Big Blue Búvár Blog

Egy fiatal katonai búvár túl messzire ment, hogy jól teljesítsen.

A különféle speciális feladatokat végrehajtó búvárok, legyenek szó haditengerészeti, ipari vagy katasztrófavédelmi búvárokról, már a kiképzés alatt nagy nyomásnak vannak kitéve. Nem a mélység miatti nyomásról gondolok, hanem általában a képzés olyan kemény, hogy egyáltalán nem kézenfekvő a sikeres elvégzése.

A harci búvárok esetén a különféle, legendásan kemény kiképzések közül az amerikai Navy SEALS tanfolyamról már filmek is készültek, de máshol sem éppen vidám mulatság az ilyen. Több helyen volt már rá példa, hogy akár a kiképzők, akár maguk a jelöltek túlfeszítették a húrt, és ennek baleset lett a vége.

Ezúttal egy Új-Zélandon történt tragédia vizsgálata fejeződött be. A 23 éves Zachary Yarwood 2019 márciusában vesztette életét egy éjszakai merülés során. Ekkor már a kiképzés végét jelentő héten jártak, amikor egyre fokozódó terhelésnek teszik ki a jelölteket. Azon a napon már végrehajtottak egy három órás sekély, tájolásos úszást oxigénes újralégző készülékkel, egy mélyebb merülést nitrox légzőgázzal, majd jött egy keresési feladat hat méteres mélységben éjszaka.

Két csoportban indult el a három-három főből álló búváregység. A búvárok jelzőbóját is vittek magukkal, aminek segítségével a felszínen is látni lehetett a haladásukat. Ezeket két embernek kellett volna figyelni, ám ezúttal nem voltak ott. Csak a merülés irányítója, egy készenlétben álló búvár és egy orvos volt jelen, és egy időre még a készenléti búvár is távozott. Így nem nagyon látták, mi történik. 

88 perc után a bóják kötelei összegabalyodtak, ekkor utasítottak minden búvárt a felemelkedésre. Ám kiderült, az egyik csoportból csak egy ember van a felszínen, és azt jelzi, baj van. Mire megtalálták a búvárt, aki a csoportból elveszett, Yarwood nagyjából 15 perce lehetett eszméletlenül a víz fenekén. Az összeakadt kötelek miatt nehezen vitték a hajó fedélzetére és csak késve sikerült riasztani a mentőket. Addig a hajón kísérelték meg az újraélesztést. Ám a búvár az oxigénhiányos állapotban töltött idő miatt olyan visszafordíthatatlan sérüléseket szenvedett el, hogy a kórházban sem tudtak rajta segíteni.

Bár a merülés szervezésében is követtek el hibákat, a baleset közvetlen oka más volt. Yarwood nagyon szeretett volna megfelelni a követelményeknek, ám sokat küzdött azzal, hogy a többi búvárnál több légzőgázt használt, így merülései rövidebbek lehettek. A merülések során egy katonai célra kifejlesztett Dräger újralégzőt használtak, aminek két üzemmódja, a zárt rendszerű oxigénes és a félig zárt nitroxos között a víz alatt is lehetett váltani. A jelöltek körében gyakorlat volt, hogy úgy spóroltak a légzőgázzal, hogy átkapcsoltak az egyik üzemmódról a másikra merülés közben, és próbáltak a maradék levegőből lélegezni.

Yarwood még ennél is tovább ment, az oxigénpalack szelepét is elzárta illetve nyitotta szükség esetén. Amikor megtalálták a víz alatt, ez a szelep zárva volt. Valószínűleg az oxigénhiányos állapot miatt eszméletét vesztette, tehát hiába volt légzőgáz, a szelepet nem tudta kinyitni már. A többi búvár is tudott erről a trükkről, és ugyan érezték, hogy a merülés után szédülnek, közérzetük sem jó, mégis éltek vele hogy megfeleljenek az elvárásoknak. 

A vizsgálat rámutatott a kiképzés hiányosságaira, a túl nagy elvárásokra, a saját biztonsági szabályok be nem tartására, ezért a haditengerészetet komoly pénzbüntetéssel is sújtották. Ám ez nem adja vissza az életét a fiatal búvárnak, aki talán maga sem gondolta, mekkora kockázatot vállal azzal, hogy ilyen módon próbál sikeresen teljesíteni a kiképzésen. 

Litvániában találtak rá búvárok egy fél évezrede odaveszett ember maradványaira.

Az Asveja-tó a Balti ország keleti részén található, és arról is ismert, hogy 1934 óta egy hosszú, fából ácsolt híd szeli át, a Dubingiai-híd. A régi építmény máig használatban van, de a fa oszlopokat fémre tervezik cserélni, és a munka elvégzése előtt a régészek kedvtelési búvárok bevonásával átvizsgálták az érintett területet.

Így találtak rá 9 méteres mélységben a maradványokra. Bár a közelben találtak már temetkezési helyeket, úgy vélik, a tóban levő ember testét a víz által odavitt üledék lepte be. Ez szinte konzerválta a maradványokat, így nem csak a csontvázat, hanem egyéb tárgyakat is találtak a régészek.

A vizsgálatok szerint több, mint fél évezrede, a 16. században került a tóba a férfi holtteste. Vélhetően harcos volt, megtalálták a bőrből készült csizmáit, fém csatos bőrövét is, és egy kardot illetve két kést. Azt még 1998-ban kiderítették, hogy a mostani híd helyén jóval korábban is volt egy átkelő, ami a 16-17. században épülhetett, azaz nagyjából egy idős volt a most megtalált harcossal.

A régészeket meglepte, milyen kiváló állapotban maradt meg minden, és így további vizsgálatokat tudnak végezni. A leleteket igyekeznek konzerválni, és minél többet  megpróbálnak kideríteni a vízben nyugvó ember történetéről, sorsáról.

Egyiptomi búvár állított fel új világrekordot.

Saddam Killany évek óta dolgozik hivatásos búvárként, Korábban is hajtott végre rekord hosszú merüléseket, és ezúttal az volt a cél, hogy egy török búvár által felállított csúcsot döntsön meg. A merülést az egyiptomi Dahab közelében hajtotta végre, 145 órán, tehát gyakorlatilag hat napon át volt a víz alatt folyamatosan.

A kérdés ilyenkor mindig felmerül: és mi ennek az értelme? Ha úgy nézzük, nem sok, de azt hiszem, a Guiness rekordok könyvében levő csúcsok messze túlnyomó többségéről ugyanez elmondható. Persze, kell hozzá kitartás, mert nem olyan könnyű ám a mélyben maradni búvárként a víz alatt, de én magamnak inkább kívánok 145 órányi merülést úgy, hogy az 145 egy órás, de jó és szép helyeken, nézelődéssel eltöltött víz alatti idő legyen.

Mégis, van a történetnek másik oldala. Egyrészt egy picit beszélnek a búvárkodásról, és most, amikor a koronavírus miatt rengeteg búvárbázis a túlélésért küzd, mindennek van jelentősége. Nem véletlenül egy egyiptomi városka, Dahab előtt merült Saddam, semmiképpen sem szerette volna külföldön végrehajtani a rekordmerülést. Mert így egy kicsit az országa is bekerül a hírekbe. És természetesen aki rekordot dönt, magának is bizonyít. Szóval ez egy olyan rekord, ami nem árt senkinek, nem valami beteges, életveszélyes kockáztatásról szó. Nekem pedig tényleg Egyiptomot és az ottani búvárkalandokat juttatja eszembe...

Gyakorlómerülés közben történt a látványos eset.

Ohióban hajtottak végre búvárgyakorlatot, amikor váratlan eset történt az egyik résztvevővel. Egy tömlő eldurrant, s látványos módon csapkodva mozgott ide-oda, míg szökött belőle a levegőt. Hogy pontosan hol történt a hiba, azt nem látom pontosan, de nem is ez a lényeg, bármi is lehetett az ok. Ami tanulságos, az az, hogy egy ilyen baleset, ellentétben a filmekkel, ez nem egy tragikus helyzet, a többiek segítségével a búvár egészen biztonságosan a felszínre emelkedhet. De azért nem árt, ha vannak ott többiek...

Új búvár világrekordot ért el egy szlovén sportolónő.

A szabadtüdős, avagy egy levegővel végrehajtott merülések különleges világában egészen elképesztő teljesítmények születnek. Ezúttal egy komoly rekordot adott át a múltnak Alenka Artnik, aki 114 méter mélyre süllyedt majd úszott vissza a felszínre egyetlen lélegzetvétellel. A rekordot Constant Weight (CWT) kategóriában állította fel, azaz a merülés során állandó súllyal, uszonnyal úszva merült le. 

Azt hiszem nem is nagyon van mit hozzáfűzni egy ilyen eredményhez. Talán csak annyit: le a kalappal!

Egyiptomban átmenetileg korlátozásokat vezettek be.

Nagy nyilvánosságot kapott pár napja, hogy a Vörös-tengeren cápák támadtak le a felszínről nézelődő nyaralókra, azaz sznorkelesekre: a támadásban megsérült két ukrán turista, egy anya és fia, illetve a csoportot kísérő helyi vezető, méghozzá súlyosan.

Az eset a Ras Mohammed zátonynál történt, ami a Sínai-félsziget déli csücske, régóta ismert, népszerű merülőhely. De a búvárok körében számít kedveltnek, a víz nagy mélysége, a nyílt tengeri viszonyok miatt itt a felszíni nézelődős sznorkelezést nem engedélyezik. Tehát eleve vízbe sem kellett volna szállni a 700 méternyi vízmélység felett a turistáknak. 

A hír viszont értelemszerűen az egész világot bejárta, és nyilván nem tesz túl jót Egyiptom épp csak éledező, a koronavírusban rettentően megtépázódott turizmusának. Miközben cápák az korábban is voltak, néha baleset is történt, de ahhoz képest, mennien fürödnek, úsznak, merülnek a tengerben, nagyon ritkán. Az esetet természetesen ki kell vizsgálni, nincs-e arról szól, hogy akármilyen okból agresszívebbé váltak a cápák. Ez is előfordulhat, hiszen mindig vannak környezeti változások, például melegedő tengervíz és hasonlók.

Nyilván az is nagy kérdés, hogy milyen fajhoz tartozott a cápa. A támadás idején láttak a térségben egy meglehetősen tolakodóan viselkedő óceáni fehérúszójút más búvárok, de ez azért nem bizonyít túl sokat. 

Mindenesetre egy angol búvármagazin arról ír, hogy elővigyázatosságból lezárták a búvárok előtt a Ras Mohammed, és a délebbre eső, szintén cápás merüléseiről ismert Brother-szigetek környékét. Hogy pontosan így van-e, és meddig tart a zárás, nem tudjuk. Bőven van még jó merülőhely a Vörös-tenger egyiptomi szakaszán, és el is lehet férni ott, mert búvárhajó mostanában alig száll tengerre az utazási korlátozások miatt. Meglehet, összesen csak annyi derül ki, hogy komolyan kell venni az előírásokat, és nem kellene embereket vízbe vinni olyan helyen, ahol akármilyen okból veszélyes lehet. 

Több, mint valószínű, hogy mire igazán erőre kaphatnak a térségbe irányuló búvárutak, már régen el is fogja mindenki ezt a cápatámadást, de addig azért meg kell mutatni, hogy a hatóságok komolyan foglalkoznak az esettel. (Helyi beszámolók szerint egyébként mától fel is oldották a zárlatot a Sharm El Sheik közeli helyek többségében.)

Krétai búvárok nagy felfedezése: német repülőt találtak.

Újabb érintetlen roncsra bukkantak a Földközi-tengerben, ezúttal görög vizekben. Kréta előtt ismert volt eddig is pár roncs helyzete, ám a közelmúltban új helyen merülhettek a búvárok.

A Chaniában búvárbázist üzemeltető Nikolas Giannoulakis figyelmét egy barátja, Giannis Georgitsakis hívta fel a víz fenekén található anomáliára. A vélhetően szonárral kutató roncskereső tippje alapján Giannoulakis vállalkozott a merülésre, ami hosszasabb tervezést igényelt. A tenger ugyanis ezen a helyen 64 méter mély, ami már csak technikai búvárok számára elérhető.

A felkészülés viszont nagyon megérte, mert rá is találtak egy roncsra: egy érintetlen, kiváló állapotú Arado Ar 196 hevert a tenger fenekén. Ezt a haditengerészti hidroplánt, azaz kétéltű repülőgépet a németek használták a második világháború idején felderítésre, tengeralattjáró-vadászatra. 

Az egyfedelű, egymotoros hajófedélzeti géppel két fős személyzet repült. Hossza 11, szárnyfesztávolsága 12,4 méter, tehát nem éppen egy nagy célpont. Így aztán főleg nagy volt a felfedezők öröme, akik képeket is készítettek a roncsról. 

(Fotók: Nikolas Giannoulakis, chaniadiving.gr)

Roncskutatásról szól ez a régi ausztrál doku, a Sunken Warriors.

Az ausztrál Ben Cropp neve errefelé nem mond sokat, pedig a búvárkodás igazi legendája. A hatvanas évek elejéig Ron Taylorral együtt verhetetlen ausztrál szigonyosvadász-válogatottat alkottak, aztán nagyjából egyszerre érezték úgy, hogy le kell tenniük a szigonypuskát, és kamerára váltottak. Ron Taylor és felesége, Valerie, inkább a cápákról forgatott, Ben Cropp pedig szívesebben foglalkozott roncskutatással, illetve általában az ausztráliai élőhelyekkel.

Ez a film a hetvenes évek végén készült, Cropp mellett felbukkan akkori felesége, Lynn (Cropp jó érzekkel választott csinos, a búvárkodásban is ügyes feleségeket magának, a korábbi és későbbi partnerei is szerepet kaptak a filmjeiben), illetve Wally Gibbins, aki az ausztrál búvártörténelem ikonikus alakja. Cropp ezekben az években keresztül-kasul bejárta az ausztráliai vizeket, illetve eljutott például a Salamon-szigetekre is- a Sunken Warriors jelentős részben itt forgott. Elsősorban a második világháború harcai során odaveszett hajóknál merültek, de bőven látni jóval régebbi maradványokat is a filmben.

Cropp és csapata ugyanis roncsokat keres és mutat be, és a felvételek, ahhoz képest, hogy négy évtizedesek, egészen jók. A roncsokból ezt-azt fel is hoznak- ezek a tárgyak jellemzően Cropp ma is látogatható roncsmúzeumába kerültek, és természetesen a felfedezéseket a hatóságok felé is jelezték, tehát nem "roncskalózokról" van szó. Cropp kifejezetten nagy nevű roncskutató, számos komoly felfedezést tett.

Ettől még tény, az ekkortájt készült filmek egyikében-másikában vannak olyan dolgok, amiket ma furcsán nézünk, de hát változik a világ. Ma már nem illik simogatni, tapogatni az állatokat, de négy évtizede a búvárkodás kevesebbek hobbija volt, a filmekben feltűnt ilyesmi. És a filmben benne maradt az, ahogy a tűzhallal játszadozni próbáló Wally Gibbins ujját megszúrja a védekező állat- tanulsága ez annak, hogy ha még az öreg profik sem sérthetetlenek, mi végképp ne akarjunk odalent megfogni semmit.

A roncsok bemutatása mellett nagy teret kap a víz alatti világ lenyűgözőségének bemutatása, ami meghódította az egykori hadihajókat is. Nem lehet vitatni, hogy Cropp mára a tengeri élővilág egyik legismertebb védelmezőjének számít Ausztráliában, és sokat tett azért, hogy megismerhessük, mit rejt arrafelé a víz mélye.

Amitől szerintem még érdekes ez a szűk órás, angol nyelvű film, az az, hogy egészen jó képet ad arról, hogy is zajlott a kis csapat kalndozása a tengeren, merülésekkel, roncskereséssel, a helyiekkel való megismerkedéssel. Ha van időd ezen az esős hétvégén, érdemes belekukkantani.

Börtön vár a férfira, aki nem tudta, mit hozhat ki a tengerből is mit nem.

Nem olyan régen írtam egy búvárról, aki Thaiföldön került börtönbe az élővilág zaklatása miatt. A világ másik felén is észnél kell lenni, mit csinál az ember és főleg, mit oszt meg, mert Floridában sem tolerálják a törvénysértést.

Yansel Garrido az állam északi részén él, és egy családi nyaralásra utazott a vízi sportok kedvelőinek körében jól ismert Florida Keys-be. Marathon városában béreltek nyaralót, és a derék búvár és horgász lelkesen töltötgette fel a képeit a Facebookra. Valakinek pedig feltűnt, hogy olyasmiket hoz ki a vízből, ami tilos- és a nyilvános fotókat elkezdték a hatóság emberei is alaposan megvizsgálni.

A fickóról kiderült, hogy sorozatosan szegett törvényt. Például az egyik képen látható, ahogy kiemel a vízből egy méretes sügért, majd aztán barátjával filézi azt. Az angol nyelvterületen Goliath grouper néven ismert óriássügér évtizedek óta védett, kifogásuk tilos. Garrido állítólag azzal védekezett, hogy nem tudta, ezt tilos elejteni, egyébként is "csak egy hal". 

A sütögetésekről készült képek között a nyomozók találtak olyat is, amin langusztákat grilleznek, ám szemmel láthatóan az engedélyezett méretűnél kisebbeket. Floridában lehet langusztát kihozni a vízből, de van egy minimális méret limit, és ha valaki túl kicsit hoz ki a tengerből, büntetésre számíthat.

A búvár szemmel legértelmetlenebb dolog pedig az, hogy egy kicsi, még bébi korú dajkacápát is kínoznak azzal, hogy a nyaraló klórral kezelt vízű medencébe teszik. Itt a képek tanúsága szerint Garrido látványosságként mutogatja szegény, teljesen kimerült, talán már halálán levő állatot a vízből kiemelve, a családja meg pancsol a szenvedő cápával.

Ezek együtt elég komoly büntetést jelenthetnek Garrido számára, akit több, mint 18 ezer dolláros óvadék fejében engedtek szabad lábra. Ő azt hajtogatta,  hogy nem mehet börtönbe, hiszen családja van akiket el kell tartani- de ez azért elég gyenge érv, ha valaki sorozatosan szeg törvényt, és viselkedésével bizonyítja, nem tiszteli a tengert és annak élővilágát.

Elképesztően jó állapotban maradt meg egy ókori hajó egy része az Adria mélyén.

Rendszeresen kapunk hírt újabb és újabb horvátországi roncsfelfedezésekről. Ezen nincs mit meglepődni, hiszen az Adriai-tenger igencsak jelentős tengerészeti útvonal volt már az ókorban is, és persze a középkorban vagy akár a két világháború idején is sok hajó került a tenger mélyére.

Ezúttal Ilovik szigete mellett bukkantak rá egy maradványra. Ami meglepővé tette a felfedezést, az a fából készült hajótestből megmaradt rész állapota: kiváló állapotban vészelte át a tengerben töltött évezredeket. Az első vizsgálatok szerint ugyanis 2,200 éve került a víz mélyére!

A víz alatti régészek is nagy örömmel vetették bele magukat a kutatásba, hiszen az Adriában még nem találtak ilyen kiválóan megőrződött leletet. Ne feledjük, időszámításunk kezdete előtt két évszázaddal épült az a hajó, amit most alaposan meg tudnak vizsgálni a szakemberek. Azért maradhatott meg ilyen állapotban a faanyag, mert a homok belepte, és így gyakorlatilag konzerválta azt.

A horvát régészek mellett francia szakemberek is részt vennek az eredetileg igen nagynak számító hajó maradványainak felmérésében, dokumentálásában. Mivel remek a lelet állapota, máris meg tudták állapítani az építés módját. Bizonyára lesz mit feltárni még itt is, de az eset bizonyítja, hogy mindenképpen érdemes nyitott szemmel nézelődni a horvát vizekben. Ki tudja, ki lel rá valami izgalmasra a mélyben legközelebb?

Csak természetesen azt nem szabad elfeledni, az ilyesféle leletről mindig értesíteni kell a hatóságokat, mert ha valaki simán csak hazaviszi, nem egyszerűen bűncselekményt követ el, annak az esélyét is elveszi, hogy alaposabb feltárás révén tudhassunk meg valamit arról, ami a víz mélyén rejtőzik.

Riport a felfedezésről