Big Blue Búvár Blog

Sokat beszélnek róla, hogy milyen károkat okoz a tenger élővilágában az emberi tevékenység- ám érdekes módon annyi felfedezetlen élőlény lehet még a mélyben, hogy tulajdonképpen azt sem tudjuk, mit pusztítunk el.

Talán a fele, talán a kétharmada a fajoknak még mindig ismeretlen a számunkra- vagy akár ennél több olyan is lehet, amit nem ismer a tudomány. Csak becslésekre hagyatkozhatnak a szakemberek, akik folyamatosan keresik a megoldást erre a problémára.

Nancy Knowlton a Smithsonian Institute tengerkutatója, aki egy elmés ötletet ismertetett. A víz alatti lakásként emlegetett kis alkalmatosság tíz négyzet alakú lapból áll, és a köztük levő réseken az apróbb élőlények be tudnak jutnak. Gyakorlatilag ez lesz az otthonuk egy idő után, és amikor a tudósok a felszínen szétszedik és megvizsgálják a több szintes lakássá vált kockaházat, akkor jó képet kaphatnak adott élőhely már ismert és még fel nem fedezett lényeiről.

Knowlton és munkatársa, Matthieu Leray egy tanulmányt tettek közzé eredményeikről, és valóban sikerült új fajokat találniuk odabenn. Először az Egyesült Államok partvidékén helyezték el a kis "lakásokat", Virginia és Florida vizeinek mélyén. Olyan pontokat vizsgáltak, ami a korallzátonyokhoz hasonlóan veszélyeztetett helynek számít. A kis dobozokban megtelepedett apró élőlényeket DNS alapján kategorizálták, és az adatbázisokkal összevetve derült ki, valóban új fajokra bukkantak-e. Hat hónap alatt összesen kétezer élőlény telepedett meg költözött be az így már igencsak zsúfolttá vált "lakásokba", amelyek közül csak 15 százaléknyi DNS-ével találtak egyezetést. 

Ezek után folytatták a munkát, és a világ több pontján helyeztek el a meglepően hatékonynak bizonyuló begyűjtő eszközből, amik máshol is beváltak. Curacao mellett 200 méteres mélységben van például, de például Pápua Új-Guinea és a Vörös-tenger is büszkélkedhet már ilyen mesterséges otthonnal. Sajnos ezek sem alkalmasak arra, hogy megmentsék a pusztulásra ítélt fajokat, de sokat segítenek abban, hogy legalább megtudjuk, mi él a mélyben, mi is az a változatosság, amit meg kellene óvnunk.

Különös ötletekkel szeretnék a tenger élővilágát megóvni fantáziadús feltalálók.

Sok szakértő által hangoztatott tény az, hogy a tengerben élő állatok komoly veszélyben vannak. Némelyik fajt már a kipusztulás szélére sodorta a kontrollálatlan halászat, de amit nem fognak ki, az is bajba kerülhet a melegedő, elsavasodó tengerekben. A világ több pontján pusztulnak emiatt a korallok, és ha egy dominó eldől, követi a többi.

A problémát nem lehet egyetlen huszárvágással megoldani, több részfeladattal kell megbirkózni. Az üvegházhatást és a savasodást tovább súlyosbító gázkibocsátás korlátozása ugyanúgy fontos, mint a halászat reformja, fenntartható módszerek bevezetése. És az is szükséges, hogy a lerombolt, károsodott természetes élőhelyek mellett olyan új élőhelyeket is kialakítsanak a víz alatt, ahol megtelepedhetnek a korallok, gerinctelenek, halak. 

Ezek az ún. mesterséges zátonyok lehetnek betonból épített halmok, szobrokat felvonultató művészeti alkotások illetve leggyakrabban víz alá süllyesztett hajók. Ezek mind alkalmasak az alapvető célra, ráadásul idegenforgalmi jelentőségük is van, mert növelik a búvárkodásból származó bevételt. Az itt merülők ráadásul nem a természetes élőhelyeket terhelik túl a jelenlétükkel.

Francia és román építészek egészen ambíciózus tervvel álltak elő, ami újszerű mesterséges zátonyok kialakítását célozza. Az ötlet lényege az, hogy nem a tenger fenekén építkeznének, hanem a tenger felszínén lebegne a zátony, amiből lefele nyúlnának ki megtelepedéshez, elbújáshoz alkalmas részek. A tenger élővilága roppant alkalmazkodóképes, nem lehetetlen, hogy sikeres lenne a koncepció. Ráadásul a zátony önfenntartó lenne, mert a hajóval érkező látogatók le tudnának sétálni pár emeletet, ahol az ablakokon át láthatnák a tenger élővilágát. Tulajdonképpen ez esetben a látogató emberek lennének az akvárium belsejébe, szűk térbe szorítva, míg az állatok szabadon mozoghatnának ahova tetszik.

Hogy mennyire környezetbarát egy ilyen terv, ami azt feltételezi, hogy építenek egy hatalmas, vízen lebegő zátony-várost, ahova turisták százai érkeznek kirándulóhajókon, nagy kérdés. Szakértők szerint nem kell ezt az ügyet túlbonyolítani: a célnak pont megfelelnének az olajfúrótornyok, hiszen ezeknek az építményeknek a lábai olyan összetett szerkezetűek, ahol remekül érzik magukat az élőlények. Egyszerűen csak a felhagyott kitermelési helyszíneken nem kellene lebontani a tornyokat, és már meg is van az új mesterséges zátonyok. Igaz, szuvenírboltnak és látványos látogatóközpontnak nem terveztek bele helyiséget, de az alapkérdés az, hogy mi a fontos: a tenger élővilága vagy az idegenforgalom? Ha jól válaszolunk, akkor már nem is olyan nagy probléma ez.

Pár helyen már vannak is ilyen, a tengerben hagyott tornyok, és némelyik a búvárok kedvencévé vált, mert annyira dús körülöttük az élővilág. Szóval szép dolog a merész koncepció, de néha az egyszerű megoldások is működnek, csak észre kell vennünk a bennük rejlő lehetőségeket.

Ha valaki szeretne egy-két ingyenes merülést elcsípni, érdekes módon elég csatlakozni egy környezetvédelmi kezdeményezéshez. Persze azért néha ennek is megvan a másik oldala, de mindenképpen élmény az ilyesmi.

Én többször vehettem részt ilyenben, például amikor víz alatt kellett szemetet szedni. Ha úgy nézzük, nem nagy buli ez az egész, hiszen az ember a mélyben kotorászik, hulladékot gyűjt, törött sörösüvegek, műanyag palackok és mindenféle más kacat kerül a zsákjába. Nem az a klasszikus élménymerülés. Ám az is tény, magunknak teszünk ezzel jót, hiszen azt a tenger tisztítjuk, ami fontos a számunkra. Szóval ez az ingyenmunka lehet akkora örömforrás egy jól sikerült nap végén, mint egy nézelődős merülés.

A búvárokat tanítják a környezetvédelem fontosságára, és minden ilyen merülésen élesben kapnak leckét arról, mennyi szemét kerül a vízbe. Ha egyszer az ember végigtúrja az aljzatot ilyen formában, nagyon meggondolja, hogy bármit a tengerbe dobjon, vagy hagyja, hogy más tegye ezt a szeme láttára. 

Szóval nagyon is komoly dolog lehet egy ilyen ingyen merülés. De volt, ahol még ennél is többet adtak. Egyszer Horvátországban, Rab szigetre szerveztek szemétszedős programot, de még szállást és kaját felajánlottak. Azzal nem kalkuláltak, hogy olyan sok magyar utazik majd el: egy egész hotelt megtöltöttünk, a csapat nagyobb részét egy kompról(!) merültették. Másnapra pedig még egy ajándék élménymerülést is szerveztek, de olyan sokan voltak a búvárhajón, hogy mi fel sem fértünk. És akik felfértek, egy órányi hajózás után visszafordultak, mert elromlott az idő... Ám senki nem panaszkodott, sőt, akkor is mentünk volna, ha erről szó sem esik.

Mert a búvárok ilyenek. Máskor, szintén Horvátországban, a csoportban akikkel mentünk, volt pár menedzser. Vezetőjük, amikor hallott a szemétszedésről, azt mondta, ő ezt nem is említi a komoly fizető vendégeknek, hiszen nyilván azoknak eszükbe sem jut hulladékra vadászni. Tévedett: mindannyian jöttek. Ebből a szempontból büszke lehetek honfitársaimra, akik mind szívesen vesznek részt az ilyesmiben. A külföldön dolgozó magyar búvárok is mindig segíteni szokták a környezetvédelemi akciókat, így megbecsülik őket a helyi közösségben.

Az igazi mázli persze az, hogy ha az ember valami nagyon egzotikus helyen búvárkodhat jó célért, mert trópusi körülmények között mégiscsak más az önkéntesség is. Ott vannak a tűzhalvadász-versenyek, ahol a búvárok legálisan kóstolhatnak bele a szigonyozásba, és még jutalmat is kaphatnak.

Nemrég pedig még ennél is izgalmasabbat olvastam. A Fülöp-szigeteken, Biri mellett ingyen merülhetnek azok, akik részt vesznek a mesterséges zátony építésében. Beton alakzatokat helyeznek el a mélyben, amin majd megtelepednek a korallok, és új élőhely alakul ki. Bevallom, szívesen utaznék el én is, ha tehetném, aztán pár év múlva újra megnézném, mit sikerült részben az én munkámnak köszönhetően életre hívni.

Pech, hogy az ilyen programokban csak a búvárkodás ingyenes, a repjegy egy fillérrel sem olcsóbb. Sebaj, biztosan lesznek ott elegen, én pedig azzal is elégedett lehetek, ha kicsit közelebb van lehetőségem ilyenben részt venni. Egyszerűen csak azért, mert fontos a számomra. Ha kívánhatnék valamit jövő évre, szép ajándék lenne, ha sikerülne csökkenteni a tengerbe kerülő szemét mennyiségét. Az eltüntetés igazi csoda lenne, ilyenről nem is lehet álmodni. A magam részéről viszont megteszem, amit tudok- ha kell, hulladékot gyűjtök, ha lehetőségem adódik, mesélek a problémáról. 

Talán ez is ér valamit, megszolgáltam az eddigi ingyen merüléseimet...

A világ több részén választják a halászat egyszerű, de veszélyes és roppant környezetkárosító hatását az emberek: dinamitot hajítanak a vízbe, és a robbanás által elpusztított halakat egyszerűen csak begyűjtik. Ám az a felszínről nem látszik, hogy a detonáció mennyi mindent lerombol a mélyben, letört korall, megölt rákok és egyebek maradnak a dinamitos halászok után.

Éppen ezért a világ legtöbb részén szigorúan büntetik is a dinamitos halászatot, ugyanis ha egy korallzátonyt így letarolnak, az évekig nem tér magához- semmilyen módszerrel nem lehet rajta halat fogni, a turistákat se vonzza a halott élőhely.

Ám Kína délkeleti részén, a Dayawan öbölben a halászok nem hogy igyekeznének titkolni a dinamit használatát, még turistalátványosságá is vált ez a módszer. A döbbenetes élményről egy utazó számolt be, aki befizetett gyanútlanul egy tengeri programra, majd a helyszínen azt mondták, halakat fognak etetni. De nem ennivalóval csalogatták a felszínre az állatokat, hanem bevágtak pár rúd dinamitot a vízbe nagy nevetések közepette. A rengeteg döglött halat aztán kiszedték a fizető turisták szeme előtt- állítólag a halászok többet keresnek rajtuk, mint a halakon.

A helyet a turisztikai kiadványok természetközeli, érintetlen tengeri öbölként hirdetik, de nagyon úgy fest, kissé csalóka képet festenek a valósághoz képest. A helyi illetékesek azt állítják, majd megpróbálnak tenni valami a robbantásos turistaszórakoztatás ellen, de Kínáról lévén szó, talán mire valódi lépések történnek, nem lesz mit megóvni a tengerben.

Az egész Karib-tenger egyik legégetőbb problémájává vált a tűzhalak elszaporodása. Ezek az élőlények az Indiai-óceánban őshonosak, de akváriumban is gyakran tartják a látványos, mérgező tüskékkel felfegyverzett ragadozók.

Valószínűleg díszhalként jutottak el a tengerentúlra, de azt már nehéz megmondani, pontosan mikor jutottak el a tengerbe is Floridában. Talán néhány megunt példánynak keresett új otthont a gazdája, talán máshogy történt- a lényeg az, hogy ebben a régióban természetes ellenség nélkül élő tűzhalak villámgyorsan szaporodni kezdtek. Ráadásul nem csak a nagyobb testű ragadozók nem foglalkoztak velük, a kisebb halak sem ismerték őket, így gyakorlatilag szabadon ehettek ami csak beléjük fér.

A tűzhalak pedig roppant falánk élőlények: minden kisebb halat, halivadékot megesznek, így egy-egy területen teljesen fel tudják borítani a populáció egyensúlyát. Olyan sokat esznek, hogy amikor kifogtak és felboncoltak példányokat, rájöttek, kórosan elhízottak. Ám mivel nem kell menekülniük senki elől, ez sem okoz nekik gondot.

Folyamatosan tovább terjedtek a Karib-tengerben a betolakodók, és manapság már szinte minden kis sziget körüli vizekben megtalálhatóak. A harcot nehéz velük felvenni, hiszen van mit enniük, gyorsan szaporodnak, és nem vadászik rájuk más ragadozó. Az érintett helyeken más és más megoldásokkal próbálkoznak: irtóhadjáratot indítottak búvárok bevonásával, sőt, vadászversenyeket szerveznek, a haléttermekben népszerűsítenék a fogyasztását és így tovább.

Olyan rengeteg tűzhal van már mindenhol ebben a térségben, hogy az eltüntetésük teljes képtelenség. Kisebb körzetekben lehet a vadászatukkal aránylag lecsökkenteni a számukat, aminek megvan a haszna, mert legalább ott némileg zavartalanul szaporodhat a többi halfaj, de a megoldás az lenne, ha a nagyobb testű ragadozók szoknának rá a tűzhal-vacsorára, és így ők tartanák némileg kordában a számukat.

Ezt a célt szolgálja az, hogy több helyen, például Kubában a merülésvezetők a kilőtt tűzhalakkal csalogatják közelebb a cápákat, és bíznak benne, hogy a cápák megkedvelik ezt a csemegét, és maguktól is vadászni fognak rájuk. Ez persze nem fog egyik napról a másikra megtörténni, ki tudja, hány cápát kéne ilyen módon megetetni: egyet, egy tucat, százat, ezret? És hány alkalommal, amíg a cápák tényleg meg nem szeretik a tűzhal-húst?

Pár év múlva majd eldől, mennyire lesz sikeres ez a terv. Amilyen tempóban szaporodnak a tűzhalak a Karib-tengerben, némileg szkeptikus az ember, de hát az élővilágban sokminden megtörténhet- egy invazív faj teret nyerhet, egy őshonos faj meg később reagálhat ezek fenyegetésére. Vagy nem... Meglátjuk.

Mi, a Vörös-tengerben sokat merülő búvárok hozzászoktunk a tűzhalakhoz, és számunkra teljesen furcsa, mennyi gondot okoz a világ más részén a bizonyos helyeken semmiféle bajt nem okozó halfaj. Szóval tényleg bármi előfordulhat, érhetik meglepetések az átlagbúvárt is, meg a tudósokat is. Még az is, hogy a cápákat ilyen módszerekkel lehet eredményesen idomítani.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Több, a tévéből ismert séf meglepően aktív, ha a tengerben kell kalandozni. Heston Blumenthalt is láttuk már tengeri uborkát gyűjteni, de Gordon Ramsay több búvárkalandja szintén felbukkant már különféle műsorokban. A témában a leginkább elkötelezettebbnek viszont Hugh Fearnley-Whittingstall tűnik, aki a halas ételek készítésének szakértője mellett roppant harcos tengervédőnek számít.

Elsőre bizonyára furcsának tűnhet az összefüggés: miért kéne egy szakácsnak merülnie? Nos, egyrészt azzal magyarázhatóak ezek a jelenetek a műsorokban, mert a tengeri gyümölcseinél különös fontosságú a frissesség, és mi lehet annál frissebb, mint amit épp akkor hozott ki valaki a vízből? Másrészt sok, a víz alól származó ínyencség begyűjtési módja önmagában is izgalmas, jó sztori kézzel kagylót gyűjteni, összevetve mondjuk a nagyüzemi sertéstenyésztéssel.

A harmadik tényező pedig maga a tengerek túlzott kizsigerelése. A sztárszakácsok a maguk módján igyekeznek kezelni a problémát: a nagyon divatos, nagyon népszerű, ezért szinte kizárólagosan fogott halak helyett más, szintén élvezetesen elkészíthető fogásokat mutatnak be. Ha csökkenne az igény a szusi és a cápauszony-leves iránt, az ezek alapanyagául szolgáló fajokat sem fenyegetné a túlhalászás. Így hát józan ötletnek látszik az alternatívák kínálása- nyilván számunkra ez azért nem annyira érthető, mert nem tengerparti ország lakóiként számunkra az egész halászat nem annyira izgalmas téma. Pedig minket is érint ám, mennyire egészségesek tengereink! A műsoraiban eleve lendületesnek tűnő Gordon Ramsay egyszer még a cápahalászok nyomába is eredt, állítólag némi kockázatot is vállalva ezzel, ugyanis az illegálisan dolgozók nem szeretik a kíváncsiskodókat.

Aki kíváncsi rá, mit tud tenni a kereskedelmi célú halászat, és milyen idióta szabályozások okoznak kárt az európai vizeken, annak feltétlenül javaslom Hugh kapcsolódó műsorait. Az egyik ilyen gyakorlat a "selejtezés", amikor a kvótán felüli, felesleges fogást, azaz a már élettelen halakat a partra érés előtt visszadobálják a vízbe a halászok. Értelmetlen, pazarló megoldás, miközben rengeteg ember éhezik világszerte, és Hugh az ez ellen indított Fish Fight nevű kampány arcaként sokat lobbizott az eltörléséért- és ami a legszebb, sikerrel is járt!

Ám Hugh nem állt le. A sorozat folytatása (nálunk River Cottage - Én a halakkal vagyok címmel látható) azt mutatja be, ahogy Hugh a tengereken kalandozva igyekszik bemutatni káros és fenntartható halászati módszereket. Megismerhetjük belőle, mit jelent az élővilág számára egy védett övezet, mit tesznek a vonóhálók a tengerfenékkel, milyen amikor robbanóanyaggal halásznak a trópusi korallzátonyokon és így tovább. Hugh maga is a víz alá merül, hogy saját szemével győződjön meg a pusztításról vagy a védelem sikeréről.

Azt kell mondjam, búvárszemmel néha kissé esetlennek látszik a mozgása, de nem ez a lényeg. A fontos az, hogy műsoraival igyekszik felhívni a figyelmét a problémára, és az, hogy európai szinten már sikerült változást elérni, rengeteg támogatót szerezni hírességek és átlagemberek között, feltétlenül megsüvegelendő. A magam részéről sok sikert kívánok neki a további harc során, mert a tenger képes ellátni rengeteg embert élelemmel, de hosszú távon teljesen tönkre is tehetjük, ha nem sikerül fenntarthatóvá tenni a halászatot. A feladat nem egyszerű, de van olyan szép kihívás, mint egy Michelin-csillagos fogást kreálni...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Manapság már a különböző természetvédelmi szervezetek is ügyesen használják a médiát, a kampányban minden eszközt bevetnek, hogy felhívják tevékenységükre a figyelmet, illetve minél több pénzt gyűjtsenek a programjaikra. Mert támogató van, főleg a némileg bűntudatos nyugatiak hajlamosak a zsebükbe nyúlni, ha meg kell védeni a kedves delfineket, bálnákat, utána pedig lehet folytatni ugyanúgy a "kissé" pazarló életstílust.

Bevallom, időnként hezitál is az ember, mit gondoljon a viszonylag nagy port felverő környezetvédelmi akciókról. Mennyire szól az állatokról, mennyire magáról a környezetvédőkről? És valóban ér valamit egy kampány, képes megvédeni az élővilágot vagy változtatni az átlagemberek szemléletén? Azért általában úgy vagyok vele, a környezetvédők többsége bizonyára tisztességes, az állatokért aggódó ember, megérdemlik a támogatást.

Ám azzal is tisztában vagyok, nagyon jól tudnak élni bizonyos eszközökkel. A sok cápavédő közül például sokan felfigyeltek a Shark Angels nevű szervezetre, aminek tagjai között sok csinos hölgy van, akik lelkesen merülnek, úsznak a különféle cápákkal. A honlapjukon írnak tevékenységükről, stílusos póló vásárlásával lehet őket támogatni, és persze böngészgethetőek a vagány fotók.

Szóval nem nehéz felfigyelni ezekre a csinos hölgyekre. És talán valóban meggyőző is egy olyan fotó, amin egy bikinis csaj vidáman úszkál karnyújtásnyira egy nagytestű ragadozótól, mert jelzi, nem kellene senkinek sem rémülten kimenekülni a vízből, csak azért, mert valahol felbukkan egy cápa.

Szóval hajrá, Shark Angels! Kellenek őrangyalok a cápáknak is- és hogy világjárás, merülés közben a csajok még jól is érzik magukat? Ennyi nekik is jár...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Ahol csak felbukkannak cetek a tengerben, elkezdenek túrákat szervezni a megfigyelésükre. Manapság már óriási pénzek forognak a bálna- és delfinnéző hajós kirándulások piacán, de hiába sorolják ezt az ökoturizmushoz, egy cikk szerint komoly kárt okoz az állatoknak. Környezetvédők állítják, az állatok félnek a turistákat szállító hajóktól, nem táplálkoznak rendesen, akár ki is pusztulhatnak az állatbarátok túl nagy érdeklődése miatt.

Ezek nagyon komoly szava, de... Néha van olyan érzése az embernek, hogy bizonyos környezetvédők mindenben találnak hibát azért, hogy egy kicsit magukra irányítsák a figyelmet. Azt az apróságot ne felejtsük el, hogy az állatok nem hülyék, ha valahol állandóan megzavarják őket, odébb fognak állni. Ehhez képest vannak helyek, ahol már sok éve rendeznek bálna- vagy delfinnéző túrákat, és a cetek még mindig ott vannak. Nem úsznak el rémülten, nem tűnnek el a felszín alatt azon nyomban, és most is szép számmal lehet őket látni.

Az egy másik kérdés, hogy vannak egészen kis létszámú populációk, pár tucatnyi egyedből álló csapatok, ezeket békén lehet hagyni, de meggyőződésem, pontosan megállapítható, melyek ezek a veszélyeztetett állatok. Egyszerűen nem kell oda több túrát szervezni, és kész. De kissé szkeptikus vagyok, hogy valóban jobb lesz a delfineknek, amennyiben többé nem mennek oda a turisták, de a halászok és a többi hajós senki által nem látva roboghat ezeken a vizeken és gázol el esetleg egy-két állatot.

Meg kell jegyeznem azt is, hogy rendszeresen tengert járó emberként kicsit furcsállom a cetek rettegésének emlegetését. Nagyon sokszor szálltam hajóra a világ mindenféle részein, és ebből egyetlen alkalom volt, amikor kifejezetten bálnák kedvéért indultunk ki a vízre. Meg is találtuk őket, elúsztak mellettünk, mi megnéztük őket, de nem hinném, hogy ez a nagyjából 30 másodpercnyi szemkontaktus megzavarta volna őket olyan nagyon.

És a többi alkalom, amikor delfint láttam tengerben? Hát azok csak úgy jöttek, maguktól. Nem kergettük őket, nem az volt a cél, hogy szervezett túrán kifejezetten delfineket figyeljünk meg, egyszerűen csak hajóztunk, amikor azok feltűntek a távolban- vagy egész közel. Egyszer az Adrián Biogradból indultunk el egy merülőhelyre, és negyedórán át velünk úszott pár delfin, annyira közel a hajónkhoz, hogy meg lehetett volna őket érinteni. Máskor a Vörös-tengeren merültünk, amikor fél órán át úszott és keringett körülöttünk egy magányos delfin. Ha nem jöttek volna, nem kerestük volna őket, hiszen nem azért szálltunk vízre. Voltunk olyan helyeken, ahol mások már láttak korábban delfint, mert a környéken éltünk- néha előkerültek, néha nem.

Szóval mit tegyünk, ha az elvileg veszélyeztetett tengeri emlősök maguk közelítenek? Zavarjuk el őket, hogy így védjük meg az épségüket magunktól? Ugyan már. Olyan is volt, hogy épp az apartmanunk teraszán ültünk Horvátországban, amikor észrevettük, egy csapat delfin úszik be a szemünk láttára a rogoznicai öbölbe. Mentek egy kört, majd továbbálltak. Mit kellett volna tennünk?

A válasz nyilván nagyon egyszerű: semmit. Intelligens élőlényekről beszélünk, akik hozzánk képest nagyon is otthonosan mozognak a tengerben. Amit nagyon nem akarnak, az nem is fog megtörténni. Persze tudom, van olyan, amikor adott helyen élő csapatokat akár több tucatnyi hajóval üldöznek, miközben rengeteg turista rikoltozik a fedélzeten, de ezeket a helyzeteket nem különösebben bonyolult szabályozással kordában lehet tartani. Nem 100 hanem 10 hajónak legyen túraszervezői engedélye, és kész. Ezt a világon elég sok helyen jól tudják alkalmazni nem csak bálnákkal, hanem mondjuk cápákkal is. A turista pedig, ha biztosra akar menni, előre foglalja a helyet a túrán- vagy egyszerűen kinyitja a szemét, ha hajóra száll, mert tudja, bárhol felbukkanhat egy csapatnyi tengeri emlős.

És zárszóként még annyit: ha esetleg meg is ijed pár bálna vagy delfin, ezek a túrák ismertetik meg az átlagemberrel ezeket a fantasztikus állatokat, akik elkötelezett cetvédőkké válnak maguk is. A túláradó szeretet káros is lehet, de ha valaki belegondol, egy évszázada hány helyen vadásztak bálnára, delfinre, és mennyire megváltozott az ehhez való hozzáállásunk, és ez mennyi állat életét kímélte meg, akkor talán mégse kellene pont a bálnanéző túrákat hibáztatni.

Mert miközben ilyen témákat feszegetnek a konferenciákon, a norvégok szép csendben 729 bálnát öltek meg egyetlen bálnavadászati szezon alatt, és azon dolgoznak, hogy növeljék a bálnahús utáni keresletet. Ám talán aki megcsodálta őket élőben, az nem kér belőle...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Sokan hiszik azt, hogy a Földközi-tenger merülőhelyei kevésbé látványosak, nem nagyon vannak nagy halrajok, nagyobb halak, alig vannak színes gorgóniák és így tovább. Pedig volt ez egészen máshogy is, és ennek kézzel fogható bizonyítékai vannak.

Pianosa szigete a jó példa rá, hogy szigorú védelemmel fenntartható az élővilág épsége. Az Elba közelében található Pianosa a Toszkánai-szigetek Nemzeti Parkhoz tartozik, ezért szigorúan védett. Régebben pedig azért nem lehetett a sziget körüli vizekben halászni, búvárkodni, mert 1998-ig szintén szigorúan őrizték: börtön volt rajta.

A sziget jelenleg is csak külön engedéllyel látogatható, és csak néhány kijelölt ponton lehet merülni a látogatóknak, akiknek maximális számát korlátozzák. Nem egyszerű a dolga tehát annak, aki ide akar búvártúrát szervezni, de a dolog másik fele az, hogy olyan látványban lehet része, amiben máshol nem nagyon a Földközi-tenger mélyén.

Az ilyen méretes barrakudákból álló rajok például enyhén szólva sem számítanak megszokottnak a térségben:

De sasráját se láttam még soha az életben európai vizekben merülve:

Emellett pedig hatalmasra nőtt sügérek úszkálnak a sziget körüli vizekben, láttak már itt macskacápát, nagy langusztákat, és persze nem szokatlan az sem, hogy a falakat színes vörös gorgóniák borítják, amiket nem törtek, szakítottak le a halászok vonóhálói. Az itteni merüléseken készült videók szinte mindegyikében láttam valami igazán látványosat.

Szóval semmi nagy titok nincs abban, hogy kell segíteni a tengernek: ha békén hagyjuk, az élővilág teszi a dolgát. A kishalakból nagyok lesznek, nem tűnnek el a nyílt vízi halrajok, nem tarolja le senki a tenger fenekét. És a dolog úgy működik, nem feltétlenül kell mindent védeni, elég lehet bizonyos területeket, de azokat valóban hatékonyan, valóban minden olyan tevékenységet tiltva, ami kárt okozhat. Kicsit ezzel a búvárkodás ellen is beszélek, de ám legyen, juthassunk el csak ritkán a látványosabb merülőhelyekre, ha ez az ára, hogy egészségesebb legyen a tenger.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Sokan aggódnak a tengerek, tavak élővilágáért, amiket rengeteg dolog veszélyeztet. Van egy roppant pusztító halászati módszer, amiről azért érdemes szót ejteni, mert rengeteg kárt okoz.

A világ bizonyos részein a dinamit olcsó, és ezért a szegény halászok ezzel fognak halat gyorsan és egyszerűen. A módszer aránylag egyszerű, a robbanóanyagot bedobják a vízbe, jön a detonáció, pár másodperc múlva pedig a felszínre emelkednek a döglött halak, amiket csak ki kell szedi a vízből.

Az alábbi videón két srác mutatja be, hogy működik ez, nyilván rettentően poénosnak gondolják ezt az agyatlan pusztítást:

Ha úgy nézzük, akkor csak egy gyors halfogási módszert látunk, nem is kellene rajta kiakadni- hálóval fogva is az a cél, hogy kiszedjük az ennivalót a tengerből. Ám a történet ennél sokkal problémásabb, mert a lényeg a felszín alatt van, amit a dinamittal halászó nem láthat!

Pontosabban már a felszínen is van gond, mert a felemelkedő döglött halak közül csak az elég nagyokat és értékeseket szedik ki a halászok, már ott is van egy komoly veszteség. De az igazi tragédia a víz alatt van. Egyrészt a döglött halak egy része nem emelkedik a felszínre, hanem lesüllyed, teljesen értelmetlenül pusztul el. Ami még rosszabb, egy területen a robbanás mindent kiirthat, kis rákokat és csigákat, no meg az összes, a tengerfenék közelében rejtőző halivadékot, amiből így soha nem lesz kifejlett példány, jóval azelőtt megölik őket, hogy értelme lenne a kifogásuk. Rendszeres dinamitos halászattal ki lehet irtani egy egész zátony teljes halállományát, és az ivadékok elpusztulása miatt az képtelen is lesz a regenerálódásra hosszú időn át.

Aztán ott vannak a nem mozgó élőlények, amelyeket letör a robbanás, így vesznek oda hosszú évek alatt nőtt korallok, elpusztulnak a szivacsok is. Sivár, kihalt, holdbéli tájjá válik egy korábban élettől nyüzsgő korallzátony, úgy, hogy a rengeteg elpusztított állatnak csak kis töredékéből válik élelem, a többi csak elbomlik odalenn. És ha egy dinamitos halász azt látja, a robbantásnak már nincs értelme, mert semmi értékes hal nem emelkedik a felszínre, megy a következő, még épnek látszó zátonyhoz. Ezen a videón látható, ahogy a dinamit döglött halakat, teknőst, korallokat hagy maga után, a felvétel rettentően elkeserítő.

Így aztán pár országban a dinamitos halászat az egyik legszigorúbban büntetett kihágás, mert roppant nagy károkat okoz. Ráadásul veszélyes az emberekre is, hiszen a robbanószerek balesetet okozhatnak a hajón, sőt, olyan is volt már, hogy a víz alatt békésen nézelődő búvárok mellett robbantottak, és ez komoly sérülést okozott. 

Tisztában vagyok vele, hogy amikor beülünk egy tengerparti halétterembe és rendelünk magunknak valamit, nem címkézik fel, milyen módon fogták. De tudnunk kell, időnként óriási ára van a finom fogásoknak, és ha netán találkozunk ilyen módszert alkalmazó barbárokkal, gondoljunk arra, az igazi pusztításról a felszínen nézelődve még csak elképzelésünk sem lehet.

Ez a tengeri élővilág védelmének legnagyobb nehézsége: egyszerűen az emberek túlnyomó többségének fogalma sincs arról, a legszebb azúrkék tenger felszíne alá bukva is találhatunk haldokló, pusztuló élőhelyeket. Mindaz, amit a felszínen teszünk, odalent okoz igazán nagy kárt, ezt észben tartva cselekedjünk minden helyzetben.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!