Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Feltűnik egy cápabuksi

Furcsa cápás esetet örökített meg egy búvár.

Azt tudjuk, a cápák jellemzően akkor izgatottabbak, aktívabbak, ha van mire rárabolniuk. A Karib-tengeren kártékony, invazív fajnak számító tűzhalakat minden erővel irtják a hatóságok, halászok, és a víz alatt a búvárok is. Időnként pedig megetetik a kilőtt tűzhalakat a helyi ragadozókkal. Ezúttal is így történt, egy arra kószáló dajkacápa ette meg a zsákmányt Mexikóban.

A búvároknak mindenesetre az ilyen után óvatosnak kell lenni, mert a túlpörgött cápák esetleg túl kíváncsiak lesznek. A videón az látható, ahogy a búvár feje mellett feltűnik a cápa feje, egészen közel férkőzik, de sikerül a légzőautomatát is kirántani a búvár szájából a tömlővel együtt, ahogy el próbál menni.

Látszik, hogy a búvár azért kezelni tudja a helyzetet, pánik nincs, támadásról, sérülésről szó sincs. Egyszerűen csak megeshet az ilyen, ha a cápák nagyon izgatottak. Amennyiben senki nem reagálja túl, az esetet úriemberek közötti apró félreértésként, rendezettnek illő tekinteni.

0 Tovább

A győztes polipszelfi

Kihirdették az Ocean Art 2020 víz alatti fotós verseny győzteseit.

sztori

Átlagos esetben talán elég lenne annyi, hogy közzé tenném ennek a nagyon színvonalas versenynek a legjobb fotóit, amik illusztrálják, mennyire ezerarcú a mélység világa. Ám a fődíjas képről érdemes több szót is ejteni. Az olasz fotós ugyanis egy sekély, vízzel telt természetes medencében hagyta a kamerát, amikor látta, van a közelben egy polip. A kíváncsi állat a gépre mászott, nyomogatta a gombokat, és gyakorlatilag készített magáról (illetve a háttérben levő emberekről) egy kiváló fotót.

Szóval hogy ki is a fődíjas az Ocean Art 2020 versenyens, azon el lehet gondolkodni. A kép pedig igazán érdekes és látványos, és ezt azért tudom jól felmérni, mert tavaly nyáron nekem sikerült hasonlót készíteni- de azért még én is látom, az bizony kevéssé volt ütős, mint ez a szelfi. Lehet, a polip azért ügyesebb fotós mint én, mert nyolc karjával könnyebben elér minden gombot?...

A többi képet is ajánlom persze mindenki figyelmébe, mert ebben az évben is szorgosan dolgoztak a búvárfotósok a világ minden sarkában...

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

sztori

Aki a további részletekre, az összes díjazott fotóra kíváncsi, látogasson el az Ocean Art 2020 verseny oldalára!

0 Tovább

Életmentő lámpa

Villogással jelzett az éjszakai merülésen elsodródott búvár.

sztori elsodródás

Az éjszaka merülő búvárok általában elővigyázatosabbak, hiszen a sötétben sokkal könnyebben történhet baleset. Mindenkinél van lámpa, általában megbeszélik a merülési tervet, és védett helyen merülnek, ahol kisebb a hullámzás, áramlás.

Ám nem mindig a tervek szerint alakulnak a dolgok. A közelmúltban egy Ausztráliában élő, ukrán származású ápolónő, Okszana Szamkova készült két társával élete első éjszakai merülésére. A búvárok Adelaide-től 20 mérföldre indultak a vízbe.

sztori elsodródás

A viszonylag rutintalan Okszana csak a másik két búvárnál lassabban tudott ereszkedni. Azok eltűntek a mélyben, ám a felszín közelében a vártnál jóval erősebb volt az áramlás, és az egyre inkább a nyílt víz felé sodorta a magára maradt búvárt. Két társa, látva, hogy eltűnt, a partra úszott, és mivel ekkor sem találták, riasztották a hatóságokat.

Egyedül maradni a tengerben az éj leple alatt nem túl megnyugtató, de a búvár azért megpróbálta ami tőle tellett. Lemerült, abban bízva, hogy a tenger fenekén képes lesz a gyengébb áramlással szemben a partig eljutni, ám kifulladt, és inkább visszament a felszínre. Vele volt természetesen nemrég vásárolt lámpája, és úgy döntött, azzal fog villogni, miközben forog, hátha valaki látja a lámpa fényét. Bízott benne, az elemek bírni fogják egy jó ideig, amíg jelzéseket ad.

sztori elsodródás

Egy rendőrségi helikopter is felszállt és önkéntes vízimentők is tengerre szálltak a csónakjaikkal, hátha sikerül rábukkanni. A keresés eredménytelen volt, ám egy, a parton levő rendőr észrevette a villogást a tenger irányából. Szerencsére az áramlás nem vitte nagyon messzire a nyílt vízbe a búvárt, ezért még éppen látható volt a jelzése. A helikopter és a csónakok is rátaláltak, és éjfél előtt a partra vitték. Utána megfigyelésre egy éjszakán át kórházban tartották.

A 45 éves búvár második születésnapot is ünnepelhet, és természetesen nagyon hálás a rengeteg embernek, aki a segítségére próbált sietni. Ám természetesen a lámpa jelentőségét is kihangsúlyozta, ami ebben a helyzetben talán életmentő volt, hiszen jelezni tudott vele. Okszana mindenesetre nem akar felhagyni a búvárkodással, vissza szeretne majd térni a tengerbe- de a következő merülésnek biztosan nem éjszakait tervez...

sztori elsodródás

0 Tovább

Az ókeresztények nyomában

A niceai zsinat emlékeit is a víz alatt kutatják.

Nagy Konstantin császár 325-ben nagy jelentőségű gyűlést hívott össze: a keresztény püspökök első egyetemes zsinatát. A keresztény egyház történelmének fontos eseménye volt ez a Niceában tartott zsinat. Ám azt, hogy egészen pontosan hol zajlott le, még nem tudjuk.

Nicea a mai Törökország területén található, s úgy hívják, Iznik. Itt található egy tó, amiben néhány éve, pár méterrel a felszín alatt, templom romjait találták. A helyi régészek francia kollégákkal kutatják azóta is a helyszínt, s igyekeznek minél többet megtudni az egykori építményről. 

Musztafa Szahin professzor szerint egy második században Apolló tiszteletére emelt templom álhatott itt, majd ennek alapjaira építettek egy keresztény bazilikát, talán az ötödik században. De ma még nem tudják pontosan, mire szolgált az épület, és azt sem tartják kizártnak, hogy ez volt a zsinat helyszíne. Mivel az egykori város nem volt császári székhely, nem volt olyan nagy palota sem, ahol a gyűlést megrendezhették volna. Talán a víz alatti romok feltárása bővíti majd az ismereteinket az időszakról. 

A későbbiekben szeretnék megnyitni a helyet a látogatók előtt. Egyrészt víz alatti múzeumot terveznek, ahol búvárok nézhetnék meg az egykori templom romjait, másrészt lebegő pontonokkal a víz alá nem merészkedők is tehetnének egy sétát a romok felett, amelyek a sekély mélység miatt így is láthatóak lennének.

0 Tovább

Mammutvadászok a mélyben

A világ több pontján a víz alatt keresnek fosszíliákat.

sztori

Floridában több helyen is szerveznek olyan merüléseket, amikor például őskori cápák fogát keresik a búvárok. Néha meglepően nagyokat is találnak. De ennél nagyobb lelet is akad a mélyben: nemrég Venice közelében két mammutagyarra bukkantak a tengerben. A 1,5-2 méter hosszú, hatalmas agyarak meglehetősen nagy zsákmánynak számítanak ebben a műfajban, a szó szoros értelmében. 

A világ túlsó felén, Oroszországban a befagyott Tobol folyóban merülnek a búvárok hasonló céllal. Talán meglepő lehet, de arrafelé nagyon hasonló dolgok kerülnek elő a víz alól, cápafogok, emlősök, köztük mammutok maradványai. Ezeket aztán konzerválják és múzeuimba kerülnek. Már évek óta zajlanak ezek a kutatások, aminek során nem a három méteres mélység jelent kihívást, hanem az akár mínusz 20 fokos hőmérséklet a felszínen. És hogy miért búvárkodnak ebben a folyóban télen? Egyrészt lényegesen jobb a látótávolság, másrészt nem olyan erős a sodrás sem. A sok lelet azt igazolja, hogy ilyenkor lehet hatékonyan dolgozik.

0 Tovább

Izraeli cáparajzás

A Földközi-tenger egy pontján telente összegyűlnek a ragadozók.

Közzétette: Alon Zehngut – 2021. január 6., szerda

Pár éve figyelték meg, hogy Izrael földközi-tengeri partszakaszán különös jelenség történik a víz alatt telente. A Tel-Avivtól kevesebb, mint 50 kilométerre északra levő Hadira település erőműve előtt, 2-3 méteres mélységben tucatnyi vagy több cápa gyűlik össze. A kutatókat az lepte meg, hogy a sötétcápák közül csak nőstények, a homokpadi cápák közül csak hímek voltak ott. A jeladóval felszerelt állatok közül volt olyan, ami egy év múlva is visszatért.

Közzétette: Alon Zehngut – 2021. január 6., szerda

A cápák felbukkanása érthetően lázba hozza a kíváncsiskodókat, érdeklődőket és főleg a búvárokat. Mind a két faj egyedi a szebb cápák közé tartoznak, akár 2-3 méteresek is lehetnek, ám a sekély vízben a látótávolság csak időnként megfelelő a fotózáshoz. Akkor viszont tényleg váratlanul jó képeket készíthetnek a búvárok. Mivel a rajzásnak már híre ment, a helyiek számítottak is erre az izgalmas téli merülési lehetőségre.

Közzétette: Alon Zehngut – 2021. január 6., szerda

Ezeket a képeket két napja készítette Alon Zehngut. Tudom, kissé cápaközpontú lett az utóbbi pár bejegyzés, de mit tehetnék, ilyen fotókat látva nem hagyom ki a sztori megemlítését. És mivel Tel-Aviv (koronavírus-mentes időben...) lényegesen könnyebben elérhető, mint Palau, észben is tartom a helyet. A cápákkal merülés ugyanis izgalmas, és gyakorlatilag veszélytelen: bár ijesztőnek is láthatja valaki ezeket a ragadozókat, nincs feljegyzés ezen fajokhoz fűződő támadásokról. Vélhetően csak kikapcsolódni jönnek pár napra erre a partszakaszra, ahol az erőműből kifolyó melegebb vízben lazítanak...

0 Tovább

Az érdeklődő nagy fehér

Van, aki cápás merüléssel búcsúztatta az óévet.

A ketreces, csalizás cápás merültetés kapcsán megoszlanak a vélemények, ám tény, búvárként a legkülönlegesebb élmények közé tartozhat szembenézni a víz alatt egy nagy fehér cápával. A meglehetősen rossz hírnek örvendő, valójában egyáltalán nem emberevő szörnynek számító ragadozók kétségkívül elég nagyok és félelmetesek ahhoz, hogy még a cápakedvelők többséges is inkább a ketrec védelmében merülnek velük.

Ahol ilyen túrákra van lehetóség, jó üzlet ez a fajta merültetés, de nem mindegy, az épp arra járó cápa mennyire kíváncsi, mennyit mutat meg magából. Ez a túra pár napja, december végén zajlott Ausztráliában, a Neptune sziget közelében, s láthatóan elég közelről megnézhették a víz alatt levők az érdeklődő nagyvadat...

0 Tovább

Palau cápái

Van búvár, aki 2020-ban se unatkozott.

Erről a videóról nem akarok túl sokat beszélni, inkább csak felteszem, csatlakozzon hozzám más is a csendes irigykedésben. Palau legendásan szép (és legendásan drága) úti célnak számít. A felszín is látványos, odalenn pedig nincs sok más, csak kristálytiszta,  meleg tengervíz, sok hal, no meg mindenfelé a cápák...

0 Tovább

Nagy találkozás

Cetcápa úszkált a delfinekkel Eilaton.

mutazás

Vannak különleges víz alatti találkozások, amelyekről álmodozunk, vagy amikkel csak tréfálkozunk. Na persze, majd a mi kedvünkért keringőzik a dugong cápákkal. Vagy kíséretet adnak delfinek egy cetcápának.

Persze van ilyen, mondjuk méregdrága szafarikon, például Socorrón, a Galápagos-szigeteken. De hogy a Vörös-tenger izraeli partszakaszán, a fapadossal is elérhető Eilat közelében is van hasonló? Ez azért váratlan meglepetés.

Ám lám, mégis megeshet. A napokban megosztott videó tanúsága szerint legalábbis ilyen dolog zajlott a búvárok szemet előtt. Tudjuk, a kevesebb turista miatt mostanság több különleges élőlényt látnak a Vörös-tengerben, de azért arra gondolva, hogy én is jártam itt, és még csak hasonló se bukkant fel előttem...

Ha láttam volna ilyet, tuti beleírom a könyvembe...

0 Tovább

Tengeri kertészek

Ausztrál búvárok a víz alatt telepítik újra a tengeri fű mezőket.

sztori környezetvédelem

Nehéz lehet elhinni, de még a kevéssé izgalmasnak tűnő tengeri fűnek is igen fontos szerepe van a víz alatti élővilágban. A kisebb élőlények, az ivadékok például menedéket találhatnak a mezőben, így több hal érheti el a kifejlett kort. A mező megakadályozza az eróziót is, és sok üledéket is kiszűr. Ráadásul a tengeri fű mezú több szenet képes megkötni, mint ugyanakkora méretű esőerdő.

Ám a tengeri fű sem vészeli át a víz alatti élővilág pusztítását. Ezért aztán, miután a kutatók rájöttek, nagyon is jelentősége van ennek a kevésbé látványos növénynek, elkezdtek gondolkodni, hogy lehet a mezőket visszatelepíteni. Sajnos nem olyan egyszerű a dolog a felszínen, amikor csak szétszórják a fűmagot.

sztori környezetvédelem

A kifejlesztett módszer az egészséges mezőkön levő fű áttelepítésén alapszik. Ehhez viszont önkéntesek bevonására van szükség. Egyrészt ők gyűjtik be, majd rekeszekben elszállítják a füvet. Később ők azok, akik egy speciális ültető eszközzel a tenger fenekén telepítik vissza a növényeket. A két lépés között a füvet megmossák, majd tápanyagban gazdag környezetben helyezik el. Az áttelepített fű életben maradási aránya meglehetősen magas, 90 százalékos.

Természetesen az lenne az igazi, ha nem kellene arra erőforrásokat fordítani, hogy visszaépítsük azt, amit mi pusztítottunk el, de ha más megoldás nincs, feltétlenül pozitív, hogy sikerült ilyen módszert kifejleszteni, és vannak is lelkes önkéntesek, akik segítenek.

sztori környezetvédelem

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog