Új tengermélyi tárlat

Végre képek is láthatóak arról, mi vár a búvárokra a Lanzarote mellett kialakított víz alatti szoborparkban.

múzeum

Jason deCaires Taylor azzal vált elismert művésszé, hogy élethű alkotásait a tenger mélyére helyezi el. A szobrok maguk több száz évig megmaradnak, ám mégis folyamatosan változnak, ahogy a tenger élővilága megtelepedik rajtuk.

múzeum

Első ilyen munkáit a Karib-tengeren csodálhatták meg azok, akik búvármaszkot öltöttek. A Mexikóban levő szoborparknál már tudatosan arra törekedtek, hogy hatalmas területen több száz alkotást helyezzenek el, gyakorlatilag egy új, önálló zátonyt alakítottak ki.

múzeum

Ahogy híre ment a projektek sikerének, népszerűségének, és egyre több turista érkezett csak ezek kedvéért, máshol is tervbe vették hasonló helyek létesítését. A legutóbbi nagy munka kedvéért a Kanári-szigetek egyik tagjára, Lanzarotéra csábították deCaires Taylort, ahol szintén több száz szobor készül el. A tenger itt kicsit hűvösebb, az élővilág is másféle, így izgalmas lesz látni, milyen módon alakulnak át a szobrok errefelé az évek alatt. Most még azt az állapotot sikerült megörökíteni, amikor minden teljesen új és érintetlen. A munka fázisai is láthatóak, hiszen először megmintázzák a szobrokat, odaviszik azokat a partra, majd egyesével helyezik el őket a tenger fenekén.

múzeum

múzeum

Ahogy máshol, úgy itt is reflektál aktuális kérdésekre némely alkotás. Az egyik szobor címe: A lampedusai csónak. Nem kell állást foglalni ennek kapcsán, elég, ha csak elgondolkodunk azon, milyen lehet a tengeren hánykolódni, miközben az ismeretlenbe tart az ember. Ez a szobor vélhetően az egyik központi alkotása lesz a lanzarotei víz alatti tárlatnak. 

múzeum

múzeum

Az biztos, hogy különleges, izgalmas helyszín lesz a szoborpark, ami fotóstémának sem utolsó. Merültem már Lanzarote vizeiben, és biztos, ha újra arrafelé járok, nem fogom kihagyni ezt a különleges víz alatti múzeumot sem.

múzeum

6 Tovább

Merülés Sebastos romjainál

Izraelben található Caesarea városa, aminek közelében találhatóak az ókori Caesarea romjai. A várost Nagy Heródes király építette, és később Júdea provincia székhelyévé is tették. A városhoz tartozó kikötő Sebastos volt, ami korának egyik legnagyobb ilyen jellegű építményének számított, komoly munka volt a megépítése. Nem meglepő, hogy még ma is rengeteg minden látható az akkori épületekből- nem csak a víz felett, hanem a felszín alatt is.

Caesarea Maritima ma Izrael egyik fontos régészeti emlékhelye, nemzeti parkként látogatható. És aki a tengerbe is bemerészkedik, az a víz alatt nézheti meg, mi maradt az egykor igen forgalmas és nagy jelentőségű kikötőből. Sebastos romjai ugyanis pár méteres mélységben vannak, a mólók és hullámtörők az évszázadok alatt összeomlottak és megsemmisültek. Ennek okait a kutatók vizsgálták, talán az építés során sem jártak el elég körültekintően, de az is gondot okozott, hogy egy törésvonal húzódik itt, és a földmozgások is komoly rombolást végeztek.

A nemzeti park gondozói sok feltárást végeztek itt, később pedig a felszíni romokhoz hasonló betekintést szerettek volna nyújtani a víz alatti maradványokhoz. Egy búvárközpont található a területen, és innen indulhatnak el merülni az amatőr búvárrégészek: összesen négy beúszható útvonalat jelöltek ki. Ezek közül az egyik olyan sekély, hogy a felszínen maszkkal és légzőcsővel úszók is láthatják a hatalmas kőtömböket, illetve egyéb régi leleteket. A többi útvonal sem túlságosan mély, a merülés nem támaszt nagy kihívást.

Természetesen a mélyben nehezebb áttekinteni egy olyan hatalmas kikötőt, mint ez volt egykoron, ezért a tájékozódást térképek és leírások segítik. És plusz élményként ott van az, hogy ez mégiscsak egy merülés, tehát a romok közt halak cikáznak, a kövek közt rákok, csigák bújnak még és így tovább. 

Nem sok ilyen "víz alatti múzeum" van az egész világon, ahol nem mesterségesen víz alá küldött hajóknál vagy szobroknál lehet búvárkodni, hanem igazi romokat csodálhatunk meg. Ráadásul minden információt megadnak ahhoz, hogy megértsük, nem csak egy halom algalepte kő között úszkálunk, hanem az ókor egyik fontos városának maradványait fedezhetjük fel.

0 Tovább

Búvármúzeum Csobánkán

Igazán egyedi tárlattal gazdagodott a pilisi falu: a közösségi házban tekinthető meg mostantól a Búvártörténeti kiállítás. Farkas Bertalan dandártábornok, az egyetlen magyar űrhajós nyitotta meg a kiállítást, aki egyébként maga is átélte már a búvárkodás élményét.

A kicsi, de szépen összeállított kiállítás a búvártechnika fejlődésére koncentrál. Több évtizedes, felújított felszerelések sorakoznak egymás mellett, egészen közelről lehet megnézni a régi palackokat, búvárruhákat, nyomáscsökkentőket, és a kihelyezett tablókon pedig meg lehet ismerkedni a felszerelésekkel, a búvárkodás jelentős alakjaival, ágaival. A megnyitón láttam, hogy a gyerekek nagyon lelkesen nézegetik a sok titokzatos felszerelést, talán egyszer a jövőben majd ők is elkezdenek merülni. Kedvcsinálónak bizonyára jó ez a szépen megvalósított kiállítás.

Aki a környéken jár, annak feltétlenül ajánlom, hogy nézzen be a közösségi házba (Csobánka, Béke út 4.), mert bepillantást nyerhet a búvárkodás múltjába.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

2 Tovább

Google hirdetés


Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

divecenter.hu

Google hirdetés

Hirdetés

Utoljára kommentelt bejegyzések

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog

Hirdetés