Big Blue Búvár Blog

A tengerparti nyaralást tervezők egy részében igen gyakran merül fel az a kérdés, van-e cápa ott, ahova utazni akar? Azt az elején le kell szögezni, hogy a Balaton biztosan cápabiztosabb hely minden tengernél és óceánnál, de igyekszek igazolni, hogy a sós vízben se vagyunk igazán nagyobb veszélyben.

Mivel a legtöbb magyar mostanában a horvát Adriát célozza meg, ezért elsősorban erre a tengerre koncentrálok. Először is azt kell kijelenti, hogy a cápák tengerben élnek, és ezek között megvan az átjárás, tehát elvileg sok cápafaj fordulhat elő bármelyik tengerben. Ez körülbelül olyan kérdés, mint az, hogy felbukkanhat-e egy magyarországi erdőben egy medve. Elvi esélye van hiszen a medve erdőben él, annak a valószínűsége viszont hogy egy hazai erdei séta közben barnamedvével fussunk össze, igen csekély.

A nagyobb testű cápák esetében is hasonló a helyzet, legalábbis az Adrián, de jellemzően az egész Földközi-tengeren is: bizonyára vannak ilyenek a vízben, de szinte soha nem látnak egyet sem a nyaralók. Ennek oka egyrészt az, hogy a zsúfolt, sekély tengerpartok minden tengeri élőlényt elriasztanak, köztük a cápákat is, tehát gyakorlatilag kizárt, hogy normális ragadozó ott kalandozzon, másrészt a cápák (még a nagyok se) embert esznek, biztosan nem akarnak prédára lesni ezeken a helyeken.

Úgy tudják, hogy a nyílt tenger mélyebb részein élő nagyobb testű cápák sok területen előfordulnak Európa közelében, így az Adrián is, de ezeknek a nyomára bukkanni külön tudományos expedíciók szoktak, illetve hébe-hóba halászok hálójába akadnak, akár hatalmas példányok is. De Európában és azon belül az Adrián alig van feljegyzett cápatámadásról tudomásunk. Utoljára 2008-ban támadott meg egy cápa egy embert Vis sziget mellett, ám jó tudni, egy szigonnyal halászó búvárról volt szó, és a nála levő lelőtt, vergődő, vérző halak nyilván sokkal inkább vonzották a ragadozókat, mint egy pancsoló nyaraló.

Az Adrián elsősorban kispettyes macskacápa fordul elő, az is üregek mélyén, 30 méter alatt, tehát kizárólag búvárok találkozhatnak vele- ha nagyon-nagyon szerencsések. Esetleg a halpiacon bukkannak fel, de aki ott látja, szerintem megérti, ettől nem nagyon kell félni, mert 60-70 centis állatokról van szó apró fogakkal, ami elsősorban apró halakra, rákokra jelenthet veszélyt.

Szerintem egy adriai nyaraláson sokkal nagyobb veszélyt jelenthet az, ha valaki nem úszik jól vagy ha vitorlázás közben lecsap a hajójára egy vihar, esetleg az, ha nem friss halból készítik a vacsoráját az étteremben, megfázik a túl hidegre állított klímától, netán túl gyorsan hajt az autópályán. A legtöbb gondot egyébként a tengeri élőlények közül a tengeri sün szokta okozni, mert belelépve csúnyán megszúrhatja az ember lábát.

De a cápa kicsit sem számít reális veszélyforrásnak, tehát ha valaki kizárólag miattuk tart az adriai nyaralástól, inkább foglaljon gyorsan egy szállást Horvátországban vagy Montenegróban, és töltsön egy szuper hetet a tengerparton. Ússzon, sznorkelezzen, próbálja ki a búvárkodást, és kalandozzon bátran a tengereken az Isztriától Dalmáciáig, fedezze fel a Kvarner-öböl szigeteit vagy Dubrovnikot, mert ennél sokkal jobb program nem létezik. Egyszer talán még a cápát is megkedveli, hiszen az ugyanúgy hozzátartozik a tengerhez, mint minden más, ami örömet okoz és a víz partjára vagy mélyére vonz.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Felmerülnek időnként kérdések arról, hogy tudja megörökíteni egy lelkes amatőr a víz alatt látottakat, ezért úgy gondoltam, hasznos lehet egy kisokos a vízhatlan gépekről egy aránylag gyakorlott hobbifotós összegzésében.

Először egy szomorú tényt le kell szögezni: teljesen mindegy, milyen géppel merül alá a kezdő, az első próbálkozások eredménye szinte biztosan gyenge lesz. Ezen nem kell elkeseredni, más közegben mozgunk, más viszonyokhoz kell alkalmazkodni, és jó eséllyel még a gépet is alig ismerjük. Így aztán csodát nem szabad várni, de pár alap dologról azért mégis szót ejtenék- úgyis mindenki fotózni szeretne.

Először is arról kell beszélni, hogy a felszínen maszkban úszó sznorkelező, azaz légzőkészülék nélküli búvár csak lefele fotózhat, és értelemszerűen legalább 2-3 méterrel van a felszín alatt a látnivaló. Ha lebukik, csak másodpercei vannak a komponálásra és exponálásra, nincs ideje megvárni amíg a búvár megjelenése miatt megriadt halak újra közelebb jönnek, tehát csak emlékfotók születhetnek. Ha az úszó le sem bukik, a képeken leginkább távoli, kissé elmosódott és nagyon kékes jeleneteket lát majd, hiszen a vízben először a vörös szín tűnik el a mélységgel. Mit lehet ilyenkor fotózni mégis? Például a közelünkben úszó családtagról készíthetünk maszkos portrét, esetleg ha nagyon nagy szerencsénk van, és a felszín közelébe jön egy teknős vagy egy delfin, akkor még mázlival sikerülhet használható képünk. Egyébként én nem erőltetném túl a fotózást sznorkelezés közben, inkább ott helyben gyönyörködnék a látványban, mint hogy állandóan a kis kijelzőt bámuljam.

Aki teljesen kezdőként fizet be egy próbamerülésre, annak nem kell erőltetni a fotózást. A készülékes merülésben minden új, épp elég arra a rengeteg cuccra figyelni, tehát úgysem alkalmasak a körülmények arra, hogy a víz alatti fotózásban tapasztalatlan ember képes legyen jó képet csinálni. Gyakran van a bázisoknak saját fotósa, inkább vegyünk tőlük egy-két képet. De még a tanfolyamot végzett, kártyával rendelkező rutintalan búvároknak sem igazán kell fotózással foglalkozni, amíg a merülésben gyakorlottabbak nem lesznek. Bármelyik búvárfotós megmondja, a jó kép készítésének alapja a megbízható búvártudás. Aki nem tud lebegni, akinek még túl nagy a levegőfogyasztása, aki nem tájékozódik olyan jól a mélyben, annak nem kell fényképezőgépet a kezébe vennie. Gondoljunk bele, aki még kissé ügyetlenül mozog, pont azokat a korallokat rúgja meg, töri le, amikben egy perccel előtte még gyönyörködött. Egyetlen kép sem éri meg a környezetrombolást! Minden túrán van pár lelkes fotós, akik megosztják a képeiket a Facebook-on, tehát nem marad emlékfotó nélkül a kezdő sem.

Szóval már pár merülés van a hátunk mögött, és még mindig fotózni szeretnénk- akkor hogyan tovább? Néhol még lehet vásárolni az egyszer használatos filmes analóg gépeket, de bármilyen olcsónak látszanak, ezeket megvenni szinte mindig pénzkidobás. A kis keresőben komponálni szinte lehetetlen, nincs vaku a világításhoz, a képek elmosódottak lesznek és még az előhívásért is fizetni kell. Ráadásként csak pár méterig vízállóak. Felejtős. (Ugyanennyire nehézkes, és ma már nem különösebben ajánlható a többi analóg gép se, még ha nem is eldobhatóak hanem komolyabb készülékek. Eljárt felettük az idő, a polcon szépen mutatnak, de annyi kényelmetlenséggel jár a használatuk, hogy úgyis hamar lecseréli őket a búvárfotós.)

Vannak vízállónak mondott fényképezőgépek (pl. Olympus Tough sorozat). Ezekkel az a legnagyobb baj, hogy általában 3-5-10 méterig vízhatlanok, készülékes merülés közben pedig könnyen mélyebbre csúszhatunk, ha pedig beáztatjuk a gépeket (és nem ezek a legolcsóbb kompaktok, pont a vízállóság miatt), a tengervíz azonnal tönkreteszi őket. Sznorkelezni jók, vagy arra, hogy a hajó fedélzetéről aggodalom nélkül fotózzunk akár felcsapó hullámok közt is, de merülni nem ideális ez a modell. 

A következő lépcsőfok az, amikor egy akár 40 méterig vízálló tokba zárjuk a fényképezőgépünket, amivel a kedvtelési búvár minden szokványos mélységben elboldogul. Most nem térek ki a drágább cserélhető objektíves gépszettekre, ahol az eleve drága géphez drága objektíveket, drága tokot, drága kiegészítőket és drága külső vakukat kell még vásárolni. Milliós nagyságrendről beszélünk! Lehet ilyennel kezdeni, ha az ember egyből minőséget akar, de ehhez úgyis kell egy profi segítsége, mert a rossz választás óriási anyagi bukás. Akit ilyen érdekel, menjen el egy búvárfotós tanfolyamra, ismerkedjen meg azokkal a hazai szakemberekkel, akik nem csak az oktatásban, de a választásban és beszerzésben is tudnak segíteni.

Az átlag búvárfotós inkább egy kompaktot tokoz be. Van egy alapszabály: előbb tokot választunk, és csak aztán gépet! Ugyanis nincs minden géptípushoz tok, tehát esetleg megvesszük a nekünk nagyon szimpatikus, szép kompaktunkat- és rájöhetünk, víz alatti nem fogjuk tudni használni. Van pár gyártó, aminek modelljeihez nagyon gyakran készítenek gyári búvártokot is, ilyen például az Olympus, a Panasonic vagy a Canon, először ezek közt érdemes szétnézni, emellett vannak tokgyártók mint az Ikelite, ami elég sokféle gyártó modelljeihez készít tokot.

A tok lehetőleg ne legyen túl nagy (az "általános" tokok túlméretezettebbek, a pici kompaktunkat jó nagy tokkal kell hurcolni), ez a gyári tokok többségére jellemző. A kezelőszervek legyenek kézreállók, és tudjunk rajta minden egyes funkciót a víz alatt is elérni. A tok tegye lehetővé a belső vaku használatát is, ha külső vakut nem akarunk venni az elején. A legnagyobb veszély az, hogy az O-gyűrű nem megfelelő kezelése miatt beázik a tok és tönkremegy a fényképezőgép. Legyen tehát ennek az ápolása egyértelmű, figyeljünk rá oda, de aki nagyon biztosra akar menni, az olyan kompaktot tokoz be, ami eleve vízálló pár méterig (van ilyen Olympus gép, amihez tokot is gyártanak).

Mi a fontos a választásnál? A felbontás nem annyira, hiszen ritkán osztunk meg 1 megapixelnél nagyobb képeket. Hogy 6 vagy 12 megapixelesből méretezzük át, szinte mindegy. Fontos az objektív látószöge: minél rövidebb a gyújtótávolság, annál nagyobb a látószög, így közelebb mehetünk a nagyobb témákhoz, és annál inkább képesek leszünk egy roncs nagyobb részletét lefotózni. De az is fontos, mennyire mehetünk közel az apró témákhoz, mennyi a makrózásnál a minimális távolság. Szerintem nagyon fontos az is, hogy legyenek manuális állítási lehetőségek (záridő, blende, fehéregyensúly, érzékenység, stb.) Eleinte mindenki valamelyik automata üzemmódot használja, de aztán hamar kiderülnek ennek korlátai- ha viszont manuális állítási lehetőség eleve nincs is, akkor a géppel egy idő után csak kínlódni fog a komolyabban fotózni vágyó amatőr.

Ezek után felmerül, érdemes-e használt gépet venni. Azt hiszem, jelentős árkedvezménnyel igen. Ha valaki 25-30 ezerért megcsíp egy pár éves korrekt kompaktot egy tokkal, még évekig használhatja. Az akku lehet éppen elöregedett, de külföldről nagyon sok géphez lehet utángyártott akkut vásárolni, vagy ami ceruzaelemmel működik, ahhoz vehetünk pár új tölthető elemet és kész. Persze az elektronika ne legyen hibás vagy a lencse sérült, de egyébként el lehet velük boldogulni. A felbontás esetleg kisebb, de mint írtam fentebb, ez nem annyira számít, és manuális állítási lehetősége ugyanúgy lehet egy régebbi gépnek- sőt. Tokozott kompakttal, belső vakuval leginkább közeli témákat lehet megörökíteni, tehát makrófotózáshoz, portrékhoz lehet jó egy ilyen gép, és erre már az évekkel ezelőtti modellek is bőven alkalmasak voltak- fontosabb a fotós ügyessége, mint a gép milyensége. Ami igazán különbséget tesz régi és új között, az az, hogy az újabb gépek többsége sokkal nagyobb felbontású és szebb videót készít- ha valakinek ez fontos, inkább ne a használt gépek közt nézelődjön. Másik kérdés, hogy felszíni használatra is kell-e gép, tehát mindent tudnia kell, vagy csak víz alá visszük időnként, mert akkor csak a speciális képességeire kell figyelni, odafenn meg használunk egy másik, arra alkalmasabb gépet.

A folytatásban kitérek rá, hogy is kellene elkezdeni fotózni, ha már megvan a gép.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Cousteau világhírű dokumentumfilmje (ha már említem, legyünk pontosak: eredeti címe Le Monde du Silence, társrendezője Louis Malle volt, 1956-ban mutatták be, és Arany Pálmát nyert Cannes-ban illetve Oscar-díjjal is kitüntették) óta gyakran emlegetik a csend világaként a tenger mélyét.

Ám ez nem feltétlenül van így. Egyrészt mi, készülékkel merülők magunk vagyunk a leghangosabbak odalenn, kifújt levegőbuborékjaink hangos zajjal törnek a felszínre. Ezt az ütemes zajt könnyű megszokni, de tény ami tény, a mi általunk keltett hangok figyelmeztetik leginkább a tenger lakóit a jelenlétünkre.

A nyomáscsökkentővel a szánkban nem nagyon lehet beszélni, de azért az ember időnként felmordul, ha sikerül egy jó fotót készíteni, vagy megpróbál jelezni a búvártársnak. Erre vannak más módszerek is, például kopogtatók, csörgők, illetve az irdatlanul hangos víz alatti dudák, amivel néhány búvárvezető az őrületbe kergeti a búvárokat, no meg jó eséllyel a halakat is. Zöröghetnek a ránk aggatott kiegészítő felszerelések esetenként is- szóval ha a csend világa tényleg az lenne, akkor messze mi lógunk ki belőle a leginkább.

Aki szabadtüdővel merül, az elvileg nem kelt ilyen zajt, de ő sem azt fogja hallani, hogy totális csend van a tengerfenéken. Gondoljunk csak bele: rákok ollója csattog, apró lábak motoszkálnak a homokon, papagájhalak harapdálják a korallt, ha felbukkan egy csapat delfin, akkor füttyögést hallunk és így tovább. Emellett a felszín közelében hallható a hullámok moraja is. Ha néhány hajó vagy csónak a közelben mozog, egészen erősen hallható a motorzaj. (Az ostoba rémfilmek üvöltve támadó cápái viszont nem léteznek, a valóságban ezek a ragadozók nagyon is csendesek.)

Ám ezen a ponton ki lehet térni egy furcsaságra. A hang terjedési sebessége nem ugyanannyi levegőben mint vízben, és ezért a víz alatt nem tudjuk megállapítani, melyik irányból jön a hang. Ha csak a szokásos tengerfenéki zajokról van szó, akkor ez éppen nem tragédia, de természetesen azt sem tudjuk, hol füttyögnek a delfinek, és ami igazán kellemetlen, azt se érzékeljük, honnan jön az a bizonyos hangos csónak. Jó alaposan körbe kell nézni tehát mindig, ha a felszín közelében van a búvár és hajó közeledik,

Szóval azért nem igazán a csend világa ez. Az viszont sokkal inkább elmondható, hogy emberi beszédet nem hallani; ha a csendet úgy értelmezzük, hogy a civilizációs zajok jelentős részét, például a csacsogást, a kiabálást, a hangos zenét, a tévézörejt magunk mögött akarjuk hagyni, akkor a búvárkodás kifejezetten jó választás.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Lassacskán beindult a búvárélet a magyar tavakban is, de ezek megítélése enyhén szólva is vegyes. Lássunk néhány érvet ellene és mellette!

Azt tudni kell a magyar búvárkodási lehetőségekről, hogy igazán semmi nem tekinthető állandónak. Pár éve Hévízen illetve a Molnár János barlangban sokan merültek, olyanok is szép számmal, akiknek ehhez nem igazán volt képzettsége, de a profik vezetők elkalauzolták őket a víz alatt. Ma ezek nem látogathatók úgy mint régen. Viszont merülni szoktak a kőbányai sörgyár alatti járatokban, technikailag ez is zárttéri merülésnek számít, ide is csak vezetővel lehet menni. Ezekről többet nem is nagyon szólnék, az ott merültető profik értenek ehhez igazán, ők tudnak eligazítani egy érdeklődőt.

Nyílt vízben viszont már több a tapasztalatom. És ezekre is jellemző, hogy semmi sem állandó vagy biztos. Például annak idején Budakalászon a Lupa-tavakban vizsgáztam, oda ma már senki nem jár. Keveset élt meg a búvárkodási lehetőség Kiskunlacházán (pedig még repülőgéproncsot is süllyesztettek, de a látás végig tragikusan rossz volt), Pilismaróton (a kis öböl nagyon kiszámíthatatlan volt), és bezárt már a szalkszentmártoni búvárbázis is, pedig jól kiépített, kellemes helynek számított, inkább közepes mint jó merülési lehetőséggel. Évekkel ezelőtt Csepelen borzasztóak voltak a körülmények, nem tudom, most éppen mi a helyzet ott.

A dorogi (valójában Esztergom-Kertvároshoz tartozó) Palatinus-tó mellett a búvárbázis először átkerült az egyik oldalról a másikra, utóbbin üzemeltető változás volt, később nyílt egy másik bázis a "régi oldalon", jelenleg csak egy helyen lehet itt merülni. Ecséden is változott a merülés helyszíne, aztán ott van még Gyékényes, Hegyeshalom, a Nyéki-tó Miskolc közelében... Újabb lehetőségnek számít Ócsa és Gyál. Hosszú ideig senki nem merülte a tatai Fényes-forrást, de egy pár éve erre is megint van lehetőség. Biztos van amit kihagytam, most ennyi jutott eszembe. Összességében mindent figyelembe véve azért van némi fejlődés, régen elképesztő állapotok között búvárkodhattunk itthon, kiépítettségről szó sem lehetett, a tavak egy része tele volt szeméttel- ma már ilyen helyre nem menne el senki, és ez nem meglepő.

Mi az ami jó? A Fényes-forrásról már írtam, ez egy pici tó, viszont a feltörő források miatt egyedi. A többi tóban vagy jobb a látás, vagy rosszabb, akit az utóbbi elbizonytalanít, egy merülés után valószínűleg nem próbálkozik többet. Erőltetni semmit nem is szabad, a búvárkodást élvezni kell, és akinek ez nem tetszik, nyugodtan megspórolhatja a tavi merülések árát.

Mert azért mondjuk ki, nincs ingyen a búvárkodás idehaza se. Van, ahol tavi belépő van, vagy napi merülési díj, aztán pénzbe kerülhet a palackbérlés, a levegőtöltés, és a szükséges egyéb felszerelés bérlése is, de például nem minden helyen vannak arra felkészülve, hogy tényleg normális választék legyen a bérelhető cuccokból, és nagyon kellemetlen a parton ücsörögni, mert a bázison nincs mellény, ruha, reduktor vagy bármi. (Amikor valami régen ingyen volt, az azt is jelentette, hogy a szó szoros értelmében nem kapott az ember semmit, nem volt palack, öltöző, biztonsági felszerelés... Elvileg a belépővel nincs baj, ha jár érte szolgáltatás is.)

Mondhatni úgy kell megtervezni egy tavi merülést mint valami expedíciót: fel kell hívni a bázist mikor vannak nyitva (pl. a hétköznap egyáltalán nem garantált), milyenek az aktuális viszonyok (a jobb helyek őszintén megmondják ha az időjárás miatt leromlott a látás, vagy eleve hűvös a víz), lehet-e felszerelést bérelni vagy mindent vinni kell, és mennyibe kerül ez az egész móka. Útiköltséggel egy főre nem irreális összeg az 5-7000 forintos költség, és ha valaki csak egyet merül mert nem tetszik neki a hely, ez az ár összemérhető egy horvát merülés költségével (persze ha ott nem számítjuk az utazást, tehát ez egy igazságtalan összevetés, de... sokan megteszik). Sajnos el kell mondjuk, a hazai tavak mellett az infrastruktúra is igen szerény, a mellékhelyiség hiánya nem szokatlan, a zuhanyzási lehetőség pedig már gyakran az álmok világába tartozik. (Minek is, édesvízben vagyunk, nem?) Aki egy kellemes családi pikniknek szánja a hazai búvárkiruccanást, könnyen csalódhat a körülményekben. Ilyen programra Ausztria bizony alkalmasabb.

Én mégsem írom le a hazai lehetőségeket. Természetesen őszintén kell beszélni arról, ami nem jó, és akkor az ember ennek fényében dönthet. Ha viszont vállaljuk az időnként spártai körülményeket, bepillantást nyerhetünk a magyar vizek felszín alatti világába. Láthatunk harcsát, törpeharcsát vagy csukát, felbukkanhatnak süllők, sügérek és rákok. Ne higgyük, hogy ez unalmas! Pont olyan izgalmas, mint bármilyen más búvárkaland, ha nyitottak vagyunk az érdekességekre. Engem legalábbis meglep, ha valakit nem nyűgöz le egy méteres harcsa, vagy egy szemtől szembe találkozás egy elegáns csukával.

Ám óvatosnak kell lenni, mert az iszapos aljzatot felverve gyorsan csökkenhet a látótávolság, jobban kell talán tájolni is az itt merülő búvárnak, de ha valaki nem tudja hol van, csak a felszínre kell emelkednie- biztos, hogy nem viszi el az áramlás egy másik kontinensre, mint a nyílt óceánban elvileg megtörténhetne.

Meg kell tanulni azt is, melyik állatot hol kell keresni, érdemes a helyszínt jól ismerő búvártól részletes eligazítást kérni, ők ismerik jól az adottságokat. Elmondható, hogy a legtöbb bázis mellett van is olyan ember, aki szívesen mesél. Akadnak kötélpályákkal rendelkező merülőhelyek, ahol az érdekesebb pontokat végigkövetni egyszerű feladat, néhány helyen a víz alá tárgyak kerülnek látványosságként (pl. Dorogon ott a múzeum). Ha valaki rég volt vízben, ellubickolhat egyet a magyar tavakban is, lehet a tudást felfrissíteni, tájolást gyakorolni, és persze a fotózás is igazi kihívás, ami szép eredményekkel kecsegteti az ügyesebb és türelmesebb víz alatti fényképészeket.

Ha lehet, inkább korábban érkezzünk a tavakhoz, mint később, mert az adottságok miatt könnyen fel lehet rúgni az aljzatot: ha előtted több tucat búvár, köztük kezdők úszkáltak a kötélpálya mellett, akkor ott sok jóra már nem lehet számítani aznap. Néha el is lehet térni az útvonaltól, pont azért, hogy a mások által még fel nem zavart részeken nézhess szét. De előfordul, hogy ez sem segít, mert egyszerűen nem jók a körülmények. Ám végülis merültünk, ebből is tanultunk, aztán legközelebb igyekszünk jobb időpontot találni a búvárkodásra...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Az árvízi búvármunkák kapcsán már írtam a hideg vízről mint nehezítő tényezőről, de a hobbibúvárok számára is kritikus dolog ez, ha előszezonban akarnak merülni.

Nem meglepő módon a kulcs a búvárruha. (Búvárruha még meleg vízben is kell, mert a víz 25-ször jobb hővezető, mint a levegő, gyakorlatilag pillanatok alatt ki lehet hűlni még lubickoláshoz megfelelő hőfokú vízben is, hát még hidegebben!...) A búvárkodásban nem jártasak számára ez csak "gumiruha", és a kezdő búvárok is általában csak egyfélével találkoznak: ez a neoprén anyagból készült nedvesruha. A neoprént magát 1930-ban fedezték fel a DuPont szakemberei, de hogy ki készített ebből először búvárruhát, sokáig vitatott volt. Jelenleg úgy tartják, egy egyetemi kutató, Hugh Bradner volt az, aki William Bascom javaslatára 1951-ben ebből készített ilyen felszerelést, de az első piaci sikert nem ők aratták, hanem Jack O'Neill. 

Óriási nagy változások nem voltak azóta sem, a habosított neoprén anyagú búvárruhák ma is széles körben elterjedtek és kedveltek. Van belőlük vékonyabb és vastagabb, egész testet fedő overáll vagy rövidruha- mindenki ízlése, igényei szerint válogathat. Mivel egy jó ideje már egy külső nylon fedőréteget is kapnak a ruhák, elvileg bármilyen színűek lehetnének (és a nyolcvanas években volt is mindenféle neonszínű csoda), manapság általában a fekete és a sötétkék az uralkodó szín ezen a téren.

A nedvesruhákkal nincs is semmi baj, ha a tipikus 20 fok feletti vízben végrehajtott 40-60 perces merülésekről van szó. Aki fázósabb, az vastagabb, netán két részből álló ruhát választ, a többségnek általában elég sok helyzetre megfelel egy 5 mm vastag overáll. De ha a víz nagyon hideg, vagy elhúzódik a merülés, akkor a nedves ruhában nagyon lehet fázni. Az ok egyszerű, a névből is kitalálható: ez alá a ruha alá beszivárog a víz. A kérdés csak az, hogy ömlik-e vagy szivárog, mert előbbi esetben folyamatosan újabb adag hideg vizet kapunk a ruhába, magyarán majdnem olyan, mintha nem is viselnénk semmit. Ezért kell a nedvesruhának is nagyon jól illeszkedőnek lennie, viszonylag jól záró mandzsettákkal. Némi víz bejut, és nagyon lassan cserélődik, tehát a test nem hűl le nagyon. Ám a fentebb említett esetekben, nagyon hideg vízben ez sem elegendő.

Ezért találták fel már egészen régen az ún. szárazruhákat, amelyek mandzsettái teljesen zártak, és nem jut be a ruhába a víz. Ezek alá úgy szokás beöltözni, mint mondjuk egy hegyi túrára: vastag aláöltözőt, zoknit vesz fel a búvár, és mivel ezek szárazan maradnak merülés közben, kiválóan szigetelnek. Ezekkel lehet elhúzódó munkákat végezni, ilyenben merülnek a mélytengeri vagy barlangi expedíciók búvárai. A probléma csak az, hogy egy minőségi szárazruha sokkal drágább, mint egy nedvesruha, több odafigyelést is igényel, és a rendszeres karbantartás miatt is többet kell rá költeni. Ha pedig a mandzsetta nem jó, a hideg víz bejut a ruhába és eláztatja a száraz aláöltözőt, akkor bizony pokolian kellemetlen helyzetbe kerül a búvár. (Még egy megjegyzés. Gyakran kérdezik a kezdő búvárok, hogy tényleg bele lehet-e pisilni a búvárruhába- nos, igen, ez lehetséges, de inkább csak nedvesruhába érdemes, mert a szárazban a fent említett okokból több mint kellemetlen végeredménye lehet.) Szárazruhából nem csak neoprén van, hanem másféle anyagúak is, és ezeknek az aláöltözés lehetősége miatt nem kell annyira testhezállónak sem lennie, könnyű megismerni az ilyen felszerelésben merülő búvárokat.

Később pedig megjelentek a félszáraznak nevezett ruhák a gyártók kínálatában. A név ne tévesszen meg senkit: az alapelveiket tekintve bizony nedvesruhákról van szó. Ezek alá is beszivárog a víz, csak éppen sokkal kevesebb, mert jobban zárnak a mandzsetták és esetleg száraz cipzárt is kapnak ezek a ruhák. Mindenesetre én ilyet használok, mert egészen hideg vizekben is jól működik, és az ára egy szárazruháét meg sem közelítette- persze ez típusfüggő, ebből is vannak méregdrágák.

A kezdő búvárnak mindenesetre azt kell a fejébe vésnie, hogy bármilyen ruhát is vesz, annak nagyon jól kell illeszkednie. A többségüknek pont elég egy vastagabb neoprén overáll az elején, természetesen csuklyával ha netán hideg vízbe is megy, később úgyis beszerez majd egy vékonyat is, ha megengedhet magának trópusi búvártúrákat. A szárazruha már nem mindenkinek elengedhetetlen, sőt, a többség egyszerűen nem merül annyit hideg vízben, hogy megérje a beruházás. A félszárazon viszont el lehet gondolkodni, feltéve, hogy jó áron jut hozzá az ember,

Mi a jó ár? Egy 5 mm-es neoprén nedvesruhánál 25-50 ezer között érdemes nézelődni, egy jó félszáraz 60-100 ezer között érheti meg, de ha valaki keveset merül hideg vízben, az overáll mellé megvásárolt vagy bérelt rövidruhával is kiválthatja alkalmanként. A szárazruha nagyjából 150 ezertől indul, de nem ritkák a fél millió forintba kerülők sem. Nem kevés pénz- de aki sokat vagy hivatásszerűen merül olyan körülmények között, annak még ez is megérheti.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Jön a nyár, számtalan tengerparti kaland vár ránk, és ha van rá lehetőségünk, ne hagyjuk ki a legjobbat. Lepjük meg magunkat egy kis búvárkodással!

Akinek már van búvárvizsgája, annak sok jó merülést kívánok. De a bejegyzés többi része elsősorban a nagyon kezdőknek szól. Tudom, írtam már erről korábban, de most egy kicsit még alaposabb szeretnék lenni.

Aki nem akar sokat költeni, vagy a készülékes merüléstől ódzkodik, annak is van jó tippem: a felszíni, légzőcsöves búvárkodás avagy sznorkelezés. Egy olcsó maszk, egy légzőcső és már indulhatunk is, ha valaki gyorsabban akar haladni, akkor pedig egy pár uszonyt is vásárolhat magának. Ez nagyon kellemes program akár a gyerekekkel is.

De pár dologra azért itt is figyelni kell! A legfontosabb szabályok egyike az, hogy ha valaki víz alá bukik, itt is ki kell egyenlítenie a nyomást, amit a legegyszerűbben a maszk orrészénél az orr befogásával és egy erős orrba fújással tehetünk meg. Ezt a felszínen is ki lehet próbálni, érezni kell, hogy "kipattan" a fül. Ha valaki nem boldogul ezzel, egyszerűen ne bukjon le a víz alá, és nem érheti baj. Ha viszont enélkül teszi meg, akár pár méteres mélységben dobhártyasérülés lehet a következmény. Szintén érdemes a napvédelem miatt legalább egy pólót felvenni, de a nagyobb sportáruházakban egész korrekt áron vehet vízisporthoz ideális felsőt.

Aki sznorkelezik, az például a Vörös-tengerben a sekély korallmezők felett rengeteg érdekeset láthat, a Földközi-tenger térségében pedig a kavicsos-sziklás öblöket keresse, mert a homokos strandokon semmit nem fog látni. Alapszabály, hogy bármit is látunk, semmit ne akarjunk megfogni, megérinteni, kihozni! Az ártalmatlannak tűnő élőlény veszélyes is lehet, a kihozott kagylókért, korallokért pedig súlyosan megbüntethetik a nyaralókat, tehát csak nézelődjünk, esetleg fotózzunk, ne pedig fogdossunk.

Aki a készülékes merülést szeretné kipróbálni, annak rengeteg lehetősége akad. Ahol tenger van, ott búvárbázis is van, ahol búvárbázis van, ott pedig a tapasztalattal nem rendelkezők számára mindig ajánlanak próbamerülést. Kevés fontos alapismeret van, de azokat meg kell értenünk: ha nyelvi problémánk van, akkor inkább válasszunk magyar búvároktatót. Könnyebb a feladat, mint gondolnánk, Egyiptomban, Horvátországban, Máltán, Spanyolországban konkrétan magyar búvárbázisok is vannak, de rajtuk kívül is nagyon sok helyen találhatunk a külföldi bázisokon magyar oktatót. Ha búvárkodási terveink vannak, érdemes előre érdeklődni.

Egy próbamerülés ára 30-50 euro között mozoghat, függ a helyszíntől, a programtól (van ahol egész napos hajókirándulás keretén bonyolítják, máshol csak beviszik a partról a búvárt a tengerbe, stb.), és így tovább. Próbáljunk megbízható bázist választani, ahol érezzük az odafigyelést, ahol egy próbamerülőt visz egyszerre egy profi búvár, ahol a felszerelések nem kopottak, ahol kapunk a méretünknek megfelelő ruhát, és így tovább. Bármit is tesz a vezetőnk, figyeljünk rá, bármi gond akad, jelezzük, soha ne cselekedjünk pánikolva, kapkodva, ész nélkül és itt is érvényes, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek.

Ha bizonytalan valaki a tekintetben, hogy neki való-e a búvárkodás, nem kell feltétlenül külföldre utazni egy ismerkedésért a légzőkészülékkel: pár ezer forintért idehaza is lehet medencés próbamerülésben részt venni. Néha ez az ésszerűbb megoldás, mert ha megtetszik, akkor egyből tanfolyamra is be lehet fizetni.

Az igazi búvárkodáshoz ugyanis teljes búvártanfolyamot kell végezni. Ez 4-5 napos általában, az árakban nagy a szórás. A kuponos tanfolyamokról itt írtam, ennek lényege az, hogy lehet olcsóbbat is választani, de nem biztos, hogy érdemes, és jól olvassuk át az ajánlatot: ha feláras pár tétel, gyorsan kiderülhet hogy a kuponos tanfolyam egyáltalán nem olcsó, és még átverve is érezzük magunkat.

Szóval lehet itthon, nyaralás előtt tanfolyamra befizetni, és vagy idehaza egy tóban megejteni a vizsgát, vagy a magyar oktatóval elmenni külföldre vizsgázni nyílt vízre. Talán ez a legjobb megoldás. Pár nap itthon elmélettel és uszodával, aztán egy hosszú hétvége az Adrián, és máris büszke tulajdonosai lehetünk egy végzettséget igazoló búvárkártyának. Tartsuk észben, hogy a búvárkodást kicsik és nagyok bátran űzhetik, a szabályokat betartva gyerekek és nyugdíjasok is jókat merülhetnek, tehát elvileg mindenkinek kellemes elfoglaltság, de senkinek sem kötelező! Ha komoly ellenérzéseink vannak, ha nem érezzük jól magunkat a víz alatt, nem szabad erőltetni, persze azt is tudni kell, hogy mindenki bénázott az elején, egy-két rossz élmény miatt azért ne adjuk fel. Azt gondolhatja egy kezdő, én könnyen mondom, hogy a búvárkodás a legjobb hobbi, de be kell valljam: én sem voltam ügyes az elején. Ma a kezdeti dolgokon már csak mosolygok, és örülök hogy nem adtam fel.

A búvártanfolyamot természetesen lehet teljes egészében külföldön végezni, akár a magyar bázisokon, akár máshol ha nincs gond az idegen nyelvű oktatással. Én személy szerint úgy tartom, a többségnek kellemesebb élmény a külföldi vizsga, ahol már az elejétől fogva tengerben lehet merülni, és rá lehet csodálkozni, mi minden él a víz mélyén. Meglepő, de nincs igazán nagy különbség az árakban. Idehaza 60-80 ezer egy tanfolyam ára hazai vizsgával, erre egy horvát vizsga esetén jön némi felár. Külföldön pedig a tanfolyam 400 euro körül lehet, tehát nagyjából annyi, mint a hazai képzés külföldi vizsgával.

Szóval összefoglalva: a sznorkelezés ingyen van, a hazai medencés próbamerülés kb. 20 euro, a külföldi 30-50, egy kuponos tanfolyam hazai vizsgával kb. 40 ezer forint (130 euro), normál áron 80 ezer (270 euro), egy adriai hosszú hétvége plusz költsége kb. 100-120 euro (és az útiköltség), egy teljes külföldi tanfolyam 350-400 euro.

Aki sznorkelezne, az általában csak egy olcsó, strandoláshoz jó maszkot választ (ne csak szemüveget, hanem az orrot is magában foglaló maszkot vegyünk!), mellé egy légzőcsövet, ez így együtt 20 euro lehet. Vicces, de ha idehaza elmegyünk egy korrekt sport- vagy búvárboltba, 9000 forintért (30 euróért) már akár márkás, minőségi maszkot és légzőcsövet vásárolhatunk, amit később valódi merülésekhez lehet használni, és a vásárláshoz rendes eladói segítséget kapunk, mert a maszk illeszkedése kulcsfontosságú! Egy alapszintű papucsos uszony, amihez nem kell búvárcipő, 4-5000 forint lehet, egy, a későbbi készülékes búvárkodáshoz is jó csizma és uszony együtt nagyjából 25000 forint (85 euro).

Ezeket is meg lehet venni külföldön, de ha lehet, ne a bazárban nézelődjünk, hanem egy búvárboltban vagy akár a bázison ahol próbamerülést-tanfolyamot csinálunk. Itt akár kedvezményt is kiharcolhatunk. De azt jó tudni, a próbamerüléshez mindenhol adják a teljes felszerelést, előtte semmit nem kell megvenni, és a jobb bázisok a tanfolyamhoz is biztosítanak mindent. Ha megtetszik, utána nyugodtan meg lehet venni ami csak kell.

Ezek az alapfelszerelések akár egy évtizedig is kitartanak, és aki ritkán merül, nem akar sokat költeni, akkor a tanfolyam után bárelhet mindent. Egy tengerparti nyaraláson 30-50 euróért már merülhetünk egyet, szóval az egyszeri 400 eurós kiadás a tanfolyamra, majd a kb. 100-120 eurós minőségi maszk és uszony vásárlás után már csak az egyes merülések árát kell kiadni.

Hogy drága-e a búvárkodás, nehéz megítélni. Amikor valakinek nem nagyon van pénze nyaralni (és sajnos manapság nem kevés ilyen honfitársunk van), akkor minden drága. De ha más hobbikra gondolunk, akkor azért láthatjuk, egy jó bicikli sem olcsó, a síeléshez is kell felszerelés, pénz az utazásra, síbérletre, vannak költségei a szörfözésnek, vitorlázásnak. A búvárkodásban az a jó, hogy az elején egyetlen jól behatárolható költségű nagyobb kiadásunk van, utána pedig rajtunk múlik, mennyit tudunk rááldozni. Persze a merülés addiktív: ha beleszeretünk, sokat költünk rá. Ám utólag mégis úgy fogjuk gondolni, minden pénzt megér...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

Manapság egyre több kuponos oldalon hirdetnek búvártanfolyamot. Vannak jó ajánlatok, de néhány igen becsapós is, ezért megpróbálok egy kicsit segíteni az eligazodásban.

A kuponos búvártanfolyamokat sokan szidják, mert irreálisan olcsó áraik miatt piactorzítók lehetnek. Két dolgot viszont le kell szögezni: egyrészt az ár és a kapott szolgáltatás egyáltalán nem biztos hogy összefüggésben van egymással, tehát igenis lehet egy olcsó tanfolyam is színvonalas, ha az oktató lelkiismeretes. A másik fontos dolog pedig az, hogy a búvártanfolyamot egyszer az életben kell elvégezni, ha valakinek van egy sokak által dicsért oktató ismerőse, nem 20-30 ezer forinton érdemes spórolni, mert a biztonságunk fontosabb. A búvárkodás egyáltalán nem ördöngösség, de néhány fontos dolgot meg kell tanulni a legelején, ezért nagyon fontos, hogy jó oktatót válasszunk.

Természetesen a kezdők többségének nincs búvár ismerőse, és nincs tapasztalata sem a búvárkodás terén. Sokan csábulnak el a nagyon olcsó tanfolyamok láttán, és vesznek egy kupont- én örülök neki, ha mind többen megismerik a víz alatti világot, de aki csalódik egy-egy becsapós hirdetésben, az esetleg hátat fordít a búvárkodásnak. Higgye el mindenki, a delfineknek nincs köze a trükközőkhőz, ha rossz tapasztalat is ér valakit, attól még a tenger ugyanolyan szép.

Mindenesetre pár tanácsom lenne a rafinált hirdetések kiszűrésére. Jelenleg egy búvártanfolyam ára 60-80 ezer forint, ebben egy dolgot kivéve minden benne szokott lenni, az a bizonyos dolog pedig a nemzetközi búvárigazolvány díja. Végülis azt kár is lenne előre kifizetni, hiszen nem vizsgázik le mindenki, viszont aki igen, úgyis kiváltja, hiszen erről szól az egész tanfolyam, ennek az igazolványnak a birtokában lehet merülni a világ minden pontján.

A kuponos tanfolyamok ehhez képest 10-30 ezer forintos árukkal komoly spórolást ígérnek. Az egyik előforduló trükk az, hogy nem az önálló merülésre feljogosító Open Water Diver (nyílt vízi búvár) tanfolyamot kínálják ezen az áron, hanem a csak oktatóval történő merülésre feljogosító PADI Scuba Diver vagy hasonló tanfolyamot. Amelyik ajánlatban ez van (ez könnyen felismerhető abból, hogy csak 2 nyílt vízi merülést tartalmaz), arra teljesen értelmetlen befizetni, mert olcsó, de nem is túl sokat ér. Az önálló búvárminősítés ez után a tanfolyam után  is megszerezhető, de rá kell fizetni, újra kell tanulni, és új kártyát is kell kiváltani. Nem kell magyarázni talán ezek után, mennyire éri meg a "félbúvár" képzés.

A másik dolog, amire nagyon figyeljünk oda, az az, hogy mit tartalmaz az olcsó ár. Ahogy írtam, a 60-80 ezerben általában minden benne van, de láttam már olyan kuponos akciót, ahol a töredékár mellett az szerepel, hogy nincs benne könyv (ez bizony akár 10 ezer forint is lehet), nem tartalmazza az ár uszodázás költségét, sem a nyílt vízi merülésnél a belépőt. A legijesztőbb az volt, ahol az ajánlat szerint csak az elméleti oktatás van benne az árban- a medencézésért és a nyílt vizért annyit kér az oktató amennyit akar?... Ilyenkor előre kell tisztázni, pontosan mennyit is számolnak fel ezekért pluszban. Számoljunk egy kicsit! Mondjuk az ajánlat 15 ezerről szól, de ha külön van a tankönyv (10 ezer), két uszoda (mondjuk kétszer 5 ezer), a két nyílt vízi alkalom (kétszer 5 ezer) no és a gyakorlati oktatás költsége (legyen szerény az oktató, kérjen 10 ezret), a 15-ből 55 ezer lesz varázsütésre. Szóval hol is van a kedvezmény?...

A másik lehetőség, hogy a tanfolyam tényleg olcsó, csak éppen a szervező ott spórol ahol tud. Rövidre fogott elmélet, összesen egyetlen, rövid uszodai gyakorlási lehetőség, túl nagy búvárcsoport, a nyílt vízben elsietett tanfolyam, egyetlen napra összezsúfolt merülésekkel. Jó tudni: szinte minden búvárrendszer legalább két napra elosztott, legalább négy merülést ír elő a tanfolyam részeként. Ha egy oktató 2-3 rövidke merülés után azt mondja, kiadja a kártyát, mert a tudás megfelelő, a te gyakorlási lehetőségeid lecsökkentésével a te biztonságodon spórol. Ez természetesen a tanuló becsapása. Szintén nem létezik olyan, hogy levizsgázol, de a kártyát "magánál tartja". Ha valaki teljesíti a követelményeket, akkor meg kell kapnia a kártyát (kifizette, az övé!) amivel azzal és ott merül akivel és ahol akar, ha nem teljesíti, újra kell vizsgáznia. A tanfolyam után nem vagy az oktatóhoz kötve, bárkivel mehetsz túrázni, és ott veszel felszerelést is ahol neked tetszik.

Természetesen a korrekt módon dolgozó oktatóval érdemes búvártúrára menni, nagyon sokan kedvező lehetőséget kínálnak arra is, hogy megvedd első felszereléseidet. De aki már az elején, a hirdetésnél átverősnek tűnik, abban nem lehet megbízni a jövőben sem. Éljetek a gyanúperrel, ha valami túl olcsó, olvassátok el az összes feltételt, sőt, búvárfórumokon is lehet érdeklődni, sok a segítőkész búvár, hiszen mind voltunk kezdők, akik hálásak voltunk minden támogatásért.

Egy szó mint száz: merülni jó, de először tanfolyamot kell végezni. Ha szerencséje van valakinek és olcsón tanulhat, az már dupla öröm. De ismétlem, nem feltétlenül az első tanfolyamon kell spórolni, amikor először találkozunk ezzel az új, minden szempontból ismeretlen világgal, a víz alatti léttel. 

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.