A thaiföldi barlangban rekedt gyerekek sikeres kihozatalából egyre többen próbálnak profitálni.
Rengeteget beszéltek arról a tényleg megrázó mentésről, aminek során egy egészen szűk barlangban rekedt gyerekcsapat és edzőjük kihozatala zárult sikeresen. Azt kell mondjam, búvárként most is megemelem a kalapom a barlangi búvárok előtt, akik végre tudták ezt a feladatot hajtani úgy, hogy minden srác élve kijutott.
A témára már akkor rárepült a sajtó, mindenki akart valami bennfentes infóval villantani. Aztán felbukkantak hírességek is a környéken, például a Tesla-vezető Elon Musk szerepe azóta is meglehetősen megosztja az embereket. Születtek a cikkek az önkéntesekről akik dolgoztak a víz alatt, no meg a mentés után a gyerekek is középpontba kerültek. Már könyv is íródott, filmet is mutattak be a mentésről.
Most egy újabb filmes projektről hallani, ami feldolgozná a Tham Luang barlangban lezajlódó drámát. Az amerikai producer által tető alá hozandó filmben a búvárcsapat két ausztrál tagja, Richard Harris és Craig Challen története lenne a középpontban.
Az akkor még önkéntesként dolgozó búvároknak csinos pénzt ajánlottak fel a közreműködésükért, mondhatni utólag elnyerik méltó jutalmukat a 3 millió dolláros összegből. 750 ezer dollárt kapnak fejenként, sőt, egy egymillió dolláros könyvszerződést is aláírnak, és ennek az utóbbi összegnek a kétharmada jut kettejüknek.
És hogy kinek jut a fennmaradó összeg? Nos, abból a kimenekített gyerekek és edzőjük részesül egyenlő arányban. Ezúttal ugyanis nekik is jár pénz, nem csak a nyugati közreműködőknek. Az amerikai producer elmondása szerint ez az elejétől fogva cél volt, thai közvetítők segítségével zajlott az egyeztetés, amire a kormányzat is áldását adta. A gyerekek fejenként 140 ezer dollár kapnak, ami thai viszonyok között óriási pénz- és ezek után nem mondhatja senki, hogy az ő történetükből csak Hollywood profitál.
2019-ben jelenhet meg a könyv, és később várható majd a film elkészülte is. Persze ezeken kívül is jelennek meg még könyvek és filmek- aki csak tudott találni egy embert, akinek bármilyen köze volt a mentéshez, rá hivatkozva máris "hiteles beszámolóként" adhatott közre bármit.
Az ausztrál búvárok nem nagyon akarták nevüket adni semmilyen ilyesféle feldolgozáshoz, ám Harrist nem akárki győzte meg: személyesen James Cameron, a legendás rendező hívta fel, hogy egyeztessenek.
A két búvár egyébként igen fontos szerepet kapott a mentésben. A civilben orvosként dolgozó Harris volt az, aki a gyerekek kihozatala előtt a nyugatózásért felelt, hogy ne essenek pánikba a víz alatt. Challen pedig minden nap beúszott a mentés során, és ő volt a barlanghoz legközelebb eső állomáson tartózkodó búvár, aki a kihozatal első szakaszát felügyelte. Mivel állatorvosként dolgozik, neki is volt rutinja a gyógyszerek adagolásában.
Tehát a mentés történetét az ő szemszögükből is megismerhetjük, és talán új, izgalmas részletek derülnek majd ki.