A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Egy búvárkodásban is járatos lengyel művész érdekes módját választotta a figyelemfelhívásnak: egy víz alatti múzeum installációit burkolta be horgolt alkotásaival.
Agata Oleksiak, avagy művésznevén egyszerűen csak Olek, aggódik a cápákért, amiket komolyan veszélyeztet az emberi tevékenység. A tenger élőlényeiért pedig a tengerben kampányol a lengyel alkotó, akinek specialitása a horgolás. Így aztán született egy képsorozat, amiben horgolt ruhában merültek alá a modellek. Meglehetősen furcsa látvány ilyen öltözékben látni egy búvárt, illetve egy cetcápával úszó "sellőt".
Ám akkor hallottak róla többen, amikor Mexikóban a híres víz alatti szoborparkban is felbukkant a horgolt alkotásaival, és Jason deCaires Taylor egyik, a mélyben kiállított alkotását, ami nagy bombákat formáz, szintén beburkolta. Ez a múzeum fenntartójánál kiverte a biztosítékot, és bírósági eljárással fenyegetőzött a gerilla-művészet miatt. A szoborban a horgolt burok nem okozhat nagy kárt, de ezek az alkotások úgy lettek kialakítva, hogy megtelepedjen rajtuk az élővilág, a szorosan ráhúzott horgolt cucc pedig ezeket letakaríthatta a bombák felszínéről. Így aztán akár ténylegesen okozhatott némi kárt az akció.
Hogy valóban sikerül-e felhívni a figyelmet a cápák megóvásának kérdésére, az jelen esetben is nagy kérdés. Talán igen, talán nem, mindenestre beszélünk a témáról, és ez már önmagában is hasznos. Az élővilág pedig hamarosan újra benépesíti majd azt a bomba-szobrot...
Azzal most már egyre többen tisztában vannak, hogy a vizeinket rengeteg gyógyszermaradvány szennyezi. Ám úgy fest, ennek például a halak esetében jó hatása is lehet, mert tovább élnek, de valóban örülni kellene ennek?
Mivel rettentő sok gyógyszert fogyaszt az emberiség, ezekből rengeteg hatóanyag kerül az élővizekbe. Van, ami a vizelettel ürül, de a szemétbe dobott pirulák tartalma is elvegyül a tengerek és tavak vizében. Amíg kis mennyiségről volt szó, ezt nehezen lehetett volna kimutatni, ma viszont már más a helyzet, vizsgálatok sokasága igazolja ezt.
Svédországban az Umea Egyetemen kísérleteztek egy helyi halfajjal, amit laboratóriumi körülmények közt olyan vízben tartottak, amiben álmatlanság elleni nyugató hatóanyaga volt jelen- ez a természetes körülmények között is nagy koncentrációban mutatható ki. Az emberek esetén a szernek köszönhetően a gyógyszer szedője "belassul", ám a halak aktívabbak és bátrabbak lettek- többet ettek és tovább éltek.
Azért nem kell örömtüzeket gyújtani, és az sem ajánlható, hogy mostantól minden lejárt gyógyszert a vízbe szórjunk. A vizsgálat jelentősége az, hogy eddig elsősorban a nehézfémek hatását vizsgálták, amelyekről nyilván tudni lehetett, mérgezik az állatokat, de annyiféle gyógyszer van a vizekben már, hogy árnyaltabb megközelítésre van szükség. Ami az emberre hat valahogy, az az állatoknál esetleg pont ellentétesen működik.
És még a látszólag jó hatás, az élettartam növekedése sem sorolható be egyértelműen a pozitív dolgok közé. Mondani sem kell, hogy ezzel esetleg felborul egy-egy élőhelyen az egyensúly, bizonyos fajok előnybe kerülnek mások kárára, és így tovább. Nem lehet úgy beavatkozni egy táplálkozási láncba, hogy annak csak egy eleme módosuljon, a többi nem. És persze a vizsgálat laboratóriumi körülmények közt zajlott, a természetben még ezer más tényező befolyásolhatja a különféle gyógyszerszármazékok hatását. Szóval messze vagyunk még attól, hogy megértsük, minek mi a következménye- a legjobb az lenne, ha nem élesben derülne ki, a különféle állatok közül melyik válik depresszióssá, hiperaktívvá, netán agresszívvé a felelőtlenül vízbe öntött gyógyszerek miatt.
A nyílt tengeren felbukkanó delfin nem a barátságos Flipper, hanem egy erős, gyors, intelligens ragadozó. És beleavatkozni a vadon élő állatok táplálkozásába nem csak hibás, de sok helyen törvénytelen is.
Az Egyesült Államok az egyik ország, ahol tiltják a delfinek etetést, már 1972(!) óta. A National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) most ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy nem lenne szabadna ilyet tenni, de páran még mindig figyelmen kívül hagyják a tiltást.
Egy szakember rámutatott, nagyon is jó oka van annak, amiért nem engedélyezett a delfinek etetése. Ezek okos emlősök, gyorsan tanulnak, megszokják, hogy a hajókról könnyen, gyorsan szerezhetnek maguknak ennivalót. Ám így gyakorlatilag vadászat helyett rászóknak a koldulásra, és megváltozik a természetes viselkedésük. Miközben az emberek azt hiszik, jót tesznek az etetéssel, kapcsolatot építenek a kedves delfinekkel, a valóságban nagyon is sok kárt tehetnek. Ahogy egy illetékes fogalmaz: "a szeretetükkel ölik meg a delfineket".
Mondani sem kell, mekkora baj lehet abból, ha egy vadon élő állat az élelemszerzés természetes módját kezdi elfelejteni. Ami még rosszabb, ha teljesen hozzászoknak ahhoz, hogy a hajóról kapnak enni az emberektől, egy idő után agresszívan fogják követelni a jussukat, már szó sem lesz barátkozásról. A fiatal delfinek pedig az idősebbektől tanulnak, és amelyik úgy nő fel, hogy a hajóknál kell koldulni, az vadászni már nem is fog tudni. Az állatok némelyike már úgy viselkedik, mint a fogságban élő fajtársaik, hiszen ugyanúgy kérik az ennivalót. A halászok is arra panaszkodnak, hogy a delfinek már nem félnek a hajóiktól, egészen közel merészkednek, hogy halat kolduljanak.
A hatóságok természetesen szigorúan büntetik az elcsípett szabályszegőket, de nagyon nehéz minden magánembert elkapni, vagy ha nem is megbüntetni őket, elmagyarázni nekik, miért okoznak kárt a jószándékúnak gondolt etetéssel. Ezért próbálják közleményekkel tájékoztatni az embereket, de valljuk be, nagyon nehéz elfordítani a fejünket, amikor egy vidámnak tűnő delfin feltűnik a hajótól karnyújtásnyira, és "barátkozni akar". De ez a történet egészen másról szól...
Soha ne feledjük, ezek az állatok, bármennyire intelligensek, elsődleges céljuk a létfenntartás. Az emberben általában nem barátot, játszótársat látnak, hanem egy lényt, aki rendszeresen eteti őket. Ám ez mindig a mi hibánk! Ha nem kapnának finom falatokat, akkor nem viselkednének úgy, ahogy. Igaz, nem mennének annyira közel a hajóhoz, nem lehetne őket megsimogatni. De egy vadállattól elvárni azt, hogy természetes ösztöneivel ellentétes módon viselkedjen, bizalmaskodjon, eleve nagy hiba. Nyilván minket meg a Flipperhez hasonló filmek rontottak el, de ha már olyan nagyra vagyunk az ember intelligenciájával, talán jó lenne ráébredni, mi a különbség valóság és mese között, és ezt észben tartva próbáljuk megfigyelni a delfineket is, a többi állatot is...
Costa Ricában szabadítottak ki egy kötelekbe gabalyodott állatot. Ő megmenekült, de a többi, műanyag zsinegek által fogságba ejtett állat szinte mind elpusztul- a számukat megbecsülni sem lehet.
Egy hivatásos merülésvezetőként dolgozó búvár lelőtt egy védett sasráját a Mariana-szigetek egyik tagjánál- hat hónapig fog miatta ülni.
A kínai nemzetiségű búvár egy helyi cég alkalmazásában volt. Saipan sziget mellett az Eagle Ray City nevű helyen merült csoportjával, amikor szigonypuskával lelőtt egyet a névadó sasráják közül. A közel egy méteres állatot a felszínre vitte, állítólag ekkor szólt már a vendégeknek, hogy a tetemet nem kellene fotózni, mert sasráját elejteni illegális.
Ám egy kép mégis megjelent egy közösségi oldalon, és nem sokkal később el is indult az eljárás a búvár ellen. Ő azzal védekezett, hogy nem tudta, szabálytalan sasráját kifogni, de ezt a bíróság nem hitte el neki- és nagyon furcsa is lenne, ha egy öt éve ezekben a vizekben dolgozó ember nem tudna a védelemről, ráadásul az a tanúvallomás is ellene szólt, ami a hajó fedélzetén történtekről számolt be.
Az ügyész a legszigorúbb, hat hónapos börtönbüntetés kiszabását kérte, és a bíró az ő véleményével azonosult, a büntetést pedig nem függesztette fel, és nem lehet csökkenteni sem. Az ítéletében rámutatott, hogy a szigetek szempontjából mekkora jelentősége van a tengerre épülő ökoturizmusnak, és minden, ami nem csak valós, de erkölcsi kárt is okoz, rossz hatással van erre. Ráadásul komoly súlyosbító következmény, hogy a búvár hivatásosként példát mutat azoknak a vendégeknek, akikkel együtt merül, és a szigonypuskával lövöldözést nem kellene a turistáknak eltanulnia. A kínai búvárnak azzal is szembe kell néznie, hogy a börtönbüntetés letöltése után ki is utasítják, nagyon nagy árat fizetett tehát a rájáért.
Ilyenkor nyilván van akiben felmerül, nem volt-e túlságosan szigorú a bíróság? Nos, egyrészt a bíró a törvények által megszabott keretek között maradt, és ha a törvényhozók annak idején úgy döntöttek, a védett állatok elejtését ennyire keményen lehet büntetni, akkor nincs miről beszélni. Számomra pont az a furcsa, amikor nyilvánvaló állatkínzási ügyekben hoz enyhe ítéletet egy bíróság. Papíron szigorú a törvény, de aztán valahogy mintha "csak egy állat" felkiáltással megússza egy ejnye-bejnyével egy jogsértő.
A bíróság a Mariana-szigeteken ezzel szemben viszont üzent. Egyértelművé tették, hogy az ország számára a tenger milyen kiemelt fontosságú, hogy a védelmet komolyan veszik, és főleg azt demonstrálták, a tengerből élők, a tengeren dolgozók végképp nem hághatják át a szabályokat. Az ítéletben rámutatott a bíró, a búvár nem volt életveszélyben, nem támadott rá a rája, és nem is az éhhalál elkerülése miatt lőtte ki- valamiféle különlegességgel akart szolgálni a vendégeknek, de nagyon rossz módját választotta a "szórakoztatásuknak".
A nyaralásukra sok pénzt áldozó búvárok ugyanis ilyen cselekedetekkel szembesülve valamit mindenképpen reagálni fognak, senkit nem hagy hidegen, amikor a szeme láttára ejtenek el egy különleges élőlényt. Lesznek, akiket a rossz példa arra bátorít, hogy ők is megpróbáljanak így trófeát gyűjteni, tehát egyetlen rája elejtését több másik példány pusztulása követhet. Bár ez nyilván a búvárok kisebb részénél fordulhat elő, kizárni nem lehet.
A többség viszont nyilván felháborodik, amikor egy értelmetlen, ráadásul szabályszegő pusztítással szembesül. Ők esetleg lemondják a további merüléseiket, lehet, soha nem térnek vissza a Mariana-szigetekre, és barátaiknak is azt mondják, "csak akkor utazzatok oda, ha látni szeretnétek, amint a víz alatt, a szemetek láttára lőnek ki csodálatos állatokat". Nos, ez nagyon kevés embernek csinál kedvet- és akiknek meg igen, azok jobban tennék, ha inkább otthon maradnának.
Ez mind része egy ilyen ítéletnek. És biztos vagyok benne, van olyan, aki nem akar fél évet börtönben tölteni egy rája elejtéséért. A visszatartó erő tehát meglesz, és más helyeken pont ugyanígy lenne ilyen hatása annak, ha az állatokat megilletné a valós törvényi védelem. Ha pont a Mariana-szigetektől kell példát vennünk, akkor legyen úgy.
Az alábbi videók is ezen a bizonyos merülőhelyen készültek, és látható, milyen elegáns, méltóságteljes állatokról van szó. Belegondolok abba, ki akar közülük egyet kilőni, és kinek okoz örömet a vérző, vergődő sasráját látni- és máris teljesen indokolt a bíróság elrettentésnek szánt szigora.
Az alábbi videóban látható egy kis útmutató a korallokat tenyészteni szándékozó légzőkészülékes hobbikertészeknek.
Tudom, furán hangzik az ötlet, hogy a víz alatt alakítsanak ki ültetvényeket korallok számára, de ez ma már több helyen létező gyakorlat. Arról már sokan hallottak, hogy az emberi tevékenység, a tenger melegedése hatására az óceánokban pusztulnak a korallzátonyok. Ennek következményei beláthatatlanok, a halódó zátonyokról eltűnnek a halak, a helyiek nem tudnak halászni, a turizmusra is nagy csapást mér ez a jelenség és persze eleve nem lehet ölbe tett kézzel nézni, ahogy az élővilág pusztul a tenger mélyén.
Többféle megoldást találtak már ki arra, hogy lehet újjáéleszteni egy zátonyt. Gyakran segít a nagyobb védelem, a halászat vagy a turizmus végleges vagy ideiglenes tiltása. Szoktak kialakítani mesterséges élőhelyeket, nagy betongömbökkel vagy fémkeretekkel, amin megtelepedhetnek a korallivadékok.
De az is jó megoldás lehet, hogy a letört, apró koralldarabokat összegyűjtik, azokat egy nagy keretre rögzítik addig, amíg megerősödnek, nagyobbak nem lesznek, végül visszaviszik őket a zátonyra, ahol végleges helyükre telepítik őket. Ehhez bizony türelem kell és odafigyelés.
Azt hiszem, belátható, az óceánt ilyen kézműves módszerekkel megmenteni legalábbis nehézkes. Mégis, kis területeken szép eredményeket lehet elérni, és ami még szebb, az ember megmutathatja, amit tönkretesz, azt ki is tudja javítani, munkával és összefogással. Aki látja a videót erről, az pedig elgondolkodhat azon, legközelebb jobban vigyáz merülés közben, ne okozzon kárt semmiben, és persze az is eszébe juthat, mit tehet még a tenger élővilágának megóvásáért.
Szóval a film lényege a példamutatás, nem pedig az, hogy mostantól aztán mi, búvárok, mindannyian essünk neki a korallkertészkedésnek. A jó az lenne, ha el se kéne odáig jutni, hogy szükség legyen újratelepítésre, ilyen aprólékos kis munkára, és aki víz alá megy, az csak az élmények kedvéért tehetné. De ettől azért még igen messze vagyunk...
Az Adria egyik csendesebb partszakaszán vagyunk, a felszínen csodálatos égszínkék a víz. 20 fokosra melegedett fel, ez, ha nem is langymeleg, de azért már nem rossz. Jó órásokat merülünk, fotózunk, jól érezzük magunkat.
A víz alatt viszont aztán találkozunk a másik oldallal is. Egyrészt sok az elhajigált üveg, cipő, mindenféle más szemét. Eszméletlen, mennyi mindent dobálunk be a vízbe, egyrészt azok, akik itt ezen a partszakaszon strandolnak, másrészt sokmindent egyszerűen ide sodor a tenger vize. Vannak üvegek, amiben a tenger lakói találnak otthonra, kis halak, polipok szoktak beköltözni, de azt hiszem, nekik épp megfelelnének a tenger természetes sziklahasadékai is, nincs szükség az emberi "otthonteremtésre".
Ám emellett ott vannak lenn a halakkal telt varsák, a beszakadt hálók is. Kár álszentnek lenni, akik szeretjük a tenger gyümölcseit, tudjuk, szükség van a halászatra. A módszerekről viszont lehet vitatkozni. Az Adria is tele van vonóhálós hajókkal, ami belekerül, az mind ott pusztul, ha kicsi, ha nagy halakról van szó. A varsákat sem űrítik túl gyakran, ami "értéktelen", az gyakran döglötten kerül vissza a tengerbe.
Ráadásul ami háló beszakad, azt soha senki nem szedi ki, szép csendben öli a tengeri állatokat, és a jó kis műanyag hálók borzalmasan lassan bomlanak le. Ma délután is találtam egy kisebb darab hálót, és nem volt szívem ott hagyni a tenger fenekén. Kihoztam, de ha elkezdenék szemetet gyűjteni, eltelne vele a hétvége. Bár akár ebben is szívesen segítek, alapvetően mégsem ezért jöttem ide.
Lehet, jobb lenne, ha nem is búvárkodnék, mert akkor semmit nem látnék ebből a víz alatt humán kultúrából. Odafenn minden olyan szép, harmonikus, ha a tengert bámulom... De most már sajnos túl sokat tudok. Ám cserében én azon kevesek közé tartozok, akik segíthetnek.
Az még rendben van, hogy az akciófilmekben a búvárok a víz alatt birkóznak, de élesben ez egy kicsit veszélyes játék. Erről mesélhetne egy környezetvédelmi aktivista, aki elkövette azt a hibát, hogy videót készített a Hawaii körül díszhalakat befogó búvárokról.
Rene Umberger felvételén jól látható, hogy ekkor az egyik víz alatt ügyködő búvár nagy sebességgel úszni kezd felé- a kamera megmozdul, buborékok látszanak, és pár pillanatig a megtámadott búvár csak forgolódik. Mint Rene és a többi szemtanú elmondta, a támadó kitépte a szájából a légzőautomatát, és beletelt néhány másodpercbe, amíg megtalálta azt.
Szerencsére Rene több, mint tízezer merüléssel rendelkező búvároktató, így aztán a hölgy tudta kezelni a helyzetet. De ha kevésbé rutinos búvárt ér ilyen támadás, 15-20 méterről, pánikba esve akár rakétasebességgel úszhat a felszínre, súlyos, életveszélyes sérülés esélyét kockáztatva. Szóval az ilyesmi a filmekben is csak úgy működik, hogy minden előre le van koreografálva, és persze biztosító búvárok állnak készenlétben.
Egy másik videó is megörökítette a támadást, a helyzet teljesen egyértelmű. A díszhalak begyűjtése önmagában nem illegális, az ilyen agresszió viszont nagyon is az. Teljesen mindegy, mitől lett ideges a búvár, az, hogy a levegőforrást tépi ki egy másik búvár szájából, elfogadhatatlan. Uszodai gyakorlásnál, sekély vízben sem mindig könnyen boldogul az ilyesmivel az ember, élesben végképp ijesztő élmény lehet.
Természetesen a konfliktus nem ezen a merülésen kezdődött. Az aktivisták a halak befogását nem csak azért nem támogatják, mert a korallzátonyokról így rengeteg színes élőlény tűnik el, hanem azért is, mert a búvárok a korallokra térdelve, esetleg azokat törve dolgoznak, ezzel komoly kárt okoznak.
Meglehet, ezek az emberek "zaklatásként" élik meg, ha felvételeket készítenek arról, mit tesznek. Sőt, az imázsuknak nyilván az sem tett jót, hogy a híres rajzfilm, a Nemo nyomában alapsztorijában is helyet kapott a víz alatti díszhalgyűjtés, nem éppen pozitív színben. Nincs bajom az akváriumokkal, a halbefogás nyilván az üzlet része, mint a tenyésztés is. De abban tökéletesen egyetértek a környezetvédőkkel, hogy egy szépen kialakított akvárium kedvéért nem kellene a tengerben kárt okozni túlzó befogással, koralltöréssel, netán vegyszeres halkábítással. A végén eljutunk oda, hogy nem lesz mit kifogni a vízből, és az nem lesz jó se akvaristáknak, se búvároknak, és főleg nem a tengernek...
A nyári nyaralás előtt elgondolkodhatunk arról, az óvatlanul széthagyott szemét vajon hol köt ki. Nos, mélytengeri kutatók megtalálták egy részüket... Megjelentek ugyanis a hírek arról, hogy a Földközi-tengerben és az Atlanti-óceánban bárhol néztek körül a tudósok, mindenütt szemetet találtak- több kilométeres mélységben és a parttól 2000 kilométerre is!
A hulladékban legnagyobb arányban a műanyag tárgyak vannak jelen, bőven akadt halászhajókról származó felszerelés, de emellett még van másféle szemét is a tengerben. Szemét, bármerre csak néznek, a víz felszínén és a legmélyebb pontokon is- ezt mind kiszedni rengeteg munkát igényelne, szinte lehetetlen küldetés.
A búvárok csak bizonyos mélységig merülhetnek le a szemétért, de így is sokat tudnak begyűjteni. Nemrég Abu Dhabiban világrekordot állítottak fel, ugyanis egyszerre 300 búvár merült alá, hogy némileg megtisztítsanak egy partszakaszt. Az önkéntesek pár órányi munkával 9 tonna szemetet szedtek össze! Ennyivel is kevesebb van a vízben, de ne legyenek illúzióink, ez még mindig csak csepp a tengerben, és sajnos hamar újra is termelődhet.
Bizonyára sokan utaznak idén nyáron is valamelyik tengerparti országba. Amikor csomagolunk, gondoljunk arra, minden esetlegesen ott hagyott hulladék a tengerben végezheti. Lehetőleg kevés műanyagzacskót, italos palackot használjunk, és vigyázzunk rá, a parton hagyott hulladékot ne sodorják be a vízbe a hullámok. Akár a más által ott hagyott szemetet is ki lehet dobni- nem a szemetelő kedvéért tesszük, hanem a tengerért, és így közvetve magunkért is.
Aki nem palackkal merül, csak egy búvármaszkot öltve néz szét a víz felszínén úszkálva, sok helyen a part közelében így is nem kevés hulladékot láthat a tenger fenekén. Ezt mind mi, emberek vittük oda, egyetlen hal sem ugrik ki a vízből, hogy begyűjtsön pár sörösüveget. Aki igazán szereti a tengert, az gondoljon arra, minden apróságnak jelentősége van, és ennek megfelelően cselekedjen. Így is sok a szemét odalenn- legalább több ne legyen már.
A nácik vegyi fegyverei óriási fenyegetést jelentenek a Balti-tengerben.
A mélyben levő mérgek története természetesen a második világháborúhoz kapcsolódik. A németek különféle fegyverek bevetésével szerették volna a maguk javára fordítani a háborút, és nagy erőket fektettek a vegyi hadviselés fejlesztésére. Rettentő sok súlyosan mérgező anyagot állítottak elő a háború idején, ám szerencsére ezt akkor nem vetették be. Ám valamit kezdeni kellett volna vele.
Közel hét évtizede fejeződött be a második világháború, és a szöveetségnek kellett döntést hozni arról, mi legyen ezekkel a mérgező anyagokkal. Úgy határoztak, a 65,000 tonna(!) vegyi fegyvert a Balti-tenger mélyére süllyesztik. Talán a szándék jó volt, de a hosszú távú következményekkel nem foglalkoztak- azzal a mi generációnknak kell valamit kezdeni.
Először is az a nagy gond, hogy rettentő sok méregről van szó. Több millió kilónyi olyan anyag ez, amelyekből már kis mennyiség is végzetes lehet egy embernek vagy egy állatnak. Egy olajtankerben lehet ennyi rakomány, és tudjuk, mennyi kárt okoz egy ilyen hajónak a süllyedése, pedig az olaj messze nem olyan mérgező, mint a vegyi fegyverek.
Még rosszabb, hogy sajnos nem is lehet pontosan tudni, hova dobták a tengerbe a méreggel teli hordókat. Elvileg megegyeztek a szövetségesek arról, hova süllyesztik el a vegyi fegyvereket, de a szovjetek csak arra figyeltek, hogy a hajókat ne lássák a partról, és minden mehetett is a vízbe, nem mentek el a kijelölt területekig. Szóval lehetnek méregező anyagokkal teli hordók a part közelében, halászati zónákban, bárhol elszórva.
Manapság pedig úgy fest, elkezdtek szivárogni ezek a bizonyos hordók. Kutatók szerint egyre több olyan beteg, fertőzött halat fognak ki a Balti-tengerből, amelyeket a nácik fegyverei mérgezhettek meg. Gdansk közelében a tengerfenéken, a parttól pár száz méterre mustárgáz nyomait figyelték meg. A magyarázat egyszerű, az acélhordók rozsdásodnak, kilyukadnak, és onnan jut a tengerbe a méreg. Hogy pontosan hova, ez az áramlástól függ, de nem kizárt, hogy a strandokra is elsodródik a sok veszélyes anyag.
A megoldás pedig kicsit sem egyszerű. Egyrészt meg kellene keresni a hordókat, mert nem tudják pontosan, hol vannak. Másrészt az a gond, hogy ha a hordók már tényleg rozsdásodnak, szivárognak, a megmozgatásuk még nagyobb kárt okoz, mert kiemelés közben esnek szét, és egyszerre kerül a tartalmuk a vízbe, katasztrófát okozva. Vannak szakemberek, akik szerint a Balti-tenger mélyebb vizeiben uralkodó viszonyok akadályozzák a mérgek továbbterjedését, de azért kicsit sem megnyugtató érzés arra gondolni, hogy esetleg mégiscsak azoknak lesz igaza, akik óriási környezeti katasztrófától tartanak.
Ez is a mélység egyik titka, amiről kevesen tudnak. És ez is olyan dolog, amiért az emberi tevékenység a felelős. A természet sok problémát képes megoldani, de 65,000 tonna vegyi fegyver semlegesítése azért még a tenger számára is óriási kihívás.
.jpg?full=1)
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
