Big Blue Búvár Blog

Az elmúlt két évized víz alatti kalandjairól írtam egy keveset.

A 2020-as évvel kapcsolatban mindannyiunknak vannak különös érzései. Az egész koronavírus-történet rányomta a bélyegét az évre, és az, hogy még mindig, ezekben a napokban is ezzel kell foglalkoznunk, azt sejteti, 2021 eleje sem lesz még zökkenőmentes.

Úgy tartom, azért érezzük annyira rossznak, ami történik, mert alapvetően annyi lehetőség nyílt meg előttünk az elmúlt években. Én mint búvár elég sok helyre eljuthattam, izgalmas kalandjaim voltak a nagyvilágban, és most, amikor ennyi korlátozás van, még szívesebben gondolok ezekre vissza. Reméljük, rosszabbra nem fordulnak a dolgok, sőt, gyorsan javulnak, és túllendülünk ezen a rossz emlékű éven.

Ki mire használta fel ezt az évet. Ki így, ki úgy élte meg. Akinek a munka mehetett tovább zavartalanul, annak kevesebb gondja volt, de másnak a család miatt kellett aggódni, vagy a nem kevés ember egyike volt aki átesett a betegségen. A kijárási korlátozások, meg a tervezgetés, álmodozás megnehezülése idején én pedig elkezdtem azzal foglalkozni, amit ilyen helyzetben szívesen csinálok: írtam.

Ebből egy egész könyv is született, ami az elmúlt két évtized búvárútjairól, merüléseiről szól, és sok egyéb, a búvárkodáshoz kötődő témát is igyekeztem körbejárni. Úgy döntöttem, nem nyomtatásban jelenik meg, hanem ingyenesen tölthető le. Számomra is érdekes volt ezt az összegzést megírni, és hittem benne, másnak is érdekes lehet. Talán a hosszú, téli estéken, a kijárási korlátozások idején még érdekes is lehet mint olvasnivaló. Meglehetősen hosszú, de már van aki elolvasta, s mivel nem mondta azt eddig senki, töröljem még az emlékét is, megosztom még szélesebb körben.

Tehát ha valaki kíváncsi a Búvárkönyv címet kapott könyvre (úgy voltam vele, ez a meglehetősen egyszerű cím pontosan lefedi a lényeget), kattintson az oldalamra, ahonnan ingyenesen letölthető az egész.

Gonda Rudolf: Búvárkönyv (letölthető EPUB illetve PDF formátumban)

Van, ahol a búvárok fosszíliát keresve merülnek.

A nagy fogást Florida nyugati oldalán, Tampától délre találta Michael Nastasio. A mára már kihalt, óriási méretű cápa, a megalodon foga igazi főnyeremény a régi fogakat kereső búvárok körében. Nastasio búvárcéget üzemeltet, így aztán lehet rutinja a keresgélésben. Ez a cápafog pedig majdnem 15 centis, amiből el lehet képzelni, mekkora volt maga az állat.

A kilenc éve merülő búvár talált már mamutfogat állkapocsdarabban, más cápák fogait, bölényfogat és agyart is. A hozzá érkező búvárok maguk is próbát tehetnek a szerencséjükkel, ha alámerülnek.

(Michael Nastasio oldala)

Sokan keresték az elveszett búvárokat, és állítólag be is nyújtják a számlát.

Az elsodródás az egyik legnagyobb veszély a búvárkodásban. A nyílt tengeren az idő múlásával egyre csökken a menekülés esélye, mert mind távolabb kerülnek a búvárok és egyre nagyobb területet kell átfésülni hogy megtalálják őket. Ha pedig leszáll az éj, még nagyobb lesz a baj. Jöhetnek ragadozók, ki is hűlhetnek az elveszett emberek.

A Seychelles-szigeteken történt a napokban baleset, aminek során három brit, egy orosz és egy dél-afrikai búvár tűnt el merülés közben. Egy ember a csónakban maradt, de hiába: a Mahe szigettől északra vízbe menő búvárcsoport az áramlási viszonyok és a rossz látótávolság miatt hiába jött fel húsz perc után, a csónakot már sehol sem látták. Az ott levő társuk kis idő múltán riasztotta a hatóságokat, és helikopterek, repülő illetve magánhajók is az elveszett búvárok keresésére indultak.

A parti őrség által koordinált akció sikerrel járt, hat óra elteltével a repülőgépről vették észre az embereket, és sikerült mindannyiukat ki is menteni. A búvárokat kórházba szállították, de nem történt különösebb bajuk.

A hatóságok szerint viszont a merüléseket előre be kell jelenteni. Ha tudtak volna róla, hol és mikor zajlik a merülés, akkor a kereséshez nem kellett volna mindent bevetni a parti őrség illetékese szerint. Így viszont riasztottak mindenkit, hogy nyomukra akadjanak. 

Erről a búvárokat is tájékoztatták. A koronavírus járvány miatt ott is óriási kieséseket szenvedett el a turizmus, ezért nincs pénz ilyen költséges mentőakciókra. Ezért részletezték a költségeket, és felvetődött, hogy ennek egy részét a búvárokra terhelik. Ők ezt elfogadták. Igazság szerint érthető is, mert az csak pénz, cserébe mind túlélték az esetet. Ezért pedig nincs nagy ár...

Különös tárgyakat találtak a búvárok Mexikóban.

A cenote néven emlegetett víznyelők manapság a búvárok kedvencei, ám annak idején rituális szertartások helyszínei voltak. Sok izgalmas leletet találtak ezekben az itt dolgozó víz alatt régészek.

Mostanság viszont elég sokan a szemetet dobálják a víznyelőkbe. A közelmúltban a Chen Ha cenote mélyéről igyekeztek kihozni a hulladékot. A búvárok meglepetésére nem csak afféle hagyományos szemetet, állati maradványt találtak: 112 villanyóra is előkerült a mélyből.

Egy víz alatti régész szerint főleg lakóépületekben használt villanyórákra bukkantak. Azért fontos ezeket kihozni a vízből, mert igen sok mérgező anyag van bennük, például réz és ólom, ami a vizet is szennyezi, az élővilágot is pusztítja. 

Ezért barlangi búvárok és önkéntesek bevonásával már évek óta rendszeresek a szemétgyűjtő akciók. Ezúttal öt órányi munkával 700 kiló hulladékot gyűjtottek be. Fémkeresőt is bevetettek, hogy az üledék alatt rejtőző dolgokat megtalálják, így bukkantak rá a furcsa leletekre. 

Halak maradványait, három krokodil koponyáját is a felszínre hozták a búvárok a korrodált villanyórák és a mindenféle egyéb szemét mellett.

A szélvihar miatti tengermozgás fedte fel egy hajó maradványait Spanyolországban.

A Gloria nevű vihar sok kárt okozott, ám egyfajta melléhatásként úgy felkavarták az üledéket a felkorbácsolt hullámok, hogy megváltozott az aljzat. A Barcelonától délnyugatra eső Salou közelében ennek köszönhetően bukkant elő a homokból egy hajó faszerkezete. 

A hajó gerince és bordái mellett fegyverzet is került elő az első vélekedések szerint 17. századi hajó maradványaiból. Az elsodort homok alatt volt a tat, illetve a két vasból készült ágyú is. Egy búvár talált rá véletlenül a roncsra, és hamarosan elkezdődött a katalán búvárrégészeti hivatal felmérésre is.

A szakembereket meglepte a felfedezés. Az előfordul, hogy egy vihar fed fel valamit, ez nem szokatlan jelenség. Az volt inkább az érdekes, hogy semmilyen feljegyzésben nem szerepel ezen a helyen elsüllyedt hajó. A búvárrégészek tehát gyorsan neki is láttak a dokumentálásnak, leírták a hajó talált részeit, katalogizálták a leleteket. Természetesen fotók is készültek.

Szeretnék kideríteni, pontosan mikor és miért a tenger fenekére a hajó. A 17. századi süllyedés teóriáját erősíti, hogy akkoriban harcok dúltak ezen a partszakaszon, tehát nem lenne meglepő a két ágyúval felfegyverzett hajó jelenléte.

A régészek még gyorsan dokumentálták amit lehetett, amíg újra be nem temette a maradványokat a tengerfenéken a homok. Ez egyrészt megóvja a leleteket az állagromlástól, másrészt a fosztogatók sem találnak semmit, így nem jelent problémát. A hatóságoknak viszont megvannak a pontos koordináták, ezek birtokában térhetnek vissza hogy folytassák a megkezdett munkát. 

A hatóság célja nem az, hogy a felszínre hozzák a hajót vagy annak darabjait, hanem inkább a tenger mélyén őriznék meg azokat. Akkor hoznak felszínre bármit, ha a teljes pusztulás fenyegeti akár a környezet változása, akár lopások miatt. Utóbbiak elkerülése érdekében nem is nyilvános, hol vannak a maradványok.

A búvárrégészek nem csak itt vizsgálódhattak a Gloria tombolása után. Begur partja előtt egy horgonyt és egy 19. századi gőzhajó kazánjait találták meg. Előkerültek a partról vízbe dobot fegyverek, L'Estartit közelében ágyúgolyók is. A partszakasz más részein szintén találtak leleteket, amiket a Gloria hozott a felszínre.

Beszakadt hálót kerestek, különleges leletre találtak német búvárok.

Az ún. "szellemhálók" elleni küzdelem az utóbbi évek kiemelt természetvédelmi témái közé tartozik. A halászhajókról elveszett, leszakadt hálók nem bomlanak el, a víz alatt ejtik csapdába a tengeri élőlényeket, és pusztítanak, de a fogást senki nem használja semmire. Ezért aztán több helyen rendszeresen merülnek búvárok hogy levágják, begyűjtsék, felszínre emeljék ezeket a hálókat. 

A közelmúltban a Balti-tengerben dolgozott egy csapat, amikor a búvárok a hálóba akadva egy régi, rozsdás, írógépre emlékeztető szerkezetet találtak. A felszínre hozták, ám kiderült, az nem egy írógép. Egy búvárrégész állapította meg, hogy egy Enigma kódológépre bukkantak. 

Az Enigma a németek titkos, feltörhetetlennek hitt kódolója volt, amivel a tengeren tudtak rejtjelezett üzeneteket váltani. A britek szerencsével jutottak hozzá, ám a feltörése nagyon komoly feladat volt. Egész csapat dolgozott rajta Alan Turing vezetésével, akik végül sikerrel jártak, és onnantól a britek is beleolvashattak a németek titkosnak gondolt kommunikációjába. 

A háború végén a német hadvezetés több tengeralattjárót szándékosan elsüllyesztett, és azt is előírták, az Enigma kódolókat külön tüntessék el. Egy ilyen tengeralattjáróról dobhatták a tengerbe a most megtalált példányt 1945 májusában. A kevés megmaradt Enigma egy-egy darabja akár több tízezer euróért cserél gazdát manapság.

Egyiptomban sérült meg egy búvár merülés közben.

A Vörös-tengerre járók körében jól ismert és igen népszerű Elphinstone-zátony közelében történt a baleset tegnap reggel. Ezt a helyet többek között amiatt is gyakran a búvártúrák útjába tervezik, mert igen gyakran tűnnek fel cápák. Szirtcápák is előfordulnak, néha láttak itt rókacápát, cetcápát, ám igazán az óceáni fehérúszójúak miatt emlegetik. Ezek ugyanis kifejezetten közel úsznak a búvárokhoz, s ez általában borzongatóan izgalmas élménynek számít.

A mostani eset nem volt súlyos, de a pletykák és híresztelések elkerülése érdekében a búvárbázis nagyon részletes és korrekt tájékoztatást adott. A lényeg az, hogy még nem tisztázott okból a cápa a búvárcsoport tagját, egy német nőt sebesített meg a karján. (Hogy egyértelmű legyen: egyáltalán nem biztos, hogy lesz pontos ok.) A helyi búvárvezető a sérültet gyorsan a felszínen várakozó csónakhoz vitte, majd a többi búvár is a felszínre emelkedett, és gyors elsősegély után a partra mentek. Ott egyből orvosi ellátást kapott a búvár, akinek a karján esett sebet néhány öltéssel összevarrták. Vélhetően különösebb következmény nélkül, gyorsan gyógyul majd a sérülés.

Miért is kell egy ilyen jelentéktelennek tűnő esetről beszélni? Csak azért, mert cápa a sztori főszereplője? Igen is, meg nem is. Bármi okozhat sérülést, tehát ilyen hírekből naponta többet is fel lehetne tenni, de nem említ meg az ember minden esetet, amikor valaki elesik a tengerben és beüti a térdét a kövekbe. Azért kerül szóba, mert ennek kapcsán ismét fel lehet rá hívni a figyelmet, hogy a cápás merülésnek, mindig vannak bizonyos kockázatai, ahogy sok minden másnak is. Tudatosan kell viselkedni a víz alatt, ha cápa bukkan fel, be kell tartani a biztonsági előírásokat, és természetesen fontos az is kéznél legyen a gyors, szakszerű segítség. Ott volt a búvárvezető, aki a felszínre vitte a búvárt, ott várta őket a csónak, a parton pedig az orvos. 

Tehát nagy-nagy sztori nincs, inkább csak egy eset, ami fokozott óvatosságra kell intsen minden búvárt, ha cápával merül. Érdemes a cikket átolvasni, mert a végén összefoglalják a merülési szabályokat.

Azóta egy videót is feltöltöttek az esetről, amin igazán nem sok látszik, de mivel éppen jobb nincs, azért beillesztem. Néha látszik a cápa, illetve valamennyire a "támadás", de maxim annyi tűnik, hogy az egész csak pár pillanat, inkább csak odakap.

86 méterre ereszkedett a magyar búvárlány egy lélegzettel.

Még a tavalyi évben kapták fel sokan a fejüket, amikor kiderült, hogy az élete első világbajnokságán induló magyar lány, Korok Fatima első lett az egyik kategóriában. Talán még őt magát is meglepte, ahogy berobbant a szabadtüdős búvárkodás világának élvonalába.

Interjúk, tévés szereplések után többen megismerték, ám a koronavírus miatti káosz megakadályozta, hogy a versenyszerű sportra koncentrálhasson. Versenyek maradtak el, nehezebb volt utazni, és támogatóból is kevesebb volt. Fatima viszont úgy gondolta, csak azért is megmutatja. Nyáron az Adrián rendezett versenyen ért el szép eredményeket, majd pár hete Egyiptomban edz és készül.

A napokban ott tartott versenyen hajtotta végre a 86 méteres merülést, aminél a szabadtüdős búvárok világszervezete, az AIDA csak egy jobb eredményt tart számon ebben a kategóriában (Constant Weight Bi Fins), és természetesen magyar rekord. A versenyen ugyanebben a számban világcsúcs is született, Alekszej Molcsanov 113 méterre jutott. 

Fatimának jár a nagy gratuláció a magyar csúcsért és remek eredményért, és jövőre talán újabb célokat tűzhet ki maga elé. Mindannyian reménykedünk benne, hogy egyszer csak túljutunk ezen a világjárványon...

Korok Fatima Facebook-oldala

Az év végén kellemes meglepetésként két fotóm is szépen szerepelt fotós versenyeken.

2020-ban minden apró örömöt értékelni lehet, és ezért aztán jóleső dolog volt, hogy idén több nemzetközi versenyen is a  jobbak közé kerültek víz alatti fotóim. Egy-egy rangosabb versenyen több ezer fotót is neveznek, bekerülni egy kategóriában a díjra érdemes 10-15 kép közé egy olyan lelkes, saját kedvére fotózó amatőrnek, mint én, nem mindennapos. 

Ősszel az European Environment Agency REDISCOVER Nature versenyében került a kiválasztottak szűk élmezőnyébe egy fotó, ami idén nyáron készült Horvátországban. Erre a versenyre az EU területén készült képekkel lehetett nevezni, és meglehetősen erős volt a mezőny. Talán elég annyit mondani, hogy a legjobbak közé olyan fotósok munkái kerültek, mint Máté Bence, akivel nekem egy válogatásban szerepelni nagy megtiszteltetés. A képem már csak azért is kilógott a sorból, mert az enyémen kívül kizárólag felszíni fotókat válogattak be.

A végső győzelem ugyan másé lett, de nem volt bennem csalódás, mert ez nagyon jó, színvonalas verseny volt, és ha a szívemre teszem a kezem, a kategóriában én sem a saját képemet választottam volna. Mindenesetre így is jó volt, hogy be tudtam csempészni egy képet, ami a tenger mélyén készült: nyáron fotóztam Horvátországban, az Adriában, amikor Razanjban töltöttünk egy nagyon szép hetet. A muréna a két tisztogatórákkal "A fogásznál" címet kapta tőlem, és az látható rajta, ahogy a ragadozó fogai közül kiszedegetik az apró ott maradt dolgokat a rákocskák, és a muréna ehhez óvatosan kitátja a száját, miközben eszében sincs bekapni a "fogászokat". Ilyen az együttműködés a természetben!

Tegnap jött egy másik értesítés is, ezúttal a Historic Photographer of the Year verseny győzteseiről. Erre az angol versenyre is sokan neveztek, angliái és a világ más részén levő történelmi helyszíneken készült fotókat vártak a szervezők. Itt aztán végképp nem meglepő módon szintén egyedül én voltam a végső válogatásban búvárfotós, egy második világháborús roncsnál készült felvétellel. 

Csak egy győztes volt kategóriánként, így ezúttal is be kellett érnem azzal,  hogy a legjobbak szűk élmezőnyébe kerültem. Őszintén szólva szokatlan lehetett a téma a zsűrínek is, mert sokkal jellemzőbb, hogy nevezetes épületekkel rukkolnak elő a fotósok. De ha már történelem, helye van a mezőnyban a roncsoknak is. 

Az SS Turkiához életünk egyik legjobb, legizgalmasabb vörös-tengeri búvártúráját tettük, amit sok szervezés után sikerült tető alá hozni. A ritkán merült hajóroncs még a második világháború idején került a víz alá. A Turkia is egyike volt azoknak a hajóknak, amik ellátmányt szállítottak az Észak-Afrikában harcoló angol csapatoknak, ám mivel a földközi-tengeri hajóutat nem használhatták, egész Afrikát megkerülve, a Szuezi-csatornán át értek el úti céljukra. Nem kevés hajó veszett oda az út során! Az SS Thistlegorm is ezek közé tartozik, és a Cousteau által felfedezett, hadianyaggal megrakott roncs a búvárkodás legendája, a világ egyik legnépszerűbb roncs lett.

A Turkia, vagy a közelben nyugvó Scalaria viszont szinte feledésbe merült, maroknyi ember láthatta saját szemével. Mi a kevesek közé tartoztunk, és így elmeséhettük a történetét a hajónak, és a rajta szolgáló embereknek. A második világháború a sok híres csatán túl még számos helyszínen követelt emberéleteket, és talán ezt értékelte a zsűri, amikor a fotót a mezőny legjobbjai közé sorolta. Én pedig büszke vagyok rá, hogy sikerült olyan képet csinálni modellem, Regi segítségével, ami hatással van a nézőre.

Több mint 45 méter mély, Lengyelországban van, és már merülhető.

A Deepspotról már ln is írtam korábban, ugyanis a gigantikus búvármedence építése a befejezéséhez közeledett. Nem volt egyszerű projekt ennek a roppant mély medencének a kivitelezése, de a lengyelek úgy gondolták, még egy, átlagos mélységű medencével nem nagyon lehet zajt csapni a dolog körül. Valahol igazuk van, most mindenki arról beszél, hogy a brüsszeli Nemo33 33 métere, és az olasz Y-40 42 métere után itt még mélyebbre mehetnek a búvárok.

Ettől persze ez még csak egy medence, de van benne tiszta, meleg víz, "barlang", "roncs", a mély "kút", és még üvegfolyosó is a nézelődőknek. (Ha nagyon belegondolok, a többi hasonló létesítményben is ilyesmik vannak, mert hát mi más lenne ott?) Magyarországra is terveztek hasonlót, állítólag, de a projekttel hiába járták körbe az országot, nem lett belőle semmi. Ilyen kis piacon ez nem is életképes ötlet, a lengyeleké talán jobban megy majd. Meglepő, de ott igen sok a búvár, egyébként is többen vannak.

Az nagy pech nekik, hogy az utazási korlátozások idején most nem nagyon járhat arra senki, de biztos lesz rá érdeklődés, amint kidughatjuk az orrunkat az országból. Mivel Lengyelországot kedvelem, somán benne lennék egy kiruccanásban, merüléssel együtt. Nem mintha a 45 méter jobban érdekelne egy medencében, mint a 33 vagy a 20 méter, a mélység csak egy szám, nem cél. Inkább csak jó program lenne a többi mellett itt is merülgetni egy kicsit...

a Deepspot a Facebookon