Big Blue Búvár Blog

A nemrég elhunyt Fülöp herceg is érdeklődött a víz alatti világ iránt.

A világ a brit uralkodó, II. Erzsébet férjeként emlékszik elsősorban a 99 éves korában elhunyt Fülöpre, de a búvárok körében is sokan jó szívvel gondolnak rá. Amikor megalakultak az első búvárszervezetek, a Brit Sub Aqua Club Fülöp herceg révén egyenesen uralkodói támogatót szerzett: az alapítás évétől, 1960-tól 1963-ig ő volt az elnök. Fiatal korában még csak szabadtüdővel merült, légzőkészülékkel természetesen privát tanfolyamon, a Buckingham palota medencéjében tanult meg merülni.

Nem volt cél, hogy hosszú időn át töltse be az elnöki pozíciót, elsősorban rangot, tekintélyt adott a búvárok szervezetének az, hogy a kezdetekben ő volt a BSAC arca. Amikor 1962-ben a búvárok világkongresszusára Londonban került sor, levélben fordult a résztvevőkhöz, és kiemelte a kutatás, a víz alatti világ megismerésének fontosságát. Arra is rámutatott, hogy ebben a kedvtelési búvárok is szerepet vállalhatnak, s összességében, bármilyen céllal is merül valaki, a búvárkodás csodálatos sport.

Díjat is alapított a legeredményesebb víz alatti kutatások elismerésére. Évről évre személyesen adta át ezt a legkiválóbb felfedezőknek és tudósoknak, és még akkor is nagy érdeklődéssel hallgatta a beszámolókat, amikor a nyilvánosság előtt már jóval ritkábban vállalt közéleti szereplést. 

Amikor annak idején a királyi jachton töltötte az idejét, gyakran állomásozott ott a haditengerészet két búvára is, akik elkísérték víz alatti kalandozásai során. Így aztán nem csoda, hogy a családjából többen is követték a hagyományt, Károly herceg mellett Vilmos és Harry hercegek, illetve Vilmos felesége, Kate is búvárok. A BSAC elnöki pozícióját 1974-től hosszú időn át Károly töltötte be, akit Vilmos váltott 2014-ben. Így öröklődött a királyi családban a víz alatti világ iránti szenvedély, aminek első előfutára volt Fülöp herceg.

Svédország egyetlen hivatásos osztrigahalász búvára Lotta Klemming.

Valljuk be, elég keveset tudunk a különféle egzotikus víz alatt végzett munkákról. Ebben sok meglepetés nincs, az óceán nagy, és minden pontján más feladatot, megélhetést ad az embereknek. Az ínyencségként fogyasztott osztrigák nevét sokan ismerik, még azt is sokan tudják, hogy gyakran farmokon tenyésztik ezeket a kagylókat. Ám az például nekem is új volt, hogy Svédországban egy, vadon élő faj egyedeit gyűjtik a búvárok. Az Ostrea edulis valamelyest eltérő ízű, mint a délebbre megszokott, de ez is különleges falat.

Természetesen a hideg skandináv vizekben kagylókat keresni a tenger fenekén nem olyan mulatság, amire sok búvár vállalkozna szívesen. Lotta az egyetlen női búvár ebben a szakmában, és nyilván nála is sokat számított az, hogy a szigetvilágban nőtt fel Svédország nyugati, Norvégiával határos partvidékén, és saját édesapja is ezt a hivatást űzi. Lotta éveken át dolgozott a divatszakmában, míg hátat fordított a csillogásnak, és visszatért a jól ismert és szeretett szigetvilágba. Végül maga is megpróbálkozott az osztrigagyűjtéssel, folytatva a családi hagyományt.

Már hat éve dolgozik búvárként. Apjával kettesben futnak ki a kis hajójukkal a sekély vízbe, és természetesen jól szigetelő szárazruhában indulnak el merülni, mert egész évben dolgoznak, és a víz meglehetősen hideg. Amikor néhány vödörnyi összegyűlt az osztrigából, a partra viszik azokat, majd tisztítás után szállítják el az éttermekhez Stockholmba, Göteborgba. Egy osztriga nagyjából 8 euróba kerül, tehát elmondhatjuk, a svéd változat sem számít olcsónak.

Természetesen a világjárvány miatt nem egyszerű az élet arra sem, mert korlátozások vannak időnként, a vendégek is inkább otthon maradnak ahelyett, hogy beülnének egy étterembe. Valamennyi forgalom azért akad, s aki szereti a búvárkodást Lottához hasonlóan, annak valószínűleg önmagában az is jó érzés, hogy a víz alatt dolgozhat, távol a nagyvárosok forgatagától.

Különleges merülőhelyekké válnak a felhagyott ipari létesítmények.

Bármiből lehet mesterséges zátony, tengeri oázis. A tengeri olajfúró tornyok is ilyenek lehetnek, ugyanis a tartószerkezet egyfajta állandó élőhellyé válik, bujkálnak a kis halak, úszkálnak a nagy halrajok, van hát mi nézni a búvároknak.

Nem is hinnénk, mennyi ilyen építményt emeltek a tengeren, és abból milyen sok maradt meg ilyen-olyan okból. Ezért aztán több helyen egyre inkább figyelmet fordítanak ezekre a mesterséges zátonyokra, mert ellentétben a szándékosan elsüllyesztett hajóronscokkal, ezekkel már nem kell csinálni semmit. Ott vannak, meg kell őket nézni a víz alatt és élvezni kell a búvárkodást...

91 merülhető roncs listáját tették közzé a görögök.

Bárhogy is zajlik a világjárvány, a turizmusból élő országok fél szemmel már a nyári szezont nézik. Bizakodjunk, hogy a vakcinálás tényleg segít, és lesz lehetőség utazni, legalább a közelbe. Természetesen a nyaralókból élő országok azt is igen gyorsan leszögezték, nem fognak válogatni az oltóanyagok között, menjen mindenki aki csak valamennyire védettnek számít.

Természetesen igyekeznek bedobni minél több érdekességet a különféle hobbit űző vendégek számára. A görögök a búvárokat célozták most meg, és a hosszú-hosszú időn át nagyon korlátozott merülési lehetőségeket kínáló országban folyamatosak a fejlesztések. A napokban egy 91 roncsból álló listát tettek közzé, ami az ország különféle térségein nyugvó hajók, tengeralattjárók, repülők maradványait tartalmazza. Itt merülhetnek a búvárok a jövőben.

Nagyon változó származású, állapotú, mélységű, jellegű roncsokról van szó, de a legtöbbje második világháborús. Igen sok bőven 40 méter alatt található, csak technikai búvárok nézhetik meg, de azért akad egészen sekély vízben levő hajó, repülőgép is. Mindet végigjárni elég nehéz lenne! Pláne azért, mert bőven kellene szigetről szigetre repkedni vagy hajózni. 

Akit érdekel ez a különleges roncslista, ezen az oldalán találhatja az összeset, mélységgel, leírással- görög nyelven. 

A 91 merülhető görögországi roncs

A halászat sötét titkairól szól a Seaspiracy című film.

A Netflix-világ érdekessége, hogy nem csak drámákat, vígjátékokat, fikciós sorozatokat lehet elérni a kínálatban, dokumentumfilmekből is jócskán akad. A Tanítóm, a polip után újabb elgondolkodtató film jelent meg a tengerről, a Seaspiracy.

A sztori annyi, hogy a fiatal, tenger iránt rajongó filmes felháborodván a sok műanyag szemét láttán, megpróbál minél többet feltárni abból, hogy tesszük tönkre a vizek élővilágát. És szép lassan kibontakozik, hogy az egész többről szól, mint csak a szívószálakról, sőt, azok számítanak a legkevesebbet: a tengerfeneket pusztító, rengeteg lényt felesleges megölő kereskedelmi halászat kerül a középpontba, az a tevékenység, amit nem hogy a károkozás miatt felelősségre vonnának, még támogatnak is a kormányzatok.

Gondoltál arra, hogy miközben környezetbarát címkés halkonzervet eszel, valójában ki, hogy, milyen rendszerességgel ellenőrzi, mit is csinálnak a halászok? Könnyű megnyugtatni magunkat azzal, hogy csak "etikusan fogott" halat eszünk, sőt, kevés egyszer használatos műanyag tárgyat dobunk el, de a probléma súlyosabb és sokszor rejtve is marad. A tengerben lebegő soha le nem bomló hulladékban ugyanis messze nem szívószálból van a legtöbb, hanem halászhálóból és damilból, amik nem véletlenül, hanem szándékosan olyanok, hogy megöljék a lényeket. Amikor a háló nem szakad be, akkor pedig visz magával mindent, és aztán az élettelen, eladhatatlan mellékes fogás (például delfinek, teknősök) hulladékként mennek vissza a vízbe.

A Seaspiracy ezekről a témákról szól. A megszólalók között vannak jól ismert emberek is, mint Sylvia Earle vagy Paul Watson, a Sea Shepher alapítója, illetve az is jellemző, kik nem akartak interjút adni. Persze jól van összevágva a film, igyekeznek fenntartani a drámai hangulatot, és talán pár állítás, pár statisztika hátterét meg lehetne kapargatni, de a lényeg nem ez. Hanem az, hogy a szennyezéssel, a halászattal, a mi saját nemtörődömségünkkel romboljuk a tenger élővilágát, és tényleg eljuthatunk oda, hogy kiürül a mélység- legalábbis az élőlényeket tekintve, mert szemét az lesz a vízben bőven. Tehetünk ellene? Szerintem igen. Tájékozódhatunk, nemet mondhatunk az olyan ételekre amik fogása nagy pusztítást okoz, és akár a szívószálat is elfelejthetjük. Bár ezzel nem világot, valami kicsit mégis tehetünk, és ha mind ezt tennénk, lenne eredménye...

Seaspiracy a Netflixen

Egy dajkacápa portréja.

A különféle cápák közül aligha a dajkacápák számítanak a legismertebbnek vagy a leghírhedtebbeknek. Nem igazán nagy termetű cápák, nem felelősek ijesztő támadásokért sem. Ráadásul nem a nagy kékben járőröznek, hanem igen gyakran az aljzaton heverve töltik a nappali órákat.

A cápák jelentős része, a nyílt tengeri fajok csak úgy tudnak lélegezni, ha folyamatosan mozgásban vannak, így már önmagában az is érdekes, hogy ezek az állatok egy helyben maradhatnak. A dajkacápák is ragadozók, kisebb halakra, rákokra vadásznak, amiket apró fogaikkal fogyasztanak el. Persze okoztak már sérülést emberek számára is, de az szinte mindig abból fakadt, hogy a vagánykodó búvárok a nyugodtan időző cápákat zaklatták- szóval a szabály velük kapcsolatosan is él: mindent a szemnek, semmit a kéznek!

A legjobb az a tenger fenekén időző állatokban, hogy egy türelmes és ügyes videós ilyen remek közeli felvételeket tud róluk készíteni, amit a dajkacápa nyugodtan tűr- mi pedig rácsodálkozhatunk a bőrére, szemére is.

Ez a felvétel a Kajmán-szigetek mellett készült, ugyanis ezek a cápák a Karib-tenger vizében figyelhetők meg igen gyakran, s az errefelé merülő búvárok számára mindig különlegessé is teszi a merülést a feltűnésük. Még ha nem is számítanak cápalegendának, testközelből nézve nagyon is izgalmasak...

Ausztrália déli részén a búvárok rácsodálkozhatnak a tucatnyi hatalmas puhatestűre.

Dustin Adamson igazán látványos videóján jól megfigyelhetőek ezek az érdekes állatok, ahogy lebegnek, csápjaikkal nyúlkálnak, párosodnak. Bár elég nagyok, az emberekre teljesen veszélytelenek. De a látvány a tintahal-fóbiásoknak biztosan nem ajánlható...

Búvárok és horgászok- örök szembenállás ez.

Emlékszem azokra az időkre, amikor némileg szabályozatlanabb volt a búvárkodás, nem volt annyi kijelölt búvárbázis, és időnként horgászok zsinórjaiba akadtunk merülés közben. Nem volt felhőtlen a barátság egy-egy ilyen eset után, pedig egyébként jól megférne mindenki, ha van hajlandóság kompromisszumra. Arról nem is beszélve, hogy segíthetünk is egymásnak, nem egy vízbe pottyant cuccot hoztak már a felszínre búvárok.

Mindenesetre a szembenállás nem csak nálunk jellemző. A kereskedelmi célú halászat, főleg bizonyos módozatai, amik letarolják a tenger fenekét, mindent pusztítanak amit érnek, aligha szimpatikusak a legtöbb búvár számára. De a horgászok és a búvárok is kerülnek összetűzésbe, és nincs is ebben semmi meglepő. Hova mennek a horgászok? A legjobb zátonyokhoz, ahol sok a hal. És hol merülnek a búvárok?... Bingó.

Florida keleti partján van egy szerénynek tűnő híd: a Blue Heron Bridge. A jóval ismertebb floridai úti célok, Key West, Miami délebbre esnek. Itt, West Palm Beach környékén is van búvárélet, ők főleg a nyílt tengerre mennek ki cápázni. Ám sok helyi búvár számára a híd alatti kis terület igazi paradicsom, mert ezen a kis területen rengeteg izgalmas élőlény, különös apróság gyűlik össze. Jönnek a fotósok csikóhalat, csigát keresni,  a nézelődők polipokkal, rájákkal, egyéb érdekességekkel találkoznak. Ehhez nem kell más, csak dagály idején begázolni a vízbe a partról, és mivel a merülés ingyenes, jönnek is sokan.

Csak hogy a hídon viszont horgászok szoktak gyülekezni. Ők is szeretik a helyet, mert jó a kapás. Sok barátság szövődött itt, a horgászok ismerősként üdvözlik egymást és lógatják a zsinegeket a vízbe. Számukra is fontos a Blue Heron Bridge. A baj az, hogy a két tevékenység nincs összehangolva, így aztán búvárok akadnak horgokba- többen azzal is vádolják a horgászokat, hogy kifejezetten rájuk mennek túlméretes horgokkal, amikre csalit sem tesznek, mert az a cél, hogy a búvár elakadjon. A víz alatt pedig a búvárok rendszeresen kell takarítsanak, mert rengeteg a beszakadt zsineg, nehezék, horog, ami csak sodródik a vízben, pusztítja az állatokat.

Dr Julia Botel, a körzet tanácsnoka a közelmúltban lett újraválasztva. Egyik komoly célkitűzése az, hogy pontot tegyen a viták végére, ezért mind a két felet meg akarja hallgatni. Volt már próbálkozás a horgászat tiltására a híd egyik oldalán, de a táblákat pár nap múlva leszerelték. Azóta is tart az acsarkodás. Természetesen mindenkinek megvan a maga igazsága, de biztosan meg lehet találni a kompromisszumot.

A környéken a viszonyok olyanok, hogy csakis a dagály két órájában biztonságos itt a merülés, máskor még a parthoz ennyire közel is rettentően erős lehet az áramlás. Ezért is kell észnél lenni a búvároknak a Blue Heron Bridge alatt. Egyik képviselőjük szerint pont elegendő lenne arra a két órára tiltani a horgászatot a hídról, amíg a búvárok nagy számban vannak a víz alatt.

Mások viszont nem ennyire kompromisszumkészek. Jim Abernethy legendás hírű búvár és túraszervező, a cápás merülések jól ismert szakértője. Ám a Blue Heron Bridge is a szív csücske, és kiemeli, hogy a legtöbb vélemény szerint ez nem csak egy egyszerű merülőhely, hanem tényleg világszínvonalúan érdekes pont a víz alatt. Ezért az ő álláspontja az, ha már van Floridának egy ilyen egészen különleges merülőhelye közvetlenül a part mellett, akkor az 1-200 méter legyen kizárólag az övék- a horgászoknak úgyis ott van a "maradék" több száz kilométer. 

Nem tudom, Amerikában hogy mennek ezek a dolgok, de talán gyorsan sikerül jó megoldást találni. Az tény, hogy több a horgász, mint a búvár, de az is tény, hogy a partszakasz nagy része ott marad a horgászoknak, hiszen ilyen érdekes pont nem nagyon van más. Majd kiderül, ki tud jobban érvelni. Én azért remélem lehet merülni később is, mert egyszer nagyon szeretnék eljutni oda a híd alá...

Egy máltai búvár vette videóra a visszadobált, élettelen állatokat.

Régi, szomorú probléma az, hogy a halászok az eladhatatlan, méreten aluli, "felesleges" fogást egyszerűen visszadobják a tengerbe. Ez a búvár a St Paul's Bay mélyén három cápa mellett murénát is filmezett, amik nyilván ennek lettek az áldozatai, ugyanis még a zsinór is rajtuk volt.

Ez pedig újabb problémát jelent, mert ezek a műanyag zsinórok évszázadok alatt bomlanak le, addig is foglyul ejtenek rengeteg tengeri állatot. Bár a lelkes búvárok, mint például a videót készítő Rainero Borg, sok hulladékot kihoznak a tengerből, próbálják begyűjteni az ilyen nem lebomló halászati eszközöket, sajnos mindig van utánpótlás...

Minden szívesen utazó búvárnak elege van a járványból. Te hogy élted és éled meg ezt az időszakot?

Igen, én is unom a korlátozások miatt nehézzé tett mindennapokat, és fájóan hiányzik az utazás- és az utazástervezés is. Az álmodozás jó dolog, sok rossz pillanaton átsegít. De most már ezt is csak óvatosan merjük űzni.

Kerek egy éve élünk ebben a helyzetben, s ennek "örömére" én is összeállítottam a magam koronavírusos kérdőívét. Természetesen elsősorban búvárok, utazni kedvelők számára lehet érdekes, de van elég sok általános kérdés is benne. Ha van kedves és öt perced, bátran kitöltheted, sem nevet, sem más személyes adatot nem kell megadni.

Hogy mit várok eredményként? Igazán nem sokat. Hiszen mindenki utálja azt, ami van- de talán kiderül, ki hogy élte meg az első hullámot, a másodikat, s aztán a mostanit, és hogy tervez az utazások, a jövő kapcsán.

A kérdőív itt érhető el.