Egy igazi roncslegendát is merülhettünk a héten. A Thistlegorm már Cousteau első híres filmjében, A csend világában is komoly szerepet kap, és azóta is megmozgatja a búvárok fantáziáját.

Az 1941-ben elsüllyesztett angol szállítóhajó rakománya számtalan víz alatti fotón bukkan fel. A motorok, teherautók, vasúti kocsik, tankok, no meg a rengeteg fegyver és lövedék még ma is a mélyben nyugszik és roppant látványossá teszik a merüléseket. A raktér ráadásul könnyen elérhető és a roncs sincs túl mélyen. A magányosan álló hajó körül megannyi hal is el, nem csak rozsdás vasakat látunk odalent.

Akkor nincs is itt semmi gond a búvárkodással, gondolhatnánk. De a helyzet ennél kissé bonyolultabb. A Thistlegorm a nyílt vízben nyugszik, semmi nem fogja fel az erős tengeri áramlatokat. Emiatt gyakran csak kötél mellett lehet le- és felmenni. A mélyben is oda kell figyelni rá, honnan jön a víz, és persze vigyázni kell a belső terekben, ne akarjon el a búvár. Ha a szél felkorbácsolja a hullámokat, akkor a hosszú hajóút éppen úgy rázós lesz, mint a merülés utáni kimászás. Ráadásul a népszerűsége miatt szinte biztosan lesz még itt pár másik hajó.

Ám minden nehézség ellenére megéri a merülés. Ritka az a búvár, aki nem élvezi ezt a kalandot, mert a maradványok, a rakomány, az élővilág mind-mind izgalmas. És mindenből hasznot lehet húzni: sok búvár jött szembe, mindnél volt lámpa, így aztán fényárban úsztak a rakterek, lelkesen fotózhattam. Előre tudtuk, hogy a Thistlegorm túránk egyik csúcspontja lesz, és nem is kellett csalódnunk.