Minden jó, ha delfin a vége

Egész héten át az egyiptomi búvár szafari eseményeiről tudósítottam, nyilván többnyire a pozitív dolgokra koncentrálva. Nem titok senki előtt, hogy egy hosszabb utazásnak mindig lehetnek árnyoldalai, de a lényeg a végső mérleg.

Ezen a héten viszont tényleg minden jól sikerült. Jókat merültünk, szépeket láttunk, kegyes volt hozzánk az időjárás, jó volt a hajó és a kaja... De az ember mindig telhetetlen. Egyszerűen vártunk még valami slusszpoént a túra végére.

Adtunk egy esélyt egy Shaab El Erg nevű helynek. Az angol neve többet mond: Dolphin House. Itt él egy delfincsapat, de azért kell szerencse hozzá, hogy még is mutassák magukat nekünk. Pedig ha nem jönnek, a hely nagy-nagy csalódás, mert halott, leharcolt korallok vannak mindenütt. 40 percen át unatkoztunk a víz alatt, mígnem felbukkantak a delfinek és pár percen át velünk is maradtak.

Ilyenkor aztán persze mindenki boldog, nagy élménnyel zártuk a merüléseket. De még másnap is ott voltunk a zátonynál, és bíztunk benne, pár percet talán úszhatunk a delfinekkel. Ebből aztán az lett, hogy egy órán át sznoriztunk velük, folyamatosan ott köröztek, néha tőlünk karnyújtásnyira úsztak a felszínre. Mi megnéztük őket, ők pedig minket.

Mit is mondhatnék? Kell-e bármit? Fantasztikus hét volt, és most már biztos, az év egyik legjobb döntése volt Egyiptomba jönni. Nem ez volt az utolsó vörös-tengeri szafarink, ebben biztos vagyok...

0 Tovább

A Thistlegorm vonzásában

Egy igazi roncslegendát is merülhettünk a héten. A Thistlegorm már Cousteau első híres filmjében, A csend világában is komoly szerepet kap, és azóta is megmozgatja a búvárok fantáziáját.

Az 1941-ben elsüllyesztett angol szállítóhajó rakománya számtalan víz alatti fotón bukkan fel. A motorok, teherautók, vasúti kocsik, tankok, no meg a rengeteg fegyver és lövedék még ma is a mélyben nyugszik és roppant látványossá teszik a merüléseket. A raktér ráadásul könnyen elérhető és a roncs sincs túl mélyen. A magányosan álló hajó körül megannyi hal is el, nem csak rozsdás vasakat látunk odalent.

Akkor nincs is itt semmi gond a búvárkodással, gondolhatnánk. De a helyzet ennél kissé bonyolultabb. A Thistlegorm a nyílt vízben nyugszik, semmi nem fogja fel az erős tengeri áramlatokat. Emiatt gyakran csak kötél mellett lehet le- és felmenni. A mélyben is oda kell figyelni rá, honnan jön a víz, és persze vigyázni kell a belső terekben, ne akarjon el a búvár. Ha a szél felkorbácsolja a hullámokat, akkor a hosszú hajóút éppen úgy rázós lesz, mint a merülés utáni kimászás. Ráadásul a népszerűsége miatt szinte biztosan lesz még itt pár másik hajó.

Ám minden nehézség ellenére megéri a merülés. Ritka az a búvár, aki nem élvezi ezt a kalandot, mert a maradványok, a rakomány, az élővilág mind-mind izgalmas. És mindenből hasznot lehet húzni: sok búvár jött szembe, mindnél volt lámpa, így aztán fényárban úsztak a rakterek, lelkesen fotózhattam. Előre tudtuk, hogy a Thistlegorm túránk egyik csúcspontja lesz, és nem is kellett csalódnunk.

0 Tovább

A tenger nem válogat

Tegnap reggel a Ras Mohammed nemzeti parkban merültünk. Van itt egy pár igen híres hely, egyikük a Jolanda nevű hajó roncsa. 

A maradványok jelentős része már lecsúszott a meredeken zuhanó falon. Ám a hajóról elnevezett zátonyon még akadnak dolgok, így a Jolanda rakományának egy része is: szanitereket szállított. 

A tenger pedig kicsit sem válogatós, benépesítette a vécécsészéket is. Fura kontraszt egy ilyen színes, látványos zátonyon a porcelánon megtelepedő korallokat- bár meglátásom szerint a roncs fém testét jobban kedvelik. 

Még egy merülést terveztünk itt, ami viszont igazán akciódúsra sikeredett. Egy helyen felbukkant egy titán íjhal. Ez a gyors, erős hal roppant agresszíven védi ivadékait, bárkinek nekitámad, aki közelít. Na ez a példány mindenkit megkergetett, aki csak a környéken járt. Nekem az uszonyomba harapott, azt ráncigálta, másoknak direkt az arcába úszott. Csak úgy tepertünk előle... 

Aztán kicsivel odébb két hatalmas tüskés ráját fedeztünk fel. Amikor közelebb értünk, elegánsan odébb tempóztak. Aztán váratlanul elkezdte őket támadni két méretes tüskés makréla. A ráják gyorsan el is menekültek, én meg csak lestem, sose láttam hasonlót. 

Szóval nem kizárólag békés élmény a búvárkodás, hanem igazi full HD, szuper 3D természetfilm, aminek soha nincs ismétlése... 

0 Tovább

Nyár, Egyiptom, búvárkodás

A szafari félidejében vagyunk, most már eltöprenghetek rajta, mi újság a Vörös-tengeren.

Manapság utazás előtt mind olyanok vagyunk mint az óvatos ember, aki még a hideg levest is megfújja. Túl sok rossz hír jut el hozzánk, gyengül a forint, tartunk a repüléstől és így tovább. Pedig utazni jó, utazni szeretünk, ezért aztán egy idő után felretesszük az aggodalmakat. 

A tavaly nyári egyiptomi tüntetések barátaim útjának tettek keresztbe. Valljuk be, máshogy tervez az ember, ha az út amire hónapokon át készül, egyik pillanatról a másikra meghiúsul. Bár nem voltam érintett, mégis elgondolkodtató volt az ügy. Ráadásul az ország is kezd megdrágulni, de... A Vörös-tenger az egyik legnagyobb kedvenc, nem olyan könnyen mondunk le róla.

Így aztán most is összejött a régi csapat, és belevágtunk a szervezésbe. Az esetleges drágulás nem tett boldogabbá, de összegezve Egyiptom még így is olcsóbb trópusi tengeri úti cél mint bármi más. Ez a realitás... A forint gyengesége pedig minden mást is megdrágított.  Csodák nincsenek, a búvárkodás nem olcsó kedvtelés. 

Még tucatnyi  egyiptomi út tapasztalatával felvértezve is tud apróbb meglepetésekkel szolgálni az ország. A belépéskor a határőr olyan bélyegző hiányát kérte számon, amit mi nem is kaphattunk, aztán mégis átengedtek. Sose fogom megérteni a helyi bürokráciát, de szerencsére nem is találkoztunk ezzel a későbbiekben. 

A hajót szerencsére már jól ismerjük, nem először utazunk a Cassiopeia fedélzetén. Most sem csalódtunk, de a kihajózás után már elsősorban az érdekelt,, mi vár ránk a víz alatt.

Bármennyire jól ismerjük a Vörös-tengert, amikor először beugrunk a 28 fokos vízbe, és feltűnik a korallzátony, máris eszünkbe sem jut, hogy ne tudna új élményeket adni. Három búvárkodással töltött nap után bátran mondhatom, élvezzük az felszín alatti órákat. Színes korallok és sok-sok hal várt ránk, delfinek bukkantak fel, teknősöket láttunk, polipokat, rákokat, murénákat figyelhettünk meg karnyújtásnyi távolságból. Merültünk nappal és éjszaka, sekély helyeken és aramlásos falaknál, korallzátonyoknál és roncsokban. Unatkoznunk pedig nem kellett. És még két izgalmas nap vár ránk!... 

Mit is mondhatnék? Bármi is jön, Egyiptom már nem okozott csalódás, legalábbis búvár szemmel. Aztán lehet ez még jobb is, csak legyen még egy kis szerencsénk... És oly távolinak, alaptalannak tűnik most a hezitálás, mint kis hazánk maga a viharos,  monszunesős nyárral. Otthon is történhet váratlan, és delfinekkel biztos nem futunk össze... 

0 Tovább

Egy teknős reggelije

A hajnali merülésre való felkelés mindig nehéz ügy. Reggel hatkor ébresztenek a hajón,  olyan gyakran fordul meg a fejemben, maradhatnék az ágyban is. De aztán általában erőt veszek magamon, mert a reggeli időpont ideális a legszebb nyílt tengeri zátonyokhoz. 

Ma hajnalban a Jackson Reef volt a célpont, ami színes élővilágú hely, gyakran felbukkanó teknősökkel. Ez persze csak esély,  sose tudhatjuk, mit találunk. Ám ezúttal szerencsénk volt,  egy koralltömb alatt ott tanyázott egy termetes teknős. 

Az ilyen idős, 60-70 centis példányok már nem túlságosan ijedősek. Ez is békésen ette a lágykorallokat, míg mi perceken át néztük őkelmét. Mindig letépett egy nagyobb darabot a korallból, és komótosan rágcsálta. Nyugodtan lehetett fotózni hosszú időn át,  mert ezt a veterán teknőst már nem zavarták a búvárok. Bizonyára tudja jól, a kalimpáló, buborékeregető, villogtató lények nem bírják túl sokáig a víz alatt. 

És valóban, a levegő korlátozott mennyiségben állt a rendelkezésünkre, hamarosan vissza is tértünk a hajóra. Ott pedig már várt a reggeli- bevallom, amikor láttam enni a teknőst, már a mélyben éreztem, éhes vagyok. De ilyen élmény után még a reggeli is jobban esett... 

0 Tovább

Éjszaka a Vörös-tenger mélyén

Lehorgonyoztunk egy csendes öbölben, ahol a hely alkalmasnak látszott éjszakai merülésre is. Általában védett, nem túl mély helyeket választunk, ahol egy kis eltévedés esetén sincs nagy baj.

A hajónk alatt volt egy kis roncs, az a fajta, ami nem túlságosan nagy és egyáltalán nem jelentős, még a nevét sem tudja senki. Manapság már alig ismerhető fel az egykori hajó, olyan szinten szét van esve. De a tenger számára a felszíni dicsőség mit sem számít. Az már csak a múlt, a jelen viszont arról szól, mennyi minden telepedett meg a maradványokon.

Először délutáni órákban mentünk vízbe, akkor sem volt rossz, de tudtuk, éjszaka egy kicsit minden más lesz. A korallokban élő aprócska rákok például az éjszakai órákban sokkal jobban megfigyelhetők. Rózsaszín és piros kis jószágok ezek, amelyek izegnek-mozognak, ahogy megvilágítjuk őket. A tűzhalak is aktívabbá válnak, de ami a legszebb, az a roncs fölött felbukkanó hatalmas halraj, ami elnyúló, élő szalagként lebeg a sötét vízben. A színük csak akkor látható, amikor rájuk világítunk. Mivel tudtam, ilyen fényviszonyok közt kár is próbálkozni, csak a szememmel követtem őket.

Éjszaka egyszerű a búvár dolga: ha valahol egy percek óta vakuval villogtató fotóst lát, ott biztos van valami. Egyikük apró murenát talált, megnéztük, aztán pár méterrel odébb, a roncs közepén felbukkant a "nagypapa", egy hatalmas, sötét színű példány. Bár a lámpa erős volt, csak a fejét tudtam megvilágítani. Karnyújtásnyira aztán egy krokodilhalat vettünk észre, aki mellett óriási kőhal hasalt. Épp készültem fotózni, amikor elúszott egy búvárcsapat mellettünk. A sok érdekes dologra rá se néztek, viszont roppant alaposan felkavarták a homokot, így aztán már mi se láttunk semmit. Ilyenkor mindig átfut az agyamon, korallmező felett is olyan óvatlanok?

Ám odalent hosszan bosszankodni felesleges, ezer érdekesség vár még. A fénykévék egy-egy koralltömböt világítanak meg, ám a lámpát fogó búvár alig látszik. Egészen más így, ebben a sejtelmes derengésben látni a zátony egy kis darabját. Úszunk egyik fénykörtől a másikig, hol ezt, hol azt látunk. A merülés végén eszembe jutnak a délutáni delfinek. Valaki azt mondta, milyen jó lenne, ha éjszaka jönnének, míg a víz alatt vagyunk. Ebben a sötétben viszont elsőre biztos pokolian ijesztő lenne egy csapatnyi hatalmas állat, ahogy villámgyorsan elénk úsznak a semmiből.

Bármennyire szeretjük őket, azért kihagynám az élményt. A víz nappal se a mi közegünk, éjszaka pedig főleg nem az. Pont eléggé kalandos az éjszakai búvárkodás nélkülük is, ők pedig jöjjenek csak nappal, ha meg akarnak örvendeztetni minket...

0 Tovább

Az első delfin

Vasárnap óta Egyiptomban vagyunk, egy hétig szafarizunk a tengeren. A víz ilyenkor 27-28 fokos, és ha szerencsénk van, sokmindent láthatunk. Mi valószínűleg mázlisták vagyunk, mert már az első napokban volt mit megcsodálni. 

A sok színes korallhoz is hozzá lehet szokni, az ember egy idő után már valami nagyra vágyik. És aztán felbukkant egy polip, pár muréna, nagy skorpióhal, szóval az első két merülés is jól telt. Naplemente előtt pedig beúszott pár delfin az öbölbe. A hajónktól 5-10 méterre mentek el, mi megnéztük őket, ők minket... Jó kis kedvcsináló volt az éjszakai merülés előtt. 

0 Tovább

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés


Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Google hirdetés

Hirdetés

Utoljára kommentelt bejegyzések

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog

Hirdetés