Egy egyiptomi cápás balesetről mesélt a sérült búvár.

Az utóbbi hónapok híre volt, hogy a Vörös-tengeren merülő búvárok arról számoltak be, a nyílt tengeri zátonyoknál, sekély vízben feltűnő óceáni fehérúszójú cápák mostanában feltűnően tolakodóak. Sőt, még harapásokra is sor került, ezek után pedig a hatóságok bizonyos zátonyokon meg is tiltották a merüléseket egy időre.

Az ilyen esetek kapcsán általában sok a bizonytalanság, mert nem feltétlenül vannak hiteles beszámolók a történtekről. Igazán a helyi cégeknek, a hatóságoknak nem érdeke, hogy a támadások túl nagy nyilvánosságot kapjanak. A sérültek sem mindig vállalják azt hogy kamera elé álljanak. Így aztán nehéz a tapasztalatokból következtetéseket levonni, tanulni más esetleges hibájából.

Az osztrák Alexander Kränkl beszámolója éppen ezért kivétel. Az 51 éves búvárt tavaly nyáron érte baleset, amikor odakapott a lábához egy cápa. Mivel az eset a hajó alatt történt, gyorsan ki tudott jutni a vízből merülőtársaival együtt. 

Erről is készült felvétel, és arról is, ahogy a sebet kezelni próbálták- mivel a zátony igen messze esik a partról, a segítség túl messze van ahhoz, hogy várni lehessen rá. Elmondása szerint a fájdalom volt igen erős, de szerencséjére a seb nem volt túl mély, és az egyik közelben levő hajón volt egy orvos, aki összevarrta azt. A videón látható a támadás és a kezelés is- mivel vannak erős képek, csak annak tanácsolom a megnézését, aki bírja az ilyesmit.

És hogy mit gondol a búvárkodásról a sérült? Amikor a riport készült, már nevetve mesélte, hogy be van foglalva a következő túrája- de a feleségét ne kérdezzék róla, mit szól hozzá.