Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szigonypuska újratöltve

A 007-es ügynök egyszer már megfilmesített kalandjait másodjára is feldolgozták. A Thunderball volt az eredeti film, amiben Sean Connery számol le a víz alatt atombombákra szert tevő bűnözőkkel, de ez az a történet, aminek a jogai miatt hosszú ideig pereskedtek. A szerző, Ian Fleming ugyanis sok ötletet kapott másoktól, mert eredetileg filmforgatókönyvben gondolkodott. Aztán regény született előbb, de a korábbi társak jelezték, hogy nekik is jár a bevételből.

film híresség retró karib

Mindez önmagában nem lenne akkora szám, mindennaposak az efféle jogi csetepaték. Ám azzal is járt mindez, hogy a Thunderball filmes feldolgozásának jogait az egyik szerzőtárs szerezte meg! Így aztán amikor Connery helyét már rég Roger Moore vette át a brit szuperügynök szerepében, és a filmek továbbra is szép bevételt hoztak, valakinek egy konkurens producerirodánál eszébe jutott a Thunderball: újra fel lehetne dolgozni a sztorit, maximum egy kicsit felfrissítve.

film híresség retró karib

film híresség retró karib

film híresség retró karib

Így aztán körvonalozódott egy "kalóz" Bond-film terve, már csak főszereplőt kellett találni. Jött a következő nagy ötlet: bújjon ismét Sean Connery a 007-es bőrébe! A kissé már öregedő skót színésznek volt ehhez kedve, és talán a gázsi is meggyőzte őt. A szereplőgárda többi tagja sem akárki volt: Blofeld, a gonosz terv mögött álló főgonosz Max von Sydow lett, míg a víz mélyén Bondra vadászó főellenség Klaus Maria Brandauer. Utóbbi alakítása egyértelműen kimagaslik a Bond-filmek tipikus gonosz-figuráinak sorából. A terroristák seregét erősítette az egzotikus szépségű Barbara Carrera, míg a Bond-lány a fiatal és bájos Kim Basinger lett. Apró mellékszerepben olyanok tűnnek fel, mint Rowan Atkinson- szóval megadták a módját.

film híresség retró karib

A cím viszont megváltozott, Never Say Never Again (Soha nem mondd, hogy soha) címmel került mozikba az új Bond-film 1983-ban, gyakorlatilag párhuzamosan az aktuális Roger Moore-féle Bond kalanddal. Természetesen tetten érhető a hasonlóság a Thunderball és a Never Say Never Again közt, de több ponton változott a sztori. Az egyik komoly áldozata a módosításnak a víz alatti lövöldözés lett, elmaradt a nagy tömegjelenet. Azért nem maradunk szigonypuska nélkül: a film csúcspontján komoly szerepe jut ennek a búváros akciófilmekben gyakran felbukkanó fegyvernek.

A színészek közül páraknak a forgatás kedvéért kellett belekóstolni a búvárkodásba. Elmondása szerint Barbara Carrera például kifejezetten élvezte a merülést. Nyilván a cápás, vagy víz alatti birkózós jelenetekben aztán már jönnek a kaszkadőrök, de ez már csak így működik Hollywoodban. Ettől függetlenül akiket érdekelnek a jórészt víz alatt játszódó akciófilmek, bizonyára ezt az alkotást is szívesen megnézik.

Végül pedig még egy kis csemege a búvárkodó Bond-rajongóknak: a Bahamák vizeiben nyugszik a Thunderball és a Never Say Never Again forgatása során használt víz alatti díszlet. Az előbbiben egy repülőgép modelljét építették fel, ennek már csak a váza maradt meg, amit gyönyörűen benőtt a tengeri élővilág. A másodikban viszont egy hajó roncsánál kerül kalamajkába Bond, ebben a roncsban alaposabban szét lehet nézni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Búvártőr és szigonypuska

A James Bond-filmekben elég gyakran előfordulnak víz alatt játszódó jelenetek, de az egyikben még a többihez képest is nagyobb hangsúlyt kaptak a víz alatti akciók.

film retró híresség

film retró híresség

film retró híresség

Az 1965-ös Thunderball (félelmetes, majdnem fél évszázada készült!) sztorija önmagában nem annyira meglepő: egy világuralomra törő gonosz atomfegyverrel zsarolja a szabad világot, és csak az angol szuperügynök, a 007-es mentheti meg a helyzetet. Mit ad isten, még egy szép lány is felbukkan- ezúttal a víz alatt "ismerkedik meg" filmbeli partnerével Bond, vagyis Sean Connery. Megjegyzendő, Claudine Auger egyébként a szebb Bond-lányok közé tartozik, jól áll neki a búvárcucc is- vagyis a mélyben a dublőrének.

De ez csak mellékszál. Az igazi látványosság a film végén a rossz és jó oldalon álló búvárok epikus harca. Tőrökkel és szigonypuskákkal esnek egymásnak, és mondani sem kell, még pár cápa is feltűnik a jelenetben. Bond természetesen bőségesen kiveszi a részét a közelharcból, de ezt el is várjuk a Királynő legjobb titkosügynökétől. 

film retró híresség

film retró híresség

Meg kell jegyezni, technikailag komoly kihívást jelentett ennek a búvárharcnak a leforgatása. Kellett sok ügyes kaszkadőr, aztán a munka közben derült ki, páraknak mégsem megy olyan jól a merülés, akadtak sérülések. A koordinálás nyilván nem egyszerű, amikor egyszerre ennyien mozognak a vízben, nem lehet hangos utasításokkal egyszerűen irányítani az embereket, az operatőrnek és a stáb több tagjának pedig szintén a víz alatt dolgozva kellett kihozni a lehetőségekből a maximumot. Gondoljunk bele, 40 búvár volt lenn egyszerre a harcot előadni, plusz a filmesek, ráadásként pedig még egy csapat biztosító búvár!

Az is tipikus, hogy a film rendezőjének semmilyen víz alatti tapasztalata nincs, ezért igazán el sem tudja képzelni, milyen is ebben a közegben dolgozni. Vannak nehézségei, cserében viszont a kamera mozoghat bármerre, nézhet fel és le, és meg kell tanulni, hogyan kell kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket. Nincs mese, a Thunderball alkotóinak sikerült is.

A helyzet az, hogy egy izgalmas víz alatti akciójelenetet gyakorlatilag ma is szinte ugyanúgy kellene megvalósítani, mint annak idején. A kameratechnika változott, de a búvármunka különlegessége nem, és a számítógépes animáció szerintem még sokáig nem tudja megközelíteni az élesben felvett jelenetek látványát. Aki nem hiszi, annak ajánlom, hogy nézze meg ezt a kis összeállítást a film víz alatti akcióiból- ismét csak felhívom rá a figyelmet, hogy majdnem ötven éves ez a búvárcsetepaté!

A Thunderball tehát egyike a legemlékezetesebb Bond-filmeknek, nem kis részben a tenger mélyén játszódó részek miatt. Ráadásul a sztorit némileg módosítva később újból feldolgozták egy "kalóz" Bond-kalandban- egyszer még erre a filmre is visszatérek.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

0 Tovább

Priscilla, a búvároktató

Elvis Presley felesége is belekóstolt a víz alatti kalandfilmek világába egy valós események alapján készült alkotásban. (Ne feledjük, maga a király is vállalt ilyen szerepet...)

búvár film híresség sztori

búvár film híresség sztori

búvár film híresség sztori

búvár film híresség sztori

Meg kell jegyezni, az igazi történet maga kifejezetten érdekes. John Everingham ausztrál újságíró 1949-ben született, fiatalon otthagyta az iskolát a kalandozás kedvéért. Európába készült, de csak Indokínáig jutott, és ott is maradt: Dél-Kelet-Ázsia szerelmese lett, már tinédzserként fotóriporkedett. Később azzal a sztorival vált ismertté, hogy a Vietnamot bombázó amerikai B-52-esek thaiföldi bázisaikra visszatérve időnként a bombaterhük egy részét Laosz felett oldották, ami ártatlan emberek életét követelve.

Everingham Laoszban telepedett le, és üdvözölte amikor a régi diktatúrát leváltották. Ám kiderült, a kommunisták sem jobbak, letartóztatták őt, majd kitoloncolták Thaiföldre, százezer képre rúgó archívumát viszont elkobozták és megsemmisítették. Még a Laoszban töltött évek során egy helyi lányba szeretett bele, ám Keo Sirisomphone-t a kiutasítása után letartóztatták, és egy átnevelő táborba hurcolták. Az ausztrál újságíró ekkor egészen vakmerő mentőakcióba vágott bele: a víz alatt úszott ki vele az országból!

1978 májusában Everingham elmerült a Mekong folyó zavaros vizében búvárfelszerelést viselve. Hosszú úszás várt rá az áramlással szemben, majd célba érve a parton várakozott. Amikor Keo megjelent, tartalék légzőautomatáját odaadva neki alámerültek, hogy elmeneküljenek a mélyben. Keo viszont úszni sem tudott, és a felkavarodott vízben pánikba esett. A férfi a felszín közelében próbált maradni, hogy a fényt látva kicsit megnyugodjon a lány, végül 20 percnyi tempózás után egy thai járőrhajó vette őket a fedélzetére. 

Ez volt a Love is Forever (forgalmazták Passion and Valor címmel is) alapjául szolgáló történet. Michael Landon alakította az újságírót, a feleségét Laura Gemser játszotta, és szerepet kapott a filmben Priscilla Presley, aki mint búvároktató vezeti be a mentőakcióra készülő férfit a merülés rejtelmeibe. A laoszi tábort vezető tiszt szerepét szintén ismert színész kapta, a német Jürgen Prochnow.

Everingham nem volt maradéktalanul elégedett a végeredménnyel, állítása szerint kissé túl sok volt az eltúlzott, klisés jelenet, miközben pár fontos, érdekes részlettel nem forogtak a film készítői. Búvárszemmel azért érdekes, szokatlan a film, mert elég sokat foglalkozik azzal, ahogy a kezdőt igyekeznek felkészíteni a várható körülményekre, másrészt a víz alatti mentőakció is elég drámai sikeredett a pánikoló lánnyal és a búvárokat üldöző járőrhajó megjelenésével.

Mindenesetre érdekes színfolt ez az 1983-as alkotás a búvárfilmek palettáján. Kár, hogy csak rossz minőségű kópiákat lehet elérni, de azért így is érdemes belenézni a víz alatti jelenetek kedvéért. (A búvárképzés nagyjából 1:04-nél kezdődik.)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Spock magyar merülőtársa

Leonard Nimoy arcát elsősorban a Star Trek sorozatból, majd a Star Trek filmekből ismeri a közönség. A jellegzetes megjelenésű színész által megformált Spock igazi geek ikonná vált, de Nimoy azért más műsorokban is munkát vállalt.

Csak nem is ő búvárfilmben bukkant fel, kérdezik most talán páran. Nos, a válasz igen. Az ausztrál Ben Cropp volt a rendezője és operatőre a Coral Jungle című sorozatnak, amiben Nimoy volt a házigazda. Az ausztráliai korallzátonyokról szóló epizódok különböző témákat dolgoztak fel, cápák, delfinek, roncsok közelében merültek a búvárok. A hetvenes évek közepén még nem feltétlenül volt tipikus az, hogy hírességek bukkantak fel az ilyen dokumentumfilmekben, így Nimoy neve mindenképpen segíthetett a népszerűsítésben.

Persze a filmben Nimoy társaságában Cropp csapatának rutinos tagjai merültek. És itt érdemes egy kis kitérőt tenni: elég gyakran előfordul, ha egy ismertebb búvárfilmes olyan feleséget választ, aki később a filmjeiben is aktívan közreműködik. Már Hans Hass második felesége, Lotte is erről volt ismert, de említhetjük például Ron és Valerie Taylor jól működő csapatát is.

Ben Cropp ezen a téren mindenképpen kitűnt, három dekoratív búvárfeleséggel. Először Van Laman volt a partnere a víz alatt is, aztán Eva Papp (nos, itt magyar szálat vélhetünk felfedezni, és nem is tévedünk, valóban magyar származású), harmadjára pedig egy kanadai hölgyet, Lynn Pattersont vett el. 

A Coral Jungle sorozatban tehát a Magyarországról elszármazott Eva Cropp volt Nimoy merülőtársa, éppen ezért róla kerestem néhány felvételt, ami igazolja, hogy Ben Croppnak nem csak a tengeri élővilág megörökítéséhez volt jó szeme.

híresség doku film ausztrália sztori

híresség doku film ausztrália sztori

híresség doku film ausztrália sztori

híresség doku film ausztrália sztori

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Sophia, a sellő

A búvárfilmekben feltűnt hírességek közül talán az egyik legmeglepőbb név az olasz színészlegendáé: Sophia Loren is büszkélkedhet ilyen szereppel. Az isteni Sophia fiatalon és csinosan meglehetősen sok filmben bukkant fel, amelyek jelentős részen felejthető alkotás, és maximum egy-egy különlegesség miatt tartják számon.

Az 1957-es Boy on a Dolphin így aztán elsősorban azért lett emlékezetes, mert Sophia egy görög szivacshalász-lányt alakít, aki egy víz alatt felfedezik antik szobor miatt keveredik mindenféle bonyodalmakba.

Mindenesetre, ha a filmet nem is ismerik túl sokan, az annak idején készített fotók még ma is gyakran bukkannak fel az interneten. Sophia még búvárcuccban, korántsem túl elegáns ruhában is roppant vonzó nő volt, ez tagadhatatlan.

búvár film híresség

búvár film híresség

A víz alatt nyilván kaszkadőr dolgozott helyette, gondolhatnánk. Ám ki tudja- ugyanis nem ez volt az első búvárfilmja! A ma már tényleg alig ismert Africa Sotto i Mari című filmben is merült Sophia, és meglehet, ezekben a régi, kis stábbal készült, olcsó olasz filmekben talán még dublőrre sem telt? Akkor azért még messze nem volt akkora sztár Sophia: 1952-ről beszélünk, amikor alig 18 éves volt, és ekkortól szerepelt Loren művésznéven.

Nos, azért csodák nincsenek, a feltörekvő ifjú színésznőt egy olasz sportolónő helyettesítette a veszélyesebb jelenetek felvételekor. Azért így is érdekességnek számít ez a sok évtizede készült film a búvártémájú alkotások közt. Meglepő módon az alapsztori nem túl sok akciót ígér: egy vörös-tengeri tudományos expedíció hajójára vesznek fel egy ifjú hölgyet, aki meglehetősen felkavarja a monoton napok állóvizét.

Amikor ilyen különleges régi filmeket látok, elgondolkodok, vajon mennyi érdekes alkotás született a világ különböző sarkain az elmúlt évszázadban?

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A Király a mélyben

Igen, maga Elvis Presley is játszott búvárfilmben! Ma már nem nagyon nézik az annak idején futószalagon gyártott Elvis-filmeket, amiben a Király különféle bonyodalmakba keveredik, de a lényeg az volt, hogy a történet bizonyos pontjain énekelhessen egy rock'n'roll slágert, a hatvanas években viszont sok rajongó váltott jegyet ezekre.

Az 1967-es Easy Come, Easy Go (Kalifornia kincse) egyértelmű sztárja Elvis volt, aki egy katonai búvár szerepét kapta a filmben. A történet nem túl izgalmas: van benne csinos fiatal lány, elsüllyedt kincs, gonosz ellenfél és sok zene. Ha nem kapcsolódna a búvárkodáshoz, nem is nagyon lenne értelme megemlékezni róla.

búvár film retró híresség

Így viszont mégiscsak érdemes megemlíteni érdekességként, hiszen valószínűleg Elvisről a legtöbbeknek nem egy víz alatti akciójelenetekkel tarkított kalandfilm jutna az eszébe. Ő egyébként nem volt rossz színész, de középszerű filmekben nehéz nagy alakítást nyújtani, főleg, ha gyakorlatilag a nevével adták el az összeset, és a zenélés fontosabb volt, mint a sztori.

Igazán különleges talán attól lehetett volna az Easy Come, Easy Go, ha a Király a víz alatt is dalra fakadt volna. Ám valószínűleg az így is filmtörténeti érdekesség, hogy Elvis egy jógaórát énekléssel dob fel...

(A víz alatti akciójelenetek nagyjából a 80. perctől indulnak, a megzenésített jógaóra pedig a 33. percben kezdődik. Elnézést az orosz nyelvért...)

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Paris, a celebbúvár

Meglepő, hogy elég sok híresség búvárkodik, de ha azt kéne eldönteni, kinek jut közülük a legtöbb médiafigyelem, biztosan Hilton kisasszony lenne a nyerő.

Akár jó, akár nem, minden érdekesnek számít, ami Paris Hilton munkásságával kapcsolatos. Az is, ha kipróbálja a búvárkodást, aztán ha később beleszeret a merülésbe és egy búvárhajó fedélzetén fotózzák le, és így tovább. Hogy miért pont ő? Nagy kérdés. A búvárkodást űző celebek többsége pont szeret kicsit eltűnni a reflektorfényből (lássuk be, ez a tenger mélyén, maszk mögött nem is lehetetlen), de Paris körül mindig van pár fotós.

Már az első képsorozat sem volt akármi. Nem emlékszem az akkori partnere nevére (vajon a szőke celeb igen?), de a képet fel tudom idézni, ahol Paris nagyon fontosnak gondolta azt, hogy derékig vízben állva, palackkal a hátán egy stílusos napszemüveget viseljen. Az értelmét ne keressük, a képek magukért beszélnek. (Mondani sem kell, nem egy eldugott ponton merülgetett, hanem Hawaii szigetén.)

búvár híresség

Még a víz alatt is pózolt egy kicsit a kamerának az új kalandra vágyó hősnő, de az ember azt gondolhatta, na bumm, megvolt a heti téma a bulvár (nem pedig a búvár) magazinoknak, letudta ezt a programot is.

búvár híresség

Ám később aztán a Twitterén újabb búvárfotókat osztott meg nagy számú követőjével, és az embernek már-már az az érzése támadt, hogy tényleg búvár lett belőle. 

búvár híresség

Végülis mind így kezdjük: egyszer teljesen kezdőként, a lelkesedés által hajtva vagy mások biztatására belevágunk, és aztán elkezdünk rendszeresen merülni járni. Azt hiszem, Paris Hilton számára mindez nem anyagi kérdés...

búvár híresség

Tavaly év végén pedig újabb képsorozatot láthattunk számos helyen megosztva, a híresség ismét Hawaii szigetén bukkant fel neoprénruhában, ezúttal már egy teljesen szokványos búvárhajó fedélzetén.

búvár híresség

És itt is készült víz alatti fotó, igaz, ezt talán pont nem kellene megosztani, mert ha lehet, odalenn nem kéne fogdosni semmit- ha igen, akkor sem illik képeket kitenni róla. 

búvár híresség

Mit is mondhatnék? Ez a bejegyzés a sok Paris Hilton-képpel hosszabb lett, mint az, amit Hans Hass munkásságának szenteltem, de valószínűleg jóval kevésbé tartalmas. Mindez persze nem tragédia, ez éppen úgy kapcsolódik a kedves hobbinkhoz. A jelenségen el lehet gondolkodni, például azon, hogy a búvár hírességekről készült képek többeknek csinálnak-e kedvet a merüléshez? Vagy ez abszolút bulvártéma, és csak női magazinokba való töltelék? Nem tudom.

Azt viszont látom, hogy ezeken a képeken a bulikról híres celeb nagyjából ugyanolyan fegyelmezett emberként viselkedik, mint bármilyen más normális búvár. A víz alatt egészen mást jelent, ha kalandról vagy élményről beszélünk, mint amikor valaki partiról partira jár. Ha nem írom le, hogy ezeken a képeken ki van, alig páran ismernék fel. Még az is meglehet, hogy a felszín alatt Paris is csak annyi, amennyi: valaki, aki élvezi a súlytalan lebegést, a tenger élővilágának látványát. A golfos Tiger Woods, aki szintén búvár, így fogalmazott: "A halak nem tudják, ki vagyok." Talán időnként még a magazinok királynőjének is szüksége van erre az élményre?

Persze ezt igazán akkor lehetne eldönteni, ha összefutnánk vele egy búvárhajón. Azért nem hiszem, hogy mostanában fog bejelentkezni egy túrára ahol én is jelen leszek, így marad nyitott a kérdés. Egyszerű búvárként csak azt mondhatom, szeresse a merülést, lelje kedvét benne, és ne bánja, ha egy lesifotós sincs a közelben, amikor búvárkodni indul...

További érdekességekkel, búvárkodással kapcsolatos hírekkel, képekkel várunk Facebook oldalunkon.

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog