Big Blue Búvár Blog

Floridában két F-101 Voodoo típusú harci repülőgépet süllyesztettek el mesterséges zátonynak idén nyáron.

A McDonnell által gyártott kísérő vadászgépet 1957-ben állították szolgálatba, de nem sokáig számított elsővonalbeli típusnak az elért sebességi rekordok ellenére. Ám a taktikai felderítőgépként RF-101 jelet kapott változat jóval tovább volt hadrendbe állítva, a kubai rakétaválság és a vietnami háború idején is sok bevetést teljesítettek velük.

A Voodoo aránylag nagyméretű vadászgépnek számított, több mint 20 méter hosszú és 12 méter fesztávolságú a sárkánya. Éppen ezért a mesterséges zátonyként víz alá küldött két gép is elég nagy ahhoz, hogy több búvár is nyugodtan elnézelődjön a roncsoknál egymást nem zavarva. Nyilván pont ezért nem csak egyet küldtek a tenger fenekére idén júniusban Panama City közelében.

Mivel a mélység csak 23 méter a roncsoknál, gyakorlatilag bárki merülhet rajtuk. Az már egy másik kérdés, hogy csak az egyik áll abban a pozícióban, ahogy tervezték, a másik a süllyedés közben megfordult, és fejjel lefelé érkezett a homokba. Ám az élővilágot nem zavarja ez az apróság, villámgyorsan megjelentek a Voodoo-k közelében a kisebb-nagyobb halak.

Szerencsés helyzetben vannak az USA napfényes tagállamának búvárai, mert nem kell beérniük a tenger által kínált (időnként igazán érdekes vagy kincsekkel kecsegtető) merülési lehetőségekkel, búvárkodhatnak édesvizekben is. Ebből is akad többféle: a kristálytiszta vizű, de mély és veszélyes barlangok mellett ott van például a Crystal River, aminek meleg vize lubickoló manátikat vonz. A számtalan melegvízű forrásnak is sajátos élővilága van.

Az itteni merülés könnyű és élménygazdag, rengeteg turistát vonz. Nem csoda, hiszen a barátságos manátik közelségébe kerülni óriási élmény. Ám ezen túl teknősök, édesvízi halak, sajátos növényvilág is várnak azokra, akik maszkkal a fejükön szétnéznek a felszín alatt.

Azok számára, akik nem olyan szerencsések hogy Floridában búvárkodhassanak, betekintést ad a folyók és melegvizes források élővilágába ez a nagyon szép kisfilm. Kevés olyan búvárt tudok elképzelni, akit nem hoz lázba ez a sok-sok látnivaló...

És persze csendben említhetjük, akadnak meleg vízzel telt tavak kis hazánkban is, de a búvárkodási lehetőségek erősen korlátozottak- sajnos. Télen alig van merülhető hely idehaza a jég alatti búvárkodást és egy-két zárt téri helyet kivéve, bizony jó lenne, ha ismét merülhetnénk a viszonylagosan melegebb vízben. Talán majd egyszer ismét megnyílik egy-két lehetőség...

Alapigazság: mindenhol lehet jó a búvárkodás, csak a megfelelő időben kell odamenni. Bár Floridát elsősorban a nyugdíjasok szeretik, rengeteg a búvár is. Ez inkább csak annak köszönhető, hogy sok amerikai nyaraló számára afféle tipikus úti cél, az iparággá vált búvárkodás egyik bölcsője itt ringott sok évtizede. Nemzetközi összevetésben aligha szokták a legjobb, legizgalmasabb merüléseket kínáló pontok közé sorolni- aki valami nagy izgalomra vágyik, az a Karib-tenger közel fekvő szigeteire utazik inkább, vagy még messzebbre.

Pedig nem kell legyinteni Floridára sem. És most nem a mesterséges zátonyokra gondolok, hanem az élővilágra. Augusztus végétől szeptember végéig bizonyos helyeken az állam déli részén csapatostól jelennek meg a vadászó óriási sügérek (Goliath grouper) - ezek azok a példányok, amelyek képesek egyben lenyelni egy cápát. Az apróbb halak felhőjében lassan úszó gigászok látványa meglehetősen egyedi, még hasonlót sem láttam a merüléseim során.

Szóval van megfelelő időszak Floridában is, amikor nem bosszankodik a búvár az unalmas, leharcolt helyeken, hanem izgalmas merülésekben lehet része. Nagy tudomány az, hova mikor érdemes utazni- a jó búvárnak szinte naptára is van a legjobb időszakokról. Főleg drágább utak előtt érdemes utánajárni ezeknek az információknak, mert nagyon nem mindegy, a több százezres búvárszafarit akkorra szervezzük-e, amikor a legtöbbet élményben lehet részünk, vagy pont belefutunk a legrosszabb szezonba. Sokszor ez dönti el, hogy a hely unalmas vagy fantasztikus lesz-e számunkra.

Egy ilyen remek videót látva is próbáljunk utánanézni, mikor és hol készült, aztán ehhez igazítsuk a terveinket, legyen szó Floridáról, Thaiföldről vagy a Norvégiáról- bőven kifizetődik az előzetes tájékozódás.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Alabama nem számít az Egyesült Államok legnépszerűbb államának a búvárok körében, de a helyiek tenni akarnak róla, hogy változzon a helyzet. És ha valamit akarnak, akkor azért tesznek is, a mélység szerelmesei igazán komoly pénzeket tudnak felhajtani a céljaik érdekében.

Meg kell jegyezni, Alabama adottságai nem ideálisak a kedvtelési búvárkodás számára, a víz alatt a látótávolság nem mindig kifogástalan például. De egy jó roncs máris vonzerőt jelenthet, így aztán tavaly a víz alá küldték a LuLu nevű, 90 méter hosszú hajót, aminek a süllyesztése után egyből jöttek is az érdeklődő búvárok. Egy helyi alapítvány nem kevesebb, mint fél millió dollárt szedett össze ennek a mesterséges zátonynak a kialakítására, ami jelzi, mekkora lobbiereje is van a búvároknak.

Alabamában egyébként még 1953-ban(!) indult el egy mesterséges zátonyépítési program, mert a homokos aljzat nem volt ideális a halak számára. Akkoriban még nem a búvárkodásra koncentráltak, a halászat fejlesztése volt a lényeg, ennek érdekében rengeteg dolgot süllyesztettek el a Mexikói-öbölbe, kiszuperált autókat, több tucat tankot és így tovább.

A horgászok és halászok örömére a hatalmas területet elfoglaló mesterséges zátonyokon a korábbinál sokkal jobb fogásra számíthatnak, és elvileg ezeken a helyeken merülni is lehet. Azért a tapasztalatok azt mutatják, a halászok és a búvárok közötti harmónia nem mindig tökéletes, ezért sokan nem szívesen merülnek azokon a helyeken, ahol mások halakat akarnak fogni. A LuLu-projekt viszont már kifejezetten a kedvtelési búvárokról szólt, a roncsot nekik szánták.

Ám az ötletgazdák máris új célokat tűztek ki. A roncs legmélyebb pontja 34 méterrel van a felszín alatt, ami a kezdő búvároknak illetve a gyerekeknek még túl mély, tehát számukra másféle mesterséges zátonyt szeretnének kialakítani. Az alapítvány egyik képviselője szerint egyfajta víz alatti játszóteret, vidámparkot lehetne létrehozni, nem a szokásos hajók víz alá süllyesztésével, hanem például biciklik, sellőszobrok elhelyezésével- a lehetőségek száma végtelen.

Egy találkozón a világ mindenféle táján megvalósított különleges mesterséges merülőhelyek képeit nézve próbáltak inspirálódni a helyi búvárok. Vannak ugyanis ötletes víz alatti alkotások, amikből ötleteket meríthetnek. Ha betonból vagy acélból készítik el a víz alá szánt tárgyakat, és azokat megfelelően rögzítik, tartós és biztonságos mesterséges zátonyt alakíthatnak ki. Ráadásul mivel több, kisebb tárgyról van szó, lehet lépésről lépésre haladni, amikor találnak egy támogatót egy konkrét darabról, azt elhelyezik, és így tovább.

Folyamatosan bővülhet tehát a zátony, amit egyébként már elkezdtek építeni, de egyelőre hagyományosabb dolgokat lehet odalenn látni. Az viszont így is látható, a tengeri élővilág azonnal birtokba vette azokat. Így aztán az új víz alatti látványosságok is attól lesznek igazán érdekesek, hogy rengeteg hal és más élőlény lesz majd a közelükben. Ráadásul a 10-15 méteres mélységbe minden képzettségi szintű búvár lemerülhet- ez is segíthet abban, hogy Alabama felkerüljön a nemzetközi búvárkodás térképére.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Nagy hagyománya van Floridában annak, hogy kis családok szereznek roncskeresési koncessziót egy kisebb területre, és szabadidejükben merülgetve kincsekre vadásznak a víz alatt. Vannak olyan famíliák, amelyek ennek a munkának a sötét és vidám oldalát is megtapasztalják: Mel Fisher rengeteg időt és pénzt áldozott rá, családtagjait vesztette el a tengeren, ám végül döbbenetes vagyonra bukkant a mélyben.

A legtöbb ilyen kincskereső kisvállalkozás soha nem talál semmi nagyon értékeset. Vannak, akiknek összejön egy-két értékelhető lelet, a szerencsésebb horgára pedig valami nagyon extra dolog akad.

Eric Schmitt Orlandóban élő kincsvadász szüleivel dolgozik együtt, akik már egy évtizede keresgélnek a mélyben, számukra ez elsősorban hobbi. Tavaly rájuk mosolygott a szerencse, 300,000 dollár értékű arany érmét és láncot találtak egy roncs közelében.

És milyen az élet, az idén ismét szerencsével jártak Schmitték! Szokásos módon nézelődtek a tenger fenekén, és egy négyszög alakú tárgyra bukkantak a helyen, ahol 1715-ben egy spanyol flutta 11 hajója süllyedt el egy hurrikánban. A feldezést is spanyol történészek hitelesítették, akik kiderítették, egy 25 éve megtalált lelethez illeszkedik a most megtalált tárgy.

A pénzben kifejezhető értékre még becslés sincs Brent Brisben szerint, aki a roncskutatás jogát birtokolja ezen a területen a Queen Jewels céggel. Ahogy az Floridában megszokott, ők adnak ki alvállalkozóknak kutatási jogot, így merülhettek Schmitték ezen a helyen. Nagy kihívás nem volt a munkában, mert a leletre alig öt méteres mélységben bukkantak, inkább csak nagy-nagy türelmet és kitartást igényel a tengerfenék átfésülése. Szintén helyi jellegzetesség, hogy a kincset bírósági letétbe helyezik, majd az érték 20 százaléka Florida államé, a többin a fővállalkozó és Schmitték osztoznak.

Ha pedig az értékes leleteket kiállítják, a végén tulajdonképpen még mi, a roncsok, a történelem iránt érdeklődők is jól járunk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Az egyik legegyszerűbbnek tűnő búvármunka a legveszélyesebbek közé tartozik: a golfpályák tavaiban elveszett labdákat kereső emberekre nem ritkán támadnak aligátorok. Természetesen erre ott van esély, ahol élnek ilyen ragadozók, tehát Floridából érkeznek a leggyakrabban ilyen hírek.

Pech, hogy a golfot is arrafele űzik nagy számban, ráadásul a sok amatőr labdái igen gyakran kötnek ki a tavakban. (Állítólag több millió nyugdíjas golfozik Floridában, sejthető, mennyi labdáról beszélünk...) Nyilván azt onnan egy golfozó nem tudja kiszedni, egy búvár viszont rövid idő alatt összeszed egy zsákkal. Nem kell mélyre menni, nincs áramlás, csak gyűjtögeti a labdákat, amit némi tisztogatás után újra eladnak. Maga az újrahasznosítás! Igaz, egy labdán a nyereség csak kicsi, de itt egy-egy búvár esetén több száz darabról beszélünk, és úgy már azért nem rossz üzlet ez.

A boldogságba csak az piszkít bele egy kicsit, hogy az időnként a tavakban ólálkodó aligátorok figyelmét felkeltik a víz mélyén dolgozók. Pár napja például a Bonaventure Country Club egyik tavában támadott egy búvárra egy ragadozó, és súlyos sebeket ejtett a bal karján. Stephen Martinezt kórházban kellett ápolni, de ő nem akar felhagyni a veszélyes foglalkozással. Miért is tenné? Nem először harapta meg aligátor... 2006-ban hasonló balesete volt, és akkor is folytatta ezt a munkát.

Akadtak viszont nála kevésbé szerencsések (már amennyiben mázlinak mondható az, hogy valakit kétszer is megharap egy aligátor, de mind a kettőt túléli), akik súlyosabban megsérültek. Meglepő módon egyébként a golflabda-keresés egyáltalán nem veszélytelen búvármunka az aligátoroktól függetlenül se, szinte minden évben életét veszti valaki. Ha hibás a felszerelés, valami egészségügyi probléma adódik, netán a rossz látótávolságú vízben zsinegbe gabalyodik a búvár, akkor nagy bajba kerülhet, ugyanis ők jellemzően egyedül dolgoznak.

És még ebbe az üzletágba is beszivárgott a bűnözés! Egy búvár például a pálya tulajdonosának tudtán kívül amurokat telepített a tavakba- a falánk növényevők ugyanis megettek mindent a fenéken, így sokkal könnyebb lett a labdák keresése. Ám ilyen halakat telepíteni tilos az Egyesült Államokban, rendesen meg is büntették a trükkös labdagyűjtőt.

Máskor pedig azért járnak pórul az engedéllyel dolgozó búvárok, mert gyakorlatilag kilopják előlük a labdákat a tavakból. Az éj leple alatt a pályára belopózó tolvajok gyorsan összeszednek amit bírnak, és aztán villámgyorsan eltűnnek. A labdáknak nincs sorozatszáma, sose derül ki, honnan szerezte valaki a piacra dobott használt labdáit.

Szóval a golflabda-búvárok elsőre dögunalmasnak gondolt életében jelen van a veszély, a nagy üzlet lehetősége és esetenként még a törvényszegés is. Van, aki ezek miatt hamar felhagy az ilyen munkával, más viszont meglepő módon élvezi és hosszú időn át kitart foglalkozása mellett. A szakma egyik nagy öregje 75 évesen, merülés közben vesztette életét, pedig több évtizedes rutinja volt, és a veszélyekkel is tisztában lehetett, hiszen saját fia is ilyen munkát végezve halt meg. Mégsem tudott felhagyni a golftavak mélyén búvárkodással, ami végül a végzete lett. Ezt neveik elhivatottságnak?...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Bevallom, van, ami azért nekem is extrém búvárkaland. Láttam már különös, furcsa merülőhelyeket, én is írtam elárasztott bányákról, gyógyfüdő alatti járatokról, mexikói édesvizes barlangokról, de azért egy elhagyott, egykor atomfegyverek tárolására használt létesítmény még az egyedi helyek között is különleges.

Az Egyesült Államok északnyugati részén, Washington államban található rakétasilókba leereszkedni klausztrofóbiásoknak biztosan nem ajánlható. Tehát nem árt a zárttéri merülés gyakorlat, a hatalmas silókban pedig a mélymerülésben is jártasnak kell lenni.

A látvány érdekes ugyan, de aki az élővilág kedvéért merül, az nem fog különösebben jól szórakozni a víz alatt. Meg lehet nézni az atomkorszak múzeumának számító silót, az ott maradt berendezéseket, és ez feltétlenül elgondolkodtatja az egyszeri búvárt. Itt ugyanis egykor olyan tömegpusztító fegyverek voltak, amelyek el tudtak volna törölni egy várost a föld színéről. És most éppen úgy csak egy maroknyi ember számára áll nyitva, mint annak idején, hiszen le kell merülni ahhoz, hogy megnézhesse valaki.

Az a szomorú, hogy hiába zártak be sok ilyen létesítményt az oroszok és az amerikaiak, még mindig túl sok van belőlük, ahol nem víz van, hanem atomfegyverek. Vajon mikor lesz az összesből efféle búvárlátványosság? Ha eljönne a nap, én is befizetnék ennek örömére egy merülésre.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Ugyan ki utazna New Yorkba azért, hogy búvárkodjon? A lüktető, izgalmas város magával ragadja a látogatót, és még annak se jut eszébe a merülés, aki egyébként máshol szívesen megy a víz alá.

Ám ahol tenger van, ott merülés is van, és ez alól New York sem kivétel. Az Atlanti-óceán északi részén a víz nem túl meleg, és egy ilyen nagyváros közelében a látótávolság sem kifogástalan- ám a magyar tavakhoz szokott búvárt a pár méteres látás és a zöldes víz nem riasztja el, inkább otthonosan éreznénk magunkat.

Az Egyesült Államok területére betelepülő európaiak már a kezdet kezdetétől sokat hajóztak a mai New Jersey állam partszakaszán, és nyilván nem kelt meglepetést az a kijelentést sem, hogy New York kikötőinek hatalmas volt mindig is a hajóforgalma. Így aztán az is érthető, a sok erre járó hajó egy része ezért-azért a tenger fenekén kötött ki, ma pedig a lelkes helyi roncsbúvárok számára jelentenek vonzó merülési lehetőséget. Sokaknak gyűjteménye is van az itt talált tárgyakból, mert bizonyos roncsokról következmény nélkül lehet felhozni ezt-azt. 

Aki nem szuvenírokra vadászok, az sem unatkozik, hiszen valóságos hajótemető van New York közvetlen közelében. A USS San Diego például Fire Island közelében süllyedt el még 1918-ban. A 154 méter hosszú cirkáló 34 méteres mélységben nyugszik, merüléséhez nem szükséges különleges képzettség és felszerelés, így az Egyesült Államok leggyakrabban merült roncsai közé tartozik. Elvesztésének okát nem sikerült pontosan tisztázni, a leghihetőbb elmélet szerint egy német tengeralattjáró által fektetett aknára futott. A hajótestet benépesítette az élővilág, és mivel erősen megrongálódott már a mélyben töltött évszázad alatt, több helyen be lehet pillantani a belső részekbe.

A GA Venturo nevű vontatóhajót 1996-ban süllyesztették el mesterséges zátonyként, viszonylag kis mélysége miatt népszerű gyakorlóhelynek számít.

Az eredetileg közel 158 méter hosszú Oregon még 1886-ban, tehát száz évvel korábban került a tenger fenekére, ennek megfelelően már sokkal kevésbé felismerhető a hajótest. Az a hajótest, amit az építők, spórolva a költségeken, nem a legkorszerűbb acélból készítettek, és így az Oregon egy magánál sokkal kisebb fa hajóval történt összeütközés után olyan súlyosan megsérült, hogy a partra vontatás előtt elsüllyedt. Ma ez is gyakran merült roncsnak számít.

A USS Algol nevű hajót szintén mesterséges zátonyként küldték a víz fenekére még 1991-ben. A 140 méter hosszú hajó egyike a világ legnagyobb mesterséges zátonyainak, a hatalmas roncson még ma is minden felismerhető. Persze a 40 méteres legmélyebb pont miatt észnél kell lenni, és a rossz látótávolság miatt el is tévedhet a búvár, ám aki felkészülten, tervezetten merüli, érdekes élményekkel gazdagodhat.

A Stolt Dagali nevű norvég tanker roncsa azért nagyon kedvelt, mert viszonylag sekélyen van a legfelső része. 1964-ben a sűrű ködben ütközött össze egy másik hajóval, ami gyakorlatilag kettévágta a testét, és ezután süllyedt el. Az orrot kiemelték, jelenleg csak a tat merülhető.

A Lizzie D nevű roncs 1927-ben süllyedt el, teljes legénységével együtt. Akkor azt állították, hogy a kicsi teherhajó semmilyen árut nem szállított, ám amikor fél évszázad múlva ráakadtak, kiderült, tele volt a szesztilalom idején tiltottnak számító alkoholos italokkal. Sok palackot kiemeltek, de még jópár évvel később is akadtak rá itt-ott kallódó üvegekre, amelyek whyskyt rejtettek.

Azt hiszem, nem kell több példát mutatnom rá hogy egyértelmű legyen, a New York környékén élő búvároknak sem kell unatkoznia. Természetesen itt merülni kicsit másabb, mint az amerikai búvárok által annyira szeretett Karib-tengerben, de a bevállalós búvárok közül bizonyára sokan szereztek ezen a környéken is szép élményeket. Mi pedig a tavainkkal még ezeket a lehetőségeket is bőségesen irigylésre méltónak láthatjuk...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is! 

Vannak extrém merülőhelyek, aminek láttán tényleg megkérdem magamtól: itt aztán ki az az őrült ember, aki élvezi a búvárkodást? De az emberek vagy vagányabbak, vagy bolondabbak nálam, és furcsa kalandokba is belevágnak...

Dél-Karolina államban van egy folyó, a Cooper River, ami kicsit sem tűnik vonzó helynek. A víz sodrása erős, a látótávolság gyatra, és ráadásként még aligátorok is élnek benne. Mégis van, aki bevállalja, és még ok is van rá!

A merülés egyébként úgy néz ki, hogy a búvárok jelentősen túlsúlyozva nyeletlen fejszeként süllyednek a mélyre egy kötélbe kapaszkodva, hogy addig se vigye őket messzire a víz. Nagyjából három méteres mélységig van valami fény, utána már szinte teljesen sötétben ereszkednek. Akkor tudják, hogy a fenéken vannak, amikor az arcuk az aljzatba ütközik.

Az ember próbálja a magával vitt kapaszkodót a kavicsba verni, az uszonyát valahogy a kavicsokkal betemetni, és így talán a helyén maradhat. De a víz természetesen így is rángatja a nyomáscsökkentőt a szájában, a maszkot letépheti a fejéről, a lámpa maximum 20-30 centire világít. Az, hogy van egy másik a búvár a közelben, abból derülhet ki, ha hallja a légzése hangját. Ha felbukkan egy aligátor, már túl késő bármit is tenni...

Szóval a búvár nem lát semmit, nem tud menni sehova, akkor mégis mit csinál? Nos, tapogatja az aljzaton a kavicsokat, és keresgél. Valami furcsát, oda nem illőt: cápafogat, nyílhegyet... A Cooper River ugyanis arról híres, hogy igen nagy számban találhatóak a mélyén a hatalmas őscápáktól, a megalodonoktól származó fogak, másrészt az itt élő indián törzsek tárgyait is rejti az aljzat. A szerencsésebb búvárok néhány merülés alatt egészben maradt cápafogakat, értékes régi leleteket találhatnak. Persze ha elég kitartóak, és nem fáradnak ki túl gyorsan az áramlással szemben küzdve.

Hogy megéri-e? Tudja a fene. Igen, alapvetően vagány dolog egy saját magunk által előásott megalodon-fogra szert tenni, de elég sokan vagyunk olyanok, hogy az ilyen apróságok szép lassan elkallódnak nálunk, vagy porosodnak egy polcunk mélyén. Azért ha netán arra járnék, megfontolnám a merülést. Mert azért elég speciális kaland lehet...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A borsznobok most már akár közvetlenül a tenger fenekéről is felhozathatnak maguknak egy palack italt- ha merülnek, maguk is érte mehetnének. Mi ehhez képest egy pincelátogatás!

Egy kaliforniai borászat két tulajdonosa ugyanis úgy döntött, hogy a víz alatt helyezik el a palackokat, mert abban bíznak, így hamarabb befejeződik az érlelés. Dél-Karolinában, Charleston városa előtt van a különleges "pincészet", ahol féle éve 96 palack 2011-es Mira cabernet sauvignont süllyesztettek el. Azért pont ott, mert hallottak egy hírt, miszerint egy roncsból előkerült italok milyen finomak voltak a tengeri érlelés után. A víz hőfoka itt ideális, és ha tényleg sikerül felgyorsítani a folyamatokat, akkor az jót fog tenni az üzletnek- mint ahogy a felhajtás is.

Nyilván nagyon amerikai dolog ez az egész, egyrészt a gyorsaság hangsúlyozása, másrészt a média bevonása. A búvároknak egy napjába telt, amíg újból megtalálták a rekeszeket, de végül minden bort a felszínre emeltek. Ekkor pedig a borászatban és a víz alatt érlelt azonos évjáratú borokat kóstolták, és az eredményeket értékelték. Ám a tapasztalatok nem egyértelműek: egy korábbi kísérletben a tengermélyi tétel volt a jobb, most viszont nem.

Azért bizonyára lesz gazdája ezeknek a palackoknak is. A borászok állítják, ez igenis komoly kísérlet, nem csak valami extravagáns mutatványozás. A próbálkozást is tovább folytatják, de szerintem jó üzlet tényleg akkor lehetne belőle, ha a búvárok maguk válogathatnának a víz alatt a palackokból. Bizonyára lenne kereslet erre a fajta merülésre, és pont kéznél is lenne a felszínre érés után a megfelelő hőmérsékletű itóka...

Egyébként el kell áruljam, az ötlet nem új. Olasz, spanyol, francia borászok is kísérleteztek már víz alatti érleléssel, csak eddig még kizárólag a bor érdekelte őket, a búvárüzletbe nem akartak beszélni.

Arról a több próbálkozó ellenére sem hallottam, hogy ez a technológia forradalmat indított volna el a borvilágban, de könnyen kitalálható, miért keresik meg a lapokat az ilyen sztorikkal. A globális versenyben mindenki szeretne némi figyelmet magára irányítani, akár így is. Ha a bor jó, akkor a tenger mélyén is az marad, maximum könnyebb lesz eladni. Csak persze már megint mi, magyarok kerülünk hátrányba, akiknek tengerünk sincs. A télen befagyó, nyáron kellemesen meleg Balaton kicsit sem látszik ideális helyszínnek- a sekélysége miatt ráadásul egy levegővel lebukva is simán ellophatnák a bort a "kincsvadászok"...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!