Újabb óriásmedence épül

Most már egyre több kifejezetten búvárturistákat vonzó attrakcióról hallunk, ami jelzi, mekkora üzleti potenciál van a nekik szánt szolgáltatásokban. Miközben sorban születnek a soha meg nem valósuló tervek, és még azokon a helyeken is nehezítik a merülést, ahol korábban búvárkodni lehetett, külföldön igyekeznek fejleszteni.

Van ennek olcsóbb módja is, a tavak merülésének engedélyezése mellett viszonylag kis költséggel lehet kiépíteni alapvető infrastruktúrát- ilyenre láthatunk példákat Ausztriában. Az se gond, ha belépő van, de cserében egy érdekes, gondozott édesvízi merülőhelyen nézhetünk szét. Ez a modell működne nálunk is.

A drága módszer az, hogy búvároknak szánt óriásmedencét építenek ki. A magyar tervek azért nem lehettek komolyak, mert egy ekkora beruházás csak rengeteg vendéggel térülhetne meg, és alig pár országban van olyan sok aktív búvár, hogy egy meglegyen. Nem csoda hát, hogy az ilyen mesterséges merülőhelyek ott vannak, ahol könnyen elérhetőek azon nemzetek búvárai számára, akik nagy számban hódolnak ennek a kedvtelésnek. Brüsszelbe egész Európából könnyen el lehet utazni, olcsó repülőkkel, közúton vagy vonattal. Németországban is több ilyen hely akad. Nemrég nyílt meg a 40 méteres Y-40 Olaszország északi részén.

A sor pedig egy, minden korábbinál mélyebb medencével bővülhet az Egyesült Királyságban. Az ottani búvárélet legendásan aktív, klubrendszerre és a máshol is megszokott búváriskolákra épül, de maguknak a briteknek is csak egy része szereti a hűvös Északi-tengert. Aki nem utazik, az pedig jó eséllyel ellátogathat egy búvármedencébe alkalomadtán.

Szóval a projekt akár kifizetődő is lehet. Központi helyre kerülne a Blue Abyss nevet kapott óriásmedence: Londontól nem messze, Essexben épül fel. Nem kevesebb, mint 50 méteres mélységig lehet benne ereszkedni, ez valóban elképesztően nagy mélység, a kedvtelési búvárok igen jelentős része számára már nem is ajánlott oda lemenni. 

Nem csak a hobbibúvárok számára lehet jó gyakorlóterep, ipari vagy más hivatásos búvárok képzése során is hasznos lehet a medence mélysége, és a tervek szerint az Európai Űrügynökség is élne a merülési lehetőséggel. Természetesen hotel is épülne a komplexumban, ha megvalósul. Azért egy ekkora terv finanszírozása nem kis falat még arrafelé se, kíváncsian várom, mire mennek vele.

0 Tovább

Egy menő roncskaland

Igazi roncsvadászat részesei lehetnek azok, akik hajlandóak húszezer dollárt szánni egy kis víz alatti kutatásra.

Több nemzetközi csoport foglalkozik a tenger felszíne alatt nyugvó hajómaradványok keresésével. Van, akit anyagi érdekek motiválnak és kincsre vágynak, és olyan is van, akinek szenvedélye ez, minden felfedezésről értesítik a helyi hatóságokat, és beérik a dicsőséggel.

Ian Koblick is ilyen ember. Számtalan tengermélyi expedíciót szervezett már, és övé az Egyesült Államok egyetlen víz alatti hotelje, a Jules' Undersea Lodge, ami a floridai Key Largóban található. Több roncsfelfedezése közül kiemelhető a Málta közelében megtalált brit tengeralattjáró, az 1942-ben elsüllyedt HMS Olympus, és több tucat más hajóra is rábukkant már. A négy évtizede ezzel foglalkozó Koblick nemrég Európában tíznél is több ókori hajó maradványára bukkant rá nagy mélységben.

Ezt a munkát egy barátjával alapított szervezet, az Aurora Trust Foundation keretein belül végzik már egy ideje. Most ez az alapítvány két partnerrel kiegészülve (SubSea Explorers illetve U-Boat Worx) egészen egyedi lehetőséget kínál az érdeklődőknek: egy csúcstechnikájú minitengeralattjáró legénységének tagjai lehetnek, ami Szicília közelében végez majd merüléseket. Több száz méterre ereszkedve keresik fel az izgalmas ókori lelőhelyeket, megfigyeléseket végeznek és tárgyakat is felszínre hoznak. Mindezt teljesen legálisan, a hatóságok jóváhagyásával, a merüléseket víz alatti régész irányítja majd, tehát a szakmai rész is rendben van.

A különleges kialakítású, nagy kilátást biztosító tengeralattjáróban ülve a roncsturisták olyan hajók maradványait nézhetik meg, amit emberi szem ilyen közelről évezredek óta nem látott. Nem akármilyen élmény lehet, de klausztrofóbiásoknak és ijedősöknek nem ajánlott ez a fajta merülés.

Már csak a pénzt kell összekaparni az idén nyáron egy hetes turnusokban lebonyolított programon való részvételre. Ha valaki beéri egy szerényebb hotellel, akkor teljes ellátással alig húszezer dollárba kerül a kaland, de ki lehet bérelni a kutatók hajóját is- ezért talán kevesebben fognak kapkodni, mert 145 ezer dollárba kerül. Remélhetően nem csak a SubSea Explorers céget gazdagítja ez a summa, jut majd belőle további kutatásra is, és akkor egy olyan kivételes helyzet áll elő, hogy mindenki nyer vele: a helyi régészek ismeretei gazdagodnak, a roncskutatók további programokat tudnak finanszírozni, és élete élménye lesz a pénzt áldozó amatőr roncskereső jutalma.

0 Tovább

Csak kicsit megkóstol

Megint egy hajmeresztő cápás jelenet, ezúttal a búvár megúszta. Vajon mindig, mindenki ilyen mázlista lesz?

A felvételt Dél-Afrikában készítették, egy csalizós tigriscápás merülésen. Az etetett ragadozók itt is egészen közel mennek a búvárokhoz, egy kicsit már túlságosan is, szinte rápróbál arra, milyen ízű lehet a felszerelése.

Akkor ismételjük át a dolgokat! A csalival vonzott cápák viselkedése nem mondható éppenséggel természetesnek. Túlságosan bizalmaskodók lesznek, a búvárok jelenlétét azonosítják a táplálékkal, és amikor a könnyű kaját keresik, sérülést is okozhatnak. Nem egyszer volt már ilyenre példa.

A gond az, hogy ez nem egy kis termetű cápa, hanem egy hatalmas tigriscápa, látható, hogy hosszabb, mint a búvár. Erről a fajról tudni kell, hogy az egyik legveszélyesebb cápa, nem egy ember esett már áldozatul a támadásának. A legnagyobb példányaik öt méteresre is megnőhetnek és 900 kilogrammosak lehetnek. A csúcsragadozók állkapcsaiban borotvaéles fogak vannak, amelyekkel akár egy teknős páncélját is át tudja harapni. 

A különleges alakú fogakba bármi beleakadhat, egy pillanatra a felvételen látható búvár felszerelését is rángatja az állat. Én értem, hogy nem történt baj, és most lehet veregetni egymás vállát, micsoda kalandot éltek meg, de ugye nem kell magyarázni, a "néhány" cápafog valamelyike felsérthette volna a bőrt pár helyen? Vagy megrongálhatta volna a felszerelést. Esetleg beakadhatott volna valami, és az ideges cápa a mélybe vagy bárhová ránthatta volna magával az embert, és akkor senki utána nem tudott volna menni.

Sejthető, hogy a cápa viselkedése is megváltozik, ha a búvár esztelenül kapkodni, pánikolni kezd, ami könnyen előfordulhat, amikor egy 3-4 méteres cápa kezdi el "kíváncsiságból" rángatni. Kinn a nyílt tengeren pedig a kis sérülés is lehet végzetes, hiszen mire kikerül a búvár vízből, majd a partra viszik, akár el is vérezhet. 

Ehhez képest nekem érdekes volt, hogy sokan lájkolták ezt a felvételt. Én bevallom, hogy nekem nem tetszett, nem vágyom ilyen merülésre, nem tartom jónak ezt a fajta csalizást. Mindenki azt állítja, baromira értenek a ragadozók nyelvén és szuperbiztonságos az összes merülés, de ebben a fenti helyzetben bármilyen tragédia lehetősége benne volt. Ez az én személyes meggyőződésem, és nehezen lehetne meggyőzni az ellenkezőjéről.

Azon pedig rég túlvagyunk már, hogy "csak az első sérülésig tartanak ezek a merülések". Komoly balesetek, sőt, halál is előfordult az etetett cápákkal való búvárkodás során, noha egyébként légzőkészülékes embert még elvétve se támad meg cápa, inkább menekülnek előlük. Én értem, hogy mostanában mindenki közelről akarja őket látni, de nem tudok egyetérteni vele, hogy erre a keresletre komoly üzletág épült, ami vitatható módszereket alkalmaz. 

Ha viszonylag közel vannak, örüljünk nekik, de ne akarjuk mindenáron a legdurvább élményt hajszolni, mert amit teszünk, annak hosszú távon biztosan lesznek következményei. A cápáktól nem kell rettegni, a mi túlzásba vitt érdeklődésünk, vagy akár szeretetünk viszont a visszájára is fordulhat, amikor többé nem tudjuk kontrollálni a viselkedésük megváltozását. Kár lenne odáig jutni, hogy a nagy jószándékunkban (és pénzéhségünkben) magunknak tesszük veszélyesebbé a cápás merüléseket...

0 Tovább

Melósok szigonypuskával

A minap a televízióban elcsíptem a Catching Hell című amerikai ismeretterjesztő(?) sorozat egyik epizódját. Nálunk Vadászat a tenger mélyén címmel adják, ami jól összefoglalja a lényeget: szigonypuskával lövöldöző búvárokról szól. Ám azt hiszem, érdemes árnyalni egy picit a sorozatból kirajzolódó képet...

Először is meg kell jegyezzem, úgy éreztem, párszor csúnya félrefordítások voltak a szövegben, amik félrevezetik a laikus nézőt és bosszantják a búvárkodásban jártasakat. De ez a legkisebb baj az ilyen filmekkel. Sokkal inkább azt nem szeretem az ilyen amerikai dokuszerűségekben, hogy olyasféle konfliktusokat igyekeznek kidomborítani, amik rettentően mesterkéltnek tűnnek.

Persze, lehet veszekedni a búvárhajón, de a direkt hülyeség, kötekedés elég önveszélyes egy olyan szakmában, ahol egyedül merül valaki, aki a vadászat miatt nagy kockázatot vállal. Természetesen a filmben percenként felbukkannak a cápák, mert enélkül mit sem érne egy izgalmakat ígérő tévéműsor. Az kétségtelen, hogy ezek a ragadozók roppant nagy távolságból érzékelik a kilőtt, vergődő halakat, a vér szagát. Az is tény, a szigonyosok messze a legnagyobb veszélyben vannak a búvárok közül.

De elég sokszor érzi úgy az ember, hogy a jelenetek úgy vennek megálmodva, hogy egy drámai pillanatban egyszer csak megjelenik a cápa, és a búvár bele tudjon kiabálni a víz alatt a mikrofonba, hogy "Úristen!!!" A teljesen egyedül búvárkodó ember nyugodtan kiabálhat odalent, ha a víz felett nincs segítségre kész, pillanatok alatt menteni képes társ, akkor nem sokat ér vele. Gyanítom, a valóságban egy "kicsivel" felkészültebbek a vészhelyzetekre a profik, ha valóban annyira gyakran felbukkannak a cápák. Pontosan tudják, hogy állandóan a közelben ólálkodnak, számítanak rájuk, ismerik a reakcióikat és pánikolás helyett tudatosan cselekednek- csakis ebben bízhatnak odalenn egyedül. Egyrészt életben akarnak maradni, másrészt viszont pénzt is akarnak keresni, hiszen ennek érdekében vállalják a kockázatot.

A szigonyos vadászat ugyanis kétségkívül jövedelmező üzlet, tehát a valóságban is sokan foglalkoznak ezzel. Amerikában a megfelelő engedélyek birtokában légzőkészülékkel merülők is lövöldözhetnek a szabályokat betartva, és a friss halnak megvan a piaca. Talán különösnek hangzik, de ez a halászati módszer bizonyos szempontból környezetbarátabb, mint a hálós. Itt ugyanis csak azt lövik ki, amire valóban szükség van és eladható. Míg egy halászháló elpusztíthat teknőst, delfint, kisebb, így piacra nem vihető halakat, egy szigonyos ilyesmire soha nem emeli fel a fegyverét. Én kedvtelési búvárként idegenkedek a vadászattól, de a halat bezzeg megeszem, noha esetleg olyan módon fogták ki, ami sokkal nagyobb kárt okoz a tenger élővilágában. Igyekszem valahogy feloldani ezt a konfliktust magamban, ám ez nem könnyű. 

Visszatérve a sorozatra: értem én, hogy cápa, anyázás meg életveszély kell, de alapvetően ez is csak egy meló, amit lehet okosan meg hülyén csinálni. Aki ilyen üzletbe akar belevágni, ne ebből informálódjon, ha már mindenáron halakra akar lövöldözni Floridában. Mi pedig elkönyvelhetünk egy újabb búváros műsort, ami kissé torz képet mutat a merülésről. Nem az első- és nem is az utolsó...

0 Tovább

Búvártrendek 2015-ben

Mint mindenben, a búvárkodásban is vannak menő, divatos úti célok vagy tanfolyamok. Az utóbbi években megtapasztaltak alapján próbálok áttekintést adni arról, merre tartunk.

Természetesen először azt is le kell szögezni, nagy általánosságban a gazdasági helyzet nyomja rá a bélyegét mindenre. A búvárkodás nem a tömegek hobbija mifelénk, hiszen utazni kell hozzá, és mostanában kevesebben jutnak el nyaralni külföldre az ismert gondok miatt, így aztán magyar trendekről nehéz beszélni. Nyilván sokan fognak menni az elérhetőnek számító Egyiptomba és horvát Adriára, új felszerelésekből nem adnak el túl sokat, és a búvárok jelentős része várja, hogy egy-két új hazai hellyel bővüljenek a lehetőségek, amik most nagyon szerények.

A nagyvilágot tekintve kicsit más a helyzet. Ami most már abszolút uralkodóvá kezd válni, az a hajós szafari. A búvárok között vannak tényleg nagyon alkalomszerűen, keveset merülők és vannak elkötelezettek, akik ha tenger mellé utaznak, szinte folyamatosan a víz alatt lennének. Az ő igényeikhez pedig a hajón töltött 1-2 hét messze a leginkább megfelelő. Minden ott van karnyújtásnyira, az ember felkel, merül, reggelizik, merül, ebédel, merül, aztán pihen és végül jöhet az éjszakai merülés. A felszerelések megbízhatóak, a búvárkomputerek térhódításával változott, növekedett a felszín alatt töltött idő, a legtöbb hajón a hosszú merülésekhez ideális gázkeveréket töltenek a palackokba- szóval aki ma komolyan gondolja a búvártúrát, először adott helyszín hajós szafarijai között néz szét. 

Arról nem is beszélve, hogy pár helyre egyszerűen nem is lehet eljutni. A parttól távol eső, sokak által vágyott pontok közül például a Costa Rica-i Cocos-sziget, Szudán vagy a Tubbataha zátony a Fülöp-szigeteken kizárólag hosszú hajózással érhető el. Van is szafari mindegyik helyre. De Egyiptomban is egyre több a szafarihajó, az ismerőseim túlnyomó többsége ott már kizárólag szafarizik. Európán belül lehet szafarit találni Horvátországban vagy Törökországban, Ázsiában kezdenek divatossá válni a szafarik Indonéziában, és például a Maldív-szigeteken is egyre többen választják ezt. Kétségtelen, kell némi rutin, megbízható búvártudás ahhoz, hogy valaki élvezze a szafarit, de ha az ember rákap az ízére, mindig a hajóra vágyik. 

No és hová is utaznának a búvárok, ha csak a vágyaikat követnék? Egyrészt Ázsia válik mind népszerűbb, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Indonézia roppant sok búvárt vonz például. De ezeken belül próbálják megkeresni a legegyedibb, legegzotikusabb helyszíneket, eldugott kis szigeteken alapítanak bázisokat, ahol még szinte érintetlen zátonyokra viszik a vendégeket. A búvárok szeretnek olyan helyre menni, ahol még kevesen jártak előttük, és ezért akár a szerényebb szállást is bevállalják. A hatalmas, sokcsillagos hotelkomplexumok egyre kevésbé vonzzák a merülés szerelmeseit. Hasonló módon a Karib-tenger kisebb szigetei is érdekessé váltak. Egy egyszerű bungaló is megteszi a búvárnak, ha az közel van a vízhez, és van egy búvárbázis is karnyújtásnyira.

A szélsőséges helyszínekre szintén mind többen utaznak. Ma már nem szokatlan, ha valaki például Kanadába vagy Norvégiába megy merülni, de könnyen lehet búvártúrát szervezni olyan helyekre, mint a Bajkál-tó, az Antarktisz, Alaszka, Chile, és így tovább. Mind többen szeretik a veszélyesnek számító állatokkal merülést, szervezik a cápaetetéses utakat a Bahamákra, Ausztráliába vagy Dél-Afrikába, krokodilokkal is több helyen lehet merülni és így tovább.

A roncsok szintén sok búvárt vonzanak, és a mostanában süllyesztett, hatalmas hajók felkeresése komoly üzletté vált: az Oriskany repülőgéphordozó roncsa például rettentően felpörgette a környék turizmusát. Divatos lett tehát a mesterséges zátonyok kialakítása, ezekből a legtöbb Európában Cipruson és Máltán van, és nem meglepő módon mára ezek a kontinens legnépszerűbb búvár úti céljai közé tartoznak.

Trend lett, hogy a búvárok jelentős része, egy túrán akár az emberek fele valamiféle képrögzítő eszközt visz magával: elérhetővé váltak a kiváló minőségű cserélhető objektíves búvárfotós szettek, könnyen kezelhető és meglepően jó minőségű kompaktokkal is lehet fotózni a kezdőknek, ráadásként pedig ott vannak a remek és bárhol elférő kis minikamerák is. Egyre több a látványos fotó és videó, mert az internet remek terepe lett ezek megosztásának. Ám egyre nehezebb "nagyot dobni", hiszen a képek tömegéből csak valami nagyon menő témával lehet kitűnni. Így az emberek jó része inkább a saját örömére próbál fotózni, a versenyzés megmaradt a legkiválóbbak terepének.

Nem csak a fotózásra költhetnek sokat, akiknek futja ilyesmire. A búvárok egy szűk rétege egyre inkább vágyik a nagyobb kihívást jelentő merülésekre: barlangokba, mély roncsokhoz mennek. Ehhez komoly tanfolyamok és drága felszerelések szükségesek, és ma már mindezek éppen úgy elérhetők, mint a tömegek számára kínált képzések és cuccok. Aki kellően gyakorlott beiratkozhat barlangi búvár tanfolyamra és vehet magának egy komoly újralégzőt- és meglepően sokan foglalkoznak is ilyesmivel. A kedvtelési búvároknak az ún. sidemount merülést kezdték el népszerűsíteni, ami a laikus számára is feltűnően más, hiszen nem egy palackot viselnek a búvárok a hátukon, hanem egyet-egyet a két oldalukon. Ám megítélésem szerint ez a módi nem fogja felváltani a hagyományos konfigurációt.

Szóval aki az idén menő akar lenni, az antarktiszi hajós szafarira megy, újralégzővel merül a jéghegyek belsejében levő üregbe, és közben isteni fotókat készít egy méregdrága cuccal. Nem tudom, idehaza hányan lehetnek, akik ilyesmit terveznek, de sok sikert kívánok nekik hozzá...

0 Tovább

Búvártó Németországban

Nürnberg közelében szeretnének egy búvároknak szánt tavat és hotelt kialakítani, de a milliárdos beruházást németekre jellemző precizitással szeretnék megtervezni.

Nálunk is felröppentek hasonló, búvároknak szánt létesítményekről szóló tervek, de eddig mindig csak ködös ötlelésig jutottak a projektek- és persze sehol nem történt egyetlen árva kapavágás sem. Ezért volt érdekes beszámolót olvasni arról, hogy tájékoztatják a nyilvánosságot Németországban az elképzelésekről.

Azt nyilván nem kell ecsetelni, hogy a német piac a sokszorosa a magyarnak, a búvárkodás területén pedig ez főképp igaz. Közismert, hogy a németek nagyon szeretnek merülni, sokat költenek felszerelésre és utazásra, és odahaza is szívesen búvárkodnak. Így aztán egy ilyen projektnél nem csak arra kell alapozni, hogy vajon a külföldieknek lesz-e kedve egy-két merülés kedvéért elutazni valahova vagy sem.

Nürnberg területén a focistadion környékén van egy olyan ingatlan, ahol megvalósítható lenne a projekt. A városvezetésnek tetszik az ötlet, hiszen úgy vélik, a parkos, erdős környezetbe kiválóan illeszkedne egy új tó, ami ráadásul nem is lenne kicsi: 10,000 négyzetméternyi lenne a felülete, legnagyobb részén a mélység 3-18 méteres lenne, és kialakítanának egy 35 mély kutat is, amit meg is világítanának. Édesvízi halak, üregek, netán roncsok lennének a tó fenekén, ami így kellően érdekes lenne minden búvár számára. Fontos, hogy legyen elég víz alatti látványosság, mert egy kihalt tavat nagyon könnyű megunni, második esélyt már senki nem adna neki.

Az infrastruktúra is színvonalas lenne a tervek szerint. Mindent megtennének azért, hogy biztonságos legyen a merülés, kamerákkal figyelnék a területet, nem engedélyeznék az egyedül merülést. Hivatásos búvárok dolgoznának a bázison, de a csapatba kellenek technikusok is, hiszen valahogy biztosítani kell a víz tisztaságát. Nem akarnak vegyi anyagokat használni, ami érthető, hiszen klóros vízben nehezen élnének meg a halak, viszont ha a látótávolság rossz lesz, aligha jönnek fizető vendégek. Ezeknek a problémáknak a megoldása az egyik kulcskérdése a projektnek.

Már azt is ismertették, milyen számok esetén lehetne megtérülő a beruházás. Ha egy merülés ára 15 euro, egy fél napi belépő 45 euro, egy éves "bérlet" pedig 999, akkor évi 100,000 vendégnek kellene ellátogatnia a tóhoz. Az ötletgazda szerint ez nem irreális- szerintem viszont még Németországban is elég erős szám az, hogy minden áldott nap 300 búvár fordul meg egy mesterséges tónál. A beszámoló is leszögezi, ez bizony csak elméleti kalkuláció.

Persze az ember megérti a kissé túlzó számokat, ugyanis ha a fenti százezer ember mindegyiket 15 eurót költ, az összesen másfél millió eurós bevételt jelent, miközben a rengeteg földmunkával járó beruházás költségét 15 millió euróra becsülik. Ez bizony azt jelentené, hogy még ezzel az erősen optimista becsléssel is csak egy évtized alatt térülne meg a beletolt pénz. Állítólag már alakul a finanszírozás, és egy hotelt is fel szeretnének húzni a közelben, és így valóban teljes értékű nyaralóhellyé válhatna a tó. Az is kedvező, hogy a terület autópályán és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető.

Természetesen az egészhez szükség van a város áldására. Egy illetékes szerint a terület nagyon népszerű, és sokan bukkannak fel zseniális ötletekkel- de a város hozzájárulása nélkül itt semmi nem történhet. Mindenesetre igyekeznek nyitottak lenni minden jó terv iránt, de egy színes, látványos prezentáció Németországban édeskevés. Valós, megvalósítható tervek, megalapozott üzleti elképzelések, banki garancia kell ahhoz, hogy valakit komolyan vegyenek. Oda kell figyelni a környezetvédelmi előírásokra is, ami egy ilyen nagy projekt esetén mindig kritikus pont. Az ötletgazda mindenesetre mindent megtesz, hogy meggyőze a városatyákat, de azt is kijelentette, ha Nürnbergben nem tudnak megegyezésre jutni, akkor próbál más helyen házalni a tervvel. 

No, ezt a "vándorló búvárbázist" nálunk már jól ismerjük, mert ahogy fentebb említettem, Magyarország több pontján álmodoztak már milliárdokat termelő búvárturizmusról. Csak nálunk sokkal merészebbek: míg a földhözragadt németek nyavalyás százezer vendéggel kalkuláltak, nálunk még olyat is képesek voltak állítani, hogy negyedmillió magyar búvár van, akik könnyedén eltartanak bármilyen drága beruházással épült dolgot. Valamiért úgy érzem, kicsivel nagyobb az esély arra, hogy a németeknél előbb megvalósul és fenntarthatóbb lesz egy ekkora projekt, mint mifelénk- de majd az idő választ ad a nagy kérdésekre itt is, ott is.

0 Tovább

Merülésre fel!

A kedvtelési búvárkodás ma ismert formájának gyökereit több helyen is lehet keresni. Egyrészt fontos volt annak az olcsó és egyszerűen kezelhető technikának a megalkotása Cousteau és Gagnan részéről, ami mindenki számára elérhetővé tette a "halemberré" válást, de ez önmagában még kevés lett volna.

A másik fontos lépcsőfok az volt, hogy a jómódú amerikaiak számára is vonzóvá, eladhatóvá kellett tenni a búvárkodást, és ekkor indult be a tengerentúlon kiváló eredményeket felmutatni tudó marketinggépezet. Megpróbálták kitalálni, milyen hívószavakkal lehet ezt a hobbit menővé tenni, és ha úgy nézzük, ma is ezek juthatnak eszünkbe: kaland, felfedezés, új közeg, természetközeliség...

A különbség talán csak a megfogalmazás módjában van, hiszen a hobbibúvárkodás kezdetei óta eltelt hat évtized. Nem szokatlan merülésről olvasni, ilyen témájú filmeket látni, egy átlagos tengerparti nyaraláson is hétköznapi programmá vált a búvárkodás. Szóval a kezdet kezdetén egzotikusabb volt ez a dolog, ám ennek ellenére is visszaköszönnek a fent említett kulcsszavak.

Kiváló bizonyíték erre ez az 1953-as film (több, mint hat évtizede készült!), és van benne minden: tengerpart, szigonyozás, aztán rátér az igazi mélytengeri kalandra, a palackos búvárkodásra. Felbukkannak a cápák, a teknősök, a polipok, a változatos formájú és színvilágú halak, mindez a korban megszokott lehengerlő narrációval.

Fogalmam nincs, az ilyen filmek láttán hányan kaptak kedvet a víz alatti kalandozáshoz, de bizonyára sokan lehettek, hiszen az Egyesült Államokban egyre több cég kezdett búvárfelszerelések gyártásába és forgalmazásába, csatlakozva a nagymúltú európai gyártókhoz. Ma pedig már óriási volumenű globális üzletágról beszélhetünk.

A kaland viszont maradt szinte ugyanolyan régen is, ma is. Borzongató érzés leszállni a mélységbe, karnyújtásnyira lenni cápáktól és delfinektől. Odalenn nem számít semmiféle üzlet és marketing- és ettől szép ez az egész napjainkban legalább annyira, mint a hőskorban.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Álomesküvő a felszín alatt

A víz alatti fotósok jól meg tudnak élni Kínában az esküvői képek készítéséből, ugyanis arrafele most ez a trendi. Shanghajban állítólag már több tucat stúdió kínálja ezt a szolgáltatást a házasulandó pároknak, és rendes konkurenciaharc van, mert nagy a fizetőképes kereslet. Megjegyzendő, a világ más részein is egyre gyakrabban készülnek ilyen fotók, mert sokaknak tetszik az ötlet- talán az elején bele sem gondolnak, mennyi nehézséggel jár ez.

A búvárfotózás jellemzően hobbi, még a neves, sok díjat nyert alkotók számára is. Van egy civil foglalkozásuk, és mellette hódolnak ennek a szenvedélynek. Szerintem igazán megsüvegelendő, hogy sokan úgy ölnek bele pénzt, energiát a felszerelés beszerzésébe, a tanulásba, az utazásba, a fotózásba, hogy saját örömükre dolgoznak- no meg a mienkre, mert el tudnak kápráztatni a képeikkel.

Hallottam már magyar búvárfotósról, aki víz alatti modellfotózásra specializálódott, így jegyespárokkal is dolgozott. De mifelénk azért nem sokan érdeklődnek ez iránt, ellentétben például Kínával. Ott az esküvőt nagyon komolyan veszik, rengeteg pénz forog minden ahhoz kapcsolódó szolgáltatásban, és ezek közül az egyik drága tétel a fotózás. Mivel úgyis sokat költenek rá, beleférnek az extrém elképzelések. A jegyespárok jóval az esküvő előtt megszervezik a fotózást, keresik a legjobb stúdiókat, és a víz alatt készült képekkel most lehet kaszálni.

Ráadásul az új ötletekre szüksége van a stúdióknak a talpon maradáshoz, mert a sok költség miatt egyre többen inkább barátokat kérnek meg a fotózáshoz, sokaknak vannak minőségi gépeik, és ügyes amatőrök meglepően jól tudnak dolgozni. De víz alatti képeket nem lehet bármelyik haverral készíttetni.

Persze először ki kellett találni azt, hogyan lehet ezt ügyesen megoldani. Nem olyan könnyű ám egy levegővel pózolni a mélyben, miközben a képnek könnyedséget, légiességet, romantikát kellene sugallnia! Ha erőlködnek, akkor a végeredmény messze nem lesz lenyűgüző. A fotósnak legalább lehet légzőkészüléke, de azért van ám különbség kép és kép között, azért, mert valaki a gépet vízhatlan tokba teszi, nem válik azonnal ügyes búvárfotóssá. Igaz, akad stúdió, ahol a fotós maga nincs a víz alatt, hanem a medence üvegfalán keresztül dolgozik, de megítélésem szerint ez azért nem hoz olyan eredményt, mint az igazi búvárfotózás.

Még a felszíni rutin is kevés a víz alatti munkához, szóval jóval az első munkavállalás előtt neki is gyakorolnia kell modellekkel, meg kell találni az alkalmas medencét, azt esetleg be kell rendezni, kísérletezni kell a megvilágítással, a ruhákkal (mert az hülyén néz ki, ha a szoknya a menyasszony nyaka körül lebeg), a vízhatlan sminkkel és így tovább. Akadnak olyan, akik el is utaznak, hogy nyílt tengerben készítsenek jegyesfotókat, ott aztán már végképp elszaladhatnak a költségek.

Nyilván a fotózás előtt nem árt, ha az ifjú pár vesz pár szabadtüdős búvárleckét, megtanulják, hogyan tudnak hosszabb időt tölteni egy lélegzetvétel után a víz alatt, milyen módon kell pózolniuk, hogy kell kommunikálniuk a fotóssal. 

Nincs mese, a kép örök emlék lesz, de a folyamat miatt is, ami az elkészültéig vezet. Mondhatni, a fiatalok élesben tanulják meg, milyen együttműködni egy nehéz szituációban, amikor tényleg számít a másik minden lélegzetvétele...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Tíz éves a medencék királya

Azt gondolom, kevesen hitték, hogy búvárok tömegét vonzhatja egy medence, csak azért, mert mély. A brüsszeli Nemo33 előtt is léteztek búvárok számára kialakított medencék, de valahogy ez a projekt mégis más volt.

2004-ben nyílt meg az intézmény, aminek alapkoncepciója pofonegyszerű volt. Építettek egy medencét, több mélységi szinttel, 34 méteres maximális mélységgel, 30 fokos vízzel. (Bár a Nemo33 név alapján legegyszerűbb úgy gondolni rá, mint egy 33 méteres medencére, 33 fokos vízzel.)

Az épület előterében van egy jó kis étterem, az itt ülők a nagy ablakokon át meg is nézhetik a merülőket. A búvárok regisztrációja gyors, a végzettségük ellenőrzése után léphetnek be, és a búvárkomputeren kívül minden más felszerelés bérlete benne van az árban, ami ráadásul nem is túl magas, 22 euro.

Ez az átlátható koncepció tette valószínűleg sikeressé a medencét, no meg Brüsszel könnyű elérhetősége. Európából bárhonnan megközelíthető fapadossal a város, kis hazánkból is pár ezer forintért lehet szerencsés időszakban foglalva retúrjegyet szerezni, de a közeli országokból vonattal, autóval is lehet utazni. Kell még egy megfizethető szállás a városban (van belőle bőven), Brüsszelben lehet jókat sétálni, enni, sörözni, és persze valamikor be lehet iktatni a Nemo33-at.

Ezzel kapcsolatban be kell vallanom, szerintem egy merülés bőven elegendő ott. Hallottam már olyat, hogy valaki egy hétvégén kettőt vagy hármat merül, de hát ez csak egy medence, egyszerűen nincs ott annyi vonzerő egy búvár számára- az én megítélésem szerint. Persze megértem azt is, ha egy kispénzű búvár a hideg, téli időszakban ki akarja élvezni a jó kis meleg vizet, többször is, végülis nem drága a merülés. Akad ott "üreg", meg pár éve egy Smart is körbeúszható a víz alatt, szóval a megszabott 40 perces merülés jól eltölthető, és búvárruhára sincs szükség. De én mégis több időt hagynék a város látványosságaira, mert a legtöbb búvár csak pár napot van Brüsszelben, és kár az egész időt egy medencében vagy annak előterében eltölteni.

Pár praktikus jótanács: a legtöbb lényeges információ fenn van a Nemo33 honlapján, ami fontos, az az, hogy búvárkártya és búvárkomputer legyen nálad, a legegyszerűbben a 4-es villamossal lehet kijutni (a végállomásnál kell leszállni), és ha megteheted, merülj hétköznap a déli órákban- sokkal kevesebb a búvár, sokkal élvezetesebb a merülés.

Szóval az elmúlt évtized igazi sikertörténetnek tűnik, és ezért más is kedvet kapott a medenceépítéshez. Hamarosan nyílik Velence közelében, Montegrotto Termében az Y-40, például. És idehaza is több helyen felmerült egy ilyen, különleges búvármedence építésének ötlete, legutóbb Sümegen. Csak hát nem olyan egyszerű ez a szitu. Kell, hogy a régiónak önmagában is legyen vonzereje, hogy a nem búvár családtagoknak is legyen mit nézni. Kell egy erős helyi búvárközösség, a maroknyi magyar búvárra nem lehet százmilliós forgalmat tervezni. Kell az is, hogy Európából könnyen, gyorsan, olcsón jöhessenek a vendégek, ez Budapesttől távol eső helyek esetén legalábbis kétséges.

Brüsszel ideális helyszín volt, de azért az, hogy nem épültek tucatszámra hasonló helyek Európában, jelzi, hogy egy ilyen projekt nagyon drága, és a megtérülése kétséges. Senki nem jótékonyságból tol be eurómilliókat egy ilyen beruházásba, és nem is "nagy érdekek" számítanak, hogy majd a többi vállalkozás forgalma megnő, és összességében mindenki jól jár, mert kiegyenlítődnek a veszteségek. Ez pénzkérdés, üzemeltetőnek is, búvárnak is. Ha a brüsszeli hétvége az olcsó repjeggyel és a nem túl drága Nemo33 belépővel kevesebbre jön ki, mint mondjuk egy sümegi kiruccanás, akkor utóbbi igencsak rossz helyzetből indulna.

Természetesen ez csak elméleti fejtegetés, mert a Nemo33 konkurensei közül egy épül, a többi meg csak terv szintjén létezik. Ha most akarnék olcsón egy gyors merülést meleg, mély vízben, nem nagyon lenne alternatívám. Ráadásul a belga söröket is szeretem, rokont is tudunk látogatni- lehet, hamarosan ismét elugrunk Brüsszelbe...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Negyedmillió búvár

A Sümegre tervezett búvárközpontról már sok helyen olvashattunk. A beruházás gazdasági oldalát, a több milliárdos beruházás finanszírozási hátterét nem boncolgatnám, szerintem a korábbi búvárkodásra építő óriásberuházásokhoz hasonlóan ez sem fog megvalósulni.

Ám volt egy dolog, amire felkaptam a fejem. Valahol az jelent meg, hogy a sümegi városatyák előtt tartott bemutatón a beruházó cég képviselője azt találta mondani, komoly piac van idehaza, hiszen 250 ezer búvár van az országban.

Ettől azért leesett az állam. No nem a számtól, mert az szinte biztosan téves, hiszen megítélésem szerint a töredéke sincs az aktív búvárok száma a negyedmilliónak. Inkább csak azon töprengtem el, milyen piackutatások, felmérések, statisztikák alapozták meg ezt a hihetetlenül magas értéket?

Én ugyanis elég régóta benne vagyok ebben a magyar búváréletben, ráadásul megvan az a rossz szokásom, hogy minden érdekel. A helyet az, hogy nem is olyan bonyolult kiszámolni, mit jelentene 250 ezer magyar búvár. Például az újonnan vizsgázók felszerelés vásárlásai, és a régóta merülők természetes elhasználódás miatti felszerelés cseréi azt jelentenék, hogy évente nagyjából húszezer mellénynek vagy légzőautomatának kéne fogynia- ez több milliárdos volument jelentene. Búvárfelszerelést árulni az egyik remekül jövedelmező ágazat lenne a kereskedelemben, de nagyjából biztos vagyok benne, a legnagyobb cégek forgalma is messze van a milliárdostól.

Ha negyedmillió ember merülne aktívan, akkor a tendenciák alapján ebből legalább 50-60 ezer ember menne el évente Egyiptomba illetve az Adriára. Ez azt jelentené, hogy az év minden hetén öt egyiptomi chartergépet töltenének meg kizárólag búvárok. A nagyjából öt hónapos adriai szezonnal és minimum négyet merülő búvárokkal kalkulálva minden nap közel ezer magyar búvárnak kéne merülnie Horvátországban május elejétől szeptember végéig.

Ezeknek a számoknak iszonyúan örülnének a horvátországi magyar bázisok, vagy az egyiptomi magyar búvárcégek. Ám ezek a valósággal köszönő viszonyban sincsenek. Teljesen irreális a negyedmilliós szám, ennyi magyar búvár biztosan nem volt sose és nem is igazán lehet. Bár a búvárkodás költségei kézben tarthatók, azért annyi realitásérzéke mindannyiunknak van, hogy fel tudjuk mérni, mennyire elképzelhető a tengereket ilyen számban megrohanó, tanfolyamot, felszerelést, merüléseket megfizetni tudó magyar búvártömeg léte. Tuti üzlet lenne tanfolyamokat hirdetni, túrákat szervezni, felszerelést eladni, komoly beruházásokkal épülnének színvonalas édesvízi búvárbázisok, hiszen ennyi ember úgyis visszahozná azt a pénzt.

Felmerülhet a kérdés, hogy jött ki ez a szám. Talán akkor igaz, ha belevesznek mindenkit, aki valaha pár percet úszkált a nyaralás során "búvárszemüveggel és békatalppal". Ám én őket inkább csak tengerimádónak mondanám, nem búvárnak. Egy kis részükből lehet majd egyszer búvár, de a többiek nyilván nem fognak készülékkel merülni se nyílt vízben, se 40 méter mély medencében. Én legalábbis erre jutottam a gyors kalkulációimmal, de van rá esély, hogy a beruházók piackutatásai a pontosak- az idő eldönti majd.

Mondjuk az is furcsa volt, amikor a tájékoztatón szóba került, a fegyveres erők búvárainak milyen hasznos lehet majd ez a medence. Pár tucat hivatásos búvárról beszélünk, akik számára a merülésben az igazi kihívást az olyan körülmények jelentik, mint a téli időszak hideg vize, a folyók erős sodrása, a nagyon gyenge látás. Nos, ezekre nem tudnak semmilyen módon felkészülni egyetlen óriásmedencében sem, a komoly kiképző munka továbbra is máshol lesz majd. A roncsból mentés gyakorlásánál megint nem az a lényeg, hogy minél nagyobb mélységben kerüljön rá sor.

Ha el is jutnak évi 1-2 alkalommal egy ilyen mély medencébe a hivatásosok, ezzel biztosan nem fognak eltartani egy efféle intézményt. Már csak azért sem hiszem, hogy nekik erre van szükségük, mert a honvédség vagy a katasztrófavédelem kiválóan képzett búvárai eddig is fel tudtak készülni feladataik elvégzésére, pedig csak sekélyebb medencében gyakorolhattak. Ám tévedhetek is, aki jobban ért ehhez a témához, nyugodtan megcáfolhat.

Szóval érzésem szerint nincsenek csodák. Megépülhet a sümegi óriásmedence, megfelelő csillagállás esetén még sikeres is lehet- minden búvár nevében ezt kívánom. Csak ahol már a beruházás tervei körül olyan információk keringenek, aminek hallatán a témában járatos ember meghökken, ott azért a továbbiakat illetően is vannak kételyek. Persze ne legyen igazam, csak hát az utóbbi évek nagy bejelentéseit sose követték megvalósult projektek, így aztán könnyű szkeptikussá válni...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább
«
12

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Hirdetés

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog