Egyiptomban átmenetileg korlátozásokat vezettek be.

sztori cápa egyiptom

Nagy nyilvánosságot kapott pár napja, hogy a Vörös-tengeren cápák támadtak le a felszínről nézelődő nyaralókra, azaz sznorkelesekre: a támadásban megsérült két ukrán turista, egy anya és fia, illetve a csoportot kísérő helyi vezető, méghozzá súlyosan.

Az eset a Ras Mohammed zátonynál történt, ami a Sínai-félsziget déli csücske, régóta ismert, népszerű merülőhely. De a búvárok körében számít kedveltnek, a víz nagy mélysége, a nyílt tengeri viszonyok miatt itt a felszíni nézelődős sznorkelezést nem engedélyezik. Tehát eleve vízbe sem kellett volna szállni a 700 méternyi vízmélység felett a turistáknak. 

A hír viszont értelemszerűen az egész világot bejárta, és nyilván nem tesz túl jót Egyiptom épp csak éledező, a koronavírusban rettentően megtépázódott turizmusának. Miközben cápák az korábban is voltak, néha baleset is történt, de ahhoz képest, mennien fürödnek, úsznak, merülnek a tengerben, nagyon ritkán. Az esetet természetesen ki kell vizsgálni, nincs-e arról szól, hogy akármilyen okból agresszívebbé váltak a cápák. Ez is előfordulhat, hiszen mindig vannak környezeti változások, például melegedő tengervíz és hasonlók.

Nyilván az is nagy kérdés, hogy milyen fajhoz tartozott a cápa. A támadás idején láttak a térségben egy meglehetősen tolakodóan viselkedő óceáni fehérúszójút más búvárok, de ez azért nem bizonyít túl sokat. 

Mindenesetre egy angol búvármagazin arról ír, hogy elővigyázatosságból lezárták a búvárok előtt a Ras Mohammed, és a délebbre eső, szintén cápás merüléseiről ismert Brother-szigetek környékét. Hogy pontosan így van-e, és meddig tart a zárás, nem tudjuk. Bőven van még jó merülőhely a Vörös-tenger egyiptomi szakaszán, és el is lehet férni ott, mert búvárhajó mostanában alig száll tengerre az utazási korlátozások miatt. Meglehet, összesen csak annyi derül ki, hogy komolyan kell venni az előírásokat, és nem kellene embereket vízbe vinni olyan helyen, ahol akármilyen okból veszélyes lehet. 

Több, mint valószínű, hogy mire igazán erőre kaphatnak a térségbe irányuló búvárutak, már régen el is fogja mindenki ezt a cápatámadást, de addig azért meg kell mutatni, hogy a hatóságok komolyan foglalkoznak az esettel. (Helyi beszámolók szerint egyébként mától fel is oldották a zárlatot a Sharm El Sheik közeli helyek többségében.)