Big Blue Búvár Blog

Edd Sorenson búvármúltjában van egy hihetetlen mentőakció.

A barlangi búvárkodás nem számít a legveszélytelenebb hobbinak. Ma már könnyen lehet olyan tanfolyamot találni, ahol elsajáthatítóak a zárt téri merülések alapszabályai, sok helyen vannak felkészült vezetők a búvárok kalauzolására, szóval messze nem akkora a kockázat, mint a hőskorban. Az viszont tény: igen gyakran az emberi tényező a legfontosabb egy baleset bekövetkezésekor.

Edd Sorenson azon rutinos, magasan képzett profi barlangi búvárok közé tartozik, aki vészhelyzet esetén riasztható. Oregon államból költözött Floridába, hogy barlangi búvárkodást oktathasson, mert errefelé bőven akadnak híres barlangi merülőhelyek. Ekkor vált a nemzetközi víz alati barlangi mentő egység (IUCRR) tagjává is.

Hiába van ilyen szervezet, az szinte soha nem fordul elő, hogy időben érkezne a segítség. Természetesen nem példa nélküli, hogy nagy szerencsével megmenekül aki barlangban reked: a közelmúltban Spanyolországban élt túl egy búvár több napot egy barlangban, és magyar búvárt is mentettek már pár éve zárt térből.

Ettől függetlenül Sorenson tudja, ha hívást kap, lélekben egy holttest keresésére kell felkészülni. 2012 áprilisában például hét órájába telt, amikor egy áldozatot kellett kihoznia egy igen szűk részről, aki beszorult. Amikor megkérdik tőle, hogy tud ilyen feladattal megbirkózni, azt mondja, kikapcsolja az érzélmeit, az elvégzendő munkára koncentrál.

Alig egy hét múlva újból csörgött a telefon, és egyből a legrosszabbra gondolt. A Mills Pond egyik felén tartott tanfolyamot- ha öt perccel később hívják, már víz alatt lett volna, nem tudott volna átrohanni a baleset helyszínére. Egy kétségbeesett apa hívta, aki fiával és lányaval a Twin Caves nevű helyen merült alá. Ennek a 6-30 méter mélységben húzódó, hosszú barlangrendszernek sok mellékága van, és kötél csak a fő ágban segíti a tájékozódást.

A barlangi búvárkodásban meglehetősen sok dologra kell figyelni, ami tanfolyamon sajátítható el. A csak nyílt vízi búvárkodásban járatos apa és merülőtársai úgy mozogtak, hogy felrúgták az aljzat üledékét, és a barlangban a látótávolság pillanatok alatt teljesen lecsökkent. Egy helyi barlangi búvár épp merülést vezetett, amikor látta, mi történik. Jelzett a csapatának, hogy kifelé, de épp csak annyi idejük volt, hogy a kötélhez menjenek és azt követve elindultak. Apa és fia őrült tempóban hagyta le őket, amikor megijedtek a teljesen zavarossá vált vízben.

A felszínen derült ki, hogy a lány nem tartott velük valamiért, valószínűleg egyszerűen nem látott semmit. A felemelkedő barlangi búvároknak könyörgött az apa, hogy menjenek vissza érte, de ők egyszerűen nem voltak felkészültek mentésre ilyen körülmények között, és nem vállalhatták senki életének a kockáztatását. A bajba került, pánikoló búvár felszínre hozatala csak a legképzettebb búvárok számára kivitelezhető egy barlangból.

Edd Sorenson számára mindig össze van készítve egy teljes barlangi felszerelés, ha azonnal riasztják mentéshez. Mire visszament érte a bolthoz, alkalmazottja már mindent összerakott a számára. A hívás után 15 perccel ért a helyszínre, beöltözött és lemerült- tudta, hogy minden pillanat számít.

Noha üledékfelhő borította a bejáratot, a tapasztalt búvár, tudta, merre kell keresnie. Beúszott, de gyakorlatilag semmit nem látott. Ezért aztán jobbra-balra úszva, minél nagyobb területet lefedve próbálta keresni az eltűnt búvárt- és tíz perc múlva egy kapálózó lábba ütközött. A lány egy apró kis üregbe dugta ki a fejét, ahol megrekedt némi levegő. Elmondása szerint próbált kijutni, de mindig elakadt, és óriási mázlijára visszatalált a kis üregbe. Fázott és ijedt volt, de végre megérkezett a segítség.

Edd Sorenson elmondta neki, kiviszi a barlangból- de nyugodtnak kell maradnia. Sorenson nem bízta a véletlenre a kijutást, saját kötelét már a keresés elején rögzítette. Így aztán visszataláltak a főkötélhez, és a kezét szorongató lánnyal elértek a kijáratig, ahol átpréselték magukat a lyukon, majd a felszínre emelkedtek. 

Először hitetlenkedés, majd kitörő öröm fogadta, hogy mind a ketten életben vannak. A lány már a vízben hálálkodni akarta, de Sorenson tudta, majd ráér erre, ha már a parton lesznek. A legrosszabbtól tartó apa szeretett volna valamit adni, de a mentőbúvár ezt visszautasította. Így aztán egy alapítványnak adott pénzadományt a nevében. A megmentett búvár egy kedves levélben mondott köszönetet, amit Sorenson azóta is őriz. 

Ez a történet tehát jól végződött- de sajnos ez a ritkább eset. Természetesen nem lehet tökéletesen nullára csökkenteni a kockázatot, de felkészüléssel, tanulással, a képzett búvárokkal való merüléssel legalább az emberi tényezőre befolyással lehetünk. Aki csak olyan merülést vállal be, amelynek során bekövetkező vészhelyzeteket kezelni tudja, nagyban javítja az esélyeit. Mert nem mindig van pont kéznél egy Edd Sorenson...