikor, akkor elég a kártyáját, naplóját magával vinni, és ha az alkalom úgy hozza, befizethet egy bázison. Akár egyetlen nap is elég arra, hogy egy kicsit megismerkedjünk az adott környék víz alatti világával.

Amire oda kell figyelni az az, hogy lehetőleg olyan bázist keressünk, ahol nem arra szakosodtak, hogy teljesen kezdő, vizsgával nem rendelkező embereket vigyenek le tucatszám, mert bizony ezek a bázisok gyakran nem foglalkoznak túl sokat a már vizsgázott búvárokkal. Keressünk tehát kisebb, családiasabb bázist, a jelentkezés előtt érdeklődjünk, hol lesz a merülés (a rossz válasz az, hogy "ó, itt a bázis előtt ebben a kis sekély öbölben merültök majd a kezdők után"), hányan lesznek a csoportban. Mivel felszerelést sem cipelünk, érdemes megnézni, milyen cuccokat adnak ki bérlésre, a szakadt, leharcolt, mérethiányos kollekcióval meggyűlhet a bajunk.

Milyen árakra számíthatunk? Görögország déli része drágább, Krétán egy merülés 45-50 euro is lehet, Korfu kicsit olcsóbb, a legolcsóbbak a török nyaralóhelyek, és ott olyan nagyobb hajókat használnak igen gyakran, ahova a családtagok is elkísérhetik a búvárt. Természetesen ez a pénz is pénz, de egy fakultatív kirándulás árával összemérhető, és mégiscsak más az élmény. Érdemes figyelni rá, hogy az északabbra fekvő szigeteken mint Korfu a nyár elején még nem túl meleg a víz, míg Törökországban Alanya környéként, a görög szigetek közül Krétán vagy Rodoszon egész nyáron nagyon kellemes meleg vízben lehet búvárkodni. Érdemes már a hajón ismerkedni a leendő búvártársakkal, vagy meg kell próbálni egy rutinosabb búvárhoz csapódni társként, vagy a vezető közelében kell maradni- aki évente csak párat merül, inkább legyen óvatos, és kövesse a helyismerettel rendelkező profit.

Így lehet egy mini-búvártúrát beiktatni egy olcsó görög vagy török, esetleg tunéziai nyaralásba (javaslatom az, hogy ha lehet, ne az elő- hanem az utószezont válasszuk, ekkor jobbak a körülmények). És hogy mit lehet látni? Polipok, skorpióhalak, esetleg rákok, murénák, bukkannak fel, vannak helyek ahol amforáknál vagy sekély roncsoknál búvárkodhatnak a vendégek. Az alábbi videót Krétán, három merülés alatt rögzítettem, és látható, nem unatkoztunk, pedig vannak benne parti illetve hajós merülésen készült felvételek is.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.