Big Blue Búvár Blog

Ciprus megnyitotta első víz alatti régészeti parkját Amathus ókori kikötőjének romjainál. A helyszín egy tengeri védett területen fekszik a déli parton, Limasszol közelében.

A most elsüllyedt kikötő a parttól 60 méterre, alig több mint 2 méter mély vízben található, így a búvárok és a sznorkelezők számára is könnyen hozzáférhető.

Az építményt az ókori Amathus városa előtt építették i. e. 312 és 294 között, amikor Ciprus Nagy Sándor két utódja közötti konfliktus középpontjában állt. Az egyik sarkon lévő keskeny bejárata alapján úgy gondolják, hogy a makedón király, Demetriosz által tervezett hadi kikötőnek épült, bár kereskedelmi hajók is használhatták az erős déli szelek elleni védelemre. 

Az építmény három masszív, egyenként mintegy 380 méter hosszú mólóból áll, amit 5000 darab 3 méter hosszú, egymásba illeszkedő tömbből emeltek. A nehéz tömbök helyükre történő manőverezéséhez fadarukat használtak.

Amathus a Földközi-tenger keleti részén az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori kikötői építménynek számít, és az egyetlen olyan helyszín Cipruson, amelyet a modern fejlesztések nem érintett. 

A múzeum az EU ANDIKAT határon átnyúló programja keretében jött létre, amelynek célja búvár útvonalak kialakítása a tengerparti védett természeti területeken és a görögországi és ciprusi víz alatti örökség népszerűsítése. A munkát a Ciprusi Egyetem Tengeri Régészeti Kutató Laboratóriuma végezte a Régészeti Minisztériummal, valamint a Halászati és Tengeri Kutatási Minisztériummal együttműködésben.

A minisztériumok zöld utat adtak a projektnek annak ellenére, hogy a környezetvédők aggodalmukat fejezték ki, miszerint a projekt súlyos károkat okozhat a védett tengeri fűben a térségben.

Az ősi mólók felszínéről és környékéről eltávolítottak némi tengeri növényzetet, hogy azok kiemelkedjenek, de a hatóságok szerint a helyszín előkészítéséhez szükséges munka mennyisége minimális volt. A tengerfenéken táblákat helyeztek el a búvárok és a felszínen úszók, a szárazföldön pedig a sétálók számára, a helyszínen pedig digitális navigációt kínálnak az Amathus Harbour alkalmazás segítségével, amely elérhető a Google Play vagy az App Store áruházban. 

Az új víz alatti múzeumot a kormányzat képviselője jelenlétében avatták fel június 9-én.

Még egy meglepetés várt rám a szülinapi utazáson: egy új roncsot is megnézhettem.

Az ismerős búvárbázis oldalán már láttam régebben, hogy gyakorlatilag tőlük egy ugrásra új merülőhelyet alakítottak ki egy kiszuperált hajó elsüllyesztésével. Tudtam, hogy ez nem a Zenobia, de azért mégis új élmény látni valami mást is a ciprusi vizekben, mint a larnacai óriásroncsot.

Gyakorlatilag két éve, 2019 decemberében küldték a tenger fenekére a 63 méter hosszú teherhajót. A legmélyebb pontja 30 méter körül van, 20 méteren van a főfedélzet, tehát nem nagy kihívás a búvárkodás. Be lehet nézni a hídra, lehet úszni a raktérben, megcsodálható a hajócsavar vagy a kormánykerék is.

A sztori viszont a szokásos itt Cipruson: egy ilyen kényelmesen merülhető, a parttól alig pár perc hajózásra levő roncsnak mindig, mindenhol örülni szoktunk, de a Zenobia szomszédságában csak egy érdekes kitérő. Annak mondjuk nem volt rossz, hiszen a meleg vízben, jó látótávolság mellett úszhattuk körbe, és nem kellett közben tömegeket kerülgetni. 

Szóval csalódott semmiképpen sem lehetek, sőt. Kifejezetten érdekes kaland volt, színesítette ezt a különleges szülinapi kiruccanást. Hogy aztán a következői larnacai búvártúrán beiktatom-e a merülések közé? Majd eldöntöm, ha eljutok odáig. Most még viszonylag "tiszta" a roncs, kevés rajta az élet is. De ez azért gyorsan változhat!

Azaz több mint valószínű, hogy az Elpida kap még egy esélyt a jövőben...

Ilyen sem volt még velem: Cipruson roncsbúvárkodással ünnepeltem.

Valamiért a különleges születésnapozásokból eddig jellemzően kimaradtam. Igaz, nem is nagyon erőltettem sose hogy valami nagy eseményt kerítsünk ennek örömére- a mostani alkalom is legalább annyira szólt a búvárkodásról, utazásról, mint arról, hogy épp születésnapot ünneplek.

Mindez még október elején volt, de az emléket csak most idézem fel, így év végén. Nem azért, mert rossz volt, sőt. Ciprus már ismerős helyszín, ősszel még kellemes, az ára pedig kitűnő volt. Természetesen, ahogy mindenki más, én is némileg aggódtam a repülős út miatt, de felesleges volt. A plusz adminisztrációval együtt is kezelhető volt a dolog- igaz, egyik utastársunk lebetegedett indulás előtt. Ugyan nem tesztelték, de manapság senki nem mer elindulni egy kis köhögéssel, hőemelkedéssel...

Odakinn ismerős hotelben voltunk Larnacában, ismerős bázissal merültünk, és persze az ismerős Zenobia roncsot. Tulajdonképpen már unhatnám is, de nem így van. Kellemesen meleg volt a víz, barátaim körében voltam, lazáztunk egy kicsit víz alatt és felett- azt hiszem, ilyen születésnapból lehetne több is. Utólag is remek döntésnek gondolom, hogy belevágtunk az útba. 

Ez az év is bizonytalansággal telve zajlott, de én és velem együtt sokan már igyekszünk megkeresni a lehetőségeket arra, hogy hasonló módon ki tudjunk kapcsolódni, mint annak idején. Szükségünk van rá, mert jár nekünk ennyi pihenés és kaland. Oltásokon és maszkviselésen innen, formanyomtatványokon és digitális igazolásokon túl, de mentünk az Adriára, mentünk Ciprusra. És jó volt! Ha kérhetnék valami meglepit, akkor az lenne, hogy maradjon nekünk nyitva legalább néhány lehetőség jövőre is, aztán újra nyisson az egész világ...

Búvárkodás Copruson

Már merülik Ciprus új roncsát.

Hosszú évekig a ciprusi búvárkodás egyet jelentett a Zenobiával: aki ott merült, az szinte biztosan a hatalmas teherhajó roncsára volt kíváncsi, és utólag is leginkább azt emlegette. Azt hiszem, ebben forradalmi változás nem mostanában lesz, mert tényleg az egyik legérdekesebb, legjobb merülési lehetőséget kínáló roncs a világon, de azért törekednek arra, hogy legyen más is, ami látványosság lehet a víz alatt.

Több hajót süllyesztettek már el ilyen céllal az utóbbi pár évben, a napokban jött a következő: az Elpida névre keresztelt 63 méteres teherhajó Larnaca közelében került a tenger fenekére. A maximális mélység 30 méter, de a fedélzet már jóval sekélyebben elérhető, tehát átlagos képzettségű kedvtelési búvárok számára ideális a helyszín. A süllyedésről látványos drónvideó is készült.

Másnap pedig már búvárok is merülhettek a még vadonatúj, tiszta, a tenger által be nem népesített roncsnál. Az Elpida, bár a Zenobiához nyilván nem mérhető, azért ígéretes roncsnak tűnik. Mivel a két roncs egymástól nincs messze, azon búvárok akik Larnacában szállnak meg, mind a kettőt kényelmesen megnézhetik.

És már az első videó is elkészült a helyszínről, ez pedig sokakat győzött meg arról, hogy a Zenobia-merülések sora mellett érdemes itt búvárkodni.

Ezúttal Ciprus közelében találtak egy izgalmas roncsot.

Az amforákkal megrakott római hajó maradványát Protaras közelében találták meg, közölte a régészeti hivatal. Valószínűleg Szíriából érkezett a szállítmány. A lelet érdekessége, hogy ilyen érintetlen római roncsot ciprusi vizekben még nem találtak. A feltárás sokat elárul majd arról, milyen jellegű kereskedelm zajlott Ciprus és a birodalom töbi része között. 

A felfedezést két önkéntes búvárrégész tette, Spyros Spyrou és Andreas Kritiotis. Miután jelentették a roncs megtalálását, az örökségvédelmi hatóság azonnal lépett, és elkülönítette az előzetes feltáráshoz szükséges anyagi forrásokat.  Már a helyszínen van és dolgozik egy búvárrégész csapat Dr Stella Demesticha vezetésével, akik együtt dolgoznak más szakemberekkel is. 

A közösen végzett munka eredményei új információkkal szolgálhatnak. Cipruson már így is tettek komoly felfedezéseket a búvárrégészek, és most is a víz alatti leletek mesélnek majd a sziget múltjáról. S mi, kedvtelési búvárok reménykedhetünk, talán egyszer amatőrként mi is merülhetünk az érintetlen amforáknál- legalább nem csak a jóval modernebb roncsok, mint a Zenobia vonzzák majd a búvárokat Ciprusra.

Ciprusi útikalauz búvároknak.

Nyakunkon a nyár, ezért rövidke sorozatban írok pár szót a könnyen elérhető, merülésre is alkalmas úti célokról- már amelyikről vannak ismereteim. Az értékelés nyilván szubjektív, de azért igyekszek korrekt lenni. 

Sokféle cikk jelenik meg ilyenkor, hova érdemes utazni a nyári hónapokban, de lássuk be, ezek nem búvár szemszögből készülnek. A pancsolásra kiváló homokos tengerpartok nem nagyon érdeklik azokat, akik merülnének, nekünk más szempontjaink vannak.

Ciprus az egyik legjobb választás, mert könnyen elérhető: közvetlen gépe van Larnakába a Wizzair-nek, Páfoszra a Ryanair-nek, de átszállásos megoldás is létezik. A jegyek ára főszezonban nyilván nem olyan nagyon alacsony, de a tenger elő- és utószezonban is kellemes, érdemes tehát akkor repjegyet vadászni.

Nagyon erős a szezonalitás a szigeten, nyáron azért húzósabb a szállodák ára is, amiket októberben már jóval nyomottabb, sőt, mondhatjuk hogy kifejezetten kedvező áron is lehet foglalni. De hát hol olcsó a csúcsidőszak? 

A kellemetlen Cipruson az, hogy a búvárkodás is a drágábbak közé tartozik a Földközi-tenger térségében. Van búvárközpont bőven, a szolgáltatások is korrektek, sokan vállalnak transzfert, lehet felszerelést bérelni, tanfolyamozni, ez viszont jó pont.

A merülőhelyek közül toronymagasan kiemelkedik a Zenobia hatalmas roncsa: a nyolcvanas években elsüllyedt teherszállítón még ma is ott vannak a kamionok. Legalább 5-6 merülést megér, ha valaki mindent látni szeretne rajta. A többi merülőhely viszont messze kevésbé izgalmas. Roncsból van több is, kisebbek, amelyek a világ más pontjain érdekesek lehetnének, viszont a Zenobia mellett mind úgy érezheti magát, mint egy elnyomott, szegény rokon.

Az élővilág nem annyira színes, de a nagyobb roncsokon vannak például sügérek, murénák, csigák, és én a Földközi-tengerben még csak Cipruson láttam teknőst, ráadásul többször is.

Aki többet akar merülni a Zenobián, annak Larnakán érdemes szállást keresni. Ha valaki itt nyaral, a merülésekkel együtt is nagyon családbarát lehet a program, mert a jól szervező búvárbázisok kora délutánra már haza is viszik a hotelbe a búvárokat, akik együtt lehetnek utána a családdal. A nagyvárosoknak is van szép tengerpartja, és sok a bolt, ahol lehet nézelődni, vásárolgatni.

Szintén családbarát dolog, hogy nagyszerű strandokat találni a szigeten, a víz kellemesen meleg, bőven vannak éttermek, a felszíni kirándulások pedig közül kiemelhető a kettéválasztott főváros, Nicosia (Lefkosia) meglátogatása. Ezen felül érdemes kirándulást szervezni a hegyvidékre, vagy megnézni az ókori műemlékeket.

Ciprust a roncsmerülések szerelmeseinek ajánlom elsősorban, és nekik sem annyira a zsúfolt főszezonban, amikor több tucat búvárt kell kerülgetni a Zenobián. Ha valaki szerencsésen kifog egy olcsóbb repjegyet, azért ne ugorjon el a lehetőség elől, és viheti bátran a családot is, mert rendezett, szép országról van szó, ahol kifejezetten fontos szerepe van a búvárturizmusnak.

Cipruson még télen is korrektek a búvárkodási lehetőségek.

A szerencse úgy hozta, hogy el tudtunk utazni pár napra Larnakába. Elég sokszor fordultam meg arra, van már egy bejáratott hotel egy bejáratott helyen, és persze akad egy búvárbázis is, ahol jól ismernek, és akiket most is megkereshettem. Szerencsém volt, segítettek merülést szervezni az egyik napra.

A cél természetesen nem is lehetett más, mint a Zenobia roncsa, ami csak pár percre van a parttól. Jó időt fogtunk ki, tükörsima volt a tenger és hívogatóan kék- de azért nem ártott a vastag neoprénruha a 19 fokos vízben. Az első borzongás a beugrás után nem tartott sokáig, ha készül rá az ember rendes öltözékkel, akkor ez teljesen vállalható- decemberben ilyen olcsó úti cél, ilyen merülési lehetőséggel biztosan nem akad.

Először mélyebbre mentünk, megnézni az ott levő kamionokat. Utána elindultunk az orr irányába, ahol először a felépítmény nagyobb részei mellett úsztunk el, majd bekukkantottunk a hídra, végül az étterembe néztünk be. Hatalmas belső terek vannak itt, és szerencsénk volt, mert jó volt a látótávolság is.

A túrát a roncs külső, sekélyebb részén fejeztük be, ahol a mentőcsónakokat fotóztam le. Aztán előkerült egy tűzhal is- furcsa, hogy ez az invazív halfaj már a ciprusi vizekben is megél.

Kellemes, kényelmes merülés volt. Ilyenkor már kevesebb a búvárturista, és aki ott van, az is lelkesebb, ügyesebb búvár, szóval nem akadályozzuk egymást a merülésben. Bő két óra után már ki is tettek a hotel előtt- kár lett volna kihagyni ezt a Zenobia merülést!

Amit a ciprusi búvárkodásról tudni érdemes

Ciprusi merüléseink során váratlan meglepetésként ért, milyen gyakran bukkantak fel a teknősök.

Rendben van, nem tucatjával jöttek, de az, hogy hat merülésből háromszor úszhattunk egy-egy példánnyal, remek arány. A Földközi-tengeren élnek teknősök, ez tény, de látni őket már más tészta. Nekem legalábbis nem sok olyan búvártúrám van a naplómban, amikor európai helyeken futottam velük össze.

Cipruson már láttam egyet korábban, és bevallom, rettentően örültem neki. Ráadásul kifejezetten békés példány volt, hosszú perceken át néztünk vele farkassszemet. Az idén szeptember elején tértünk vissza a szigetre, de inkább csak titkon reménykedtem, hogy egyszer talán megint felbukkan egy. Persze nélkülük is jókat lehet merülni az évnek ebben az időszakában, amikor 20 méternél sekélyebben 27-28 fokos a víz, ott van a nagy roncs is, de... Sose árt, ha van még valami extra.

Régi búvárbölcsesség, hogy ha valami izgalmasat szeretnél látni, csak annyi dolgod van, hogy a hajón hagyod a fényképezőgépedet. Én ezt most technikai okokból többször tettem meg- minden egyes alkalommal jöttek is teknősök. Mázli, hogy mint minden jópofa bölcsesség, ez is csak korlátozottan érvényes: én nem tudtam megörökíteni őket, a merülőtársaim igen. Az első két nap délutáni merülésein a Zenobia roncs felett úszkáltak a teknősök, a második alkalommal roppant nagy nyugalommal nézte meg magának a "vendégeket" a nem különösebben kapkodó állat. Szemtől szemben, pár centi távolságból megfigyelve őket kifejezetten értelmesnek látszik a tekintetük...

Aztán a harmadik napunkon a Zenobiától jó messzire mentünk merülni. Őszintén szólva nem számítottunk döbbenetes nagy dolgokra, én nem is vittem fényképezőgépet, a fene se akarta feleslegesen cipelni. És aztán váratlanul megint ingetegni kezdett a merülésvezető, és hamarosan én is kiszúrtam a teknőst.

Épp a felszínre tartott levegőt venni. Ilyenkor normál esetben csak annyi a dolgunk, hogy ne üldözzük, hanem türelmesen várjunk odalenn úgy, hogy még épp lássuk. A teknős ugyanis csak kis időt tölt a felszínen, aztán lebukik, és ha szerencsénk van, nem is riasztottuk el, akkor egészen közel tudunk hozzá menni.

Pontosabban szólva, ő jön hozzánk közelebb, ha türelmesek vagyunk. Nem kell űzni, hiszen a lomhának tűnő állat olyan sebesen el tud úszni ha akar, hogy sose érjük utol. Éppen ellenkezőleg, egy helyben lebegve kell bevárni, amíg a kíváncsiság felülkerekedik benne, és egyesével megnéz minket. Nem mondom, hogy mindig e szerint a forgatókönyv szerint történik ez, de most igen. Egyébként az ilyen nagyobb, 80-90 centis teknősök nem idegesek, ám természetesen meg lehet őket is zavarni, és akkor gyorsan faképnél hagynak minket.

Jó csapatunk volt, senki nem zaklatta, rángatta őket. Az élőlények jelentős része hálálja meg azt, hogy nem vagyunk erőszakosak velük: egyszerűen csak hagyják, hogy megcsodálhassuk őket természetes közegükben, közvetlen közelről.

Különös koreográfia ez: a teknős kezdi a keringőt, ő választ partnert. Mi pedig az illemszabályokat betartva követjük a házigazdát, ügyelve arra, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatokat. Sőt, leginkább lebegünk csak, amíg tart a lassú körtánc, aminek kétségtelenül a teknős a legnagyobb sztárja. Bárki elhiheti nekem, fantasztikus élmény részt venni ebben. 

Tegnap folytatódtak a Zenobiás búvárkalandok - de még hogy! Megnéztük a kapitány benn maradt kocsiját, egy Hungarocamion teherautót, és a merülés végén felbukkant egy különleges állat is. 

Kezdve az elején a sztorit, először nem a nagy roncshoz mentünk, hanem egy mellette nyugvó jóval kisebbhez. Az Alexandria máshol biztos jó merülésnek számítana, Cipruson inkább csak egy kis változatosság a Zenobia mellett. Nem volt rossz itt búvárkodni, de összevetni a nagy ronccsal teljesen felesleges. Megnéztük, tetszett, de tudtuk jól, ide nem akarunk visszajönni. 

A nap második felére tartogattuk az újabb látogatást a Zenobia kamionokkal teli rakterébe. A középső szinten semmiféle külső fény nincs, csak úszunk a hangárszerűen hatalmas belső térben. Itt még egy kicsit komolyabban vesszük a biztonsági szabályokat, ennyire zárt térben nem lehet viccelni. Az oldalára fordult hajótestben más értelmet kap a fenn és a lenn: ami most falnak tűnik, az régen tető és padló volt. A kamionok egymásra zuhantak, lámpáink fényében hol egy abroncs, hol egy kormány tűnik elő. 

Aztán váratlanul megüti a szemem egy ismerős felirat: Hungarocamion Budapest! Tényleg igaz, hogy a hajó magyar kamiont is vitt. Vajon beszámoltak a hazai lapok akkor a süllyedésről? Utána kellene nézni. És azon is eltöprenghetek, milyen jó munkát végeztek annak idején a festéskor, ha a tengervíz se tette olvashatatlanná a feliratot ennyi idő alatt ... 

A következő fontos megálló egy személyautó, a kapitány saját Ladája is a hullámsírban végezte. Ránézésre egész tűrhető állapotban van, pedig három és fél évtizede van a mélyben. 

A hatalmas raktérből szűk nyíláson át kúsztunk ki. Nagy élmény volt már így is a merülés, de még nem volt vége... Váratlanul nagyon mutogatni kezdett a többi búvár, sprintelni kezdtünk feléjük, és egy hatalmas tengeri teknőssel találtuk magunkat szembe. Gyorsan fotózni, videózni kezdtünk, tartottunk tőle, hogy villámgyorsan faképnél hagy minket. De nem így történt, egészen addig a közelben maradt, amíg a víz alatt voltunk. 

A hajón persze mind elégedetten tárgyaltuk ki a látottakat. Őt merülés, és még mindig nem láttunk mindent a Zenobia roncsából, végül olyan meglepetésben volt részünk, amire egyáltalán nem számítottunk. Továbbra is úgy fest, el vagyunk itt kényeztetve... 

A Zenobia roncsa jóval több lehetőséget kínál az egyszerű körbeúszásnál. Azért is világszínvonalú helynek számít, mert remek beúszási lehetőségek vannak a hajótestbe - csak éppen észnél kell lenni. 

Egy ekkora roncsban ugyanis rendesen el lehet tévedni. A tenger mélyén az pedig nem túl szerencsés dolog, mert az ilyen hibáért nagy árat lehet fizetni. A Zenobia már több búvár életét követelte, akik talán hibáztak odabent, talán túlbecsülték képességeiket, és a tenger nem volt megbocsátó. 

Szóval észnél kell lenni és oda kell figyelni, mit vállalunk be. A hajónak vannak tágas részei ahol sok a fény, ott a búvárok jelentős része elboldogul. Az igazán zárt részek viszont már másfélék. Jártunk a horgonylánc kamrájában, ahova szűk volt a bejárat, de akkora tér volt, mint kisebb hajók egész kabinban. Aztán volt egy merülésünk a raktér felső szintjén, ahol akkora volt a tér mint egy hangárban. Az oldalára dőlt roncsban szállított kamionok egymás hegyén-hátán hevertek, kísértetiesen festettek lámpáink fényében. 

Izgalmas volt a búvárkodás, de megvan a maga feszültsége. Az ember nézelődik, de azért fél szemmel figyeli a helyet ismerő profi vezetőt, nehogy eltűnjön egy járatban. Próbáljuk észben tartani, merre vannak a kijáratok, de egyáltalán nem biztos, hogy látszik valamerre derengő napfény. Klausztrofóbiásoknak nagyon kellemetlen lehet egy ilyen élmény. Mázli, hogy beúszni nem kötelező! Én is hagytam már ki, ha úgy éreztem, ez most nem tetszik valamiért. Sose bántam meg utólag. Akkor így kellett lennie, nézelődtem kívül és kész. 

Itt viszont most jó volt a Zenobia belsejében is szétnézni. Durva szembesülni az óriási méretekkel, a hajóval együtt hullámsírba süllyedt rengeteg értékkel. Elgondolkodtató ez a merülés, és persze jó is. Nem véletlenül a roncsbúvárok egyik Mekkája Ciprus.