Big Blue Búvár Blog

633 búvár gyűjtött együtt hulladékot Floridában.

Végre egy olyan rekord, aminek értelme, célja is van, fel is hívja a figyelmet valamire. Kicsit unalmas az önveszélyes, öncélú marhaságok sorát látni, ehhez képest kifejezetten pozitív üzenete van annak, hogy a floridai Deerfield Beach-en azért jött össze ennyi ember egy móló közelében, hogy a tenger fenekén levő szemetet gyűjtsék be.

Az ilyen rekordoknak komoly szabályai vannak, a Guiness embere most is a helyszínen hitelesítette a résztvevők számát. Egyesével nyilván kell tartani minden búvárt, s csak az számít hivatalos és eredményes merülésnek, ami legalább 15 percig tart. Összesen 633 ember ment a vízbe az erre meghatározott két óra alatt, így mostantól övék a rekord. (A korábbi 614 fős szemétgyűjtési csúcsot Egyiptomban állították fel. Talán még nekik vagy másnak is lesz ehhez a rekordhoz szavuk, de ezzel nincs semmi probléma, mert a szemétszedés bármilyen céllal, bármilyen indíttatásból pozitív dolog.)

Voltak akik egészen távolról érkeztek azért, hogy részt vehessenek a nagy közös hulladékgyűjtésben. Egy 13 éves kislány például egyenesen Illinois államból érkezett édesanyjával, hogy segítsenek a tenger megtisztításában. Sajnos ők sem emelkedtek a felszínre öres kézzel, mert Floridában is rengeteg a hulladék a víz mélyén.

A több mint félezer búvár annyi mindent szedett össze, hogy pontosan összesíteni még nem is lehetett a teljesítményüket. De egy sokat mondó adatot azért közöltek, mert a helyzet illusztrálására egy dolgot azonnal lemértek. A főleg horgászok által használt móló alatt a búvárok csak a beszakadt ólomnehezékekből 700 kilónyit gyűjtöttek össze! Ez a meghökkentően magas szám jól illusztrálja, hogy egészen elképesztő mennyiségű szemét sodródik a tengerek fenekén, azaz még egy ilyen tömeges akció is pusztán korlátozott eredményeket érhet el. A figyelemfelhívó jellege viszont kétségkívül hatalmas, tehát a célt mindenképpen segíti.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy ilyen közösségi rendezvény mindig jó buli a búvárok számára...

Kis támadás is támadás...

A macskacápa éppenséggel nem számít veszélyes cápafajnak. Ilyen cápák élnek Horvátországban, az Adriai-tengerben is, de teljesen veszélytelennek számítanak. A fürdőzők közelébe sem mennek, búvárok láthatnak nagyon ritkán nagy mélységben, üregben kuksoló macskacápákat. Fogaik is aprók, kisebb állatokra vadászik.

Ezen a brit vizekben készült felvételen viszont rendesen nekiúszik a búvárnak, pontosabban a kamerájának. Persze nagy sérülést nemigen tudna okozni, de azért elsőre ijesztő lehet egy ilyen megmozdulás még egy macskacápától is.

Tanulság? Pusztán csak annyi, hogy a macskacápa, vagy bármelyik tengeri hal lehet ideges, ha veszélyben érzi magát, piszkálják. Szóval tartsuk meg a távolságot kicsi és nagy élőlényektől, mert az jobb nekik is, nekünk is....

Furcsa eset történt Kínában egy kezdő búvárral.

A búvárkodás mint kedvtelés népszerűsége változó: léteznek trendek a szabadidő eltöltésének területén is. Ázsiában most éppenséggel divatos a merülés, és mivel a kontinens számtalan kimagasló búvárhellyel büszkélkedhet, elég sokfelé találkozni ott a csapatosan utazó kínai vagy japán búvárokkal.

Sokan egy búvárút során tanulják meg az alapokat, mások viszont még otthon ismerkednek meg a nagy víz alatti kalanddal. A kínai oldalak tele vannak "csomagajánlatokkal", így aztán van választék. Az alábbi történet is így indult: egy kínai lány fizetett be egy tanfolyamra. 

Az ország északkeleti részén, LIaoing tartományban élő Nana tanfolyami merüléseit viszont nem egy átlagos medencében tartották, hanem egy olyan élményparkban, ahol az átlagos látogatók megcsodálhatják a tenger lényeit amik az akváriumokban élnek- míg a búvárok le is merülhetnek közéjük. Efféle intézmény a világ minden részén akad, de bevallom őszintén, nem tudom mennyire jó ötlet ott búvártanfolyamot tartani. 

Persze kalandosabb az egész, mert ezekben az akváriumokban gyakran vannak például cápák is, a velük való merülés olyan kaland, amiért sokan sokat fizetnek. Hiszen a trópusi tengerektől igen nagy távolságra eső helyeken is megadja ennek az élménynek a lehetőségét, ráadásul biztonságos körülmények között, hiszen az akváriumokban tartott cápák többsége homoki tigriscápa, ami riasztóan fest ugyan, de szinte sohasem támad.

Nos, erre cáfolt rá egy cápa ezen a bizonyos kínai tanfolyamon: a hírek szerint a kezdő búvár, Nana fejét harapta meg egy ragadozó. A nő élete nem volt veszélyben, de arca csúnyán megsérült a képek tanúsága szerint, A homlokán, állán, fejbőrén levő sebeket összesen 70 öltéssel varrták össze. A cápa a beszámolók szerint egyszer kapott oda, utána elúszott. Hogy mi váltotta ki az agressziót, arról nem írnak.

Mindenesetre a tanfolyam szervezője valamennyi orvosi költség megtérítését vállalta. Remélhetően a sebek gyorsan begyógyulnak, és a történetet a sajtóbeszámolóknál alaposabb és szakmaibb elemzés követi. (Nagyon meglepne, ha nem létezne videofelvétel az esetről, ami megvilágítaná a részleteket.) 

Persze a netes okoskodók nyilván arrafelé is mindent jobban tudnak, hiszen láttak már cápás horrort, és így "joggal" követelik, tiltsák meg a merüléseket a cápákkal. Eközben a helyzet az, hogy sok búvárt pont a cápák vonzanak- és az esetek túlnyomó többségében nem is történik semmi különös. 

Balesetek persze előfordulnak, de megesik néha harapás kutyasétáltatás közben is. Egy ilyen történet pont azért feltűnő, mert annyira ritka, noha nap mint nap merülnek akváriumokban cápákkal. És ez a támadás se volt végzetes, tehát aki cápákkal merül, nem öngyilkosjelölt, hanem inkább csak kíváncsi. Remélhetően a helyiek kiderítik, mi volt az ok- és némi szerencsével talán ennek a híre is éppen úgy eljut hozzánk, mint a sebesülésé.

Egy egyiptomi cápás balesetről mesélt a sérült búvár.

Az utóbbi hónapok híre volt, hogy a Vörös-tengeren merülő búvárok arról számoltak be, a nyílt tengeri zátonyoknál, sekély vízben feltűnő óceáni fehérúszójú cápák mostanában feltűnően tolakodóak. Sőt, még harapásokra is sor került, ezek után pedig a hatóságok bizonyos zátonyokon meg is tiltották a merüléseket egy időre.

Az ilyen esetek kapcsán általában sok a bizonytalanság, mert nem feltétlenül vannak hiteles beszámolók a történtekről. Igazán a helyi cégeknek, a hatóságoknak nem érdeke, hogy a támadások túl nagy nyilvánosságot kapjanak. A sérültek sem mindig vállalják azt hogy kamera elé álljanak. Így aztán nehéz a tapasztalatokból következtetéseket levonni, tanulni más esetleges hibájából.

Az osztrák Alexander Kränkl beszámolója éppen ezért kivétel. Az 51 éves búvárt tavaly nyáron érte baleset, amikor odakapott a lábához egy cápa. Mivel az eset a hajó alatt történt, gyorsan ki tudott jutni a vízből merülőtársaival együtt. 

Erről is készült felvétel, és arról is, ahogy a sebet kezelni próbálták- mivel a zátony igen messze esik a partról, a segítség túl messze van ahhoz, hogy várni lehessen rá. Elmondása szerint a fájdalom volt igen erős, de szerencséjére a seb nem volt túl mély, és az egyik közelben levő hajón volt egy orvos, aki összevarrta azt. A videón látható a támadás és a kezelés is- mivel vannak erős képek, csak annak tanácsolom a megnézését, aki bírja az ilyesmit.

És hogy mit gondol a búvárkodásról a sérült? Amikor a riport készült, már nevetve mesélte, hogy be van foglalva a következő túrája- de a feleségét ne kérdezzék róla, mit szól hozzá. 

Remekül sikerült a búvár családi nap a Duna Arénában.

Azt hiszem, mindannyikunkat, még a szervező Magyar Búvár Szakszövetséget is meglepően nagy számban jöttek el búvárok és kísérők, érdeklődők a remek rendezvényre. Nyilván ennyi év után én már főleg a sok régi ismerős miatt ugrottam be, de vonzott az is, hogy a medencét víz alatt is feltérképezzem- ide elsősorban úszni járok. 

Aztán persze fotózgattam is, mert volt téma bőven. Jöttek a retró búvárcuccokat, például a rézsisakot próbálók. Aztán ott voltak a sportbemutatók: víz alatti hoki, víz alatti rögbi, tájékozódási búvárkodás... Ami különlegessé tette ezeket, az az, hogy a nagy kivetítőn víz alatti közvetítés is volt.

És persze sokan, több mint százan életükben először ismerkedhettek meg a búvárkodással. Nagyon sok volt köztük a gyerek, és remélhetően az új, izgalmas kaland sokuknak tetszett. Az oktatók keményen dolgoztak egész nap, hogy mindenki biztonságosan kipróbálhassa a merülést.

Szóval nagyon jó kis napot hoztak tető alá a szervezők. Szüksége volt már a búvárkodásnak egy ilyen izgalmas, változatos és ráadásként ingyenes rendezvényre. Remélem sok új arccal, köztük fiatalokkal is találkozunk majd a búvárbázisokon! Addig is ezzel a csokorra való képpel idézem fel a remek napot.

Drámai búvártörténetet idéz fel egy új dokumentumfilm.

Chris Lemons a jéghideg Északi-tenger mélyén dolgozott egy olajvezeték vizsgálatán, 80 méteres mélységben. Az ipari búvárok számára ez rutinmunkának számít, és egy darabig a búvár nem is számított semmi váratlanra. Ám azt nem tudhatta, hogy a felszínen a hajó amiről a "köldökzsinóron" keresztül a légzőgázt és a kihűlés ellen védő meleg vizet kapta, hánykolódni majd sodródni kezd. A tömlők aztán magukkal rántották a búvárt, majd a beakadt és megrongálódott csövekből nem jött semmi- és a kapcsolat is megszakadt a felszínnel.

Ezzel a döbbenetes, minden búvár rémálmába illő szituációval kezdődik egy új dokumentumfilm: a Last Breath arról szól, mi lett a búvár sorsa a jéghideg, sötét mélységben azok után, hogy csak a hátán levő palackban levő minimális mennyiségű tartalékgázzal magára maradt. 80 méteren csak pár percre volt elegendő a levegő, s aki jártas a búvárkodásban, tudja jól, innen az azonnali felszínre úszás lehetetlen, egyenlő az öngyilkossággal.

Mit tett hát a búvár? Semmit. Ez a tökéletes reakció ebben a helyzetben: teljesen mozdulatlanul várt, mert így használta fel a legkevesebb légzőgázt. Bízott benne, hogy a felszínen is pontosan tudják mekkora bajban van és megpróbálnak azonnal a segítségére sietni. Nem is tévedett, elindítottak a keresésére egy távirányítású eszközt. Megtalálták a búvárt a jeladója alapján, majd a víz alatti búvárharangba vitték a mozdulatlan férfit.

Kollégái húzták ki a vízből az eszméletlen búvárt, aki gyakorlatilag kékre fagyva, mozdulatlanul feküdt és nem is lélegzett. Természetesen a többiek megpróbálták az újraélesztést, és óriási örömükre és meglepetésükre Lemons hamarosan maga kezdett el lélegezni. Sőt, hamarosan a saját lábán hagyta el a kamrát. Őt illetve társait is további kezelésre szállították a kórházba, és Lemons teljesen felépült.

A drámai eseménysorozat egyrészt illusztrálja azt, miért is kapnak akkora fizetést a mélytengeri búvárok- itt egy baleset könnyen lehet végzetes. Másrészt az is kiderül belőle, mennyire profik az itt dolgozók: a búvár, aki higgadtan várta a mentését, a mentést irányítók, majd a többiek akik elkezdték az újraélesztést a búvárharangban mind azt tették, amit ebben a helyzetben kellett. 

A búvár később elmesélte, milyen volt várni, tudva, hogy hamarosan elfogy a légzőgáz. És eközben már pokolian fázott- nem tudhatta, a kihűlés vagy a fulladás lesz-e a végzete. Elmondása szerint nem volt semmi előjele az eszméletvesztésnek, az egyszerűen csak megtörtént, s utána a sorsa a többiek kezében volt.

Az, hogy túlélte, így is csodaszámba ment. Talán sikerült tényleg annyira nyugodtnak maradni, hogy a várhatónál tovább tartott a palackban levő légzőgáz. Talán a jéghideg víznek köszönhette a megmenekülést, mert még tovább lassult a szívverése. A lényeg az, hogy történetét az új filmnek köszönhetően sokan megismerhetik.

A ragadozó gyengéd érintése örök élmény marad a búvárnak.

Dél-Afrikában rögzítette az alábbi videót Steve Woods. A búvárcsapat épp kékcápák és makócápák gyűrűjében merült, amikor az egyik kisebb kékcápa egészen megközelítette Kevin Schmidtet, majd hozzá is ért óvatosan a búvármaszkjához.

Schmidt, aki tengerbiológus, elmondta, hogy a cápa nem agresszió okán tette amit tett, egyszerűen csak kíváncsi volt, érdeklődött, mivel is áll szemben. Mivel a búvár nem préda a számára, egyszerűen tovább is úszott. A kecses, sokak által a legszebb cápák közé sorolt kékcápa szájába való betekintés pedig nyilván emlékezetes kaland volt.

A modern Jónás szerencsére gyorsan kiszabadult.

Dél-Afrikában évről évre zajlik a nagy szardíniavonulás, és a hatalmas halrajokból falatozó ragadozók mind ide jönnek lakmározni. A búvárfotósok körében legendás hírű ez az esemény, hiszen itt lehet fotózni zsákmányszerzés közben a cápákat, delfineket, bálnákat, sőt, még a víz alá bukó madarakat is.

A körülmények nem egyszerűek: nyílt tengeren kell szabad tüdővel alámerülni, fotózni. Minden olyan roppant gyorsan zajlik, hogy bárhonnan jöhet a jó téma- és persze észnél is kell lenni, mert a halrajból kitörő cápákkal is szembe találhatja magát a búvár teljesen váratlanul. 

Rainer Schimpf régóta tudja ezt, számolt ezekkel a körülményekkel- de az még őt is meglepte, amikor fotózás közben hirtelen sötétbe borult körülötte minden, mintha lehúzták volna a redőnyt- és ekkor nyelte be egy szardíniára vadászó bálna. Aztán az állat gyorsan el is engedte, a többi búvár pedig döbbenten bámulta a történéséket. 

A hajón levő osztrák búvárfotós, Heinz Toperczer viszont megörökítette mindezt. S hogy pontosan hogy zajlott az egész, mit érzett a búvár a bálna szájában, s mit gondoltak a szemtanúk, azt ebből a videóból tudhatjuk meg.

A Bahamákon merült a ragadozókkal ketrec védelme nélkül a világsztár.

A Bucket List sorozat legutóbbi epizódjában Will Smith cápákkal néz szembe. Ez a fajta merülés a Bahamákon régről ismert, nagyon jól jövedelmező üzletág, és meglehetősen biztonságosnak is számít- de ettől még eléggé ijesztő lehet, amikor tucatnyi cápa közé kell vízbe csobbanni.

Az elején szóba is kerül, hogy amikor ez az ötlet felvetődött, még ketrecek védelmében zajló kalandra gondolt- aztán méshogy alakult. Mindenesetre a színész nem ijedt meg a kihívástól, és hogy pontosan mi és hogyan zajlott víz alatt és felett, az megnézhető a Bucket List új részében.

Komoly teljesítmény a víz alatt búvárcuccban tekerni.

Na, végre valami, ami bizonyítja, a sport és a búvárkodás közötti komoly kapcsolatot: egy indiai sporttárs víz alatti biciklizésben állított fel gyorsasági rekordot. Nishant Patel 32,7 méteres mélységben haladt a bringájával száz métert, és ehhez csak 6 percre és 47 másodpercre volt szüksége.

Aki meghökkent a "gyorsaságon", azt megnyugtatom: nem én írtam el, ez a kínosan szenvedős tempó az, amit odalenn biciklivel el lehet érni. Hát, ez egy ilyen műfaj, s természetesen ennyi az értelme is- de mókának biztos jó.

A 37 esztendős Patel egyébként a bringázás szerelmese, a felszínen kerékpárral szeret közlekedni, sőt, még versenyezni is szokott. Később ugrott be neki, hogy ezt kombinálhatná másik kedvtelésével, a búvárkodással. Ám nem csak úgy, ész nélkül vágott bele a projektbe: először medencében gyakorolt, aztán pedig nyílt vízben.

Erre azért volt szükség, mert bármennyire gyakorlott kerékpáros, a víz alatt minden más. Ki kellett tapasztalni, melyik aljzaton tud egyáltalán haladni (mint kiderült, a homok a tengerben sem előnyös), no meg a kisúlyozás is kérdéses volt. A kerékpárra is kerülnek ugyanis súlyok, hogy ne lebegjen, de nem mindegy, hova rakják azokat. A víz alatti tekerés technikáján is volt mit fejleszteni.

Aztán amikor több hónapi edzés után eljött a nagy nap, kiderült,  hogy a kinézett merülőhelyen erős az áramlás- át kellett szervezni mindent. A vízben mozogtak a pályát jelölő dolgok is, sőt, még a korallokat is ki kellett kerülnie. Félúton állítólag majdnem kiköpte a tüdejét, úgy elfáradt, de aztán sikerült új erőre kapnia. Igaz, nem csoda hogy elfáradt, mert azt hitték, 18 percre is szükség lehet a száz méter teljesítéséhez, ehhez képest a felénél is kevesebb ideig tartott a nagy út. 

A végén aztán a víz alatt ugrálva, táncolva ünneplni az indiai búvárrekorder. De  hogy meddig ülhet a búvárbiciklizés trónján, nagy kérdés, mert ki tudja, hányakat mozgat meg majd az új sportág híre...