Fitten a búvárkodáshoz

A felszíni edzés adja meg az alapot a jó merülésekhez.

Sokszor előkerülő téma a búvárkodás sport jellege. Abból a szempontból a kedvtelési búvárkodás nem sport, hogy itt maximum az élmények gyűjtésében versengünk, míg az, hogy ki milyen gyorsan úszik le egy távot, kicsit sem számít. Ha nincs stopperóra, akkor merülhet bárki, bárhogy- de ez azért nem egészen így van.

A felszerelést a búvárok többsége segítség nélkül cipeli. Palackkal a hátunkon kell tennünk legalább pár lépést, amíg a vízbe érünk. A felszín alatt valamennyit biztos úszni kell, de ha áramlás van, akkor esetleg tempóznunk kell rendesen. A hajóhoz is el kellene jutni, vagy a parti merülésnél kievickélni teljes felszereléssel, hullámzásban. A hajóra bemászni, létrán fellépni- egyszerűnek tűnnek, néha mégis kihívást jelent.

Szóval nagyon érzi az ember a különbséget, ha edzettebben csobban a vízbe. Ritkábban görcsöl a láb, nem fullad ki egy kis úszástól, kevesebb levegőt fogyaszt és könnyedén emelgeti a palackot. 

Mint ahogy sok más esetben, itt is az a hasznos, ha igyekszünk változatos mozgásformákat űzni. A búvárkodás során végzett mozgáshoz szükséges állóképességet aerob edzéssel érhetjük el. A kocogás nem való mindenkinek, időnként pont ebben sérülnek le emberek, megfájdul a térdük- teljesen nulla edzettséggel inkább a biciklizést vagy az úszást válasszuk. Utóbbi általában is a legjobb, leghasznosabb sportok közé tartozik, és heti 1-2 alkalom az uszodában biztosan megteszi a hatását. 

A búvárok egy része derékfájásra panaszkodik, ami több okból fakadhat. Mindenképpen hasznos lehet a törzs izmainak edzése, mert ezzel sok hasonló problémát meg lehet előzni. Nagy szerencse, hogy ezen izmokat nagyon egyszerű, bárhol végezhető gyakorlatokkal is erősíthetjük: a sima deszka póz az egyik legismertebb és legjobb gyakorlat.

Mivel víz alatt szinte kizárólag a lábunkkal tempózunk, nem árt külön erősíteni a combot és a vádlit is. Erre például alkalmas lehet az egyszerű guggolás, kitörés is (mint ahogy az úszás vagy a bicikli szintén edzi ezeket a testrészeket). Merülés közben lábfejünk hátra van feszítve, ezért erre is figyeljünk oda: például a láb nyújtása lefeszített lábfejjel szintén könnyen megtanulható gyakorlat.

Aki ennél többet szeretne elérni, annak érdemes a különböző mozgásformákat kombinálni, és rendszeresen eljárni edzőterembe is. Ha nem nagyon van gyakorlatunk az erősítésben, érdemes legalább az elején személyi edző segítségét kérni, aki olyan programot tud összeállítani, amiben a számunkra érdekes testrészekre koncentrálunk. A funkcionáis edzések is nagyon népszerűek manapság, mert ezek az egész testet átmozgatják. Arról se feledkezzünk el, hogy minden edzés után szánjunk időt a nyújtásra.

Ha egyszerűen akarnám összegezni a nagy tudományt, mondhatnám, szinte mindegy mit, de valamit mozogjunk- akár búvárkodik valaki, akár nem. Azért ennél kicsit persze érdemesebb jobban elmélyedni a témában, mert tényleg van olyan edzésforma ami nekünk hasznosabb. No meg van, amelyik egyszerűen jobban tetszik, szívesebben csináljuk, és megfelelőbb az alkatunkhoz és edzettségi szintünkhöz.

Természetesen a mindennapokban is gyorsan érezni fogod a rendszeres mozgás jótékony hatását, de az igazi az, amikor a merülés is jobban megy.

Az pedig már csak hab a tortán, amikor az utóbbi években valahogy hastájékon furán szűknek bizonyuló búvárruha megint pontosan a mi méretünkhöz fog illeszkedni, és nem kell lecserélni...

0 Tovább

Karvaly a tenger fenekén

Olasz bombázó nyugszik egy görög sziget mellett.

felfedezés roncs

A második világháború idején a legendás német, szovjet vagy angol vadászgépek mellett rengeteg olasz katonai repülőgép is bevetésre került. Mivel a németeknek maguknak volt szüksége a korszerű harci gépekre, sok szövetségesüknek kellett beérnie olasz vadász-, bombázó-, szállítógépekkel. Ez igazi volt a magyar légierőre is, ahol nagy számban álltak szolgálatban például Fiat, Caproni és Savoia-Marchetti repülők.

Ez utóbbi gyártmánya volt az SM.75 jelű katonai szállítógép, ami egy súlyos katasztrófa főszereplője lett nálunk. A Jugoszlávia elleni hadműveletek során bevetni szándékozott ejtőernyősöket szállító egyik ilyen gép ugyanis a felszállás után nem sokkal lezuhant a veszprémi repülőtéren. A fedélzetén hősi halált halt katonák között volt vitéz Bertalan Árpád őrnagy, az ejtőernyős fegyvernem hazai megszervezője. 

A Savoia-Marchetti többi típusa közül említhető az SM.79 jelű gép, ami a Sparviero, azaz Karvaly nevet kapta. A harmincas évek közepén szolgálatba állított, kissé esetlen, "púpos" hárommotoros bombázó még sebességi rekordokat is döntött. Kissé elavultnak számított a második világháború idején, ám mivel több mint ezer darabot gyártottak belőle, nem csak az olasz, de a román vagy a jugoszláv légierő is harcba vetette. Az olaszok az SM.79 gépeiket legeredményesebben ellenséges hajók ellen, torpedóvetőként alkalmazták. Több rombolót is elsüllyesztettek, jópár más hajót pedig megrongáltak.

Athéntól délre található az apró Pórosz sziget, és ennek a partjainál fedeztek fel 2011-ben egy hárommotoros gépet 59 méteres mélységben. Mivel a repülő kiváló állapotban, szinte teljesen egyben maradt meg, nem volt nehéz azonosítani a típust: egy Savoia-Marchetti SM.79 gépről volt szó. Az nem keltett nagy meglepetést, hogy ilyen típusú olasz bombázóra bukkantak. Az SM.79-eseket a görögök ellen is harcba küldték 1940-ben, és persze a későbbiekben az Égei-tengeren is támadták a szövetségesek hajóit. Sőt, a jugoszlávok gépei közül is több Görögországba menekült. 

A kutatások során arra jutottak,  hogy ez a gép 1944 augusztusában veszhetett oda, amikor egy olasz SM.79 kötelék támadott angol hajókat Bengázi közelében. Egy olasz szakember szerint legalábbis ekkor kényszerült a vízre szállni az üzemanyag elfogyása miatt az a gép, amit a búvárok felfedeztek. Érdekesség, hogy az olaszok egy része már 1943. szeptember 8-án szembefordult a fasisztákkal, de voltak, akik továbbra is a németek oldalán harcoltak- természetesen a két szembenálló olasz haderő pont ugyanazokat a géptípusokat használta. A németekkel szövetségben maradtak légiereje volt az Aeronautica Nazionale Repubblicana, ennek egységéhez tartozhatott a Pórosz mellett lezuhant torpedóvető.

Az alábbi videó a roncsról készült, és nagyon szépen megmutatja, milyen kiváló állapotban nyugszik a mélyben a "Karvaly". Ugyan az 59 méter már nem kis mélység, ma már ez a technikai búvárok számára rutinmerülésnek számít, így volt idő és lehetőség alaposan feltérképezni a maradványokat.

0 Tovább

Búvárok családfája

Salma Hayek a lehető legkorábban megtanította merülni a kislányát.

sztori

A híres színésznő, Salma Hayek régen ismert arról, hogy a búvárkodás szerelmese. Nemrégiben az instagramon osztott meg egy videót, amit a víz alatt rögzítettek, és nem csak ő merül benne, hanem a kislánya is.

sztori

A kommentárban arról mesél, hogy alig tíz éves volt, amikor édesapja megtanította búvárkodni, és ő követve a példáját, saját tíz éves lányát vitte merülni. Bízik abban, hogy ja köveetkező generáció is követi majd az ő példájukat, és lesz lehetőség élvezni az óceánok mélyének csodavilágát. 

0 Tovább

Tolakodó fókák

Nehéz a búvárfotósok élete!

Bár lennének ilyen problémáim, jutott eszembe a videó láttán! A víz alatti fotósokra roppant kíváncsi fókák ugyanis egészen közel mentek, sőt, egyenesen rájuk is telepednek a víz alatt, mintha szeretnének ők is bekukkantani a keresőbe.

A fókákkal általában a víz alatt lehet összefutni, ez a felvétel is Kanada nyugati oldalán, a Vancouver sziget közelében készült. Általában jellemző ezekre az emlős állatokra, hogy nagyon érdeklődőek, játékosak, a búvárok számára nagy élmény a közös merülés. Persze azért némi óvatosság nem árt, mert a nagyobb testű fókák gyors és ügyes ragadozók. (Mondjuk az éppen semmit nem jelent, hogy egy állat kárt tehet bennünk, mert ez a felszínen is megtörténhet, ha mondjuk egy harapós kutyával vagy megbokrosodott lóval futunk össze.)

Ezek a búvárok mindenesetre nem ijedeznek, hanem próbálkoznak a fotózással: nem rossz téma ám a víz alatti látogatókkal mókázó fóka...

0 Tovább

Úszás a lékek közt

Igazi búvárbravúr a befagyott tóban.

Petr Kapoun a csehországi Milada-tó jege alatt tempózott el az egyik léktől a másikig egyetlen lélegzetvétellel, csupán egy búvármaszkot és egy fürdőnadrágot viselve. Nem is tudom, mi az, ami miatt nem lenne kedvem hasonlóval próbálkozni: a légzőkészülék vagy a búvárruha hiánya tűnik zavaróbbnak? Azért ilyen helyzetben mélységesen felülvizsgálja az embert azt a prekoncepciót, hogy a búvárkodás nem is igazi sport. Persze, általában nem feltétlenül a fizikai kihívást kergetjük, de még a kedvtelési merüléseknek is van olyan oldala- ennek meg főleg.

Mellesleg meg kell jegyezni, hogy a felvétel azért igazán látványos, mert a jég tényleg hihetetlenül tiszta és áttetsző, szóval remekül látni a tempózást- no meg a biztonsági kötelet. Mert azért az kell, hiszen ez a derék szabadtüdős búvár esetleg kicsit őrültnek tűnhet, de biztosan nem bolond...

0 Tovább

Több, mint csempeszámolás

Ezért jó dolog medencében búvárkodni.

alapok

A minap valaki kérdezte, csatlakozhat-e uszodai gyakorláshoz, mert egy ideje nem merült, és úgy vélte, medencében könnyebb visszarázódni. Teljesen igaza volt, mert ez a legjobb helyszín az ilyesmihez. Egyrészt azért, mert ezt teljesen biztonságos körülmények között teheti. Másrészt nem pazarolja az értékes merülési időt egy jó helyen, egy szép korallzátonynál a maszkürítésre, hasonló feladatokra.

De ennél azért jóval több indokot lehet mondani a medencézésre, ami minden ellenkező híresztelés ellenére nem csak a csempék számolásáról szól. Azt viszont az elején le kell szögezni, hogy a medencés merülés sem egyéni műfaj, legyen velünk társ (kezdők esetén rutinosabb társ, netán oktató). Egyrészt biztonságosabb, másrészt sokkal-sokkal jobb móka.

Igen, a medencézés lehet kifejezetten jó kikapcsolódás. Egyrészt ilyenkor lehet kötetlenül hülyéskedni, élvezni a lebegés érzését magát. És meg kell jegyezni, az, hogy itt valaki folyamatosan odafigyel a lebegésre, bőven megtérül majd nyílt vízben is, mert magabiztosabban mozgunk. Medencében lehet az alap búvár feladatokat kicsit nehezítve, merészebben végezni, ami jót tesz a magabiztosságnak, és egyébként is jó érzés elmondani utólag, hogy ilyen-olyan kihívásokkal szembe tudtunk nézni. Mindig fokozatosan lehet nehezíteni: tanfolyamon a medence fenekén térdepelve szokás gyakorolni, meg kell próbálni ugyanazokat a dolgokat lebegve és így tovább. Ettől egyébként jóval életszerűbb is lesz az összes feladat, mert a valóságban minden sokkal gyorsabban, váratlanul történik.

alapok

A medencézés nagyon remek alkalom arra, hogy felszereléseket próbálgassunk- akár újat, akár régit. Vásárlás előtt nagyon jó kölcsönkérni egy másféle uszonyt, mellényt, reduktort vagy maszkot, és aztán el lehet dönteni, tetszik-e vagy sem. Én is adtam már kölcsön ilyen alkalomra ezt-azt, és bizony volt aki csalódott a szupernek látszó cuccban. Nem azért mert rossz volt, csak nem az ő számára volt ideális. Érdemes hátlebegtetős mellényt, hasított vagy technikai búvár uszonyt, dupla palackot medencében tesztelni.

A másik véglet az, amikor éppen a legrégebbi, de még működő felszereléseket tudjuk kipróbálni. A 40-50 éves légzőautomatákkal búvártúrára már nem mennénk el, de medencében teljesen jó kaland kipróbálni ezeket. Az ember egy klasszikus duplatömlős reduktorral és egy ovális maszkkal úgy néz ki, mintha egy régi James Bond-film szereplője lenne. Ilyenkor készülhetnek a nagyon jó hangulatú fotók!

alapok

Apropó fotózás. Az új fényképezőgépekkel, videokamerákkal összecsiszolódásra is kiválóak ezek a medencés alkalmak. Kiderül, hogy jó-e a szett, az objektívek, a vakuk, és persze ha van valami szivárgás, gyorsan kiderül és még addig ki lehet adni a kamerát, amíg nem ázik el. Hasonlóan jó ez a víz alatti lámpák, a beállítások, a karok tessztelésére. És persze nem utolsó sorban nagyon jó portrék készülhetnek rólunk búvárkodás közben, amiket elkészíteni nincs idő, ha éppen a tenger élővilágára csodálkozunk rá.

Az sem utolsó szempont, hogy akik nem merülnek együtt olyan sűrűn, a medencés gyakorláson a társas búvárkodásban is elmélyülhetnek. A merülés előtti ellenőrzés, a víz feletti és alatti kommunikáció (akár a fotós és modell közötti) része ezeknek az alkalmaknak. Az pedig nem árt, ha jobban megértjük egymást, jobban megismerjük egymás felszerelését. Egyébként a túra előtti gyakorlás során az szintén kiderül, ha valamelyik felszereléssel probléma van, javításra vagy cserére szorul. Nem csak meghibásodás lehet ennek az oka, néha például túl szoros lesz vagy lötyögni kezd a búvárruha...

alapok

Ha egy jó csapattal megy az ember medencézni, akkor hallhat tervezett utakról, túrákról is, amiket nyilvánosan nem hirdetnek meg, mert inkább szűkebb kört várnak rá. Aztán ha a megismert csapat szimpatikusnak látszódik, akár csatlakozni is lehet az ilyen utazásokhoz. Eleve jó búvárkörbaen mozogni, beszélgetni egy keveset, a medencézés után beülni valahova sztorizni- mert sztorija az mindenkinek van, főleg az "öregeknek". Némelyik ezek közül pedig érdekes, szórakoztató vagy tanulságos- olyan ez, mint egy továbbképzés.

Végül azért ajánlom a medencézést, mert búvárkodni jó. Persze, aki tengerparton él, az első alkalom után nem kell uszoda közelébe menjen, mert a gyakorlást helyettesítheti a rendszeres búvárkodással. Nekünk viszont ez kiváló alkalom a hobbink űzésére akkor is, amikor a következő búvártúra még nagyon messzinek látszik- én sokat voltam már, és biztos vagyok benne, hogy fogok is még.

alapok

0 Tovább

Másfél mázsa kokain

Ez a hajó sem szállít többé csempészárut az Egyesült Államokba.

A különféle mesterséges zátonyoknak egészen változatos háttere van. Természetesen elsősorban az számít, milyen a roncs körül a merülési élmény, de azért az sem rossz, ha van valami sztori, ami elmesélhető a víz alatt nyugvó maradványok kapcsán.

A Miami Beach előtt található Princess Britney hajóként nem lenne túl érdekes. Nagyjából 50 méter hosszú, felépítményében sincs semmi különös. 27 méteres mélységben nyugszik, szépen körbe lehet úszni, akár be is lehet nézni a hajótestbe. Talán még a motortérbe is be lehet kukkantani.

Pár évvel ezelőtt ez a hely rejtette a legizgalmasabb titkot: az Egyesült Államok hivatalos szervei ugyanis a csempészek utáni hajsza során feltartóztatták a hajót, és a motortér padlója alatt rá bukkantak a nagy fogásra. 156 kiló kokaint rejtettek el erre a helyre! Természetesen a legénységet letartóztatták, a hajót lefoglalták.

A Princess Britney viszont nem veszett kárba, jó célok szolgálatába álíltották: a tenger mélyére süllyesztve új élőhely lett belőle. És persze a Miami-ba búvárok is örömmel keresik fel a roncsot, amit beleptek a növények és benépesítenek a halak.

0 Tovább

A víz alatt nem lehet elesni

Műlábakkal búvárkodik Riley McNamara.

A búvárkodás mint sport sok olyan ember számára nyitott új világot, akiknek valamilyen sérüléssel kell együtt élni. A hadszíntéren megsebesült katonák rehabilitációjában éppen úgy alkalmazzák ma már a merülést, mint ahogy a mozgássérültek búvárkodása is teljesen szokványos. Erre kitalált tanfolyamok is léteznek, és sok búvárbázis is szívesen látja azokat, akiknek szükségük van némi segítségre.

Amitől a merülés felszabadító, az az, hogy a segítség elsősorban a felszínen kel el. Odalenn már ugyanúgy élvezheti mindenki a lebegést, és ki-ki a saját képességeinek megfelelően mozoghat szabadon a víz alatt. Riley McNamara két lába térd alatt hiányzik, ám speciális protézise alkalmas arra, hogy uszonnyal tempózzon, éppen úgy, mint bárki más. Gyorsan megtanulható a mozgás, és ahogy ő fogalmaz, az a jó, hogy a vízben nem lehet elesni. Búvárként lebegünk, így ez a veszély nem fenyeget még akkor sem, amíg nem megy minden tökéletesen. Tudom jól, a merülés annyira szokatlan, hogy mindenki számára kell egy kis idő, amíg belerázódik, legyen akármilyen sérülése vagy sem. Aztán ahogy a közös szenvedély összekovácsol minket, már mindegy, ki milyen háttérrel, sérüléssel vágott bele.

Így minden sérült ember a búvárközösség, teljes jogú tagja lehet, ami külön kiemeli ezt a kedvtelést a sportok közül. Csak egy kis bátorság, elszántság kell, mondhatnánk- de az éppenséggel mindenkinek kell, aki belevág a búvárkodásba. És aztán ugyanannyi élményt is kaphatunk a víz alatt. Riley is magabiztosabbnak, erősebbnek, ügyesebbnek érzi magát, új barátokra talált, tehát nagyszerű döntésnek gondolja, hogy belevágott a merülésbe. 

0 Tovább

A falánk békahalak

A szemünk előtt zajló drámák miatt is izgalmas a búvárkodás.

A különféle természetfilmekre azért szoktunk rácsodálkozni, mert elkényelmesedett városi életmódunkhoz képest sokkolóan erőszakos tud lenni a harc a túlélésért. Ám míg sok állat megfigyelése amatőr számára teljesen elképzelhetetlen, a víz alatt más a történet.

Közelebb tudunk férkőzni sok élőlényhez, és ha türelmesen figyelünk, láthatjuk, hogy élnek, rejtőzködnek, párosodnak, harcolnak- vagy táplálkoznak. Néhány élőlény, például a békahal esetében a táplálkozás azért meghökkentő, mert gyakorlatilag egyben képesek lenyelni az áldozatukat.

Ezek a viszonylag lomhának tűnő állatok, amelyek jórészt egy helyben várakoznak, nagyon is gyorsan le tudnak csapni. Ami még külön feltűnővé teszi ezt, az az, hogy akkora prédákat is elkapnak, amelyek alig kisebbek mint ők maguk. Úgy látszik, kis méretükhöz képest a gyomruk feneketlen...

0 Tovább

Cápa, delfin, manta

A nagy tengeri találkozások mesterhármasa, egyetlen merülésen.

mutazás

Mi, búvárok, előbb-utóbb megálmodunk magunknak pár nagy kalandot. Eljutni a mexikói cenotékba, merülni az olyan híres roncsoknál mint a Thistlegorm vagy a Yongala, s persze szemtől szembe találkozni a nyílt óceán nagyvadjaival...

A tervezgetős énünk természetesen először tájékozódik, aztán pedig jöhet a lehetőségek utáni keresgélés. Aki benne van ezekben a dolgokban, az pontosan tudja, mit hol talál. Manták? Elég Balira elmenni, és onnan átugrani a Manta Pointhoz. Cetcápák? A Fülöp-szigeteken Cebu sziget, azon belül Oslob a tuti helyszín, Ausztráliában a Ningaloo-zátony. Még a delfinekhez kell a legkevesebbet utazni, a Vörös-tenger egyiptomi részén vannak olyan pontok, ahol egész jó eséllyel beléjük futhatunk.

Bizony, a világ különböző sarkait kell célba venni, ha mindezekkel a csodálatos lényekkel szeretnénk búvárkodni! Vagyis... Léteznek helyek, ahol mind előfordul. A Mexikó nyugati oldalán, a Csendes-óceánban található Revillagigedo-szigetcsoport (elsősorban a legnagyobb tagja, Socorro ismert) is ilyen hely. Fantasztikus az élővilága, igazi oázis az óceánban. Ahogy az alábbi videó bizonyítja, még olyan is megtörténhet, hogy manta, delfin és cetcápa egymás mellett, egyetlen "kötelékben" bukkan fel.

Szóval mondhatnánk, egyetlen túrával le is tudhatjuk minden nagy találkozást, amiről csak álmodtunk. A gond csak az, hogy az ára is háromszor annyi, mint egy hétnek máshol. Persze így is megéri, szó se róla, csak nem azért vonzó, mert sokkal olcsóbban, egy kalap alatt megússzuk a bakancslistánk kipipálását, mint máshol, hanem azért, mert így az élmény még különlegesebb, még feledhetetlenebb. 

És persze az első ilyen után máris törhetjük a fejünket, mi legyen a következő nagy kaland? Galapágos? Cocos? Az igazi búvár mindig tervezget- a még igazibb pedig legközelebb azt is nagyon élvezni fogja, amikor az Adrián keres csikóhalakat, hiszen a víz alatti világ minden arca lenyűgöző.

mutazás

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (233),cápa (150),mutazás (145),video (133),búvár (126),sztori (103),baleset (68),fotó (67),felfedezés (59),környezetvédelem (58),alapok (56),híresség (52),film (43),élmény (43),adria (43),egyiptom (37),utazás (35),szabadtüdős (34),barlang (34),retró (27),felszerelés (27),delfin (27),egzotikus (26),történelem (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),munka (19),teknős (19),édesvíz (17),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),bánya (12),mélytenger (11),polip (10),fóka (10),doku (9),kincs (9),manta (9),ausztrália (9),támadás (9),medence (8),szemét (7),szafari2014 (7),tengeralattjáró (7),ciprus (7),sport (7),szobor (7),rekord (6),verseny (6),rák (6),tél (6),Bali (6),málta (6),szafari18 (6),cousteau (6),humor (6),rája (5),jordánia (5),ázsia (5),tudomány (5),ausztria (5),csikóhal (5),florida (5),repülő (4),szafari2016 (4),hidegvíz (4),múzeum (4),mexikó (4),olaszország (4),tintahal (4),Egyiptom (3),víz alatti (3),orosz (3),találkozás (3),skandinávia (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),bali (3),görög (2),medúza (2), (2),magyarország (2),krokodil (2),európa (2),csiga (2),éjszaka (2),muréna (2),spanyolország (2),hal (2),feketetenger (1),bulgária (1),celeb (1),búvárfilm (1),repülőgép (1),korall (1),bomba (1),dubaj (1),izland (1),balti (1),könyv (1),tenger (1),írország (1),technológia (1),Búvár (1),egyesült királyság (1),görögország (1),szörny (1),uk (1),hollandia (1),thaifold (1),románia (1),horvátország (1),norvégia (1),Florida (1)

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog