Big Blue Búvár Blog

A mai kutatásokat szeretik a gondosan dokumentált egykori eredmények.

Sydney városának közelében a világ sok más részéhez hasonlóan folyamatosan megfigyelik a tengeri élővilág állapotát, változásait. Ám a ma víz alá merülő tengerbiológusok itt azért vannak sokkal jobb helyzetben, mert az önkéntes tengerkutatók már több mint hat évtizede lelkesen dokumentálták a megfigyeléseiket.

Az Underwater Research Group of NSW (URG) 1956-ban alakult. Természetesen akkortájt csak a legmerészebb és legkalandvágyóbb emberek vágtak bele a búvárkodásba: gyapjúból készült ruhákkal, saját kezűleg készített légzőkészülékekkel voltak felszerelkezve. Ám a közös szenvedély összekovácsolta őket, és a klub tagjai hamarosan a kedvtelési merülések mellett amatőr kutatóként is dolgozni kezdtek a víz alatt. 

A korai időkben eleve csak maroknyi búvár volt, és közülük is csak páran vettek részt szívesen efféle munkákban (sokkal népszerűbb volt például a szigonyos vadászat). Az URG lelkes búvárai közül pedig ki kell emelni Clarrie Lawler nevét, aki nem csak egyszerűen feljegyezéseket készített, gazdagon illusztrált merülési naplót is vezetett. Amikor a mai kutatók megkapták a szintén búvárkodó, klubtag lányától, Denise-től ezeket, leesett az álluk- és tudták, hogy aranybányára találtak. Jó megfigyelő volt és alapos ember, így aztán sok mindent tanulhattak a jegyzeteiből.

Mint lánya elmondta, az URG egykori tagjaként Clarrie nem juthatott még víz alatti fényképezőgéphez, ezért választotta azt a megoldást, hogy rajzokat készít az állatokról. Rögzíteni akarta amit látott, s az adatokat azért gyűjtötte, hogy kiderüljön, tapasztalható-e romlás, negatív változás az élővilág állapotában. A mai kutatók számára is ez a fontos kérdés, ám míg alapvetőnek tűnik sok helyen, hogy sok tengeri élőlény tűnt el a mélyből, az ilyen több évtizedes adatok segítségével hosszabb távú áttekintést kaphatnak. 

Természetesen más módszereket használtak, más metódussal dolgoztak mint a mai tengerbiológusok. Emiatt nem lehet egy az egyben megfeleltetni az adatokat, ám akkor is árulkodó, hogy a búvárok feljegyzéseiben, naplóiban hányszor tesznek említést bizonyos élőlények előfordulásáról. Régi búvárkönyveket olvasva még én is szembesülök ilyesmivel, ám itt jóval nagyobb számú adatból dolgoznak. Ez pedig segítheti a tisztán látást, s azt is, hogy hatékonyan érveljenek a tenger védelme érdekében.

Egy búvároktató Líbiába adott el újralégzőket, és ezért súlyos büntetéssel néz szembe.

A búvárfelszerelések többsége teljesen hétköznapi dolognak számít ma már, bárki, bárhol vehet magának palackot, légzőautomatát. Az, hogy hol és hogyan lehet használni, helyi szabályozás függvénye, de általában igaz, hogy a kedvtelési búvárkodás teljesen hétköznapi kedvtelés. Így aztán mindig meglepő egy olyan történet, amikor a búvárfelszerelések forgalmazása komoly büntetőjogi felelősséget vet fel.

A búvárkodáshoz használt eszközök egyik speciális (és meglehetősen drága) típusa a zárt rendszerű újralégző. Kifinomult berendezések ezek, amelyeket különleges mély vagy barlangi merülésekhez használnak technikai búvárok. Külső szemlélő számára az a feltűnő, hogy az ilyennel merülő búvárok nem eregetnek buborékot- így aztán a víz felett nyoma sincs annak, hogy épp ott úsznak.

Nyilván nem meglepő ennek ismeretében, hogy az újralégzőket elég sok hadseregben alkalmazzák, például a kommandós egységek. Van ilyen más területen is- hasonló eszközt használnak civilek is, katonák is. 

Az amerikai Peter Sotis az Add Helium nevű, újralégzőket gyártó és forgalmazó cég tulajdonosa. Ő volt az, aki pár éve eladott líbiai állampolgároknak újralégzőket, majd víz alatti vontatókat is. Ezzel a konfigurációval azért már lehetne illegális akciókat végezni. Ezt így gondolták a hatóságok is, és megvádolták Sotist azzal, hogy tiltott eszközöket adott el az embargó előtt álló, polgárháború sújtotta országba. Pont az eszközök jellege miatt más forgalmazók nagyon ügyelnek is arra, hogy kizárólag minden engedély birtokában adjanak el ilyeneket bárkinek is.

A történet most jutott el oda, hogy Sotist le is tartóztatták, és bíróság elé állították. Természetesen nyilván az ártatlanságát hangoztatja, de ha bűnösnek találják csempészetben, rettentően kemény büntetés vár rá: 35 évet ülhet és több, mint egy millió dollár bírságot is kiróhatnak rá. 

Nem csak történelmi roncsokat fedeznek fel váratlanul a búvárok.

Courtney és John Talbot oregoniak, és ugyan nem régóta merülnek, igazán szenvedélyükké vált a búvárkodás. de a Hat Rock State Parkban csak egy véletlen okán mentek a víz alá. Courtney ugyanis egy bárban dolgozik, ahol egy férfi panaszkodott, amiért elveszett a hajócsavarja- a házaspár pedig vállalta a feladatot, hogy megpróbálják felkutatni. 

A búvárkaland viszont váratlanul izgalmasra fordult, amikor a móló végének közelében, 5-6 méteres mélységben valami nagyobb dolog került a szemük elé. Közelebbről megnézve kiderült, hogy egy pickup rejtőzik a felszín alatt. Az eredetileg piros autó már nagyon leharcolt állapotban volt, vélhetően hosszú idővel azelőtt került a vízbe. Errefelé állítólag nem meglepő, ha fura dolgok kerülnek elő: pár héttel korábban fegyvereket bukkantak.

A két búvár rendes állampolgárként jelentette a roncs megtalálását. Mivel még a víz alatt megtakarították a rendszámtáblát, annak adatait is tudták közölni a rendőrséggel. A hatóságok pedig gyorsan intézkedtek, és maguk is szétnéztek a helyszínen. Erre jó okuk is volt, mert a pickup tulajdonosa 1993 óta szerepel az eltűnt személyek nyilvántartásában.

Maynard Koen-ról senki nem hallott azóta, és senki nem sejtette, mi történhetett vele. Az autóban megtalálták az irattárcáját, s emberi maradványokra is bukkantak. Az majd később derül ki, hogy Koen süllyedt-e el együtt az autóval. Mindenesetre Talboték erre a véletlen felfedezésre egészen másként tekintettek, hiszen egy eltűnt ember sorsának kiderítésébe csöppentek bele.

Igyekeztek többet megtudni róla, családtagokat keresni. Ám több mint negyedszázad távlatából nem egyszerű felderíteni a nyomokat. Ugyan lakhelyén, Prosser városban többen emlékeztek az 1911-ben született, tehát eltűnése idején elég idős Koen-ra, de családjáról senki nem tudott.  A törzshelyén a csapos teljesen megdöbbent a hírtől, hiszen annyi éven át szolgálta ki őt, amíg váratlanul el nem tűnt. 

Mivel a férfi Albániából vándorolt be az Egyesült Államokba, talán nem is voltak ott hozzátartozói. Ki tudja, odahaza talán még mindig várják, hogy valaki hírt vigyen a rég eltűnt rokonról...

Korok Fatima élete első szabadtüdős búvár világbajnokságán egyből szerzett egy aranyérmet!

Egészen hihetetlen, elképesztő teljesítménnyel Korok Fatima első lett a Free Immersion (FIM) versenyszámban. Ebben a kategóriában a búvárok uszony nélkül, magukat egy kötélen húzva mennek az általuk előre meghatározott mélységig, ott az igazoló címkét magukhoz veszik, majd szintén saját erőből a felszínre úsznak- mindezt természetesen egy levegővel! Ezt a műfajt mi főleg a Nagy kékség című, igazán emlékezetes filmből ismerhetjük, de bevallom, sose hittem volna, hogy a nemzetközi élmezőnyben honfitársunk is labdába rúghat. Szerencsére van, aki nálam nem csak ügyesebb, de kitartóbb is.

Fatima 81 méteres eredményénél tegnap senki nem ért el jobbat, ami fantasztikus hír. A magyar lányról régebben már megírtam, hogy az életében történt változás után, tulajdonképpen viszonylag röviddel ezelőtt vágott bele a szabadtüdős búvárkodásba, jórészt önállóan készült s támogatókat keresve próbálta egyáltalán finanszírozni a részvételét a franciaországi AIDA búvár világbajnokságon.

A verseny ráadásul nagyon rosszul indult számára, mert egy adminisztratív hibája miatt az első számban az eredménye érvénytelen lett. Ám ő hitt magában, s a következő alkalommal már minden rendben volt. Ilyen versenyeken magyar sportolók nem nagyon szoktak indulni (ugyan hol van nálunk 81 méteres mélység az edzéshez?...), és nagyon nagy szó, Fatima egyből a világ élmezőnyébe került. Ezt a dicsőséget ő szerezte nekünk, igazán büszke lehet magára, s mi, akik szurkoltunk neki, vele örülhetünk.

A merülésekről felkerült a videó is, ez itt nézhető meg. Fatima mindjárt az első versenyző, a konkrét merülés 2:00 percnél kezdődik. Ha kíváncsi vagy rá, miért nagy dolog ez, amikor ő elindul a mélybe, tartsd vissza a lélegzeted, s próbáld ki, bírod-e a merülés végéig. Csk neked nem kell úsznod lefelé majd felfelé 81 métert...

Ez úton is gratulálok Fatimának a nagyszerű sikerhez!

Korok Fatima oldala

Magát lőtte fejbe szigonypuskával egy búvár.

Meglehetősen furcsa baleset történt Dél-Afrikában. Egy lelkész, aki nem csak igét hirdet, hanem a víz alatti vadászat szenvedélyének is hódol, szenvedett komoly sérülést. A 48 esztendős Connie Hallowell Durban közelében szállt vízbe, és épp a fenékre akart úszni, amikor egy nagyobb hullám érkezett. A kezében levő szigonypuska ekkor valahogy elsült, és elsőre nem is sejtette, mi történt. 

Ahogy a fejét próbálta mozdítani, akkor döbbent rá, hogy a szigony az arcába fúródott. Szerencsésen kikászálódott a vízből, segítségért kiáltott, és érkeztek is az emberek. Az életmentők próbáltak segítséget nyújtani, és egy halász pedig levágta a közel egy méteres(!) szigony végét. 

A búvár képes volt mozogni, nem sérült a látása sem. Mint kiderült, csodálatos módon az arcán keresztüllőtt szigony a másik oldalon a bal füle előtt jött ki, ám eközben egyetlen ideget, fontos szervet se sértett meg. Mivel a szigony elkerülte a szemet és az agyat is, a víz alatt vadászó lelkész máris a következő búvártúráját tervezi- de gyaníthatóan legközelebb óvatosabb lesz, hogy ne az égieken múljon a sorsa...

A veterán búvár tovább merül.

Azt hiszem, a Cipruson élő brit Ray Woolley feladja a leckét a  merülés szerelmeseinek, akik sok évtizeden át szeretnék még űzni a hobbijukat: 96 évesen tovább javított a rekordján, amit legidősebb aktív búvárként állított fel.

Hol máshol csobbant volna a vízbe, mint a leghíresebb ciprusi roncs, a Zenobia mellett. És a szupernyugdíjas nem csak a felszín közelében lubickolt, egészen a tenger fenekéig merült, ahol a hatalmas hajó az oldalára fekve nyugszik: 42 méteren gratulálhattak neki merülőtársai. S persze innen a távolból mi is (ismét) megemelhetjük a kalapunkat, s kissé irigykedhetünk.

Búvárok kemény munkával szedik ki azokat a dolgokat, amiket régen jó szándékkal dobtak a vízbe. 

Amikor ma egyre többet beszélünk a környezetszennyzésről, s különösen fontos téma a tengerek mélyén levő rengeteg szennyező, nem lebomló hulladék, egészen furcsa történetek is felszínre kerülnek. Az egyik ilyen, mai szemmel meghökkentő ötlet a gumizátony volt.

A terv nagyon okosnak tűnt: a felesleges autógumikat a tenger fenekén majd meghódítja az élővilág, új, élettel teli zátonyok alakulnak ki, és mellesleg megszabadulunk egy csomó abroncstól, ami a felszínen csak hulladék lett volna. Hát, a valóságban minden máshogy alakult: a tengeri lények elkerülték a gumikat, s azokból szép lassan mérgező anyag is szivárogni kezdett.

Ám amilyen egyszerű volt százszámra a tengerbe dobálni a gumikat, annyira nehéz most egyesével kiemelni őket. Floridában több helyen folyik ilyen munka, Hernando County területén például önkéntesek is részt vesznek a munkában. Tizenéves búvárok is dolgoznak a víz alatt, az ő generációjuknak nyilván megdöbbentő látni a tenger fenekén a gumihalmokat, amiket negyven évvel ezelőtt teljesen jó szándékkal dobtak be oda.

Mindenesetre lassacskán zajlik a világ több részén a gumizátonyok felszámolása. Hogy aztán mennyi időbe telik, s főleg, mi lesz az ócska gumik sorsa, az nagy kérdés. Mert a felszínen sincs nagy szükség a hulladékhalmokra, az égetéssel is megvannak a problémák. Az pedig aligha segít, ha egy gond megoldásával egyből teremtünk egy újabb gondot...

Embernagyságú csalánozót filmeztek le angol vizekben.

Noha a cápáktól félnek a legtöbben a tengeri élőlények közül, a medúzák között jóval több akad, ami veszélyt jelenthet ránk. Halálos áldozatai is vannak például a kockamedúzák csípésének, olyan eset pedig sűrűn előfordul, hogy nem halálos, de kellemetlen csípéseket szenvednek el a fürdőzők. Így aztán az ember jobban teszi, ha távol tartja magát a medúzáktól.

Pedig akadnak közöttük kifejezetten nagy, szép vagy látványos példányok is. Ezt a felvételt Falmouth közelében örökítették meg, és a vele merülő Lizzie Daly tengerbiológus szerint majdnem akkora volt, mint ő. Persze tudjuk jól, a perspektíva becsapós, de bárhogy is nézzük, tényleg méretes példányról beszélhetünk. 

Ez a medúza a legnagyobb, ami brit vizekben előfordul. Természetesen ez sem emberekre vadászik: plankonokat kábít el a csípésével. A fürdőzők többsége akkor látja, amikor partra sodródnak. Akkor sem érdemes egyébként piszkálni őket, ha már élettelenek. Egyébként a tengeri teknősök gyakran fogyasztják ezeket a tengerben úszva igazán elegánsnak látszó medúzákat. 

Mantarája kért segítséget búvároktól.

Az ismert brit természetfilmes, Monty Halls, aki elsősorban víz alatti dokumentumfilmjeiről ismert, osztotta meg az Ausztráliában készült videót. A Ningaloo zátonynál felbukkant mantarája a felvételek tanúsága szerint kifejezetten várta, hogy az emberek közel menjenek hozzá. Az egyik profi búvár látta, hogy a testébe horgok vannak akadva, s úgy döntött, segít.

Az óriási manta pedig türelmesen várt, amíg eltávolított mindent a búvár. Persze akár más magyarázat is lehetne, de Monty Halls (aki egyébként tengerbiológus, tehát tud ezt-azt) megfogalmazása szerint ennél különlegesebb dolgot még nem nagyon látott merülései során, azaz mindenképpen figyelemre méltó, ami történt.

Ezek a manták megszokták az emberek közelségét, nem szokatlan, hogy nem ijednek el a felszíni látogatók láttán, ám az mégis szokatlan, hogy ilyen pozícióban, ennyi ideig türelmesen tűrje, amíg a búvár kiszedi a horgot a testéből. 

Egy ilyen merülőhely még kalandfilmben is meredek ötletnek tűnne.

Képzeljük el, ahogy Szudán északi részén, a Nílus keleti partján a sivatagos területen álló egykori piramisok között arra figyelnénk fel, hogy az egyik piramis közelében búvárok készülnek a víz alá. Alighanem erősen meglepődnénk- pedig mostanában tényleg ilyen kutatások zajlanak az egykori Nuri területén.

Az ókori egyiptomi birodalom történelmi és régészeti szempontból egyaránt rendkívüli fontosságú. Évezredes történetekbe ássák bele magukat -időnként szó szerint!- a szakemberek, s fokozatosan bővül a tudásunk erről az izgalmas kultúráról, ami Afrika északkeleti részén virágzott.

Az egyiptomi birodalom kiterjedése folyamatosan változott. Amikor meghódították a Núbiaként ismert területet, egészen hatalmassá vált. Az egykori Núbia nagyjából a mai Egyiptom déli és Szudán északi részein volt, és igazi kincsesbányának számított. Később aztán fordult a kocka, és sötét bőrű núbiai fáraók ültek Egyiptom trónján is a XXV. dinasztiában. A kusita királyság pedig még ezek után is sokáig virágzott.

A núbiai uralkodók többnyire a ma Szudánban található Nuriban temetkeztek. A legnagyobb és legkorábbi piramist Taharka tiszteletére emelték, de utána is számos núbiai király sírhelye lett ez a terület. A 20. század elején kezdték el itt a feltárásokat, és jelenleg is folyik a munka, mert a terület sok izgalmas titkot rejt.

Pearce Paul Cressman 2018-ban érkezett először Nuriba. Ismerte a régebbi leírásokat a területről, amelyekben már beszámoltak arról, hogy a piramisok alatti, mélyebben levő sírkamrákba betört a talajvíz. Cressman kiválasztotta az egyik kusita király, Nasztaszen piramisát, hogy saját szemével győződjön meg arról, mi a jelenlegi helyzet. 

Miután kiásták a sírba vezető lépcsősort, nyilvánvalóvá vált, hogy a jelentősen megemelkedett vízszint miatt a kamrákba csakis víz alatt lehet eljutni. Cressman, aki a búvárrégészetnek is szakértője, ettől nem hátrált meg, és elkezdődtek a merülések. Vannak olyan szűkületek, amelyek lehetetlenné teszik azt, hogy hátukon palackkal hatoljanak át a búvárok, ezért a felszínről magukkal vitt tömlőn kapnak levegőt a búvárok.

Három egymást követő kamrába hatoltak be a régészek, és az utolsóban találtak egy érintetlennek tűnő szarkofágot is. Mivel ezeket a kamrákat régen ellepte a víz, ezért nem tudták kifosztani őket a sírrablók sem, így máris sok izgalmas leletre bukkantak. Ám a munka lassan és alaposan halad, majd csak 2020-ban tervezik magát a szarkofágot megvizsgálni, ahol talán a maradványokat is megtalálják. Sok izgalmas felfedezés várható még a jövőben, hiszen a területen több tucat sírhely található. Ezek feltárása sokat elmond majd a kusita királyság történetéről.

Azt mindenesetre a "piramisbúvárok" máris igazolták, hogy merülni még ott is lehet, ahol egyáltalán nem gondolnánk rá...