A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Nagyjából két éve nagy szenzációnak számított a búvárok körében a The Tank Bangers nevű csapat videoklipje: a búvárok víz alatti klipet forgattak egy dalhoz, ami a tenger élővilágának védelméről szól. Villámgyorsan megszülettek a különböző nyelven feliratozott verziók is, íme, a magyar változat:
A Tank Bangers elvileg azóta is aktív, és mindenkit próbálnak rábírni arra, hogy vegyen részt a munkában, hiszen közös a cél, a tenger élővilágának megmentése. Azt el kell azért mondani, nem csak ők foglalkoznak ilyen programokkal. Sok szervezet van, ki hírességeket csatasorba állítva, ki önkénteseknek hirdetett programokkal, ki pedig kormányzati szintű lobbival tűnik ki.
A búváros videó azért keltett feltűnést, mert nagyon jól megcélozta a témára amúgy is fogékony közönséget. A szöveg talán kicsit didaktikus, ami mondjuk az amerikai környezetvédelmi kampányokat ismerők számára egyáltalán nem meglepő, a zene viszont kellően lendületes.
Persze felmerül a kérdés, tényleg akkora a baj? Most már a cápákról sokan tudják, hogy a milliószámra lemészárolt ragadozókból Kínában leves lesz, a tengerből viszont lassan eltűnnek. A levadászott bálnák ügyéről szintén rengetegen hallottak. De ez még mindig csak egy kis szelete a bajoknak: általános a környezetszennyezés, sok helyen vezetik minden tisztítás nélkül a tengerbe a kommunális szennyvizet, vagy az ipari üzemek mocskát. A parton a turizmusból bevételre számítók óriási szállodákat építenek. A halászok letarolják a tenger fenekét a vonóhálókkal, és a fogás feleslegesnek ítélt részét tömegével szórják bele a vízbe. Sok helyen dinamittal halásznak, azaz nem csak a halakat pusztítják el, hanem a korallokat is. A fukusimai atomerűből a tengerbe kerülő radioaktív vizet már nem kellene említenem ezek után. Szóval a baj nagy.
Így aztán megvan az oka az ilyen dalok születésének. Hogy mit érnek el a szerzők, azt még ma nem lehet megmondani, de talán, lassan elindul valami...
Még frissek az élmények, térjünk hát vissza a múlt heti vörös-tengeri szafarira. Ezúttal egy kevésbé örömteli dologról osztanám meg a gondolataimat.
Több, mint tíz éve járok Egyiptomba búvárkodni, és sajnos nem lehet nem észrevenni azt, hogy sok helyen vannak letört, elpusztított, halott koralltömbök. Főleg akkor voltak csúnya esetek, amikor még horgonyoztak a hajók, és amikor túl közel kerültek a zátonyhoz, akkor a nehéz horgony egész sávban tarolta le a korallokat. Manapság is előfordul, hogy a kapitány a búvárok kedvéért kockázatot vállal, amire aztán ráfizet, de ennek árát főleg az élővilág fizeti meg. Én a magam részéről inkább úszok plusz tíz métert a víz alatt, és ezzel a héten nem is volt semmiféle gond.
Ám nem egy elsüllyedt búvárhajó roncsánál merültem már (ezen túrán például kettőnél), ami jelzi, néha a természet is "törleszt". De ez persze édeskevés ahhoz képest, mi minden kárt lehet okozni nekünk, embereknek. Mi ezen a túrán is felhívtuk mindenki figyelmét az óvatosságra, és a csapatunk szerintem szépen is viselkedett ahhoz képest hogy jórészt fotósok voltunk, de érezhető a jele annak, hogy a népszerű pontokon nagy terhelésnek vannak kitéve a zátonyok. Még talán jó is az, hogy visszaesett a turizmus, hiszen sokkal kevesebben merülnek most a Vörös-tengerben, egy kicsit regenerálódhat az élővilág, aminek vannak is jelei. Sok szépet láttunk, óriási élményeink voltak, hiszen egy túrán volt cápa, delfin, teknős páraknak, panaszra okunk nem lehet.
Persze a letört korallok újjáéledése viszont egészen más tészta. Csodák nincsenek, és csak bízni lehet benne, hogy a tenger majd szép lassan jóvá teszi azt, amit mi, emberek elrontottunk. Mi pedig igyekezzünk úgy tengerre szállni, hogy mindig szem előtt tartjuk az óvatosságot. Ezért is készítettem az alábbi fotót "a kárhozat útjáról", egy zátony faláról, ahol egy vélhetően rossz helyen ledobott horgony egész sávban törte-zúzta a korallokat, hallottá téve a színpompás élőhely ezen részét.
Szétnézve a tengerparton, az azúrkék hullámokban gyönyörködve eszünkbe se nagyon jut, hogy a felszín mennyi mindent elrejt. Előlényeket, hajóroncsokat és - szemetet. Sokszor vagyunk úgy, hogy amit nem látunk az nincs is. Pedig nagyon is ott van!
A Monterey Bay Aquarium Research Institute (MBARI) egy videót tett közzé, amiben a mélytengerben, akár 4000 méteres mélységben dolgozó kutatórobotok felvételeit vágták össze. Ezúttal nem misztikus élőlényeket mutatnak viszont be, hanem az odalenn nyugvó szemetet, ami igen lassan bomlik el.
Mit is lehetne hozzáfűzni ehhez? Engem nem lep meg annyira a videó, hiszen magam is részt szoktam venni tó- vagy tengertisztítási akciókban. Idehaza például Budakalászon merültem szemétért, a Lupa-tavakba hihetetlen dolgokat dobálnak az emberek: a kommunális hulladék mellett gumiabroncsokat, biciklit, háztartási gépet találtunk. De Horvátországban is gyűjtöttem már szemetet a víz alatt, tavalyelőtt például a rogoznicai kikötőben. A merülőpárommal három megtömött zsáknyit vittünk belőle a felszínre, volt ott cipő, játék, gyógyszeres flakon és sok-sok sörösdoboz, üdítős üveg. Mi, magyarok általában is szívesen veszünk részt az ilyen munkákban, velünk együtt még tucatnyi magyar búvár merült alá, feláldozva a nyaralás egyik délelőttjét, de hiába dolgoztunk keményen, még mindig bőven maradt a víz alatt hulladék.
Szóval azért mert valamit nem látunk, attól még nagyon is ott van. Csak a gond az, hogy ha túl sok lesz a szennyező szemétből, egyre kevesebb lesz az élővilágból. Vagyis ez nem teljesen pontos így. A víz alatti állatok rafináltak, beköltöznek az üvegekbe és konzervdobozokba, benépesítik a roncsok zugait. Akár azt is hihetnénk, szemetelni jó, de aztán előkerülnek a műanyag zacskókat lenyelő és elpusztuló teknősök, vagy a mérgezett vízben fuldokló halak, és igazolják, nem az a jó megoldás, ha így tüntetjük el a szemetünket. Majd találnak maguknak más, természetes otthont a halak és a többiek...
A roncsmerülés manapság az egyik legkedveltebb ága a búvárkodásnak. Még a rutintalanabbak is megtalálhatják azokat a nem túl mélyen levő, mégis érdekes hajókat vagy más járműveket, ahol élvezhetik a merülést.
A roncsok több szempontból számítanak vonzónak. Egyrészt maga az érzés, hogy a víz alatt lehet körbeúszni egy valamikor a tengeren úszó hajót, különleges és egyedi. Sőt, a búvár gyakran egészen közel mehet olyan részekhez, amire a felszínen nem lett volna lehetőség: a hajócsavart, a legmagasabban fekvő részeket vagy a hidat könnyebb felkeresni, ha a hajó már a víz alatt van. A roncsokon rengeteg kisebb-nagyobb zug és búvóhely van, ami miatt benépesítik az apróbb élőlények, ezért hamarosan megjelennek a nagyobb halak is, amelyek a fedélzet felett cirkálva lesnek prédára. A maradványok új életre kelnek, a rozsdásodó roncsból élettel teli mesterséges zátony lesz pár év alatt.
Egy szó mint száz, a roncsok igazán "merülésbiztos" helynek számítanak. Éppen ezért az a különös helyzet állt elő, hogy időnként az, ami másnak katasztrófa, később a búvárbázisoknak főnyeremény. Rengeteg jól fizető búvárt vonzanak az olyan könnyen megközelíthető, nagy és látványos roncsok, mint a ciprusi Zenobia, az egyiptomi Giannis D vagy Thistlegorm, a horvát Adriában nyugvó Baron Gautsch vagy Peltastis, és a sor hosszan folytatható.
Élelmesebbek pár évtizede rájöttek arra, hogy a búvár számára tulajdonképpen mindegy, hogy a víz alatt levő hajót a természet ereje, egy háborús esemény vagy a búvárüzletben dolgozók összefogása küld a tenger fenekére. Elkezdtek egyre több helyen hajókat süllyeszteni, és ez lett az igazi nagybetűs mesterséges zátony alkotás. Itt már nagyon tudatosan választják meg a helyet, mindig szempont az, hogy könnyen elérhető mélységben legyen a roncs, lehetőleg ne dőljön az oldalára, és ma már az is nagyon fontos, hogy ne szennyezze a környezetet.
Ez a részea projekteknek ugyanis a leginkább kritikus. A magyarázat egyszerű: a modern hajók tele lehetnek üzemanyag-maradványokkal, nem lebomló műanyagokkal, mérgező anyagokkal. Tulajdonképpen a süllyesztési projektek legköltségesebb és legjobban elhúzódó része a tisztítás, amelyekre a nyugati országokban komolyan odafigyelnek. A legnagyobb mesterségesen elsüllyesztett hajó egy kiszuperált amerikai repülőgéphordozó, az Oriskany volt- el lehet képzelni, mennyi ideig tartott az irdatlan méretű hajótest megtisztítása, és persze a süllyesztést magát is hónapokon át tervezték.
Mert hiába tűnik egyszerűnek az, hogy ütünk egy jó nagy léket a hajó alján, és az majd elsüllyed, a történet ennél jóval összetettebb. Először is jól kell helyet választani, vigyázni kell arra, hogy ne természetes korallzátonyra süllyesszék- azért ne alakítson ki senki mesterséges zátonyt, hogy közben elpusztítsa az igazit. Oda kell rá figyelni, hogy a hely legyen megközelíthető és aránylag védett, ne legyen kitéve a nagyobb viharoknak. Azok ugyanis nem csak a felszínen képesek felborítani egy hajót, hanem még a mélyben is. Nem árt, ha nincsenek túl erős áramlatok, a búvárkodás legyen kényelmes. A víz alatt is rögzíteni kell a roncsot, mert ha instabil, akkor veszélyes lehet a látogatókra.
Azt hihetnénk, hogy a mesterséges roncs projektek mind megbirkóznak ezekkel a kihívásokkal, hiszen józan ésszel is végig lehet gondolni, mire kell odafigyelni. Ám a valóság azt bizonyítja, nem olyan sima ügy ez. Volt, ahol a süllyesztésnél nem számoltak azzal, hogy a mélybe merülés közben a hajótestet odébb fogja vinni az áramlás, ezért a tervezettnél sokkal mélyebb pontra került, a búvárok töredéke merülheti csak. Máshol nem sikerült a rögzítés, és a repülőkből álló "légiflotta" többségét egyszerűen elvitte a tenger.
Ha minden jól megy, akkor viszont olyan merülőhelyet lehet kialakítani, aminek az egész világon híre megy. A már fent említett Oriskany szép példa arra, mennyire felpörgetheti a búvárturizmust egy korábban nem túl népszerű helyen egy látványos roncs. Igyekeznek több helyen olyan hajókat süllyeszteni, amiknek történelmi jelentősége van, mert a búvárok számára vonzóbbak az ilyen roncsok. Általában a múlt és a érdekesebb felépítmény miatt a hadihajókat részesítik előnyben, ráadásul ezek már eleve kormányzati kézben vannak, és ezerszámra állnak a rozsdásodó haditengerészeti járművek a különféle kikötőkben.
Legutóbb Portugáliában, Algarve közelében döntöttek úgy, hogy a búvárturizmus érdekében mesterséges zátonyt alakítanak ki. Az Ocean Revival projekt kedvéért mindenki összefogott: a búvárkodásban dolgozók, a helyi önkormányzat, és a haditengerészet is, ami négy(!) hajót adományozott a terv megvalósításához. A legnagyobb közülük 102 méteres, de még a legkisebb is 44 méter hosszú. Igazán egyedinek számít majd az, hogy egymás közvetlen közelében, 26-32 méteres mélységben nyugszik majd a "flotta" összes tagja. Akár egy egész búvártúrát tervezhetnek majd ide a roncsmániások.
És hogy mi lesz a jövő? Süllyesztenek-e el még hatalmas hajókat, netán a fentihez hasonló egész flottát? Biztosan. De azért csínján kellene bánni a dologgal, mert nem lenne jó, ha a turizmus fejlesztésének ürügyén roncstelepet csinálnánk a tengerekből és óceánokból. Főleg azokon a helyeken kell odafigyelni a mesterséges zátony-projektekre, ahol a nyugati országokénál jóval megengedőbb a környezetvédelmi szabályozás. Mert a mélyben levő hajó csak akkor vonzó igazán, ha az magához vonzza a tenger élőlényeit, otthont ad nekik, nem pedig elpusztítja őket.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
