Börtön vár a férfira, aki nem tudta, mit hozhat ki a tengerből is mit nem.
Nem olyan régen írtam egy búvárról, aki Thaiföldön került börtönbe az élővilág zaklatása miatt. A világ másik felén is észnél kell lenni, mit csinál az ember és főleg, mit oszt meg, mert Floridában sem tolerálják a törvénysértést.
Yansel Garrido az állam északi részén él, és egy családi nyaralásra utazott a vízi sportok kedvelőinek körében jól ismert Florida Keys-be. Marathon városában béreltek nyaralót, és a derék búvár és horgász lelkesen töltötgette fel a képeit a Facebookra. Valakinek pedig feltűnt, hogy olyasmiket hoz ki a vízből, ami tilos- és a nyilvános fotókat elkezdték a hatóság emberei is alaposan megvizsgálni.
A fickóról kiderült, hogy sorozatosan szegett törvényt. Például az egyik képen látható, ahogy kiemel a vízből egy méretes sügért, majd aztán barátjával filézi azt. Az angol nyelvterületen Goliath grouper néven ismert óriássügér évtizedek óta védett, kifogásuk tilos. Garrido állítólag azzal védekezett, hogy nem tudta, ezt tilos elejteni, egyébként is "csak egy hal".
A sütögetésekről készült képek között a nyomozók találtak olyat is, amin langusztákat grilleznek, ám szemmel láthatóan az engedélyezett méretűnél kisebbeket. Floridában lehet langusztát kihozni a vízből, de van egy minimális méret limit, és ha valaki túl kicsit hoz ki a tengerből, büntetésre számíthat.
A búvár szemmel legértelmetlenebb dolog pedig az, hogy egy kicsi, még bébi korú dajkacápát is kínoznak azzal, hogy a nyaraló klórral kezelt vízű medencébe teszik. Itt a képek tanúsága szerint Garrido látványosságként mutogatja szegény, teljesen kimerült, talán már halálán levő állatot a vízből kiemelve, a családja meg pancsol a szenvedő cápával.
Ezek együtt elég komoly büntetést jelenthetnek Garrido számára, akit több, mint 18 ezer dolláros óvadék fejében engedtek szabad lábra. Ő azt hajtogatta, hogy nem mehet börtönbe, hiszen családja van akiket el kell tartani- de ez azért elég gyenge érv, ha valaki sorozatosan szeg törvényt, és viselkedésével bizonyítja, nem tiszteli a tengert és annak élővilágát.