Cornwall közelében egy kék cápa megsebesített a lábán egy búvárt, aki a hírek szerint nem sérült meg súlyosan - sőt, inkább amiatt aggódik, hogy az eset rossz fényt vet a cápákra.

sztori cápa baleset

A meg nem nevezett nő július 28-án dél körül vett részt a Blue Shark Snorkel Trips, egy penzance-i székhelyű hajós cég által szervezett cápás kalandon. Amennyiben az esetnek nem volt konkrét kiváltó oka, azaz nem volt provokált támadás, akkor ez az egyetlen ismert eset, amikor cápaharapás történt brit vizeken.

Az üzemeltető nyíltan beszélt az incidensről. Az utolsó dolog, amit szeretnének, hogy a sajtóban megjelenő híresztelések rossz hírét keltsék az eset miatt nem hibáztatható cápáknak, mondták el.

"Azonnal követtük a vészhelyzeti intézkedési tervünket, és elsősegélyt nyújtottunk az érintett személynek. A parti őrség tanácsait és helyzetértékelését követően a személy saját lábán hagyta el a hajót, és a parton további ellátásban részesült.".A parti őrség Penzance kikötőjében találkozott a túraszervező hajójával, ahol a mentőszolgálat személyzete készenlétben állt.

A vendég hangsúlyozta, hogy sérülését nem szabad a cápa agressziójára fogni. "Annak ellenére, hogy így végződött a kirándulás, csodálatos volt látni ilyen fenséges teremtményeket a közegükben, és egy pillanatig sem szeretném, ha ez a szokatlan esemény beárnyékolná egy amúgy is üldözött faj hírnevét" - jelentette ki. A nő megköszönte hogy  a Blue Shark Snorkel Trips személyzete segítségére sietett és azonnal és jól reagáltak.

"Noha nagyon ijesztő volt az incidens, a körülöttem lévő emberek kedvessége és nyugalma rengeteget számított" - mondta. "Mindannyian vállaljuk ezeket a kockázatokat, amikor belépünk egy ragadozó élőhelyére, és soha nem tudjuk teljesen megjósolni egy vadállat reakcióit."

A cég közölte, hogy azóta is konzultációt folytat cápaszakértőkkel, hogy megértsék, miért történt az incidens.

A Blue Shark Snorkel Trips "közvetlen és interaktív találkozásra ad lehetőséget a kék cápákkal természetes környezetükben". Kis csoportokkal hajóznak ki, s a felszínen lebegő búvárok testközelből láthatják a kékcápákat. A weboldalon hangsúlyozzák, hogy "Ezek a kirándulások nem ajánlhatók azoknak, akiknek nincs korábbi búvártapasztalatuk. Magabiztosnak kell lenniük a nyílt vízben, és tiszteletben kell tartaniuk, hogy vadon élől állatokkal vannak a tengerben."

A cápás úszásokra a Celtic Fox nevű hajóról kerül sor, akár 30 km-re a partoktól. A vízbe csalit engednek, és figyelmeztetik a vendégeket, hogy időnként akár három órát is várniuk kell a cápák megjelenésére.

A kékcápák (Prionace glauca) nyaranta a Karib-tenger felől úsznak el az Egyesült Királyság vizeibe, hogy főként apró halakkal és tintahalakkal táplálkozzanak. A faj az IUCN Vörös Listáján a veszélyeztetett közeli kategóriába sorolt, világszerte halászott faj. A kékcápák uszonyai roppant nagy számban kerülnek piacra a hongkongi uszonykereskedelemben.

A sajtó reakciója az incidensre általában visszafogott volt, bár akadt lap, amelyik némileg szenzációhajhász címet adott a nem különösebben veszedelmes cápaharapásnak.