Big Blue Búvár Blog

Egy muréna csábos mosolya is hozhat díjat- ezúttal nekem.

Se szeri, se száma a fotós versenyeknek a világon, és a sok tematikus kiírás között nem kevés vonatkozik a víz alatti fényképekre. Neveztem már ilyenre életemben, volt már olyan sok évvel ezelőtt amikor díjat is kaptam, de azért nincs tele a vitrinem plakettekkel. 

A fotósverseny igazságtalan műfaj, lássuk be. Szeretnénk hinni, hogy amit nevezünk, az egy jó kép (azért küldjük), de nyilván másnak azért nem tetszhet annyira, mint nekünk. Néha bizony előfordul, hogy az ember a győztest mustrálgatja és azt érzi, ez azért nem annyival jobb. Máskor kiderül, hogy a képem egészen a végső fázisig jutott, aztán ott maradt ki a díjazottak közül- amatőrként ezt is jól kell fogadni, érezni kell, hogy van ennek egy játék faktora.

A Red Sea Diving Safari minden hónapban versenyre hívja a fotósokat, és csak annyi az elvárás, hogy a Vörös-tengerben készüljön a fotó. Ilyenből nekem jó sok van, ki is választottam egyet-kettőt, és végül be is válogatták a képet a havi legjobbak közé. Aztán úgy döntött a kiíró, a két legjobb között internetes közönségszavazás döntsön. Mivel a murénám eljutott ide, nyilván izgulós két nap várt rám, de végül enyém lett a győzelem. Megvallom, örültem. 

Persze jól estek a profi fotós szavai is, aki kifejezetten dicsérte a murénát. Valóban, szerencsés helyzet volt. Egy egészen a sekély vízig emelkedő korallzátony szélén tanyázott a hatalmas példány, a háttérben ott volt a tenger felszíne és a nap, s a jószág arckifejezése is elég ütős lett. Eltöltöttem vele pár percet, mert éreztem, ez egy jó téma. Sokan fotóznak murénát, és főleg a laikusokat meg is lepi, amikor kiderül, ezek az ijesztően vicsorgó lények meglehetősen ártalmatlanok a búvárokra. 

A kisebb halakra már annál veszélyesebbek, mert mint az Alien-filmek szörnyeinek, ezeknek is van egy belső állkapcsa, amivel megragadják szerencsétlen áldozatukat. Mindenesetre aki képen látja őket, azoknak -tulajdonképpen érthető módon- ijesztőek, még akkor is, ha "mosolyognak", mint ez a példány. De annak illusztrálására, hogy egy víz alatti kép nem kapásból születik, mellé teszek a sorozatból még pár képet. A muréna is rajtuk van, de... Valami mégis hiányzik. Hát ilyenkor maradunk még egy kicsit, hátha összejön, hátha sikerül. Most összejött. Én meg örvendezek vala.

Újabb eredményes tengeri hulladékgyűjtő akcióról kaptam hírt.

Nagyon nehéz "sikert" emlegetni, amikor valaki tonnaszámra emeli ki a vízben sodródó szemetet, de kétségtelenül kalapot kell emelni, ha valaki eredményesen dolgozik. A probléma nyilván az, hogy ez a sok le nem bomló műanyag mind emberi tevékenység miatt kerül a vízbe- tehát azokat ismerjük el akik utánunk és helyettünk takarítanak.

Többféle akció létezik. A parti szemétszedések, amikor a kisodródott hulladékot szedik csoportosan, bárki számára nyitottak. A hulladékot szedegető búvárok már egy külön csoportot jelentenek, az igazán felkészültek komoly hajókkal egészen nagy darabokat ki tudnak emelni a tengerből, levágják a roncsokba akadt nagy hálókat is.

Ám ezek inkább helyileg lehetnek eredményesek. Az óceánok közepén lebegő nagy szemétszigetek felszámolása jóval nagyobb kihívás. Ugyan hallottunk különféle projektekről, amik nagy-nagy eredményt ígértek, de azért még akadnak buktatók. 

Az Ocean Voyages Institute első begyűjtő útján is több tonna hulladékot szedtek össze, de legutóbb egy 48 napos expedíció során 103 tonnányi sodródó háló és egyéb műanyag kiemelése sikerült nekik. A titok a módszerben rejlik, ahogy a szemetet keresik. Az önkénteseknek egy GPS nyomkövetőt adnak, és a programban részt vevő hajósok a vízen lebegő hálókra rögzítik azt.

Az elv az, hogy az áramlások előbb-utóbb össze fogják sodorni a hulladékot, azok nagyobb szigetté állnak össze. Tehát a nyomkövetők jeléhez érkező hajó már nem csak azt az első lebegő hulladékot emelheti ki, hanem a többit is ami a közelében van. És a módszer működik: nem kell tűt keresni a szénakazalban a szemetet begyűjtőknek, sokkal hatékonyabbak lehetnek. 

A módszer pedig nyilván finomodik, ezért tudnak egyre több szemetet kiemelni egy út során. A hajó alig tért vissza, máris tengerre szállnak a hulladékvadászok- sajnos még sok-sok munkájuk van...

Ha nem rejtőzködik, elkápráztat: ez a puhatestű mindig tud meglepetést okozni.

Mindenki láthatott már természetfilmeket, amiben a polipok olyan különleges képességeiről meséltek, milyen apró lyukakon tudják magukat átpréselni, mennyire ügyes vadászok, s az is jól ismert tény, hogy a rejtőzködés nagymesterei. Képesek az aljzat, a kövek színéhez idomulni, és gyakorlatilag láthatatlanná válni a búvárok szeme előtt.

Ám időnként előfordul, hogy nagyon is megmutatják magukat. Ekkor arra csodálkozhatunk rá, milyen könnyedséggel mozognak szinte táncolnak a vízben. Bevallom. én magam igen hosszú időn át tudom nézni az efféle "előadásokat", ha a szerencse ilyen légiesen mozgó polipot sodor elém...

Hova tervezzünk búvárutat a nyáron?

Sokan mondják, itthon most a legbiztonságosabb, de a helyzet mégsem olyan egyszerű, ha valakinek a búvárkodás a kedvenc hobbija. A lehetőségeket nehezen lehet összevetni a tengerekkel, ráadásul itthon is voltak korlátozások. Azóta már újra nyitottak a búvárbázisok például Dorogon, a Lupa-tavon, sőt, mostantól már a Molnár János-barlang is merülhető, szóval akad pár hely nálunk is, ahova tervezhetünk.

A szó szoros értelmében vett nagyobb merítés viszont a tengerek partjára csábít minket. Amikor másfél hónapja erről a témáról írtam, már megjósoltam, hogy a nagyon szigorított határátlépésekkel, komoly adminisztrációkkal terhelt utazások nem fognak működni. Gyorsan jöttek is a lazítások, először a szomszédos országokba (így a kedvelt horvát úti célokra) lehetett menni karantén nélkül, mostanra pedig az EU-n belül lehet szabadabban mozogni.

Maradjunk déli szomszédunknál! Az Adrián szeretettel várják a magyar búvárokat, sok bázis kinyitott, az apartmanok szintén. Most még bőven lehet válogatni a nyáron annyira csalogató helyekből az Isztriától Dalmáciáig, és a határátlépési adminisztráció sem vészes. (Nem lepne meg, ha 1-2 hét múlva ennyi sem maradna...) Saját autóval lehet menni, saját kis apartmanunkban lakhatunk, kisebb búvárcsoportokkal találkozhatunk, jórészt nem zárt térben tölthetjük az időt- jelen viszonyok között Horvátország kifejezetten biztonságos úti célnak tűnik. Főleg annak fényében, mennyire kevés volt a megbetegedés.

A vendégváró licitbe pedig bekapcsolódtak repülős úti célok is, mint Ciprus vagy Málta, ahol a bázisok már nagyon hosszú ideje várták a nyitást. A szezon eleje teljesen kiesett, nagyon sok, a turizmusból élő cég került a padlóra, nekik igazi utolsó szalmaszál az, ha még pár hetet megmenthetnek a szezonból. Csak épp ide nem autóval utazik senki, és a repülőzéstől még sokan tartanak. Van, aki szerint a levegő a gépekben még tisztább is- nem tudom, nem értek hozzá. Azt gondolom, nem fog olyan sokáig tartanak az ódzkodás a repüléstől, és mivel ezek a helyek kora ősszel még kiváló merülési lehetőségeket kínálnak, lesznek olyan időszakok, amikor pörögni fog az üzlet.

És Európán kívül mi lesz? Hát erre még mindig nehéz válaszolni. A nagyon népszerű Egyiptomot illetően még mindig a bizonytalanság az úr. Most biztosnak látszik, hogy július 1-től érkezhetnek a külföldi repülőgépek, de chartereknek még semmi híre. A  helyi korlátozásokról sem tudunk sokat, vagy a reptéri tesztelésekről. Szomorú ez, de jelen pillanatban vörös-tengeri utat tervezni csak úgy lehet, ha valaki minden váratlanra felkészül. 

A távolabbi országoknál is kiszámíthatatlanul változik a helyzet. Teljesen eltérő az állapot mondjuk a Maldív-szigeteken, Thaiföldön vagy Indonéziában. Gyakorlatilag nem repjegyvásárlásban kell szakértőnek lenni, hanem járványügyben és közegészségügyben. No meg valahogy ki kellene ismerni magunkat a különféle országos és helyi törvények, rendeletek és előírások sokaságában. Egy esetleges őszi második hullám pedig még ezeket is mind megkavarhatja. A legtöbben valószínűleg azt mondják ezzel szembesülve, hogy akkor ebben az évben ilyen egzotikus utakról még csak álmodozni sem fognak.

Szóval mivel tudom biztatni a búvárokat e pillanatban? Azt gondolom, a kalandvágyóbbaknak lehet esélyt adni egyszer-kétszer a hazai helyeknek. Az Adriára többször jártunk szezon előtt, hűvös vízben merülni- most végre itt a lehetőség, hogy élvezzük a nyári körülményeket! És azok a bizonyos Földközi-tengeri úti célok pedig igencsak vonzóak ősz elejére. Ezek az utak azért is jók, mert meghiúsulásuk esetén sem beszélhetünk milliós veszteségekről, bármi változik.

Ha már a veszteségek szóba kerültek... Természetesen sokakat megviselt anyagilag ez az időszak. Minket is, búvárcégeket is, repülőtársaságokat vagy szállásadókat úgyszintén. De azért mi együtt vagyunk benne a történetben, akármelyik oldalon állunk. Bár csábíthat kemény alkudozásra a kiszolgáltatott helyzet, mégsem gondolom úgy, hogy most ez illendő. Ha valahol kedvezményt, jó ajánlatot kínálnak, lehet vele élni, de ha valaki most akar fél- és negyedárat kipréselni, gondoljon arra, neki munkavállalóként mennyire esne (vagy esett) jól hasonló. A szolgáltatásoknak megvan az ára, a színvonalat úgy tudják biztosítani, ha nem kell fele pénzből gazdálkodni. A saját érdekünk is az, hogy ne engedjük tönkremenni a jól ismert, kedvelt, korábban bevált búvár szafarihajókat, hoteleket, búvárbázisokat némi pillanatnyi haszonért cserébe. Bízzunk benne, hogy hamarosan normalizálódik a helyzet, és jövőre már jobb lesz mindannyiunknak!

Nem csak a cápák és a bálnák nőhetnek nagyra.

Ez az Ausztráliában készült felvétel azt illusztrálja kiválóan, hogy milyen hatalmasra képes megnőni egy sügér, ami mögött egy búvár is teljesen el tud tűnni. A víz alatti látogatók persze szeretik ezeket a veszélytelen, kissé tunya mozgásúnak tűnő óriásokat, mert a találkozás mindig feldobja a merülést. 

Persze ha már szóba kerültek a sügérek, érdemes megemlíteni azt, hogy mivel mi nem vagyunk tengeri hatalom, nálunk a tengeri halak igen jelentős része egyszerűen "sügér", bezzeg angol vagy más nyelveken sokkal változatosabb neveken emlegetik őket. Őt például Giant grouper néven ismerik.

Végre a turisták is búvárkodhatnak a legérdekesebb helyeken Görögországban.

Miközben a világ sok pontján mindenféle hajó, repülő, szobor süllyesztésével akarnak új búvárhelyeket kialakítani, hogy vonzzák a jól fizető külföldieket, Görögország alig van fenn a búvárok úti cél listáján- pedig nekik aztán van roncsuk, nem egy-kettő, hanem több száz. Nem is akármilyenek! Ókori amforatemetők és világháborús hajók is vannak a felszín alatt az ország számos pontján.

Régóta tervezik és ígérik azt, hogy értelmes, betartható szabályozás születik majd, és végre egyszerű földi halandók is merülhetnek ezeknél a roncsoknál. A nagy elképzelések aztán nem igazán váltak valóra. Mondhatni: egeret szültek a hegyek. A pár, búvárok előtt megnyitott roncsot csak szakképzett vezető kíséretében lehetett (volna) felkeresni, erre pedig nem lehetett rendes búvárüzletet alapozni.

Állítólag ez változik meg mostantól, egy 2019-es törvénymódosítás következtében. A korábbiakkal szemben az 50 esztendősnél idősebb roncsokat is fel lehet keresni például. Nem ugyanazok vonatkoznak a kísérőkre sem. 

Emellett négy víz alatti múzeumot is kialakítanak, kettőt már idén nyáron megnyitnak a turisták előtt. Az egyik a Peloponnészosz délnyugati csücskénél lesz, Sapientza sziget mellett. A másik is a közelben, Pülosz közelében várja a búvárokat. 

Meglehet, az gyorsította fel az eseményeket, hogy a görög turizmus óriási csapásokat szenvedett el a koronavírus miatti lezárásoknak köszönhetően. Most, amikor minden ország újból megnyitja kapuit a nyaralók előtt, azzal kell csalogatni a külföldieket, ami csak rendelkezésre áll.

Végre-valahára a görögök is rájöttek, a búvárok nagyon is értékes csoportja a turistáknak, akiket megfelelő látnivalókkal lehet az országba vonzani. És nekik ehhez nem kell drágán mesterséges zátonyokat kialakítani- egyszerűen csak meg kell mutatni azt, ami már most is a víz alatt van.

Engem, akit kifejezetten érdekelnek a tenger fenekén megnézhető történelmi érdekességek, nagyon is kíváncsivá tesz ez a bejelentés. Várom a beszámolókat az első tapasztalatokról!

Szerencsés volt a búvár, akinek a cápa csak az uszonyába kapott bele.

Először is a legfontosabb: ismét nem véletlenül jött közel a ragadozó a búvárhoz. Jól látszik a szigony és a kilőtt hal, gyakorlatilag úgy érezheti a cápa, mintha csalival akarnák közelebb hívni. Jött is.

A szigonyosok természetesen elsősorban azért merülnek, hogy halakat lőjenek ki, ebben nincs meglepő. De abban sincs semmi, hogy ennek azért megvannak az "apróbb" kockázatai. Mint ahogy az sem szokatlan, hogy egy cápa "a semmiből" jön. Ez már csak ilyen!

A bikacápa egyébként viszonylag veszélyesnek számít, de ezúttal az érdeklődést csak egy uszony bánta. (A találkozások többségén még ennyi sem történik.) A búvár vélhetően utána már nem nagyon erőltette a vadászatot, hiszen ha a közelben ólálkodik egy nagyobb cápa, az bizony újból előkerülhet. Egyetlen uszonnyal amúgy sem lenne kényelmes a merülés...

Újabb ókori roncsot találtak Horvátországban.

Kicsit pontosítani kell: a búvárok már tudtak arról, hogy Pag szigete mellett, Novalja közelében vannak építési anyagnak tűnő dolgok a mélyben, csak épp nem nagyon törődtek vele. Talán úgy gondolták, egy tüzéptelepre szánt rakomány esett a tengerbe valamikor.

Nem is tévedtek nagyot- épp csak az időszakot illetően jártak tévúton. Ám ezúttal valaki jobban megnézte, mi hever a tenger fenekén. Cakovecből érkeztek a tűzoltóság búvárai, hogy gyakorló merülést hajtsanak végre, ekkor készült pár fotó is, amikor elúsztak a törmelék és a cserepek felett. Ilyen merüléseken ugyanis gyakorolják azt is, hgyan kell dokumentálni a tengerben talált leleteket.

Aztán a képeket el is küldték a szakértőknek, és jött a rácsodlálkozás: mik is ezek pontosan? Bizony ezek nem a ma használatos építőanyagok voltak. Imbrex és tegula- ez az elnevezése annak a két cserépelemnek, amiből az ókorban a tetőket építették. Hamarosan a búvárokhoz csatlakozott Nikola Hrzenjak, aki remek felvételeket készített.

A roncs valószínűleg egy 10-15 méter hosszú hajó volt egykoron, ami a szigetről vitt valahová cserepet. Pagon ugyanis nagy hagyománya volt a cserépkészítésnek. Így lett aztán a véletlennek köszönhetően egy rég ismert helyből új, izgalmas felfedezés.

A teljes fotósorozat a morski.hr oldalán látható.

2300 éves leletet hoztak a felszínre Szicíliában.

A kőből készült horgonyt delfinszimbólum díszíti. A Szicília északnyugati részén, alig 19 méteres mélységben felfedezett ókori leletet emelőballonokkal emeltek ki. A munkát régészek végezték, akik Palermóba szállították azt konzerválásra. 

Egy helyi búvár, Marcello Basile talált rá a horgonyra, és ő figyelmeztette a hatóságokat, hogy a mozdonyt valaki megpróbálta elmozdítani. Nem volt más megoldás, gyorsan a felszínre kellett hozni, mielőtt fosztogatók kezébe került volt a kulturális örökség részét képező horgony. 

A horgony kora alapján az időszámítás előtti 4.-3. században készült, nagyjából Nagy Sándor kora után, a hellenisztikus korban. Ebben az időszakban a Földközi-tenger térségében mindenütt jelentős volt a görög befolyás, és ennek nyomai felfedezhetők a tárgyakon is. A delfin Afrodité Euploia istennő jelképe, aki a tengerészek védőszentjének számított. 

Szicília közelében több értékes leletet fedeztek már fel az ókorban. A helyi búvárok is figyelnek rá, hogy nem akarja-e valaki ezeket ellopni, és a hatóságok pedig korszerű eszközökkel, például mozgásérzékelőkkel, jelzőbójákkal igyekeznek megnehezíteni a tolvajok dolgát. 

Ez a bolgár vizekben nyugvó tengeralattjáró már soha nem tér vissza a felszínre.

Bulgáriáról és úgy általában a Fekete-tengerről ritkán beszélünk, ha búvártúrát tervezünk. Pedig ahogy mondani szoktam, ahol víz van, ott merülni is lehet, és ez alól ez a hely sem kivétel.

Persze nem mindegy, mit is kínál adott ország vagy tenger. A Fekete-tenger általában nem túl jó látótávolsággal kecsegtet, az élővilág sem túl színes- persze aki jól ismeri, talál itt is érdekességet bőven. Ám még vonzóbb lehet az, hogy roncsokat lehet merülni, és ezek között van egy szovjet tengeralattjáró is, alig 24 méteres mélységben. 

A SCs-211 (Щ-211) jelű tengeralattjáró a Csuka-osztályba tartozott. Ezeket a harmincas évek közepén gyártották, a 211-es a fekete-tengeri flottába került. Az 57 méter hosszú tengeralattjárón 38-40-en szolgáltak és fegyverzetében 10 torpedó volt. 1941-ben a nyár közepén titkos küldetést teljesített a hajó, bolgár ellenállókkal tett partra hazájukban. Később több szokványos akcióban vett részt, és ellenséges hajókat is elsüllyesztett, például a Superga olasz tankert.

A SCs-211 novemberben futott ki újra, de soha nem tért vissza, nyom nélkül eltűnt. Jóval később került elő az egyik tiszt holtteste a tengerből. Évtizedekkel később derült ki, hogy Várna közelében veszett oda, miután egy román aknaszedőt támadott meg. Egy leírás szerint a part közelében zajló csata után könnyű volt megállapítani a tengeralattjáró helyzetét, és német repülőgépek rontottak rá. Az egyik bombatalálat süllyesztette el a két darabra szakadt SCs-211-et, ami valamennyi tengerészt magával rántotta a hullámsírba. Olyat is olvastam, hogy aknamezőre futva veszett oda a tengeralattjáró- talán nem is derül ki pontosan soha, mi lett a végzete. 2005-ös felfedezése óta csak búvárok látogatják a roncsot, és ha jók a látási viszonyok, a viszonylag épen maradt hajótest körbeúszása kifejezetten érdekes.