Megnéztük, mi újság az Adrián kora ősszel.
Furcsa egy nyár volt. Mindenki utazni akart, és persze rengeteg ember kellemetlen élményekről mesélt. Tömegek a reptereken, járattörlések, egekbe emelt árak. Közben a többség nyilván jól nyaralt, de a zúgolódás mindig hangosabb.
A sors úgy hozta, hogy mi pont a nyári csúcsszezonra nem terveztük semmit, de úgy gondoltuk, szeptember elején ideje lesz elnézni Horvátországba. Idejében foglaltunk egy megfizethető szállást, a víz és a búvárbázis közelében, kivártuk a sorunkat, aztán szépen elgurultunk Razanjba.
Abba nem megyek bele, át kellett gondolni, hol érdemesebb tankolni, illetve hogy készüljünk a kinti költekezésre, éttermekre- utólag ezeknek egy utazás kapcsán már semmi jelentősége. Akkor és ott számítanak, de most már mondhatom, nem plusz egy éttermi vacsorán múlik, hogy éreztük magunkat.
Elegendő volt leülni a tenger partjára Razanjban, és élvezni egy kicsit a pillanatot. Az Adria szép arcát mutatta, még 24-25 fokos volt, így fürödni is lehetett, Ilyen körülmények között a merülés is jól esett, s el is húzódtak a búvárkalandok egy órásra, vagy hosszabbra. Semmi sietség, kapkodás- a tenger ott van, sok titkot rejt az aljzat, ahonnan szemek pislognak ránk, s próbáljuk megörökíteni azt, amit csak lehet.
Főleg a parton kalandoztunk, és a "jackpot" most is a csikóhal volt. Három merülésen találtuk meg, mind a három alkalommal ugyanazt, de olyan jól rejtőzött, hogy mind a három alkalommal másik búvár volt az, aki kiszúrta a bújócskázó példányt! A szokottnál több volt a polip, s felbukkant még pár egyéb érdekesség- de ha nem jön semmi, akkor sem lehettünk volna csalódottak.
Elsősorban azért, mert végig nagyszerű volt az időnk. A végén már csak mókából néztük meg az előrejelzést: a tegnap még kora reggelre jelzett vihar elcsúszott-e a déli órákra? Általában igen, majd még tovább- amíg kinn voltunk, eső csak egyik éjszaka esett, illetve az indulás reggelén csepergett. Sose rosszabbat! És beigazolódott, hogy ne az időjósoktól tegyük függővé az utazást...
Ha sok időm lenne, összeadhatnám, hanyadik utam volt ez az Adriára, és mennyit merültem ott. De... számít? Pont elég az, hogy tudom, megadatott, nem egyszer, sokszor- és remélhetően élvezem még én ezt a kilátást.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
