Sokkoló baleset

Egy rejtélyes tragédia elemzésénél felmerült, hogy áramütés volt két búvár halálának oka.

baleset

Biztosat ugyan nem tudni még, de nagyon furcsák a körülményei a közelmúltban Kínában bekövetkezett balesetnek. Két rutinos, mélymerülésekben is járatos technikai búvárnak veszett nyoma pár hete, akik a Nagy fal víz alatt levő részeinél végeztek felméréseket.

Nem az egykori császárok építettek falat a víz alá. A kínaiak egy gát építésével felduzzasztottak egy folyót, és ekkor került a felszín alá egy szakasza a hatalmas építménynek. Erről a részről nem sokat tudni, mert az országban gyerekcipőben jár a víz alatti régészet, ám lelkes technikai búvárok saját maguk végeznek kutatásokat, hogy többet megtudjanak erről a többség által nem ismert helyszínről. 

Xu Hayan és Sun Hao nagyjából ötven méteres mélységet tervezett és két és fél órás merülési időt. Ez az ő képzettségükkel és felszerelésükkel nem volt túl sok. Egy másik páros szintén lemerült, ők máshol terveztek felmérést végezni. Elvileg Xu és Sun kellett volna hogy előbb végezzenek, de őket hiába várták.

A mély tóban nem volt egyszerű a keresés. A lemerülő búvárok ráadásul azzal szembesültek, hogy rengeteg a háló, a varsa, a beszakadt zsinór, és ezek mind veszélyforrást jelentettek. Próbáltak szonárral keresni, minden gyanús jelnél merültek, de eredmény nélkül. Végül távirányítású eszközzel, 62 méteres mélységben találták meg az egyik búvárt, mellette kicsivel pedig a másik áldozatot.

baleset

Nagyon ritka az olyan baleset, ahol két, magasan képzett búvár gyakorlatilag ugyanakkor, ugyanott kerül olyan bajba, amit nem tud megoldani egyikük sem. Előfordult már, hogy az egyik búvár rosszul lett, és társa mentés közben járt szerencsétlenül, de itt a jelek szerint nem ez történt. 

Valami másra viszont felfigyeltek az áldozatokért lemerülő búvárok. A tó fenekén nem kevés élettelen halat találtak, és elkezdtek gyanakodni. Kínának ezen a részén, bár tiltja a törvény, még ma is halásznak úgy, hogy áramot vezetnek a vízbe. Ez a barbár módszer nagy pusztítással jár, sok elpusztult hal nem a felszínre emelkedik hanem simán csak elmerül, és a helyszín utána nagyjából úgy néz ki, mint amit most a kereső búvárok láttak. Idén áprilásban is ítéltek el árammal halászó embert, de félő, volt, akit ez sem tartott vissza, s akár emberéletet is követelhetett ez.

A búvárok ugyanis látszólag minden sérülés nélkül voltak a tó fenekén, és egyikük sem tett semmit azért, hogy a felszínre jusson, noha baj esetén elvileg ez lenne az elsődleges fontosságú. Ha elektromos sokk érte őket, akkor ez magyarázatot jelenthetne. Ezt majd a halottkém vizsgálata deríti ki- vagy sem. Nem mindig lehet utólag feltárni az összes körülményt, de árulkodó lenne, ha például a búvárkomputerük adatai szerint mind a ketten pont ugyanabban a pillanatban kezdtek mozdulatlanul süllyedni a tó fenekére. Bármennyire csak teória, ijesztő a gondolat, hogy ez a lehetőség egyáltalán felmerülhet- mint ahogy az is hihetetlennek tűnt, amikor pár éve úgy haltak meg búvárok, hogy dinamittal halászók a közelükbe dobták a robbanószert.

Természetesen azért lehet más forgatókönyv is, és az ilyen balesetek feldolgozása amiatt fontos, hogy levonhassák a tanulságokat. Akár azt is, hogy a helyszín nem biztonságos, és ott ne merüljenek többet- egyetlen víz alatti kutatás sem éri meg azt, hogy emberéletet kockáztassanak miatta. Esetleg maradnak a távirányítású eszközöknél, hogy feltárják a Nagy fal víz alatti szakaszának titkait.

0 Tovább

Veszélyes mélymerülések

Két extrém mélységű búvárrekord-kísérlet is tragédiával végződött.

baleset

A mélymerülések világa külön kategória a búvárkodáson belül. Az amatőr búvárok maximum 30-40 méteres merülésein túl vannak a technikai búvárok körében már rutinszerű 80-100 méterei. De amikor arról beszélünk, hogy 200 méterre vagy tovább ereszkedik valaki, egészen szélsőséges kihívásról beszélünk.

Ez a régió még ma is veszélyes, 200 méter alatt nem lehet elkövetni egy apró hibát se, mert ott már nincs, aki menteni tudná a jellemzően egyedül, maximum egy társsal merülő búvárt. Rengeteg tanulás és tervezés előzi meg azt, hogy valaki egyáltalán elgondolkodhasson egy ilyen rekordon. És sajnos több eset bizonyítja, még a felkészült búvárok is kerülhetnek bajba.

A napokban két ilyen hírt is olvastam. Miközben nagyon sajnálom az áldozatokat, nem tudok nem arra gondolni, megéri-e vállalni a kockázatot. Biztos vagyok benne, amikor elindultak a mélységbe, számoltak azzal, hogy esetleg nem térnek vissza, de nyilván nem volt bennük öngyilkos szándék. Hitték, hogy képesek rá- hiszen korábban hasonló mélységekben jártak már. Mégis mélyebbre vágytak, vállalva a veszélyt. Hát ezért nagyon különleges a mélységi rekorderek világa.

Görögországban egy bolgár búvár, Teodora Balabanova és férje merült alá. Helyben vezettek egy búvárbázist, mellette saját kedvükre is merültek, elsősorban nagy mélységekbe. A kitűzött cél 231 méter volt, mélyebb, mint amit valaha elért egy nő. Valami baj történt, Teodora túl gyorsan emelkedett fel és életét vesztette. Férjével vészhelyzeti dekompressziót hajtottak végre és kórházba szállították súlyos állapotban.

baleset

Szintén rekordmélységbe készült a lengyel Waclaw Lejko, aki 275 méterre szeretett volna ereszkedni Olaszországban, a Garda-tóban. Őt hiába várták a felszínen, valami baj történt a mélyben: csak távirányítású eszközzel sikerült megtalálni, 230 méterrel a felszín alatt.

Nem tudhatom, ezek a tragédiák bárkit elriasztanak-e a mélymerülési rekordoktól. Valószínűleg nem, hiszen már évtizedekkel ezelőtt történtek hasonló esetek. A felfedezők, akár búvárok, repülők, sarkkutatók, mindig is vállalták a veszélyt, és nekik köszönhető az, hogy ma rutinszerű néhány olyan dolog, ami régen elképzelhetetlennek tűnt. Csak éppen az áldozatok hozzátartozóinak lehet nehéz feldolgozni, hogy miért pont nekik kell kitaposni az utat mások előtt?

Felnőtt emberek vagyunk, nem szólhatunk bele mások döntéseibe. De azt akár búvárként is észben tarthatjuk, mindannyiunknak lehet egy szint, ami már nem nekünk való. Nem 200 méterről beszélek, annál jóval kevesebbről, mégis dönthetek úgy, nekem valami túl mély, túl kockázatos. Engem a balesetek arra emlékeztetnek, mindig lehet még óvatosabb, még megfontoltabb. Mert bárhogy nézzük, a búvárkodásban is rajtunk múlik igen gyakran, mennyire feszítjük túl a húrt.

Persze ez az élet ezer területére igaz, az autóvezetéstől az edzésig... Szóval nincs ebben nagy újdonság vagy különösebb bölcsesség. Emberek vagyunk, feszegetjük a határainkat- tegyük ezt ésszel, legyen szó bármiről.

0 Tovább

A képzetlenség ára

Egy búvárbaleset elemzése mutatott rá, még sekély merüléshez is kell a tanfolyam.

baleset

Még 2015 decemberében Új-Zélandon történt egy tragikus baleset, és most zárult le a halottkém vizsgálata. Már az elején sejthető volt, mi vezetett a búvár halálához: az áldozat képzés nélkül merült a légzőkészülékkel.

Pedig a terv talán eleinte jó ötletnek tűnt. Willie Collins sportos, 39 éves férfi volt, és szabadtüdővel már merülgetett is. Így aztán amikor két barátja neki is szerzett felszerelést, különösebb aggályok nélkül indultak búvárkodni. A terv annyi volt, hogy a parttól nem messze levő helyen gyűjtenek majd kagylót, rákot kis mélységben- akinek elfogy a levegője, felemelkedik és befejezi a merülést.

Meglehetősen ész nélkül intéztek mindent, a két rutinosabb búvár alig figyelt képzetlen társukra. Az egyik tapasztalt búvár vette észre, hogy Willie-nek már alig van levegője, így ő figyelmeztette rá, ideje kimenni a vízből. Willie vissza is jelzett, de a másik nem nézte, tényleg a felszínre úszik-e. 

Amikor a két gyakorlottabb búvár a parton találkozott, rájöttek, barátjuk nem jött ki a tengerből. Visszamentek a vízbe, meg is találták élettelen társukat alig pár méteres mélységben, akit már nem lehetett újraéleszteni. A vizsgálat szerint egyszerűen elfogyott a levegője odalenn, és nem volt meg a tudása ahhoz, hogy kezelje ezt a vészhelyzetet.

baleset

A halottkém szerint a képzetlen búvárnak a stressz, a rutintalanság miatt eleve jóval gyorsabban fogyott a levegője. Mivel nem merült készülékkel korábban valószínűleg gyorsabban ki is fáradt, hiszen nem úszott hatékonyan. A vizsgálat rámutatott, hogy még így sem kellett volna tragédiával végződnie a merülésnek, ha a két másik búvár jobban tervez és folyamatosan egymás közelében maradnak. Így viszont esélye sem volt, amikor kiürült a palackja és bajba került. 

A tanulság pedig annyi, hogy a búvárkodás alapvetően nem veszélyes tevékenység- ha valaki tisztában van az alapokkal és betartja a szabályokat. Aki sajnálja a pénzt a tanfolyamra, inkább ne merüljön, és aki a víz alá megy, tisztelje a tengert, tegyen meg mindent a biztonságért. Nem az az igazi barát, aki belerángat egy ilyen kalandba vagányságból, hanem az, aki nem hagyja, hogy túl nagy kockázatot vállalj tudatlanságból, könnyelműségből.

0 Tovább

Végzetes cápás merülés

A kanadai búvárfilmes egyelőre nem tisztázott halála a hülyeségek terjedésének ágyazott meg.

Ha csak a fenti címet olvassa valaki, arra gondolhat, hogy a búvárt ragadozók tépték szét, pedig egy tragédiának ezer és egy oka lehet. Rob Stewart halála kapcsán sem kellene addig butaságokat beszélni, főleg nem hozzáértőknek, amíg a vizsgálatok nem zárulnak le.

A 37 éves Stewart rutinos búvárfilmes volt, egyik legismertebb alkotása a Sharkwater. Nem horrorban utazott, dokujai inkább pont azt mutatták be, a cápák különleges, a tenger élővilága szempontjából fontos lények, amelyek veszélyben vannak a mértéktelen halászat miatt. 

baleset cápa

Mint búvár, ő is tisztában volt azzal, hogy a merülésnek lehetnek kockázatai. Azt is tudhatta, hogy a különleges merülésekhez, nagy mélységekhez másféle felszerelés, másféle tudás szükséges. Pont az új, izgalmas felvételek miatt tanult meg újralégzővel merülni, és azon a végzetes napon Islamorada közelében a Queen of Nassau roncsán minden korábbinál mélyebbre ereszkedett, de csak kevés gyakorlattal az új felszerelés használatában.

A nap harmadik merülése után társa a búvárhajón elájult, míg Rob Stewart még a vízben volt. Miközben a másik búvárnak próbáltak segíteni, Stewart eltűnt, és nem is akadtak nyomára. A felszínen hajókkal, helikoptekkel keresték, de nem jártak sikerrel.

Amikor egy ilyen hír megjelenik, meglepő, mennyi tengert talán csak képen látott ember érzi fontosnak közölni azt, hogy nyilván megérdemelte a sorsát, mert a cápák tépték szét- hülye aki közéjük megy. Tudom, esélyem sincs meggyőzni őket arról, hogy nem a cápák jelentenek csak veszélyt egy emberre, sőt. Hajtogatják a magukért, mert miért ne, látták a Sharknado minden részét, tehát értenek a témához.

Miközben még én, pár száz merüléssel a hátam mögött sem mondanám azt, hogy cápa- és technikai búvár szakértő lennék. Láttam már cápát is, tudok ezt-azt az újralégzőkről, de meghagyom a tények kiderítését azoknak, akik igazán járatosak a témában.

És nem cápás szakemberekről beszélek. Eltűnése után pár nappal ugyanis Rob Stewart holttestét megtalálták. Sajnos nem sikerült a felszínen maradnia valamiért, a mélybe süllyedt és az életét vesztette. Kis távolságra találták meg attól a helytől, ahol utoljára látták. 

Az, hogy megtalálták, nyilvánvalóan jelzi azt, a cápák nem ették meg. Szóval ezt az amúgy is roppant ingatag elméletet végre jegelni lehet, s nem kell azzal vádolni az amúgy is indokolatlanul rossz hírű ragadozókat, hogy emberre vadásznak. Ha van is veszélye a cápás merüléseknek, azzal Stewart tisztában volt, maga vállalta azt- s elég sok ilyen kalanddal a háta mögött kijelenthető, jól kezelte a helyzetet, mert nem esett baja.

Remélhetően kiderül, az utolsó merülésén Rob Stewart búvárszakmailag vállalt-e túl nagy kockázatott, követett-e el hibát, netán a felszereléssel történt-e valami. Az, hogy merülőtársa is rosszul lett, azt jelzi, valami nem stimmelt. Ez azért kideríthető, feltárható a remények szerint. Tudom, ez már nem lesz érdekes azoknak, akik a cápasztori szenzációját akarták kihasználni, de a búvárok közössége számára fontos, tanulságos lehet. 

S akárki akármit is gondol vagy mond, azért tiszteljük meg az embert, aki valamit szenvedélyesen szeretett és csinált. Hitt abban, hogy lehet újat mondani a cápákról, lehet formálni a róluk alkotott képen, lehet tenni a védelmükért, a tengerek élővilágának megőrzéséért. Nem a magamutogatás, a médiának szóló magáról a veszélyről szóló mutatványozás volt a célja.

A baleset nagyon szomorú, őt is családok, barátok, munkatársak és tisztelők gyászolják. Lehet, hogy maga is hibát követett el, de amit felvállalt, azt azért tette, hogy kicsit jobbá tegye a világot. S ha sikerült elérnie valamit, akkor halála nem volt értelmetlen.

0 Tovább

A szigonypuska nem játék

Szerencsésen végződött egy bizarr baleset: fejbe lőtte magát egy búvár.

baleset

A szigonyozással van egy olyan apró problémám, hogy nem csak a halakra veszélyes a vadászat. Volt már rá példa, hogy zavaros vízben a társát lőtte meg egy búvár, és az sem szokatlan, amikor valaki magát sebesíti meg.

Az eset állítólag a Bahamákon történt, amikor a vadászni induló férfi saját magát lőtte meg. Bevallom őszintén, elképzelni sem tudom, hogy történt az egész, vagy mi volt a fickó elképzelése, amikor saját feje felé fordította a szigonypuskát- a lényeg látható, a szigony átment a fején, de állítólag nagy baja nem lett. (És talán még a piercing költségein is spórolt, ha valaha ilyesmire vágyott.)

baleset

További kommentárt nem is fűznék a képekhez, én a továbbiakban se tervezem a víz alatti vadászatot. Meghagyom ezt a nálam bátrabbaknak és bolondabbaknak...

0 Tovább

A veszélyes tenger

A Nagy Korallzátonyról már azt terjesztik, "halálcsapda", pedig nem olyan nagy titok, miért vesztették többen életüket arrafelé.

Szomorú hír érkezett Ausztráliából: egy japán nő vesztette életét sznorkelezés közben a Nagy korallzátony felett úszkálva. Szervezett túrán vett részt amikor eszméletét vesztette, és a gyors segítség ellenére nem sikerült újraéleszteni. Ebben a hónapban ő már a negyedik áldozat.

Ilyenkor a szenzációhajhász újságok a tenger veszélyeiről, "halálcsapdáról" írogatnak- naná, ezzel lehet eladni a lapokat. Pedig nincs olyan nagy titok a dolgok mögött: a japán áldozat 75 esztendős volt, a korábban elhunytak közül két francia turista szintén a hetvenes éveiben járt, míg egy brit búvár 60 éves volt. 

Igen, egyszerűen változik a különféle kalandprogramokra, kirándulásokra meg eleve utazni induló emberek összetétele, egyre többen vágnak bele ilyenbe idősebb korban. És valljuk be, 75 évesen sokan már nem élnek, akik élnek, azok körében gyakoriak az ilyen-olyan egészségügyi problémák. Ezért náluk van kockázata még egy tengeri úszkálásnak is- na nem mintha a buszon ülve ne lenne ilyen kockázat, bárki számára.

A dologról én egyrészt úgy gondolkodok, így is jobb bátran nekiindulni, felfedezni dolgokat, mint otthon ülni vattába csomagolva, csak tévében látva a világ fantasztikus érdekességeit. Másrészt pedig igazodni kell a változásokhoz mindenkinek: az orvosoknak is felkészültnek kell lenni az alapos kivizsgálásokra, hogy felelősen vághasson bele valaki az utazásba, és a szervezőknek fokozottan figyelni kell a korosztályra. Ez nem küszöböli ki teljesen a hasonló eseteket, de csökkentheti azok számát.

Egyébként, ha úgy nézzük, a búvárkodás maga kész életveszély, egy palack levegőre hagyatkozva merülünk mélyre. Nyilván biztonságosabb lenne itthon bámulni a képernyőt (feltéve, hogy a híradókat látva nem üt meg a guta...), de egy pillanatig sem sajnálom, hogy inkább búvárkodok, és a jövőben is ezt tervezem. Hihetetlen élményeim voltak, és ezt semmi nem tudja pótolni. 

Tulajdonképpen mindenre rá lehetne sütni, hogy veszélyessé vált, ha nem nézünk a számok mögé. 150 éve egyetlen ember sem halt meg autóbalesetben, most meg mennyi- tiltsuk be az autózást! Hallani bajba került hátizsákos turistákról- többé ne engedjük senkinek az egyéni utazást! Ugye milyen nevetségesen hangzik?

Kinyílt a világ, többet láthatunk belőle- és ezért történhetnek olyan esetek, amilyenek korábban nem. Száz éve nem voltak könnyűbúvárok, 60 éve csak egy nagyon szűk csoport űzte, most meg igazi tömegsport. Nagyon is jó, hogy mindenféle korcsoportú ember űzheti, nincs kizárva belőle senkit! De csak azért értelmetlen rásütni a bélyeget, hogy veszélyes lenne, mert előfordulnak balesetek, hiszen egy-két ilyenre jut több millió problémamentes merülés, tengeri kirándulás.

Az ausztrálok nyilván bepánikoltak, hiszen a Nagy korallzátony olyan mint egy óriási turistagyár, rengetegen hajóznak ki nap mint nap a különböző szervezett programokra. A kapkodás rossz tanácsadó, a kapzsiság meg főleg. Remélhetően képesek lesznek tiszta fejjel átgondolni, mi lenne a jó megoldás, hogyan lehet biztonságosabbá tenni a tényleg nagyon kellemes tengeri programokat. Egy biztos: a hisztéria teljesen felesleges. Ami történhet, azért történhet, mert ezerszer több a lehetőségünk ilyen kalandokra, mint a pár évtizede élőknek. És ez azért mégsem olyan rossz dolog.

0 Tovább

Rájatámadás a medencében

Egy szingapúri búvár hasonló módon vesztette életét, mint pár éve Steve Irwin.

baleset

Szingapúrban van egy nemrég bezárt tengeri akvárium, aminek már csak pár alkalmazottja maradt. A dolgozók most már csak azzal foglalkoznak, hogy kiürítsék a tartályokat és elvigyék az állatokat. Az 1991-ben megnyílt Underwater World medencéiben számos fajt helyeztek el, de az üzemeltető az idén a bezárás mellett döntött- pár népszerűbb állatnak gyorsan új gazdája lett, másoknak viszont új otthont kerestek.

Philip Chan az Underwater World vezető búvára volt. A hatvanas éveiben járó férfi a nyitás évétől dolgozott itt, részt vett a cápás, rájás merülési programokban. A rájákkal különösen szívesen búvárkodott, ilyenkor látványosságként kézből etette az állatokat. Nagyon szerette a rájákat, és bízott benne, sikerül nekik jó körülményeket biztosító új helyet találni. A cápás, rájás merülésekről egy interjúban elmondta, néha odakaptak az állatok, de az ilyen helyzeteket úgy kell kezelni, hogy az ember egyszerűen nyugodt marad.

baleset

Az állatok befogása az elköltöztetésük előtt viszont bonyolultabb feladat. A ráják farkánál levő éles tüskét csak akkor használják, ha veszélyeztetve érzik magukat, nyugtalanok. Az egy sarokba kényszerített állatok védekezni próbálnak- vélhetően ilyen helyzetben érte sérülés a búvárt, amikor ki kellett volna emelni valamelyik ráját. A ráják pengéje borotvaéles, ha létfontosságú szervet ér, akkor a sérülés halált is okozhat. Sajnos ezúttal is ez történt, és Philip Chan életét már nem lehet megmenteni.

Kísértetiesen hasonló balesetben hunyt el Steve Irwin, a Krokodilvadászként is ismert természetfilmes és környezetvédő. Egy általában ártalmatlan ráját közelített meg úgy, hogy az állat védekezésként pengéjével megsebesítette, és ő nem élte túl az esetet. Ennek a balesetnek már tíz éve, és azóta se hallottunk hasonlóról, a ráják ugyanis nem agresszívak a búvárokkal szemben. Ha túl közel merészkedik valaki, inkább elúsznak- feltéve hogy van rá lehetőségük. Amennyiben beszorítva érzik magukat, akkor máshogy viselkednek. Az elszállítás előtti befogás pontosan ilyen helyzet.

baleset

Chan név nélkül nyilatkozó munkatársa szerint minden nagyon gyorsan történt. A mentők hamar kiérkeztek és kórházba szállították a sérült búvárt, ám pár óra után halottá nyilvánították. Családja és munkatársai is gyászolják a közkedvelt, az állatokat nagyon szerető Philip Chant.

0 Tovább

A rettegés két napja

Ismét egy búvárcsoportnak veszett nyoma a nyílt tengeren.

Pár napja írtam egy bejegyzést egy csapat búvárról, akiket több órányi keresés után sikerült élve kimenteni. Ezúttal viszont olyan esetről kaptam hírt, ami sajnos rosszabbul végződött.

A Kolumbiához tartozó Malpelo sziget igazi búvárparadicsomnak számít, látványos a víz alatti élővilága, elsősorban a seregnyi itt élő cápák vonzzák a tenger szerelmeseit. Ám mint minden nyílt tengeri szigetnél, itt is észnél kell lenni, mert akit elragadnak az áramlatok, azt iszonyú nehéz megtalálni: mintha tűt keresnének a szénakazalban. 

Még augusztus 31-én indult el merülésre Malpelónál egy öt fős búvárcsoport. Két órával később még mindig nem tértek vissza, és ekkor azonnal elindult a keresés, mert ilyen helyzetben az idő a legfontosabb tényező: ha késlekednek, akkor még nagyobb területet kellene átfésülni. 

A csapat egyik tagja, az ausztrál Peter Morse másnap került elő, állítólag kövekbe kapaszkodva találtak rá. Ám a négy eltűnt búvárnak (valamennyien kolumbiaiak) nem találták nyomát, és félő volt hogy, túl késő lesz mire rájuk akadnak. 

Ám kettejüknek szerencséje volt: Jorge Morales és Dario Rodriguez hazatérhetett családjához, és elmesélhették, mit éltek át. Mint elmondták, a csapattagok közül ők ketten egymásba próbáltak kapaszkodni, sőt, össze is kötözték magukat, mert így tartották egymásban a lelket. Tudták jól, hogy van cápa a közelükben, hiszen merülés közben épp eleget láthattak, majd a ragadozók köröztek is mellettük, de aztán egy másik állattal gyűlt meg a bajuk: medúzák rajzották őket körül. Beszámolójuk szerint rengeteg fájdalmas csípést szenvedtek el.

A legrosszabb viszont az volt, amikor az első nap végén eljött az éjszaka, mert tudták, másnapig esély sincs a megtalálásukra a sötétben, a nyílt tengeren. Ám még egy éjszakát kinn töltöttek a vízen, teljesen elfáradva, kitikkadva, miközben a nap égette őket. Az a hit tartotta bennük a lelket, hogy találkozniuk kell még családjukkal, és nyilván fontos volt, hogy a mélypontokon kölcsönösen átsegítették egymást.

Végül két napnyi sodródás után egy őket kereső repülőgépről szúrták ki őket, és a haditengerészet egyik hajóját irányították a helyszínre. Morales és Rodriguez megmenekült, a fedélzeten gyorsan ellátták őket, ám még négy napig a tengeren maradtak a hajó legénységével. Ennek az volt az oka, hogy két búvár, Erika Diaz és Carlos Jimenez továbbra sem került elő, és a hajó részt vett az ő keresésükben is. Sajnos nem találták meg őket, azaz szinte biztos, hogy életüket vesztették, egy hetet nem lehet túléni a tengeren. Egy hír szerint talán a nő földi maradványait találták meg tegnap, Malpelótól 140(!) mérföldnyire, ami jelzi, mennyire el lehet sodródni. Moralesék pedig találkozhattak szeretteikkel.

Az elsodródás a búvárkodás legveszélyesebb helyzetei közé tartozik, ám meg kell jegyezni, léteznek olyan vízhatlan vészhelyzeti jeladók, amelyekkel sokkal könnyebb megtalálni az elveszett embereket. Ha valaki ilyen nyílt tengeri helyekre tervez túrát, bizony elgondolkodhat rajta, megér-e biztonsága egy ilyen beruházást...

0 Tovább

Elveszve a tengeren

Egy mauritiusi nyaralás vált rémálommá két brit búvár számára.

Jeff és Julie Byrne álomutazást tervezett a csodálatos trópusi szigetre, Mauritiusra. Az ötvenes éveik elején járó pár tagjai búvárként természetesen pár merülésre is befizettek, amik jól sikerültek. Így aztán a DiveSail nevű cégnél újabb túrára jelentkeztek, a Mauritiustól északra eső kis sziget partjaihoz.

baleset

A négy vendégből és egy francia merülésvezetőből álló csapat beugrott a vízbe, ám azt nem tudták, hogy a csónak nem várta őket a felszínen, mert más búvárokat más helyen akartak merültetni. A brit búvárok elmondása szerint nagyjából fél óra után a víz alatt nagyon rossz lett a látótávolság, és a vezető jelezte, emelkedjenek fel.

A csónak viszont nem volt sehol, és ekkor a vendégek nyugtalanná váltak. A merülésvezető vélhetően tudta, mi volt a forgatókönyv, azt mondta, sípjával jelez és majd értük jönnek, de a hajó továbbra sem bukkant fel. Noha a part nem volt száz méterre sem, a profi búvár azt mondta, ne oda ússzanak, mert a köveken megsérülhetnek, inkább a nyílt tenger fele induljon el együtt.

A történet itt vett ijesztő fordulatot: olyan erős áramlásba kerültek, ami rövid idő alatt egészen messzire vitte őket a parttól. Aztán hamarosan gyülekezni kezdtek a felhők, és vihar csapott le rájuk. Azzal is tisztában voltak, hogy errefelé elég sok a cápa, így óráról órára nőtt az aggodalmuk. Láttak ugyan kereső helikoptert, de az is túlságosan messze volt tőlük. 

Ekkor már tartani kellett egymásban a lelket, mert nem mindenki bírta ugyanúgy a megpróbáltatásokat. A merülésvezető nem volt felkészülve a vészhelyzetre, az egyik brit vendég rikitó színű jelzőbójáját vették észre az egyik hajóról, ami a keresésükre indult. Noha legyengültek, kiszáradtak a hét órás hánykolódás után, mindannyian életben maradtak. 

baleset

Jeff elmondása szerint ha az éj leszálltáig nem találták volna meg őket, akkor valószínűleg nem mindenki élte volna túl. Ő többször úgy érezte, valami megböki a víz alatt- talán egy tolakodó cápa. A szerencsés megmenekülés ellenére haragszik a szervező cégre és a rosszul döntő merülésvezetőre. Amikor utóbbi nem a part felé indult, óriási baklövést követett el, ugyanis az áramlás 10 mérföldre(!) vitte őket a merülőhelytől. Onnantól kezdve pedig a szerencsén múlt, kiszúrják-e őket. 

A cég engedélyét azonnal felfüggesztették a mauritiusi hatóságok, de az biztos, hogy a történetnek még lesz folytatása.

0 Tovább

A búvárorvos felelőssége

Egy tragikus baleset után indított jogi eljárás világított rá egy fontos tényezőre.

Egy évvel ezelőtt ünnepelte egy amerikai házaspár, Cindy és Tim Burns házasságuk 30. évfordulóját. A feleség azzal lepte meg párját, hogy befizette egy búvártanfolyamra, így ő a tervezett Hawaii utazás során már merülhetett volna. Ám Tim Burns, az 51 esztendős fogász a tanfolyam egyik merülése során balesetet szenvedett és elhunyt.

A család gyászol- és pert indított. 9 millió dollárt követelnek a búvártanfolyamot szervező iskolától és az orvostól is, aki engedélyezte a búvárkodást az elhunyt számára. 

baleset

A tanfolyam előtt a Salem Scuba Company a búvárjelölt Tim Burnstől is kérte az orvosi kérdőív kitöltését. Ezen olyan dolgokat lehet bejelölni, amelyek esetleg nem teszik lehetővé a légzőkészülékes búvárkodást. Burns (aki maga is orvos volt, igaz, fogász) őszintén beírta, hogy gyógyszert szed magas vérnyomásra, asztmás és szívműtéten is átesett. Ezek után a búváriskola jelezte, csak akkor kezdhet bele a tanfolyamba, ha egy orvos megvizsgálja, majd engedélyezi számára a merülést.

Másnap Burns elment Dr. Paul Neumannhoz, aki aláírta a papírt, de adott neki olyan eszközt, ami asztmás roham esetén segíthetett volna. Burns már 2007 óta tisztában volt az asztmával- ez a betegség nem kizáró ok feltétlenül, de meg kell vizsgálni, a búvárjelölt terhelés után is képes normálisan lélegezni. Neumann viszont, noha kapott egy dokumentumot a búvárkodás és a különböző betegségek összefüggéseiről, ilyen vizsgálatot nem végzett.

Nagyjából két hét múlva kezdett bele Tim Burns a búvártanfolyamba, és az első két merülésén nem volt semmi gond. Másnap egy asztmás roham után viszont félbe kellett szakítani a merülést. Az iskola egyik oktatója látta, ahogy Burns használja az inhalátorát a parton. 

Két nap múlva mélyebb merülés volt a tanfolyam programjában. Burns nagyjából 20 méteres mélységben jelezte, nem kap levegőt, oktatója megpróbálta azonnal a felszínre vinni. Ám nehézségek adódtak, így csak kis késéssel értek fel. A felszínen Burns már nagyon rosszul volt, és életét a mentők sem tudták megmenteni.

baleset

A boncolás során kiderült, hogy Burns egészségi állapota tragikus volt, nem csak asztmás volt, de gondja volt a szívizommal, tüdejével is. Szívmegnagyobbodása is hozzájárult ahhoz, hogy végzetessé vált a búvárbaleset.

A feleség által benyújtott kereset szerint hibás volt az orvos, a búvárkoktató és az egész búvároktatási üzletág is. A jóváhagyást aláíró orvosnak alaposabb kivizsgálást kellett volna végeznie, főleg, ha Burns elmondta, milyen egészségügyi gondjai vannak. És az oktatónak is el kellett volna mondania, milyen kockázatai vannak a búvárkodásnak bizonyos problémák esetén, emellett a kereset szerint a merülés során is hibát követett el.

Az, hogy az Egyesült Államokban egy ilyen dollármilliós per hogy végződik, előre nyilván nem megjósolható. De tanulságai így is vannak az esetnek. Az áldozatnak az átlagosnál alaposabb orvosi ismeretei voltak, tisztában lehetett állapotával, mégis belevágott a búvárkodásba- noha lehet perelni mindenkit, létezik egy egyéni felelősség is, hiszen végülis senki nem kényszerít minket merülésre.

Sajnos sokan nem vallják be, ha egészségügyi problémáik vannak, ha szereznek is orvosi papírt, azt nem búvárkodáshoz értő szakorvos írja alá. A mi hobbink alapvetően tényleg a kevésbé kockázatos hobbik közé tartozik, de igenis vannak olyan gondok, aminek megléte esetén inkább golfozni vagy sakkozni kell, nem pedig búvárkodni. Az, hogy mi magunk mennyire vesszük komolyan a búvárorvosi vizsgálatot, csakis a mi felelősségünk. Mert hiába lehet perelni, sok pénzt kapni, egy dolog soha nem adható vissza: az emberi élet.

0 Tovább

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés

Reblog