Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Búvármúzeum Cipruson

Ciprus megnyitotta első víz alatti régészeti parkját Amathus ókori kikötőjének romjainál. A helyszín egy tengeri védett területen fekszik a déli parton, Limasszol közelében.

A most elsüllyedt kikötő a parttól 60 méterre, alig több mint 2 méter mély vízben található, így a búvárok és a sznorkelezők számára is könnyen hozzáférhető.

Az építményt az ókori Amathus városa előtt építették i. e. 312 és 294 között, amikor Ciprus Nagy Sándor két utódja közötti konfliktus középpontjában állt. Az egyik sarkon lévő keskeny bejárata alapján úgy gondolják, hogy a makedón király, Demetriosz által tervezett hadi kikötőnek épült, bár kereskedelmi hajók is használhatták az erős déli szelek elleni védelemre. 

Az építmény három masszív, egyenként mintegy 380 méter hosszú mólóból áll, amit 5000 darab 3 méter hosszú, egymásba illeszkedő tömbből emeltek. A nehéz tömbök helyükre történő manőverezéséhez fadarukat használtak.

Amathus a Földközi-tenger keleti részén az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori kikötői építménynek számít, és az egyetlen olyan helyszín Cipruson, amelyet a modern fejlesztések nem érintett. 

A múzeum az EU ANDIKAT határon átnyúló programja keretében jött létre, amelynek célja búvár útvonalak kialakítása a tengerparti védett természeti területeken és a görögországi és ciprusi víz alatti örökség népszerűsítése. A munkát a Ciprusi Egyetem Tengeri Régészeti Kutató Laboratóriuma végezte a Régészeti Minisztériummal, valamint a Halászati és Tengeri Kutatási Minisztériummal együttműködésben.

A minisztériumok zöld utat adtak a projektnek annak ellenére, hogy a környezetvédők aggodalmukat fejezték ki, miszerint a projekt súlyos károkat okozhat a védett tengeri fűben a térségben.

Az ősi mólók felszínéről és környékéről eltávolítottak némi tengeri növényzetet, hogy azok kiemelkedjenek, de a hatóságok szerint a helyszín előkészítéséhez szükséges munka mennyisége minimális volt. A tengerfenéken táblákat helyeztek el a búvárok és a felszínen úszók, a szárazföldön pedig a sétálók számára, a helyszínen pedig digitális navigációt kínálnak az Amathus Harbour alkalmazás segítségével, amely elérhető a Google Play vagy az App Store áruházban. 

Az új víz alatti múzeumot a kormányzat képviselője jelenlétében avatták fel június 9-én.

0 Tovább

Ilyen a Deep Dive Dubai

Megnézhető, mi vár a búvárokra a dubaji óriásmedencében.

Nemrég derült ki, hogy búvárkodás terén is a csúcsokat ostromolja a látványosságairól híres Dubaj. A Deep Dive Dubai nevet kapott intézmény 60 méter mély, ami jóval mélyebb a versenytársainál. Természetesen van ott egy jól felszerelt búvárbázis, és a vendégek kedvéért mindenféle víz alatti látványosságot is elhelyeztek a felszín alatt.

mutazás

Egy 60 méteres medence természetsen nem csak egyszerűen szórakoztató intézmény, mert ilyen mélységgel meglehetősen magas szintű búvárképzésre is lehetőséget ad. Mindez jól is hangzik, és a felvételeken jól látható, ahogy a búvárturisták elmókáznak a csocsóasztallal meg a többi, víz alatt furcsának ható tárggyal.

mutazás

Éppen csak annyi bajom van, hogy egyetlen merülés jelen áron 1200 AED, azaz több, mint 110 ezer forint. Annyi pénzből merülhetek Jordániában hatot, vagy Horvátországban nyolcat... Ez sok pénz. Szóval, bár a videó jőpofa, továbbra sem győzött meg arról, hogy a Deep Dive Dubai legyen az a helyszín, ami köré szervezema  következő búvárutamat.

mutazás

0 Tovább

Búvárok, útra fel!

 Nem váratlan az, hogy egyre több nyaralóhely oldja fel az utazási korlátozásokat.

mutazás

A koronavírus-járvány tombolása idején megszoktuk, hogy az utazásszervezés része az aktuális adminisztratív előírásokkal való megismerkedés is. Persze ez nem kevés országban (szinte az összes kedvelt ázsiai úti célon) elég rövid időt vett igénybe, mert egyszerűen lezárták a határokat.

A legnehezebb akkor kiigazodni, ha valahol átmeneti szabályok vannak, amik ide-oda változnak, az aktuális helyzet függvényében. Amikor egy egzotikus útra készülsz és hónapokkal előre próbálsz tervezni, akkor nem idegnyugtató látni, miként módosulnak például a thaiföldi beutazás szabályai. Egy óvatos nyitás több országban megindult, a Fülöp-szigetekre, Balira is lehet már tervezni Thaiföld mellett, de nagyon ajánlom hogy alaposan nézze át mindenki a vonatkozó szabályokat. Azt gondolom, ha valami nagy fordulat nem történik, ősztől normalizálódhat a helyzet.

Van Ázsiában is ország, ahol már sokat egyszerűsödött minden. Március közepétől a Maldív-szigetekre utazás előtt már nem követelik meg a PCR tesztet, a nyaralás innentől kezdve tényleg majdnem olyan, mint rég. A maszkviselést is már csak ajánlják zsúfolt helyeken.

Európán belül épp a napokban láttam az örvendetes híreket: egyszerűsödik a beutazás Horvátországba: az EU országokból érkezőknek nem kell sem teszt, sem vakcinaigazolás. A májustól kezdődő szezonnak tehát úgy futnak neki déli szomszédaink, hogy a lehető legkisebb adminisztratív korlátja legyen a turisták áradatának- nem éppen meglepő döntés a részükről.

mutazás

Cipruson pedig április közepétől nem kell kitölteni repülés előtt a külön dokumentumot, és a két oltással érkezők szabadon beléphetnek, teszt nélkül. Ők ráadásul mindenféle oltást elfogadnak, a gyerekekre is egyszerűsített szabályok vonatkoznak. Az oltás nélkülieknek elég egy gyorsteszt- de nem lepne meg, ha májusra ezt is eltörölnék. Mindenesetre Ciprus ezekkel a feltételekkel már egészen csábító nyári úti cél, ráadásul nem csak Budapestről, hanem Debrecenből is van közvetlen járat.

Máltán még csak tervezik a korlátozások feloldását. Ott külön csoportosítják az országokat, és a beutazási feltételek is attól függnek, honnan érkezik valaki. Az EU által elfogadott oltásokkal be lehet utazni, van akitől tesztet követelnek meg, illetve a belépési előtti dokumentum kitöltése is kötelező. Várhatóan a nyári szezonra ott is készülhetünk a szabályok további lazítására. Nagyon friss hír, hogy Görögország már be is ütemezte a korlátozások feloldását: májustól illetve júniustól enyhülnek a szabályok.

A Vörös-tenger az utazók másik kedvence. Jelenlegi tudásom szerint (és nyilván én is tévedhetek, hiszen gyakran változnak a szabályok) Egyiptomba oltottak teszt nélkül érkezhetnek, és oltatlanok is beutazhatnak negatív teszttel. Jordániába már március elejétől beutazhat bárki előzetes tesztelés nélkül, oltottságtól függetlenül. Az viszont érvényben van, hogy érkezés előtt ki kell tölteni egy hivatalos dokumentumot. Az Izraelbe belépés előtt egyelőre kérik a tesztet mindenkitől, viszont az máris előrelépés, hogy egyáltalán be lehet utazni.

mutazás

A Karib-térségben Mexikó például az utóbbi években azért számít nagyon közkedvelt úti célnak, mert sokkal kevesebbet követeltek meg a beutazóktól. De például a Dominikai Köztársaságba érkezés előtt sem kell már tesztet csináltatni. A többi országot végig venni igen hosszadalmas lenne. de a lényeg a trend: mindenhol a nyitásra törekednek.

Ami viszont fontos maradt: legyen egy jó utazási biztosításod. Én korábban is mindig kötöttem, például a búvárkodás miatt is, de most feltétlenül ajánlott olyat választani, ami COVID-fedezettel is rendelkezik. (Van, ahol ezt meg is követelik- de szerintem egyébként is jó ha van.)

0 Tovább

Új adriai roncs

Egy sugárhajtású gépet süllyesztettek el Trogir közelében a búvároknak.

mutazás

Pár éve különleges látványosságot alakítottak ki a tenger mélyén Dalmáciában: Jézus keresztútjának stációját jelképező szobrokat helyeztek el. Most pedig arról adtak hírt, hogy a Torgir mellett levő Jelinak-öbölbe egy sugárhajtású gépet süllyesztettek látványosságként. Érdekes a két, egymáshoz nem igazán kapcsolódó dolog egymás mellé helyezése ilyen formában, de ettől még talán egyszer érdemes merülni itt- esetleg pont ezért.

mutazás

A SOKO J-21 Jastreb típusú könnyű harci- illetve gyakorlógépet Jugoszláviában fejlesztették ki évtizedekkel ezelőtt, 1968-ban állt szolgálatba, és nem meglepő módon rég nem repülnek vele. Ez a példány motor nélkül, kibelezve állt már hosszú évek óta. Most kapott egy alapos tisztítást és új festést, aztán ment a víz alá, 10 méteres mélységbe. Ez mondjuk viszonylag sekély mélységnek tűnik, hiszen a J-21 hossza és szárnyfesztávolsága is kevesebb mint 11 méter, azaz viszonylag kicsi harci gép. Így aztán egy komolyabb hullámzás a tengeren ebben a mélységben akár károkat is okozhat- volt hasonlóra példa a világ más részein elhelyezett roncsokkal.

A J-21 érdekessége, hogy ilyen gépekkel is támadták a horvátokat a délszláv háborúban a szerbek, amikor Horvátország a függetlenségéért küzdött. Egy, a harcokban lelőtt J-21 maradványa egészen közel, Razanj mellett merülhető, Láttam is, de mostanában állítólag nem túl jók arra a látási viszonyok, ráadásul csak pár nagyobb darab, és szétszórt alkatrészek maradtak meg belőle. Akit érdekel ez a típus, most egyben nézheti meg a víz alatt, és nem is kell mélyre menni hozzá.

A merülésekről a helyi Blue Nautica búvárközpont oldalán lehet érdeklődni.

0 Tovább

Apróságok bűvöletében

A Kajmán-szigetek tenger alatti makróvilága is lenyűgöző.

mutazás

Kétségtelen, hogy a Karib-tenger legnépszerűbb úti céljai elsősorban tiszta, égszínkék vízzel, zátonyokkal, esetleg cápás merülésekkel vonzzák a búvárokat. De ahogy máshol a világon, úgy itt is számtalan apró, különleges lény él a homokban, üregekbe bújva, netán korallok tövében.

mutazás

Kicsi rákok, békahalak, csigák, csikóhalak élnek itt is, csak jól kell figyelni. A búvárok jelentős része csak ránéz a szép színes szivacsokra és lágykorallokra, és nem is gondol arra, mit hagy ki. Szerencsére ennek a videónak a készítője mindannyiunk számára megmutatja, mi mindent rejt a Kajmán-szigetek melletti mélység.

0 Tovább

Utazásról álmodva

Ha tehetném, Myanmar merülőhelyeit is útba ejteném. 

A Mergui szigetcsoport a ritkábban látogatott dél-kelet-ázsiai ország déli részén található. Az Andamán-tenger nem messze eső thaiföldi merülőhelyei is nagyon kellemesek, ott volt már szerencsém búvárkodni, szóval szívesen megnézném, mit tud Myanmar.

Persze nem épp olyan időket élünk, hogy ilyen távoli, egzotikus utakat tervezhetnénk nagy magabiztossággal. Addig igyekszek minél több információt begyűjteni, mondhatni, tudatosan álmodozni- mert egyszer úgyis újra eljön az ideje annak, hogy mehessünk amerre csak kedvünk tartja.

És akkor miért ne legyen Myanmar, színes korallzátonyokkal, halrajokkal, mantákkal és cetcápával?...

0 Tovább

Új rekordmedence

Dubajban ezt is megcsinálták: a legmélyebb búvármedencét alakították ki.

mutazás medence

A 200 láb, azaz 60 méter mély Deep Dive Dubai már nem csak a kedvtelési búvároknak lehet érdekes gyakorlóhely, ugyanis legmélyebb pontjára lemerülni technikai búvárok számára is jó feladat. 

Egyebekben a szokásos dolgokat tudja a medence: a vize meleg, 30 fokos, és mesterséges látványosságokat alakítottak ki benne. A fő attrakció az "elsüllyedt város". Persze mindez nagyon mű, de ha valaki arra vetődik, megnézheti.

Feltéve, hogy nem elírás az a belépő ár, amit láttam. 800 dirhamot, azaz majdnem 200 eurót olvastam egy cikkben, de remélem, ez nem egy merülésre, hanem egy hetes bérletre vonatkozik, mert ha nem, akkor én biztos nem fogom 5-6 adriai vagy ennél is több vörös-tengeri merülés árát költeni arra, hogy valami víz alatti díszletben üssem el az időt...

mutazás medence

Aki viszont nálam érdeklődőbb (mint például Will Smith), az figyeljen arra, hogy mélymerülés után ne egyből a Burj Kalifa felé vegye az irányt, mert ugyebár ilyenkor figyelni kell rá, hogy ne menjünk túl magasra... A foglalás július végétől kezdődik a nagyközönség számára.

0 Tovább

Nyit Egyiptom és az Adria

Régi kedvenc búvár úti céljainkra könnyebben eljuthatunk mostantól.

mutazás

A nyitásra vonatkozó állítás úgy teljes, hogy bizonyos feltételekkel eddig is lehetett utazni Egyiptomba vagy Horvátországba, tehát a magyarok körében legnépszerűbb országokba. Ám tovább egyszerűsödött az életünk a napokban.

Kezdjük az Adriával! Horvátország EU-s országként elvileg igencsak könnyen elérhető helynek számított annak idején. de a koronavírus sok dolgot felülírt- remélhetően csak átmenetileg. Déli szomszédaink szemmel láthatóan komoly erőket mozgatnak meg, hogy mentsék a nyári idegenforgalmi csúcsszezont. Egyrészt korlátozásokkal igyekeztek gátolni a fertőzés terjedését, majd ahogy a számok engedték, egyre könnyítették a beutazást.

Nekünk, magyaroknak gondot okozhat, hogy az emberek egy része az EU által el nem ismert vakcinával van oltva. Ám Horvátország nem válogatott az oltások között, bármilyen vakcináról szóló igazolást elfogadták. Aztán enyhítettek a szabályokon, például a gyerekekre vonatkozó kötelező PCR teszten. Most pedig már visszaállt a régi világ, mindenféle oltástól függetlenül lehet be- és kiutazni. Reméljük ez a helyzet így is marad!

Új hírnek számít, hogy június 24-től az egyiptomi kormányzat döntése alapján az oltással rendelkezők PCR-teszt nélkül utazhatnak be az országba. Ez azért könnyebbség, nem kell tesztelni, adminisztrálni, és az se nagyon fordulhat elő, hogy egy utolsó pillanatos pozitív teszt miatt bukik a búvárút. 

mutazás

A Vörös-tengerre vágyók számára jó hír, hogy Egyiptom egyáltalán nem köti az EU-s engedélyhez a vakcinák elfogadását, tehát a Pfizer, Astra, Moderna és Janssen mellett elfogadják a Szputnyikot, Sinopharmot is. Így aztán nincs gond akkor sem, ha valakit "keleti" vakcinával oltottak. Aki pedig hazafelé utazik, annak védettségi igazolványa mentességet ad a magyarországi karantén alól.

Természetesen le kell szögezni, a nyitás nem jelenti azt, hogy mostantól mindenféle értelmes szabályt figyelmen kívül hagyunk. Kell az óvatosság, az odafigyelés, figyelni kell az esetleges szabályváltozásokat is. Ám hiszem,  hogy egy kis csapattal, saját apartmanba szervezett adriai nyaralás, vagy egy egyiptomi búvárszafari nem jelent több veszélyt, mint egy zsúfolt balatoni strand. 

A részletes, aktuális és hivatalos információkért, szabályozás a Konzuli szolgálat oldalán található, országokra lebontva. Aki utazni készül, először mindig innen tájékozódjon foglalás előtt, majd közvetlenül út előtt is. A hivatalos információ az, ami itt jelenik meg!

Tudom, sokan vágyunk már külföldre, jó kis búvár túrákra. A lehetőségek megnyílni látszanak, de ahogy fentebb írtam, mindig legyünk felkészültek a váratlan dolgokra. Figyeljük az információkat, vigyázzunk magunkra, és a legrosszabb esetekre felkészülve feltétlenül kössünk jó utas- és búvárbiztosítást!

0 Tovább

Lógós csikóhalak

Így kapaszkodnak a kötélbe a Fekete-tenger mélyén a csikóhalak.

Romániát ritkán emlegetjük búvárkörökben, pedig ahol tenger van, ott lehet búvárkodni is. Persze helye válogatja, mit lehet látni... Ez a videó azt mutatja be, hogy az általában keveset mozgó, farkukkal egy stabil pontja kapaszkodó csikóhalak gyakorlatilag csapatostól vertek tanyát egy vastag kötélen, a búvárok örömére. Még ha a Fekete-tenger zöldes vize nem is annyira csábító, azért feltétlenül érdekes a felvétel.

0 Tovább

Cápafalka

Így néz ki az etetett cápák forgataga Fijin.

mutazás

Tetszik vagy sem, az igazán látványos közeli felvételek a cápákról még ma is gyakran úgy készülnek, hogy a cápákat csalikkal vonzzák a búvárok közelébe. Ez többnyire veszélytelen kaland, de azért nyilván sokakat elijeszt a cápák nyüzsgése, majd az, ahogy egyre jobban bepörögnek, minél többet próbálnak zabálni az ingyen kajából.

mutazás

És azért jön itt olyan jószág is, mint a hatalmas tigriscápa. Annak láttán azért elég sokan húzzák magukat össze igen kicsire, ami több mint érhető. Szóval adrenalinbomba az ilyen merülés, nagyon ritka a baleset, és mégis... Sokan nem szeretik az etetést.

mutazás

Erről én most nagyon okosat nem akarok mondani, kifejtettem én erről már a véleményem a könyvemben. Most pedig csak beteszem ide a videót, mert akárhogy is készült, látványosnak látványos...

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),fotó (68),élmény (66),alapok (57),adria (56),híresség (54),film (47),egyiptom (45),szabadtüdős (40),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),munka (19),teknős (19),usa (17),édesvíz (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),doku (11),medence (11),mélytenger (11),fóka (10),málta (10),rekord (10),kincs (10),támadás (9),manta (9),ausztrália (9),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szobor (7),jordánia (7),szafari2014 (7),verseny (6),cousteau (6),tudomány (6),Bali (6),csikóhal (6),szafari18 (6),humor (6),rák (6),tél (6),ázsia (5),ausztria (5),rája (5),florida (5),repülő (4),múzeum (4),hidegvíz (4),bali (4),olaszország (4),szafari2016 (4),mexikó (4),tintahal (4),thaiföld (3),skandinávia (3),találkozás (3),víz alatti (3),muréna (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),Egyiptom (3),orosz (3),magyarország (3),krokodil (2), (2),maldív (2),repülőroncs (2),elsodródás (2),csiga (2),medúza (2),éjszaka (2),hal (2),könyv (2),görög (2),spanyolország (2),európa (2),románia (1),szafari (1),búvárfilm (1),technológia (1),izland (1),szörny (1),budapest (1),cetcápa (1),Búvár (1),thaifold (1),akvárium (1),bulgária (1),vörös-tenger (1),bomba (1),hollandia (1),korall (1),Florida (1),dubaj (1),tenger (1),horvátország (1),feketetenger (1),uk (1),egyesült királyság (1),írország (1),balti (1),repülőgép (1),görögország (1),celeb (1),norvégia (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog