Búvároknak süllyesztenék el az egyik vitatott személyiség szobrát Kanadában.

sztori

A szobor- (és tabu-) döntögetések korát éljük. Persze még mielőtt bárki megijedne, nem akarom értékelni azt, hogy mikor, hol, mennyire indokolt egyes emberek szobrának lerombolása, mert azért annyira mégsem új dolog ez. Elég csak a magyar történelemre gondolni: a kommunista hatalomátvétel után gyorsan eltűnt pár emlékmű amit reakciósnak ítéltek, a rendszerváltás után meg a Lenin-szobrok és társaik kerültek szemétdombra. Egyszerűen van az úgy, hogy átértékelnek dolgokat a múltból- hogy mikor, hol, mennyire indokolt ez, jó esetben a helyi közösség dönti el.

Kanadában például Halifax városa jó példa erre, ahol az alapító Edward Cornwallis szobrát távolították el. Mindez nem most történt, hanem még 2018-ban, méghozzá az őslakos törzsek nyomására. Cornwallis brit katonatiszt volt, Nova Scotia kormányzója, és nyilván elévülhetetlen érdemei voltak a város létrehozásában, ám az akkori felfogás szerint alacsonyabb rendűnek tartott indián törzsek területét foglalták el ehhez. Sőt, még volt egy hírhedt rendelete is, amikor fejpénzt ígért mindenkinek, aki egy megölt indián harcos, nő vagy gyermek skalpját mutatja be a brit hatóságoknak. Az érintett Miꞌkmaq törzsek leszármazottai szerint nem kellene szoborral, róla elnevezett intézményekkel megemlékezni róla. Halifax pedig lépett is, a szobor már nincs a helyén, az iskolát is átnevezték.

Ám most az a kérdés, mi legyen a hírhedt szoborral, ami 86 éven át állt egy parkban. Nem olvasztották be a majdnem három méter magas és több, mint egy tonnás alkotást, hanem egy raktárban tárolják. Nyilván képvisel valamiféle értéket, és a városiak sem az esztelen pusztítást támogatják, így ötleteltek, mi legyen a bronz Cotnwallis-szal. Két év után jelentek meg javaslatok a Cornwallis-ügy lezárására, és a legfontosabb az volt, hogy a szobor ne kerüljön vissza a korábbi helyére.

Elvileg ki lehetne állítani egy múzeumban is, magyarázattal. A másik, meglehetősen értelmetlen lehetőség az, hogy hagyják senki által nem látogathatóan egy raktárban porosodni. A beolvasztást igazán senki nem tartja jó ötletnek. Ekkor jöttek a búvárok azzal,  hogy miért nem süllyesztik el a szobrot a kikötő egy olyan részén, ami nem esik a hajózási útvonalakra? Az alkotás így nem semmisülne meg, de egyfajta szimbólum értéke lenne annak, hogy oda került, ahova. Az ötlet érdekes, és egészen más lenne a projekt,  mint a mostanában divatos, kifejezetten víz alá készült alkotások révén kialakított búvárlátványosságok, mesterséges zátonyok.

Noha a víz alá merészkedők számára még érdekességet is jelentene, sőt, élőhelyéül szolgálhatna a tengeri lényeknek, nem arról lenne szó, hogy Cornwallis nevét kitörölnék a történelemből. Ennek nincs is értelme, hiszen sok dolog fűződik a nevéhez, és a tetteit lehet abból a szempontból vizsgálni, ma mit gondolunk róla. Az egykor történeteket átírni -remélhetőleg- senki nem akarja, és ha feledésbe merül minden jó és rossz, akkor tanulni sem lehet belőle. 

Állítólag Halifax város tanácsában is akadnak komoly támogatói a búvárok tervének, így még az is előfordulhat, hogy megvalósul. Akár például is szolgálhat más városoknak, ahol a közelmúltban már tengerbe dobtak szobrokat- persze a merülőhely kialakítás szándéka nélkül, egyszerűen csak utólagos igazságszolgáltatásként. Pedig ezek olyan dolgok, amikről beszélni lehet és kell is, de ha csak a pusztítás, a múlt eltörlése motiválja a szobordöntőket, abból nehezen alakul ki párbeszéd.