Tagadhatatlan, hogy ellustultam. Azzal tudom magam nyugtatni, hogy pár tucat merülés során mégiscsak mozgok valamit, de a lelkem mélyén tisztában vagyok vele, épp a víz alatt van kockázata a mozgásszegény életmódnak. Aki nem búvárkodik, nem tudja elképzelni, milyen gyakoriak a lassú tempójú, roppant nyugis merülések, és mennyire szeretjük ezeket, és így néha szinte sokkol, ha kőkeményen kell tempózni, hiszen elszoktunk a mozgástól. A sokk pedig stresszel jár, az nagyobb levegőfogyasztással, szóval kevesebb tartalék marad, a merülés is rövidebb lesz, és aki kifullad, az könnyen bajba kerülhet.

Egyszerűen nem szerencsés úgy vállalkozni egy potenciálisan komolyabb kihívást jelentő merülésre, ha az ember egy emeletet is csak lihegve tud leküzdeni. Igyekszünk elkerülni az áramlással szemben úszást, a kapálózást, a nehéz helyzeteket, csak hát a tenger időnként nem a mi szánk íze szerint működik, váratlan meglepetésekkel szórakoztatja a búvárt.

Egyébként is, miért én legyek egy csapatban a gyenge láncszem? Miért én bírjam a legkevésbé a cipekedést, az úszást? De az első kérdés: tulajdonképpen hol is csúszott félre a rendszeres mozgás? Gyerekként állandóan a közeli fekete salakos pályán hajtottam a labdát, bicikliztem, csatangoltam. Aztán egyre kevésbé foglalkoztam a sporttal (már úgy, hogy én csináljam, mert nézni azóta is nézem), és az utóbbi pár évben szomorkodva tapasztaltam, ahogy "összemennek" a neoprén ruháim.

Bár tele van az internet roppant nagy okosságokat író honlapokkal meg blogokkal, az igazi inspirációt egy régi barát adta: harmincon túl kezdett bele a rendszeres edzésbe, ma pedig az Ironman-versenyzők élmezőnyében van. Fantasztikus teljesítmény! Többet jelent egy-egy ilyen személyes példa, mint a fitness- és dietetika tudományához sorolható tucatnyi cikk.

Mert valahogy én most azt érzem, nincsenek roppant nagy titkok. Az ember futhat vagy biciklizhet, az alapköltség minimális, és biztos több eredménye lesz, mint a fotelben punnyadásnak. Vagyis nem több, inkább más, ellentétes előjelű. Lehet a táplálkozáson is változtatni, nyilván, de az extrém diéták és méregdrága edzőtermek mindegyike csak úgy működik, ha megvan az emberben az elhatározás. És slussz.

Nekem szerencsém van, mert volt a garázsban egy ócska biciklim, aminek a kerekét felpumpálva pár perc alatt elértem a közeli Dunaparton futó kerékpárutat. És egy ideje gyűjtöm a kilométereket, és még élvezem is a dolgot. Nem csak rendszeresen rákészülök a tekerésekre, beszereztem pár cuccot is a hidegebb időre, a biciklim néhány végképp elhasználódott alkatrészét pedig lecserélem. És hiszek benne, hogy abszolút rajtam múlik, hosszú távon rendszeressé válik-e ez a kis testmozgás. A biciklizés amúgy is nagyon praktikusnak látszik, hiszen merülés közben úgyis leginkább a lábizmainkat tesszük próbára. Szóval örülök neki, hogy az a régi bringa még van olyan állapotban, hogy bírjon egy 18 kilométeres kört- eddig ez volt a leghosszabb letekert táv.

Nem mintha Ironman-versenyeken akarnék indulni, erről szó sincs. Nekem ez nem kell, hogy elsődleges hobbimmá váljon, hiszen az továbbra is marad a búvárkodás. De talán még a merüléseket is jobban élvezem majd, ha többet bírok, ha nem jelent semmiféle problémát egy kis áramlás.

Viszont egy dolgot máris észrevettem. Megvan a vonzereje annak, hogy az ember naplót vezet a merüléseiről, szeretem a búvárkomputeremről letölteni a merülések adatait, böngészem a profilokat. Pluszt ad az élményhez az, hogy utólag egy kicsit újra át tudom élni a víz alatt töltött időt, mert adatokat látok, no meg persze fotókat. Talán ezért éreztem úgy, hasznos lehet, ha biciklizésnél is számítok a technikára: van egy régi "félokos" Nokia telefonom, aminek van GPS-vevője, és még egy Symbianon működő szoftvert is találtam a biciklizések nyomkövetésére. Vicces, hogy egy olyan dolog is tud inspirálni, aminek konkrétan a testmozgáshoz kevés köze van. Ám elégedetten nézegetem a térképet, és tervezem a következő útvonalakat. Bár néha úgy érezzük, a technika ránk telepszik, és sokkal jobb lenne, ha el tudnánk szakadni a kütyüinktől, én most úgy érzem, hasznukat is láthatjuk, ha megfelelő módon fordulunk hozzájuk. Persze könnyű nekem felismerni egy-egy cucc praktikumát, hiszen a búvárkodás technikai sport, ott elengedhetetlen tisztában lenni azzal, mi mire jó.

Szóval lelkesen töltöm le a megtett utak adatait, és aztán elmentem a térképeket. Íme, egy útvonal a Római-parttól Budakalászig- jól néz ki, nem? Igazán pöpec lenne, ha a víz alatti mozgásomat is ilyen formában tudnám nyomon követni...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.