Big Blue Búvár Blog

Egyszerre döntött volna rekordot a legfiatalabb és a legidősebb búvár Mexikóban.

Lehet arról beszélni, kinek való a búvárkodás és kinek nem. Ami tény: vannak bizonyos életkori határok és egészségügyi feltételek, melyek betartásának szerintem van értelme. A két búvár története is jó illusztrációja ennek.

Az Egyesült Államokban található Loves Park búvárközpontban sok búvárt képeztek már ki, kicsiket is, idősebbeket is. Talán a kézenfekvő alkalom, talán a rekordhajszolás miatt különleges tervet eszeltek ki: az volt a céljuk, hogy a soron következő mexikói búvártúrán levizsgázhasson a 4 esztendős Jaxon Bosselman, aki autista, s a 98 esztendős William Lambert. Ők már mind a ketten hónapok óta jártak gyakorolni, a nyílt vízi gyakorlat hiányzott csak a sikeres tanfolyamhoz. Így ugyanazon a túrán hódíthatták volna el a legfiatalabb illetve legidősebb búvár címét.

A dolgok azért nem mentek ilyen simán. A mexikóiak kereken megtagadták, hogy a négyéves autista kisfiú búvárkodhasson, így ő nem merülhetett. (Ezen, bevallom, nem csodálkozom. Nem is nagyon hiszem, hogy van ilyen fiatal gyerekek számára kínált oktatási programja akármelyik rendszernek, tehát a helyi búvárok saját jól felfogott érdekükben mondhattak inkább nemet.) A 98 éves búvártanonc teljesítette a szükséges négy merülést, ám amikor a tanfolyam utáni csoportkép miatt összegyűltek volna a búvárok, elcsúszott és elesett, kezét több öltéssel kellett összevarrni, majd haza is utazott.

Mindenesetre valószínűleg így is övé lehet a legidősebb búvárnak járó Guiness-rekord. Jaxon anyukája pedig bízik benne, hogy a gyerek odahaza végzett merüléseit is elismerik majd, így attól függetlenül rekorder lesz, hogy Mexikóban nem búvárkodhatott. 

Őszintén bevallom: szerintem kevés gyerek alkalmas arra, hogy négy esztendősen felelősen búvárkodjon légzőkészülékkel- és akkor abba ne is menjünk bele, hogy a kisfiú autista, mert ennek a területnek egyáltalán nem vagyok szakértője. Ám hogy a búvároktatók többsége sem az, abban majdnem biztos vagyok.. Állítólag Jaxon három és fél évesen merült először, akkor még nem is beszélt- mondjuk azt nem tudom, egy verbálisan nem kommunikáló óvodással hogyan beszélték meg a fizikai alapismereteket, de erre mondom, hogy nem vagyok szakértő.

Az tény, hogy ilyen kicsiknek amúgy sem lehet túl mélyre menni, így a magam részéről jobbnak gondolom, ha a gyerekek a szüleikkel együtt csak úsznak, légzőcsővel sznorkeleznek, és ha van kellő vízbiztonságuk, majd tizenévesen jöhet a palack. Most így a gyereké lehet a rekord, ha a Guiness-nek kellő bizonyíték az otthon készített pár videó, na és? Ha tengerben nem merülhet mert ennek senki nem vállalja a felelősségét, akkor nagyobb a csalódás a számára, hogy csak "szárazföldi búvár"...

Igaz, a szülők és a búvároktató szerint a kis búvár állapotán segített a merülés, mert azóta már elkezdett beszélni is, de akkor ezt nevezzük inkább terápiának, mert az egy egészen más történet. 

Az idősebb úr szerencsétlen sérülése ellenére is nagyon élvezte a merülős kalandot. Ebben a korban nyilván a fizikai állapot határozza meg, ki, hol, hogyan, mit merülhet. De meg kell jegyezzem, nagyon sántít az összehasonlítás a mostani rekorder 95 éves angol búvárral. Míg Lambert életében először merült, és ki tudja, ez csak egyszeri kaland volt-e, a 95 éves Ray Woolley évtizedek óta búvárkodik, s nem a rekord kedvéért csobban a vízbe, hanem azért, mert rendszeresen merül. Szerencsés, hogy ennyi idősen még űzheti a kedvtelését- a legidősebb búvári cím maximum csak ráadás, nem cél.

Szóval ezek a történetek engem nem győztek meg arról, hogy mindent alá kellene rendelnünk a Guiness-rekordok hajszolásának. Sőt, inkább elgondolkodtattak ezek értelméről. Merülni jó, kicsiknek és nagyoknak is, de a búvárkodás szóljon magáról a merülési élményről, ne az ilyen dolgokról...

Salma Hayek a lehető legkorábban megtanította merülni a kislányát.

A híres színésznő, Salma Hayek régen ismert arról, hogy a búvárkodás szerelmese. Nemrégiben az instagramon osztott meg egy videót, amit a víz alatt rögzítettek, és nem csak ő merül benne, hanem a kislánya is.

A kommentárban arról mesél, hogy alig tíz éves volt, amikor édesapja megtanította búvárkodni, és ő követve a példáját, saját tíz éves lányát vitte merülni. Bízik abban, hogy ja köveetkező generáció is követi majd az ő példájukat, és lesz lehetőség élvezni az óceánok mélyének csodavilágát. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Salma Hayek Pinault (@salmahayek) által megosztott bejegyzés, Okt 28., 2018, időpont: 12:46 (PDT időzóna szerint)

Hawaii-ra látogatott az egyik nagy fehér cápa.

A hírek arról szólnak, hogy a Deep Blue nevet kapott, két és fél tonnás, hét méteres cápaóriásnál nagyobbat még nem fotóztak le- ezt, ha akarjuk, elhisszük, ha nem, akkor is jó. Az tuti, hogy egy kisbusz méretű ragadozóról van szó.

A búvárok egyébként gyakran kijárnak a nyílt tengerre kalandot keresve, de ekkora meglepetésre nem számítottak. Egy, a tengerben lebegő bálnatetemnél akartak filmezni és fotózni, amikor feltűnt a lakmározó nagy fehér cápa. Nem biztos, hogy mindenkinek lett volna bátorsága vízbe csobbanni a közelében ilyen helyzetben, de ők megtették, s nem is lett semmi bajuk.

Cápa kapta le a búvár arcáról a maszkot Polinéziában.

Bár a felvétel állítólag már régebbi, csak most kezdett ismertté válni az interneten. A jelenet igencsak meghökkentő: egy cápa teljesen váratlanul kap a búvár arca felé, és szájával le is rántja a maszkot. De aztán tovább is áll, és a többi, arra köröző cápa sem ront neki az embernek.

Azt azért tudni kell, az, hogy a cápák túlságosan érdeklődőek, gyakran azért van, mert valamivel etetik, csalizzák őket- és itt is ez volt a helyzet egy beszámoló szerint. Bántani nem akarta a cápa a búvárt, de valamit látott, amiért odakapott. Meglehet, olyan mozdulattal igyekezte a ragadozókat csalogatni, amire így reagált. Szerencsére nem sérült meg senki sem az eset során, bár gyanítom, azért volt némi ijedelem.

A Brother-szigeteknél történt a baleset, amiben egy búvár sérült meg.

Pár napja egy videóról beszélnek a búvárok. A csak kifejezetten búvárszafarik során felkeresett Brother-szigetek körül, a Vörös-tenger közepén merül éppen egy csapat, és már a felvétel elején látható, hogy egy cápa nagyon tolakodó. Az egyik búvárt nagyon megközelíti, aki próbálja magától távol tartani az állatot.

A cápa később visszatér, majd egy kicsit megint elúszik, és utána egy másik búvárt közelít meg. Őt viszont már nem csak megböki az orrával, bele is harap a lábába, és látható, ahogy vérző sebet ejt rajta.

A történtek alapos elemzését meghagyom a szakértőknek, de az még nekem is feltűnik, hogy a csapat tagjai meglehetősen szét vannak szóródva, pedig cápák jelenlétében igyekezni kell közel lenni egymáshoz. Emellett pedig folyamatosan szemmel kell követni a cápát, figyelni kell rá. 

Pusztán a videót látva nem állapítható meg, hol volt a helyi hivatásos merülésvezető, miért nem tartotta egyben a csapatot. Azt sem tudni, volt-e a vízbe ugrás előtt kifejezetten a cápás merülésekről szóló eligazítás. És azt sem tudjuk, a búvár mennyire sérült meg, mi történt vele- remélem, gyorsan felépül. 

Ami viszont biztos: mi csak vendégek, látogatók vagyunk a tengerben. Bármikor előfordulhat váratlan esemény, felbukkanhat egy cápa, lehet egy erős áramlás lefelé. A képzett búvár felkészül az ilyesmire, és próbál jól reagálni- de nem lehet mindent kivédeni. Ennél az esetnél bárki hibázott is, a búvároknak azt tudom javasolni, beszéljék meg a látottatakat profi oktatókkal és igyekezzenek tanulni belőle. 

Mert a búvárkodás nem veszélyesebb, mint bármelyik másik hasonló kedvtelés, csak néha elfelejtkezünk a kockázatairól, miközben élvezzük a merülést. Ha történik is valami, általában ebből se lesz nagy baj, maximum csak kis ijedtség. Az ilyen balesetek viszont figyelmeztetnek rá, hogy merülés közben mindig legyünk észnél.

A thaiföldi  barlangban rekedt gyerekek sikeres kihozatalából egyre többen próbálnak profitálni.

Rengeteget beszéltek arról a tényleg megrázó mentésről, aminek során egy egészen szűk barlangban rekedt gyerekcsapat és edzőjük kihozatala zárult sikeresen. Azt kell mondjam, búvárként most is megemelem a kalapom a barlangi búvárok előtt, akik végre tudták ezt a feladatot hajtani úgy, hogy minden srác élve kijutott. 

A témára már akkor rárepült a sajtó, mindenki akart valami bennfentes infóval villantani. Aztán felbukkantak hírességek is a környéken, például a Tesla-vezető Elon Musk szerepe azóta is meglehetősen megosztja az embereket. Születtek a cikkek az önkéntesekről akik dolgoztak a víz alatt, no meg a mentés után a gyerekek is középpontba kerültek. Már könyv is íródott, filmet is mutattak be a mentésről.

Most egy újabb filmes projektről hallani, ami feldolgozná a Tham Luang barlangban lezajlódó drámát. Az amerikai producer által tető alá hozandó filmben a búvárcsapat két ausztrál tagja, Richard Harris és Craig Challen története lenne a középpontban. 

Az akkor még önkéntesként dolgozó búvároknak csinos pénzt ajánlottak fel a közreműködésükért, mondhatni utólag elnyerik méltó jutalmukat a 3 millió dolláros összegből. 750 ezer dollárt kapnak fejenként, sőt, egy egymillió dolláros könyvszerződést is aláírnak, és ennek az utóbbi összegnek a kétharmada jut kettejüknek.

És hogy kinek jut a fennmaradó összeg? Nos, abból a kimenekített gyerekek és edzőjük részesül egyenlő arányban. Ezúttal ugyanis nekik is jár pénz, nem csak a nyugati közreműködőknek. Az amerikai producer elmondása szerint ez az elejétől fogva cél volt, thai közvetítők segítségével zajlott az egyeztetés, amire a kormányzat is áldását adta. A gyerekek fejenként 140 ezer dollár kapnak, ami thai viszonyok között óriási pénz- és ezek után nem mondhatja senki, hogy az ő történetükből csak Hollywood profitál.

2019-ben jelenhet meg a könyv, és később várható majd a film elkészülte is. Persze ezeken kívül is jelennek meg még könyvek és filmek- aki csak tudott találni egy embert, akinek bármilyen köze volt a mentéshez, rá hivatkozva máris "hiteles beszámolóként" adhatott közre bármit. 

Az ausztrál búvárok nem nagyon akarták nevüket adni semmilyen ilyesféle feldolgozáshoz, ám Harrist nem akárki győzte meg: személyesen James Cameron, a legendás rendező hívta fel, hogy egyeztessenek. 

A két búvár egyébként igen fontos szerepet kapott a mentésben. A civilben orvosként dolgozó Harris volt az, aki a gyerekek kihozatala előtt a nyugatózásért felelt, hogy ne essenek pánikba a víz alatt. Challen pedig minden nap beúszott a mentés során, és ő volt a barlanghoz legközelebb eső állomáson tartózkodó búvár, aki a kihozatal első szakaszát felügyelte. Mivel állatorvosként dolgozik, neki is volt rutinja a gyógyszerek adagolásában. 

Tehát a mentés történetét az ő szemszögükből is megismerhetjük, és talán új, izgalmas részletek derülnek majd ki.

A televízióból jól ismert színésznőnek a búvárkodás a szenvedélye.

Tudjuk jól, az a kép, amit egy valóságshow mutat valakiről, ritkán hiteles. Ez a műfaj a szórakoztatásról szól: úgy van kitalálva, hogy a néző a megfelelő pillanatban megdöbbenjen, felháborodjon vagy együtt érezzen. Én magam ritkán nézem, de mivel a híreket nehéz kikerülni, tudom,  hogy van egy luxusfeleséges műsor, mostanában ott látható leginkább Csősz Boglárka.

Természetesen minden szereplő egy bizonyos karaktert hoz, de amint kikapcsolják a kamerákat, mindenki lehet olyan, amilyen valójában szokott lenni. Nincs forgatókönyv, nem kell szerepet alakítani- foglalkozhatnak azzal, amit igazán kedvelnek. S a jelek szerint Boglárka a búvárkodás szerelmese, és a megosztott képei, vidói alapján nem csak beszél erről, hanem űzi is. Bevallom, elfogult vagyok azokkal a hírességekkel, akiknek ugyanaz a hobbija, mint nekem.

A búvárkodásban nagy a demokrácia, a mélyben egyenrangúak vagyunk. A víz alatt egyikünk sem lehet sztár, mert sose mi vagyunk igazán fontosak, hanem az élővilág, vagy egy különleges roncs nyűgöz le minket. A búvármaszk, a búvárruha is sokat takar, palackunk pedig mindannyiunknak határt szab, meddig lehetünk a tengerben. 

Tulajdonképpen annak örülnék, ha a búvárkodás a médiában nem csak kis színesként jelenne meg, nem csak akkor esne róla szó ha baleset történik. Persze abban nincs semmi meghökkentő vagy botrányos, ha valami egyszerűen csak szép vagy érdekes- de talán egyszer ennek is eljön az ideje. Ha meg nem, akkor sincs tragédia: mi, búvárok ettől még élvezhetjük a merülést, bárhol, bárkivel, legyünk akárkik. S aki velünk együtt élvezi a víz alatti létet, egy közülünk, teljesen mindegy, mások milyen arcát ismerik...

Ray Woolley nem lassít: övé lett a legidősebb búvárnak járó világrekord.

A Cipruson élő veterán búvárról már én is írtam, mert évről évre kapunk hírt arról, hogy újabb kihívásokat állít maga elé. A brit származású Ray már a második világháborúban is harcolt, és évtizedek óta merül, elsősorban a szigeten, ahol nyugdíjasként letelepedett.

Ami igazán szép a történetében, az az, hogy nem csak évi így hírverő merülést hajt végre. A mostani, 95. születésnapjára időzített rekordmerülést is a Zenobia izgalmas roncsához tervezte, éppen úgy hajózott ki és ugrott a vízbe, mint bárki más. Szóval ő tényleg aktívan merül, és ez az igazán irigylésre méltó. A videó is bizonyítja, jól mozog a víz alatt, nem kell neki segítség, felügyelet. Ha nem tudnám, mit kell figyelni, észre sem venném, hogy ennyi idős...

Jó lenne biztosnak lenni abban, hogy majd még én is megdönthetem a rekordot, de hát ki lát a jövőbe? Az biztos, hogy a példája engem is inspirál, hogy bátran űzzem a kedvtelésem, s közben persze figyeljek oda magamra, hogy bírjam is tartani a lépést a fiatalabbakkal...

A színész nagyon rákapott a búvárkodásra, és ebből most már a gyerekei sem maradhattak ki.

Will Smith érdekes figura. Sikeres színész, énekesként is voltak slágerei, és ha arra gondoltunk, a Prince of Bel Air óta folyamatosan ott van az élvonalban, csak kalapot emelhetünk előtte. Tudatos karrierépítésének része az is, hogy mostanában a közösségi médiában aktív. 

Ennek pedig váratlanul haszonélvezője lett például kis hazánk, benne is elsősorban Budapest. A sztár felment a Lánchídra és megnézte az Operaházat, és mondani sem kell, a megosztott videókat a világon mindenki láthatta. Erősebb országimázskampányt tolt, mint amiért milliárdokat fizetünk ki közpénzből- és persze saját magának se jött jól pár jópofa, sok helyen megosztható videó.

Most pedig a búvárüzletágban dolgozók örülhetnek, mert a korábbi merülős videója után Will Smith ezúttal már egész családját bevonta a buliba. Mindhárom gyereke vele tartott a víz alá egy kis ismerkedő merülésre, azaz rövidke időre témává tette a búvárkodást.

Ha viszont nem a bizniszt nézzük, akkor csendben megjegyezhetjük, a közös merülés az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb családi program lehet. És ennek felismeréséhez nem kell se filmsztárnak, se szupergazdagnak lenni, csak szeretni kell a kalandot, a tengert, a közösen töltött időt.

Hihetetlen mentőexpedíciót hajtottak végre a barlangi búvárok.

Még napokkal később is téma az egész világban, ami a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek kimentése során történt. Búvárkörökben pedig egy kicsit szakmaibb szemmel zajlik az elemzés, még ha ilyen szintű barlangi búvártudással kevesen is rendelkezünk.

A mentés zárultával egyre újabb információk kerülnek napvilágra, és most már többet tudhatunk arról, milyen körülmények között dolgoztak a búvárok, hogyan zajlott egészen pontosan a gyerekek kihozatala.

Itt most tennék egy kitérőt: az emberek életéért küzdő búvároknak a barlang mélyén elsősorban a mentés megszervezése volt a feladata, nem pedig a szenzációra éhes média tájékoztatása. Bár kétségtelen, Elon Musk feltűnésében volt önreklám, tulajdonképpen nagyon hasznos volt ez, hiszen a figyelem jelentős része ráirányult, a mentésben valóban résztvevők tudtak nyugodtan dolgozni. Hogy Musk mennyire rendes ember, azt én meg nem mondom, de az biztos, hogy egy hét múlva már csak az ő nevére fognak emlékezni, az életüket kockáztató búvárokéra nem. De szerintem aki ott volt, merült vagy a felszínen segített, azt ez pont nem érdekli.

Mint kiderült, az elején, a napokon át tartó keresés során teljesen kilátástalan helyzetben voltak a búvárok. Zavaros víz, erős sodrás, szűk járatok- a barlangi búvárok már azt tervezték, feladják a reménytelen munkát. A thai illetékes viszont közölte, akkor majd a helyi katonai búvárok folytatják a keresést, mert egyszerűen ő nem állhat ki a nyilvánosság elé hogy ennyi volt, amíg biztosat nem tudnak.

A külföldi barlangi búvárok ekkor úgy döntöttek, mégiscsak újból merülnek, mert tudták, a katonai búvárok életébe kerülhet az, hogy ilyen merülésben nincs tapasztalatuk. Szerencsére javultak a körülmények is, de még mindig napok kellettek, amíg sikerült a vezetőkötelet rögzítve eljutni a gyerekekig- a felvételek bejárták a világot. 

Ám innentől jött az igazi kihívás. Feltűnt a már említett Elon Musk, és záporoztak az ötletek. A víz alatti út tűnt a legkockázatosabbnak, mégis kiderült, egyszerűen nincs más lehetőség. Így hozták ki a gyerekeket, de valójában nem tudták őket barlangi búvárnak kitanítani, ez egyszerűen nem volt reális, hiszen úszni sem tudtak. 

A srácokat hordágyra kötözték, az arcukat teljesen fedő maszkon keresztül vettek levegőt. Arról nem mondanak pontosat, milyen nyugtatót kaptak, de erre egyszerűen szükség volt, hogy ne essenek pánikba a zavaros vízben, miközben tehetetlenül tűrik ahogy a hordágyon viszik őket. A mentők döntése helyesnek bizonyult, hiszen valamennyien élve kijutottak. A hordágyat víz alatti csatárláncba rendeződött búvárok adták kézről kézre, és így egy-egy menetben négy gyereket tudtak kihozni. A mentés a végére már egészen gyorsan ment, ahogy a búvárok pontosan megismerték a helyszínt, és tudták, hol jönnek a szűkületek, hogy lehet a legegyszerűbben ott átvinni a hordágyat. 

Ne feledkezzünk el a thai búvárról, aki életét vesztette a művelet közben. Nagyon sok merülést hajtottak végre a csapat tagjai, először amíg kutattak, aztán amíg kiépítették a kötélrendszert, palackokat helyeztek el, mindezt a mentés előkészítéseként. Tulajdonképpen csodaszámba megy, hogy egyetlen ember hunyt el, hiszen magának a csapatnak is minimális esélye volt a túlélésre, de esete így is nagyon szomorú.

Összességben egy rendkívül bonyolult, ám nagyon sikeres mentőexpedíciót hajtottak végre Thaiföldön a barlangi búvárok. Nyilván egyre több részletet ismerünk meg, aztán jönnek a kissé szenzációhajhász dokumentumfilmek, majd a játékfilm is, amiben egy dúsgazdag vállalkozó nagy találmánya és egyéni önfeláldozása lesz a megoldás kulcsa. A valóság persze egész más: itt élesben ment minden, és csak egy esély volt.

És nem egy vagy két hős hanem számtalan önzetlenül segítő ember munkája kellett a fantasztikus sikerhez. Le a kalappal valamennyiük előtt!