Lenyűgözően szép korallos falnál is búvárkodhattunk Indonéziában, egy új arcát ismerve meg Bali merülőhelyeinek.Bali

Menjangan apró szigete Bali északnyugati csücskétől csak egy macskaugrásnyira van. Tulambenből meglehetősen hosszú és fárasztó buszút várt ránk a kikötőig, ahol faépítésű kis csónakokra szálltunk, és úgy mentünk el a szigethez. Bali

A víz itt is kellemesen meleg, 29 fokos volt, ám sokkal jobb volt a látótávolság, mint a keleti oldal fekete homokos partjainál. Kicsit a Vörös-tengerre emlékeztetett a hely, viszont az ottaninál sokkal több és egészségesebb korall borította be a falakat. Ezek mellett úszva gyönyörködhettünk a fantasztikus látványban.Bali

Itt máshogy zajlik a merülés, nem apróságokra vadászunk az aljzaton, hanem inkább csak nézelődünk, élvezzük a nagy kékséget. Szóval könnyű volt az egyiptomi merülésekkel párhuzamot találni, csak éppen már említett különbség volt meghökkentő, a rengeteg nagy gorgóniával, és mindenféle más korallal borított falon számtalan izgalmas fotótéma várt ránk. Nem kellett sorban állni az egyetlen épnek mondható koralltömb előtt, mindenkinek jutott bőven hely a nézelődésre...BaliBaliBaliBali

Menjangan talán pont azért nem számít annyira vonzó helynek a magyar búvárok számára, mert mi, akik sokat járunk a Vörös-tengerre, gyakran merülünk hasonló falaknál. De hiba kihagyni a programból, ha az ember Balin jár, mert egy napot biztosan megér ez a nagyon szép sziget. Bali

A felszínen is szétnéztünk, mellesleg, ahol meglepődve láttuk a szigeten élő őzeket. Azok is meglehetősen nyugodtan néztek ránk, miközben velünk szembe sétáltunk. A víz alatt sem rebbentek el egyből a halak, szerencsére, megszokhatták már a hozzánk hasonló látogatókat. Ugyan a buszozás hazafele is olyan fárasztó volt, mint oda, mind úgy éreztük, ezt a napot kár lett volna kihagyni.BaliBali

További Bali búvárkalandok:

Színpompás csigák birodalma

Egy magányos teknős

Cápák az asztal alatt

A törpe csikóhal nyomában